Somogyi Néplap, 1960. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-23 / 251. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1360. október 23. A feladat má^ik fele Az idén minden, üzem ké­szített műszaki fejlesztési ter­vet magának. Ebben az üzem­vezetők, a műszakiak a dolgo­zók véleményének figyelembe­vételével megjelelték, hova, milyen új gépet állítanak be, •melyiket újítják fel, hol ész- «zerűsítenek, és így tovább, hogy az eddiginél gyorsabban és jobban termelhessenek. Persze csakis ott lehet várni a tervektől valamit, ahol nem az asztalfióknak, hanem az életnek, a gyakorlatnak ké­szítették és meg is valósítják őket. De ott aztán nem akár­milyen az eredmény. A Kaposvári Faipari Válla­latnál, mihelyt a műszaki fej­lesztési terv megvalósításához hozzálátták, s kiszámították az abból várható eredményjavu­lást, azonnal kérték, hogy emeljék fel az eredeti tervet, rtiert 160 garnitúrával több bútort tudnak gyártani. Való­gyozödtek arról, hogy így nemcsak az üzem jár jól, ha­nem a kereseteket tekintve ön­maguk is. Erről sokat tudná­nak beszélni például a fénye­zőgép kezelői, de mások is. Csakis ennek a következetes munkának az eredménye, hogy most, a harmadik negyedév után már megállapítható, hogy eddig már mintegy 170 ezer forint többletnyereséget ért el a vállalat, és 12-ről 13.G százalékra növelte eredmé­nyét, s hogy 208-ról 190 órára tudtál; csökkenteni a hálóbú­torok elkészítésének idejét, hogy annyi ember munkáját takarították meg, hogy most 160 garnitúra bútorral többet gyárthatnak. Mintegy két hónappal a gazdasági év befejez.se előtt nyugodt lelkiismeretid vehe­tik kezükbe a Faipari Válla­latnál a munkások és az üzem vezetői az év elején elkészített műszaki fejlesztési tervet. Azt 99 százalékig végrehajtották már, ami az első részt, a gé­pek beállítását, az újításokat, ésszerűsítéseket illeti. De tel­jesítették a másik részét is: jól kihasználták a műszaki színvonal emeléséből adódó előnyt, növelték a termelé­kenységet. A műszaki fejlesz­tési terv idejében történt vég­rehajtása egyik fő biztosítéka annak, hogy a vállalat lénye­gesen előrehaladt ebben az évben is, és alapot teremtett az ötéves terv feladatainak teljesítéséhez. Szegedi Nándor Mi öröm van benne? A Szabadság park őre mu­tatja, hogy az egyik pad desz­káját leszakítottál;, kettétör­ték. — Az ilyen ember meg­érdemelné, hogy elverjék ke- zét-lábát — fakad ki magá­ból. Bizony, mást nem is érde­melne az, aki leszakítja a pa­dot, tönkreteszi a gyermekjá­tékot, vagy kitépi a virágot a parkból, az utak széléről, vagy elgörbíti, letöri a »fűre lépni tilos« táblát. Mi öröm van az ilyen rongálásban? Hiszen a padra, a gyermekjátékokra jö­vőre is szükség lesz. Jövőre is szeretnénk gyönyörködni vi­rágos városunkban. Ne tűrjük el az efféle kárte­vést se. S ha valakit rajtacsí­pünk, lépjünk fel vele szem­ben úgy, mintha saját tulaj­donunkat károsítaná meg. ban ennyi rejtett tartalék hú­zódik meg a műszaki fejlesz­tési tervek egyszerű és köny- nyen áttekinthető papírlap­jain? Ha meggondoljuk, hogy a Faipari Vállalat nemcsak a feludat egyik részét — tehát azt, hogy gépeket állított be, hogy töobet felújított — va­lósította meg, hanem a másik felét is, akkor mindjárt ki­világlik, hogy az eredménynek a gazdaságos munka írott és íratlan szabályai alapján meg kellett születnie. Ml a másik része a műszaki fejlesztési terv végrehajtásá­nak? Sokféleképpen meg le­hetne ezt fogalmazni. Úgy is mondhatnánk, hogy az újon­nan beállított gép nem tűri meg a fégi, elavult kézi ter­melési módszereket, de tálán még világosabb, ha azt mond­juk. hogy ki kell használni a gépeket, a fejlettebb techni­kát. Mert mit ér az új gép, ha kézi normában dolgozóiak ve­le, mit, ha ugyanannyi mun­kással érik el továbbra is a kitűzött célt? Úgyszólván fa­batkát sem, vagy legalábbis annyit nem, hogy a termelé­kenység is emelkedjék. Már­pedig ha ott nem sikerei el­érni, akkor aligha haladunk előre számottevően. No de éppen ez az, amiben a Faipari Vállalat nagyon he­lyesen itelte meg a helyzetet, a tennivalókat és cselekedett. Fgy-egy új gép beállítása után csupán egy hétig kegyel­meztek meg a kézi normák­nak, a régi módszereknek. Egy hét mindig elég volt arra, hogy a2 uj géppel dolgozó munká­sok begyakorolják magukat a géppel történő termelésbe, és eljutottak addig, hogy azt a teljesítményt nyújtják gépi normában, amelyet az új fel­tételek mellett mindenki jog­gal elvár. Igaz, hogy itt sem volt min­den érintett ember csupa ön­tudat. Itt is vitatkoztak azon. kell-e a géphez igazítani a normát, itt is féltek, tartottak a változástól. De csak addig, amíg meglepően rövid idő alatt sajat maguk is meg nem Egy kegyetlen „édesapa1 Az apa, V. János kaposvári lakos magas, széles vállú, har­minc év körüli ember. A tár­gyalóteremben lesüti a sze­mét, nem mer felnézni. Sú­lyos oka van rá. Saját gyerme­kei ellen vétett. A bíróságon a négyéves Lacika és a hatéves Pisti vádol. A gyermekek ne­vében a nagymama, idős V. Jánosné van jelen a tárgyalá­son. Lacika 1956-ban látta meg a napvilágot. Sohasem érezhette az anyai szeretet melegét, mert az ő élete anyja halálát jelen­tette. A kis árvái;kai az apa keveset törődött. Egy év sem telt el, újra megnősült. A kis­fiút nevelőintézetbe adta, de a nagymama egy hónap múlva kivette onnan. Azóta ö gon­dozza Iacikát. — És a másik kisfiú mióta van maguknál? — kérdezi a tanacsvezctő. — Egy éve, amikor az utcá­ra tették! . .. A többit a tanúk mondják el. A szülök az akkor ötéves kisfiút az elmúlt év őszén égy este elvezették nagynénje há­zához. A gyereket a kiskapu­ban hagytak, ők pedig haza­siettek. Közben megeredt az eső. Zörgetett Pisti az ajtón, de nem hallották odabenn. Sírt, reszketett a kisfiú, mire a szomszédok rátaláltak. Arab­kor hazaérkezett a nagynéni, átadták neki a gyereket. Ö pe­dig másnap elvitte a nagyma­mához. Azóta együtt van a két kisgyerek, akiket már árva­ként kezelnek, meri az apa eltaszította magától a csöpp­ségeket. A sok gond és baj arra kényszerítene a nagymamát, hogy gyermektartási díjat kér­jen az »édesapától«. Az apa ei re visszakövetelte mindkét gyermeket azzal, hogy inkább ő neveli őket, de mégsem fi­zet. A bíróság döntött. A két gyermeket nagyanyjuknál, V. Jánosnéínál kell elhelyezni. Az apát arra kötelezték, hogy a két gyermek tartásáért min­den hónapban 500 forintot fi­zessen. MEGSZÉPÜL A NAGYBERKI ISKOLA Állványok veszik körül a Nagyberki Altalanos Iskola épületét. A Tatarozó Vállalat dolgozói új köntösbe öltöz­tetik az egykori kastélyt. A járási tanács 560 ezer forin­tot biztosított az építkezéshez. Jár-e gabona az egész családnak? Erről érdeklődik szerkesztő­ségünkhöz küldött levelében Csórj György hetesi lakos. Megírja, hogy felesége — bár földjük nem volt — a télen belépett a helyi Vikár Béla Tsz-be abban a reményben, hogy a neki és három gyer­mekének szükséges kenyérga­Kisebbik Lányom, a három és fél éves Kati a minap torok­fájás miatt beteget jelentett. A mandu­lája is duzzadt volt. Bekötöttem a nyakát vizes ruhával, aztán tablettákkal és utasí­tások özönével együtt a 79 esztendős dédi- papára bíztam őkéi­mét. Az egész napom izgalomban telt el: vajon milyen csibész- séget visz véghez, s a dédi éberségének ki­játszása során nem esik-e valami baja? Mikor este hazaér­keztünk »nagylá­nyommal« a napközi­ből, volt mit hallgat­ni Kati viselt dolgai­ról. — Az elején még szépen megvoltunk — kezdte nagyapa. — Rendesen, szolidan üldögélt az ágyban, s az idei kalendáriu­mom képeiről mesél- gettem neki. Annak persze már vége, mert lapjaiból há­romszögű szalvéták meg csákók készültek. Tgy telt el egy egész óra. Később a kitö­mött bagoly tollainak egyenként való gon­dos kitépése és a szo­bában történő elszó- rása következett. A megkopasztás után, mikor már toll tollon nem maradt, bukfen­cet és fejenállási pro­dukciókat mulatott be. kezlek az asztal alja, a kandalló sarka, a székek vedelnie, s röpke három óra alatt végtelenül elfáradtam a nagy hajkurászás- bo.n. De Katica csak ekkor kezdett bele­melegedni. Egyszer aztán olyan sokáig K MÉG A PIPA IS ELVESZETT ... J — Szomorúan kénytelen voltam vé­gignézni a falra raj­zolt műalkotásait is: a piros és zöld török­basákat, ahogy lab­dáznak — folytatta. — Ez volt tehát a kö­vetkező músorszám.. Délután aztán nagyon szelíden engedélyt kért a felkelésre. Cél: kedvenc játéka, a bú- xócska. »Dédipapr. hunyd be szépen a szem^Jet... xlau. hn majd szó lov­akkor megkeres­hetsz:.« Sorra követ­kellett csukott szem­mel maradnom, hogy szépen, csendben el­szunnyadtam. Mikor aztán Jeléb­redt, hiába kutatta át az egész házat, or udvart és a baromfi- ólat. — Katánknak nyoma veszett. Ami­kor már szívroham környékezte, nagyon -"ágasról hallott eg" - '-nnvka hango*' r'édikém, kinyiébe *od o szemedet! lé 1 'm, aranyos volté1 siót fogadtál.« — Szóval a padlá­son vagy, te ördögfió­ka, de hogyan is tud­hattál azon a mere- 1 dek, keskeny lépcsőn felmászni! A baj azonban csak ezután következett, mert lefelé jönni már nem volt bátorsága a kisasszonynak. A nagyapám, szegény, meg hogy merte vol­na megkísérelni, hogy remegő lábával lehoz­za! Így aztán Kati. fenn a padláson pi­zsamában feszengett, az öreg meg a létra alján toporgott — az egyik nem bírt fel­menni. a másik nem mert lejönni. Végül is a szomszédasszony­hoz szaladt segítsé­gért. .. Nagyapam az ijea- ségbe és a kimerült­ségbe, a »mi történ­hetett volnába« szinte helebetegedett, viost őt ápoljuk Katicám­mal. Csak még egy *óq% módi. hosszú szó- -ú pipát kell vernem sürgősen. mert a nagyapáét napok óta ■ Hóba keressük. Ion?. ■t nedlésor mén m>m néztem. (Merényinél bonat megkapja cséplés után a közösből. Levélírónk másutt dolgozik, de a nyáron egy .hé­tig segített aratni a tsz-ben. Felesége megszerezte már az előirt 80 munkaegységet, és részt venne a burgonya és kukorica betakarításában is, ha megkapna legalább 6—8 mázsa kenyérgabonát. Jogos-e ez a kérés? Válaszunkban előrebocsát­juk: jogos, de nem teljesíthető kívánságról van szó. Miért? A tsz ugyanis csak annyi gabo­nát oszthat ki, amennyit erre a célra megtermelt, A hetesi egyéni gazdák a múlt év őszén a kelleténél kisebb területen vetettek búzát és rozsot. Vilá­gos, hogy a termelőszövetke­zet nem arathatott, csépelhe­tett annyi kenyérgabonát, amennyiből bőségesen jutna az egesz falu lakosságának ellátá­sára Még nem tart ott a hete­si Vikár Béla Tsz, hogy kinek- kinek szükséglete szerinti mennyiségben oszthasson bú­zát. rozsot. A rendelkezések előírják, hogy a részesedésre jutó terményeket a teljesített munkaegységek arányában kell szétosztani. Ez természetesen elenyészően kevés Csóriék szükségletéhez mérten. De ez azért van, mert elenyészően kevés a termés, és nem túl sok a levélíró feleségének munka­egysége sem. Mi a tanulság tehát? Vessen több búzát, rozsot a tsz, hogy munkája arányában megkap­hassa a tagság a közösből a kenyérnek valót. Kiosztani, el­fogyasztani csak azt a gabonát lehet Hetesen is. amit erre a célra megtermeltek. Notórius dologkerülők“© ? Lapunk pénteki számában megírtuk, hogy a kaposfől Kossuth Termelőszövetkezet mind a betakarításban, mind a vetésben lemaradt. Helytelenítettük, hogy a tagság nagy ré­sze a háztájiban dolgozik, a közös munkát halogatja. Munka­társunk érdeklődött: kik azok a notórius dologkerülők, aki­ket fegyelmi úton felelősségre vontak? A kapott felvilágosí­tás szerint ezek között említettük Maurer József és Hoffmann Adám nevét is. E megállapítás nem talált helyeslésre a fa­luban, s a község vezetői kérték, hogy vizsgáljuk meg ismét a körülményeket, és adjunk helyt a lapban módosító köz­leményre. A cikk írója tegnap a helyszínen megvitatta az ügyet a szövetkezet vezetőivel. A munkaegységkimutatás arról ta­núskodik, hogy Maurer József és Hoffmann Ádám semmi­vel sem dolgozott kevesebbet, mint a brigád bármelyik fo- gatosa. Az aratás-cséplésből példásan kivették részüket. Más munkákban is mindig számíthattak rájuk. Október 6-án azonban fegyelmezetlenséget követtek el. A tsz lovaival el­indultak másutt vállalt feles lucernát kaszálni. Engedélyt sem kértek erre. Miután lelepleződött kísérletük, elmentek gyalogosan levágni a takarmányt. Emiatt fegyelmi büntetés­ként 5—5 munkaegységet levontak mindegyiküktől. Azóta nincs kifogás munkájukra. Szükségtelen és indokolatlan volt tehát őket a notórius dologkerülők közé sorolni. Nem sorozatos fegyelemsértőkről, hanem egy esetben megtévedt embereikről van szó, akik azon a bizonyos kaszálási napon elkerülték a közös munkát. Mun­kájuk, magatartásuk megítélésénél az a döntő, hogy a fe­gyelmi büntetés előtt is, utána is szorgalmasan dolgoznak. A vágóló is érték A somogyszobi Béke Tsz-ben a tavasszal, az alakulás után számba vették: a behozott lovak közül hányat szüksé­ges megtartaniuk. Úgy látták, hogy a 966 hold közös szántó megművelése és a szállítás — a gépek mellett — egyelőre 39 fogatnak is ad állandó munkát. E 78 lóhoz 20 csikót is meghagytak. Mi legyen a többivel? El kell adni őket az Állatforgalmi Vállalatnak — így határoztak. Elmúlt a tavasz, megjött a nyár, de vevő nem jelentke­zett. Közben hitelt kértek és kaptak, hogy kifizethessék a lovak árának első részletét. Csupán Antalics István és né­hány társa nem volt hajlandó a pénzt felvenni, a többi szö­vetkezeti gazda azonban megkapta a lovakért járó összeg ese­dékes hányadát, tgy tehát közös tulajdonná váltak a fölösle­ges igavonók is. Gondoskodtak-e róluk úgy, ahogy a közva­gyont óvni, védeni kell? Erre nem válaszolhatunk igennel. A kiselejtezett 43 lovat karámba terelték. Ha jó idő volt, legelhettek, esős napokon pedig vittek nekik egy-egy kocsi takarmányt. Nem termett annyi fű a legelőn, hogy jóllakhat­tak volna az állatok, őszre kelve annyira leromlottak, hogy közülük egy elpusztult, a többi pedig sok abrak árán nyer­né vissza eredeti kondícióját. A hűvös idő beálltával a karámból a dohánypajtába ke­rültek a lovak. Ha nem kapnak kellő takarmányt, és lerom­lott állapotban kerülnek a vállalathoz, jelentős károsodás éri a szövetkezetei. Nem az egyes gazdákat külön-külön, ha­nem a szövetkezeti tagságot együttesen. Pénzt fizetnek a vá­gólovakért, ne engedjék hát, hogy még többet veszítsen ér­tékéből ez az állomány. A levegőbe szálló ígéretek helyett... Hogyne kérem, meglesz... Természetesen ... — ígérge­tik az ÁFOR telepén a sínek melletti világítást. A MÁV ugyanis elég gyakran kéri ezt, s mert gyakran kéri, követke­zik, hogy mindig hiába.'A vágány mellett pedig nagy szükség lenne rá, hiszen a vasutasok kézilámpái könnyen kialusznak* és ha újra kell gyújtani, megeshet, hogy egy meggondolatla­nul eldobott égő gyufa az olajos- vagy benzineshordók egyiké­re hull. Kár lenne ... Pedig nem is kerülne nagy összegbe a világítás, hisz a telepen van villany, csupán a sínek környéke burkolózik homályba. Tolatásnál viszont ez igen kellemetlen. Négv-öt alkalommal kérte már a kaposvári pályaudvar vezetősége a világítás felszerelését. Ez meg is történt, azonban egy-két napi fényesség után ismét sötétség következett, mert a vezeték állítólag mindig elromlik, s addig nem is javítják ki. amíg ismét nem kérelmezi a MÁV. A huzavona aztán szé­pen megy: kérik — ég a villany két napig és kialszik, megint kérik, megint ég... és így tovább. Az ÁFOR ígéretei meg rö­vid világosság után rendre a levegőbe szállnak. Pedig nem ártana teljesíteni is azokat, hisz a levegőbe röppenő ígéreteket egy eldobott gyufa után más is követheti... Hányszor változik, míg megvalósul? Az Autóközlekedési Vállalatnál a Tervező Iroda készítet­te terv alapján átalakítják a korszerűtlen garázst. A Hídépítő Vállalat 17 dolgozójára, aki az átalakítást végzi, az AKÖV- löl panasz érkezett, hogy nem használják ki kellően munka­idejüket. Azt most már nehéz megállapítani, hogy a tekergésből — mint ahogy az AKÖV dolgozói nevezték az időhúzást — meny­nyi terheli a Hídépítő Vállalat munkásainak lelkiismeretét, s mennyi a tervezőét, illetve a megrendelőét. A Hídépítő dol­gozói szerint ugyanis sokat kell a rossz szervezésből és terve­zésből adódó akadályok miatt állniuk, várakozniuk. Több­ször megváltoztatták az egyik ajtó elhelyezésének tervét, il­letve a méreteit. Amikor ahhoz készültek hozzá, hogy kiadó­ablakot vágjanak a falon, arra utasították őket, hogy vasajtót csináljanak. A tervben három méter széles főbejáratot írtak elő, később valakinek eszébe jutott, hogy négyméteres kell. A kivitelező azzal vádolja a tervezőt, hogy a módosított tervből kifelejtette a betonaknákat, s emiatt felborult a költségvetés. A tervező azt állítja, hogy nincs igaza a Hídépítő műszaki vezetőjenek, mert ö betervezte az aknákat. Arról meg nem is tud, hogy a főbejárati ajtó méreteit időközben megváltoztat­tak. Szerinte ebbe csakis a megrendelő szólhatott bele utólag. De a kivitelező sem hagyja magát. Még csak azt sem ismeri el hibául, hogy bevakoltatta a garázs belsejét, mielőtt a tetőt le- pa/lázták xx>lna, s emiatt a friss vakolás leázott. ■— De hát mi az a néhány négyzetméter leázott vakolat? — mondja a kivi­telező felelős vezetője. Valóban, nem olyan sok az, csakhogy az egy hónappal már így is meghosszabbított átadási határidőt a sok ismétlődő munka elhárításával, felelősségteljesebb szervezéssel lehetett volna csökkenteni. S egyáltalán: miért nem készítenek el egy már amúgy is módosított átalakítási tervet úgy, hogy azon menet közben ne kelljen változtatgatni. A rendelő, az Autó- közlekedési Főigazgatóság mondta volna el szakmai észrevé­teleit a tervkészítéskor, s akkor most nem kellene újabb meg újabb »ötleteivel« zavarni az építők munkáját.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents