Somogyi Néplap, 1960. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-24 / 226. szám

Szombat, 1960. szeptember 24. 3 SOMOGYI NÉPLAP Hruscsov beszéde az ENSZ-közgyűlés 15. ülésszakának általános vitájában (Folytatás a 2. oldalról.) pedig még technikum sem. Ez­zel szemben a múlt tanévben ezekben a köztársaságokban a főiskolákon 211 000, a techni­kumokon és más középfokú szakiskolákban 176 000 volt a tanulók száma. E köztársasá­gok minden tízezer lakosára átlagosan nyolcvannyolc fő­iskolai és hetvenhárom techni­kumi hallgató jut, nem szá­mítva azt a sok fiatalt, akik köztársaságuk határain túl ta­nulnak Jusson eszünkbe, hogy tízezer lakosra Franciaország­ban csupán negyven, Olaszor­szágban harmincnégy, Nyugat- Németországban pedig har­mincegy főiskolai hallgató jut, vagyis valamivel több, mint a szovjet közép-ázsiai arány- szám egyhanmada. Hruscsov ezután adatok so­rával mutatott rá, hogy az 1926 óta eltelt időszakban a szovjet népgazdaság munkásainak és alkalmazottainak száma a Szovjetunió egészét tekintve hatszorosára, Közép-Ázsiában és Kazahsztánban viszont tíz­szeresére növekedett. Jóval nagyobb mértékben emelke­Ez nem közösség, n»m együttműködés, hanem esryesek uralma mások fö­lött. amelyben egyesek él­vezik mások munkáját és javait, kizsákmányolják és dett a szakmunkások és a szakemberek száma. A szovjet hatalom évei alatt az összes köztársaságokban szakképzett kádereket nevel­tek a munkásosztályból, óriási mértékben megnőtt az értel­miség száma. A cári kormány Oroszország határvidékein lényegileg gyar­mati politikát folytatott, mely alig különbözött attól a politi­kától, amelyet ma is megfi­gyelhetünk a gyarmati orszá­gokban. Nos, kárát vallotta-e a mi országunk fejlődése annak, hogy a népek jogot kaptak a függetlenséghez és az önren­delkezéshez? Tapasztalható-e soknemzetiségű országunkban civakodás és ellenségeskedés a népek között, széthull-e az ál­lam? Nem. Ilyesmi nem for­dult és nem fordulhat elő — jelentette ki Hruscsov. — A Szovjetunióban közelebb ke­rültek és jobban összeforrottak a nemzetiségek, mint valaha. Valóban kialakult a népek ba­rátsága, amelyet nem ingat­hattak meg a második világ­háború megpróbáltatásai. De a gyarmati rendszernek egyre kevesebb híve lesz mar gukban a gyarmattartó hatal­makban is. Végeredményben nem az övék az utolsó szó. Ezért fordulunk a nyugati or­szágok népeinek értelméhez és jövőbe látásához, kormányai­hoz és az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlésén részt vevő képviselőihez: han­goljuk össze a gyarmati kor­mányzási rendszer megszünte­tésére irányuló lépéseket — ezzel meggyorsítjuk ezt a tör­vényszerű történelmi folyama­tot —, kövessünk el mindent, hogy a gyarmati és függő or­szágok népei egyenjogúakká váljanak és maguk dönthessék el saját sorsukat. A Szovjetunió segítette és egyre nagyobb arányokban fogja segíteni a gazdaságilag elmaradott országokat, őszin­tén segítségére vagyunk ez or­szágok népeinek független gaz­dasági életük kialakításában, hazai iparuk fejlesztésében, ami fő biztosítéka tényleges Hruscsov ezután emlékezte­tett arra, hogy a múlt év szep­temberében, az ENSZ-közgyű- lés 14. ülésszakán a szovjet kormány megbízásából előter­jesztette a Szovjetunió általá­nos és teljes leszerelésre vo­natkozó javaslatait. Megelégedéssel nyugtázhat­juk — mondotta —, hogy az általunk ismertetett elgondo­lásokat egyöntetűen helyesel­te az Egyesült Nemzetek Szer­vezete és támogatták az egész világ népei. A Szovjetunió és más államok az ENSZ-közgyű­lés legutóbbi ülésszakán hozott határozatnak megfelelően te­vékenyen részt vettek a tízha­talmi leszerelési bizottság munkájában és ott az általá­nos és teljes leszerelésről sző­lő szerződés kidolgozásáért harcoltak. A Szovjetunió nem várta meg, míg létrejön a nemzetközé leszerelési egyez­mény, hanem egyoldalúan 1 200 000-rel, vagyis állomá­nyának egyharmadával csök­kenti fegyveres erőit. A szovjet kormány, amely következetesen és állhata­tosan folytatja békeszerető politikáját, ünnepélyesen kijelenti az ENSZ-közgyű­lés jelen ülésszakán, hogy a Szovjetunió csakis olyan fegyveres erőkkel rendel­kezik, melyek hazánk védel­mét, valamint szövetsége­seinkkel és barátainkkal szemben fennálló kötele­zettségeink teljesítését szolgálják arra az esetre, ha agresszió éri őket. Ki­zárt még annak lehetősége is, hogy fegyveres erőinket más célokra használják fel, mivel az ellentétes lenne államunk természetével és békeszerető külpolitikájá­nak alapjaival. Hazánk csak azért kénytelen hadsereget fenntartani, mert az általános és teljes leszere­lésről szóló javaslatainkat mind ez ideig nem fogadták el. Egy év múlt el azóta, hogy a közgyűlés meghozta határo­zatát. A leszerelés ügye azon­ban a múlt évben tapodtat sem haladt előre. Mi az oka ennek a helyzetnek, amelyről csak a legnagyobb sajnálattal és komoly aggodalommal lehet beszélni? Ki akadályozza az általános és teljes leszerelésről szóló közgyűlési határozatnak, ennek az ENSZ történetében talán a legfontosabb és a leg­jelentősebb határozatnak a végrehajtását? Ki nem engedi kimozdítani a leszerelés prob­lémáját a holtpontról? A tények azt bizonyítják, hogy az Amerikai Egyesült Ál­lamok és a NATO alapján ve­le szövetséges néhány más ál­lam magatartása miatt nincs semmiféle haladás a leszerelés kérdésének megoldásában. A tízhatalmi leszerelési bi­zottság egész munkája folya­mán a nyugati hatalmak nem voltak hajlandók hozzálátni az általános és teljes leszerelés­ről szóló szerződés kidolgozá­sához, mindenképpen kitértek az elől, hogy érdemben meg­vitassák az általános és teljes leszerelés szovjet programját, amelyet pedig a közgyűlés részletes megvitatás végett a bizottság elé utalt. Ellenőrzést függetlenségüknek és a nép- íj ólét fokozódásának. Nem lehet szabad az a nép, amely más népeket elnyom. Minden szabad nép segítsen a még elnyo­mott népeknek szabadsá­guk és függetlenségük ki­vívásában. Engedjék meg annak a re­ményemnek a kifejezését, hogy a közgyűlés jelen üléssza­ka történelmi mérföldkő lesz a gyarmati rendszer teljes és végérvényes megszüntetésének útján. Nagyszerű, történelmi jelentőségű esemény lesz ez, amely tükrözi a nemzeti füg­getlenségükért küzdő népek, az egész haladó emberiség vá­gyait és törekvéseit. indítványoztak leszerelés nél­kül. Ezzel szem,ben lehetetlen nem látni, hogy ellenőrzés be­vezetése leszerelés nélkül egy­értelmű lenne egy nemzetközi kémkedési rendszer megterem­tésével és nem segítené elő a béke megszilárdítását. Sőt, el­lenkezőleg, megkönnyíthetné, hogy az esetleges agresszor megvalósítsa a népekre nézve veszedelmes terveit. Az a veszély fenyeget, hogy ha ellenőrzést létesítenek a fegyverzet fölött és a fegyve­rek megmaradnak, ez lényegé­ben azt jelenti, hogy a felek is­merik a másik fél birtokában lévő fegyverek mennyiségét, minőségét és elhelyezését. En­nek alapján az agresszív fél a maga fegyverzetét olyan szín­vonalra emelheti, hogy fö­lénybe kerüljön abból a cél­ból, hogy általa kiválasztandó alkalmas időpontban támadást hajtson végre. Mi sohasem fogunk bele­egyezni a fegyverzet ellen­őrzésébe leszerelés nélkül, mert ez azt jelentené, hogy ösztönzést edunk az ag- ress zornak. A szovjet kormány, mint több más állam kormánya is, kénytelen volt megszüntetni részvételét a tizes bizottság munkájában, mert a bizottság a nyugati hatalmaknak csak a fegyverkezési verseny takarga- tására szolgált. A szovjet kormány nehezen szánta rá magát erre a lépés­re, mivel éppen a Szovjetunió kezdeményezte az általános és teljes leszerelés kérdésének felvetését. A kialakult felté­telek között azonban további részvétele a bizottság munká­jában azt jelentette volna, hogy segíti a leszerelés ellen­ségeit. Nem lehetett belenyu­godni, hogy visszaéljenek a leszerelés nagy ügyével — az általános béke érdekeivel ösz- szeegyeztethetetlen célokat kö­vetve. A szovjet kormány ezért a leszerelést megvitatás végett az ENSZ közgyűlése elé terjesz­tette, hiszen a közgyűlés tag­jainak jelentős többsége egy­általán nem érdekelt a fegy­verkezési versenyben és őszin­tén kívánja e verseny mug- szüntetését. Figyelembe véve a leszerelés problémájának óriási jelentő­ségét és annak szükségességét, hogy gyökeres fordulatot kell teremteni a tárgyalások mene­tében, a szovjet kormány ál­lást foglalt amellett, hogy e kér­dés közgyűlési vitájában köz­vetlenül vegyenek részt a kel­lő meghatalmazással felruhá­zott állam- és kormányfők. Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy egész sor állam kormá­nya kellő megértéssel fogadta a kérdés ilyetén való felveté­sét; ezeknek az államoknak a küldöttségeit a legfelelősebb államférfiak vezetik a közgyű­lésen. Hogy megkönnyítsük a köz­gyűlés munkáját és határozott irányba tereljük a leszerelési vitát, a szovjet kormány ja­vaslatot terjeszt a közgyűlés elé »Az általános és teljes le­szerelési szerződés alapvető rendelkezései-« címmel. Kérjük a közgyűlés elnökét és az ENSZ titkárságát, hogy a köz­gyűlés hivatalos dokumentu­maképpen osztassa szét a kül­döttségek között ezt a javasla­tot és hozzáfűzött magyarázó nyilatkozatunkat, amely rész­letesebben kifejti a Szovjet­uniónak a leszerelés kérdésé­ben elfoglalt álláspontját. Az általános és teljes lesze­relésre vonatkozó új szovjet javaslat, amely a szovjet kor­mány által a világ összes kor­mányai elé terjesztett, 1960. június 2-án kelt javaslatokra épül, tekintetbe veszi mindazt, ami e kérdésnek a világ kü­lönböző országai politikai és társadalmi köreivel történt megvitatása során a múlt esz­tendőben hasznosnak bizo­nyult. Ez a javaslat sok tekin­tetben közeledik a nyugati ha­talmak álláspontjához, s ez, reméljük, lehetővé teszi majd, hogy mielőbb megegyezzünk a leszerelés kérdésében. Mi most a többi között arra gondolunk, hogy az általános és teljes leszerelésnek már az első szakaszában fel kell szá­molni az atomfegyvernek a célba juttatására szolgáló ösz- szes eszközöket; részletesen ki kell dolgozni minden szakasz­ban a hatékony nemzetközi el­lenőrzést szolgáló intézkedése­ket; tekintetbe kell venni egyes nyugati hatalmaknak azt a kívánságát, hogy már a legelejétől fogva irányozzuk elő a fegyveres erők létszámá­nak és a hagyományos fegy­verzetnek a csökkentését. Egész sor egyéb változást és pontosabb meghatározást is felvettünk programunkba. Valamennyiünknek józanul számolnunk kell azzal, hogy semmiféle hajlékonyság nem segíti elő a leszerelés kérdésé­nek megoldását, s minden erő­feszítés és fáradozás az eddi­gihez hasonlóan eredményte­len marad, ha a tárgyalások összes résztvevőit nem hatja át az az őszinte törekvés, hogy valóra váltsák az emberiség évszázados vágyát, a leszere­lést. A tízhatalmi leszerelési bi­zottságban hiányzott ez a tö­rekvés az Egyesült Államokból és NATO-beli partnereiből. Egyelőre nem látszik, hogy most megvan-e bennük ez a törekvés. Nem lehet ezzel kap­csolatban figyelmen kívül hagyni, hogy az Egyesült Álla­mok nem sokkal a közgyűlés munkájának megkezdése előtt újabb kísérleteket tett, hogy mellékvágányra terelje az egész ügyet. Ki ne tudná, hogy az Egyesült Államok ezt a célt követte, amikor arra töreke­dett, hogy a közgyűlés üléssza­kának megnyitása előtt né­hány héttel hívják össze az ENSZ leszerelési bizottságát. Amint a tízhatalmi bizott­ság munkájának tapasztalatai mutatják, a bizottságban a le­szerelés gyakorlati problémái­nak tárgyalásai során bonyo­dalmak támadtak, mert a nyu­gati hatalmak nem kívánták megoldani a leszerelés kérdé­sét. Közismertek a tízhatalmi bizottság elé terjesztett szov­jet javaslatok. E javaslatokat a nemzetközi közvélemény úgy értékelte, hogy azok teljesen világosak és megvalósíthatók. Hangsúlyozni kell, hogy e ja­vaslatok számoltak a nyugati hatalmak egyes óhajaival és indítványaival. Mégis Lodge, az Egyesült Államok ENSZ- beli leszerelési megbízottja ki­jelentette, hogy a Szovjetunió »zsákbamacskát árul". Ebben az esetben meg kell kérdezni, vajon nem történt-e Lodge úr­ral is ugyanaz, mint a keleti mesék hősével, aki saját maga bújt a zsákba, és ez megaka­dályozta, hogy lássa, amit min­denki jól lát és világosan ért. Csodálkozást kelt bennünk Lodge egy másik kijelentése is, amely akkor hangzott el, amikor Lodge ellenezte, hogy a leszerelést a közgyűlés mos­tani ülésszaka megvitassa. Szó szerint a következőket mondot­ta: »Ügy gondoljuk, hogy a világ közvéleményének mind­ezt hallania kell, mégpedig olyan fórumon, mint az adott bizottság, amely csakis a le­szereléssel foglalkozik. Erre nem felel meg a közgyűlés, ahol ez csupán egy lesz a több mint nyolcvan kérdés között." Személyesen ismerem Lodge urat, és csodálkozom, mennyi­re lebecsüli saját munkáját, hiszen hosszú éveken át ő kép­viselte az ENSZ-ben az Egye­sült Államok érdekeit. Mi tisztelettel viseltetünk az Egyesült Nemzetek Szervezeté­nek minden bizottsága iránt, de számunkra a népek legma- gassbbrendű, legreprezentatí­vabb és teljes hatalmú fóruma az Egyesült Nemzetek Szerve­zetének közgyűlése. Reméljük, hogy a különböző kontinensek különböző államaiból itt ösz- szegyűlt képviselők nem oszt­ják az említett álláspontot és nem a 79. kérdésnek fogják te­kinteni a leszerelést. Ez a kér­dések kérdése, amely az egész emberiséget foglalkoztatja. Kü­lönös, hogy az Egyesült Álla­mok ENSZ-képviselője ezt nem érti meg. Az ENSZ leszerelési bizott­ságában még nyíltabb kísérle­tek is történtek, hogy olyan út­ra tereljék a leszerelési tár­gyalásokat, amelyen nem lehet megoldást találni erre a kér­désre. Nem lehet másként ér­tékelni az Egyesült Államok­nak az ENSZ leszerelési bi­zottságában előterjesztett ja­vaslatát, hogy tudniillik az Egyesült Államok és a Szov­jetunió helyezzen nemzetközi ellenőrzés alá fejenként 30 000 kilogramm nukleáris fegyve­rekhez szánt hasítható anya­got, vagy azt a javaslatot, hogy ezek az országok zárják be egymás után az ilyen anyago­kat katonai célokra előállító üzemeket. Csak az hiheti el, aki tájé­kozatlan, hogy e javaslatok célja a nukleáris háború ve­szélyének csökkentése. Az ame­rikai javaslatok ugyanis sem a nukleáris fegyverek gyártá­sának megszüntetésére, sem az ilyen fegyverkészletek meg­semmisítésére nem irányultak, sőt még e fegyverek használa­tának eltiltására sem. E ja­vaslatokban arról van szó, hogy kiemeljék , a hasítható anyagok bizonyos részét az ilyen anyagok általános kész­letének tömegéből, amelyet az államok katonai felhasználás­ra halmoztak fel. Nem vélet­len, hogy az Egyesült Álla­mok, amikor fenti javaslatait előterjesztette, elhallgatta, mi­lyen mennyiségű nukleáris fegyver és hasítható anyag ma­rad birtokában a későbbi nuk­leáris fegyvergyártáshoz, az­után is, hogy kiemel belőle 30 000 kilogrammot. Ha az Egyesült Államok ezt meg­mondta volna, még világosab­bá vált volna, hogy ez a lépés semmiképpen sem csökkente­né a nukleáris háború veszé­lyét. A szovjet kormány mélysé­gesein meg van győződve, hogy az emberiséget a nukleáris háború fenyegető veszélyé­től csak a leszerelés kérdé­sének olyan gyökeres meg­oldásával lehet megszaba­dítani, amely előirányozza a nukleáris fegyver teljes eltiltását, mégpedig e fegy­ver előállításának és ki­próbálásának megszűnteté­sével és a felhalmozott készletek megsemmisítésé­vel együtt. Erre törekszik a Szovjetunió, amikor következetesen és ha­tározottan síkraszáll az álta­lános és teljes leszerelésért. Nézetünk szerint mindebből levonható egy fontos következ­tetés: ahhoz, hogy a leszerelés kérdését végre kimozdít­suk a hcV miről, a köz­gyűlésnek rendre kell uta­sítani azokat, akik akadá­lyozzák a leszerelés meg­oldását c e kérdés érdem­leges i -'-í ’ rgyalása he­lyett csak üres fecsegést akarnak folytatni róla. (Hruscsov elvtársnak an ENSZ-közgyü!és 15. ülésszaká­nak általános vitájában elmon­dott beszédét vasárnapi szá­munkban folytatjuk.) Elmaradt a gyarmatok gazdasági és kulturális élete Most pedig engedjék meg, hogy másfajta példákat említ­sek, amelyek- illusztrálják, ho­gyan valósítják meg a gyarma­tosítók »civilizátori küldetésü­ket" a gyarmatokon. Amikor Indonézia, ez a volt gyarmat függetlenné vált, az egy főre eső nemzeti jövede­lem az ENSZ hivatalos adatai szerint itt mindössze 25 ame­rikai dollár volt, Hollandiában viszont 20-szor ennyi. Burmá­ban ez a jövedelem 36 dollár­ra, Indiában 57 dollárra rú­gott, vagyis alig egytizede volt az Angliában egy főre eső nemzeti jövedelemnek. Amikor a kongói nép kivívta függet­lenségét, Belgiumban az egy főre eső nemzeti jövedelem 13- szor akkora volt, mint Kongó­ban. Ezenkívül Kongóban, akárcsak más gyarmati orszá­gokban, e rendkívül alacsony jövedelem oroszlánrészét a gyarmattartók sajátították ki. A gyarmatosítók műveletlen- ségben és sötétségben tartot­ták a leigázott népeket Indo­néziában az ími-olvasni tu­dók arányszáma 1950-ben nem haladta meg a 15—20 százalé­kot Indiában még néhány év­vel a függetlenség kivívása után is, amikor már történtek intézkedések a közoktatási rendszer kibővítésére, a lakos­ság 16 százaléka. Pakisztánban 14 százaléka tudott ími-olvas­ni. Amikor Francia-Indokína országai függetlenné váltak, Franciaországban 100 000 lé­lekre 330 főiskolai hallgató, Kambodzsában viszont mind­össze 4 jutott. Indonéziában 1948-ban egy orvosnak 67 000 embert kellett ellátnia. Nem csoda, hogy az alacsony élet- színvonal miatt és kellő orvosi segítség hiányában az összes egykori gyarmatokon megdöb­bentően alacsony az átlagos életkor az anyaországokhoz képest. Némelyik ilyen ország­ban az emberek átlagosan csu­pán 35 évet élnek, vagyis jó­formán fele annyit, mint az őket gyarmati igában tartó országokban. Íme, ez a gyar­mati rendszer még mindig meglévő öröksége. Ha a gyarmattartó államok valóban a gyarmati népek ér­dekeit tartanák szem előtt, ha valóban megadnák nekik azt a segítséget, amelyről oly szíve­sen beszélnek és nem kirablá­sukkal, kizsákmányolásukkal volnának elfoglalva, akkor a gyarmatok és az anyaországok népei egyforma ütemben fej­lődnének és nem volna olyan meghökkentő különbség a nemzetgazdaság és a kultúra fejlettségében, a nép jólétben. De miféle közösségről tanús­kodik, hogy a nyugati orszá­gok és a gyarmatok életszín­vonala jóformán össze sem hasonlítható?! rabolják őket, átszivaty- tyuzzák a nemzetgazdaság javait az anyaországokba. A gyarmati rendszer védel­mezői azzal ijesztgetik az anyaország népeit, hogy a gyarmati rendszer felszámolá­sa után állítólag elkerülhetet­lenül nagyot esik az iparilag fejlett országok lakosságának életszínvonala. Nyilvánvaló az ilyen állítások tarthatatlansá­ga. Először is: az ilyen állítások elárulják, hogy szerzőik mit forgatnak agyukban, hiszen akaratlanul is beismerik, hogy az anyaországok kirabolják a gyarmatokat és a függő orszá­gokat és ebből mesés profitokat húznak. De az extraprofit nem az anyaországok lakossá­gának széles rétegedhez jut, hanem főként a monopóliumok zsebébe vándorol. Hiszen nem az anyaországok népei, hanem a milliomosok és a milliárdo­sok ragaszkodnak a gyarmati rendszerhez. Másodszor: sok nemzeti függetlenséget elnyert or­szág fejlődésének tapasz­talata meggyőzően bizo­nyítja, hogy a nemzetgaz­daság gyors fejlődésével ezekben az országokban is összehasonlíthatatlanul megnő a belső piac felvevő képessége. Ezek összehasonlíthatatlanul több iparcikket tudnak átven­ni a fejletteb országokból és ugyanakkor termelőerőik fel­lendülése folytán az iparilag fejlett országok gazdasága szá­mára több nélkülözhetetlen nyersanyagot és különböző termékeket és árukat tudnak rendelkezésre bocsátani. Az államközi kapcsolatok e hala­dóbb és ésszerűbb rendszere fellendíti a gazdaságilag el­maradott, múltban gyarmati és függő országok és a fejlet­tebb országok népeinek jólé­tét egyaránt. Az élet, a gazdasági és a politikai fejlődés egész mene­te kimondja a történelem kér­lelhetetlen ítéletét a szégyen­letes gyarmati rendszerre, amely már túlélte önmagát. Azoknak, akik megszokták, hogy a gyarmatok elnyomott népeinek rovására teremtse­nek jólétet maguknak, mi azt mondjuk: »gondolkozzanak, vegyék szemügyre, hogy mi törté­nik önök körül. Ha ma nem, akkor hamarosan, de nagyon hamar bekövetke­zik a gyarmati rend végső összeomlása, és ha önök idejében nemi tűnnek el az útból, akkor elsöprik önö­ket«. Meg kell végre oldani a leszerelés problémáját

Next

/
Thumbnails
Contents