Somogyi Néplap, 1960. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-17 / 194. szám

Szerda, 1960. augusztus 17. 5 SOMOGYI NÉPLAP TUDOMÁNY - TECHNIKA AZ ANYaK MEGMENTŐJE Semmelweis Ignác rülöp (1818-1865) 95 évvel ezelőtt halt meg. De ez csak fizikailag igaz. Szel­leme és azok az alkotások, me­lyek e szellemtől származnak, időállóalc, halhatatlanok. Horatius szavait mintha rá- öntötték volna: »Non omnis moriar, multaque pars mei vi­tabit Libitimam,... dicart!« »■Nem halok meg egészen, énemnek nagy része kikerüli a halált, ... beszélni fognak rólam!« Semmelweis hazánkfia, ma­gyar volt. Elődei már a 17. szá­zadban Szikra községben lak­tak mint magyar honosok, ő pedig Budán, az Apród ut iá­ban született. Tanulmányait Budapesten kezdte és Bécsben fejezte be. 1846. július 1-én — születésnapján — foglalta el segédorvosi állását a bécsi egyetemi szülészeti klinikán, mely 1784 óta a világ legna­gyobb szülőintézete volt. Az intézet két osztályra oszlott. Az elsőben az orvostanhallga­tókat, a másodikban a bába­növendékeket képezté.K ki. A szülőnők felvétele a két osz­tály között 24 óránként válta­kozott. A két osztály egy épü­letben volt, közös előszobából nyíltak a szobák, egy helyről élelmezték őket, mosókonyhá­juk közös, szellőztetésük egy­forma volt és a szülőnők kö­zött sem volt különbség: pol­gárasszonyok, munkásnők, cse­lédlányok feküdtek mindkét osztályon. És mégis mindenki tudta egész Bécsben, hogy az első osztályon 3—4-szer any- nyian halnak meg gyermek­ágyi lázban, mint a másodikon. Egyes hónapokban az első osz­tályon a szülőnők 31 százalé­ka halt meg, tehát csaknem minden harmadik! A tudomány zsákutcája A két osztály halálozási arányszámának különbségét az orvosok is ismerték, de nem tudtak rá magyarázatot adni. Hasonlóképpen a külföldi kli­nikai intézetekben is minden­napos volt a gyermekágyi láz, és ott is tehetetlenül állottak vele szemben. Elmélet persze számos akadt, közülük az epi­demiológiai volt a legelterjed­tebb. Eszerint létezik egy ún. genius epidemicus, mely lát­hatatlanul és feltartóztathatat­lanul vonul át a levegőn, és önkényesen öli meg a szülőnő­ket, amikor azok újszülött gyer­meküket mellükre szorítva igaz boldogsággal álmodoznak a jövőről, a kis csemete sorsá­ról. Az élet legnagyobb örömét durva kézzel töri szét a gyil­kos kór, kitépi a termő fát, és gyakran eltapossa a gyönge gyümölcsöt is! • A kiagyalt elméletek kriti­káját egy régi német epig­ramma fejezi ki a legtalálób­ban: »Et de febre puerperarum — Weiss man nicht wie und nicht warum.« (A gyermekágyi lázról nem tudjuk, hogy mi­ként és miért.) Sokrates mondotta, hogy a tudás alapja a tudatlanság be­látása. Semmelweiset is az a törekvés űzte-haj tóttá, hogy megtalálja a gyermekágyi láz­ra a magyarázatot, mert tudta, hogy amit tanítanak, az nem igaz, az csak a tudatlanság szóképekkel, latin és görög terminus technicusokkal való leplezése. Semmelweis vizsgálódásai­nak alapját azok az észleletek képezték, melyek közismertek voltak. Miért kíméli meg a »járvány« a másik osztályt és Bécs egyéb szülőintézeteit? Miért mutatnak a megbetege­dések 24 órás hullámzást asze­rint, hogy a szülőnőt az I. vagy a II. osztályra veszik fel? E kérdések rögtön arra utal­tak, hogy nem járványos befo­lyással állunk szemben, ha­nem valahol az intézetben rej­tőzik az ok. Ezt megerősítették azok az észleletek, hogy akik a kapu előtt szültek, azok nem kaptak gyermekágyi lázat. So­kan az osztály túlzsúfoltságát okolták, másók a rossz hír okozta félelmet mint lelki té­nyezőt, a rossz szellőzést, meghűlést, azonban .egyik sem magyarázta meg a két osztály közötti halálozási kü­lönbséget. Semmelweisnek nincs se éj­jele, se nappala: folyton azok a szerencsétlen asszonyok jár­nak az eszében, szinte megje­lennek előtte, akik az előző ne- pon még boldogan mutatták neki piciny magzatukat, s másnap már a boncasztalon találkózott velük: puffadt has­sal, hatalmas hullafoltokkal, súlyos gennyedésekkel a méh­ben, függelékeiben, a vér- és nyirokerekben, a has- és mell­üregben: szerte a szervezetben. Abban már biztos volt, hogy ezeket a nagyfokú szervi el­változásokat nem okozhatják »légköri, kozmikus és telluri- kus viszonyok«, csak azt nem tudta, hogy akkor mi is okoz­za. Mély lehangoltság vett erőt rajta, amint írja: »A látottak és munkám teljes eredményte­lensége olyan szerencsétlen hangulatot keltett bennem, mely az életet nem teszi kívá­natossá; hiszen minden kérdé­ses volt, minden megfejthetet­len volt, csupán a halottak szá­ma volt kétségbevonhatatlan valóság.« Ezek a sorok elárul­ják, hogy Semmelweiset nem a tudományos ambíció vezette, hanem az a szívbéli vágy és törekvés, hogy megmentse az életnek a halálra ítélt anyá­kat, visszaadja családjuknak, önmagát vádolta és marcan­golta a tudomány tehetetlen­sége miatt, és vizsgált meg boncolt, boncolt meg vizsgált lankadatlanul. „Heuréka!“ Ekkor kis kényszerszünet állott be Semmelweis munká­jában. 1846. október 20-án át kellett adnia helyét volt előd­jének, s ezért barátai tanácsá­ra egy kis pihenésre Velencé­be utazott. 1847. március 20-án tért vissza a klinikára. Ekkor értesült arról, hogy régi jó barátja és pártfogója: Kol- letschka törvényszéki orvos­tanár meghalt. Boncolás köz­ben egy ügyetlen tanítványa véletlenül késsel megszúrta az ujját. Kolletschka ügyet sem vetett a karcolásra, azonban estére már megdagadt a keze, reggelre az egész karja, mell­hártya-, majd agyvelő-gyulla- dás lépett fel, és a 43 éves férfi pár nap múlva már a sírban feküdt. Semmelweiset annyira megtörte barátja ha­lála, hogy csak hetek múlva foglalkozott a haláleset rész­leteivel. Elkérte a boncolási Jegyzőkönyvet, és elkezdte ol­vasni. Ekkor jött el az a nagy pillanat, amely annak idején Archimedesi ruhátlanul az ut­cára kergette, hogy »Heuréka!« (megtaláltam) kiáltással kö­zölje a világgal egy fizikai tör­vény felfedezését. Semmel­weis is szinte öntudatlanul ki­áltott fel: »Kolletschka gyer­mekágyi lázban halt meg!« Ha valaki hallja, azt hihette volna, hogy megőrült. Férfi — gyermekágyi lázban?! Pedig kristálytiszta igazság volt ez. A gyermekágyi láz és Kol­letschka vérmérgezése egy és ugyanazon folyamat: hulla­mérgezés! Kolletschkánál köz­vetlenül jutott be a szervezet­be, a szülőnőkbe az orvosok és orvostanhallgatók viszik be a kezükkel, amikor boncolás után — kézmosás nélkül! — belső vizsgálatot végeznek! Nem bírja a szobában, kirohan az utcára, egész éjszaka önkí­vületben kószál, és amikor hajnaltájban belezuhan az ágyba, készen van fejében a gyermekágyi láz új elmélete. Mardossa a tudat: Gyilkos vagy! Öltél! Boncoltál, hogy többet tudj, és vitted a mér­get az asszonyokba; minél töb­bet boncoltál, annál többet pusztítottál el! Kinyílt a sze­me: most már tudta, hogy azért halnak meg kevesebben a bábáknál, mert azok nem boncolnak. Semmelweis egyé­ni reakciója a »nagy pillanat« lezajlása után egészen külö­nös, mélyen és magasztosan emberi volt. Más ujjongott volna, hogy megtalálta egy pusztító betegség okát, és ezen az úton sikerülni fog e ször­nyű kórt kiirtani. És rögtön felmerül agyaban a második kérdés: hogyan le­het a hullamérget kiirtani, el­tüntetni? Tudja, hogy bonco­lás után sokáig jellegzetes sza­ga marad a kezének. Feltéte­lezi, hogy ahol szag van, ott van hullaméreg is. A szappa­nos vizet nem tartotta kielégí­tőnek, s bevezette a klórolda­tos kézmosást. Úttörés a zsákutcán keresztül 1847 az antiszepszis születé­si éve. A klórmeszes mosako­dás eredményeként egyre csök­kent a gyermekágyi lázban megbetegedettek száma. Igaz, közbejött még két »zavaró« eset: egy méhrákos és egy gennyes térdizületi gyuladás- ban szenvedő szülőnő vizsgá­lata kapcsán ismét kisebb jár­vány: endémia lépett fel. Sem­melweis ekkor rájött arra, nemcsak a hullaméreg, hanem »bármely bomló organikus anyag« is alkalmas arra, hogy megmérgezze a szervezetet. Világossá válik előtte, hogy minden belső vizsgálat előtt kezet kell mosni, mert még saját bomló, rothadó anyagái is megfertőzhetik az anyát, a gyermekágyi láz tehát a seb­fertőzésnek egyik fajtája, mely mint gennyláz, kórházi üszők, sebmérgezés ott ólálkodik min­den sebészi beavatkozás mö­gött. A szülőnő méhe, mely a szülés után szinte nyitott seb, könnyen fertőződhetik! A kló- ros mosakodás meggátolja a bomló anyagok bejutását, te­hát megelőzi a fertőzést! Íme Semmelweis megelőző védeke­Semmelweis, ; Közben Semmelweis más vonalon is bizonyítékát adta haladó gondolkodásának. Ami­kor a párizsi februári forrada­lom híre eljutott a császárvá­rosba, 1848. március 13-án ki­tört a bécsi forradalom: fel­kelt a nép Metternich ellen. Semmelweis felvette a széles karimájú légionista kalapot, a merészen libegő tollat: részt vett a népgyűléseken és fel­vonulásokon, kiment a bari­kádokra, sőt még ahhoz a lel­kes csapathoz is csatlakozott, mely Bécsből Kossuth segítsé­gére akart sietni, de az oszt­rák katonaság visszaszorította. A felsőbb hatóságok előtt érthetően népszerűtlenné lett Semmelweis. Amikor szolgála­ti ideje lejárt, minden továb­bi nélkül elbocsátották, sőt még a klinikai könyvtárból is kitiltották. Elkeseredését ál­latkísérletekbe fojtotta: nyu- lakba gennyet és hullavért ol­tott, és mesterségesen hozta létre bennük a gyermekágyi láz tüneteit. Skoda ismét kiállt mellette, és keresztülvitte, hogy a bé­csi orvosi kar teljes nyilvános­sága előtt beszámolhasson vizsgálatairól. Az első nap Semmelweis beszélt. ' »Megele­venedtek« a holtak, eljöttek tanúskodni a szerencsétlenül járt betegek százai és a klór­meszes mosakodással meg­mentettek ezrei. Kifejti, hogy gyermekágyi lázat minden bomló, rothadó szerves anyag okozhat, s ez származhat a külső környezetből és a belső szervezetből egyaránt. Két napot vettek igénybe a hozzá­szólások. Utána felállt Roki­tansky, s e szavakkal zárta be a vitát: »A klórmésszel való zése több mint száz év távla­tában! Ha Semmelweis ekkor pihe­nőre tért volna, elsikkad egész munkásságának minden ered­ménye. Ebben az időben Sem­melweis nincsen egyedül. A kórboncnok Rokitansky, a bé­csi iskola feje kimondja: »Amit Semmelweis mond, annak ke- ze-lába van. Kísérletezzen ál­latokon!« Herbra, a bőrgyó­gyász a hivatalos orvosi lap­ban azt írja, hogy Semmel­weis felfedezését csak Jenner himlőoltásához lehet hasonlí­tani. Hatalmas viták indulnak meg az egész világon pro és kontra. Michaelis kiéli nőgyó­gyász égész klinikáját átállí­totta a klórmeszes mosakodás­ra : eredményei nagyszerűek. Skoda, a belgyógyász azt kö­veteli, hogy »a tanári testület tekintse kötelességének e be­láthatatlan jelentőségű tudo­mányos és gyakorlati felfede­zés alapos tanulmányozását«. Egyetlen ember akadt csak, a hiúságában sértett, szűk látó­körű Klein, a nőgyógyász, aki meggáltolta Skoda javaslatá­nak keresztülvitelét. i forradalmár tisztításnak olyan döntő jelen­tősége van, hogy azt Semmel­weis ellenfeleinek sincs többé joguk kétségbevonni.« Az egész világ ismét tele van a klórmész-vitával, a köz­lemények százai látnak nap­világot, hogy mellette vagy el­lene állást foglaljanak. Sem­melweis magántanári kérvé­nyét, melyet nemrég még el­utasítottak, elfogadják, azon­ban az új magántanár, az »anyák megmentője« ' csak fantomokon, viaszbábukon vé­gezhet gyakorlatokat növen­dékeivel. Semmelweis nevet, de a derűs külszín alatt lap­pang valami, amit senki sem sejt, talán ő maga sem. Egyik napról a másikra csomagol, és hazajön Pestre. Ha Semmelweis arra gon­dolt, hogy itthon majd kipihe­ni magát, vagy folytatja mun­káját, mélységesen csalódott. Budapesten 1850-ben már ja­vában dühöngött a Bacft-kor- szak. Három fivére, aki részt vett a szabadságharcban, kül­földön bujdosott. Barátai bör­tönben, sírban, idegenben. Tu­dományos élet? Nyoma sincs. A Rókus-kórház szülészeti osztályán hemzsegnek a lá­zas szülőnők, bőségesen arat a halál. Elölről kell kezdenie mindent: az emberek, az or­vosok, a bábák oktatását és nevelését, a klórmeszes mosa­kodást stb. Semmelweis neki­látott: letaposta a közönyt, a helytartó tanács nemtörődöm­ségét, az emberek kicsinyessé­gét, a kartársak tudatlanságát és féltékenységét. Tudta, mit kell tennie, és azt meg is cse­lekedte. Azt beszélték róla, hogy ami­kor a helytartó tanács nem Harmincmillió méhek eves Chiapasban, Mexikó Guate­malával határos déli tartomá­nyában 1952-ben nagy mennyi­ségű borostyánkőre bukkantak, amelynek értéke messze felül­múlja a burmai, olaszországi és romániai leleteket. A San Francisco-i Berkeley-eg37etem trópusi intézete három munka­társát küldte a helyszínre, hogy a borostyánkőbe zárt kü­lönféle rovarokat tanulmányoz­zák. A borostyánban például egy ollgocén korszakból! méh- re bukkantak, amelynek szer­vezete a leyr -óbb részletekig azonos a mai mellekével. A tu­dósok megállapítása szerint a kőbe zárt méhecske körülbelül 30 millió esztendős lehet. A bordáin kívül dobog a szíve v Edinburghben 22 hónappal ezelőtt egy olyan kislány szü­letett, akinek a szíve a bordá­kon kívül fekszik. Angol sebé­szek rövidesen bonyolult és Igen súlyos műtéttel csontpaj­zsot, vagyis mesterséges bor- darendszert fognak beültetni a kislány bőre alá, hogy a szívet a szükséges védelemben része­sítsék. Tessa Raeburn egyéb­ként teljesen egészséges gyerek, csak persze nem engedik mász­ni vagy éppenséggel járni, hi­szen minden ütés vagy esés végzetessé válhat számára. Az edinburghi gyermekkórház se­bészei azt remélik, hogy az operációval sikerül a gyerme­ket teljesen életképessé tenni. Hau a svag-aU elten Angliában több mint száz évvel ezelőtt vették fel a harcot a kellemetlen szagok ellen. Akkoriban — pontosan 1859-ben — a parlament tagjait erősen zavarták a Them- ze felől áradó kellemetlen szagok, és ezért vizsgáló bizott­ságot alakítottak leküzdésükre. Azóta a kellemetlen szajgok megszüntetése valóságos tudománnyá fejlődött, és ma már számtalan módszer is­meretes a bűzök semlegesítésére vagy elfedésére. Angliá­ban különös intézmény, egyfajta »szaglászati Scotland Yard« működik, melynek feladata kikutatni a kellemetlen szagok eredetét, és kidolgozni leküzdésük módját. Az új tudományág egyik nehézsége, hogy a szagokat nem tudjuk mérni, tulajdonságaikat nem tudjuk pontosan meghatározni. A szagok terjedésének egyik elmélete azt állítja, hogy a szagokat árasztó anyagok gáz alakban ve­gyülnek a levegőbe. Ennek ellentmond azonban, hogy pl. az etilmerkaptán nevű vegyszer szaga már akkor világosan felismerhető, ha a levegőben csupán egy milliárd gramm­nyi található ebből az anyagból. Egy másik elmélet a jelen­ség okát az elektronikában keresi: azt vallja, hogy az erős szagot terjesztő anyagok molekulái nagy frekvenciá­jú sugarakat bocsátanak ki, amelyeket az orrukban lévő pigment-testecskék, mint apró organikus vevőkészülékek, fognak fel. A szaglás problémáinak megismerésére technikusok, vegyészek és biológusok egész sor készüléket terveztek, amelyekkel meg akarják határozni a szagok erősségét és jellegét. Hordozható mikroelem-laboratórium Gunar Rinkisz, a lett bio­lógiai intézet munkatársa a talajban és a növényekben lévő legfontosabb mikro­elemek mennyiségének meg­határozására hordozható la­boratóriumot szerkesztett. A laboratórium egy kis tás­kában elfér, de működési ha­tásfoka felülmúlja a nehéz­kes berendezésű, helyhez kö­tött laboratóriumok kapaci­tását. Emeletes épületek a nyílt tengeren A Kaspi-tengerben lévő Neftyanije Kammyi olajlelő­helyen három tízemeletes lakóházat építenek. Minden házban ezer olajmunkás la­kik majd. Neftyanije Katn- nyi több kilométernyire fek­szik a partoktól, és évente legalább 80 napig viharos itt az időjárás. A lakóházak ter­vezői számoltak ezzel a kö­rülménnyel. akarta kifizetni az általa vá­sárolt lepedőket és párnahu­zatokat, a rongyos, szennyes. dögbűzű ágyneműt odavágta a tanács asztalára, hogy lássák, milyen a szülőnők ellátása. Semmelweis győzelme Közben családot alapított, három gyermeket nevelt. — Lassan-lassan rászánta magát — barátai: Markusovszky és Bókay biztatására —, hogy könyvet írjon, és abban lefek­tesse tanait. 1860-ban jelent meg a mű német nyelven: »A gyermekágyi láz okai, fogal­ma és kezelése.« Hangja erő­teljes, sőt szenvedélyes. Ilye­neket ír: »A bécsi klinikán 26 év alatt 6240 asszony pusztult el, akit egytől egyig meg lehe­tett volna menteni. Istenemre mondom, a toll kiesne kezem­ből ennek a borzalomnak a megállapításánál, ha nem ad­na erőt az a tudat, hogy ez a könyv előbb vagy utóbb telje­sen meg fogja szüntetni az ilyen tömeghalál lehetőségét!« A könyv hatása nem óriási, sikere nem átütő! Hatásról, si­kerről nem szólhatunk: alig írnak róla, alig-alig olvassák. Semmelweis is érzi a siker­telenséget. Más eszközhöz fo­lyamodik. Nyílt leveleket rö­pít a világba, melyeknek hang­ja vad és dühös, de tartalmuk maga az igazság! Egyik ellen­felének, a hírhedt Scanzoninak ezt írja: »Tanácsos úr egyik főtettese a világban folyó nőmészárlás­nak! Az öldöklésnek véget kell vetni, és hogy megszűnhessen, azért vagyok én itt!« »Ha tanácsos úr a gyermek­ágyi lázt továbbra is járvá­nyos betegségnek állítja be tanítványai előtt, nem leszek rest önt Isten és ember előtt gyilkosnak nevezni, aki úgy áll majd az utókor előtt, mint a gyógytudomány Nérója!« »Ha az anyákat meg akar­juk óvni a veszedelemtől, ak­kor nem a szülészeti kórháza­kat kell bezárni, hanem a járványról prédikáló orvoso­kat!« Egyetlen vigasza, hogy a kli­nikáján, az I. sz. budapesti szülészeti klinikán ritkaság számba megy egy-egy lázas szülés. 1865: Semmelweis győzött! Tanítását elismerte, átvette és eredményesen alkalmazta az egész világ! Maga Virchow is beismerte tévedését, és iskolá­jában azt tanítja: a gyermek­ágyi láz szeptikus fertőzés, Semmelweis pedig az antiszep- tikus eljárás felfedezője. Különös játéka a sorsnak, hogy Semmelweis nem érte meg eszméi győzedelmét: el­méje elborult; elmegyógyinté­zetbe szállították. Még mielőtt Bécsbe vitték, jobb keze középső ujján kis seb támadt, állítólag műtét közben megsértette. Későn ve­szik észre, hogy üszkösödni kezd, az egész kar megdagad, a fertőzés terjed: vérmérgezés. Ugyanazon az asztalon bon­colják fel, ahol húsz évvel előbb oly kitartóan kereste a gyermekágyi láz okát. A bon­colási jegyzőkönyv ugyanazo­kat a tüneteket állapította meg nála, mint ő Kolletschká­nál és a gyermekágyi lázban elhunyt anyáknál: szepszis, vérmérgezés. Semmelweis, az anyák meg­mentésével 'olyan emléket emelt magának, mely mara­dandóbb az ércnél. Neve, al­kotása az emberiség történeté­ben örök. Dr. Franki József a TIT tagja.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents