Somogyi Néplap, 1960. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-14 / 217. szám

Szerda, 1960. szeptember 14.

3

SOMOGYI NÉPLAP

Újabb 17 ezer orsóval bővül a Kaposvári Textilművek. Az

még az idén befejeződik.

új üzemrészek építése

Vendég Csombárdon.

ESTELEDETT MÁR, amikor Csombárdra értünk. Nem lepődtünk volna meg, ha a termelőszövetkezet irodáján senkit sem találunk. De az iroda nyitott ablakán keresztül szófoszlányok jutnak el fülünkbe; Az udvaron egy gépkocsi vesztegel. Vendég van a háznál.

A szűk kis irodahelyiségben ketten támasztják az íróasztalt Szabó József, a tsz elnöke és a vendég, Varga, Sándor, az Alsóbogát! Állami Gazdaság központi agmnómusa és a gazdaság párttitkára. Vajon mi jót hozott a vendég, vagy tán kérni jött valamit?

Varga elvtárs nem hozott semmit, és nem is visz semmit azon a pár soron kívül, amit jegyzetfüzetébe beírt. Küldetésben van itt. Ügy is, mint szakember, úgy is, mint pártmunkás. Patronálja a falut. Az ismeretség rég kezdődött. Mielőtt bekerült a gazdaság központjába, mint az egyik üzemegység vezetője volt itt négy évig. A barátság azonban nem olyan, hogy egyik napról a másikra megszűnik, s Varga elvtárs sem tudott elszakadni Csombándtól. Itt volt, amikor a falu népe szövetkezetbe szerveződött, s azóta is el-elláto- gatott gyakran a faluba. Csak az utóbbi időben nem járt itt, ugyanis pár hete jött meg az öthónapos pártiskoláról. Azóta ha szerét teheti, ismerkedik a szövetkezet problémáival, s mióta itthon van, már kétszer járt Csombárdon tapasztalatcsere végett.

SZABÖ BÁCSITÓL, az elnöktől mindent meg akar tudni a legapróbb részletekig. Van-e vetőmag és milyen, hogy állnak az istállókkal, kapnak-e beruházást jövőre? És Szabó bácsi válaszol, de közben persze panaszkodik is. Hogy nem tudják, hova teszik a rengeteg kukoricát, nincs góré.

— Hát építeni kell fából és drótból, nem kerül sokba, az is megcsinálhatja, aki nem iparos — mondja a vendég.

— Igen ám, de nem kapni drótot — vág közbe Szabó bácsi.

— Azon is lehet segíteni, vegyenek huzalt, és meg kell fonni házilag, így olcsóbb is. Mi is így csináljuk a kerítés egy részét — érvel a párttitkár.

— Szertszéjjel vannak az állatok a faluban, a takarmány elfogy emiatt — panaszolja az elnök. — Hát az tényleg probléma — állapítja meg a vendég is, de van, amit ő sem áll meg szó nélkül.

— Nincs bükköny-vetőmagjuk, mégsem szóltak, pedig adhattunk volna maguknak is.

— Nahát, hogy erre nem gondoltunk! — csóválja fejét az elnök.

— Hiznak-e a hízóba állított marhák?

Szabó bácsi megvakarja a fejét, érzi az ember, hogy magában ilyen gondolatokat

forgat: Nahát, miket is kérdez ez a vendég? De azért szelíden, barátságosan, bár nem valami magabiztosan kilöki a italán decemberre elkészülnek-« feleletet.

A vendég érzi, hogy az ígéret nem hangzott túlságosan meggyőzően, azért nem fölösleges figyelmeztetni: a hízómarhákból származó jövedelem be van tervezve, kiosztani pedig csak azt lehet, amit eladnak.

Varga elvtárs jegyzetfüzetébe kerül a panaszok között egy olyan kérés is, amire az állami gazdaság vezetőivel és a bodrogi tsz-vezetőkkel közösen kell megoldást találni. Földrendezésről van szó. Az állami gazdaság hajlandó is tanácskozni erről, de csak a kölcsönös előnyök elve alapján. Szóban egyet is értenek ezzel a csom- bárdia'k, de mint Szabó elvtárs mondja, azért minden szentnek maga felé hajlik a keze. Asztalra kerül a térkép, s megoldás is születik, legalábbis szóban. De mit szól majd hozzá a harmadik érintett fél, a bodrogi tsz?

MÉG FOLYNA TOVÁBB a

beszélgetés, ha Varga Sándor elvtársat nem hívná más kötelesség: értekezlet az üzemegységben. Mennie kell, bizonyára ott is várják problémák. De Csombárdra azért még sokszor visszatér. S nemcsak látogatóként i ; i '

V. J.

KlSZ-funkció és erkölcsi kötelesség

Major Györggyel, a Cukorgyár pártszervezetének titkárával éppen a kiszesek munkájáról beszélgettünk, amikor berobban a szobába Albert Imre, a KISZ-alapszervezet titkára, és panaszkodni kezd.

— Azt mondta Vajda elv- társ, hogy jöjjön le Tabák vagy Major elvtárs, végezzék el Kiss Gyuszi helyett a munkát, akkor elengedi előkészíteni a KISZ taggyűlést — hábo- rog.

„Ne azt a lovat üssük, amelyik amúgy is eleget húz“

Néhány perc múlva belép a pártirodába Vajda Ferenc, a bérelszámoló vezetője is, és tovább folyik a vita arról, hogy Kiss Gyula, a kiszesek szervező titkára munkaidő alatt milyen mértékben végezhet KISZ-munkát.

— Kiss elvtársnak van egy kötelessége, amiért a fizetését kapja. Mi is végeztünk annak idején társadalmi munkát, de amellett becsülettel elláttuk a ránk bízott feladatokat — mondja Vajda elvtárs, s arról beszél, hogy sokan ellógják a KISZ-munka végzésére kapott időt, és ez visszatetszést szül a dolgozók körében. — Mindenkinek erkölcsi kötelessége — folytatja —, hogy elvégezze feladatát, s végre kell hajtani a rábízott társadalmi munkát is.

Albert élvtárs közbeszól:

— Ennek ellenkezőjét senki sem állította, ebben egyetértünk Feri bácsival. De akkor az is* erkölcsi kötelesség, hogy a párttagok és a pártonkívü- liek segítsenek a társadalmi feladattal megbízott elvtársaknak hivatali munkájuk elvégzésében. Mert sokan csak azt nézik, mennyi időt tölt el valaki KISZ-munkával, de arra már nem figyelnek fel, hogy hányszor megy jóval muka- idő után haza az illető, mert plakátot fest, kultúrtermet díszít, vagy kerékpárgarázst épít. És itt vaii a hiba. Mert a KISZ-vezetőség egyetlen tagjára sem lehet panasz, hogy nem végzi el becsülettel feladatát — állítja.

S folytatódik az eszmecsere, hogy egyik ember túlságosan sok munkát végez a KlSZ- ben, a másik meg semmit sem tesz. S ha valaki megrándítja a vállát: »-én ezt nem csinálom«, akkor jön Kiss Gyuszi, és elvégzi ő.

— Ne azt a lovat üssük, amelyik amúgy is eleget húz

— mondja jelképesen Vajda elvtárs, és hozzáteszi: — Mindenki végezze el a saját munkaköréhez tartozó feladatokat, azt én sem ellenzem. Gyuszi meg ... Szervezze azt a taggyűlést. Majd csak helyettesíti valaki.

Amikor kimegy az irodából, a KISZ-titkár jó ideig hallgat. .Aztán megszólal.

— Van nálunk egy igen nagy fékje az ifjúsági munkának Nem társadalmi ügy a fiatalok nevelése.

Nemcsak a pártnak és a KISZ-nek kell nevelni

— A csoportvezetők Kanizsai József és Puska Károly kivételével nem érdeklődnek, hogy ki mit csinál a KISZ-ben. Most építettük ezt a kerékpárgarázst, de nincs tudomásunk arról, hogy valaki megkérdezte volna a gondjára bízott fiatalt: Vajon te segítesz-e ott, nem hozol-e szégyent a műhelyre? Mert ha megkérdezték volna, akkor nem mindig ugyanaz a hat-nyolc fiatal csinálja az építést, hanem jönnek a többiek is.

A Cukorgyárban még nem sikerült elérni, hogy társadalmi üggyé váljék a nevelés. Mert nem elég, ha a párt- és a KISZ-szervezet törődik az ifjúsággal, törődniük kell bent az üzemben az idősebb szaktársaknak, törődniük kell a szülőknek is. Okos, meggyőző

szóval kell elmondani, hogy az a garázs mindenkinek a javát szolgálja, mert ha ma még nincs is motorja, jövőre már lehet, s alatta nem áztatja majd eső, hó. S ha a csoport- vezető jobban érdeklődik a fiataltól, az gondolkodni kezdj s rájön, hogy mi a jó.

Természetesen nemcsak ebben merül ki a törődés fogalma.

— Az utóbbi időben örvendetesen megjavult a kapcsolat a vállalat vezetősége és a KISZ között. Ez a törődés egyik megnyilvánulása. A közelmúltban összeült vagy negyven .fiatal az Igazgatóval és a párttitkárral, s közvetlen, baráti beszélgetés kezdődött az elvtársak között. Ez nagyon jó. Mert nemcsak arról kell beszélni, hogy mi volt a munkával, hanem meg kell kérdezni azt is, hogy kinek mi az öröme, gondja, mi van a családdal, ki mit olvas stb. Így lehet és kell az emberekkel bánni. Ezt kell sok elvtársnak megérteni, és ennek szellemében cselekedni — vélekedik Albert elvtárs.

Igen, így van. Mert, amikor a nevelésről mint társadalmi ügyről beszélünk, azt értjük alatta, hogy összefog tanár és szülő, szakoktató és KISZ vezetőségi tag. összefognak egy közös cél: a szocialista embertípus kialakítása érdekében.

S akkor nem kell vitatkozni arról, hogy mi egy ember erkölcsi kötelessége, mert mindenki tudni fogja feladatát.

Polesz György

SEJ NY IN

A SIRIUS AKCIÓ

(8)

Az intézetben egy kicsit csodabogárnak tartották, de általában kedves öregnek nézték, közvetlenül Petrovicsnak szólították és szívesein hallgatták meséit arról, hogy fiatal éveiben milyen kalandjai voltak a vöröshadseregben »Csapajev mellett«.

Golubcov tekintélye és a beléje vetett bizalom különösen akkor nőtt nagyra, amikor egy szép reggelen — Kraschke megbízásának értelmében — megjelent az intézet igazgatójánál és némán átnyújtotta neki azt az ötezer rubelt, amelyet állítólag hajnalban talált az intézet főbejárata mellett.

— Éppen seperni kezdtem az aszfaltot a bejárat körül, igazgató elvtárs, amikor egyszerre csak ott láttam ezt a csomagot. Megijedtem a látványtól: nem tréfadolog eny- nyi pénz! Ezresek!... Elhiheti, alig vártam, hogy ön megérkezzék, igazgató elvtárs! ... Biztos, a mieink közül veszítette el valaki vagy talán éppen hivatalos pénz: az államunknak kára és valakinek súlyos baja lehet miatta ...

Az igazgató köszönetét mondott Golubcovnak, megrázta a

kezét és elmondta a történteket az intézet munkatársainak. Kiderült, hogy egyikük sem veszítette el a pénzt, így hát átadták a rendőrségnek, a talált tárgyak osztályán, Golub- covról pedig híradás jelent meg a faliújságon ezzel a címmel: »Nemes magatartás«.

Ezek után már teljesen megbíztak Golubcovban...

A történeti igazság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy ezúttal Golubcov kissé becsapta Kraschke urat, aki az említett jelenet céljára nem ötezer, hanem hét és félezer rubelt adott át neki. Golubcov azonban úgy számított, hogy ötezer is megteszi a kellő hatást.

Ezt azonban sem Kraschke, sem Waitzel nem tudta meg, és nem győztek örülni új ügynöküknek.

S hogy örömük még nagyobb legyen, Golubcov, akit "Káró- király« néven vezettek rá a titkos ügynökök listájára, meglehetősen gyorsan elsajátította az okmányok és tervrajzok fényképezésének technikáját. A Káró-királynak április végére sikerült kihallgatnia egy beszélgetést és megtudta, hogy Leontyev tervező hivatalos kiküldetésre indul.

Azt már tudták, hogy Leontjev minden este, mielőtt munkahelyét elhagyná, titkos okmányait páncélszekrénybe zárja el, majd ezt lepecsételi. A páncélszekrényt, a rajta olvasható felirat szerint a "Finom- mechanikai Szövetkezet« készítette. Kraschke ugyanilyen páncélszekrényt szerzett be, egy üzletben, mégpedig úgy, hogy a Káró-kiraly, aki a megbeszélt időpontban ugyancsak megjelent a boltban, észrevétlenül megmutatta neki, hogy melyik fajtáról van szó. Ezután Kraschke a hivatali szobájában alaposan szemügyre vette a páncélszekrényt. A "Finommechanikai Szövetkezet« gyártmányának minősége Kraschke úr teljes elismerését vívta ki: ugyanis rendkívül kezdetleges alkotmány volt, belső zára inkább egy egyszerű kertkapu reteszére hasonlított, mint titkos okmányokat rejtő páncélszekrény zárjára.

A dolgot azonban megnehezítette az a körülmény, hogy Leontyev páncélszekrénye, mint kiderült, laboratóriumának titkos helyiségében állt, s ennek a szobának külön acélajtaját éjszakára bonyolult lakattal zárta be.

így tehát a Leontyev páncél- szekrényében őrzött rajzok megszerzéséhez először is az acélajtó lakatjának kulcsára volt szükség, másodszor magának a páncélszekrénynek a kulcsára, végül pedig pontos másolatot kellett készíteni arról a pecsétről, amellyel a páncélszekrényt mindennap lepecsételték, hogy a tervrajzok lefényképezése után újra rányomhassák a pecsétet. A Ká

ró-király megkapta a szükséges instrukciókat és különleges gyártmányú plasztilint is kapott. Egyik éjjel, amikor ügyeletes volt az intézetben, a többiek távozása után belülről bezárta az előcsarnok ajtaját, eloltotta a villanyt és zajtalanul felment az emeletre. A titkosszobába vezető acélajtóhoz osont és ott óvatosságból nem gyújtotta fel a villanyt, hanem zseblámpájával világított.

Az intézet hosszú, visszhan- gos folyosóit alig világította meg a nagy, szárnyas ablakon át beszűrődő holdfény. Titokzatos, kékes félhomály volt. Golubcov fülelt; mintha valami gyanús neszt hallott volna a közeli mosdóból. Torka kiszáradt az izgalomtól, kővé meredve állt az ajtónál, figyelte a mosdóból kihallatszó hangot. Most már tisztán és egyenletesen hallotta.

Utolsó erejét összeszedve, elhatározta, hogy úgy tesz. mintha a szokásos éjszakai kőrútján járna és szándékosan hangos léptekkel megindult a mosdó felé. Nagy erővel felrántotta az ajtót és hangos szóval kérdezte:

— Ki van itt?

Nem kapott feleletet. Felgyújtotta a villanyt, s látta, hogy a mosdó üres, és egyenletesen, visszhangosan csöpög a víz.

A Káró-király dühösen káromkodott, mert a fali tükörben megpillantotta izgalomtól eltorz”1«- halálsápadt arcát.

— Folytatjuk —

HOVA LETT «

AZ EGYETÉRTÉS í

Mert volt egyetértés a Kaposvári Nagymalom mögötti kis völgyben meghúzódó mészégetőnél. Néhány hónapja azonban száműzték. A minap arról jött hír, hogy a telepvezető. bántalmazta nemrég odakerült beosztottját, Kor- dély László segédmunkást. Sütő István pedig arról beszélt, hogy két pletykázó munkatársa miatt csaknem belekerült egy életveszély«, verekedésbe. Mások azt állítják, hogy Kordély László fenyegeti munkatársait, s hol fojtogatni szándékozó két kezével, hol pedig állítólaigos összeköttetéseivel próbálja rájuk erőszakolni elképzeléseit.

A bíróság és a felügyeleti szerv, az Építőipari KTsz dolga, hogy megítélje, megütötte-e a telepvezető Kordélyt, vagy csupán ő állítja ezt, s ha igaz, a megfelelő büntetést is kiszabják. Ám megdöbbentő önmagában véve már az is, hogy ilyen vizsgálatokra szükség van ott, ahol hosszú évekig egyetlenegy számottevő összetűzés sem történt, ahol a termelési eredményeket példaként lehetett emlegetni, ahol nagyon jó a fizetés, s megkapnak minden juttatást.

A megkérdezett munkások egyöntetűen azt állítják, hogy Kordély László hozta magával az összeférhetetlenség szellemét. Szinte nevetségesen gyerek« dolgokból is verekedést akar provokálni. Harciasságával koránt sincs arányban végzett munkája O az, aki a telepvezető figyelmeztetése ellenére is keresztbe tett lábbal a menetiránynak háttal ül a lefelé száguldó csillére, mit sem törődve azzal, hogy dolgozó emberekben, lovakban ejthet súlyos kárt. Ö az, akivel most már senki sem akar együtt dolgozni. Így nem csoda, ha sok nézeteltérése támad a telepvezetővel, és csakhamar odáig fajul a dolog, ameddig egyáltalán nem szabadna. Nemcsak azért, mert a tettleges fegyelmezés, a durvább bánásmód amúgy is kevés eredménnyel jár, hanem azért is, mert tőlünk — enyhén szólva — merőben idegen az ilyen módszer, és nem is lehet felette szemet hunyni.

A városi pártbizottság már másodízben vizsgálta meg a mészégetőnél tapasztalható nézeteltérés, összeférhetetlenség okát. Megállapítása, hogy a civakcdásra a sok túlóráztatás is okot ad, hely«. Néhányan ugyanis, különösen a Kordély László köré csoportosult emberek, nemegyszer éppen ezzel indítják el a veszekedést. De miért kell túlórázni, azaz miért a mészégető munkásai rakják ki munkaidő után a követ és a szenet hozó kocsikat, ha ez nekik kellemetlen? El kellene dönteni ezt is. A munkások többsége ugyanis nem engedi át másoknak a kirakodást, és vállalja az idő utáni munkát is. Csupán néhányan (hangulatuktól függően) ágálnak ellene, de ők is inkább csak a hónap elején —■ a végén, amikor a borítékban jóval több a pénz, akkor nem. Nos, a további viták elkerülése végett az lenne a legjobb, ha a ktsz a kirakodást másként oldaná meg. Különösen, ha mint mondja, csak azért végezteti a mészégetőkkel, mert ők kérték ezt. Ha van mód arra, hogy a kirakodási főnökség oldja meg ezt a problémát, miért ne engednék meg? Egyébként sem egészség«, ha munkaidőn túl annyit dolgozik valaki, mint a mészégetők.

Elengedhetetlen az is, hogy a KISZÖV rendszeresen ellenőrizze ezt a nemrég hat-nyolc munkással bővített telephelyet. Szem előtt kellene tartani, hogy a mészégetőknél sajnos nélkülözik a felvilágosító szót. Persze egyátalán nem gondoljuk azt, hogy ezzel egy csapásra vissza lehet hozni a kis völgybe a száműzött egyetértést, amely évek hosszú során nagyon kedv« és igaz segítője volt itt az embereknek. Ehhez más is kell. Elsősorban az, hogy a mészégető munkások leüljenek egyszer egy termelési ta- nácsikozásfélére ott a völgy ölén, nézzenek egymás szemébe és önmagukba, és kérdezzék meg: van-e értelme az oktalan zsörtölődésnek? Kinek és mire jó. ez? És ha megállapították, hogy senkinek sem használnak vele, lássanak újból munkához a bizalom melegénél.

Sz. N. ,