Somogyi Néplap, 1960. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-07 / 186. szám

Vasárnap, 1960. augusztus 7. 3 SOMOGYI NÉPLAP Gyűlik a sörárpa a raktárakban — Ez igen! Tetszetős formá­jú, gömbölyded, szép szemű, jó színű, csodálatos, ó, de gyö­nyörű! ... Bár ezek a jelzők Balaton- bogláron hangzottak el, még­se higgye a kedves olvasó azt. hogy egy csinos, halásznadrágos vagy shortos kislányra vonat­koznak. A csodálat tárgyát a tenyerén viszi Ábrahám László a kis ablakhoz a padlás homá­lyos szögletéből. A padlás a raktáré, a raktár a Termény­forgalmi Vállalat tulajdona, Ábrahám elvtárs a körzeti fel­ügyelő, kezében pedig sörárpa- szemek lapulnak. Hogy meny­nyire tudnak ezek a szakem­berek lelkesedni, ha elsőrendű, jó minőségű terményt vesznek szemügyre, az kitűnik az első mondatból. De ahogy csillog a szemük, azt látni kell! Hát hogyne örülnének, mi­kor annyi kitűnő minőségű ga­bonát szemrevételeznek, mint a mai napon is. Sok az export­képes áru, melyet a külföld ér­tékes valutával viszonoz. A termény zöme azonban itthon marad, s abból sörgyáraink jó minőségű alapanyagot nyer­nek. A látrányi Alkotmány a termelője e megdicsért árpá­nak. A 12 mázsa átlagtermésű, 70-es hektolitersúlyú termény­nek ráadásul a színe is kifo­gástalan. Rózsa György, a Ter­ményforgalmi Vállalat felvá­sárlási osztályvezetője elmond­ja, hogy az esőzés miatt sok termény színe nem olyan vilá­gos, mint a szabvány előírja, pedig a malátaképzéshez elen­gedhetetlen a megfelelő szín. — Az a célunk, hogy minél több tavaszi árpát átmentsünk, mert jó minőségűek az idei ter­épp most dicsértek meg szor­galmáért. — Három vagonnal küldünk ma a Kőbányai Sörgyárba, ez az ordacsehi Március 15. Tsz terménye. Rekordtermés: 14,7 mázsát adott holdja. Ráadásul kiváló minőségben — moso­lyog, miközben a menetlevelet írja alá. Siet, mert az udvaron a nap izzó tűzében türelmetlenül vá­rakoznak a rakodók. Ö pedig megy velük, hogy jelen legyen a feladásnál. — Sok dolga van Margitká­nak — bólogatnak, mikor a dübörgés is elhalkul már —, az idén még nem ért rá fürdeni a Balatonban. Sok a szállítás, s a látrányi raktárt is ő kezeli. Visszagondolok a megtett út­ra. A raktárosoknak minde­nütt ezernyi dolguk van. Hi­szen a cséplőgépektől hordják a terményt, a kocsik kint so­rakoznak, a zsákok egymás után ürülnek. Az osztopáni Győzelemben a sörárpát épp ma csépelik. Sztarasincsics Ferenc brigád­vezető elmondja, hogy folyik a takarodás is. — Csaknem egy hétig kepében mosta az eső a gabonát, s ha már így adódott, nem sajnáljuk tőle a munkát, nehogy megdohosod- jék a szem. A felső kévéket külön csépeljük, hisz már nem nedvesek. Az alsók pedig ad­dig is száradhatnak, míg rá­juk nem kerül a sor. Fekete József, a TV raktáro­sa gyakorta megfordul a Győ­zelemben. Szakmai tanácsokat ad a szövetkezet megmaradó terményének tárolásához is. öreglakon a raktár ajtajára betűzzük. mények, s a raktárosok szak­értelmétől, lelkiismeretétől kiakasztott cédulát most sok függ. Állandóan ke­zelni kell a terményt. Ez a té­tel például 16,5 százalék ned­vességtartalmú. Forgatni és újra forgatni kell, hogy kiszá­radjon. így előbb szállítható, s akkor több hely jut a beérke­ző gabonának — mondja a körzeti felügyelő. Az emeleten rostálnak. A nagy zajban annyit kiveszek Keresztes József beszédéből, hogy azokat a szövetkezeteket segítik ezzel, amelyeknek még nincs rostájuk.' Az ocsút visz- szakapja a tsz, s felhasznál­hatja takarmányozásra. Mint­egy tíz vagon terményt tárol­nak és kezelnek itt szaksze­rűen. Az emeletről kis nyílá­son át folyik az árpa, s a föld­szinten már lapátolják a Ke­resztes gyerekek zsákokba. Négy izmos ember pedig a kint veszteglő teherautóra hordja a teli zsákokat. Be sem kötik. — Minek, hogy ott újra vesződjünk a bontogatás- sal? — mondják. Salamon Margit raktároshoz igyekszem, akit a háta mögött Az átvételi időpontok vannak kiírva. Itt délelőtt van átvétel, mert a raktáros kora délután már Szöllősgyörökön veszi le a lakatot a nagyajtóról. Az ál­lomáson találjuk meg Varga Ferencet, éppen három vagon rozsot indít Kaposvárra a szá­rítóba. Felsőmocsoládon egy falka fehér liba totyog az út köze­pén nagy ráérőssel. A Ter­ményforgalmi Vállalat autója lassít, de már nem is érdemes elzavarni őket, mert megér­keztünk újra egy raktár elé. Ahogy a lépcsőn felfelé ha­ladunk, megtudjuk Bank Jó­zseftől, hogy nem mindennapi terményt láthatunk fent. Az emeleten aztán könyökig nyúl- kálhatunk a híres árpában, amit nemrégen még a helyi Ady Tsz tábláin ringatott a szél. — Hogy mi az érdekessége? 15 mázsát termett holdja! — mondja a raktáros büszkén. — Ilyen termésre még az öregek sem emlékeznek. 330 mázsát már elküldtünk Kőbányára. Az ecsenyi Előre Tsz sörár­pájáról megint csak a legna­gyobb elismeréssel szólnak a látogatók. Olyan kiváló, mint­ha történelmi sörárpa-vidé- künkön, a Balaton mentén ter­mett volna. Mosdóson pedig láttunk olyan tételt is, mely­nek 74-es hektolitersúlya volt. Ezt a kercseligeti Búzakalász termelte. Amikor hazafelé robog ve­lünk az autó, Rózsa elvtársnak igazat kell adni, amikor meg­állapítja: — Ilyen jó minőségű gabona nem termett negyed százada, és ráadásul még bő termést is adtak a szövetkeze­ti földek... Merényi Károlyné Válaszoljunk Egy munkásnővel beszélget­tem a napokban. Panaszkodott, hogy sok hiba van az üzem­ben, nem megfelelő a dolgozók szociális ellátottsága, a veze­tők csak a tervteljesítéssel tö­rődnek, de kizárólag mennyi­ségi tekintetben, minthogy a minőség valahogy kimaradt az élüzem cím elnyerésének feltételei közül. S ahogy mond­ta, éreztem, nem holmiféle asszonyi zsörtölődésről, pisz- kálódásról van szó, ellenkező­leg. Nagyon is felelősségteljes aggódás csengett hangjában. Biztattam, hogy írja meg a hibákat szerkesztőségünknek, a közvélemény előtti bírálat általában hatásosabb. Legyin­tett, és egy elnézést kérő mo­soly kíséretében azt mondta: — Akkor sem történik sem­mi. Sokszor írnak maguk bí­ráló jellegű cikkeket, sokszor... De nagyon ritkán olvashatok arról, hogy mi történt utána... A válasz egy kicsit meg­hökkentett, de be kellett lát­nom, hogy voltaképpen igaza van. A bírálat utáni intézke­déshez nem fér kétség, de il­letékeseink gyakran »elfelej­tik-« újságon keresztül tájékoz­tatni a közvéleményt. Egyszer a művelődésügyi osztályon jártam, s valaki megkérdezte: mikor jelent meg a csurgói televízióvásár­lással kapcsolatos cikk. Mond­tam, hogy egy hónappal ez­előtt. Kiderült, hogy az osztá­lyon nem olvasták, viszont le­velet kaptak a minisztérium­ból, hogy odafönt egyetértenek a bírálattal, azonnal vizsgál­ják ki, ha eddig elmulasztot­ták, és jelentsék, hogy milyen intézkedést tettek. A jelentés bizonyára elment, de lapunkat ezután sem tájékoztatták az eredményről. Lapunkat? Nem, a közvéle­ményt. Mert a válaszadás vol­taképpen nem az újságíró, nem a szerkesztőség, hanem a köz­vélemény ügye. A lakosság, az emberek joggal várják el, hogy megbecsüljük őket, s tá­jékoztassuk az intézkedésről is. Az újságban jobbára közér­dekű gondokat mondunk el, és nem azért, mert az újságíró­nak éppen nincs más témája Változó, szépülő életünk, a szo­cializmus építése közben el­követett hibákra vetünk ref­lektorfényt jó szándékkal, se­gíteni akaróan — a nyilvános­ság színe előtt. És bizony az olvasó gyakran úgy érzi: pusz­tába kiáltó szó hangzott el, üres szócséplés. Mert hiszen nem olvashat hatásáról, nem győződhet meg eredményéről. Pedig ő is írna, az olvasó, a dolgozó ember, aki egyre na­gyobb felelősséget érez tár­sadalmi rendszerünk fejlődé­séért, s helyzeténél fogva töb­bet lát, tapasztal munkahelyén, az üzemben, a termelőszövet­kezetben vagy éppen az iro­dában. Ö maga mondaná el véleményét, észrevételét, ja­vaslatát, de miért tegye, hisz nem találhatja értelmét. A párt szava, a párt lapjá­nak bírálata eljut az illetéke­sekhez, legtöbbször meg is szívlelik, s intézkednek, hogy rendes kerékvágásban folyta­tódjék tovább az élet. Ezernyi példát sorolhatnék erre. De a nyilvánosság előtti bírálat ál­talában érzékenyebben érinti az embereket, s nem tudnám eldönteni: talán sértődésből, a bírálat, a közvélemény lebe­csüléséből vagy csupán nemtö­rődömségből, figyelmetlenség­ből marad-e el az óhajtott s az emberek tájékoztatása szempontjából nélkülözhetet­len válasz. Legfeljebb szóban vagy telefonon reagálnak cik­keinkre, ez azonban nem elé­gítheti ki az embereket. Van néhány pozitív példa is tarsolyunkban, mint a Gyógyszertár Vállalaté vagy a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumhoz tartozó szer­veké. Valahányszor észrevéte­lek, bíráló jellegű írások lát­nak napvilágot lapunkban, tü­zetesen kivizsgálják, intézked­nek, s válaszolnak cikkeinkre. Azt is megírják, ha objektív nehézségek állnak fenn, de le­veleikből általában az derül ki, hogy olvasóink és mások tollából megszívlelendő dol­gokat tártunk a nyilvánosság elé. Néhány helyről tehát reagál­nak észrevételeinkre, de nem így a különböző vállalatok, ta­nácsok, gazdasági szervek ve­zetői. Nagyon érdekes dolog tör­tént a közelmúltban. Szinte cikkek sorozata jelent meg a Somogy megyei Állami Építő­ipari Vállalat munkájáról. Utána »természetesen« néma csend, mintha mi sem történt volna. Aztán levélben kértük meg a vállalat vezetőit, hogy válaszoljanak cikkeinkre. S a levél napokon belül megérke­zett. De miért? Mert az újság tiszavirág életű, s úgymond: minden csoda három napig tart. De a levélből akta lett, s szigorú kormányhatározat ír­ja elő, hogy a beadványokra, a közérdekű levelekre har­minc napon belül válaszolni kell. Kár, hogy nem vállalkozha­tunk levélírásra minden bírá­ló cikk után. De miért kellene ezt megvárni? Lengyelország­ban mostanában hoztak tör­vényt arra, hogy reagálni kell az újság bírálataira. Mégis azt hiszem, nálunk elkerülhetnénk ezt, hisz felnövekvő társadal­munk tagjai túl vannak már azon, hogy csak kötelezően elő­írt dolgokat valósítsanak meg. Csupán azt kéne figyelembe venni, hogy nem az újságért, nem az újságíró kedvéért, ha­nem ügyünk elörelendítéséért kellene bevezetnünk ily mó­don is a szorosabb együttmű­ködést, az emberek tájékozta­tását, a közvéleményét, mely­nek mindenkor felelősséggel tartozunk. És akkor eloszlathatnánk a munkásnő kételyeit, akivel a napokban beszélgettem, biz­tatást, ösztönzést kapna a munkás, a tsz-tag, az orvos és mérnök, hogy igenis érdemes észrevenni a vadhajtásokat, érdemes segíteni a nyesegetést, hisz valamennyiünknek jó, a közösség látja hasznát. Jávori Béla Számottevően növelte állatállományát a potonyi Petőfi Tsz (Tudósítónktól.) IA falutól egy kilométerre fék­CSÉPLÉS Takaros a házatája a potonyi szik a major, az átalakított és Petőfi Termelőszövetkezetnek. | az új istállók között van a ^^^^^SX*********^^ “iiztaTág, Mtót­íszik, hogy jó gazdájuk van az Robert elmosolyodott. Róbert most az öregasszony- hat száj eszik, ott a hetedikgépületeknek.- Nem mesterség az, fiam, nyal beszélgetett de az meg- sem marad éhen ; hanem csak szükség.;. Hábo- makacsolta magat, mindenáron - Ugyan, hagyd el mindet; rú van, a boche-ok gyötrik né- ltt maradni. magadhoz venned... Mar két; pünket s mi védekezünk, - Ne*«n mr^ senkim a vi- gyeiket szedtél : ahogy éppen tudunk;-.. De ^gon, csak akik itt fekusznek jobb helye lesz majd csak vége lesz a hábo- a templomban;., Itt vannak - Ne veszekedjetek... Az előcsarnokban nagy mun- jjkaegységtábla hirdeti, ki mi­lyen eredménnyel dolgozott, »vett részt a közös munkában. Jlgy nemcsak az idegenek, ha­tnem maguk a tagok is bármi­rúnák s akkor valamennyien az én rokonaim.;; - hajtó- intette le őket Robert, és meg-^kor megállapíthatják, mennyi ? " —.—•- — « Xn m/mma al— T/vriTir» Q +111 I r 0-7/-VT i-lfom 7. i «.1 /.— „a Al»rÁi»v».iI4inLOT,n.Qtr - ­A kopott, széltépte zászló rátette nagy, csontos kezét gyerek szőke, göndör hajára. — Hogy hívnak, fiam? — most befedte a halottat, Óra' dour-siur-Vayres zászlaja, amelynek éppen úgy rejtőznie kérdezte csendes hangon, kellett ezekben az években, — Roger Godfrin. mint az eszmének s az érze­lemnek, amelyet jelképezett. Amikor a kék-fehér-piros zászlóba burkolt holttestet el­nyelte a sír, a göröngyök tom­pán hullani kezdtek rá, a hold megvilágította az udvart, a le­égett csűrt, a megpörkölődött fákat s az egész széles völ­visszatérünk a mesterségünk- §atta & nem akart el- fogta a fiú kezét. - Gyere,«jövedelemre számíthatnak, , .. vnonni o7 fnrfT. fflliin.nl- Rncím’ - • ______i________zmai h OZ; A gyerek elkomoruló arccal hallgatta. menni az elpusztított faluból. Roger .; — Itt nem maradhat, értse A gyerek szótlanul ballagott; meg végre, Roufranche asz- a nagy darab vörös ember: szony;;; Ne nehezítse a dől- mellett, látszott rajta, hogy; Egy-* — Nem lesz vége a háború- gunkat! — mondta neki Ro- fúrja valami az oldalát, nak.:: Most már soha;;: — bért, de az asszony csak nem szer csak csendesen mondta olyan sötét és gond tér- engedett. Végre két partizán lalt: _ A Godfrin szőlősgazda bes arccal, mint valami vén közrevette, karonfogta és vit- — Azért, mert elszaladtam. u nokája vagy? " bölcs ember, akinek a sok ke- te magéval. Csöndesen folytak nem vagyok gyáva... — Igen..: Apám is szőlős- saru élettapasztalat kicserzette végig a könnyek az arcán, de A vörös képű elmosolyodott: gaTria volt..; — felelte a gye- a lelkét. nem ellenkezett. — Dehogyis vagy gyáva... Robert elgondolkodott a gye­— Ki temeti el őket?; rejc, s aztán gyorsan hozzátet- ____ __„ _ ... t e: — De én nem leszek az! rek szavain, egy percre belebá- motyogta. — Ki vigyáz — Na, és miért nem? mult a messzibe, a hold ezüs- majd szegényekre?................ A gyerek dacosan rándított tös fényében csillogó távoli ~ Ne teljen, ^ vi^zajövünk egyet a vállán, de szemeiben dombok felé, s aztán csende- meS ide;:; felépítjük Qrado­......................- • űrt! A z asszony erre megtorpant. gyet Ezüstös fény ömlött szét már gyűltek a könnyek. Robert sen csak ennyit mondott: a tájon, megnyújtotta a sírkő- megértette hogy mi az, ami _ Talán igazad van, gye- _ _ rüi állók ámvékát s mintha az a gyerek lelkében zajlik, ha rek.;: Most mar ennek a ha- , * fp1 a ' . , , ,„ep _ , , , rul állok amyeKat, s rem is lud rá szavakat talál- borúnak nem lesz vége.:. Míg fel? Az ures falakat?... re. Ez volt a legokosabb... ;: — Okosan tetted, mit is tehettél most volna egyebet? A te helyedben én is csak ezt tettem volna ...: A gyerek erre megállt. — Maga is ezt tette volna? — kérdezte, és nagy szemei csodálkozva tágranyütak. — Ezt hát... Na, csak gye-: óriási árnyak körül mozdulat­lanná vált volna az élet.;: Oradour-sur-V ayres polgár­mestere, sapkáját a szorongatva állt a sír előtt, rit­kás haját borzolta a szél Mel- ” ez fe ]átta lette a kis Roger állott. A pol­gármester csak most nézte meg jobban a fiút, ahogy a hold­fényben elővillant a gyerek ar­ca a homályból. Kerek képű gyerek volt, tömpe kis orrán szeplők virítottak, kék szeme tetek. S aztán eleven, bátran tekintett fel tenni? az előtte álló széles vállú, vö- rös képű emberre. Oradour- rek gyorsan, s felcsillant ■ur-Vayres polgármestere most szeme. ni. Ez a gyerek látta összeom- csak..; — de aztán lenyelte s lesújtó pillantást lani maga körül a világot, s amit tovább gondolt. A parti- vetett a körülötte állókra, mint­A gyerek elgondolkozva lé­pegetett a harmatos fűben. így kezében nem elképzelni, hogy zánok ott állottak ezek után minden mehet úgy, szaros gyűrűben, s várták a mintha mi sem történt volna, parancsát. Most már lassan jó meg- lesz indulni. Ezt az asszonyt, nyílni a szakadékot, amely fö- meg a gyereket is el kell szál­lott apái gyanútlanul jártak, lítani valahová, ahol biztonsgg- Robert szomorúan nézett a ban lesznek. S hajnal előtt fiúcska arcába. még vissza kell érni a szállá­— Jól van, fiam:;; Megér- sukra is. Kemény napok elé mi szeretnél néznek. A »Reich« hadosztály környéken, Roger? törzse, a hírek szerint, ma in­dult útnak, s nem szabad si­körülötte ha értelmetlen gyerekfecsegést mentek egy darabig szótlanul, hallana. — Férfibeszéd .;: — körülötte puhán surrantak a legyintett száraz, öreg kézé- léptek a fűben. Egyszer csak vei, és lassan megindult kisé- megint megállt a gyerek, ki­rőivel, most már könnyek nél kül, magába merülve. — Na, és a gyerekkel lesz? — kérdezte valaki. — Van valami rokonod — Maquis! — vágta ki a gye­húzta kezét a vörös képű erős markából, és bizalmatlanul te-; mi kintett fel rá. — Maguk maquis-lk? — kér-; a dezte. — Hát igen ..; így mondják; A gyerek csak a fejét rázta. — felelte Robert mosolyogva.' - Na, egyelőre el lesz né- ~ TaIán nem i!yennek ké^1 ' a mán átengedni őket a völgyszo- iám a gyerekkel... — mond- tél bennünket? rosakcm;». ta az egyik partizán. Ahol — Folytatjuk__ A munkaegységtábla is meg a határ is arról beszél, hogy a szövetkezetben példamutatóan megy a munka. Az aratást egy megszó-JibcSt alatt befejezték, igaz, hogy az aratnivaló 70 százalékát gép­pel vágták te. A szövetkezet­nek négy erőgépe és minden­fajta munkagépe van. így az­tán nem csoda, ha a Darányi Gépállomástól mindössze egy traktort vettek igénybe. Különösen büszkék a tagok a közös jószágállományra. Más­fél évvel ezelőtt mindösz­sze 14 tehén és 11 növendék állt az istállóban. Ma 221 szarvasmarhájuk, 43 anyakocá­juk, 3 tenyészkanük és 251 hízójuk van. Az Állatforgalmi Vállalatnak ebben az évben átadtak 73 hízót és a lakócsai szövetkezetét is kisegítették !>70 süldővel. A tagok minden hónapban pják a munkaegységelő- legt. Érthető, hogy bizakodóak és elégedettek, hiszen eddig 213 ^ezer forinthoz jutottak előleg beimén.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents