Somogyi Néplap, 1960. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-18 / 221. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1960. szeptember 1«. A kubikosok heten vannak. Barnák, erősek. Hátukon, kar­jukon csomókba rendeződnek az izmok. Nem idevalósiak a Hanságba, Szentmiklósról jöt­tek meg Vasból. A mérnök se idevalósi, pesti. Fényesre su­Tabák András: Tóth Áriám KUBIKOSOK konokul állja a tekintetét. Aztán lassan veszi az ásóját, lapátját, magára te­ríti ingét és megy. Vissza se néz. Beveszik őt máshova is. Ahol könnyebb a munka, és nem kevesebb a bér. Ezek meg bickolt gumicsizmát visel, vá- tán mi lesz itt? Itt is szántó lé felfröccsen, a képébe csa- szakadjanak csak bele, a ku­szon nadrágot és drapp mici- lesz? pódik. sapkát. Kezében rajzokat szo­rongat meg mindenféle hivata­los papirost. ö is a nádast nézi. A nádas mellett kell megásni a csator­nát, mert áttörni nem lehet. Azt ugyan ásó, kapa ki nem vágja, nádvágóval is félnapi gyötrelem. — Traktorral nem lehetne letaposni? — kérdezi István, a bandagazda, mert már látja, tyaúristenit! István egy darabig néz utá­na, majd megfordul, odaáll a padkára a többiek elé. — Ki tudjuk dobni hatan? Vilezsál dünnyög valamit. Sok a föld. De nem is az a — Itt ugyan nem lesz sem- — Ne taniccson engem, Mi­mi — köpi ki Tóth Ádám. — hály bátyám, ne taniccson, Itt már csak ingovány marad, mert nem köszönik meg! a fene aki megette! Hogy is És mutatja, hogy torkig van szabadott leparolázni a tíz az egésszel, köbméterbe? Vilezsál Mihály semmit se István ránéz, de semmit se mond. Fogja a lapátját, hány- baj, hanem a víz. Az sok. Még­szól. Lassan elindul a nádas ja tovább a földet. Csak a szá- is bólint, hosszában, ötvenet lép, ott van ja szöglete keserű. Fenegyerek leszúrva a másik karó. ez a Tóth Ádám, hanem csak — Jó föld ez — mondja az lett volna régen kubikos. Szólt öreg Túrós, és a tenyerére volna csak így a főpallér úr hogy itt nem akármilyen asz- morzsol belőle. — Jó fekete, előtt... De Vilezsál Mihály szonymunka ígérkezik. A ná- jó zsíros, érdemes megdolgoz- szűkszavú ember, mindig das mentén alacsonyabb a ta- ni. Magam is elfogadnék belő- nyeli a gondolatait, lajszint, ha leásnak, a víz mind le. Tíz órakor már rekkenő a odagyűlik. Oldalt pillog Fejesre. Nevet- hőség. A hosszú Fejes megtor­A mérnök felhúzza az ínyét, nek. Merthogy micsoda kubi- pan, a lapátnyélre görnyed, hegyesen nevet. Kivillan ni- kos az, akinek földje van. Az Dől róla a verejték. Szemét, kotintól sárgult erős fogsora, már nem is lehet jó kubikos, száját befolyja. Nézi az eget, — Traktor? Nem jön az ide mert csak a magáéval törődik. egy fehérke felhő sincs azon. érkeztek. Komáromiak, ácsiak, be. Nem. Ha meg bejön, von- JJ (]QüŰfj3 3Z(Í3 letör a nádak PediS jöhetne valami eső, jö- A földmérő, kockás inges tatóval se húzzák ki. hpov^hni minden hetedik lé- hetne egy kis pihenő. Azután fiatalember magyaráz nekik. A bandagazda bólint. Le- pésnél leszúr egyet a földbe elszégyelli magát. Túrós bácsi Sokan ülik körül, csap a nyakáról egy bögölyt, oda n -d beaU ember hajladozik előtte. Szürke üstö- — A földdel nincs baj, sze­aztán a társaira néz. Az q,reg j igazságos. Neki magának ,ke ,má[ merő víz, csapzottan letelni lehet, mint a kenyeret. Túrós a bajuszát cibalgatja, n~jc lépé° iut ez is így szo_ log a homlokába, de o maga Csak hat a víz, az meg fogja elégedetlenül mormog valamit. be elsőnek Megkö- egy pillanatra sem lankad. Fe- keseríteni az életüket. Első ásó­— No — kapja fel a hangját . a tenyerét megsacc0lja ma- íes megtörli a homlokát meg a nyom után merni kell. a bandagazda, mint aki min- ga ejőtt a földet aztán bele- nyakát, hátrafordul — és ak- Az emberek összenéznek, a rúgja az ásót. Mögéje Túrós kor leesik az álla. Tóth Ádám tarkójukat vakarják, bácsi áll, azután a hosszú Fe- kint Ü1 a Pa1^0". a Padkán, a - T'*------------­T úrós is bólint. A többiek is. Fejes meg a két Kökény. — Megpróbálhatjuk. Többet már nem is szólnak egymáshoz, csak a földet le- hányják. Kidobják az egészet, holnap pedig új embert fogad­nak Tóth Ádám helyett Ádám bemegy a faluba. Ha­zafelé kettőkor indul a vonat, addig beül az italboltba. Az is kubikosokkal van tele. Nemrég dennel elégedett —, hanem mennyi a norma? A mérnök krákog, mint aki cigányútra nyelte a levest. — Tíz köbméter. Tóth Ádám felhorkan. — Méghogy tíz? Hiszen ak­kor ma kell kihánynunk az egészet. Belevörösödik a képe a mé­regbe. Belevaló legény a Tóth Ádám, nem ijed meg a saját jes. Hátúira a legfiatalabb ke­rül, Tóth Ádám. A nap most emelkedik a ná­das fölé, végigterül az embe­rek hátán. Meleg nap ígérke­zik. A levegő megrekken az ágas-bogasra csomózott fák kö­zött, fuvallatnyi szél sincs, ök heten némán gyürkőznek a nedves földdel. Egy ásónyit Istenes. lábát lógatja. A vízmester csőr- A pultnál a csapos kiabál, tét a nádas felől. Magas, szi- — Hová lesz a két korsó vi­kár ember, akár a szálkás ge- lágos? árnyékától csak eppen a sza- mentek j de ott még komi. jat nem tudja tartam. Lgy ne- S2abb ott már fröcsköl az laveselkedik, hogy a memok iszap> gyarapodlk a víz. A föid> a fejet kapkodja. akármilyen gondosan szelete­- De emberek, emberek. Ez lik , minduntalan lecsúszik a nem az en kitalaciom. lapátról A bandagazda leinti Tóth Hátul Tóth Ádám káromko- Adamot, odanyujtja a kezet a dik mérnöknek. _ — Azt a trehány úristenit! • Ezen mar nehogy össze- Hátranéznek. Akkora darab vesszünk mondja es pare- Jqjö billeg a lapátja végén renda. . — Nocsak, valami baj van? — kérdezi a fiút. Az fölnéz rá, cigarettára gyújt. — Ja. Itt én nem dolgozom. Nem csinálom magam tönkre. Egy mokány, széles vállú ember a lapátját mutogatja. — Magam kalapáltam. Szé­lesebbre hagytam a pofáját, hogy a sok lé lecsurogjon ró­la ... Ádám keresztülnyomakodik A vízmester hümmög, mit is az embereken, letelepedik az láznak. — Meglesz. A mérnök sarkon fordul, cuppogó csizmával törtet át a nádason. Maga is tudja, hogy sok ilyen talajon a tíz köbmé­ter, mégis őrá néz mindenki ferde szemmel. Pedig ő aztán aligha tehet róla. Nem ő szab­ja ki a normát. Azok ott heten tovább tá­masztják a szerszámokat. A hosszú Fejes húz egyet a kor­sóból, kétfelé törli a száját. — Ej, ez jólesett — mondja, és egész felvidul tőle. — W.VW%WiWmVJl hogy kétrét görnyed, amíg ki­emeli. Nyakán kidüllednek az erek, arca belekékül az eről­ködésbe. A mogorva Vilezsál végig­méri. Összecsinálod magad, te. mondhatna. Látszik rajta, hogy megvan a véleménye a vasiak­ról. Akkor már a bandagazda is előttük áll, nehezen szedi a levegőt. — Szállj be, fiam. Nélkü­led aligha tudjuk kidobni. Ádám kifújja a füstöt, vál­lat von. Jólesik neki a dicsé­ret, az is jólesett, amikor be­vették maguk közé. De őt bi­zony nem veszik le a lábáról, ö nem parolázott le a mér­nökkel, vele nem tesznek meg akármit. egyik asztalhoz. Csontos arcú, kopasz öregember ül vele szemben. A habot nyalja a sö­réről. Sűrű szemöldöke alól néhányszor ravaszul rápislant a fiúra. Később kedélyes, re­csegő hangon megkérdezi: — Honnan valósi vagy, gyerek? Ádám a szája másik sarkába pörköli a csikket, mogorván felel. — Vasból. Az öreg nyeli a sört, apró­kat biccent. — Arrafelé vannak csak a híres kubikosok. — Arra hát — tekint rá a fiú. Gyanakodva mustrálja a má­_________________o__> __ Az öreg Túrós, miközben ki­A fiú ingerülten feléje vág hajít egy rögöt, kipislant rá- a szemével, akkurátusán fúj- iuk- — Szállj be, István! tat, akár a kovácsduda. István a fiút fürkészi, pofa- sík arcát, vajon nem gúnyoló­— Kevesebbet végy __ taná- csontján megfeszül a bőr, ősz- dik-e? De annak eszébe sem c solja Vilezsál —, aztán a víz- szeszorít ja a fogát. jut. Amolyan kíváncsiskodó zel együtt csúsztasd. Nem elég — No. fiam, válassz. Dolgo- vénember lehet, mert nem ide az erő, ész is kell. zol, vagy fel is út, le is út. Ve- elégszik meg ennyivel. A fiú megbokrosodik, tövig lünk nem lehet taknyolni a Aztán merrefelé vagytok? KERÉK IMRE: ŐSZI VONATON Az ablaknál, szemközt velem Egy szőke lány mereng. Szemében Az őszi tájat kémlelem. Mint visszaverő prizma, szé---­M egszűri, s nékem adja át (90 fokkal elfordítva) hírai élményanyagát: A sárgán izzó kukorica- Táblát, a mézes fényeket Szőlővel ékes dombok alján Kurjongató legényeket, ökörnyál selymét és a halvány Ragyogást vérző fák fején... Mereng a szőke lány. Szemében Az őszi tájat nézem én. T ÉN AGY SÁNDOR: ANYÁM FELÉLT A KOPORSÓBAN Anyám felült a koporsóban, szemében csillognak gyöngyök; én anyámat akarom látni, széttúrok minden göröngyöt. Anyám kiszállt a koporsóból, tíz ujja fésült csinosra; hogy engem szeressen egy kicsit magát a sírból kilopta. BERTÓK LÁSZLÓ: SZERELEM TEMETÉSÉN Szerelem temetésén öreg parasztasszonyok közönye harangoz, kik nézik csak a rohanó világot éveik selyemgubójának csöppnyi résén, de meg nem értik, s már nem is akarják. Szemükben holdvilág ölelkezik a sorsukat elnyelő semmivel, s míg szikkadt ajkaikról zsolozsma száll, vászonszoknyáikban matat a halál. Szerelem temetésén , szürke őszi napok a kísérők, mik komorak, de bölcsek, gazdagok, és méhükben új tavasz mosolyog. Szerelem temetésén végtelen sima tengeren hajózunk, e tenger: a közöny, fehér emlék-sirályok húznak el felettünk, de egyik sem köszön. S míg vizsgáljuk a kékes messzeséget, lassan érteni kezdjük az egészet. Az- vágja lapátját az iszapba. A munkát A MEGJELENŐ KÖNYVEKRŐL Jirasek: A KINCS Az 1780-as években játszódó történelmi regény cselekmé­nye egy ősrégi cseh várkastély körül bonyolódik, melynek romjai állítólag tömérdek kin­cset rejtenek. Ezt a kincset ku­tatja a vár föld alatti folyo­sóin a környék földesura, de itt bújnak meg az egyházi ha­talmak elől rejtőzni kénysze­rülő újhitűek is, akik egyben a felvilágosodás, a szabad gon­dolat képviselői. Jirasek ra­gyogó írásművészettel mutat­ja be ezt a mozgalmas kort: a népet halálra hajszoló ellen- reformációt, a jezsuiták kép­mutatását, kegyetlenségét és az egyszerű nép hűségét. Kellér Andor: BAL 4-ES PÁHOLY^ A regény Budapest színházi világát ábrázolja az első vi­lágháború előtti évektől a 30-as évek derekáig. Főhőse Beöthy László színigazgató, a színházi világ akkori fejedel­me, de felvonulnak mellette e pár ^évtized színjátszásának ünnepelt hősei is: Csortos Gyula, Törzs Jenő és mások. Végig izgalmas, érdekfeszítő olvasmány, amelynek minden móndata megbízható adatokra épül. Lanzmann: VIVA CASTRO Lanzmann, a francia ellen­állási mozgalom egykori har­cosa, az Express különtudósí- tója az utóbbi években minde­nütt ott volt, ahol forradalmi megmozdulások történtek. Na­palmzápor, tűzeső hull a ku­bai hegyekre, amikor ez a sie­tő újságíró minden veszéllyel dacolva bemerészkedik a vál­ságos pillanatokat élő senki földjére, hogv kilesse a kubai janicsárok végnapjait, felku­tassa a felkelők hegyi szállá­sait, és kapcsolatba kerüljön Castróval. Bár a felkelés vezé­rét nem sikerült megismernie, kubai útját, tapasztalatait rendkívül érdekes epizódok­ban, történetekben, párbeszé­dekben rögzíti. Mende: A BROOKLYNI ERŐSEK New York szegénynegyedé- nek lakosai közé vezeti el az olvasót Mende fordulatokban gazdag, érdekes regénye. Az 1930-as években vagyunk. Munkanélküliség, depresszió, létbizonytalanság és a házi­urak packázásaitól az alkoho­lizmusig ezernyi hétköznapi nyomorúság mérgezi a szegé­nyek életét. De a fiatalok leg­jobbjai nem a züllésbe mene­külnek a bajok elől, hanem az életbe, és az igazi emberi esz­ményekbe vetett rendületlen hittel harcba kezdenek jövő­jükért. Ez a küzdelem edzi szilárd jellemmé a regény fiú- és leány-főhősét, s ez a próbaté­tel mélyíti nemes, tartalmas kapcsolattá szerelmüket is. MINDENKI BENNE VAN Mindenkinek szól ez a szóra­koztató könyv, amelyben né­A mocsárban-e? Ádám nyel egyet, kicsípi ■^szájából a cigarettát. 'j — Én már semerre. Megyek íhaza. N Az öreg elmosolyodik, sze­li me alatt huncut ráncok ugra- hány kiváló rajzművész csak-? nak össze. nem 200 karikatúrája és nevesS Kislányhoz, mi? írók humoreszkjei figurázzák? _ Nem a’ — rázza a fejét a ki az emberek gondolkodásá-5 öú, és igyekszik keményen ban, cselekedeteiben még bő-J. vetrú a szót. A munkából- van elegem, ebből a diszno- iszapolásból... A másik ránéz. Aztán a po­ven megtalálható fonáksága-] kát. Találkozunk a múlttal —1 írja elöljáróban többek között^ barát nézi. Nem mond sem- Földes György, a Ludas Matyi > Lehúzza a maradék sört. , .... . ... .t — Hat, fiam, ez a Hány., szerkesztője —, en is, te is, o,’ is, nálad és nála, itt is meg' Feláll, éppen csak hogy bic- cent, és átül a szomszédékhoz. ott is, ha nem is mindenütt, de1! Ádám beharapja a száját, érzi, sokfelé. Magunkban és maiho^ a vér meSint a fe^e gunknál hordottuk emberi gyengeségeinket. Velünk él a, feledékenység, a hiúság, az ön-1 zés, a türelmek nség, az ide-' gesség. És mi gavaílérosan] megbocsátunk magunknak, i mert ezek ugyebár — amint, mondani szokás — emberi dol­gok. Olbracht: VÁNDORCIRKUSZ Friecek, egy vándorkomédiás család legfiatalabb tagja ke­gyetlen gyilkossággal torolja meg a rajta esett sérelmeket,J békasóval... . i] száll. A kockás inges földmérő váltig magyaráz. — Legjobb módszer, ha le­vezető-árkot vágnak. Több munkával jár, de a vizük úgy- ahogy megszökik ... Hátul valaki feláll, félretol néhány embert, odamegy hoz­zá. — Aztán mondja, elvtárs, van ennek valami haszna? Egyszerre minden fej feléje fordul. Zavarba jön, kissé ol­dalt húzódik, köhécsel. — Nohát csak annyiból ér­dekes, hogy valamikor az öregapám is dolgozott errefe­lé. Aztán, most elnézem a csa­tornájukat, hát teli gazzal meg anyja, apja halálai, húga áru-' lását, szeretett bátyja eltűné-i sét. Tette csaknem irracionális,, úgyszólván találomra választ-! ja ki áldozatát: a gyűlölt kül­világ véletlen megtestesítőjét1 pusztítja el benne. Izgalmasi cselekmény, mély lélekábrázo-i lás, tömör egyszerűség jel-] lemzi a nagy cseh író e művét] is. Körös-körül az emberek mind bólogatnak. Ez jó kér­dés. Dolgoznak ők szívesen itt is, máshol is, csak látszatja le­gyen. Mert a jó bér nem min­den. A hasznot is nézd az em­ber. A fiatalember bólint, töp­rengve szőke hajába túr, majd hirtelen kimutat az ablakon, v— Ott, arrafelé, ahol tavaly csatornáztunk, már be is van vetva. Már máscJk is emlékeznek rá. — Arra hát, az állami ma­jor mellett. Herefűvel meg rozzsal... áriám szerielőzködik. Vala­hogy rosszul érzi magát ezek között. Kimegy a kocsma elé. A poros úton kubikosok bak­tatnak, húszan-harmincan. Vállra vetett lapáttal, amin batyuba csomózva lóg a kabát meg az elemózsiás zsák. Lom­pos, hosszú léptekkel haladnak. Rendetlenül, összevissza. Tré­fálkoznak, nagyokat kiáltanak. — Hol vannak a hanyi lá­nyok? Hé, bújjatok elő! De csak egy aprócska vén­asszony bukkan fel a kerítés mögött. Nézi őket, vihog a fo­gatlan szájával. — Azok is dolgoznak, ga- lambocskáim. Dolgosak ám er­re a menyecskék. — No, majd este! — kiáltja az egyik legény, és félrecsapva fején a svájci sapkát, rávigyo­rog Ádámra. — Igaz-e? Ö semmit sem felel. Át­kozottul rongyul érzi ma­gát. Hiszen itt még a gye­rekek is beálltak friss vi­zet hordani, nádat vágni, mindenki megleli a maga ten­nivalóját, csak ő nem. Ö csak ődöng, céltalanul nézelődik a faluban, akár egy semmittevő. A hepehupás úton porfelhőt kavarva szekér zörög el mel­lette. Lányok ülnek a szeké­ren, mellettük fényesre sikált, gömbölyű alumínium fazekak. Az ebédet viszik a csatornák­hoz. — Hát maga? — kiált le az egyik az árokparton kuksoló fiúnak. — Tán elvesztette az óraláncát? A szekéren felcsap a neve­tés. Ádám elvörösödve néz a tovalebbenő konty után, aztán feltápászkodik. Vállára veti la­pátját, lassan továbbindul. Dél felé jár az idő, ilyenkor a leg- perzselőbb a nap sugara. Min­den kopár, sárga fényben úszik. Ádámról csorog a ve­rejték, és akárhányszor letörli a homlokáról, az övéi jutnak eszébe. A másik hat. Akiket otthagyott. Azok most hét em­ber munkáját végzik. És mar mindenről ők jutnak eszébe: a forr óságról, a hűs, jóízű sör­ről, a csatorna felé cammogó sztálinyecekről. Már erővel sem tud másra gondolni. Szégyelli magát. Délután jönnek haza a kubi­kosok. Heten mentek ki, ha­tan jönnek vissza. Szótlanul poroszkálnak. Nehéz vállukon a szerszám. Amikor a barakk­sorhoz érnek, Túrós odafor­dul Istvánhoz. — Embert kell szerezni, Ist­ván. Az bólint, maga is erre gon­dolt. Mire a szálláshoz érnek, már szürkül. Befordulnak az udvarba, ott áll Tóth Adám. A falnak támaszkodva. Nézik egymást. Ádám megmozdul, kihúzza kezét a zsebéből, halkan meg­kérdezi: — Kidobtátok-e mindet? Az emberek hallgatnak. Vi­lezsál elköhenti magát, bólint^ — Hát, valahogv ... Már tudják, miben 'Antikál a fiú. Sejtik. Mind 1st int für­készik, tőle várják a feleleté^ De ő is szótlanul nézi a fiút; Rukkoljon csak ki vele. Ádám elfordítja a fejét, ol­dalra tekint. — Holnap kimennék maguk­kal. A bandagazda hallgat. Meg­markolja vállán a lapátot, leveszi, úgy megy el a fiú mel­lett, hogy rá se pillant. Amikor betaszítja az ajtót, csak akkor fordul hozzá. — Hát, ha ők beleegyez­nek. .. És hátrabök a többiekre. Azok bólintanak. Jöjjön csak ki holnap. Hiszen kölyök ez még, ezért is berzenkedik any- nyira. Fáradtan biccegnek be a ba­rakkba. Hallatszik, ahogy oda­bent a sarokba hányják a szer­számokat.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents