Somogyi Néplap, 1960. április (17. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-02 / 79. szám
Szombat, 1960. április 2. 3 SOMOGYI NÉPLAP Lerövidített határidők, növekvő termelékenység, Sokra vitték másfél évtized alatt kifogástalan építkezés Felszabadulási munkaversenyben az Építőipari Vállalat dolgozói Az idén minden eddiginél nagyobb feladattal kell megbirkózniuk a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozóinak. 1957-ben még csupán 39 millió forint volt az éves. tervük, az idén már 165 millió forint értékű munkát kell elvégezniük. S ezt csak úgy tudják megtenni, ha még nagyobb szorgalommal, még lelkiismeretesebben, még fegyelmezettebben dolgoznak. Mihelyt az éves terv birtokába jutottak (elég korán), az üzemi tanácsülésen, a szak- szervezeti gyűléseken arról beszéltek, hogy megindítják a felszabadulási munkaversenyt. A dolgozók kezdeményezésére, az iparági szakmai javaslatok alapján meghatározták a munkaverseny célkitűzéseit. Felkerestünk néhány munkahelyet, s a munkaversenyről beszélgettünk a dolgozókkal. A sorrendben az első Az Április 4. utcában egy emeletnyi magasan állnak már a 32 lakás falai. Szépek, szabályosan, pontosan rakottak, feltűnő a rend a munkahelyen. A munkások a tetőn vannak Bósa Jánossal, a sokszor kipróbált brigádvezetővel. Embereivel együtt büszkén mondhatja, hogy a postai 24 lakásit jól építette meg. Azt akarják, hogy az Április 4. utcában se szádja őket senki az új lakók közül. Sőt dicsérjék inkább, ha másért nem, hát azért, hogy október 30-a helyett már október 10-én beköltözhetnek új otthonukba^ A munkaverseny feltételeinek kidolgozásakor úgy határozott az üzemi tanács, hogy a 32 lakást öt nappal a határidő előtt átadják. A Bósa-bri- gád tagjai azonban tizenöt napot még levettek az építkezési időből, hiszen — mint mondják, a tsz-, az iskola- és más építkezések mellett — sorrendben a lakásépítkezés az első. Petrohán Györggyel, Pataki Józseffel úgy szervezik meg a munkát, hogy egyik csoportnak se kelljen állnia, amíg a szakiparosok dolgoznak az épületen, legyen munkájuk a kőműveseknek is. Foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy megalakítják a »szocialista brigád« címért küzdő brigádot is. A feltételeket ismerik: a brigádnak csak az lehet tagja, aki legalább három év óta munkaviszonyban áll a válla-' ni az embernek a fejét, hogy lattal, nem hiányzik igazolat- kiszámítsa: ha a 165 millió fo- lanul, nem lépett ki önkénye- rint termelési értéknél csak 1 sen, nem követett el bércsa- százalék anyagot takarít meg last, és példás családi életet a vállalat, már 957 ezer forint "s^ha M többletnyereséget ér el, s ez a részesedést növeli. Semmi kétség sincs a Takács-brigád igyekezete felől. A Széchenyi gróf'hirtokán. i Vajon mi lett belőlük? Mire vitték a szabadság másfél évDarány, kedves szülőfalum! lommal részesült kormányki- Azokról az egykor kicsiny la- tüntetésben, öt évvel ezelőtt kőidről kutatok emlékeimben, sokan bizalmatlanul nézték akikkel 15 évvel ezelőtt me- munkáját a kívülállók közül, zítláb jártunk az iskolába, és De az eredmények meggyőzték vidáman vágtuk a rongylabdát őket. S tavaly óta az egész faAz idén több eséllyel a rét selymes füvén. Azelőtt npm jutott el egy sem a darányi gyermekek közül a közép- nem köszöntött ez volna ránk a szabadság, belőlük is napszámos, részesarató lett volna a nagygazdák és A tűzoltólaktanya melletti vékonyka, okos homlokú bri-. félig kész lakóházak pincéjé- gádvezető jól ismeri embereit.' ben dolgozik Szilvási Lajos ^ És azt mondja: küzdeni akar- brigádja. Előregyártott lépcső- • nak a »szocialista brigád« cí- j és erkély elemeket öntenek, fa- ( mért is. Csak az a baj, hogy ragnak, de mindig más helyen, a szocialista brigádnak hatta- ugyanis nincs állandó telepük, gúnak kell lennie, nekik négy- Azt mondják, hogy ők már a: tagú lenne a megfelelő. A '»szocialista brigád« címért szakszervezet elnöke megjegy- j küzdenek. Tavaly már meg-, zi, hogy nem ragaszkodnak j próbálkoztak nem sikerült ezzel, azonban úgy összekovámereven a szabályhoz, négytagú is. mert mindaz, ami elérhetetlen halk szavú Újvári Mária már évtized alatt gépállomást, mű- Megkönnyebbült „1Ar_ tíz év óta az eavik miniszté- ____ tizede alatt? Ahogy a feltóduló emlékek között kutatok, minden egyszerre olyan világos és Úszta lesz. Látom a régi barátokat 15 évvel fiatalabban, az új élet küszöbén, tele életerővel és ambícióval. S ez érthető is, lu a szövetkezetben dolgozik. Az alig 30 éves elnök valóra váltotta terveit. Szabó Nándorral és családjával utazás közben, vonaton találkoztam. Amíg beszélgettünk, vidáman lovagolt térdén a két gyerek. Ö pályamunkásként kezdte a vasútnál. S már évek óta az igazgatóság egyik Szabó Béla pedig a Szovjet- unióban jár egyetemre, az idén végez. Karasz Jóska a föld mellett maradt. Megfontoltságával, józanságával, szaktudásával igen nagy tekintélyt vívott ki magának a gazdák között. Kisparaszt volt az aranyosi homokon. Azt tartották, aki az Aranyosban is megéli a jég hátán is gazda lesz belőle. S Jóskából »nagy gazda« lett: az Árpád Tsz egyik nagy- gazdája. Igen nagy változások mentek végbe az emberekben és a osztályán komoly tudást köve- faluban egyaránt. Pedig úgy telő munkakört tölt be. A kö- tűnik, mintha mozdulatlanság- zelmúltban kiváló munkájáért ban teltek volna itt el egy- Munka Érdemérmet kapott, másután a napok. Nem így Tőle tudtam meg, hogy a van. Mert az elmúlt másfél csői ni a mm; hogy M J. I. . «-~rnyerhettek v^na a megtisztel vezet rugalmas álláspontja aztj kivívhatták ma- tagozaton végezte el az egyeZSMZ-í" Ä fit 1 Äf.’ÄSSSlÄS: „ Mp« lyük van rá. Hiszen olyan fia tál szakmunkás-fiúk is tagjai! címért küzdhet, a brigádnak, mint Keszthelyi velődési házat, napfényes új óvodát, könyvtárat, klubot, sportpályát, mélyfúrású artézi kutat, s ki tudná felsorolni, mi mindent kapott a falu. CsakAz első években szinte kivé- Magyar Ferenc katonatiszt „ . Az Építőipari Vállalat dől- j tel nélkül valamennyien az tett- Helytállásáért az ellenforLászló, Fonal József, Molnár gozóinak munkaversenye négy apai szóra, az 5 vagy 10 hold vadalom után »Munkás-paraszt nem harmincán járnak közép- Imre. Persze a brigádverseny i fő pont köré csoportosítható. j kapott fold totóm őseikm át- hatalomért« erdemermet ka- é$ egyetemre az egy. feltételeinek teljesítése mellett tevékenyen részt vesznek a vállalati munkaverseny célkitűzéseinek megvalósításában is. Teljesíteni, sőt túlteljesíteni akarják a tervet, de csak két százalékkal, mert az építőiparban az is fontos, hogy ne ugorjának túlságosain előre. Különben esetleg anyaghiánynyal kellene számolni. — Tudják-e teljesíteni azt a vállalást, hogy X százalék anyagot takarítanak meg? — kérdeztük. — Már teljesítettük — hangzott a válasz. Ha minden munkahely így dolgozik, akkor év végén nem Két százalékkaltúlteliesmka 'ZáikLleatütt Baka József mezőgazdasági kori napszámosok és kisgaztervet; 1 százalék anyagot ta-, ía/c. híveitek apaikkal együtt ... .. . ' . w dák gyermekei közül. S miwikarítanak meg; megtartják, 11- j a vms földjén sohasem erzett akolit ve^t es az egyik ^ , ét'fecd letve lerövidítik a határidőket; gazdálkodás oroméit. S az if- termelőszövetkezet mezogaz _ _ végül a tavalyi 119 ezer 330 forinttal szemben 127 ezer 512 forintra növelik az egy főre eső termelési értéket. Mindegyik, de különösen az utóbbi rendkívül fontos. A vállalat kovács- és gépészeti telepén hallottuk, hogy Fábián János kovács tavaly másodmagával 21 ezer ácskapcsot és 15 ezer falszeget júsági szervezet háza. az egykori kocsma vidámságtól és énekszótól volt hangos alkonyat után. Ki gondolta volna akkor, hogy a hallgatag, szemérmes, kék szemű Roboz Irénkéből gyógyszerész, Memye Zoltánból állatorvos, Bele Tibiből pedig ügyész lesz? A napokban jártam abban a dásza. Baka Tibor ma a vívmánya, KISZ-iközpontban dolgozik. Németh Sándor készített el. — Mint ahogy ta- termelőszövetkezetben, amely- valy a 31 termelőszövetkezeti j nek Karasz László a vezetője, és sok más építkezésnél nem j a mezőgazdasági akadémia elvolt, a vasalásban fennakadás, az idén sem lesz — mondotta Fábián János. — Vállalom, 1 százaléknyi anyagot, hanem 1 hogy az idén a megnövekedett ennek jóval többszörösét taka- J termelés ellenére is másodmarit ja meg az Építőipari Vál-1 garnmal elvégzem a feladatot. lalat Nem kívánom, hogy állandóan külön embert adjanak mel-1 lénk. A gépészek biztosítják, hogy valamennyi gép termelőképes lesz, és ha egy korszerű eszosztják a nyereségrészesedést, j tergapadot kapnának, ezt az Négytagú legyen A szakszervezeti székház magas falát a Takács-brigád burkolja. Érdekli őket; mikor Dékány elvtárs, a vállalat sz b.-elnöke örömmel újságolja, hogy a napokban. Mégpedig, húsz napi fizetésnek meg fele-1 lő összeget. A brigádvezető az átlagkeresetét szorozgatja a kulcsszámmal, és több ezer forintnál köt ki. Tehát érdemes volt 1959-ben igyekezni. És 1960-ban? Nem kell sokat tö<rígéretet a tavalyinál jobban beválthatnák. A nyolcvan építőipari helyen elindult tehát a felszabadulási munkaverseny, s a kongresz- szusi versenynél is nagyobb sikert ígér. Szegedi Nándor végzése után pár évig taná- roskodott. öt évvel ezelőtt pedig elfogadta a meghívást, és azóta a Szabadság Tsz elnöke. A termelőszövetkezet élete összeforrt az ő életével. Simára fésült hajában megcsillannak már az ősz szálak, és a fiatalok Laci bácsinak szólítják. Bejártuk a kétezer holdas szövetkezetét. Láttam az új, korszerű istállókat tele szemet gyönyörködtető állatokkal. S megértettem, hogy László megtalálta számítását. A Baranya megyei bogáti Szabadság Tsz a megalakulás óta még nem osztott negyven forint alatt munkaegységenként. Az emberek, megszerették a közöst, és a fiatalok nem járnak vidékre dolgozni, mert a szövetkezet nyugodt megélhetést biztosít számukra. László nem említette, a tagoktól tudtam meg, hogy már két alkaBefejezték a pártoktatást Balatonlellén (Tudósítónktól.) A balatonleilei pártszervezet megtartotta a »Marxizmus— leninizmus kérdései« tanfolyam záró foglalkozását. A tanfolyamot az összes jelentkező — 21 hallgató — elvégezte. Az alapszervezet vezetősége gondoskodott arról, hogy például a termelőszövetkezet szervezése idején is minden hallgató meg jelenhessék az előadásokon, konzultációkon. A tanfolyamot Petras Pál, a helyi alapszervezet vezetőségi tagja vezette. Sikerült a hallgatók érdeklődését mindvégig fenntartania. Különösen élénkek voltak a viták az MSZMP VJI. kongresszusa anyagának megtárgyalásakor. A záró foglalkozáson a tanfolyamvezető értékelte a hallgatók előmenetelét. Külön megemlítette azokat, akik a legjobb eredményeket érték el, így pl. Boros István, Csenki János, Kelemen Ferenc és Parti Ferenc. Végül a hallgatók meleg szavakkal köszönték meg Petrás elvtárs lelkiismeretes tanfolyamvezetői munkáját. Végeztek a cukorrépa vetésével Új vártalván Az újvárfalvi Noszlopi Gáspár Termelőszövetkezet határában idejében megindult a tavaszi munka. Hat hold mákjuk már a földben Van. Egy holddal többet vetettek a tervezettnél, a szerződöttnél, hogy tudjanak mákot is osztani munkaegységekre. A több mint ezer hold szántóval rendelkező gazdaságban szaporodnak a bevetett Magyarországon történ!... m> 18 napi nehéz harc Nagybajom irányában azon- Az 57. hadsereg 1943 ápriban nem tudtak eredményt el- hsától 1945 júniusáig az Észa- Március 6-tól március 24-ig, érni, s ezért onnan a 16. SS ki-Donyec menti védelmi vo- 18 napon át folyt az igen ne- gépesített hadosztályt a Mar- nalaktól a Keleti-Alpokig lég- héz védelmi harc a Balatontól cali—Mesztegnyő szakaszra vonalban 2400 kilométert tett délre. 6-án 10 óra 45 perckor dobták át, megerősítették az 1. meg, ebből harc közben 1300 az 55. lövészezred ellenlökést SS hegyi lövészhadosztállyal kilométert Felszabadították a hajtott végre 100 fővel, 2 harc- és hat SS rendőrezreddel. Itt uralma alól kocsival Mesztegnyő iránya- nagy vesztesegek aran síké- _ . . ... .... ., ban, de nem sikerült a fasisz- rült beékelődniük az 57. had- Szovjet ^ Ukrajnát, ^ Moldovai, tálkát visszavetni. Harcba ve- sereg védelmébe, s visszaszo- Romániát, Bulgáriát, Magyartették az eddig tartalékban lé- rítaniuk a 61. gárda lövész___ v ő 113. lövészhadosztályt, és az hadosztályt március 14-én. 1201. rohamlöveg-ezredet, va- Másnap ugyancsak nagy vesz- lamint a 12. bolgár lövészhad- teségek árán Bárónkét és az osztály 31. gyalogezredét Jákó, attól délre fekvő erdőt foglal- Kiskorpád, Csököly, Szórna- ták el, 17-én pedig Somogyszentpált, Nyíripusztát. Bár a németeknek óriási veszteségek árán sikerült kisebb eredményt elérni, támadásaik mindenütt meghiúsultak, s véí táblák. Húsz hold a tavaszi több mint 30 hold zabot elvetettek. A négy fogatos vetőjam vonalában. A támadás kezdetén az ellenség négyszeres tüzérségi túlerővel rendelkezett, de a felszabadító csapatoknak sí: ../\ ^ '-ft ... ■ ' •Vi'- • ' : c ' . ■ • /-■ .. í-> *. V £ S&jifS jJS&í . • Ä« , vy.'iCX •»« országot és Ausztriát, több zében zászlót és géppisztolyt. mint 4000 nagy helyiséget, tartó szovjet katona arra mu-f^ ’ köztük városokat, ipari köz- szovjet katonák meghal-v pontokat, tengeri es folyami tak a mi szabadságunk kivivé-^ kikötőket, erődöket. sa közepette. Két ágyú „ résztvevői a 15 évvel ezelőtti Örök dicsőség... súlyos csatáknak — áll ott a betonhoz rögzítve. A műúton gépkocsik száguldanak mun->végezték negyven hold őszi muut menten magasba nyúló Icájukat végző utasokkal. A ta-)^. ,. . .. , , , . emlékmű lábánál 300 szovjet volból traktor monoton doho-> . aszos el ragya zasat. A mahős piheni örök álmát. Az Éása hallatszik. A közeli föl-5pk brigád befejezte a cukoremlékmű talanzatán álló ke- deken ««»r’gosan tevékenyke-Jrépa vetését, emlekmu talapzatén allo, ke ^ A A k]]encven ho]d burgonya_ vetésükhöz — a szövetkezeti tagok által biztosított kölcsön ítvetőgumán kívül — a hiányozó mennyiség helyi felvásárlása már megkezdődött. Kétszáz négyzetméteres melegágyba került átcsoportosításokkal, gül teljesen kimerültek. Ez manőverezéssel a tüzérségi fö- idő alatt a 3. Ukrán Front fő lényt kiharcolni. A németek erői a Velencei-tótól északra nagy veszteségek árán március támadásba mentek át, szét- 8-án 15 órától 17 óráig tartó szórták az ellenségnek a Veharccal elfoglalták Balaskó- pusztát. E harcban a németek 22 harckocsit, több mint 1500 katonát és tisztet, 56 géppuskát, 16 löveget veszítettek, 56 emberük fogságba esett. Március 10-én 40 perces tüzérségi előkészítés után a fasiszták 30 harckocsival és ro- hamlöveggel támogatott 5 gyalencei-tó és a Balaton közé beékelődött páncélos csoportosítását, és sikeresen továbbfejlesztették a támadást nyugati és délnyugati irányba. A hatalmas veszteségek hatására a német hadvezetés arra kényszerült, hogy március 24-én beszüntesse a támadást * J ä«y logos hadosztálya indított tá- az 57. hadsereg arcvomala előtt, madást Kutas, Beieg szakaszán, s 17 órakor elfoglalták Kisbajomot. Harcukat páncél- ■> vonat is támogatta. E napon a németek Szabást is birtokukba vették, mely együttműködve a front többi erőivel, támadta, űzte a német fasisztákat. 1945. április 4-ón Búcsútól nyugatra átlépték az osztrák határt teljesen felszabadítva hazánkat. jövő szovjet katonák meghal-; folyami ^ a mi szabadságunk kivívá-^gépük késő estig dolgozik. J<m_ .•^fcó István brigádjából a féa> ífiak mellett az asszonyok is pétisóztak. Egy nap alatt eldő emberek. A nagybajomi iskolából gyermekek igyekeznek hazafelé. Ott laknak az emlékműhöz közeli majorság-; ban és az útmenti házakban. Megállnak egy pillanatra a ka-; torna szobra előtt, s az emlék-; művön lévő orosz nyelvű fel-Svetik a dohánymagot, hogy iratot kezdik böngészgetni. »Örök dicsőség a hősöknek, akik elestek a szovjet haza függetlenségéért és szabadságáért vívott harcban« — áll ott aranyozott betűkkel bevés-! ve, kitörölhetetlenül. Ugyanilyen kitörölhetetle-í nül ég a mi lelkűnkben is a, tisztelet és a hála mindazok' iránt, akik harcoltak, vérüket' »>húsz holdat kellő időben pa- ’/lántázhassák. Vadász Ödön, a $ tsz főkönyvelője Kaposvárról felvitte már a dinnyemagot, ^hogy szakszerűen elkészített 'gyepkockákba minél előbb el- [kezdhessék a vetést. ! A kitermelt harminc köbmé- iter fa felmunkálása után hoz- ;záfognak a kukoricagóré építéséhez, hogy a 210 hold kukohullatták életüket áldozták a$ricatemlésnek megl a mi népünk szabadságáért is. Jjbiztos helye A helyw ~ YT. “ ^ráállításához, a növendékJmarha-istálló, a 300 férőhelyes szülcsémúzeumától kaoott cjokumentu-^0^0 laanyag is feldolgozásra Tjir. (A Szovjet Hadsereg somogyi £ ‘ .........................-JÍJl A nagybajom* szovjet hősi emlékmű. felszabadító harcáról szóló riport-^juhhodály építéséhez sorozatunkat a Szovjetunió Had-J aoott dokumentu-5^eS Iaanya§ mok alapján a 7203 alakulat po-jvár. A felsorolt létesítménye- litikai osztályának segítségévéig munkatái-sunk, Szaíai László írta.)>ket saját erőből készítik eL,