Somogyi Néplap, 1960. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-12 / 190. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA’ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. évfolyam, 190. szám. ARA 50 FILLÉR Péntek, 1960. augusztus 12. MAI SZAMUNK TARTALMÁBÓL; jHílf Marosán György elvtárs megyénk dolgozói között ‘ (3. O.) illilí OTTHONUNK (5. o.) iijii! Az új dolgozókkal fordul elő a legtöbb baleset (6. o.) Emelkedett a termelés, az ipari munkások átlagkeresete, a kiskereskedelem forgalma A megyei tanács v. b. elnökének besxámolója Somogy gazdasági és kulturális életéről Dr. László István, a megyei tanács végrehajtó bizottságá­nak elnöke a héten a tanács hatáskörébe nem tartozó szer­vek vezetőinek tartott értekez­leten beszámolt a megye első félévi gazdasági és kulturális életéről. Az iparról szólva megállapította, hogy az üzemek termelése 17 szá­zalékkal magasabb volt, mint a múlt év hasonló időszakában, de egy-két üzem nem érte el az előirányzott tervet. A ter­melés növekedése főként a munkáslétszám növekedéséből adódott. A munkaverseny ak­kor lehet még eredményesebb — mondotta —, ha a helyte­len mennyiségi szemlélet he­lyett az önköltség csökkentésé­re, a takarékosságra, a minőség javítására törekszünk. 1959 el­ső félévéhez viszonyítva a megye ipari munkásai­nak keresete átlag 3,5 szá­zalékkal emelkedett. amennyit terveztünk. Szépen fejlődik a baromfitenyésztés is. 40 termelőszövetkezet mint­egy 83 ezer baromfit tart. A megyei tanács elnöke rá­mutatott, hogy a kiskereskedelmi forga­lom 12 száza'ékkai emelke­dett, s növekedett a szövetkezeti boltok forgalma is. Ezután megyénk egészség- ügyi, majd lakáshelyzetével foglalkozott. A többi között megemlítette, hogy a kormány­zat kedvezményeket ad az emeletráépítéshez, de ezt me­gyénkben sajnos nem használ­ják ki kellően. A város vízellá­tásáról szólva megjegyezte, hogy az idén hat kutat kötnek be. Megyénk kulturális helyzeté­vel foglalkozva elmondotta, hogy az lényeges fejlődésen ment át. Nemcsak a pedagógu­sok, a tanulók, a tantermek, hanem a középiskolákban a munkás- és paraszt-származású tanulók arányszáma is emelke­dett. Hat középiskolában ve­zettük be az 5+1-es kísérleti oktatást, ebbe hét üzem.is be­kapcsolódott. Sok tanuló elha­tározta, hogy érettségi után üzemben dolgozik. Sok munkás jelentkezett középiskolai leve­lező oktatásra. Az elnök kitért arra, hogy jelentősen javult a népművelé­si munka, növekedett az isme­retterjesztő előadások száma, s a lakosság 12 százaléka olvas rendszeresen. Javult színhá­zunk és a MOKÉP műsorának színvonala is. A Háry János és a Hamlet előadásával emelke­dett a színház művészi hitele. Ebben az évben minden köz­ségben lehetővé teszik a film­vetítést. A hozzászólásokban sok ja­vaslat hangzott el. Megállapí­tották, hogy hasznos lesz, ha a jövőben a tanács és a hatás­körébe nem tartozó szervek kapcsolata még szorosabbra fűződik. Mezőgazdasági eredményein­ket elemezve elmondotta, hogy megyénk termelőszövetkezeti parasztsága kedvvel dolgozik, sok gép vesz már részit a mun­kákban. Ez biztosítéka annak, hogy a betakarítást sikeresen fejezhetjük be. A szövetkeze­tek közös állatállományának kialakításában szép eredmé­nyeket értünk el. Az év végére annyi tenyészkocát állítanak be a termelőszövetkezetek, Szeptemberben megjelenik a Tünde-robogó — 8000 Danúvia, 6000 Pannónia, 500 IZS motorkerékpár kerül az ősszel forgalomba A Belkereskedelmi Miniszté­rium Vas- és Műszaki Főigaz­gatóságán kapott értesülés sze­rint a második félévben való­színűleg több lesz a motorke­rékpár, ugyanis jelenleg Jawa motorkerékpárok behozatalá­ról tárgyalnak a csehszlovák külkereskedelemmel. A ma­gyar kereskedelem 175, 250 és 350 köbcentiméteres, úgyneve­zett kskerekű Jáwákat kíván KÖRTESZÜRET Porrogszentpál kertjeiben óriási mennyiségű körté­től roskadoznak a fák. Súlyra már rég volt ilyen szép termés, a gyü­mölcs zamatéval, édességével azon­ban nem túlságo­san dicsekedhet­nek a gazdák. Hiá­ba, közbeszólt az időjárás. Horváth József, az fensz fel­vásárlója naponta 15 mázsa körtét vesz át. Innét szál­lítják a böhönyei telepre. Előrelát­hatólag az idén 180 mázsa körte­termés lesz a falu­ban. Első képün­kön Csók Julika és Tatár József »szü­reteli« a körtét, a másodikon Zsol­dos Margit viszi az átvevőhelyre; vásárolni. A Szovjetunióból az ősszel a népszerű 350 köbcen­timéteres IZS motorkerékpá­rokból 500 érkezik. A Csepel motorkerékpárgyár kereskedelmi terve szerint az év végéig több ezer Danúvia és Pannónia típusú motorkerék­párt gyártanak, és adnak át a kereskedelemnek. Az ősszel az ország vasműszaki és jármű- szaküzletei között 8000 darab 125 köbcentiméteres Danúvia és 6000 darab 250 köbcentimé­teres Pannónia motorkerék­párt osztanak szét. Az új mo­torkerékpárok 75 százalékát vidéki boltok hozzák forgalom­ba. Szeptemberben már kapha­tó lesz a boltokban a 175 köb­centiméteres, teljesen burkolt Tünde robogó. A tetszetős, kö­zépteljesítményű motorkerék­pár ára körülbelül 16 000 fo­rint lesz. A közkedvelt kis ro­bogókból a második félévben is lesz elegendő az üzletekben. A már raktáron levőkön kí­vül háromezer új Panni robo­gót kap a kereskedelem az év végéig. 7 A jövő hónapban ismét lesz államkölcsön-húzás Égj? hónap múlva, szeptem­ber 10-én és 11-én rendezi meg az Országos Takarékpénztár az első, az ötödik és a hatodik bé­kekölcsön 1960. második félévi sorsolását. Az első napon az első béke­kölcsönt sorsolják. Ebből a kölcsönből 60 400 kötvény szá­mát húzzák ki 19 millió forint nyereménnyel és törlesztéssel. A második napon az ötödik békekölcsönből 157 300 köt­vényre 30 millió forint nyere­ményt sorsolnak. A hatodik békekölcsön 150 400 kisorso­landó kötvényére csaknem 36 millió forint nyeremény jut A kétnapos húzáson tehát 368100 kötvényre csaknem 85 millió forintot kapnak a sze­rencsés nyertesek. Ma nyitják meg a moszkvai magyar ipari kiállítást Magyar kormányküldöttség utazott a moszkvai magyar ipari kiállításra A Moszkvában ma megnyíló magyar ipari kiállításra csü­törtökön magyar kormánykül­döttség utazott a szovjet fő­városba. A kormányküldöttséget dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány el­nöke, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja vezeti. A kormányküldöttség tagjai: Ap­ró Antal, a Minisztertanács el­ső elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Csergő János kohó- és gépipa­ri miniszter, Incze Jenő kül­kereskedelmi miniszter, Kiss Árpád, az Országos Tervhiva­tal elnöke, Horváth Gyula könnyűipari miniszterhelyet­tes, dr. Sághy Vilmos élelme­zésügyi miniszterhelyettes. Ré­vész Géza, a Magyar Népköz- társaság moszkvai nagyköve­te mint a kormányküldöttség tagja a szovjet fővárosban csatlakozik a delegációhoz. A kormányküldöttség bú­csúztatására a Ferihegyi re­pülőtéren megjelent: Marosán György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Rónai Sándor, az országgyűlés elnö­ke, Biszku Béla belügyminisz­ter, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagjai, dr. Dole- schall Frigyes egészségügyi miniszter, Kisházi Ödön mun­kaügyi miniszter, dr. Nezvál Ferenc igazságügyminiszter, dr. Sík Endre külügyminisz­ter, Trautmann Rezső építés­ügyi miniszter, valamint a po­litikai és a gazdasági élet szá­mos más vezető személyisége, a kiállító vállalatok képvise­lői. Jelen volt a búcsúztatásnál M. A. Popov, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője és a nagy- követség több tagja. Ott volt a budapesti diplomáciai kép­viseletek számos vezetője és tagja. (MTI) * * * Moszkva (MTI). Ma dél­előtt Moszkvában a Gorkij- parkban ünnepélyesen meg­nyitják a magyar ipari kiállí­tást. A kiállítás megnyitása al­kalmából csütörtökön délben Moszkvába érkezett a Magyar Népköztársaság kormánykül­döttsége. A magyar küldöttség érke­zése alkalmából magyar és szovjet zászlókkal díszítették fel a szovjet főváros vnukovói repülőterének fő épületét. A fő épülettel szemben felsora­kozott a moszkvai helyőrség díszszázada. A magyar küldöttség foga­dására a repülőtéren számos szovjet közéleti személyiség élén megjelent A. I. Mikojan, a Szovjetunió Minisztertaná­csának első elnökhelyettese, az SZKP Központi Bizottsága el­nökségének tagja, P. N. Posz- pelov, az SZKP Központi Bi­zottsága elnökségének póttag­ja, V. N. Novikov, a szovjet minisztertanács elnökhelyette-' se, A. A. Gromiko külügymi­niszter, Sz, A. Szkacskov, a szovjet minisztertanács kül­földi gazdasági kapcsolatok bi­zottságának elnöke. Jelen voltak a repülőtéren a Magyar Népköztársaság moszk­vai nagykövetségének diplo­máciai munkatársai. A kor­mányküldöttség érkezése al­kalmából megjelent a repülő­téren számos állam moszkvai diplomáciai képviseletének ve­zetője. A MALÉV külön repü­lőgépe moszkvai idő szerint néhány perccel egy óra után állt meg a vnukovói repülőtér fő épülete előtt. A magyar kor­mányküldöttség tagjait első­nek Mikojan és Poszpelov üd­vözölte meleg barátsággal. Dr. Münnich Ferenc ezután A. I. Mikojan társaságában el­lépett a moszkvai helyőrség díszszázada előtt. A díszőrség parancsnoka jelentést tett a kormány elnökének, majd a magyar és a szovjet himnusz elhangzása után Münnich Fe­renc köszöntötte a díszőrség tagjait. A forradalmi munkás-pa­raszt kormány elnöke ezután köszöntötte a fogadására meg­jelent szovjet személyiségeket, á diplomáciai testület tagjait, a magyar nagykövetség mun­katársait. A díszszázad dísz­menetben vonult el a megje­lentek előtt. A. I. Mikojan, a Szovjetunió Minisztertanácsának első el­nökhelyettese mondott ezután beszédet. Meleg szavakkal köszöntötte a magyar vendégeket és örö­mét fejezte ki, hogy a kor­mányküldöttség a Magyar Népköztársaság ipari kiállítá­sának megnyitása alkalmából ellátogatott a Szovjetunióba. A továbbiakban a magyar és a szovjet nép barátságát mél­tatta. »A magyar és a szovjet nép barátsága a szocialista in­ternacionalizmus elvein alap­szik, közös ügyünket, a világ- béke legfőbb biztosítékát ké­pező nagy szocialista tábor megerősítését szolgálja« — mondotta. A szovjet nép őszintén örül azoknak a sikereknek, amelye­ket a magyar dolgozók érnek el a dicső Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésével. A szovjet emberek sokra becsü­lik a magyar nép hozzájárulá­sát a békéért, a leszerelésért, a különböző társadalmi rend­szerű országok békés egymás mellett éléséért vívott harc nagy ügyéhez; Mikojan befejezésül a szov­jet és a magyai- nép megdönt­hetetlen testvéri barátságát él­tette. Az üdvözlésre dr. Münnich Ferenc, a forradalmi imrnkás- paraszt kormány elnöke vála­szolt Mindenekel&tt spívbőljövő köszönetét mondott azért a kedves elvtársi fogadtatásért, amelyben a Magyar Népköz- társaság kormányának küldött­ségét részesítették. »A Szovjet­unió földjére és hős fővárosába, Moszkvába mindenkor feleme­lő, jó érzések közepette érke­zünk, úgy, ahogyan legjobb barátaihoz látogat az ember. Mostani látogatásunknak kü­lön ünnepélyességet kölcsönöz az, hogy holnap itt, Moszkvá­ban nyitjuk meg eddigi leg­nagyobb külföldi ipari kiállítá­sunkat-« — mondotta a kor­mány elnöke, majd hangsú­lyozta, hogy a kállvtás célja bemutatni a Magyar Népköz- társaság 15 szabad évének eredményeit: 15 évvel ezelőtt hazánk a háborútól végsőkig meggyötört, a fasiszták által kirabolt, romokban heverő or­szág volt. A magyar munká­sok, parasztok, értelmiségiek akkor a felszabadító Szovjet­unió nagylelkű, önzetlen segít­ségével kezdték meg az új né­pi Magyarország felépítését és a testvéri segítség azóta is végigkísér bennünket a szocia­lista útunkon. Ma virágzó, jó­hírű iparunk van. Parasztsá­gunk nagy többsége a szövet­kezeti úton jár, városaink szebbek, mint valaha, dolgozó népünk magabiztosan építi a szocialista társadalmat, de so­ha egyetlen percre sem feled­jük, hogy minden sikerünkben benne van a Szovjetunió és a többi testvéri szocialista or­szág elvtársi segítsége. Kiállításunk, főként az ipar területén azt kívánja bemutat­ni, hogy éltünk a kapott tá­mogatással, s népünk szorgal­ma, tehetsége mivel járul hoz­zá szocialista táborunk erősíté­séhez, mivel vesz részt az or­szágaink között kialakult nem­zetközi munkamegosztásban.« Dr. Münnich Ferenc befeje­zésül a szovjet és a magyar nép testvéri örök barátságát és a szocialista tábor egységét él­tette. A nagy tetszéssel foga­dott beszéd után dr. Münnich Ferenc A. I. Mikojan kíséreté­ben gépkocsiba szállt, s a kor­mányküldöttség tagjaival együtt szálláshelyére indult; (MTI) Sajtóbemutató a Dél-dunántúli Mezőgazdasági Kiállításon Szombaton nyitja meg ka­puit Pécsett a Dél-dunántúli Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár, amelyen Baranya, So­mogy és Tolna megye szocia­lista mezőgazdaságának leg­jobb növénytermesztési és ál­lattenyésztési eredményeit tár­ják a látogatók elé. A vásár­téren épülő kiállítás területén tegnap délután sajtótájékozta­tót és bemutatót tartottak. Földvári János, a Baranya megyei Tanács VB elnökhe­lyettese ismertette a sajtó munkatársaival Dél-Dunántúl mezőgazdasága minden eddigi­nél nagyobb szabású sereg­szemléjének várható főbb ese­ményeit és jellegzetességeit. A kiállítást több mint 70 ezer négyzetméternyi területen rendezik meg, amelyből 12 ezer négyzetméter a pavilonok által elfoglalt, beépített terü­let. Részt vesz a seregszemlén a három megye legjobb álla­mi gazdaságai mellett 103 ter­melőszövetkezet. — Külön büszkék vagyunk arra — hang­súlyozta Földvári elvtárs —, hogy bemutatja magas hoza­mú terményeit az országos hí­rű barcsi Vörös Csillag Ter­melőszövetkezet is. Az előkészítésben résztvevő állattenyésztési, növényter­mesztési és gépesítési szakbi­zottságok tagjai sikeresen be­fejezték munkájukat. Kiválo­gatták a bemutatásra méltó állatokat, terményeket, gépe­ket, és tanácsot adtak azok minél megfelelőbb elhelyezé­séhez. Közölte az előadó, hogy a kiállítás látogatóit lovasbemu­tatók, kultúrműsorok szórakoz­tatják majd. Augusztus 18-án megrendezik a dél-dunántúli mezőgazdászok találkozóját. Több szakmai előadásra is sor kerül. A tsz-ek üzemszervezé­si problémáiról dr. Erdei Fe­renc tart majd előadást. Bor­es kenyérkóstolót is tartanak* A kiállítást Losonczi Pál földművelésügyi miniszter nyitja meg szombaton délelőtt 10 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents