Somogyi Néplap, 1960. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-29 / 178. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Péntek, 1960. július 29. Ax Egyesült Államok kormánya még saját kaxája történelméből sem óhajt tanulságokat levonni Mikojan beszélgetése amerikai turistákkal Moszkva (TASZSZ). A Mezs- dunarotlnaja Zsizny című fo­lyóirat közölte azt a beszélge­tőst, amelyet Anasztasz Miko­jan július 7-én folytatott Je­rome Davis-vel és az ameri­kai békeharcos turistacsoport más tagjaival. A fő kérdés — mondotta Mi­kojan a beszélgetés elején —, hogy miként biztosítható a béke. E területen a legkomo­lyabb intézkedés az általános és teljes leszerelés. A nyugati hatalmak — foly­tatta Mikojan — úgy tesznek, mintha foglalkoznának a le­szerelés kérdésével. Lényegé­ben azonban befagyasztották a leszerelés kérdését a tízhatal­mi bizottságban. Mi azért vit­tük a tízhatalmi bizottságból az Egyesült Nemzetek Szerve­zetéhez a leszerelés kérdését, hogy előbbre vágyuk ezt az ügyet. Ez egyáltalán nem je­lenti azt, hogy mi nem va­gyunk hajlandók tárgyalni a le­szerelésről. Ellenkezőleg, foly­tatjuk a harcot a teljes lesze­relésért. Az atomfegyver-kísérletek eltiltásának kérdéséről szólva Mikojan hangsúlyozta: Ha megvolna a jóakarat a nyugati hatalmakban és elsősorban az Egyesült Államokban, hamaro­san alá lehetne írni a meg­állapodást. Ehelyett azonban Eisenhower kijelentette: az Egyesült Államok ez év vé­cén egyoldalúan felújítja az atomfegyver-kísérleteket, bár a három hatalom megállapodá­sa szerint, amíg folynak a tár­gyalások, senki közülünk nem végez ilyen kísérleteket; Mikojan kijelentette, hogy ha az amerikaiak felújítják a kísérleteket, a Szovjetunió is feljogosítva érzi magát a ki sértetek folytatására. Vélemé­nyünk szerint azonban mondotta Mikojan — folytatni kell a tárgyalásokat, törekedni kell a végleges megegyezésre, és a tárgyalások befejezéséig nem szabad- felújítani a . kísér­leteket. Davis feltette a kérdést: »Remélhetjük-e, ha az Egye­sült Államok hozzájárul az általános és teljes leszerelés­hez, a Szovjetunió hajlandó beleegyezni az átfogó felügye­leti rendszerbe?« — A Szovjetunió erre feltét­lenül hajlandó — válaszolta Mikojan. — A leszerelés min­den szakaszában meg kell va­lósítani a megfelelő ellenőr­zést. Tudjuk, hogy. Nyugaton azzal akarják félrevezetni a közvéleményt, hogy mi állító­lag ellene vagyunk az igazi el­lenőrzésnek. A nyugati hatalmak saj­tója. sem kormányai — nem bírálhat bennünket e tekintet­ben. Davis megkérdezte: »-Meg lehet-e valósítani a Szovjet­unió és az Egyesült- Államok teljes leszerelését Kína elisme­rése és a Kínával folytatandó tárgyalások nélkül?« Mikojan erre a következőket válaszolta: Az általános és tel­jes leszerelés nem valósítható meg, ha Kína nem szerel le, Kína pedig nem valósíthat meg olyan intézkedést, amelyet nélküle dolgoztak ki. Ezért a tárgyalások bizonyos fokán elengedhetetlen Kína részvéte/ le és hozzájárulása az elfoga­dandó tervhez. Kormányuk — folytatta Mikojan — látható­lag keveset tanulmányozta a történelmet, és még saját ha­zája történelméből sem óhajt tanulságokat levonni. Tizenhat évig gondolkozott azon, hogy elismerje-e a szovjet kor­mányt, s ez természetesen nem válik dicsőségére. Egyszer még lehet tévedni, de miért kell ugyanezt a hibát elkövetni Kí­nával szemben is? Ezúttal ta­lán tíz év is elegendő lehetne a gondolkozásra. Davis kérdése: »A gyarmati országok forradalmi felkelései milyen befolyást gyakorolnak a világ helyzetéire?« — Ma sikerrel végződnek a forradalmi felkelések, akkor jó hatást gyakorolnak — vála­szolta Mikojan. Ha elnyomják ezeket a forradalmakat, akkor előbb-utóbb ismét fellángol­nak, amíg csak fel nem szaba­dul minden gyarmati elnyomás alatt élő nép. El kell ismerni, hogy ma, a XX. század köze­pén a gyarmati rendszer ha­lott, amelyet minden végtisz­tesség nélkül kell eltemetni, mert nem érdemel tiszteletet. A beszélgetés során foglal­koztak még a szovjet—ameri­kai kereskedelmi kapcsolatok kérdésével. — Az Egyesült Államok — mondotta Mikojan — a mai napig is »hidegháborút« foly­tat a kereskedelemben. Az amerikai üzletemberek több­sége helyes álláspontot foglal el, de külügyminisztériumuk­nak láthatólag más a vélemé­nye. A külügyminisztérium kezében hidegháborús fegyver a kereskedelem — hangsúlyoz­ta Mikojan. — Az amerikai külügyminisztérium azt akarja, hogy a többi nyugati ország se kereskedjék velünk. Ez azon­ban nem sikerül neki. Angliá­val, Franciaországgal, Nyugat Németországgal, Olaszország­gal és Svédországgal gyorsan fejlődnek kereskedelmi kap­csolataink. A Szovjetunió Miniszterta­nácsának első elnökhelyettese kedvezően nyilatkozott a szov­jet—kanadai együttműködés, ről. Latin-Amerika ugyancsak kereskedni akar velünk —• mondotta. —■ Hamarosan az Egyesült Államok — az üz­letemberek hazája — lesz az egyetlen, amely tiltakozik a Szovjetunióval való business ellen. Ez persze tréfa, de talán nem is olyan nevetséges. (MTI) Sok fiatal menekül Nyugat-Németaiszágbói az HDK-ba Eisenach (ADN). Az NDK j| eisenachi felvevő központjában júliusban 50 százalékkal emel- £ kedett a fiatal nyugatnémet * menekültek száma. A fiatalok a bonni NATO-hadseregbe való kényszerbesorozás elől1 menekültek az NDK-ba. (MTI)! Drágul a kenyér és a liszti Franciaországban £ Párizs. A Metro- és az autó- 5 busz viteldíjak felemelése ? után, augusztus elsejétől kezd- \ ve Franciaországban drágább «J lesz a kenyér és a liszt, s S emelkedik a tésztafélék ára. J (MTI) „A BARÁTSÁG ORSZÁGÚT1A" Moszkva (MTI). A Pravda cikket közöl az európai népi derhokratikus országokon áthaladó, a világ legnagyobb Olaj­vezetékének, »a barátság országút fának« építéséről. A világ legnagyobb olajvezetéke a talár és a baskír olajmezőkről juttatja majd el a nyersolajat Lengyelországba, Csehszlová­kiába, a Német Demokratikus Köztársaságba és Magyaror­szágra. A Szovjetunióban az idén kezdik meg a vezeték első szakaszának építését a Bradi—Uzsgorod közötti szakaszon. Az öt ország olajvezetéke terjedelmét tekintve félűi­mül ja a transz-kanadai gázvezetéket, amely a Csendes- és az Atlanti-óceán partjait köti össze. A Pravda ezután szakértők véleményét közli az olajve­zeték jelentőségéről. Bese Vilmos, a Kőolajipari Tröszt vezérigazgatója, a Pravdának adott nyilatkozatában egyebek között elmondot­ta: Gyönyörű az olajvezeték építésének még a gondolata is. Ez a gigászi létesítmény mintegy jelképe a mindig és mindenben egymást segítő szocialista országok testvéri ba­rátságának. A Magyar Népköztársaság is hozzájárul a nagy­szabású építkezéshez: a magyar ipar szállítja az olajvezeték automatikus és távirányítású berendezéseit, hírközlési esz­közeit. A dél-rhodéziai helyzet aggasztja az angol kormányt w » Washington (Míl). Lumutn- ba kongói miniszterelnök szer­dán majdnem két órán át tár­gyalt Herter amerikai kül­ügyminiszterrel. Később tájé­koztatta a sajtó képviselőit a megbeszélésekről, és kijelen­tette, Herter közölte vele, hogy az Egyesült Államok ké­szen áll megadni Kongónak minden szükséges segítséget az ENSZ-en keresztül. Ezután kifejtette, Kongó el­fogadja a segítséget nem csu­pán äz Egyesült Államoktól, hanem minden országtol, amely hajlandó őszintén, mindenféle hátsó gondolatok­tól és politikai feltételtől men­tes segítséget nyújtani. A katangai ellenzék tiltakozik függetlenségi nyilatkozat” ellen DUBLIN Az ENSZ kongói rendfenn­tartó erőinek felajánlott ír zászlóalj szerdán indult útnak Dublinből a kongói Coquilhat- ville-be. ELISABETH VILLE A kongói Katanga tartomá­nyi gyűlésnek szerdai ülésén a2 ellenzéki »kartel párt« til­takozott CSombenak, a tarto­mányi tanács elnökének Ka­tanga Kongótól való elszaka­dását bejelentő nyilatkozata ellen, majd a pártnak az ülé­sen részt vevő 17 képviselője tiltakozásként elhagyta az üléstermet. Mwamba, a párt elnöke fel­szólalásában kijelentette: »Meglepetéssel értesültünk ró- lá, hogy Katangát független­nek nyilvánították a tartomá­nyi gyűlésnek égy olyan ülé­sén, amelyen csak Csőmbe hí­véi vettek részt.« Ezért Mwamba kérte a tartományi gyűlést, vőnja vissza a nyilat­kozatot. Hangoztatta, hogy a pártjához tartozó képviselők választókerületeiben a lakos­ság nem kíván elszakadni Kongótól. Mwamba felszólította Csőm­be tartományi kormányát, szüntesse meg az önkényes le­tartóztatásokat, és helyezze szabadlábra letartóztatott po­litikai ellenfeleit. Követelte, hogy töröljék az úgynevezett katangai zászló használatát. London (MTI). Közvetlenül a kongói zavargások nyomán az elmúlt napokban véres tün­tetések folytak le Dél-Rhodé- zia két nagy városában, Sa- lysbury-ban és Bulawayóban. Szerdán mindkét városban nyugalom uralkodott, a benn­szülött dolgozók nagy része elfoglalta munkahelyét, dev a rendőrség — mint a Reuter jelenti — készen áll minden eshetőségre. Bejelentették, hogy a rendőrök nagyarányú razziákat rendeznek »a fosz­togatók és bajkeverők« fölku­tatására. Eddig több mint 300 sze­mélyt tartóztattak le, 250-et pedig bíróság elé állítottak. A zavargásokban 11 ember vesz­tette életét. A zavargásokra, mint isme­retes, az adott okot, hogy a bennszülöttek tiltakoztak a Nemzeti Demokrata Párt be­tiltása miatt. Ezt a pártot Whitehead miniszterelnök kedden a. parlamenben azzal vádolta meg, hogy »egyre erő­szakosabban európaellenes«. A dél-rhodéziai helyzet ag­gasztja az angol kormányt. Attól tartanak ugyanis, hogy Whitehead miniszterelnök megtorló intézkedéseivel eset­leg még jobban elmérgesíti az egyébként is feszült helyzetet. Összetűzés Guatemala Cityben tüntetők és tartalékos katonák között Guatemala City (Reuter). Guatemala Cityben szerdán újabb kormányellenes tünteté­sek voltak. A rendőrség és a katonaság riasztó lövésekkel, valamint könnyeztető gázgrá­nátokkal lépett közbe, amikor a tüntetőik összetűztek a vi­dékről a fővárosba szállított tartalékos katonákkal. A parlamentben több képvi­selő — még a kormánypárt tagjai is — kifogásolta, hogy a kormány tartalékos katonákat mozgósított az egymást követő tüntetések megakadályozására. (MTI) Szovjet hajó segítség e egy angol matróznak London (TASZSZ). Egy Ko- la-félsziget közelében halászó angol hajó fedélzetén súlyosan megbetegedett egy matróz. A hajó közelében tartózkodó szovjet torpedónaszád ment a beteg segítségére, s azonnal orvosi segélyben részesítették. Angliába visszatérte után az angol hajó kapitánya a sajtó képviselői előtt nagy elisme­réssel nyilatkozott a szovjet torpedónaszád figyelmességé­ről és az angol matróz gondos ápolásáról. (MTI) Az angol kormányátalakítás visszhangja Loudon (MTI). Lord Home külügyminiszteri kinevezése nemcsak a munkáspárti ellen­zéknél talált viharos ellenzés­re, hanem a kormánypárt so­raiban is elégedetlenséget kel­tett. Mint az MTI londoni tudósí­tója rámutat, Macmillan az angol miniszterelnökök hagyo­mányos, jói bevált fegyverével szerelte le a komolynak ígérke­ző pártonbélüli zendülést Lord Home kinevezése ellen. Utalt arra, hogy az ellenzék bizal­matlansági indítványt nyújt majd be a kinevezés miatt. Ha a kormányt ennek következté­ben leszavazzák, akkor ' ő (Macmillan) alkotmányos jogá­val élve feloszlatja a parla- I pénzügyminiszternek ■mentet. Az az eshetőség, hogy ügyi miniszterré, veszély fenyegetné a még kö­rülbelül négy és fél évig ér­vényes képviselői mandátu­mot, máról holnapra kezes bá­ránnyá változtatta még a leg­bőszebb elégedetlenkedőket is. Selwyn Lloyd pénzügymi­niszteri kinevezése bizonyos fokú aggodalmat kelt pénzügyi körökben. Macmillan állítólag úgy véli, hogy egy »szelíd infláció« nem lenne éppen rossz dolog, és mivel a minisz­terelnöknek erős befolyása van Selwytn Lloydra, Londonban nem tartják kizártnak az ed­digi hivatalos pénzpolitika módosítását. Igen érdekes sakkhúzásnák tekinthető Thorneycroft volt repülés- valamint ttflXkZiúíyi allam. Hammarskjöld Kaszavubuval tárgyalt Csőmbe küldöttséget meneszt New Yorkba és Brüsszelbe Leopoldville (MTI). Mint már jelentettük, Dag Hammar­skjöld ENSZ-főtitkár megérke­zett Leopoldville-be. Helyi idő szerint délben Ralph Bunche főtitkárhelyettes kíséretében hivatalos látogatást tett Ké­száruiba kongói köztársasági elnöknél. Az elnök és Ham­marskjöld hosszabb megbeszé­lést folytatott, amelyen jelen volt Gizenga miniszterelnök­flz SPD vezetősége fenntartásokkal foglalt állást az atomfegyverkezés ellen titkárnak egészségügyi minisz­terré történt kinevezése. Mind ketten 1958 januárjában váltak ki a kormányból tiltakozásul az állami kiadások túlságos növelése ellen. Kinevezésük két legveszélye­sebb bírálójától szabadítja meg az új pénzügyminisztert. Lombton konzervatív párti képviselő az Evening Standard, ban bírálja Lord Home kül­ügyminiszteri kinevezését, és többek közt rámutat: »Feltétle­nül szükséges, hogy a külügy­miniszter a fontos nemzetközi kérdésekben az ország bizal­mát élvezze, amit csak az al­sóházban szerezhet meg ma- .gának.« Bonn (MTI) Az elmúlt he­tekben a nyugatnémet szociál­demokrata párttagság körében nagy megdöbbenést és ellenér­zést keltett egyes vezető szo­ciáldemokrata személyiségek olyan nyilatkozatai, amelyek­ből arra lehet következtetni, hogy az SPD immár nem uta­sítja el határozottan a nyugat­német hadsereg . atomfelfegy­verzésének gondolatát. Nyíl­ván a párttagság e hangulatá­nak nyomására, a múlt hó vé­gén több vezető szociáldemok­rata személyiség már állást foglalt az atomfegyverkezés ellen, s csütörtökön az SPD hivatalos nyilatkozata is meg­jelent, mégpedig egy cikk for­májában, amelyet a Vorwärts, a Szociáldemokrata Párt hiva­talos hetilapja közölt Fritz Erlernek, az SPD vezetőségi tagjának tollából. Erler e cikkében hangsúlyoz­za, hogy az SPD — ugyanak­kor, amikor »hű kíván ma­radni az amnakidejért akarata ellenére kötött NATO szerző­dés szövegéhez és szelleméhez« — mind politikai, mind pedig katonai okokból elutasítja a nyugatnémet fegyveres erők atomfegyverekkel való felsze­relését. Erler ugyanakkor — óvatos megfogalmazással — nyitva hagy egy »kiskaput« az SPD álláspontjának esetleges ké­sőbbi módosítására. Azt fejte­geti ugyanis, hogy nem lehet minden olyan eszközt kiküszö­bölni, amely »atomfegyverek szállítására alkalmas«, hiszen akkor le kellene mondani a légierőkről. Továbbá Svéd­ország példájára hivatkozik, mondván, hogy a svéd kor­mány későbbi időre halasztot- _ta a döntést az atomfegyverek bevezetésének kérdésében. Er­ler ezzel sejtetni engedi, hogy egy későbbi időpontban talán nyugatnémet szociáldemokra­ta vezetőség is módosíthatja majd jelenlegi álláspontját. A Nyugatnémet Keresztény- demokrata Párt azonnal heve­sen reagált a szociáldemokrata állásfoglalásra. A CDU szóvi­vője szerint Erler cikke azt jelenti, hogy az SPD »továbbra sem hajlandó levonni a szük­séges következtetéseket« Nyu- get-Németország NATO-tagsá- gából. A szóvivő egész világo­son kifejezésre juttatta a kor­mánynak azt az elhatározását, hogy megvalósítja a Bundes­wehr atomfelfegyverzését. helyettes, Domboko külügymi- niszter és Kazna, Kongó ál­landó ENSZ-küldötte is. A találkozó után Kaszavubu kijelentette, hogy a kongói kormány meghozta döntését a katangai kérdésben, de még korai lenne ezt a döntést nyil­vánosságra hozni. Kashamura, a Kongói Köz­társaság tájékoztatási minisz­tere pénteken bejelentette, hogy Hammarskjöld Katanga» tartományba is ellátogat. Nyugati hírügynökségek egy­behangzó véleménye szerint Csőmbe, a szakadár katangai tartományi kormány elnöke szorosabbra fűzi kapcsolatait Belgiummal és az Egyesült Államokkal. A katangai »kor­mány« ugyanis bejelentette, hogy szerdán háromtagú kül­döttséget indít Brüsszelbe és az Egyesült Államokba. A küldöttség feladata lesz, hogy kifejtse a »katangai kormány függetlenségi óhaját«. Csőmbe ezenkívül bejelentette, hogy svájci pénzügyi szakemberek érkeztek Elisabethville-be, s hogy »egy nagy amerikai cég« ajánlatot tett a katangai rádió és televízió felállítására. (MTI) Berlini lapok leleplezik Speidel szerepét a Kongó elleni belga agresszióban Berlin (TASZSZ). A berlini demokratikus lapok leleplezik Speidel volt hitlerista tábor­nok szerepét a Kongó elleni belga agresszió megvalósításá­ban. A közlemény kiemeli, hogy Speidel Adenauer kormányá­val egyetértésben jóváhagyta és tevékenyen támogatta a bel. ga csapatok tevékenységét. Speidel — mint a NATO szá­razföldi erőinek közép-európai főparancsnoka — beleegyezett, hogy kivonják a NATO belga csapatait Nyugat-Németor- szágból, és bevessék őket a fiatal afrikai köztársaság el­len. Speidel azt is jóváhagyta, hogy kivonják a belga ejtőer­nyősöket Lüdenscheidből. Jú­nius elején elhatározta, hogy gépesített gyalogos alakulato­kat küld Ambergből a belga gyarmati csapatok erősítésére. Tudomása volt azonkívül a NATO belga csapatainak tel­jes harci készültségéről Cöln- Aachen, Lüdenscheid—Arn­berg, Siegen és Kassel körze­tekben. Speidel a bonni hadügymi­nisztérium több más volt hit­lerista tábornokával együtt parancsot adott, hogy a Bun­deswehr mindenben támogas­sa Belgiumot a N3rugat-Német. ország—Kongó légivonalon; (MTI) 200 falu víz alatt Delhi (TASZSZ). Az elmúlt napokban erős tropikus zápo­rok sújtották az indiai Bihar államot. Az e:őzés a Kamla- ?s Kusi-folyó völgyében ha­talmas árvizet okozott. 200 fa­lu és több város — lakosságuk mintegy 250 000 — víz alá ke­rült. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents