Somogyi Néplap, 1960. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-31 / 127. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Somogyi Néplap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XVII. évfolyam, 127. szám. ÄRA 50 FILLÉR Kedd, 1960. május 31. MAI SZAMUNK TARTALMÁBÓL: Százötven munkaóra A vasárnap sportja Karád, Kossuth park i:::K (3. o.) Üilli iiliii Iliül (4. o.) (5. o.) :::::: :::::: A Hazafias Népfront országos kongresszusának felhívása A Hazafias Népfront kongresszusa örömmel Kllapította meg, hogy társadalmunkban a munkásosztály, a Magyar Szocialista Munkás­párt vezetésével széleskörű népi-nemzeti egy­ség alakult ki. Ennek az egységnek további megszilárdításán munkálkodik a népfront- í&ozgalom, amely az ellenforradalom leverése óta eltelt időben eredményesen segítetté a néphatalom erősödését és a szocializmus épí­tését. A kongresszus küldöttei egységes hittel és meggyőződéssel vallják, hogy a Hazafias Nép­front feladata: a VII. pártkongresszus szelle­mében összefogni minden hazafias erőt szocia­lista építőmunkánk új fellendítésére, a szocia­lizmus teljes felépítésére, hazánk független­ségének, népünk és az egész világ békéjének védelmére. Nagyszerű, felemelő korszakot élünk. Két kezünk munkája, alkotó tudásunk napról nap­ra az élet új győzelmeit eredményezi. Mind gazdagabbá, virágzóbbá tesszük szocialista ha­zánkat. Messze magunk mögött hagytuk már a régi elmaradottságot és nagyon sokat jóvá­tettünk a múlt történelmi bűneiből. Büszke­ség tölt el mindannyiunkat, amikor végig­tekintünk hazánk 15 szabad esztendejének eredményein. De azt is tudjuk, hogy a népünk akaratából választott szocialista úton sok mun­ka vár még ránk. Éppen ezért ünnepélyes hí­vó szóval fordulunk társadalmunk minden hazaszerető, dolgozó tagjához, a lelkes, tehet­séges munkásokhoz, a szorgalmas parasztok­hoz, az alkotó, népművelő értelmiségiekhez, a kisiparosokhoz és a szocializmus építésében szövetséges minden más társadalmi réteghez: ki-ki legjobb tudása szerint működjék közre nagy nemzeti céljaink megvalósításában. Országunk gazdagodásának, életszínvona­lunk emelkedésének legfontosabb alapja a szocialista ipar. Ipari termelésünk alakulása a legközvetlenebbül kihat minden állampol­gár életére. Most, hároméves tervünk utolsó esztendejében, különös figyelmet kell fordí­tani ipari terveink teljesítésére. Ahol a lehe­tőségek megengedik és a szükségletek megkí­vánják, el kell érni a terv túlteljesítését, s ki­vétel nélkül mindenütt arra kell törekedni, hogy jobb, olcsóbb ipari termékeket állítsunk elő, meggyoi'sítsuk az építkezéseket. Biztos alapot kell teremtenünk második ötéves ter­vünknek, amely azt célozza, hogy az ipar és a mezőgazdaság teljes korszerűsítésével még vi­rágzóbbá tegyük országunkat, s fokról fokra tovább emeljük népünk életszínvonalát. Nem kisebbek feladataink a mezőgazdaság­ban sem. Dolgozó parasztságunk nagy többsé­ge szabad akaratából, a szocialista út fölényé­ről meggyőződve ma már a termelőszövetke­zetekben munkálkodik. A Hazafias Népfront kongresszusa mozgalmunk egyik alapvető fel­adatának tartja ezután is, hogy minden erejé­vel támogassa a termelőszövetkezeteket a mo­dern, virágzó nagyüzem kialakításában. Hoz­zá kívánunk járulni a termelőszövetkezeti pa­rasztság egységének, egyetértő barátságának megteremtéséhez és ezáltal a termelés fellen­dítéséhez. Továbbra is segítjük a termelésben és az útkeresésben azokat a dolgozó paraszto­kat, akik ma még nem találtak a szövetkezeti útra. A szocializmus további építése elválasztha­tatlan kulturális forradalmunk továbbfejlesz­tésétől. Azt kívánjuk, hogy társadalmunk minden tagja sokoldalúan művelt, a világ ese­ményeit ismerő, a haladást számontartó és haladni akaró ember legyen. Nem lehet szebb feladata pedagógusnak, tudósnak, művésznek, a szellem embereinek, mint az, hogy a kultúra és a tudomány fegyvereivel felvértezzék né­pünket, amely a baráti, szocialista népekkel együtt elöl halad az emberiség történelmi út­ján. E nemes célkitűzések megvalósításában nagy munka vár a népfront-bizottságokra is. Segítsék szocialista közéletünk továbbfejlesz­tését, segítsék öntudatra ébreszteni, társadal­mi felelősségre nevelni azokat a rétegeket, amelyek ma még nem vesznek tevékenyen részt társadalmunk közös feladatainak meg­oldásában. Működjenek közre a helyi tanácsok céljainak elérésében, segítsenek minél na­gyobb társadalmi erőket bevonni a községek, városok gazdaságának, kulturális életének fel­lendítésére irányuló munkába. Segítsék a la­kosság — különösen a falusi lakosság — egyre növekvő kulturális igényeinek magasszínvo­nalú kielégítését, nyújtsanak bátorítást és tá­mogatást a műkedvelő együtteseknek, támo­gassák az ismeretterjesztő munkát, a színház- ügyet. Járuljanak hozzá a termelőszövetkezeti patronázs-mozgalom kiszélesítéséhez, segítsék mozgósítani a szakembereket: orvosokat, mér­nököket, agronómusokat, pedagógusokat, hogy minél nagyobb számban vállaljanak munkát vidéken, s tudásukkal, lelkes munkájukkal já­ruljanak hozzá a művelt, gazdag falusi élet megteremtéséhez. A kongresszus küldöttei teljes mértékben támogatják a Magyar Népköztársaság szilárd, megfontolt külpolitikáját. Üdvözlik a Szovjet­uniónak, a béke legbiztosabb őrének megingat­hatatlan bekepolitikáját, s elismeréssel adud­nak annak a következetes küzdelemnek, ame­lyet a Szovjetunió folytat a különböző társa­dalmi rendszerű államok békés egymás mel­lett élésének biztosításáért. A szovjet kormány sorozatos kezdeményezései a tömegousztító fegyverek haladéktalan betiltására, a leszere­lésre a legteljesebb helyeslésre találtak né­pünkben. Helyeseljük, hogy a Szovjetunió kormánya Párizsban határozott álláspontot foglalt el, leleplezte és visszautasította az ag­ressziót, s kitartóan küzd tovább, hogy a meg­oldásra megérett nemzetközi kérdéseket tár­gyalások útján rendezzék. A kongresszus küldöttei továbbra is a nép­front-bizottságok alapvető feladatának tekin­tik, hogy mozgósítsák egész népünket tevé­keny békeharcra, az imperialista hideghábo­rús körök leleplezésére, a béke és a szocializ­mus magyarországi frontjának erősítésére. A nemzeti függetlenségért, a haza és a nép felemelkedéséért vívott harc nemes és szent hagyományaira visszatekintő Hazafias Nép­front ma nemzeti egységbe tömöríti mindazo­kat, akik készek harcolni a Magyar Népköz- társaság nemzeti függetlenségéért, a szocializ­mus felépítéséért, a béke fenntartásáért.. A Hazafias Népfront soraiban a párt, a mun­kásosztály vezetésével megtalálja helyét az egész dolgozó társadalom, amely fokozatosan megszabadul az osztályellentétektől és mind­inkább a szabad, egymással szövetséges, a szo­cialista építésben testvérien együttműködő dolgozó osztályok, a szocialistává formálódott magyar nemzet egységes társadalmává válik. Ez a népi nemzeti egység csakis a szocia­lizmus alapján valósulhat meg. Napjainkban tanúi vagyunk az egységes paraszti osztály kialakulásának. A munkásosztály és minden dolgozó méltó megbecsülésben részesíti a tár­sadalmunkban magát otthon érző s azt magáé­nak valló értelmiséget. Megtalálja helyét az új világ szellemében átnevelődő kispolgárság is. Szeretjük szocialista hazánkat és ragaszko­dunk hozzá, mint anyjához a gyermek. S jól tudjuk, hogy a hazát nemcsak a Duna és a Tisza tájai, a költők által annyiszor megéne­kelt természeti szépségek alkotják, hanem mindenekelőtt a szocialista rendre, hazára lelt, anyagiakban, műveltségben gazdagodó, emelt fővel járó, ügyeiben maga határozó, vív­mányaira, függetlenségére büszke dolgozó nép. Szeretett hazánk javára, lelkes munkára, egységbe szólít minden hazáját szerető ma­gyart a Hazafias Népfront. Fogjon össze az egész dolgozó nép, hogy elért eredményeinkre támaszkodva, azokat megsokszorozva, kart karba öltve a baráti szocialista országok né­peivel, még gyorsabban haladhassunk előre a szocializmus útján. A szocializmusért, a békéért, a hazáért! A HAZAFIAS NÉPFRONT ORSZÁGOS KONGRESSZUSA. MALINOVSZKIJ: Lesújtunk a határsértő repülőgépek támaszpontjaira“ Moszkva (TASZSZ). Hétfőn a Kremlben Hruscsov és több más szovjet államférfi és párt- vezető jelenlétében ismét ösz- szeült a kommunista munka­brigádok legjobbjainak orszá­gos értekezlete. Rogyion Malinovszkij mar­sall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere beszédében kijelen­tette, hogy a szovjet hadsereg minden szükséges eszközzel csapással válaszolhat az ag- resszomak és bármely csatló­sának, bármilyen óceán mögé bújna az. Ez nem fenyegetés, hanem figyelmeztetés — je­gyezte meg. Az Egyesült Államok — foly­tatta — nem olyan állam, amelynek mindent szabad. Ezt ma már a NATO-ban, a SEATO-ban és a CENTO-ban résztvevő egyes szövetségesed is belátják. A csúcsértekezlet meghiúsítá­sáért az Egyesült Államok vi­seli a felelősséget, mert egy­oldalú előnyökre törekszik. A Szovjetunió a párizsi találkozó előtt több fontos javaslatot ké­szített elő, s ezekkel az álla­mok kapcsolatainak megjavítá­sát kívánja szolgálni. Malinovszkij gúnyosan szólt azokról a nyugati koholmá­nyokról, amelyek az U—2 kém­repülőgép incidensével kapcso­latban kétségbevonták a szov­jet légvédelmi erők hatékony­ságát. Lehetséges, hogy Nyuga­ton valóban nem tudnak a Szovjetunió távirányítású lég­védelmi rakétáiról — mondot­ta. — Alikor hát felvilágosít­hatjuk a tudatlanokat. A szov­jet rakéták nemcsak húsz kilo­méter magasságban haladó re­pülőgépeket képesek megsem­misíteni, de sokkal magasabb régiókba is elérnek. Nincs olyan magasság, amelyet a szovjet rakéták ne tudnának elérni. Malinovszkij ezután kijelen- tette, parancsot adott a rakéta­fegyvernem főparancsnokának, sújtsanak le arra a külföldi tá­maszpontra, amelyről elinduló repülőgép esetleg megsértené a Szovjetunió légiterét. Ez telje­sen jogos intézkedés, mert nem tudhatjuk, mit visz magával a határsértő. Lehetséges, hogy hidrogénbombával van fel­fegyverezve. Az igazság kedvéért meg kell mondanunk: egyetlen egy állam sem vádolhatja a Szov­jetuniót azzal, hogy megsértet­te más országok légiterét. Ré­gebben, amikor véletlenül ide* gén határt érintettünk, tisztes- séges emberek módjára bocsá­natot kértünk, és megbüntet­tük a felelősöket — mondot­ta. (MTI) Teljesíti állatfelvásárlási tervét a nagyatádi járás Tovább javul Nagyatád közellátása (Tudósítónktól.) A nagyatádi járásban a fel­vásárlást részben állami szer­vek, részben pedig a földmű­vesszövetkezetek végzik. Mun­kájukat május eleje óta a járási tanács végrehajtó bizott­sága mellett működő felvásár­lása kirendeltség ellenőrzi. Koleszár Sándor, a kirendelt­ség vezetője tájékoztatott ben­nünket a felvásárlás és a járás közellátásának helyzetéről. — Teljesítetták-e az állat- felvásárlási tervet, és hogyan halad a szerződéskötés? — Az Állatforgalmi Vállalat járási kirendeltsége az első négy hónapban az előirányzott 1634 mázsa hízott sertés helyett 1674 mázsát vásárolt fel. Vágó­marha-felvásárlási éves tervü­ket május 1-ig 45,1 százalékra teljesítették. Az első háromne­gyedévi sertéshizlalási akció keretében 5800 darab sertésre kell szerződést kötni a járás­ban. Eddig 4204 darab sertés hizlalására szerződtek. Megte­remtik a lehetőségét annak, hogy éves előirányzatuknak hiánytalanul eleget tegyenek- A vágómarha-szerződtetési ter­vet máris végrehajtották. — Hogyan alakul a föld­művesszövetkezeti felvásár­lás? — Az első negyedévben a járás íöldművesszövefckezeted 3 millió 281 ezer forint értékű árut vásároltak fel. Ez a szám azt bizonyítja, hogy az fmsz-ak ez irányú tevékenysége nagy jelentőségű. Tojásfelvásárlási tervüket 103,2, babfelvásárlási tervüket 115 százalékra teljesí­tették. Burgonyából ugyan ke­vesebbet vásároltak fel az előirányzottnál, azonban már ebből sincs hiány. Az első ne­gyedévben 128 mázsa baromfit vásároltak fel az fmsz-ek, .kü­lönösebb zökkenő az ellátásban nem volt. Üjabb szerződéskö­tésekkel biztosítják ezután is a szükséges mennyiségű barom­fit és tojást. — Milyen lesz az idei zöld­ség- és gyümölcsellátás? — Járásunkban, különösen Nagyatádon állandóan problé­mát okozott a gyümölccsel és zöldséggel való ellátás. A MÉK és az FJK az idén gon­doskodik arról, hogy kellő mennyiségű és jó minőségű friss zcidségbez és gyümölcs­höz jusson a lakosság. A MÉK a Széchenyi téren zöldséges üz­letet nyit, a gyermekjátszóté­ren elhelyezett zöldséges bódét pedig kitelepítik a piacra. Az állami árakkal szabályozni tud­ják majd az őstermelők által árusított zöldségfélék árát. A termelősízövetkezetek mintegy ötven hold zöldség termeszté­sére kötöttek szerződést.’ Ennek a területnek a termését átad­ják közfogyasztásra. HÍRADÁS kutasról Ötször permetezték meg a gyümölcsöst az állami gazdaságban A Kutasi Állami Gazdaság­ban 143 holdról betakarították a lucerna-szénát. Holdanként átlagosan 16 mázsa széna ter- tnett. A nagybajomi üzemagy- iségben a 99 hold burgonya gé­pi kapálása után a kézi kapá­lással is végeztek. Az 50 hold cukorrépájuk mélykapálását a múlt héten megkezdték. A gaz­daság 508 hold kukoricájából 200 holdon vegyszeres gyomir­tást végeztek. A többi területen befejeződött a gépi kapálás. A kézikapálást folyamatosan vég­zik. Eddig 92 holddal készültek el. Mind a fiatal, mind a ter­mőgyümölcsös megkapta az ötödik permetezést. Legutóbb pernit és bordói lé keverékkel permeteztek. Kapálják a kukoricát a • tsz-ben A kutasd Második Ötéves Terv Termelőszövetkezet 183 tagjának 150 hold kukorica ápolásáról kell gondoskodnia* A kelés előtt megfogasolták* most pedig kapálják a kukori­cát. 80 holdon szerződött vető­burgonyát termelnek. Ebből 1 millió forint tiszta haszonra számítanak. A sorközi gépi sa- rabolással egy időben végzik az első kézi kapálást. A 26 hold cukorrépájuk sorközi kapálását befejezték. A cukorborsót szin­tén megkapálták. A tervezett tíz holdon az uborkamag már földben van. Sok takarmány kell a 156 szarvasmarhának, a több mint 200 sertésnek, a 60 lónak. Ezért a többi között silókuko­ricából 70 holdat, csalamádé- ból tíz holdat vetettek. Visszaállították a borárak tavalyi szintjét Ismeretes, hogy a múlt év nyarán — a rendelkezésre álló nagy készletekre és a becslések szerint várható nagy szőlőter­mésre tekintettel — a borfaj­ták árát leszállították. A Gaz­dasági Bizottság akkor hozott, a sajtóban ismertetett határo­zata úgy rendelkezett, hogy a bor fogyasztói árát — a min­denkori termés, készlet és fo­gyasztás alakulásától függően — évenként kell megállapítani, Mivel a későbbi hónapokban kedvezőtlenné vált időjárás miatt a múlt év őszén a szőlő­termés nem az előzetes becs­lésnek megfelelően alakult, szükségessé vált a borfajták árának új megállapítása. A Gazdasági Bizottság — a tava­lyi határozatnak megfelelően — úgy határozott, hogy a bor árát 1960. június 1-től a tava­lyi szintre emeli, (MTI) Végétért az idei Budapesti Ipari Vásár Hétfőn este tíz órakor bezár­ta kapuit a Budapesti Ipari Vásár, amely az idén is nagy sikert aratott. A magyar ipar seregszemléjét és a külföldi kiállításokat nagy számban keresték fel a magyar szakem­berek és érdelődők. Vasárnap estig 1 028 000 látogatója volt, hétfőn, a vásár utolsó napján sem csökkent a látogatottság* mert ezen a napon is hetven- kétezren nézték meg, s így a vásár látogatóinak száma elér­te az 1 100 000-et. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents