Somogyi Néplap, 1960. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-05 / 132. szám

SOMOGYI NÉPLAP

4

Vasárnap 1960. június 5»

A baleseti statisztika adatai mögött emberek vannak

A H~lt

Megyénkben tavaly 208 közúti baleset történt. Ebből 21 halálos, 88 súlyos kimenetelű volt. A legtöbb baleset (72) Kaposvárott és a kaposvári járásban, a fonyódi járásban (36) és a siófoki járásban (33) fordult elő. A társadalmi tulajdonban 605 000 forint kár keletkezett.

— Korszerűtlenek útjaink, s igen nagy rajtuk a forgalom — védekeznek azok a gépjármű- vezetők, akik balesetet okoznak. Igaz, hogy útjainkon elég sok javítanivaló akad, s jelentősen megnövekedett a gépjárművek száma (az 1938. évinek 680 százaléka), a balesetek jelentős része azonban nem a rossz utak s nem a nagy forgalom következménye. A balesetek legfőbb oka, hogy amikor sokan a gépkocsi kormánykereke vagy a motor kormánya mögé ülnek, elfeledkeznek mindenről,

elfelejtik, hogy mit ír elő a KRESZ.

A 208 baleset közül 45 gyorshajtásból, 47 gondatlan vezetésből, 28 ittasságból, 19 a gyalogjárók szabálytalan közlekedéséből eredt. Szinte említésre se méltó az olyan baleset, amely műszaki hibából következett be. A nagy motorkerékpárok okozta balesetek száma 1958-hoz viszonyítva az elmúlt évben 264, a tehergépkocsiké 65, a személygépkocsiké 37 százalékkal emelkedett.

A baleset nem a véletlen, hanem a felelőtlenség következménye. S többségében elkerülhető lenne, ha a gépjárművezetők a közlekedési rendszabályokait megtartva vezetnék járműveiket.

Nem kellett volna meghalnia a 17 éves Gyams Ibolyának, ha Vass Károly szabályosan kanyarodik gépkocsijával, s megadja az áthaladási elsőbbséget a kerékpárral egyenesen haladó leánynak; Németh György életével fizetett Sára Gyula gépkocsivezető gyorshajtásáért és szabálytalan kanyarodásáért; Hodoli József, Tur- mann József részegen ültek motorra. Turmann meghalt, Hodoli bíróság elé került Piros József részegen vitte motorozná Kocsis Istvánt. Egy sétáló párnak rohantak, Piros életét vesztette, Kocsis életveszélyes állapotban fekszik, s ha felgyógyul is, sohasem lesz munkaképes;

Kúti János vizsgázatlan vontatót vezetett, az felborult, s ő életét vesztette; A Hegyi József által sötétben vezetett traktornak nem volt világítása, árokba fordult, a traktoros a

lábát törte, de könnyen életével fizethetett volna. Egy motoros belerohant Kolonics József kivilágítatlan szekerébe. Kolonics a kocsi alá esett, s életét vesztette.

♦

Könnyelműség,

felelőtlenség

Sok balesetet okoznak az úttesten játszadozó gyermekek, a felelőtlenül közlekedő kerékpárosok, gyalogjárók. Pupák István 10 éves kisfiú egy gépkocsi elég ugrott, s az autó kereke bal lábfejét összeroncsolta. Mikus Istvánná egy autóbusz mögül egy taxi elé lépett — súlyos sérülésekkel szállították a kórházba.

Bállá József balatonmáriai lakos nem okozott ugyan balesetet, de kerékpárja kormányán súlyos zsákot szállított, s az őt figyelmeztető rendőrrel szemben erőszakoskodott, szemtelenkedett mondván: ne üssék bele mindenbe az orrukat, eddig is és ezután is így szállít. Ez a nagy forgalmú országos főútvonalon történt. Nem kell más, csak megijedni valamitől, s máris súlyos baleset történhet. Szabó Béla taszári lakos részegen ült motorra, s nem akarta magát Igazolni. Réder János, a Bala- tonúj helyi Állami Gazdaság dolgozója 33 személyt szállított engedély nélkül tehergépkocsiján. Ki a felelős, ha baleset történik? ö is, de az is, aki erre utasította. Sághy Irént, az Egészségügyi Minisztérium dolgozóját azért kellett figyelmeztetni, mert személygépkocsijával — figyelmen kívül

hagyva a 30 km-es sebességre utasító jelzőtáblát — 60km-rel hajtott

Nem csak a rendőrség dolga

Ez év első negyedében 45 baleset történt megyénkben. Közülük 12 gyorshajtás, 12 gondatlan, szabálytalan vezetés, 8 ittasság következtében. Rendőrségünk mindent elkövet a balesetek csökkentéséért. A bűnvádi feljelentés, a jogosítvány elvonása, a betétlap, ellenőrző lap elvétele arra szolgál, hogy okuljanak a gépjárművezetők. Most folyik a gépjárművezetők ismételt kioktatása a balesetmentes közlekedés szabályaira.

Mindez azonban nem elegendő. Arra van szükség, hogy minden járművezető, minden motoros, kerékpáros, gyalogos, szekérhajtó, aki csak közúti forgalomban vesz részt, érezze: emberek életéért felelős. Látniuk kell, hogy a baleseti statisztika adatai mögött emberek vannak, akik a szerencsétlenség következtében életüket vesztették, megnyomorodtak, börtönbe jutottak, kenyérkereső nélkül hagyták családjukat.

Szalai László

Varga Mária kaposvári lakos 26 ezer forint megtakarított pénzével költözött nővéréhez, ahol annak 31 éves fia is lakott. Varga Mária megkérte unokaöccsét, Kása Ferencet,

— Arra menjenek csak, ott az út végén, a réten megtalálják őket — igazított útba a vasúti őr, amikor a Kaposvári Mélyfúró Vállalat H—11-es csoportját keres'fvk.— Pécsett. Mert ide költözött a brigád a Toponári útról, ide szólította őket a munka. A Pécsi Vízmű részére négy artézi kutat kell fúrniuk, s a kilenc ember most ismét hozzálát a munkához.

Mindig máshol

Ivancsics József csoportvezetőt keresem, de ő bement a városba pénzért. Helyettese kerül elő egy kis barakból. Bemutatkozik: Schiber József, ö a legidősebb brigádtag, s már több mint tíz év óta a vállalatnál dolgozik. Ismeri is a szakma minden csínját-bínját.

— Nem nehéz így vándorolni? — teszem fel a sablonos kérdést.

— Megszoktam már. A változatosság meg ösztönzi is az embert. Mennél többet lát, annál többet tanul szakmailag is meg egyébként is. Az egyik helyen puhább a kőzet, másutt keményebb. Minden kút valami új munkafogást követel meg — mondja.

Aztán arról beszél, hogy felesége is itt van már. Most csinált egy kis fabódét, mely ideiglenes lakásul szolgál nekik. Mert az a terve, hogy az idén hozzálát egy ház építéséhez Kaposvárott, s akkor lesz állandó otthona az asszonynak meg a két kis családnak is.

— Nemsokára jön Ivancsics

hogy vigyázzon az ő pénzére is, s közölte vele, hogy házat szeretne majd vásárolni rajta.

1958 tavaszán eladó lett a szomszédjukban levő, Egyene- si u. 22. számú ház. Már a ház árára vonatkozó megegyezés után Kosa felajánlotta nagynéniének, hogy beszél a tulajdonossal, és megpróbál alkudni a vételárból.

Varga Mária elfogadta a felkínált segítséget, s megbízta az adás-vétellel kapcsolatos

formaságok intézésével Kosát, aki valóban lealkudott 1000 forintot, de nem nagynéniének, hanem magának vásárolta meg a házat. Az ingatlant az ő nevére írták, s ez csak a kebele- zési végzés kézbesítésekor derült ki.

Kosa kijátszotta a hatóságot: az adás-vételi szerződésben

csak 26 ezer forintot írt a ház vételárának 29 ezer helyett, hogy kevesebb illetéket kelljen lerónia.

A Kaposvári Járásbíróság Kosa Ferencet másfél évi börtönbüntetésre ítélte, s mellék- büntetésként három évre eltiltotta egyes állampolgári jogainak gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős.

József felesége is, nem lesz egyedül az asszony — jegyzi meg, s arra az ágyra mutat, amit ő csinált kollégájának.

Kint esik. Az emberek azonban nem állnak meg a munkában. Néhány nap alatt ki kell építeni a villanyhálózatot a közeli transzformátorháztól hogy kigyúljon a fény, meg a rádió is közelebb varázsolja a várost, a kultúrát. Mert igaz, hogy van egy 30 kötetes könyvtáruk, melyet negyedévenként cserélnek, sakk-készlet meg futball is rendelkezésére áll a társaságnak, a legjobb mégiscsak a rádió, mert munka után, ha végigdőlnek az ágyon, jólesik hallgatni a zeneszót.

— Nagyszerű a munkaruhánk. Jöhet akármilyen eső, nem hagyjuk abba a fúrást — jegyzi meg kisvártatva, éppen akkor, amikor lánctalpas vontató húz el a bódé előtt csöveket vonszolva a következő munkához.

S csak a jó ruhaellátás miatt nem marad abba a munka rossz idő esetén? Vagy közrejátszik más is? De erről már a brigádvezető, Ivanics József beszél, aki közben visszaérkezett a városból, s örömmel újságolja társainak, hogy megjött a pénz.

„Rég volt ilyen egységes a kollektíva“

Kilencen vannak a brigádban. Az átlagos korhatár 28 év. A legfiatalabb a 18 éves Perák István, aki egyike a legjobbaknak.

— De nem lehet senkit sem kiemelni, mert egyik a toronyszerelésben ügyesebb, a másik a rudazat kezelésében.

Nagy az összetartás, egyik fiú sem tudja elnézni, hogy a másik egyedül erőlködjék. Minden felszólítás nélkül ugranak, segítenek egymásnak.

— Részben ezért is érdemelték ki a városi KISZ-bizottság vándorzászlaját — vetem közbe.

Kérem a szerkesztőséget, segítsen abban, hogy munkabéremet megkapjam. Röviden vázolom a történteket.

Kisberényben laktam, s öreglakra, a kertimagtermelő gazdaságba jártam dolgozni a feleségemmel együtt. Áprilisban elköltöztem Somogyaszaló községbe, s itt beléptem a Béke Termelőszövetkezetbe. Márciusi munkabérem öreglakon maradt, mert minden hónap 10-én fizetnek a gazdaságban.

Ígérték, hogy a pénzt elküldik postán új lakhelyemre. Április 10-e elérkezett, a pénz azonban nem, pedig megírtam címemet a gazdaságnak. Májusban is hiába vártam a pos— Csak részben — hagyja jóvá Ivanics elvtárs. — Nagyon jó volt az anyagellátásunk. Rendszeresen megkaptunk minden alkatrészt, s ment minden, mint a karikacsapás.

— Itt mi lesz a helyzet?

Elgondolkodik egy kicsit, s

így válaszol:

— Már beszélgettünk róla, hogy a zászlót nem szabad elveszítenünk. Ezért aztán szeretnénk eddigi eredményeinket túlszárnyalni. Persze ehhez az szükséges, hogy a vállalat idejében szállítsa a csöveket és az egyéb anyagokat. Ezt a fúrást legkésőbb július elejére befejezzük, s szeretnénk a másik hármat még az esős idő beállta előtt elkészíteni — mondja.

A kollektíva egységét és jó munkáját bizonyítja, hogy nincs a kilenc közül senki, aki 2000 forinton alul keresne, s nem ritka a 2300 forint sem a borítékban.

Hogy mire költik? A fiatalok természetesen ruhára. Mert hát az élelem dolgában jól megvannak. Ök vásárolják a nyersanyagot, s ők is főzik meg.

— Főzni tudunk már, a ruháinkkal sem akarunk szégyent vallani jövendőbelink előtt — mondják nevetve a fiúk.

— Egyik nap itt vagyunk, a másik nap ott, ez az igazi legényélet — állítják.

Búcsúzáskor a brigádvezető veszi át a szót, s mondja, hogy írjak az újságban a fiúkról. Álljon itt a nevük: Majer Károly, Rhón Fülöp, Szira Sándor, Marci Péter, Perák István, Ivanics Lajos, Stefán Mátyás, no meg Schiber József.

— A feladatokat tudjuk, s el is végezzük a ránk váró munkát — mondják. Ügy ismernek bennünket, mint kiváló munkásokat. Ez kötelez bennünket. S a H—11 méltó lesz a bizalomra.

Biztosan így is lesz.

Így akarják.

tást. Erre azután 20-a táján személyesen mentem el öreglakra. A bérelszámoló meglepődött kérésemen, hiszen — amint mondta — feladták postára a nekem járó összeget. Beszélgettünk, beszélgettünk, s egyszer csak előkerült a hivatalos írás: öreglakról elindult a pénz, de nem Somogyaszaló- ba, hanem Somogyszil községbe.

Azért írtam ezt a levelet, mert bízom abban, hogy a szerkesztőség közbenjárására végre most, júniusban megtalál a márciusi fizetésem.

Orsós Imre tsz-tag Somogyaszaló, Kossuth u. 150.

Helyreállítják a szántódi révnél lévő Betyárcsárdát.

Felvételünk óta már el is készült a nádfedeles tető, s az egykori híres betyárcsárda hamarosan megnyitja kapuit a szórakozni vágyók előtt.

rfwviA'vwwwvwwwywwwvuw.

Csalással szerzett házat

Polesz György

A szerkesztőség postájából

Rossz címre küldték a pénzemet

Mit reft a víz?

Ezt csak akkor tudják megmondani a balatonszemesi halászok, ha a két jó öreg halászba jó hazavánszorgott a kikötőbe, és a rakomány nagy kosarakban mérlegre kerül a telepen.

Reggel 7 óra körül még, az indulás előtt csak a vizet kémleli a halász. Messze néz és szimatol. Vajon a víz melyik részére kellene kifutni? Hol tanyázik a hal? A keszeg, meg a garda merre úsztatja finom ízű fehér húsát? Nézik a halászmestert, a szakma »varázslóját«, és tőle várják a választ. A halászmester tapasztalataiban, emlékeiben kutat, s egyszer csak azt mondja, hogy »arra«. A hajók elindulnak. S amikor visszajönnek, az üdülők kíváncsi kérdéseire kurtán hangzik a halászok válasza: nem volt szerencsénk, vagy hogy ..

s:. Hogy ez a mai út milyen sikerrel járt? — mondják a halászok —, hát nagyobbal is járhatott volna. Hat mázsa 40 kiló volt a fogás. Garda meg keszeg. Hozzáteszik, hogy »de

meleg volt, és minél jobban emelkedik a hőmérséklet, annál nehezebb a halat elcsípni. Bezzeg majd októberben, ha lehűl a víz, és meglustul a fürge jószág!«

Kiss István, a »Fogas« harmincegy év óta haXászkodó parancsnoka, mig beszél, társaira, Berdán Ferenc gépkezelőre és Szekeres Lajos matrózra néz, mintha velük akarná bizonyítani szavai igazát. Mintha őket is a régi halász- életről szóló mesére akarná ösztönözni.

— Ámbár — mondja — most már változott a halászás is. Hatszázról ezer méterre nőtt a háló, modern motorosok húzzák ki őket. Kézi helyett gépi csörlőt visznek magukkal a hajók. No és innen nem messze van a biológiai állomás: a halászás, a haltenyésztés egyik tudományos központja.

Hanghordozásukból nem derül ki, hogy a biológiai állomás milyen változást hozott a

balatoni világba, Szeretik-e, vagy a pokolba kívánják. Aztán mintha másra terelnék a

szót:

— Pontyra egyelőre nem szabad halászni — kezdi Vörös István. — A keszeget és a gardát 23-án kezdtük fogni Nem lehet csak úgy hübele- balázs módjára dolgozni. Minden haládzhajó pontosan megtartja az agronómia utasításait. Hiába — mondják—, a tervet csak úgy teljesíthetjük, ha szabály szerint dolgozunk. A mi tervünk magasabb, mint a siófokiaké, de elmondhatjuk, hogy tavaly is teljesítettük.

Tehát biológiai állomás, agronómia, terv. Vagyis: pontosan kiszámított gazdálkodás folyik itt a nagy hullámzó vízen, mint a búzatáblákon, amelyeket távolabb ringat a szél. Ügy látszik — gondoltam —•, a biológiai állomás mégiscsak belopta magát a régi halászok szívébe, s hallgatnak az agronómia tanácsaira. De hát hogyan tudják a terv teljesítését elősegíteni? Benedek Ferenc, Major Lajos,

meg Vörös István mosolyog a

bajusza alatt, mintha csak azt mondaná, ezt úgyis hiába próbáljuk magyarázgatni. Maga úgyse értené meg. Ezért csak annyit mondanak, amenyiből érthetek:

— Jól kiszámítjuk a halászhelyeket, s amikor ott vágunk, »ráverünk«, megfogjuk a munkát.

Értek belőle. Ügy látszik egy kicsit változott a régi vélekedés, vagyis nemcsak szerencse kell, hanem kitartó, szorgalmas munka is, a sikeres hálászáshoz.

Két horgonyt kötnek össze a »Gardán«, hogy súlyosabb legyen, s biztosabban álljon a hajó a kikötőben akkor is, ha a motorcsörlők húzzák a kilométeres hálót. Arról beszélnek, hogyan lehetne elérni megint a 27-i 25 mázsás fogást. Rendbehozzák a halászhajókat, és a horgonyt belelódítják a vízbe, oda, ahol az alkonyati napsugár megtörik rajt. A fény majd lassan eltűnik, s mire reggeli szürkület lesz megint, a horgonyt újra felhúzzák. A hajók elindulnak, és a halászok mesz- szire kémlelnek a vízre: vajon mit rejt ma?

Estére majd elválik.

Kaposvári diákok a keszthelyi Helikon-ünnepségeken

Szép emlékekkel érkeztek haza a Helikon-ünnepségeken járt középiskolás diákfiataljaink, s bizonnyal még sokáig emlékeznek majd azokra a zúgó tapsorkánokra, amelyek üdvözlésükre — valahányszor kaposvári diák lépett a pódiumra _— fel csattantak. Leány- és fiúgimnazisták, közgazdászok szép számmal és szépen szerepeltek ezen a felejthetetlen ifjúsági találkozón. Ám ha nemcsak alapos szellemi felkészültséggel indulnak fiataljaink a Helikon-ünnepségek szellemi spartakiádjára, hanem politechnikai készítményeikkel is, akkor a találkozón részt vevő 72 középiskola között feltétlenül a kaposvári diákoké lett volna a számszerű elsőség is. Így a politechnikai versenyszámok nélkül meg kellett elégedniük a somogyi diákoknak azzal, hogy a szellemi számokban — zongora, szólóének, versmondás, kamarakórus, grafika, eredeti költemény — elsők vagy majdnem elsők lettek.

Igen magas színvonalon mozogtak a versenykövetelméSzegedi Nándori nyék, ennek ellenére első helyezést értek el Apagyi Mária zongoraszámaival, Keszthelyi Márta szavalatával. Az értékes második helyezésből is jutott a kaposváriaknak: Szabolcsi Tivadar zongoraszáma, valamint Lévay Mária és Vin- cze Piroska énekszámai kaptak második helyezést. A zsűri III. díjjal jutalmazta Veres Miklós költeményét, Dombi László grafikáját, Gallai Éva helyrajzi tanulmányát, valamint Vátülik Éva énekszámának előadását.

De szépen szerepelt az ünnepségeken ' Nyakas Csaba (zongora), Vida Irén, Berecz György (szavalat), valamint Harangozó Mária saját költeményével.

Ügy hírlik, a rádió valahány számát felvette a kaposváriak maroknyi csapatának. Mind a helyezésekből, mind pedig a záróünnepély sikeréből az olvasható ki, hogy a kaposvári középiskolások szereplésükkel becsületére váltak iskoláiknak és városuknak a Helikon-ünnepségeken.

K, M,