Somogyi Néplap, 1960. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-25 / 122. szám

Szerda, 1960. május 25. 5 SOMOGYI NÉPLAP TUDOMÁNY - TECHNIKA KOCH RÓBERT A CÉLTUDATOS BACILUSV Vir „nunquam ot/osus": a sohasem tétlen férfi Entz Béla professzor a magyar orvosnemzedékek le­gendás hírű tanítómestere azt írja Kruif könyvéről, a ».Bad- lusvadászok-«-ról, hogy hősei az emberiség legnagyobb jó­tevői, akik életük kockáztatá­sával, valóban hősies elszánt­sággal fedezték fel a fertőző betegségek kórokozóit, és ki­hirdették az ellenük való vé­dekezés módjait is. Kruif könyvének három jellegzetes­sége van: szellemesség, szak­értelem és szeretet. Ügy tárja elénk alakjait, hogy azok zse­niális cselekedetei és emberi gyengéi egyaránt nyilvánva­lókká válnak. E könyv egyik fejezetének »Küzdelem a ha­lál ellen" a címe, és Koch Róberttel foglalkozik, azzal a férfiúval, »aki valójában be­igazolta, hogy a mikrobák (bacilusok) a mi legnagyobb ellenségeink, aki a bacilusva- dászat tapasztalati mesterségé­ből tudományt alkotott, és aki vezénylő kapitánya volt egy ma már feledésbe merülő, el­homályosuló, de hősies eré­nyekben jeleskedő kornak«. Az alacsony termetű, szem­üveges, komoly göttingeni or­vostanhallgatóról bizony senki sem mondotta volna meg, hogy szegényes tarsolyából milyen marsallbotot fog elővenni! Ta­nult szorgalmasan, de közben arról álmodozott, hogy egy­szer majd tigrisekre fog va­dászni Afrikában. Ő maga sem gondolta, hogy a tigriseknél jóval vadabb élőlények azok, amelyekkel az emberiség ér­dekében egy életen át harcol­ni fog, és csatáinak nagy ré­szét sikerrel vívja meg. 1843-ban született Claust- halban, s mikor diplomáját megkapta, egy hamburgi el­megyógyintézetben vállalt ál­lást. Amikor a kikötő partjain sétált, ismét felébredtek ka­landos vágyai. Szerencsére azonban régi szerelme, Fraatz Emmy gyakorlati szellemű volt, és a boldogító igent az orvosi gyakorlat megkezdésé­hez kötötte. így került Koch Wollsteinbe, egy lengyel lak­ta kelet-porosz városkába. Be­rendezkedett a falusi életre, lóháton kereste fel távolabbi betegeit. Aki [kívülről szemlélte a Koch-család életét, azt mon­dotta: Boldogan élnek, szép kislányuk van, jól megy so­ruk: saját ház — sok beteg — nagy jövedelem. Aki azon­ban bele tudott volna tekinte­ni Koch szellemi világába, ott az élet legnagyobb problémái­nak tömegére bukkant volna és a sohasem tétlen, hanem mindig ösztönző kutatási vágyra! Koch világosan látta, hogy — miként annak idején Sokrates is mondotta — csak annyit tud, hogy semmit sem tud! Szinte marta a tudat, hogy a diftériás gyermekeket kuruzslóként kell kezelnie, mert még azt sem tudja, mi okozza a betegségüket! A jár­ványokkal szemben kínzó te­hetetlenséggel állott, és né­mán kellett néznie a babonás »megóvó" műveleteket. Pedig ebben az időben már felemel­te szavát Lister, az angol se­bész a sebek »aseptikus" keze­lése érdekében anélkül, hogy a kórokozó csírákat ismerte volna. Csak megemlítem, hogy akkor már régen elhangzottak »pusztában kiáltó szó gya­nánt" Semmelweis igéi, me­lyek fáklyaként világítottak rá a gyermekágyi láz fertőzé- ses eredetére és gyógyítására! Pasteur jóslatát pedig, mely a tbc bacilusáról szólott, a tu- Aí sok őrültségnek tartották. ' íoch olvasott Listerről, és hallott Pasteur véleményéről is, de saját útját járta. 28. születésnapjára felesége egy új mikroszkóppal lepte meg, mert látta, hogy férjének legkedvesebb idő­töltése az ezzel való bíbelő- dés. Az ajándék hatása na­gyobb volt az elképzeltnél. Ettől kezdve Koch minden szabad idejét azzal töltötte, hogy lépfenében elhullott álla­tok vérét vizsgálta mikrosz­kópján. Később egyre több »szabad időt" csinált magá­nak: a betegeket átadta kollé­gáinak. Mint valamikor Leo­nardo da Vinci az emberi holt­testet, úgy lopta móst estén­ként a kutatás lázában égve a lépfenébem elhullott állatok te­temét. Kiásta a friss hullát, fel boncolta, majd egyes ré­szeit magával vitte kis labora­tóriumába, amc'vet maga ren­dezett be. Megtalálta a lépfe- nés állatok vérében a Davaine és Rayer által leírt és kóroko­zónak vélt pálcikákat, és azt vizsgálta, tényleg ezek okoz­zák-e az állatok lépfenéjét? Először is megállapította, hogy egészséges állatok vérében ilyen pálcikák sohasem talál­hatók. A következő lépés az volt, hogy a lépfenés állatok vérével fehér egereket fertő­zött. Ezek 24 órával a beoltás után jellegzetes tünetek között pusztultak él. Ezután egérről egérre vitte át a kórt, és öröm­mel látta, hogy e kicsiny álla­tokban is kifejlődnek a lépfe- ne tünetei, így a lép megna­gyobbodása, továbbá vérük te­le van bacilusokkal. Abból, hogy a beoltott állatok vére tele volt bacilusokkal, hólott csák néhány százat oltott be­léjük, arra következtetett, hogy az egerekben elszaporodik a kórokozó. A harmadik lépés a bacilusok tenyésztésének problémája volt. Koch látni akarta, hogy a szervezeten kí­vül hogyan növekednek és szaporodnak a mikrobák. Hosszas próbálkozások után egy rendkívül szellemes és eredeti megoldásra jött rá. »Függöcseppben« tenyésztette a bacilusókat. Egy keskeny Üveglapra egy csepp marha- szem-folyadékot cseppentett, ezt befertőzte egy éppen elhul­lott egér vérével, majd az üveglapot egy másik üvegle­mez vájulatába fordította úgy, hogy a csepp a felső lapon le­begett. Ez volt az a módszer­tani újítás, mely minden to­vábbi bakteirológiai tenyész­tésnek szilárd alapjává lett. Az új módszer új eredménye­ket szült. Saját szemével ész­lelte mikroszkópján át a ha- cilusok növekedését és szapo­rodását. A függőcsepp anya­gát aztán újabb cseppbe ol­totta át, s gyönyörködött a bacilusok életében. A nyolca­dik nemzedéknél, melyben már tiszta tenyészetben volt jelen a lépfene bacilusa, újabb lépésre szánta el ma­gát. »Meg kell tudnom — mon­dotta —, vajon fertőz-e még ez a tenyészet." A tenyészettel beoltott egér szabályszerűen kimúlt, és vére tele volt a lépfene bacilusaival. A bűvös kör bezárult: első és utolsó tagja a lépfene bacilusa volt, közben azonban a szarvas- marhából származó bacilusok számos egeret is elpusztítot­tak. Koch volt az első em­ber, aki e kísérleteivel bebi­zonyította, hogy a lépfene ba­cilusa az állati lépfene kór­okozója. Aids kutató világgá kürtölte volna a kétségtelenül szép eredményeket, azonban Koch agyát még számos prob­léma foglalkoztatta, melynek megoldását szükségesnek vélte a kérdés nyilvánosságra hoza­tala előtt. Dolgozószobáját deszkák se­gítségével elkülönítette a csa­ládtól, éjjel-nappal kísérletei­vel foglalkozott, nem létezett számára más, csak a lépfenés kutatások. Tengeri malacokat, nyulakat, juhokat oltogatott függőcseppjeivel, és újból és újból megbizonyosodott arról, hogy a bennük található mik­robák lépfenét okoznak. A legnagyobb problémát az al­kotta, hogy hogyan is marad­nak életben ezek a bacilusok a természetben, mikor a füg­göcseppben 1—2 nap alatt el­pusztulnak, széttöredeznek és megbetegítő képességüket is elvesztik. Az állattenyésztők és állatorvosok számos babo­nát tudtak és meséltek neki az ún. átkozott legelőkről, melye­ken nem szabad áthajtani a juhokat, mert utána lépfenében elpusztulnak. Feltette világo­san a kérdést: hogyan telelnek át ezek a gyéhge ellenállású pálcikák? A választ a kísérle­tek kristálytisztán adták meg. Egy alkalommal az egyik függőcsepp-készítményt 24 órán át tartotta költkemertcében, azaz kb. 37 fokon. Amikor ki­vette és megvizsgálta, nem ta­lált többé pálcikákat benne, hanem a csaknem teljesen el­mosódott pálcikák belsejében apró ovális, tojásszerű képle­tek csillogtak. A pálcikák és a belőlük álló fonalak gyöngy­sorszerű . képletekké alakul­tak. A továbbiakban bebizo­nyította, hogy ezek az ún. spórák akár heteken át is vál­tozatlanul megmaradnak, és csak egyetlen csepp friss fo­lyadék kell ahhoz, hogy a szá­raz készítményben a spórák ismét pálcikákká nőjenek ki. A pálcikák aztán egyrészt h> vábbtenyészthetők, másrészt az állatokat is megölik. Az említett bűvös kör új, eddig nem ismert elemmel bővült ki, és még Koch is úgy látta, e kérdés megérett arra, hogy a tudományos világ elé tárja. 1876-ban bekopogtatott a bo­roszlói egyetemre Cohn pro­fesszorhoz, akivel levelezést tartott fenn. Cohn összehívta a professzorokat , és hallgató­kat, előttük tartotta meg Koch világjelentőségű előadását és bemutatásait a lépfenéről. Cohn és Cohnheim professzo­rok azonnal meglátták a felfe­dezés óriási horderejét, és ad­dig harcoltak az illetékes ha­tóságokkal, amíg Kochot kine­vezték Boroszlóba városi fő­orvosnak. Koch továbbra is ki­zárólag kutatásaival foglalko­zott, így praxisa nem volt, s fizetéséből nem tudott megélni családjával együtt; visszament Wollsteinbe. Itt a bacilusok festésével és fényképezésével foglalkozott, amíg barátai ke­resztül nem vitték, hogy a po­rosz kormány meghívja Ber­linbe, ahol megfelelő laborató­rium és személyzet állott ren­delkezésére. Audaces fortune, juvat: a bátrakat, mondhatnék a bátran kutatókat kedveli a szerencse, ha csak el nem mulasztják megragadni a kínálkozó alkal­mat. Koch egy alkalommal egy félbevágott burgonyadara­bot talált az asztalán. Talán ő felejtette ott, talán a kislánya. Amint kézbe vette, színes fol­tokat látott meg rajta. Gyor­san a mikroszkóphoz sietett, a színes csöppekből kenetet ké­szített, s a lencse alá tette. íme, mindegyik csöpp másféle bak­tériumokat tartalmazott, de mindegyik csak egyfélét. így AD ASZ bukkant rá arra a módra, a szilárd táptalajon való tenyész­tésre, mely lehetőséget nyújt a levesben összekeveredő csírák elkülönítésére. E módszer mel­lett még egy konyhai eljárást is bevezetett a bakteorológiá- ba: a zselatinát melegen beol­totta, majd kiöntötte, s mikor az megszilárdult, egyenként vehette ki belőle tűvel vagy kaccsal a különálló baktérium­telepeket. Ekkor következett Koch életének az a korszaka, melyet a tbc bacilusának fel­kutatására szánt. Rendszeresen fogott neki a munkának. Egy tbc-ben meghalt ember tüdejé­ből szedte ki a szabad szem- mél is látható gümőket, me­lyekről Cohnheim már bebizo­nyította, hogy tbc-t okoznak. Koch azonban meg akarta ta­lálni magukat a bacilusókat is. Egyrészt állatokat oltott be a gümős szemcse törmelékével, másrészt a törmeléket vizsgál­ta, és kereste benne a bacilust. Az állatok hosszú sorát fertőz­te: tengeri malacokat, nyula­kat, kutyákat, macskákat, csir­kékét, galambokat, fehér ege­reket és fehér patkányokat. Ezek mind megbetegedtek, tbc- sek lettek, elpusztultak, és szer­veik tele voltak gümőkkel. Közben sikerrel járt a bacilu­sok megfestése is. A mester ugyanis olyan erős és tartós festést alkalmazott, amilyet előtte még senki, és így egy na­pon a mikroszkópos készít­ményben apró, karcsú, kissé meghajlott pálcikákra bukkant. A kezdeti siker nem szédí­tette meg. Miként a lépfene bacilusánál, a tbc bacilusánál is teljes vizsgálati sorozatot akart elvégezni. Mivel a hús­levesben való tenyésztés nem sikerült, állati vérsavót hasz­nált, és ezen tenyésztette ki a tbc-bacilust, mely olyan volt, mint a törmelékben talált ba­cilusok. Ezután tbc-s emberek­ből, szarvasmarhákból, tengeri malacokból, majmokból 43 tbc- törzset tenyésztett ki. Végül a tenyészetekkel az állatok egész sorát oltotta be, a fentieken kívül teknősbékákat, békákat, sőt egy aranyhalat is. Azók az állatok, melyek nem szenved­nek tbc-ben, nem betegedtek meg, a többi kivétel nélkül tbc-ben pusztult el. Utána be­fejezésül elporlasztott tbc-ba- cilussal fertőzte meg állatait, hogy utánozza az ember szájon át történő ún. cseppfertőzését. 1882. március 22-én tartotta a Berlini Élettani Tes­tület azt a felejthetetlen ülé­sét, melyen Koch beszámolt a tbc-baeilus felfedezéséről. A si­ker leírhatatlan volt. Igaz, Virchow, az orvostudomány pápája szótlanul távozott az ülésről, de az egész világ ha­talmas lelkesedéssel ünnepelte a kiváló kutatót, aki megtalál­ta az emberiség legpusztítóbb betegségének kórokozóját. Koch további működéséből csupán megemlítjük, hogy fel­fedezte a kolera-vibriót. 1905- ben megkapta az orvosi Nobel- díjat. A történelmi hűségnek ele­get téve nem szabad elfelejte­nünk egy nagy tévedését sem, mely szerint a tubeikulinnak nevezett, diagnosztikus célból ma is használt anyagot a tbc gyógyszerének vélte, és szá­mos kezelést végzett vele ered­ménytelenül. Többet akart, mint amennyire képes volt — emberi gyöngeség. 50 éve: 1910. május 27-én hunyt elí szívbajban, de emlé­két maradandóan őrzik tudo­mányos alkotásai. Dr. Franki József a TIT tagja. AUTOMATA-KÜLDÖNC Leningrádi mérnökök egy csoportja fototáviró készülé­ket szerkesztett a nagyválla­latok műhelyei és osztályai közötti gyors és megbízható összeköttetés létesítésére. A készülék, amelyet alkotói »Arjának« neveztek el, a há­zi telefonhálózat felhaszná­lásával működik. A szöveget tartalmazó papírlapokat az adókészülékbe helyezik. Ott egy különleges félvezető­dióda elektromos jelzésekké alakítja át az eredeti ok­mányról visszavert fényjel­zéseket. A vevőkészülék el­készíti az eredeti szöveg pontos másolatát. Egy gépelt oldal ezzel a módszerrel 2,2 perc alatt továbbítható. MI VAN A LEVEGŐBEN? Blaeklock angol tudós hosszasan tanulmányozta nyolc angol nagyváros le­vegőjének összetételét. Szá­mításai szerint egy 70 éves ember élete során legkeve­sebb 100 gramm szenet le­hel be. Ez a mennyiség 16 miligramm benzopirént és 36 mmg arzént tartalmaz. A tudós szerint ezek a szá­mítások világosan mutat­ják, hogy miért növekszik állandóan a tüdőrákosok száma, miért szed a tüdő­rák évente 150 000 áldozatot VILÁGÍTÁS és fűtés naffényenergiAval Az ?.merik?.i Formica Cötp. 1 a bora tóriuma ban kutatás ok folynak egy olyan lakóház megtervezésére, amelynek fű­tését és világítását a falakban tárolt napfényenergia szolgál­tatná. A több millió dolláros költséggel épült laboratórium­ban tíz mérnök dolgozik olyan műanyagból készült panelek szerkesztésén, amelyek akku­mulátorként halmozzák fel napközben a napfény energiá­ját, hogy a sötétség beállta után világítás és fűtés formá­jában sugározzák ki. A falak különböző élénk színekben ké­szülnek és a cég elképzelései szerint egészen új távlatokat nyitnak a lakásépítésben. Ku­tatások folynak abban az irány­ban is, hogy á tetőzetet és az oldalfalakat időálló plasztik anyagból lehessen készíteni. ÓRIÁS PORSZÍVÓ REPÜLŐTEREK SZAMARA Mivel a sugármeghajtású repülőgépeket már a polgári repülésben is felhasználják, igen fontossá vált, hogy á repülőterek kifutó-pályáit megtisztítsák a különféle hulladéktól, cigarettadobo­zoktól stb. Egy amerikai re­pülőtéren e célból óriás por­szívót helyeztek üzembe: a porszívó súlya 12 tonna, szívóereje 1200 háztartási porszívó kapacitásának felel a világon. meg. REÁLIS FANTÁZIA Irta: L. SZAMOJLOV Napjainkban lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy amit ma még a fantázia világába sorolunk, az holnap már réális való­sággá válik. E »reális fantázia« körébe tartozik »a nagy vi­lágkörüli útvonal« építésének tervezete is. Olyan szélesmyomtávú vasútvonal építéséről van szó, J amely Európát, Ázsiát és Amerikát kötné össze. Egyes mér- ? nökök feltevése szerint az útvonal kiindulópontja London len- J ne. A vasútvonal innen Párizson és Berlinen keresztül Moszk- ? vába vezetne, ahol két ágra Oszlana. Az egyik az Uralj; és |i Szibériát átszelve a Távol-Keletre, a másik pedig a Nyugat- íj Kazahsztánban lévő aktjubinszk szovjet városón keresztül In­dia fővárcsába. Delhibe menne. A szibériai térségeken a fő­vonalról két elágazás indul ki. Az egyik Ulan Bátornál, a Mon­gol Népköztársaság fővárosánál fekvő Vlagyivosztok szovjet kikötőig vezetne. A fővonal pedig a Bering-szoroson »átlépve«, í az amerikai partokra, Seattle és Lón Angeles városokat érint- 5 ve, New Yorkig húzódnék. Ez a világkörüli vasúti fővonal terve. Nézzük, milyen mű­szaki nehézségek vetődnek fel az építkezés útvonalán? Min­denekelőtt az indiai elágazás számára alagútakat kell építeni a Himalája alatt. Erről az alagútról már sok mérnöknemzedék á.modozott, de megvalósíthatatlannak tartották. A szputnyi- kok és az atomenergia korszakában azonban ez az elgondo’ás már reális. A második nehézség az útvonal átvezetése a Be- ring-szoroson. A 85 kilométer széles és átlagban 40 méter mély szoros »átlépése« természetesen nehéz feladat, de a mái technika kétségtelenül megbirkózna vele. A tudósoknak és a mérnököknek itt azt kell eldönteniük, hogy a szovjet és az amerikai partok összekapcsolásának melyik a célszerűbb [módja: az alagút-e, vagy a híd. A szovjet mérnökök elvben 1 mindkét megoldást lehetségesnek tartják. A világkörüli vasúti fővonalat rendkívül nagy átbocsátó képességűnek képzeljük el. Ennélfogva nyomtávszélessége ■i 5 méter lenne. A szovjet szakemberek számításai szerint az ilyen vasútvonal termelékenysége a jelenlegi transz-szi'-ériai vasútvonalét 50'—60-szorcsan meghaladja. A világköriili fő­vonalon a vonatok sebességét a szakértők óránként 300 kilo­méterben állapították meg. Itt újabb feladat merült fel: megfelelő mozdonyok létrehozása. Ezt azonban ma már alig­ha sorolhatjuk a különösen nehéz feladatok közé. Az útvonalon természetesen széleskörűen alka'maznák az automatizálást és a komplex gépesítést. A szállítások mére­teit figyelembe véve, elsőrendű jelentőségre emelkedik a rakodómunkálatok és a raktárak gépesítése és automatizálá­sa. A nagy világkörüli főútvonal megépítése valamennyi nép érdekeinek megfelelne. Elősegítené a nemze'közi együttmű­ködést, az országok közötti szoros gazdasági kapcsolatok ki­fejlesztését. Ez az interkontinentális vasútvonal természetesen csupán a tartós béke viszonyai között építhetők meg, midőn a békés egymás mellett élés elve teljes diádéit arat. A vasútvonal megépítéséhez sok állam, elsősorban a Szovjetunió és az Egyesült Államok erőfeszítéseinek összefogására lenne szűk» ség. A világkörüli vasútvonal megépítése, elgondolását és mé­reteit tekintve, egyedülálló lenne a világon. Megtestesítené a nagy Lenin azon elgondolását, hogy olyan vasútvonalat épít­senek, amely a La Manche csatorna alatt épített alagúton át* haladva, a Szovjetuniót Londonnal köti össze. A vadon élő állatok egyre magasabb régiókba költöznek Leon Rapide ismert francia biológus hosszas vizsgálatok eredményeképpen megállapította, hogy az elmúlt öt évti­zedben jóformán minden földrészen magasabban fekvő te­rületekre költöztek a vadon élő állatok. Egy idő óta már több mint ötezer méteres magaslatokban találtak vad- nyulakat és vadon élő juhokat. Megállapították, hogy a sás­kák ötezerötszáz méter magasságig is megtalálhatók. A sasok, amelyek nemrégiben még körülbelül négyezer méter magasban raktak fészekét, mostanában hatezer méteres hegycsúcsokon telepedtek le. A tudós ennek a jelenség­nek az okát abban látja, hogy még az ún. érintetlen térü- leteken is az alacsonyabban fekvő légrétegeket egyre foko­zottabban megfertőzik az iparatelepek szennyező gázai, ame­lyek iránt a vadonélő állatok rendkívül érzékenyek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents