Somogyi Néplap, 1960. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-07 / 107. szám

Szombat, 1960. május 7,

s

SOMOGYI NÉPLAP

Résztvettem egy tervtárgyaláson

NEM VOLT tömény cigarettafüst a szobában.

Ember is csak néhány: a Magyar Nemzeti Bank fiókvezetője, egyik munkatársa, a Textilművek igazgatója, főkönyvelője, párttitkára, szakszervezeti bizottságának elnöke meg két számszaki' tanácsadó. Eny- nyi. Baráti beszélgetésnek tűnt az egész tanácskozás. Kiterítettek egy papírlapot, amelyen az üzem termelési tervének főbb mutatói voltak. Akkor azt mondta a bankvezető:

— Elvtársak! A minisztérium megadta a Textilműveknek azokat a termelési célokat, amelyeket kötelező elérnie, mert az üzem tervében vannak. A legújabb rendelkezés szerint, ha teljesítik ezeket, hi- telkönnyítésberi részesülhetnek. Azért jöttünk, hogy megkérdezzük önöket, van-e tarsolyukban esetleg olyan terv is, amelynek valóra váltásával az eredeti tervet túlteljesítik, s ezzel a jövő év elején újra oszthatnak nyereségrészesedést.

A teremben egy ideig csend volt. Hm. Itt úgy látszik, nem készültek fel erre a kérdésre — gondoltam.

És ekkor megszólalt az igazgató. Hangja határozott volt:

— Igen, van olyan tervünk, amelynek teljesítésével túlszárnyaljuk a tavalyinál 3 százalékkal magasabb alaprenta- bilítást is. Termelési tervünket I százalékkal, az alaprentabilitást ugyancsak 1 százalékkal akarjuk túlteljesíteni. Az előbbi 54 tonnával több gyapotot, az utóbbi 2 millió 565 ezer forint többletnyereséget jelent. Az iparágban engedélyezték a terv túlteljesítéA ’ KÖNYVELŐK ÉS TANÁCSADÓK becsukták a mindentudó jelentéseket és kalkulációs lapokat. A Nemzeti Bank vezetőjének arcán megelégedés tükröződött. Akárhogyan számolgattak is, az iménti bejelentés szép eredmények elérésére engedett következtetni. Elismerően bólintott, majd felkapta fejét, ránézett a párttitkárra és sz. b.-elnökre, mintha kérdezni akart volna tőlük valamit. Mit vajon? Azt talán, ami az én számon is ott volt mir? Mert én is meg akartam kérdezni, hogy vajon teljesül-e ez a felajánlás? Mi a biztosítéka ennek? Eszembe jutott, hogy nemrégen írtam arról, hogy az üzemben a »szocialista brigád" cím elnyeréséért versenyeznek. Hogy is volt csak? Igen, igen .. tudom már:

a Textilművekben szaporodnak a munkabrigádok, amelyek ...

A párttitkár és a szakszervezeti bizottság elnökének szavai zavarták meg gondolataimat. Nem tudom, hogy meg- érezték-e, mire vagyunk kíváncsiak, de válaszoltak, nem akartak kétségek köztt hagyni bennünket. »Fonónőink vállalták — mondták —, hogy a terv 1 százalékos túlteljesítése és a 0,8 százalékos anyagmegtakarítás ellenére is jó minőségű fonalat gyártanak. Segítik egymást az eredmények elérésben, nevelik egymást..."

És mondták, mondták azokat az erőfeszítéseket, amelyekről a gépeknél, a termelési értekezleteken már beszélgettek. Hallottam még egy ideig hangjukat: »Versenyben vannak műszaki dolgozóink is... November 7-re újabb 54 ezer forint céljutalmat tűztünk ki a legjobb eredményt elérőknek. Ebből hétezret már közben bonként kiosztanak azoknak, akik igyekezetükkel ki tűnnek. Külföldi üdülésre küldünk három fonónőt..."

SOK MINDENT MONDTAK MÉG. De már nem tudtam megjegyezni. Arra gondoltam, hogy az igazgató meg könyvelői olyanok itt most, mint a tolmácsok. Számokat közölnek a Nemzeti Bank képviselőivel. S ezekben a számokban onnan, a gépek mellől a munkások szólalnak meg: »Vállaljuk. Akarjuk. Túlteljesítjük."

Nem volt tömény cigaretta- füst a szobában. Ember is csak néhány. De mintha az egész gyár ebben a kis teremben lélegzett volna.

— Meglátja — mondta a bank vezetője —, ahogy én ismerem őket, év végéig azt a túlteljesítést is túlteljesítik, amit most vállaltak.

Állítását semmivel sem tudtam volna megcáfolni.

Szegedi Nándor

A tanácsok

dolgozóinak továbbképzéséről

Tapasztalatok a nagyatádi járásban __

(

Tudósítónktól.)

A Nagyatádi Járási Tanács 1959. október 20-án végrehajtó bizottsági ülésén létrehozta a továbbképzés feladataival foglalkozó munkaközösséget, és elkészítette a továbbképzés tervezetét. A járási tanács v. b. követelményként állította a községi tanácsok dolgozói elé, hogy a közeljövőben végezzék el — akik még nem végezték el — az általános iskolát, a járási tanács dolgozói pedig szerezzék meg az érettségi bizonyítványt, vagy ennek megfelelő technikumi képzettséggel rendelkezzenek.

A községi tanácsok dolgozói közül azonban csak tízen vesznek részt általános iskolai oktatásban. Az idei tanévben a járási tanács dolgozói közül ti- zenketten jelentkeztek továbbtanulásra az általános iskola, középiskola, illetve egyetem levelező és esti tagozataira (négyen azonban kimaradtak). Amint az adatokból kitűnik, a községi tanácsok nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a továbbtanulásnak. A járási tanácsnál is csak valamivel kedvezőbb a helyzet. Szakmai továbbképzésben a községi tanácsok dolgozói közül ötvenhe- 1

ten, a járási tanácstól pedig huszonheten vesznek részt, illetve jelentkeztek a tanfolyamok megindításakor. Szakosztályoknak és munkaköröknek megfelelően tanulnak a Pénzügyminisztérium által szervezett mérlegképes könyvelői tanfolyamon, a hathónapos államigazgatási iskolán és a megyei, illetve járási tanács szervezte tanfolyamokon. A járási szakmai oktatás keretében két előadásban dolgozták fel az MSZMP művelődéspolitikai irányelveit. Az 1957. évi tvr.-t, a 3004/2/1959. sz. kormányhatározatot ugyancsak két előadásban dolgozták fel. A tanfolyam hallgatói -nem minden alkalommal fordítottak kellő gondot az anyag elsajátítására: felkészülésük általában közepes. A járás vezetői nem törődtek minden eset- bein a megfelelő ellenőrzéssel.

Helyes a tanács vezetőinek az a törekvése, hogy a jövőben egy-egy községi tanács munkájának tárgyalásakor azt is megvizsgálják, hogy a vezetők milyen szakmai, politikai továbbképzésben vesznek részt, és azokra hogyan készülnek fel.

Kedvet hozó javaslat

Sok civakodás, marakodás keserítette meg az elmúlt esztendőben a kastélyosdombói Népakarat Tsz tagságának életét. A muhkaszervezésbe egy kis hiba csúszott. Nem vették figyelembe, hogy az emberekben ott lappangott még a régi ellentét: te cseléd voltál, te meg középparaszt. Hiába lettek termelőszövetkezeti tagok, ezt nem felejtették el egyik napról a másikra. A kommunisták igyekeztek rendet teremteni a fejekben, az eredmény azonban csak lassan érlelődött.

A tsz vezetői megelégelve az acsarkodást, összeültek, s megszületett a határozat: tartsuk tiszteletben az emberek érzéseit, osszuk el a brigádokat úgy, hogy senkinek se lehessen ellene kifogása A múlt év végén összedugták fejüket a tsz és a pártszervezet vezetői. Ezerféle megoldás is kínálkozott, de nem tudtak egynél sem megállapodni. Kónya János párttitkár januárban iskolára ment. Sokat hallott és tapasztalt Balatonőszödön. Gazdag poggyásszal tért haza. Megérkezése után azonnal napirendre tűzték a brigádok átszervezését. »Válassza meg kiki tetszése szerint, hogy kinek a brigádjába akar menni" — állapodtak meg a legtetszetősebb és a legjobbnak látszó javaslatban. Mindenki jónak vélte ezt az elképzelést.

Persze a döntő fórum maga a tagság. Mondják meg ők, megfelel-e nekik. S az emberek helyeseltek. Nevek röpködtek a levegőben. »Én Kovács Pistával akarok egy brigádban lenni.« »Nekem mindegy, csak Szabó János ne legyen velem együtt." A javaslat győzött. Az emberek ezen rágódtak napokig. Akadt, aki egy egész brigádra való ismerőst toborzott. Megegyeztek, hogy kitartanak egymás mellett, s megmutatják, hogyan kell dolgozni.

Egyre szélesebben gyűrűzött a faluban az új brigádszervezés hatása. Aztán eljött az a nap, amikor mindenkinek oda kellett állnia a tsz-vezetők és a párttitkár elé, s elhangzott a kérdés: — No, bátyám, melyik brigádba? — A felelet egy percig sem késett. Mindenki megmondta, hova kívánkozik. Akik túlestek a »kívánság-bejelentésen, odakint tereferéltek csoportba verődve. Itt is, ott is elhangzott: »Hát ezt jól ki- fundálták. így már inkább lesz kedvünk dolgozni." Felderültek az arcok, s a tavalyi acsarkodások emléke elmerült a feledés kütjában.

Az elosztás óta csaknem két hónap telt el. S az eredmény önmagáért beszél. Az emberek lecsillapodtak, megnyugodtak, kedvvel dolgoznak. A párttit- kár szerint senki se gondolta a vezetők közül, hogy ilyen hamar átformálódik a nép. Pedig nem történt csoda. Ugyanazok az emberek dolgoznak most is a termelőszövetkezetben, mint tavaly. Csak körültekintőbben osztották be őket a brigádokba. Mindenki azokkal van együtt, akiket kedvel, akikkel régen is dolgozott, ha úgy hozta a sors. S ez érződik a munkán, a közhangulaton is. 36 hold csíros burgonyát ültetett a tsz. Amikor hűvösebbre fordult az időjárás, dudvát hordtak a földekre, olajat is vittek ki. Fagyveszély esetén riadóztatták volna azokat, akiknek feladatául a füstölést jelölték ki. A többiek, akiket

nem jelöltek erre a munkára* ugyanolyan buzgalommal figyelték esténként, milyen hideg van, s ha a szomszéd megkérdezte, miért kémlelik az időt, így válaszóltak: »Vigyázni kell a krumplinkra!" Köztes bab vetésére hívták fel a tagok figyelmét — senki sem vonta ki magát belőle. Elosztották a kapálást. Mindenki erejéhez mérten vállalt földterületet. Határoztak arról, hogyan büntetik azokat, akik igazolatlanul nem mennek munkába. Mindenki helyeselte, hogy a lógóktól az első felszólítás után egy, a második után két munkaegységet levonnak, a harmadik felszólítás után pedig megvonják tőlük a háztáji földet.

A hangulat megváltozását, az emberek bizakodó kedvét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az utóbbi időben hatan jelentkeztek a pártba.

L. G*

Szertefoszlott aggodalma

BERKES! ANDRÁS «

(23)

— Igen — felelte a lány.

Majd lemondóan hozzátette: — talál manapság embert, aki felelősséget mer vállalni barátjáért? Vagy munkatársáért? Tudja, én Holubon kívül nem találkoztam egyetlen emberrel sem, akik felemelték volna szavukat Istvánért, pedig a többi tanára is tudja, hogy mennyire tehetséges és mennyire becsületes fiú. Több professzorral beszéltem. Az egyik a vállát húzta, a másik csak any-r nyit mondott: »tudja, az

emberek szívébe nem láthatunk bele«, a harmadik pedig nem szólt semmit.

— Látja — szólít nevetve Olajos —, Holubon kívül azért akadt még ember, aki felemeli a szavát.

— És maga mit akar csinálni? — érdeklődött a lány.

— Még nem tudom — felelte Olajos. — De azt hiszem, leírom a véleményemet, és megküldöm az államtitkárnak. Esetleg a pártnak.

— Ez nem pártügy — mondta a lány. — István nem párttag...

— De elvtársnő, én az vagyok. És ez a döntés nálam lelkiismereti kérdés. A pártnak nemcsak a párttagokkal kell törődni, hanem a pártonkí- vüliek sorsával is, mert ha csak saját magunkkal törődünk, az baj. Akkor a párton- kívüliekkel mások törődnek. A kérdést az dönti el, hogy Krasznai becsületes ember-e vagy sem,

— Szerintem becsületes — felelte meggyőződéssel a lány.

— Akkor pedig az igazságért harcolni keik Ez a mi számunkra becsületbeli ügy. És miért ne sikerülne? Itt van Holub, maga és itt vagyok én...

— Miben segíthetek? — kérdezte a lány. — Nagyon szívesen segítek, amiben tudok.

— Igen. Várjon csak — feledte Olajos és egy ideig gondolkodott. — Tudja, mit csinálhatna?

— Mit?

— Menjen el abba a bizonyos házba, amit Krasznai mondott, és tudja meg, hogy valóban lakott-e ott egy Maya nevű lány, ismerik-e vagy emlékeznek-e még Krasznaira. Ez nagyon fontos lenne.

— Jó, elmegyek — válaszolta Eszter.

— A; többit majd megbeszéljük. Rendben van? — kérdezte Olajos, és bíztatóan mosolygott a lányra.

Egy óra múlva Olajos találkozott Cselei alezredessel. Részletesen elmondott neki mindent.

— Értem — mondta az alezredes, amikor a fiatalember befejezte elbeszélését. — Géza, számíthatok a segítségedre?

— Természetesen — felelte a fiatalember.

— Akkor egyelőre tartsd a kapcsolatot Eszterrel, és majd megmondom mit kell csinálnod. Jó? Este felhívlak a lakásodon,

— Rendben van — válaszolta a fiatalember. — írjam meg az ügyről a véleményemet az államtitkárnak?

— Igen — felelte az alezredes. — Nyugodtan írd meg.

Kezet fogtak. Cselei visszament a hivatalba, és hivatta Kockát. ■

— No, Kocka, mi újság? — kérdezte.

— Nem sok — felelte lehan- goltan a főhadnagy. — A pisztolyon csak elmosódott ujjlenyomatok vannak. Használhatatlan. Frédi, mert véleményem szerint ő volt a támadó

— gumikesztyűt használt. Sajnos, a papíron is annyira elmosódtak az ujjlenyomatok, hogy nem tudjuk használni.

— De az a levél mégis sok mindent elárul — mondta az alezredes.

— A szöveg?

— Nem, az írás.

— Mit? — kérdezte Kocka.

— Gondolkozz rajta. Szeretném, ha rájönnél, mert ha ketten egymástól függetlenül ugyanazt állapítjuk meg, akkor majdnem biztos, hogy igazunk van.

— Jó, megnézem még egyszer.

— Olajos beszélt Borús Eszterrel — mondta az alezredes.

— körülbelül úgy van, ahogyan látom. A fiú véletlenül került az ügybe. Sónyi Évát azelőtt nem ismerte. Most már csak egy zavaró tény van a dologban.

— Éspedig?

— Az a Kallós nevű tanulmányi vezető miért hazudta azt, hogy a rendőrség már a fegyelmi előtt foglalkozott Krasznaival. Ügy tűnik, mintha céltudatosan akarta volna kicsapatni az egyetemről,

— Haragudott rá — felettes Kocka.

— Ezért még nem kell hazudni a felső szerveknek —•

mondta Cselei.

— Talán így akart nagyobb;

nyomatékot adni a fegyelmi; döntésnek, mert az a határozat- erősen vitatható. •

— Igen, lehet, hogy igazad; van. Azért küldj át valakit aí rendőrségre, és pontosan nézd: meg, hogy a fiúnak a fegyelmi; előtt volt-e már valamilyen; ügye.

— Értettem — felelte Koc ka.

— Évával mi van?

— Még nem mozdult ki a lakásáról — felelte a főhadnagy. — Ügy látszik, hogy es-: te nem megy be a Liliomba.

— Honnan tudod?

— A Liliomból telefonált a: Bozontos, hogy Éva állítólag beteg.

— Ravasz az a lány — szólt az alezredes. — Tegnap este jól kicsúszott.

— Kétszer cserélt taxit —

mentegetőzött Kocka. — Sajnos, leszakadtam. A moziból az előadás alatt eltűnt. $

— De azt sem tudtátok meg-r állapítani, hogy mikor ve-ttS jegyet — mondta Cselei. *

— A jegyet talán más vette.J

— No, jó.' Nagyon vigyázzatok. Csak a lányon keresztül tudunk eljutná Frédihez. Min-; két pedig ő érdekel. Frédi irányító...

— Folytatjuk, —

Sapkáját homlokára húzza, acélos szürke szemében mosoly villan, valahányszor végigmegy, végigtekint a homok- szentgyörgyi Zöldmező Dénes- pusztai majorján. Aztán nyi- kordul a kulcs, bemegy a raktárba, melynek kezelését őrá bízták. Érdes tenyerével keményen szorít kezet. Ettől az érdes kéztől már sok évben adott termést a föld, az ő fáradhatatlanságának eredménye, hogy mindig szép fehér kenyér került asztalukra. S ez a kéz megtorpant a belépési :nyilatkozatnál, tétovázott, hogy merje-e odaírni: Kern Pál. A magyarázat egyszerű: félt.

— Sok mindent hallottam — mondja, de nem nevet ma sem akkori gondján. — Rengeteget dolgoztam mindig, és mindenem megvolt. Érthető, l}ogy féltem, mert hallottam oly Y:

»Nem dolgozunk, aztán majd meglátják, mi lesz.« Nemcsak a saját jövőm miatt aggódtam, hanem a földekért is, amik tönkremehetnek, a magért, amit belevetettünk ...

A kéz tétovázott, de csakhamar aláírt. Kern Pál pedig a szövetkezet magtárosa lett, s azóta túl vannak egy közös I aratáson, a fiatal szövetkezeti hajtás virágba borult, és lassan mind szebb és szebb gyű- Vörös Márta

mölcsöt érlel. Azóta Kern Pálból a Zöldmező egyik legszilárdabb támasza, legodaadóbb tagja lett.

— Félreértés ne essék —• magyarázza —, amikor én féltem, nem a szövetkezettől mint gazdasági formától féltem, hanem az emberektől, a tagoktól* esetleges hanyagságuktól. A nagyüzemi gazdálkodás véleményem szerint csak akkor lehet jó, ha az emberek gondolkodásmódja is megváltozik. Ügy látom, megértük ezt az időt.

Megszakítja szavait, végigpillant az épületeken, majd a határon.

— Nekem itt jó — folytatja —, nem csalódtam. Tudom, hogy milyen nagyszerű a gépesítés, hogy mennyire gazdaságos, hogy a lótartás helyett a szarvasmarhatenyésztés kerül előtérbe. Sokat dolgozom, az természetes, hiszen a saját bőrömön tanultam meg, hogy szép eredményt csak sok és jó munkával lehet elérni. De nem azt kérdezem, hogy mennyi a fizetség — azt majd csak később —, hanem azt, hogy hogyan állunk a tennivalókkal... Nekem itt jó — mondja még egyszer. Higgye el, hogy sokkal jobban megbecsülöm a közöst, mint a magamét, mert azért csak én feleltem, de itt az »én« eltűnik; sokan vagyunk, itt már csak úgy lehet beszélni: mi, a mienk, ezért pedig mindnyájan nagyobb felelősséggel tartozunk..,

Már csak néha jut eszébe, hogy vívódott, hogy tétovázva tette meg az első lépést. Inkább azzal van tele, hogy megtalálta helyét, arra gondol, még mit is tudna tenni, és érzi, hogy boldog ember.

Doma Pálné fo- nyódi lakos háztá ji melegágyaibó hamarosan piacr; kerül a papri