Somogyi Néplap, 1960. július (17. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-15 / 166. szám
Péntek, 1960. július 15. S SOMOGYI NÉPLAP MINŐÉNNAPI BESZÉLGETÉS Nap mint nap újabb és újabb magyarázmivaló akad a lengyeltóti Táncsics Termelő- ' szövetkezetben. A mezőn, az állattenyésztésben és máshol dolgozó kommunisták igyekeznek meggyőzni a tagokat. Mert akadnak mende-mondák, kósza hírek, rosszul tudott dolgok, ezeket nem lehet elengedni a íül mellett, tisztázni kell, hogy mi a való, mi az igazság. Jobbára így van ez minden tsz- ben. Lengyeltótiban is ezek a mindennapi beszélgetések segítik leginkább az emberek nevelését. Nehezen kimutatható eszköz ez a párttagok kezében, nem könnyű lemérni az eredményt.. Pedig előbb utóbb minden beszélgetés haszonnal jár. Horváth János párttitkár nagyon nagy jelentőséget tulajdonít ezeknek a felvilágosító disputáknak. Itt volt például az ötholdas Sutyor József esete. Amikor belépett a tsz-be, elég sok kifogása volt. Ezt se találta jónak, azt se. Dolgozni nem akart. A brigádvezető, az elnök és a párttitkár többször is beszélgetett vele. Nem változott meg ripsz-ropszra, de fokozatosan belamelegedett a közös munkába. Most a családjával együtt arat. Vagy két hete kertészeti fogatos lett. Munkáját olyan becsülettel végzi, hogy brigád vezető je így dicsérte meg: — Ha mindenki ilyen munkát végezne, nem lenne gond a kertészet, ő a fegyelmi bizottság elnöke. Az év elején elóg sok helytelen nézettel ho_ zakodott' elő a vezetőségi üléseken. Most már — mivel saját magatartása is megváltozott s— más problémákat feszeget. — Mindenki egyformán dolgozzon, az aratásból is vegye ki részét minden tag — mondta az utóbbi ülésen is. Vagy a Bessenyei testvérek. Eleinte sok gondot okozott a vezetőségnek a három Bessenyei. Nem akarták a lovat, a kocsit közösbe adni, maszek fuvarozásokat vállaltak. A párttitkár beszélt velük, tudta előre, hogy előbb-utóbb foganatja lesz szavainak. Amúgy olyan igazi »dolgos parasztok- a Bassenyeiek, szükség van a munkájukra. A takarmány- betakarításnál már az elsők között vottak Pusztaszentgyör- gyön. Néha még van probléma velük, de keményen nekikezd- tek a munkának. A napokban a párttitkár elnézett a magtárhoz. Az emberek csigán húzták fel a zsákot az árpapadlásra. A volt cselédek hozakodtak elő azzal, hogy a mújtban így könnyítettek munkájukon. Két ember játszva íelrántotta a zsákot a padlásra. Mégis volt, akinek nem tetszett. — A rabszolgatársadalomban dolgoztak így — morgotí az eéyik munkás. — Azért csak könnyebb, mint a lépcsőn felvinni — felelte a párttitkár. — Akkor húzza fel, ha olyan könnyű. ■ A titkár odaállt a kötél mellé, s a következő zsákot egymaga könnyűszerrel felhúzta. — Maga pihent erő — mondta engedékenyebben az okve- tetlenkedő. — Ha egy kicsit gondolkodnának, létrát támasztanának a falhoz, s egyszerűen saját testsúlyukkal húznák fel a .zsákot, még a kezüket se kellene erőltetni.;; Amjkor a párttitkár elbúcsúzott, a morgolódó emberek arcán mosoly jelent meg. Verebéli István magtáros negyvenkilenc óta van a fezben, az alapító tagok egyike, ö is párttag. Sok ember megfordul nála, s mindig szó esik a isz-ről, a jövőről. —- Sokan azzal állítanak ide: nem érdemes dolgozni, nem lesz semmi év végén, semmit se ér a munkaegység. Hát ég ezeknek megmondogatok: — Mit gondoltok, mi a jófenéinek dolgozunk mi. Ha nem lenne értéke, nem törnénk magunkat. Bízunk is benne, hogy jól,zárul az év, meg tudjuk is. Özvegy Horváth Lászlómé raktári munkás. Verebéli bácsi segítőtársa. Szorgalmasan foltozza a zsákokat, rendezi az újakat. Most a kombájn-árpát forgatja. Sok asszony megállította már azzal: — Bolond vagy, ha mégy dolgozni, mit nyersz vele? Amikor az öreg Verebéli megtudta ezt, nem volt rest, elmondta, hogy tíz év óta még sose volt megélhetési gondja. Tavaly a fiával 726 munkaegységet keresett. Bőven megvolt mindene. S Horváthné meg mások is megnyugodtak a határozott beszéd hallatára. S ha valaki azzal áll eléjük, hogy miért dolgoztok, hát tudják, mit feleljenek vissza. Papp József disznópásztor. Az egyetlen párttag a termelőszövetkezét vezetőségében. Határozott, szókimondó ember. — Sokan azt mondják: nem kell rágódni, ha hibát lát valahol az ember. Pedig, nem így van. A kis hibából lesz a nagy. A vezetőségnek mindig felelősségre kellene vonni azokat, akik nem tartják be a rendet. Ha az elnök valahol hibát lát, szóljon. Tartsa be a törvényeket. Az emberekkel nagyon sokat beszélgetünk a munka- fegyelemről, igyekszünk rendre szoktatni őket, de a vezetőség határozatlansága nem segíti a mi munkánkat egy cseppet sem. Mindennapi beszélgetéseken alakítgatják a kommunisták az emberek véleményét, sok haszonnal és szép eredmény- nyel. Nemsokára néhány új taggal erősödik a pártszervezet, s még többször fordulhatnak bizalommal a tsz-tagok a kommunistákhoz. Lajos Géza Elismerést vívtak ki maguknak Mikor megérkeztek Szöllösgyörökre, összesúgott a falu: — Éppen elég dolgunk van nekünk, mit akarnak' itt ezek a »nadrág osok«, ezek a városi emberek?! Mi tagadás, ferde szemmel méregették az Állatorvostudo- mányi Főiskola 48 első éves hallgatóját, akik talán észre sem vették az összedugott fejeket, fiatalos jó kedvvel foglalták el az új iskola modern énületét. Igen, hamar lábra- kapott a szóbeszéd ezekről a fiúkról. De a baljós pillantásokat vétó parasztszemek másnap kitágultak a csodálkozástól, a zsörtölődő, zsémbes beszédnek pedig mintha éles ollóval elvágták volna a fonalát. A magyarázat egyszerű. A fiatalok ismerkedési estre hívták meg a község vezetőit, a termelőszövetkezet' dolgozóit. Űj dolog volt a fiúk érkezése, az ismerkedési est, nem csoda hát, hogy általános volt a meglepődöttség, amikor megtudták, hogy segíteni jöttek a fiúk. Igaz, hogy mindig akadtak hitetlenkedök mondván: »Hogy tudnák ezek a városiak elvégezni, amit mi?« Ezt mondta az egyik bácsi-, ka is dr. Lancz Endre tanárnak, aki a fiúkkal érkezett. Csak akkor fagyott meg a szó az öreg ajkán, amikor látta, hogy bizony nagyon jól áll a kasza a tanár kezében, s ő, akárhogy igyekszik, nem tud mellette maradni a sorban... Apró dolgok ezek, de néhány nap alatt megtörtént a pálfordulás: megszerették, sőt már becsülték is a fiúkat. Rá is szolgáltak a tisztességre. Többségük parasztgyerek, nem ismeretlen előttük a mezei munka. A városi fiúk meg nem akartak lemaradni tőlük. Még egyszer ugyan összedugták a fejüket a tsz-tagok, de miért? Azt kellett látniuk, hogy amikor réggel kimennek a földekre, mindig ott találják a fiúkat, önérzetük nemigen tudta elviselni, hogy az idegenek — akik talán már nem is voltak olyan idegenek — korábban megkezdik a munkát, mint ők. JSzt pedig nem lehet hagyni — és nem is hagyták. Ment minden a maga rendjén. Szinte bámulatra méltó, hogy a falu családjába hogyan bele tudtak illeszkedni ezek a fiatalók. Dolgoztak mindenütt, ahol szükség volt rájuk. Kukoricát, burgonyát kapáltak, borsót, árpát csépeltek, hordták a kévét a gép után, , kukoricát morzsoltak, sőt még a dohánytáblát is rendbetették. Ez pedig nem szerepelt a négyhetes mező- gazdasági wakorlat tervében. De megcsinálták, mert a szövetkezetben kevés volt a munkaerő. Az utolsó héten is programon kívül dolgoztak. Pedig a negyedik hetet üzemlátogatásra, növénytani ismeretek bővítésére tervezték, de hát nagyon kell még a segítség... Igaz, a társaság már megcsappant, 13-an elmentek a Hanságba. — Akár hiszi, akár nem, sírtunk, amikor elbúcsúztak — mondja a konyhában Bullái Laci bácsi, a konyhafőnök, s élénk bólogatással helyesel a három szakács, özv. Szabó József né, özv. Nagy Lajosné és Bíró Józsefné. — Nagyon megszerettük őket, mintha a saját fiaink volnának. Én nem is tudom, mi lesz velünk, ha elmennek — és Laci bácsi lehajtja a fejét. A fiúk távozásának gondolata mindig elér- zékenyíti ... És a fiatalemberek? Kint vannak a határban. Valahá- nyukat egészséges ' barnára festette a júliusi nap. A legjobbak után érdeklődöm Kozma Alajos tanártól. — Ez nehéz kérdés — neveti el magát —, mert itt igazán senkire se lehet panaszkodni. Nem szeretném, ha öndicséretnek hangzana, de mindegyik fiú igen jól megállja a helyét. Kapával a vállán jön Váci Miklós és Tóth Zoltán. | — Mi már végeztünk —. Felelősségre vonták a közös vagyon dézsmálóit és a naplopókat Mesztegnyőn Schvindt Katalin, a bizei szárogatják a gabonát. . . S&C i. Búzakalász tagjai Már kora tavasszal nagyon aggasztónak tartotta Sebők Ist- J vén, a mesztegnyőd tanácstit- < kár a helyi Ladi János Terme* lőszövetkezet működését. Nem- i igen dolgoztak a tagok a kö- - zősben. Aztán a növényápolás: t munkáikhoz is későn kezdtek • hozzá, és immel-ámimal foly- ; tatták. MORZSÁK Á türelmetlen vevő Állmaik az emberek a csemegepult előtt, és várják a nagy pillanatot, amikor sóhajtva el- rebegett kérelmüket — »tíz deka parizert legyen szives«— az eladó teljesíti, és villám- gyorsam a mérlegre csapja a ként árut. Most kissé megakad a kiszolgálás, mert egy minden bizonnyal utazni készülő őszes férfi azt kívánja, hogy a 15 deka kötözött sonkát a fiatal segéd helyezze el a kettévágott zsemlékben. S ő csinálja is zokszó nélkül, szaporán jár a keze. Bizonyára nem az első ilyen esettel találkozott. Két percbe sem telik, míg végez ezzel a munkával, de ez a két perc éppen elég annak a vörösre festett hajú, éltes korú hölgynek, hogy nemtetszésének adjon kifejezést. Magas, sipító hangon reklamálja, hogy miért nincs itt más kiszolgáló, s »órák hosszat kell várni egy kis vacak ennivalóért«. Az eladó kiadja a sonkás zsemléket. Bár van más is a hölgy előtt, de bizonyára ismeri a hasonló zsánerű vevők természetét, mert tőle kérdi, hogy mire van szüksége. Megindul a .kérelmek lavinája. »Tíz deka halsalátát, tíz deka hússalátát, abból a kötözött sonkából lehet öt dekát és négy zsemlét is adjon, jaj, ne azokat a barnákat, milyen kicsik., nem, ajykor nem kell, még két zöldpaprikát is írjon fel, de mindet csomagolja be külön, és az egészet tegye egy zacskóba.« Aztán vonul a pénztárhoz, hogy fizessen, de ott észreveszi: kevés pénzt hozott magával. Óvatosan körülnéz, majd kisurran az üzletből. Mikor valaki, aki szem- és fültanúja volt az esetnek, elneveti magát, sorra utána nevet a többi vevő is. És már könnyebb a várakozás. Nem integettek... Ha robog a vonat, az autóbusz, az autó, megállnak a mezőn dolgozó emberek, és integetnek. A gyerekeknél még külön élvezet is ez, s jól emlékszem, hon-- aprócska legény koromban sok társammal együtt mindig ott voltunk a vasútvonal mellett, vártuk a vonatot, integettünk, zs&ken- dőt lobogtattunk, és örömmel nyugtáztuk, ha a robogó szerelvény ablakaiból üdvözlésre lendült a sok ké%. A minap ott álltam egy vasúti őrház előtt; s míg a férfi tisztelegve köszöntötte az elhaladó szerelvényt, néztem gyerekeit, akik ott szorongtak aZ ajtóban, s mint másutt az országban a hasonló korúak, integettek. Lehet, hogy valami ragályos közöny terjedt el az utasok között, de hiába volt a két kislány minden igyekezete, senki nem viszonozta köszöntésüket. Rossz volt nézni, hogy a két gyerek, mint ejtette vissza kezét, majd ismét lendült a kar, áztán visszahullott. A mosoly is eltűnt az arcukról akkor, mert különlegesen furcsa szerkezet, a gyermeki lélek. Szégyelltem magam a felnőttek nevében. Haladunk a korral Faluhelyen még gyakran megcsodálják azt a gépkocsit, melyből — bár senki sem iil benne — zeneszó hallatszik ki az utcára, vagy emberi beszéd. Korunk egyik csodája, a rádió így ejti bámulatba hallgatóit minduntalan. Úgylátszik, egyesek megirigyelték, hogy csak az autóban szólhat a rádió, mert amióta beköszöntött a tranzisztoros készülékek korszaka, kézben- tartva viszik a kis dobozt, s a legváratlanabb helyeken szólal meg, híreket mond, vagy tánczenét sugároz. A Balaton-par- ton ez már megszokott, mindennapos látvány, a falvakban még kevésbé. Mesélik Mezőcsokonyán, hogy a közelmúltban szenzációs látványban volt részük. Kerékpáros férfi hajtott át a falun, nyakában ott lógott a rádió, s zenélt, zenélt a járókelők nagy ámulatára^ IP, Gy. A vezetőség helytelen szemléletére ^jellemző, hogy nem voltak hajlandók szerződést kötni a gépállomással, mondván: — Minek ide gép, elvégezzük mi magúink is. Nem fizetünk a gépállomásnak egy fillért sem. — Ennek aztán meg is lett a káros következménye. A munkák vontatottságának láttán a szorgalmas emberek is kezdték elveszíteni kedvüket. A terv szerint 400 holdon kellett volna kukoricát vetni, de csak 193 holdon került földbe a mag. A többi területet kiadták háztájinak. így aztán Mesztegnyőn jóval nagyobb lett a háztáji terület a megengedettnél. A tiggok nagy része csak azzal törődött, elhanyagolta a közös munkát. Lássuk tovább, mi történik ott, ahol számosán nem a tez- re alapozzák megélhetésüket, ahol prédának tekintik a közöst? 12 hold lucerna első kaszálására nem kerülhetett sor, mért még zölden lelegeltették a háztáji állatokkal. A második kaszálású termésnek több mint fele eltűnt, mindössze 30 mázsa került a közösbe. A 72 hold vöröshere első kaszálása pedig 400 mázsát hozott a szövetkezetitek, a többi szénát u gyalusak a háztáji portákra hordták. Vagy ‘ nézzünk egy másik példát. Miért csajk 36 holdon ültettek burgonyát, mikor 50 holdra tevezték? Egyszerűén azért, mert nem adtak vetőgu- n»ót a gazdák a térmelőszövet- kezetüknek. Talán nem volt miből adni? De igen. Csakhogy azt a földművesszövetkezet útján értékesítették. Talán így több pénzt kaptak érte? Ellenkezőleg, olcsóbban vette át a földmüvesszövetkezet. Hogy van egyáltalán burgonyájuk, annak az a magyarázata, hogy a tsz ugyanezt a vetőguinót felárral megvá-árol- ta a földmüvesszövetkezettől, A Marcali Járási Tanács a mesztegnyői tsz-nek hosszú lejáratú állami kölcsönt szavazott meg egy 50 férőhelyes istálló építéséhez. A tsz vezetői nem voltak hajlandók aláírni a hiteligénylést. S hogy már építkeznek, az nem a tsz vezetőinek az érdeme. Kaptak volna hitelt kút építésére is. Ez sem kellett. Most az építkezéshez több mint egy kilométerről kell szállítani a vizet. Nagy mulasztás, hogy egyesek egyszerűen nem művelték meg a reájuk kimért területet. A nem dolgozók parcelláját napszámosokkal kellett meg- müveltetni. A munka -díját a részesedésből vonják le. A naplopókat pedig kártérítésre kötelezik. Boda Ferenc ;t, aki még egyetlen napot sem dolgozott a tsz-ben, 15 mázsa száraz lóhere eltulajdonításáért feljelentették. Ügye a bíróságon van. Háromszáz forint kártérítésre ítélték Schmid Jánost, aki 300 négyszögöl cukorrépát és 1200 négyszögöl kukoricát hagyott gondozatlanül. Ugyanígy büntették meg Varga Jánost, Bíró Jánost, Máté Jánost. Szerencsére nemcsak ilyen munkakerülők találhatók Mész tegnyőm. A becsületes emberek neveit szeretettel és megbecsüléssel említi Lukács László, a járás kiküldötte, aki az elnök leváltása óta a helyszínen segíti a szövetkezeti irányítását. Fekete István, Csernálovicz József kitartóan dolgoznak. A 70 éves Rumi István mindennap becsületesen helytáll a munkában. Neveli a fiatalokat, állandóan hívja őket a nagy családba dolgozni. Mesztegnyőn is rájönnek lassan az emberek, hogy a háztáji önmagában nem boldogít. Egyre több azoknak a száma, akik rendesen hozzáfognak a munkához, és erősítik a szövetkezetei. M, K.-né mondják —, be kell mennünk felváltani a naposokat. — Jó gazos ez a kukorica — így Tóth Zoli. — Meg lehet nézni a tenyeremet — neveti el magát a másik —, rajta van, hogy mit jelent ezt a darabot kapálni. A másik csapat a szerződéses burgonyaföldön minőségi szelektálást végez. Ahogy kiérnek a soron, az egyik la árnyékába húzódnak. — Cigarettaszünet — jelenti be az egyik. — Alckor: ón haszonélvező vagyok, mert nem dohányzom — vágja rá valamelyikük. Tréfálkoznak, beszélgetnek, sajnálják, hogy kevés volt a jó idő, pedig délutánonként lett volna idejük fürödni. Gulyás János most ér ki a soron. — Csak az első nap volt itt szokatlan — mondja —, mert egyébként minden nyáron dolgoztam a mezőgazdaságban. — No, és hogy megy a munka? — A lelkesedés az megvan. Mondok egy példát.. A múltkor árpát csépeltünk. Négy óra alatt 63 mázsát. Az etető idősebb bácsi volt, de még ő is nagyon megdicsért bennünket. A gépész meg egyenesen figyelmeztetett, hogy ne hajtsunk annyira, mert nem győzi a gép. — Melyik munkát szerette a legjobban? — Talán a cséplést. Kapálni nem szeretek, mert igen rövid a kapa nyele, és nekem nagyot kell hajolnom. — Elneveti magát, én meg arra gondolok* hogy talán nem is a kapanyél a rövid, hanem ez a fiú nőtt meg magasra ... Tőlünk néhány száz méterre zúg a gép, a másik csoport borsót csépel. — Na, gyere csak előbbre, Pista — szól Lancz tanár a távol álló Illés Istvánhoz, majd felém fordulva magyarázza: — Tetszik tudni, egy kicsit fél a lányoktól, bezzeg a munkától, attól nem! Ö az egyik legszorgalmasabb tagunk. Illés Pista szerényen tiltakozik, és közelebb jön. Közben a két nagy fotós, Gimesi András és Follinus András sietnek megörökíteni beszélgetésünket. Az ő felvételeikből össze lehetne állítani azt a négy hetet, amit itt töltöttek Szöllősgyörökön. A nap túllép a delelön, a mai munkának vége. Várja őket a jó ebéd, s az iskolában berendezett hűvös lakószobák. Egyébként ha jó idő van, ki lehet ugrani a.Balatonra. A délután — ha nincs munka — a szórakozásé. Hamar felfedezték a faluban a televíziót, a könyvtárat, no meg fiatalokról lévén szó, négy hét alatt egy kis udvarolgatásra is sor került ... Valahogy úgy tartják mindnyájan, kedves emlék lesz ez az idő... Helyesen mondtam, lassan emlék lesz, mert a hét végén itthagyják Györököt... Idegenkedve fogadták őket, s ma már szorongnak a taf’ok, hogy elmennek. Kedves, helyes fiatalemberek, akik a munkájukon keresztül vívták ki maguknak a falu népének szeretetét. Bebizonyították, hogy a »nad rá gosok« is helyt tudnak állni a parasztember nehéz munkájában. Ha majd búcsúzásra kerül sor, minden bizonnyal igy köszön el tőlük a szövetkezet: — Viszontlátásra! Vörös Márta A KOSSUTH KIADÓ Újdonsága: * Dezséry László: „Nem érdekel..'?“ Dezséry László »Nem érdekel.«« című kötete a cím eilen ere otyau kérdésekről szól, amely mindnyájunkat nagyon is érdekel: a fiatalok egy részénél megfigyelhető hányaveti, cinikus magatartásról és életszemléletről. Ez a »nem érdekel-«, a »na bumm . .. « társai édestestvére, és furcsa módön azoknak szaVajárása, akik abban a korban vannak, amelyben éppen minden és mindenki érdekelni szokta az embereket. Valamiféle különleges faj ez a blazirt ifjúság? Egyáltalán nem! S ez a »nem érdekel-« sem igazán a szívükből jön, csak nem találják meg azt a sok mindent, ami érdekelhetné őket és hasznos irányba terelhetné érdeklődésüket. Ez a könyv nekik szól, az életuntságot magukra erőltető — vagy éppen gátlástalanul élni akaró — fiataloknak meg azoknak, akik úgy érzik, hogy ezekkel a fiatalokkal nem tudnak mit ke»* deni.
