Somogyi Néplap, 1960. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-04 / 183. szám

Csütörtök, 1960. augusztus 4. 3 SOMOGY! NÉPLAP Egy guineai néptanító A külföldi ösztöndíjasok ba- latonszemesi villájában talán még sohasem üdült oly sok idegen nemzetiségű diák, mint az idén. Vannak itt halk sza­vú japán és kínai, víg kedélyű egyiptomi, arab, kongói és giuneai diákok. Valamennyien magyar főiskolákon és egyete­meken tanulnak. Sokan közü­lük, így a guineaiak is most ismerkednek először a Balaton mesés szépségű vidékével. Ha egy kicsit szomorú az idő, és szürke esőfelhők ár­nyékolják az eget, akkor az afrikaiak bezárkóznak szobá­jukba, és a távoli hazára gon­dolnak, vagy kezükbe veszik a könyvet, és tanulnak, mert szeptemberben újra kezdődik az egyetem. Egy ilyen esős, borongás na­egy, így több faluban a lakos­ság rendezett be iskolát. Per­pon találkoztam Konté Kan- sze ez a berendezés még az dasz guineai ösztöndíjassal. Hazája fiatal köztársaság, alig kétéves. Nincs szükségünk tol­mácsra, mert jól beszél ma­gyarul. Egymás után válaszol kérdéseimre. Az egyiknél egy pillanatra elhallgat, aztán el­gondolkozva mondja: egyházi iskolákénál is szegé­nyesebb volt. Francia nevelők nem is vállalkoztak arra, hogy ezekben az iskolákban tanít­sanak. így minket, akik vál­laltuk ennek a pályának a ne­hézségeit, az emberek népta­előtt, mivel sok olyan falu akadt még, ahol sohasem volt iskola. Ezekben a falvakban úttörő munkát kellett végez­ni. Szinte agitálni kellett a szülőket, hogy engedjék el gyermekeiket az iskolába. S amilyen nehezen sikerült to­borozni egy-egy iskola megnyi­tásához kellő számú tanulót, pár hónap eltelte után épp olyan nehéz volt újabb tan­erőket küldeni az iskolákba, mert a tanulók létszáma min­denütt megtízszereződött. Még hosszú ideig kell fáradhatatla­nul dolgozni a néptanítóknak azon, hogy végleg eltűnjön az írástudatlanság. S ez nagyon szép munka. Mert a mi né­pünk kimondhatatlanul hálás tud lenni. Konté Kandasz jól ismeri a mi iskolarendszerünket. Több magyar falusi és városi iskolá­ban járt már. Szinte csodálat­ba ejtette, hogy nálunk meny nyi színház és mozi van. Ha­zánkban volt életében először színházban. A Romeo és Júliát látta, s elragadtatással beszél róla. Beszélgetésünk végén megjegyzi, hogy már ők is sokat tettek városon és falun EQY HÍR - ÉS AMI MÖC/ÖTTE VAN nítónak neveztek el. A falu — Igen, néptanító voltam népe fizetett bennünket tehet­Kankan mellett egy kis falu- ségéhez mérten. __________ _______ b an. Nálunk kicsik a falvak, Ez a. helyzet természete- egyaránt a népi kultúra fej­és még nincs mindenütt isko- sen megváltozott a félszoba- levéséért. A nagyobb fal­lá. A gyarmati időkben csak dulás után. A vasút, a posta egyházi iskolák voltak, de mi- és a kikötők államosításával vei könnyen meg lehetett szá- egy időben államosítottuk az vakban mindenütt vannak művelődési házak, és működ­nek tánccsoportok. A köztár­molni őket, hiszen csupán iskolákat is. De nehéz, nagyon SpiSág népi táncegyüttese pe­minden huszadik faluban volt nehéz feladat állt a néptanítók Tatarozzák az iskolákat a csurgói járásban (Tudósítónktól.) A nyári szünidőben sem maradtak magukra az iskolák. Javában folynak az általános iskolák és a gimnáziumok fel­újítási, karbantartási munkái. A csurgói gimnázium évszáza­dos épülete is megérett a fel­újításra. A Tatarozó Válla­lat ácsai és kőművesei szor­goskodnak az épületen. A má­sodik emelet elkorhadt födé­mét korszerű vasbeton-szerke­zettel cserélik (ki. Ez és az egyéb átalakítás a tervdoku­mentáció szerint félmillió fo­rintba kerül. Az iharosberényi iskola fel­újítására 100 ezer forintot for­dítanak a költségvetésből. A lakosság a közsógfejlesztési alapból 1 ezer forinttal járul hozzá a tatarozáshoz. A mun­kákat a Csurgói Mezőgazdasá­gi KTsz végzi. Pogányszentpéteren 102 ezer torint költséggel a tanterem, a zsibongó és a tanári'szoba bő­vítését kezdik meg rövidesen. Az átalakítási munkának több mint 80 százalékát a községfej­lesztési hozzájárulásból készí­ti el a házi brigád. Ezenkívül társadalmi munkában segít és ad helyi anyagot a község. Mintegy 200 ezer forint ér­tékű karbantartási munkát vé­geznek a járás általános isko­láiban. Az idén összesen 760 ezer forintot fordítanak a tanácsok a községfejlesztési alapból az iskolák és művelődési intéz­mények felújítására, korszerű­sítésére. dig világszerte nagy sikert arat. Hogy mi mindentől fosztotta meg a gyarmati elnyomás a guineai népet, arról könnyű képet alkotni pár órás beszél­getés után is. De hogy milyen nagy lépést tett meg Guinea a szabadság két éve alatt, az el­kápráztatja az embert. Népé­nek háromszáz fia tanul a né­pi demokratikus országok kü­lönböző egyetemein. Többnyi­re néptanítók voltak vala­mennyien. S ha elvégzik a fő­iskolákat és egyetemeket, mint orvosok, mérnökök és ta­nárok mennek vissza hazájuk­ba. Konté Kandasz, a gunieai néptanító az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsész­karán tanul. Tanárrá, népta­nárrá képezi magát, hogy ta­níthassa népének fiait a szép­re, a jóra, a náluk is napról napra szebbé, tartalmasabbá váló életre. Németh Sándor ÜJSAGHlR: »3650 téglát mentettek meg eddig társa­dalmi munkában a Beloian­nisz utca 5. számú házban lakó gyerekek. A ház előt­ti felvonulási épület alap­jait szedik fel.-« lgy szól a rövidke hír. amelynek olvasásakor arra gondol az ember, hogy ifjúsá­gunk ezúttal sem sajnálta a fáradságot: a szóban forgó gyerekek egy akarattal fogtak össze, midőn arról volt szó, hogy építőanyagot, pénzt menthetnek meg munkájuk­kal. Szorgalmuk elismeréséül azt is megemlítjük, hogy a téglák száma azóta csalóiéin ötezerre emelkedett, s mire e sorok napvilágot látnak, még több lesz. Megérdemlik tehát, hogy ju­talmul megkapják játszótérnek azt a területet, amelyről a tég­lát felszedték. Adják nekik a szomszédos kihasználatlan tel­ket is, ha a város nem szándé­kozik rá építeni. Rózán József és Toldi Gergely házfelügyelők sokat tudnának beszélni arról, hogy a két brigádban dolgozó gyereksereg hogyan kaparta ki a .földből az eltemetett tég­lákat, miután a hinta készíté­sekor észrevették, hogy a föld építőanyagot takar. Bárdosi Karcsi és Birovics Laci vezetésével már reggel nyolckor csatasorba álltak. A házfelügyelő pontosan vezetett kimutatása tanúsítja, hogy Forró Tamás és Endre, Molnár Józsi, Rózán Pisti és Mária, Molnár Marika dolgoztak a legtöbbet. Az embert bu_zk..- ség tölti el, amikor a gyerek­sereg rámutat a hatéves kis Simányi Tamásra és azt csi­csergi, hogy »-Tomi végig ott volt velünk, s kitartóan dol­gozott.« Azt is köziik, hogy in­nen a postával szemben épült új lakóházhoz mennek dolgoz.- ni, mert — úgymond — ott is van mit kiszedni a földből... Ám a gyerekek jó munkáján kívül másról is árulkodik ez r hír. Nem nehéz ugyanis meg­állapítani belőle, hogy az ÉM Somogy megyei Építőipari Vállalatának néhány dolgozó­ja a Beloiannisz utcai lakóház építésénél felelőtlen, hanyag munkát végzett, amikor a fel­vonulási épületnek csak a fa­lait bontotta el, a több mint 5000 téglát pedig otthagyta. Emlékszem, ebben a felvo­nulási épületben riportot ír­tam annak idején a lakóházat építő munkásokról. Beszélget­tünk a munkaversenyről is", s elmondták a brigádok tagjai, hogyan takarékoskodnak az építőanyaggal. Vajon mit szól­nak most ehhez a kikapart 5000 téglához ők, akik az épí­tésnél takarékoskodtak. Mit szólnak azoknak a munkájá­hoz, akik a felvonulási épület elbontásakor pocsékoltak? Ha kiszámítjuk, körülbelül annyit herdáltak el, mint amennyit az építők megtakarítottak. Vajon mennyi nyereségrészesedéstől ütötték el a többieket, akik be­csületesen dolgoztak? S vajon •nit szól mindehhez a vállalat szakszervezeti bizottsága, amely gazdája és felelőse munkaversenynek is? Mit vállalat gazdasági vezetői akiknek nyilván bizonylatok kai kellett elszámolni erről az ötezer tégláról — és el is szá­mollak. Hol vannak a bizony­latok? A tégla, a szép, szabályos, egész tégla itt van. A gyerekek, összerakták, mintha családi ház építéséhez készülnének ve­le. Az Ingatlankezelő Vállalat bizonyára hasznosítani fogja,' s nagyon örül neki, mert ínint hallottuk, szűkében áll az épí tőanyagnak. Vagy talán el mennek érte az építőipari vál­lalattól? Eddig még nem volt ott senki sem, mint mondják. Sőt érdeklődésünkre csodálko zó képpel válaszolták, hogy nem is tudnak az esetről. Pedig jó lenne, ha elmenné­nek a Beloiannisz utcai lakó házhoz. Elsősorban persze azok, akik a hanyagságot elkö­vették. A .gyerekek várják őket. Ez a látogatás persze nem lesz valami kellemes. Mentegetőzni ugyanis nemigen lehet ilyen bizonyíték birto­kában. De fölösleges is. Ehe­lyett inkább beszélgessenek a gyerekekkel, és nézzék meg jól őket. Érdemes. Mai fiata­lok — az új házak lakói. Még ha kicsinyek is, lehet tőlük szorgalmat és felelősséget ta­nulni. Szegedi Nándor Mérlegen az első félév Megtartották termelési tanácskozásukat a Somogy megyei Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat dolgozói A Somogy megyei Élelmi­szerkiskereskedelmi V állalat a hét elején tartotta meg első félévi összevont termelési ta­nácskozását. A vállalat meg­alakulása óta most jöttek ösz- sze először a dolgozók az ered­mények és hibák megtárgya­lására. Nyíri Ferenc főkönyvelő be­számolójából kitűnt, hogy he­lyes volt a megyei pártbizott­ság és a megyei tanács kezde­ményezése a Népbolt és a Ka­posvári Kiskereskedelmi Vál­lalat összevonására. A vállalat első félévi ered­ményei a kezdeti útkeresés és »»■kapkodás« ellenére is igen figyelemre méltók. Első félévi tervüket 108 százalékra telje­sítették, s így 2 százalékkal túlhaladták a kiskereskedelmi vállalatok országos átlagát. Ez a jobb áruválasztéknak, a fej­lettebb kereskedelmi formák bevezetésének és neon utolsó­sorban az udvarias, gyors ki­szolgálásnak köszönhető. A készletek felülvizsgálása­kor fény derült néhány hibára. Egyik-másik bolt nem szívesein tárol raktárigényes vagy nehe­zen értékesíthető árut. (Bizonyos fokig ez az árufor­galmi osztály hibájának a kö­vetkezménye.) Ettől eltekintve a boltok készletgazdálkodása jó. A tervezett 42 napos for­A templomban az asszonyok sújtott, öreg, szikár paraszt- az oltár körül zsúfolódtak ősz- asszony volt, meg se tántoro­zsinóron, amely az ajtó alól nyúlt ki, és az oltár elé állí­tott ládáig húzódott. A robbanás leszakította a mennyezetről a régi kovácsolt­vas lámpát, az oltár lángba borult, a benzinnel meglocsolt padok pillanatok alatt tüzet fogtak, s a tűz felkúszott a ben­zinnel megspriccelt falakra is. Ebben a pokolban pusztultak el Oradour-sur-Glane asszo­nyai és gyermekei. Egyetlen Rohant az erdő felé. Az SS-le- gfitási sebességet 32 napra csök­gények utána lőttek, de nem találták el. Elérte az erdőt, és eltűnt a sűrűben. ikentették, s az egy főre eső 5 termelékenységi tervet 105,2 ^százalékra teljesítették. .. Az erdőben csönd volt ésg A második negyedévben lé- Ä iatyjnyegesen csökkent a leltár­lát a fák között az este, és fátyolon keresztül látta a messziből égni Oradour házait f hiány, illetve annak összege. ÍAz év első negyedében 96 lel- Jtár köáül 29 esetben, a második látta magasan lobogni a falu ^negyedévben 113 leltár közül közepén a templomot. Rou-^38, ízben volt hiány. A leltár­sze, mintha testükkel akarták dott a hatalmas ütéstől. Lenz volna védeni. Nem az oltárt, végül a géppisztolyával sújtot- asszony menekült meg: Mar­ii anam a gyerekeket, akik az ta fejbe, aztán visszafordult guerite Roufranche asszony, zsákmányához, megragadta, aki az oltár zsámolyát már most már a hajánál fogva, és előbb maga alá húzta, és azon terelték a sekrestyébe. A temp- hurcolta magával a templom kuporgott az egyik ablak tévé­iem magas ablakain gyengén egyik sötét zugába. ben. Amikor a lángok felcsap­A lány sikoltása borzalma- körülötte, a zsámolyról va­oltár mögött bújtak meg. A legkisebbeket a tanítónővel be­szűrődött be a világosság, s a nehéz, kidolgozott kezeit az ölében nyugtatta, és nézte á pusztuló falut, amelynek falai most összeomlanak s eltemet­nek egy darabot az emberiség­ből. Családokat, szerelmeket,: félhomályban a sapadt arcoz: gan visszhangzott a templom lahogy elerte a magas ablak civódásokaí - - - Ami még élesebben rajzolódtak ki. vastag hűvös falai között. Az párkányt, s az életöszton vad ’ , " A templom kőkockáin han- sS-legények röhögtek. A si- erejével felhúzta magát az ab- ma reggel meg eleven gosan kopogtak az SS-csizmák. kojtás azonban élesebb volt, lakba. Amikor fent volt, az volt, most már csak zsarátnok, Benzines kannákat hordták be, ^ asszonyok közül sokan el- alatta gomolygó füsttengerböl füstölgő romhalmaz, szürke ha­.............................................. ’ takarták az arcukat, voltak, feléje nyúlt egy anya keze, es--------------------------­------------ akik csak egykedvűen mered- csecsemőiét nyújtotta a a­p elő két SS-legény félrelökdös- tek maguk elé. De a gyerekek gasba. A gyerek valósággal le­j ________________1 J. —1 «-» -fi i c.-f _ űc n iGDÖTO-nöAI* l elocsolták a padokat, bespric­celték a falakat is. A ládát ci­te az asszonyokat az oltár elől, .és a ládát az oltár elé tették. — Ez előbb a mennyország- a kVny sikolya felszakította a ba segít benneteket, mint száz sü-ást. Kahn ráparancsolt a le- miatyank! mondta Kahn, fényeire, hogy daloljanak; de az asszonyok nem értették, mit mond. Az SS-legények rö­högtek. — Na, fiúk, ha találtok va­lami fogatokra valót ezek kö­zött boszorkányok között, hát csak rajta... de gyorsan, mert nem bírták tovább, és kis, ré- Végett a füst- és a lángtenger mülettől összeszorult szívükből a velotrazo y — Hórst Wessel-Lied! — ad­ta ki a parancsot. S a fajgyil­kosság himnusza betöltötte _ a áttört gyenge sírása, s kicsi ke- , , .. , ., zeit nyújtogatta Marguerite meg> hogy lgy kel1 bunhod asszony felé. Az anya arcát el- nie? Roufranche-né egyszerűi borította a füst, csak a gyerme- asszony volt, a romba döntött, £ két tartó kezei látszottak. Roufranche-né azt sem tudta, kinek a gyereke után nyúl, franche-né egy fatönkön az «J«* negyedévi ’»2346 forintról 1339 forintra csökkent. Az elmúlt félévben a Bala- ton-parton (Szárszón és Sió­fokon) két új önkiszolgáló bol­tot és 15 idényjellegű pavilont nyitottak. A boltok 30,3 szá­zalékát mintegy 380 ezer fo­rintos költséggel rendbehozták. életSKereskedelmi berendezésekre 5866 ezer forintot fordítottak. A felszabadulási munkaver- jseny felajánlásait túlteljesítet­te a vállalat. Az első félévben :2 miliő forintos forgalmi terv (túlteljesítést vállaltak, ezzel ^szemben 7 millió forintot ér­mu... Mi volt a bűne ennek aí falunak, hogy úgy kellett el-j pusztulnia, mint Nini vének? Melyik isteni törvényt sértette) tek el. A boltok között páros­verseny folyik 316 dolgozó részvételével. A jó vállalati irányítás mel­lett a hibákra is rámutatott a beszámoló: Az áruforgalmi osztálytól ritkán látogatták a boltokat, s így bizonyos fokig elszakadtak- a vevőközönségtől. A problé­mákat nem oldották meg azon­nal, inkább ígérgettek, s ritkán vagy igen későn váltották be szavukat. Gyakran töiténtek kivétele­zések. Azokat a boltokat, ahol a vezető állandóan és maka­csul ragaszkodott egyes hiány­cikkekhez, jobban ellátták, no­ha minden árudát a kereslet­nek megfelelően, egyenlő mér­tékben kellett volna kielégíte­ni. Az egyes nagykereskedelmi és ipari vállalatok szállítási terv eltéréseivel szemben nem lépett fel elég erélyesen az áruforgalmi osztály; A beszámolóhoz a nagyke­reskedelmi vállalatok .képvi­selői, néhány dolgozó és az Állami Kereskedelmi Felügye­let munkatársa szólt hozzá. Ez­után Hornyák Mihály elvtárs^ a megyei tanács v. b. elnökhe­lyettese méltatta a vállalat eredményeit, majd néhány feladatra hívta fel a figyelmet. A jövőben nagyobb gondot kell fordítani a vidéken és a város külterületein lévő üzle­tek jobb áruellátására és kor­szerűsítésére — mondotta. To­vább kell folytatni a fejlet­tebb kereskedelmi formák (gyors- és önkiszolgáló boltok) bevezetését. Végül Kádas Pél igazgató a munkában élen járó dolgo­zóknak kitüntetéseket, okle­veleket nyújtott át. nincs sok időnk! — mondta saí:' Kahn a körülötte álló SS-le- Közben a falu gényeknek, de azok csak bam­bán röhögtek. — Na, Lenz őrmester! — bizitatta az egyik vérebet Kahn, tak el mind egy szálig. Lenz vigyorogva megindult templomot, elnyomta a még- amikor bal karjával beleka- gyalázott lány sikolyát, túl- paszkodott az ablak rácsába, üvöltötte a gyermekek zokogá- egész testéve] előrehajolt, hogy elérje a gyereket. Már megfog­__________ szélén álló a pólya rózsaszín szalagját, c sűrökben ropogtak a géppisz- és húzta maga felé, amikor a tolyok. Oradour-sur-Glane szalag elszakadt, es a baba fegyvertelen férfiai így hüllőt- visszazuhant a lángok közé. Még hallotta az anya sikolyát, de már nem látott semmit. A sze­legyilkolt faluban maradt s'. férje, a fia, a lánya, az unoká-j] ja. Egy hosszú, küzdelmes élet) valamennyi szála egyszeribe) elszakadt körülötte. Itt ült) most magányosan egy kidön- tött fa csonkján, felette halvá-^ nyan kigyúltak már a csilla­gok, az erdő az élet ezer hang­jával és illatával borította be, A lakócsai földművesszövetkezet kikerült a hullámvölgyből (Tudósítónktól.) az asszonyok felé, akik riad- lom homályos zugából, az SS- tan elhúzódtak. Lenz elkapott legények kivonultak a temp- egy gyereklányt, és magával lomból, az ajtót bezárták és el­akarta húzni, de ebben a pil- torlaszolták. Bent most csönd lanatban egy csontos kemény volt, mint egy kriptában. S kéz az arcába csapott. Az őr- csak valami furcsa p>ercegés mester eleresztette a lány ke- hallatszott, s egy kis kékes láng »ét, és bal öklével támadójára lopakodott előre azon a fehér a ___• 1_ „ T_________I n Illeti I1CII1 lcUUbt ÖC1HUUL XA. } A mikor Lenz elobujt a temp- mét marta a es az égett s lent a völgyben meg pattogj hús édeskés, szörnyű szaga megcsapta az orrát. Utolsó ere­jével felhúzózkodott az ablak­ba és kiugrott, öt méter mély­ségbe zuhant, térdre rogyott, de az életösztön nyomban talp­ra rántotta és hajtotta tovább. tak a szikrák Oradour üszkös! romjai között... Kihez fordul-: jón, kit kérdezzen, hol van is­ten vagy ember, aki felelni tudj az ő kérdésére? — Folytatjuk A gyengén működő fmsz-ek (között emlegették 1956 óta a lakócsal földművesszövetkeze­ttet. Meglazult a munkafegye­lem, s veszteség veszteséget (ért. Sürgős intézkedésekre volt (tehát szükség. Ezután fokoza­tosan javult a lakócsaiak ^munkája. A visszásságok meg­szűntek, leltárhiány és na- •gyobb mérvű áruromlás nem ■fordult elő. A szövetkezet a [felvásárlási terv kivételével (minden tervét teljesítette. A jó gazdasági munkával egyide­jűleg a nyereség is nőtt. 60 ezer forintos tervükkel szem­ben 116 ezer forint nyereséget értek el. Nagy segítséget jelen­tett a pontos számviteli. mun­ka. A szövetkezet könyvelése Petényi Antalné vezetésével állandóan helytálló adatokat szolgáltat a szövetkezet mun­kájáról. Nagy lendítő erő a munkaverseny is. Termelési tanácskozásaikat havonta meg­tartják. A lakócsaiak kikerültek a hullámvölgyből, s minden re­mény megvan arra, hogy sí« kereiket gyarapítják,

Next

/
Thumbnails
Contents