Somogyi Néplap, 1960. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-13 / 112. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1369, május 15 _ SPORT _ AZ ALMA NEM ESETT MESSZE ÁFÁJÁTÓL Még a harmincas években tör­tént. Egy nyurga, fekete fiatalem­ber naponta rótta kerékpárjával a somogyi országutakat. Azt mond­ták róla, nagy ígéret. Valóban, a kis vaskereskedő-inas, majd ké­sőbb segéd vitte valamire mint ke­rékpáros. Kerületi csúcseredményt ért el az 50 km-es távon. Sok dél­dunántúli versenyen szólították el­sőnek a nevét eredményhirdetés­kor. De Kiss Jancsi nem nőtt túl a kerület határain. Azóta Kiss Jancsiból Kiss János lett, de nem akasztotta végképp szögre a kerékpárt. Amikor na­gyobbik fia, Kálmán akkorára nőtt, hogy szabályosan meg tudta ülni a »Favorit«-ot, magával vitte az or- szágútra. Beoltotta a fiúba a ke­rékpársport szeretetét. Arról be­szélt fiának, milyen szép a »-por­felhő-lovag« élete. Különösen ma­napság, amikor az egykori maka­dámút helyén ma már bitumenes út vezet a megye központjából majd minden irányban. Amikora fiatalabbik Kiss ott izzadt, gür­cölt a bonnyai dombon, az “-öreg« öntötte bele a lelket. — Látod, ezért szép sport a ke­rékpározás. Megtanít küzdeni, ar­ra nevel, miként kell túljutni az előttünk álló akadályokon olykor erőfeszítés árán is — mondta ser­dülő fiának. És a fiú egyre nagyobb érdek­lődéssel hallgatta az atyai szót a kerékpározásról. A kerékpáros berkekben egyre inkább elterjedt, hogy az alma nem esett messze a fájától. Kiss Kálmán még csak 15 —16 éves volt, de már látni lehe­tett, hogy »bringás« lesz. A sikert ebben a sportágban kü­lönösen nem adják olcsón. Ezt Kálmán is megtanulta az ország­úton, ahova később már egyedül is kimerészkedett. Jólesett neki, amikor egy-egy lassabban haladó motor nyomában hosszú kilométe­reken át »anschluss«-t bírt hajtani. Később társai is akadtak. Füzér, Klencsár, Pákozdi, Kassa, Kovács. Ezekkel a fiúkkal falta esténként a kilométereket. Nem, Kiss nem azok közé a sportemberek közé tartozik, akik a munkaadótól vagy bárkitől ked­vezményt kémek, mert ők sport­emberek. Éppen fordítva. Mint sportolo többet akar adni munka­helyén és mindenütt, ahova a kö- telességteljssítés állítja. Ezért sze­retik munkahelyén, s dehogy akar­ják megakadályozni abban, hogy sportoljon. Sőt a vasboltban, ahol dolgozik, gratulálnak neki, ha a vasárnapi versenyeken sikerrel szerepel. Ha pedig nem terem szá­mára babér - hiszen a kerékpár­sportban is áll a tétel, hogy nem­csak győzni lehet —. akkor "mun­katársai azzal vigasztaliák, hogy majd legközelebb. Mondhatjuk te­hát, hogy a fiatal Kiss Kálmán ideális körülmények között ké­szült versenyről versenvre évről évre, hogy igazi kerékpárverseny­zővé váljék. Az elmúlt években jó párszor megcsillantotta a reményt. Az apa mégis elégedetlen volt fiával, és igen szigorú kritikusnak bizonyult. — Többre vagy képes, neked jobb a géped, mint az enyém volt, még több szorgalomra van szükséged - így szólt az atyai intelem, amikor Kálmán a kerületi versenyeken vagy például Veszprémben figyel­met érdemlő sikert ért el. És Kálmán tovább dolgozott. 800 -1000 kilométert kerekezett minden hónapban az edzéseken. Mindenkor a legnehezebb terepet választotta, mert ismeri a modem edzésmód­szert, azt, hogy nem elég az or­szágúton sokat biciklizgetni, ha­nem az edzéseken kell a megfelelő gyorsaságot megszerezni. Itt kell megtanulni hajrázni. És Kiss már- már meg is tanult. Ezt bizonyította be a múlt va­sárnap, amikor élete eddigi leg­nagyobb sikerét érte el Budapes­ten a 19 éves fiú. Olyan sikert, amilyet nem mostanában aratott kaposvári kerékpáros. A főváros és a magyar vidék legjobbjainak vetélkedésén nyert azért, mert 120 kilométeren át egy pillanatra sem szakadt le az élbolytól, gyakorta vállalta a vezetést is, és a hajrá­ban ellenállhatatlannak bizonyult. Szóval igazi kerékpáros erények­ről tett tanúbizonyságot. Miért írtuk le mindezt? Elsősor­ban nem Kiss Kálmánért — akit most az fűt, hogy ez évben másod- osztályú versenyzővé váljék —, ha­nem azért, hogy mások is tanul­janak példájából, amely azt bizo­nyítja, hogy a szorgalom, a be­csületesen végzett edzés előbb- utóbb meghozza gyümölcsét. Kér­dezhetné valaki: Nem teszi Kiss Kálmánt elbizakedottá a siker, az, hogy fiatal kora ellenére riport­alannyá vált? Nem félünk ettől, mert éberen áll őrt mellette az apa, aki, ha látja, hogy fiában megpróbálja felütni fejét az önelé­gültség, dohog, korhol. Persze szép szóval, mert ez az ő módszere. Még nem érett meg egészen a gyümölcs. Még sokkal több van a2 egyik legtehetségesebb kaposvári kerékpárosban, mint amit a múlt vasárnapi siker sejtet. Várjuk is ezt a többletet, mert Kiss Kálmán már megtanult küzdeni. Most még szorgalmasabb, mint azelőtt. Süí &p&vtie (nézetek Tréfásan állapítottuk meg legutóbb: már-már törvény- szerű, hogy a labdarúgók nemzeti bajnokságát figyelemmel kísérő szurkolók egyik héten örvendenek, a másik héten szomorkodnak. Ez a megállapítás e héten is érvényes. A múlt héten újra bizakodtak az NB-s csapatok vezetői, hívei, s utána ismét letargia következett. A megszerezhető hat baj­noki pont közül mindössze egy jutott a kaposváriaknak az NB U-ben és az NB Ill-ban. Bizony a jövő nem rózsás. Ez tükröződik jegyzeteinkből. * * * A HMTE-LABDARÜGOKKAL KEZDJÜK. A zalaegerszegi vere­ség után mi más lehetett a kró­nikás sorsa, mint papírra vetni a rideg tényt: a KMTE már több mint valószínű, hogy kiesett. Alig jelent meg az újság az utcán, már­is csengett a szerkesztőség telefon­ja. Az egyik szurkoló jelentkezett, s fgy szólt: »-Majd meglátják a sporttársak, hogy nincs igazuk. A csapat megmenekül, mert az MTE még sohasem hagyta cserben hí­veit!« — így a derék sportrajongó. Akadnak tehát még, akik bíznak abban, hogy a KMTE megszerzi a bennmaradáshoz szükséges 9, eset­leg 10 pontot. Mit szólnak ehhez a legilletékesebbek, a KMTE labda­rúgói? * * * MIÉRT MARADT KI ZSOLDOS? Akik olvasták a ZTE—KMTE mér­kőzés tudósítását, némi meglepe­tései vették tudomásul, hogy a KMTE gólzsákja. Zsoldos csak tar­talék volt Zalaegerszegen. Ahogy megírtuk, a középcsatár fegyelme­zetlenség miatt maradt ki a csa­patból. Zsoldos ugyanis a múlt pénteken késő éjszaka az egyik szórakozóhelyen tartózkodott, pe­dig a nagy fontosságú mérkőzés előtt feltétlenül pihennie kellett volna. Zsoldos ezt figyelmen kí­vül hagyta, s ezzel kizárta magái a csapatból. ^ * * * VOLT VALAMI BIZTATÓ a Ki­nizsi székesfehérvári szereplésében. Elsősorban arra az értékes pontra gondolunk, amely esetleg még baj­nokságot is jelenthet a csapatnak. De még inkább arra a küzdőszel­lemre, amely a székesfehérvári pá­lyán jellemezte az együttest. No és arra a baráti légkörre, amely az öltözőben uralkodott egy olyan mérkőzés után, amikor az utolsó pillanatban csúszott ki a győzelem a csapat kezéből. Az öltözőbe vonult játékosok kö­zül Mezőfi szólalt meg először. Ezt mondta ez a csupa szív játékos: — Én vagyok az oka. Ha nem ej­tem ki a labdát, akkor ma l:0-ra nyerünk. - Egyszerre hárman i? válaszoltak: - Ne keseregj. Tuca, ha hibáztál is, két perc múlva ki­javítottad. — Es mindenki felele­venítette a fehérvári meccs 89. per­cének történetét, amikor biztos gólhelyzetben bravúrral mentett a kapuvédő. Látszólag nem nagy dolgok ezek és mégis azok. Különösen azok előtt, akik ismerik az Öltözők lé­lektanát. Ha a Kinizsinél a Fehér- várott tapasztalt meghitt baráti «»ellem gyökeret ver, akkor ered­ményét a pályán is jótékonyan fogjuk érezni. * * * SÜTŐ ÁRPÁD, a Kinizsi fiatal labdarúgója izgatottan készülődött a fehérvári öltözőben. Jól látta Kiss edző, hogy a fiú nagyon szur­kol, amióta megtudta, hogy az egyik legnevesebb fehérvári játé­kos, Szilasi lesz az ellenfele. Az edző barátságosan megveregette az ifi labdarúgó vállát, és így szólt: — Nincs miért szurkolnod. Te is vagy olyan gyors, mint a fehér­vári szélső, aztán ha megfelelő eréllyel és határozottsággal lépsz fel, a szélső nem fogja észrevenni, hogy te majdnem újonc vagy. Ne is érezd magad annak, mert tudá­sod alapján állítottunk erre a fon­tos posztra. Arra vigyázz, hogy az első közbelépésed sikerüljön. Ez meghozza önbizalmadat, s állí­tom, hogy nem lesz, nem lehet baj — így az edző. És így is történt. Szerencsére Sü­tőnek nemcsak az első közbelépé­sei, határozott felszabadító rúgásai sikerültek. Mindvégig ragyogóan játszott. Bizonyos, hogy az edző bátorító szavainak nagy része volt a jó szereplésben. % * * MOST SZÁMITGATTAK CSAK IGAZAN a Kaposvári Dózsánál! Minden vezető és a játékosok egy része is papírral, ceruzával a ke­zében latolgatott, miként menekül­het meg a csapat a kieséstől. Egy­öntetű volt a megállapítás: Első­sorban meg kell nyerni a hazai meccseket. Vasárnap le kell győz­ni Dombóvárt, azután Fehérvárt, s ha Pécsett a Bányásszal szemben alulmarad is a csapat, itthon a Bácska ellen javíthat. 29 pont bir­tokában már nem lehet baj. Ez volt az együttes vélemény. Mi is ezt tartjuk. 29 ponttal va­lóban benn lehet maradni az NB Ill-ban. Csakhogy a 29 pontig még hosszú az út. Bizony a Dózsa lab­darúgóinak sokkal több erényt kel! felvonultatniuk, mint ameny- nyit vasárnap láttunk tőlük. Ugyanis Bonyhádon nemcsak já­tékból, hanem küzdenitudásból is elégtelenre vizsgáztak. * * * BARCSRÓL IS HÍVTAK BEN­NÜNKET TELEFONON. - Szer­kesztő sporttárs! írjon a mi csa­patunkról is, utóvégre megérdemli a Barcsi Vasutas Sport Kör labda­rúgó-együttese. Sokan tán nem is vették észre, hogy a gyenge ta­vaszi rajt után egyre jobban sze­replünk. Ezek a sportemberek azt sem tudják, hogy Maróti, a csapat egyik oszlopa hosszú időre kidőlt a sorból. Hiányzik Zsibrek, Szili, Otartics H. és Rózsavölgyi is. Szó­vári György edző azonban nem esett kétségbe, hanem bátran hoz­zányúlt a fiatalokhoz, s Marótié- kat ma Hegelsberger, Teveli és a többi ifjúsági helyettesíti — siker­rel. Ezért értékes az utóbbi hetek néhány szép győzelme - mondta a barcsi telefonáló. Valóban értékes. * * * 1200 NÉZŐ EGY JÁRÁSI LAB- D ARÜ Gó -MÉRKŐZÉSEN! Ez sem mindennap fordul elő. Persze a fo- nyódi 1200-as nézőszámnak előzmé­nye is van. Balatonboglár és Fo­nyód legjobb labdarúgói létfontos­ságú mérkőzést vívtak. Nagy volt a tét. De a szurkolók azt is meg­érezték, hogy jó mérkőzést látnak. Mert íratlan törvénye a labdarúgó­pályáknak, hogyha a közönség jó sportot kap, akkor a szurkolók ki­tartanak csapataik mellett. * * * ÖKÖLVÍVÓ-BIZONYÍTÉKOT IS EMLÍTÜNK ez utóbbi állításunk igazolására. Figyelmet és elisme­rést érdemel a Kaposvári Dózsa ökölvívó-utánpótlásának szereplé­se. A múlt vasárnap a Pécsszabol- csi Bányász ellen ismét zsúfolt né­zőtér előtt került sor a találkozó­ra. Nos, a Dózsa-utánpótlás nagy­szerű ökölvívással hálálta meg szurkolóinak ragaszkodását, öröm volt nézni a kis Bereczkit, az újra formába lendült Papp Bélát, az izmosodó, erősödő Kalmárt meg a többieket, akik közül a legkelle­mesebb meglepetést az eddig alig ismert Aczél szolgáltatta kiütéses győzelmével. Várjuk a folytatást, még ha nem 18:2-esek lesznek is, mint az első két fordulóban. * * * UTOLJÁRA HAGYTUK, de egy­általán nem utolsónak számító ese­mény Pamuki 1000 méteres csúcs­javítása. Legfeljebb azt mondhat­juk, hogy nem meglepetés. Ami­kor a télen Pamuki ellapátolta a havat a Dózsa-pályán, hogy edz- hessen, lerakta alapjait az új ezer­méteres csúcsnak. Bizonyára kö­veti ezt még az idén nem is egy, nem is kettő. Ha Pamuki csúcs- eredménye nem meglepetés, annál inkább annak számít Szorg Pistáé. Gratulálunk mindkettőjüknek. Pe­dig igen borúlátóan vártuk az idei atlétikai évet. Különösen az­után, hogy nem valósult meg az a terv, amely egybe akarta fogni a kaposvári atlétákat. Az ősszel tör­tént ugyan kísérlet, de minden ab­bamaradt. Ez azért baj, mert egy­részt szétforgácsolódnak az erők, másrészt némely helyen csak lát­szat-szakosztályként működik az atlétika. Nem várhatunk tehát so­kat az idei esztendőtől. Éppen ezért kettőzött öröm, hogy mindjárt az atlétikai idéuynyitásnál Pamuki és Szorg is gyógyírt igyekeztek tenni a fájó sebekre. —HÍREK­- Kaposvár anyakönyvi hírei. » Születés: Beckó Lajos íia. Gyula. Csóka István £ia, Ernő, Galambos Ferenc leánya, Katalin, Ferenc An­tal leánya, Viola, Cslker János fia, János. Halálozás: Schmidt Jánosné 77 éves. — A Kaposvári Háziipari Szövetkezet a pécsi nagyke­reskedelmi vállalatnak ebben a negyedévben mintegy 2000 bébiruhát, 4000 hímzett fiúcs- kainadrágot és 1000 kézzel hím­zett leá/nykaruhát készít. — MEGNYÍLT A 15. PRÁ­GAI ZENEI FESZTIVÁL. A hagyományos fesztivál hang­versenyein az idén a legjobb csehszlovák zenekarokon és szólistákon kívül húsz ország előadóművészei lépnek fel. — Moszkva, Lipcse, Varsó után Budapesten is kiállítják azokat a mezőgazdasági mű- szeneket, amelyek a korszerű agrotechnikai feladatok megol­dásában, az állatgyógyászatban ma már nélkülözhetetlenek. — JUBILEUMI ÜNNEPSÉ­GEN emlékeznek meg a maut- hauseni koncentrációs tábor volt foglyai felszabadulásuk 15. évfordulójáról. Az osztrák posta ebből az alkalomból má­jus 15-én a volt tábor egyik bamkjában postahivatalt állít fel, amely külön bélyegzővel látja el a feladott leveleket. — Négyhónapi börtönbünte­tésre ítélte a Nagyatádi Járás- bíróság Csicsek József nagy­atádi lakost súlyos testi sértés bűntette miatt. Az ítélet nem jogerős. — Öt nyári szállást építenek az állatállomány részére saját erőből terven felül a csurgói járás termelőszövetkezetei. — MAGYAR DIÁKKÜL­DÖTTSÉG érkezett Moszkvá­ba a Komszomol Központi Bi­zottságának meghívására. A vendégek a Komszomol mun­káját tanulmányozzák, és láto­gatást tesznek Moszkva, Tbili­szi és Cseljabinszk egyetemein, főiskoláin. — Jól sikerült teadélutánt rendezett a babócsai Űj Világ Termelőszövetkezet KlSZ-szer- vezete a közelmúltban. A szer­vezet vendégül látta a község vezetőit és a Kőolajkutató Vál­lalat KISZ-szervezetének fia­taljait. — KALEIDOSZKÖP címmel zenés irodalmi est lesz a Szákszervezetek Klúbjaban ■május 14-én, szombaton este fél 8 órai kezdettel. Az esten közreműködnek a Munkás-stú­dió .tagjai és a Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei. Össze­kötő szöveget mond Forgács Gyula, a Munkás-stúdió tagja. — Az ünnepi könyvhét ese^ ménye lesz többek között az az irodalmi est, amelyet a Megyei Könyvtár rendez július 2-án a Szántó utcai munkásszálláson | somogyi írók közreműködésé- i vei. ^^űvelődés zórakozás Csiky Gergely Színház, Má­jus 13-án 7 órakor: A tisztes­ségtudó utcalány. Egérfogó. (Jászai-bérlet.) Vörös Csillag. Május 16-ig: Ingovány. 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. Május 15-ig: Számíthatsz rám. (Korhatár nélkül.) 4, 6, 8 órakor. Rippl-Rónai Múzeum: Régé­szeti, néprajzi, természettudo­mányi és grafikai kiállítás. Megyei Könyvtár: Könyv­kölcsönzés és olvasótermi szol­gálat 9—11 és 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv­kölcsönzés 9—11 és 13—18 óráig. Időjárásjelentés A Meteorológiai Intézet je­lenti: várható időjárás ma estig- délutáni felhősödés. né­hány helyen záporesővel, ziva­tarral. Mérsékelt szél, az enyhe idő tovább tart. Várható legmagasabb nappa­li hőmérséklet pénteken 19—< 22 fok között. Ha Kőszegen sorsolják a lottót A hónap soron következő lottóhúzását vidéken rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazga­tóság. A lottó 20. játékheti nyerőszámait május 13-án, pénteken 'délelőtt 10 órai kez­dettel Kőszegen sorsolják. A honvédelmi tömegsport fejlesztését határozta el az MHS csurgói járási szervezete A napokban elnökségi ülést tartott a Magyar Honvédelmi Sportszövetség csurgói járási elnöksége, melyen részt vett Márton János megyei elnök is. Borbély István járási elnök mondotta el a beszámolót. A legnagyobb eredmény, hogy 1959 májusától az alap­szervezetek száma 5-ről 15-re, a tagoké pedig 70-ről 400-ra emelkedett. Az alapszervezetek sportlövész, rádiós, műszaki és motoros köreiben jó munkát végeznek. Különösen a moto­ros körben, melynek munkájá­ban 86 fő vett részt, s közülük 67-en vizsgáztak le. Jó az együttműködés a KISZ-szel, a munkásőrséggel, a kiegészítő parancsnoksággal és a rendőr­séggel. Hiba, hogy a tavaly megválasztott elnökség kevés segítséget nyújtott az alap- szervezetek munkájához. Gyékényesen S<ábó Sándor elnök és Horváth István szá­zados körzetvezető irányításá­val igen szépen dolgozik a sportlövészkor. Az itt tevé­kenykedő 23 fiatal eredménye­sen vizsgázott. Porrogszentkirályon Jávor János elnök és Sebestyén László körzetvezető eredmé­nyes munkáját igazolja, hogy a sportlövészkor 23 fiatalja vizs­gázott le. Iharosberényben a sportlövészkor 15 fiatallal in­(13502) KŐMŰVES szakmunkásokat felvesz a Somogy megyei Tatarozó és Építő Vállalat, Kaposvár, Május 1. u. 52 A TRANSZVH.L kaposvári gyára keres közgazdasági egyetemet végzett és többéves gyakorlattal rendelkező közgazdászt felvételre. Jelentkezni lehet 9—11 óráig a vállalat személyzeti osztályán. (13523) dúlt. Bukovics Mátyás elnök és Zámbó István körvezető el­érte, hogy a vizsgán 25-re emelkedett a tagok száma. Nem dicsérhető meg a somogy- udvarhelyi alapszervezet elnö­ke és körzetvezetője, Faragó László, mert a kör fiataljai kö­zül még egy sem vizsgázott le. A Csurgói Faipari Vállalatnál Balogh János elnök, Tarján István körzetvezető nem hasz­nosítják kellően a lehetősége­ket. A kör lőeredménye igen gyenge, a fegyvereket pedig nem minden esetben használ­ják rendeltetésüknek megfele­lően. Az MHS csurgói szervezeté­nek több lelkesen dolgozó tár­sadalmi aktívája 'van. Károly Ferenc Szentán, Szabó Sándor Gyékényesen, Brabecz Lajos pedig az egész járás területén végzett jó munkát. Jutalomban részesültek. Az MHS munkájá­hoz több segítséget kell nyúj­taniuk elsősorban a pártszerve­zeteknek. Borbély István egy éve elnöke az MHS járási szer­vezetének, de a pártbizottság még egyszer sem számoltatta be. De ne csak a járási pártbi­zottság, hanem a községi párt- szervezetek is segítsék az MHS vezetőit. Segíteni kellene abban is, hogy a járási elnökség helyisé« get kapjon. Az ülésen kiegészítették a 11 tagú elnökséget, megszabták, hogy melyik elnökségi tag me­lyik alapszervezetet segíti, majd .megválasztották a 3 tagú ellenőrző bizottságot. Végül Borbély István ismertette az MHS Országos Elnökségének a sporthatározattal kapcsolatos irányelveit. Az elnökség valamennyi tag­jára nagy feladat vár. ‘ Mint Márton János megyei elnök hangoztatta, segíteni kell a tartalékos tisztek továbbtanu­lását, az alapszervezetek mun­káját, azok élére — ahol nin­csen — megfelelő vezetőt kell választani, nehogy úgy legyen mint Zákányban, ahol az el­nöknek 5—6 más funkciója is van, s nem tudja az MHS munkáját kellően irányítani. Javasolta, hogy a sporthatáro­zat alapján olyan ~ köröket, sportágakat hozzanak létre, melyeknek működésére a já­rásban lehetőség van. Márton elvtárs hangsúlyozta, hogy az egész járásiban fejleszteni keíl a honvédelmi tömegsportot. Mindezt pedig úgy határozta el az MHS csurgói járási el­nöksége. hogy a felnőttek kö­zül minél többet vonjanak be a szervezet életébe. Termelőszövetkezetek, figyelem! vasvázas kukoricagórét már most rendeljék meg! Május havi rendelésre szeptember 30-ig szállítunk. Későbbi rendelést kielégíteni nem tudunk. MEZŐSZÖV, Kaposvár (13515)

Next

/
Thumbnails
Contents