Somogyi Néplap, 1960. április (17. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-12 / 86. szám
/ A VASÁRNAP SPORTJA VASÁRNAPI LABDARÚGÓ-MÉRLEG MOTOCROSS Fordítva történt, mint ahogy a közvélemény várta. Sokan nem adtak esélyt a Kinizsinek, a Kaposvári Dózsa pedig igazán esélytelennek számított Bácsalmáson. Nos, ismét bebizonyosodott, hogy a pályán nincs lehetetlen. A Kinizsi nagyszerű fegyverténnyel győzelmet aratott a dunaharaszü oroszlánbarlangban. A Dózsa 5:0 arányban 1 elépte otthonában a bácsalmásiakat. Mégsem teljes a labdarugó-szurkolók öröme. Itt-: hon ugyanis nem várt vereséget1 szenvedett a KMTE, s ezzel a kaposváriak ismét első számú kiesőjelöltek lettek. Ami a KMTE-t illeti, elmondhatjuk, hogy a balszerencse is közrejátszott a vereségben. Pedig amikor a mérkőzés kezdetére felázott a Dózsa-pálya, sokan azt hajtogatták, hogy ez szerencse, hisz sáros, mély talajon jobban érvényesül az MTE. Nos, a jóslat nem vált be. Nem válhatott be, mert a KMTE támadósora ezen ?. mérkőzésen beleveszett a sárba. Tologatott, pepecselt az az ötösfogat, amely már egy héttel ezelőtt Pápán is g5 en- gélkedett. S ha Zádori edzőnek nem sikerül a csatársor játékfelfogásán változtatni, akkor az MTE sorsa megpecsételődik. Pedig még mindig volna lehetőség a kiesés elkerülésére, hisz a megmenekülést jelentő 13. helyen álló csapatnak csak egy ponttal van több, mint a kaposváriaknak. A Kinizsi győzelme csak azoknak meglepetés, akik nem látták a mérkőzést. Ez alkalommal volt valami »csak azért is- a csapat játékában. A Kinizsi-labdarúgók most nemcsak fogadkoztak. No és a Dózsa? Soha nem látott izgalmas küzdelem folyik az NB Ill-ban a kiesés elkerüléséért. Bizonyítja ezt, hogy a bajnoki táblázat 7. helyén álló csapatnak 22,! a 14. helyen tanyázó Kiskunhalasi MEDOSZ-nak 19 pontja van. Senki sem akar kiesni. Pedig a 7—14. helyezettek közül míg kettő búcsút mond az NB IXI-nak. Hogy ki lesz ez a kettő, azt lehetetlen megjósolni. Kétségkívül, ha a Dózsa úgy küzd, mint most Bácsalmáson, akkor hihető, hogy nem a kaposváriak. A megyei bajnokságban sima forduló volt. Mindenütt az esélyes csapatok győztek. A vendégek jobban bírták a sarat Mosonmagyaróvár—ICMTE 1:0 (0:0) Kaposvár, Dózsa-pálya, 2000 néző. V: Széki (Nagykanizsa). Mosonmagyaróvár: Horváth U. - Horváth I., Becze, Rúzsa - Gnám, Adrigán - Hérics, Németh, Salamon, Szalai, Szita. Edző: Acs Ferenc. KMTE: Kovács — Szili, Darvas, Takács - Gál, Pammer - Jutási, Horváth, Egres, Zsoldos, Papp. Edző: Zádori László dr. A KMTE-nek kedvez a talaj — hajtogatták a szurkolók a latyakos, sáros pálya láttán. A mérkőzés kezdetén így is indult, A hazaiak kaptak jobban lábra és már a 3. percben gólhelyzete adódott Zsoldosnak, de lövésébe beleléptek. Hat perc alatt két szögletet ívelt be Papp, mindkettőt rosszul, laposan. A 10. percben ragyogó, helycserés támadás után már a kapus is verve volt, amikor Egres labdáját a védők a gólvonalról kivágták. Az első negyedóra után csökkent a KMTE lendülete, ekkor a vendégek is szóhoz jutottak, főleg gyors jobbszélsőjük révén. A helytelen felfogásban, rövid adogatásokkal Játszó hazai csatárok próbálkozásai sorra a sárba fulladtak, a magas labdákat pedig elfejelték az óvári védők a nehézkesen mozgó Zsoldosék elől. Ennek ellenére újabb helyzetek maradtak kihasználatlanul. A 26. percben Jutási kitűnő beadását Horváth II. kiejtette, de Papp egy lépéssel lemaradt a labdáról. Azután Horváth tálalt Zsoldos elé, de a csatár késlekedett, s oda lett a jó helyzet. A 40. percben Pammer lőtt üres kapura, a labda emberbe akadt. Egy perc múlva Papp szabadrúgását Egres egyből vágta kapura, de Horváth II. a gólvonalon elcsípte a váratlan lövést. Hiába játszott szinte félpályán a KMTE, a befejezés nem sikerült. Szünet után pár perccel újra nagy helyzet maradt ki. Egres az ötösön tisztán állva kapta a labdát, még igazíthatott is rajta, azután gyengén lőtt és a kapus védett. Szorított a KMTE, de a lelkesen védekező magyaróváriak mindig mentettek. Vágták a labdát, mindegy hogy hova, csak el a kaputól. A 67. percben egy ellentámadás során Salamon a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki, 4 méterről az üres kapu mellé lőtt. Újra túlnyomórészt a magyaróvári térfélen folyt a játék, de a KMTE- csatárok ereje már észrevehetően elfogyott. A vendégek a 78. percben vezettek ismét támadást, ezúttal is veszélyesen. Hérics lövését Kovács és Szili együttes erővel nyomták ki a sarokból. A 85. percben Pammer szabadrúgása a 16- osról a sorfalba vágódott. Az utolsó percekben az óvári 16-oson belül folyt a játék, de helyzet nem akadt. A 89. percben egy gyors támadással eldőlt a mérkőzés sorsa. Szita futott el a balszélen. Darvas csak kísérte, és a szék; 5 beadását a középre húzódott Hérics kapásból a hálóba lőtte. 1:0. Kezdés után még egyszer a hálóba talált Salamon, de a játékvezető szabalyta- lanság miatt közbefütyült. A mély talajú pályán színvonalas játékról szó sem lehetett. Egy- egy átadás sorsa - főleg a tologatásoké - teljesen bizonytalan volt, épp ezért nagyrészt rúgd-vágd csapkodásból állt a mérkőzés. Ezt a stílust pedig az óváriak alkalmazták jobban. Jellemzője még a találkozónak a KMTE meddő fölénye és a sok kihagyott gólhelyzet. A KMTE balszerencsés hagyományához híven erőtlen csatársora miatt ezúttal is olyan mérkőzést vesztett el egy góllal, amelyen jórészt az ellenfél térfelén folyt a játék. Hiányzott a lelkesedés, és hamar elfogyott egyik-másik játékos ereje is. A vendégek dicséretére szolgál, hogy e két utolsó erényből többet nyújtottak, mint a kaposváriak. Védelmük önfeláldozóan küzdött, és erejükből egy-egy veszélyes ellentámadás elindítására is tellett. A magyaróvári csapatból a közvetlen védelem, élén Horváth II. kapussal nagy munkát végzett. A fedezetek közül Adrigán volt jobb. A csatársor lelke az örökmozgó Hérics volt Szitával együtt. A belsőhármas nem sok vizet zavart. A KMTE-ben Kovács nem vétett hibát. a gólról nem tehet. A hátvédhármas biztos pontia Darvas vo't, bár a gól előtt hibázott. Gál sokat volt játékban, hasznos munkát végzett. A csatársorból senkit sem lehet kiemelni, hacsak nem Panpoí és l'őleg Zsoldost erőtlen játékuk miatt. Széki játékvezető jó kezdés után több — az eredmény alakulását ugyan nem befolyásoló - hibát vétett. K. Kinizsi—Csepel-Autó lsö (0:0) Dunaharaszti, 1000 néző. V: Szekeres. A mérkőzést megelőző napon érdekesen alakult a közjáték. A K. Kinizsi vezetői a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetőinél személyesen tiltakoztak a Baranya megyei Labdarúgó Szövetség jogellenes döntése miatt Acs ügyével kapcsolatban. Kiderült ugyanis, hogy mondvacsinált az a szabály, amelyet Pécsett alkalmaztak, amikor Áccsal két ízben akarták kitölteíni az Országos Fellebbviteli Bizottság által hozott egyhónapos eltiltást. Balázs és őri sportvezetők útja nem volt hiábavaló. Az MLSZ utasítására a Baranya megyeiek távbeszélőn visszavónták eltiltó határozatukat, s így Dunaharasztiban Acs is a csapat rendelkezésére állt. Kiderült viszont, hogy őrire egy ideig nem számíthat a Kinizsi. A fiatal kapuvédő sérülése a vártnál súlyosabbnak bizonyult, s a sportorvosi megállapítás szerint még legalább három-négy hétig nem játszhat. Így Mezőfi lett a kapus. A két csapat a következő összeállításban lépett pályára: Kinizsi: Mezőfi - Tóth, Szigeti, Gergely - Acs, Márkus - Szent- grcti, Tallián, Stadler, Herbei, Horváth. Edző: Avar István. Csepel: Láboli - Vigh, Kulcsár, Kárpáti - Kiss, Tajti - Bogdán, Hangó, Heiser, Kreisz, Bakó. Edző: Szabó Gábor. Simára hengerelt, földes pályán került sor a nagy érdeklődéssel kísért mérkőzésre. Mindkét csapat idegeskedve kezdett, és a kaposvári csatárok sorra hagyták ki helyzeteiket. Húsz perc után fölénybe került a Kinizsi, majd féi óra eltéltevel a csepeliek jöttek fel s csepeli percek következtek. Mezőfi és a hátvédhármas azonban a helyén volt. A második félidő a kaposváriak fölényével kezdődött, a kaposvári támadósor azonban ismét nagyon pontatlanul játszott. Előbb Stadler, majd Herbei lőtt ihellé, aztán Tallián lövése szállt kapu fölé. A 35. percig váratott magára a mérkőzés sorsát eldöntő gól. Herbei indított a félpályáról, középre játszott Stadlernek, Stadler Szentgró- tinak továbbított, s a szélső elnvar- galt lerázva őrzőjét, már csak a kapussal állt szemben. Amikor Lá- boli kiindult kapujából, Szentgróti mellette a hálóba lőtt, 1:1. A kaposváriak gólja tűzbe hozta az addig is igen heves vérmérsékletű hazái szurkolókat. Egy^e keményebb lett a játék a pályán is. A 36. percben Kiss hanyatt esve. ollózva próbáit kapura küldeni egy l%bdát, Szentgróti közbenyúlt, s a játékvezető a közönségtől megfélemlítve kiállította SzentgrótH. Ettől kezdve már csak faragás folyt a pályán, és a bíró csak nézte mindezt. A 40. percben újabb izgalom keletkezett. Egy csepeli jobboldali támadás során a jálék- vzető egy, a 16-osóh belüli tömörülésnél szabadrúgást ítélt a Kini- z';i javára. Zúgott a közönség, reklamáltak a csepeliek, s nem engedték elvégezni Márkusnak a szabadot; A játékvezető megkérdezte a partbírót, aztán megváltoztatta ítéletét, és 11-est ítélt a Kinizsi ellen. Most a Kinizsi reklamált. Kéí percig állt a játék, aztán Kandó állt neki a büntetőnek, és félma- gasan a jobb oldalra tartó labdáját Mezőfi pompás vetődéssel először kiütötte, majd másodszorra rávető- dés után megfogta. A 43. pe eb n a csepeliek leterítették Ácsot. miatt mindkét csapat majd mindvégig idegeskedve játszott. A Kinizsi előbb vetkezte le idegességét, íölényi harcolt ki, s megszerezte a vezetést. A kaposváriak jobb idegeinek köszönhető az is, hogy az utolsó tíz perc drámai küzdelmében meg tudták őrizni vezetésüket. Elsősorban Mezőíit illeti dicséret ezért. Mezőfi újbóli bemutatkozása kitűnően sikerült. A győzelem egyik Ez történt még az NB //-ben Rangadót játszottak az NB II. nyugati csoportjában. A Győri Vasas ETO ez alkalommal Budapesten mérkőzött a Szállítók csapatával és győzött. Hatalmas küzdelem volt a rangadón, de a győriek jobbnak bizonyultak. Ezzel az ETO előnye már 7 pont. Eredmények: Győr—Szállítók 2:1 PVSK—Pápa 1:0 Budafok—Vác 3:0 Sztálinváros—Oroszlány 1:0 Láng—Erzsébet 1:1 Komló—B. Spartacus 2:1 Székesfehérvár—Zalaegerszeg 2:1 A bajnoki táblázat állása: 1. Győr 22 18 2 2 47:7 38 2. Szállítók 22 13 5 4 40:17 31 3. Komló 22 12 5 5 43:23 29 4. Budafok 22 11 5 6 22:16 27 5. Székesfehérvár 22 12 1 9 46:33 25 6. Magyaróvár 22 9 5 8 28:35 23 7. Láng 22 6 8 8 20:24 20 8. B. Spartacus 22 7 5 10 30:36 19 9. Oroszlány 22 7 5 10 31:38 19 10. EVTK 21! H 3 11 28:35 19 11. ZTE 22 7 5 10 21:35 19 12. Pécs 22 6 6 10 Z5:33 18 13. Vác 22 7 3 12 21:32 17 14. Sztálinváros 22 6 4 12 31:37 16 15. KMTE 22 6 4 12 26:40 16 16. Pápa 22 6 4 12 17:35 16 A vasárnapi kaposvári motorosnyitányra a Danuvia gyár is igen erős csapatot küldött. A 125-ös gépek futamában indult Szabó EL eOOOGGOOOQGOOQOGO0OO0OO0QOOOOOO0©OOOOOCXDQ László (6), Nagy Gyula (10) - 3 győztes Hamar (13). A motoros terepversenyről szerdai számunkban adunk részlete* tudósítást. MEGYEI BAJNOKSÁG Az NB II! további eredményei Kikapott a Pécsi ETC, méghozzá az egyik kieső jelölttől, a Kiskunhalasi MF.DOSZ-tól. Nagyon nyílt a bajnokság, az első hely kérdése. Még szorosabb a küzdelem a kiesés elkerüléséért. Eredmények : Kiskunhalasi MEDOSZ-PBTC 3:0 Bonyhád—Pécsi Bányász 2:0 Eajai Építők—Komlói Béta 6:0 Pécsi Vasas—Szekszárd 2:0 3ajai Bácska-Dombóvár 2:1 1 P. Dózsa H.—K.-halasi Dózsa 3:1 Az NB III. állása (a P. Dózsa II. eredményei nélkül): emiatt le kellett vinni a pályáról., fő részese a kapus, továbbá a há- Aztán Stadler előtt nyílt, még al- rom hátvéd, akik szinte egymást kálóm, de a védők jól léptek köz- múlták felül. Jól játszott Acs és be, s ezzel vége lett a mérkőzés- Márkus is. Elöl csak Szentgróti ’ nek, | és Tallián tűnt ki. A csepeli csa- • izgalmakban bővelkedő, jó ira- ' Pálból Kulcsár, Tajti és Kandó já-1 mú mérkőzés volt. A nagy tét téka dicsérhető. 1. Csepel Autó. 22 14 1 7 54:31 29 2. Bajai Építők 22 11 7 4 43:36 29 3. K. Kinizsi Z1 12 2 7 40:24 26 4. Bajai Bácska 21 11 4 6 29:20 26 5. PBTC 21 10 6 8 48:33 26 6. Kiskun. Dózsa 20 12 1 7 45:28 25 7. Bonyhád 21 1110 32:30 22 8. K. Dózsa 21 9 4 8 36:35 22 9. P. Bányász 22 9 3 10 44:37 21 10. Szekszárd 20 8 5 7 31:33 21 11. Székesfehérvár 21 1011 39:37 20 12. P. Vasas 22 7 6 9 33:38 20 13. Bácsalmás 22 8 4 10 32:44 20 14. K. MEDOSZ 21 9 1 11 43:35 19 15. Komló 20 2 3 15 17:51 7 16. Dombóvár 21 1 3 17 18:79 5 K. Dózsa—Bácsalmás 5:0 (1:0) Bácsalmás, 600 néző. V: Papp J. | megítélt szabadrúgást Veverán a sa a kaposváriaknak, s védekezni Dózsa: Molnár II. - Gerbely, ll-| soría! feleit védhet ellenül vágta a kényszerült a csapat, még ekkor jobb felső sarokba, 5:0. Nagy iramú, érdekes, időnként élvezetes mérkőzést hozott a ki- érés ellen küzdő két csapat bácslés, Deák - Szvafch, Kuiasi - Veverán, Kecskeméti, Nagy T., Nagyréti, Moinár ín. Edüö: Zá- berszki Jenő. Bácsalmás: Magosi — Jágity, Pólyák, Wachtler — Pri- kidánovics, Böröcz — Simíiy, Batiz, Süke, Mezei, Severácz. Edző: dr. Gombos Tibor. Lendületes kaposvári támadások vezették be a mérkőzést, s hamarosan kiderült, hogy a kaposváriak, jobban tudnak alkalmazkodni _ .. a síkos, csúszós talajhoz. Gyors • játékukat nyújtották. Mint már két szöglet jelezte a kaposváriak mondtuk, a Dózsa nagyszerűen al- fölényét, amely a 7. percben góll i | kr.lmazkodoft a talajhoz, amely érett. Nagy Tibor kanta a labdát, inkább a filigrán kaposvári labdaK. V. LOBOGÖ—BARCS 1:0 (0:0) Kaposvár, 100 néző. V: Nyári J. K. V. Lobogó: Kovács I. - Lukács, Perreg, Szilvási — Zimonyi, Ju- sits — Ducsai, Végh, Simon, Kovács H., Lábas. Edző: Horváth Lajos. Barcs: Gál — András, Bed- nyák, Papp - Hégelsberger, Fili- szár - Rózsavölgyi, Göncz, Otar- tics I., Mayer, Szili. Edző: Szó vári György. Jó iramú mérkőzés volt. A Kaposvári Lobogó csatárai dolgoztak ki több helyzetet, nagyon sokat kihasználatlanul is hagytak. G: Simon. Jók: Lukács, Perreg, Végh, Simon, ill. Papp, Rózsavölgyi. Tolnai László K. H. VASÚTAS-TASZAB 5:3 (1:0) Kaposvár, 300 néző. V: Kovács. K. H. Vasutas: Illés - Wéber, Nagy, Tihanyi — Karai, Miseta — Jónás, Németh, Bencs, Kúti, Horváth. Edző: Tőke János. Taszár: Fekete — Temesi, Kalló, Kemény — Zilahi, Tátra — Uberer, Paczai, Faludi, Pámel, Vellai. Edző: Eisler Lajos. A nagy becsvággyal és lelkesedéssel játszó vasutasok már 4:0-ra vezettek, amikor védelmük megingott* s 4:2-re feljött Taszár. A hajrában azonban a Vasutas bebiztosította győzelmét. G: Kúti 2, egyet 11-esből, Bencs, Karai, Horváth, ill. Faludi 2, Überer. Jók: Illés, Nagy, Jónás, Bencs, Kúti, ill. Kemény, Uberer, Faludi. Vida Zoltán SIÓFOK-BAL ATONLELLE 3:0 (1:0) Balatonújhely, 400 néző. V: Dombrovszki. Siófok: Varga — Vörös II., Balogh, Farkas — Nagy, Egyed — Németh, Sier, Tóth, Búza, Keszthelyi. Edző: Haragh Tibor. B.-lelle: Takács — Gréczi, Szabó, Kriska — Petrus, Gróf — Kindler, Papp, Szűcs I., Cser, Horváth. Edző: Pesti János. Az egyre jobban magára találó siófoki csapat igen jó játékkal győzött. Már széllel szemben vezetést szereztek a hazaiak. s a második félidőben bebiztosították győzelmüket. G: Keszthelyi, Farkas 11-esből, Tóth. Jók: Balogh, Farkas. Egyed, Németh, ill. Gréczi, Gróf. Dr. Újvári István is két gólt rúgtak a kaposváriak, j A Dózsa ilyen arányban is rászól- . NAGYATAD-ZAMARDI 7:0 (4:0) gálfc az érteker> két bajnoki pontra. * A kaposváriaknál Molnár II. igen magabiztos volt, a 11-es kiXta védést? döntő fordulatot adott a hitié voína^bárkl. ‘“zt aSr- vett kézért. * növi!?» »rtiénvpc hivtnncáir. J°. Inés volt> öe E)eak és Gerkezést a Dózsa íölényes biztonság gp.J nyeri. Hogy ez így történt, au bely is megfelelt. A két fedezet közül Kutasi játszott színesebben, nak elsősorban az az oka, hogy a ™í I,,7 kapuváriak eddigi legjobb vldé-i a ® majorban Veve£n elem£ rugóknak, mint a robusztus kesebben, főként okosabban játs a középcsatár a védők fölött bal felső sarokba emelte azt, 1:0. Húsz percen át tartott a Dózsa fölénye. Aztán hazai percek következtek. A 28. percben tl eshez jutottak a bácsalmásiak. Szvaih ugyanis kézzel ért a labdához a 16-cson belül. A büntető rúgásnak Böröcz állt neki, Molnár II. azonban nagyszerű érzékkel kiütötte a sarokba tartó labdát, és Szvath szöglet árán felszabadított. A második félidőt bácsalmási támadás vezette be, majd a Dezs- következett. A 3. percben Molnár II. kirúgását Nagyrét! a felezővonal táján lekezelte, megszökött őrzőitől, s a 16-osrő! futtából nagy gólt lőtt, 2:0. A 7. percben ismét Nagyréti tört ki. A 16-oson belül buktatták a csatárt, ő azonban visz- szanyerte egyensúlyát, s már épp. lövésre készült, amikor ismét el- szerezte meg az Európa-bajnoki kaszálták. Vitathatatlan 11-es, ezt' címet. Aztán a magyar nők tettek T:bo? értékesítette, 3:0. Ezzel, ^ magukért, s női együttesünk is rlr» 11 a m orl/ndűc oorea A hogdiol/ 1 Európa-bajnok lett. Az egyéni vérben volt. a második félidőben különösen jól játszott. Kecskeméti volt a motor. Nagyréti minden ha- megmozdulása veszélyt jelentett a zai'.’knpk kedvezett. Be nem csu- kapura. Kielégített Nagy T. és Mol- pán ez volt a döntő. A Dózsa lelnár III. is. A hazai csapatból szott ellenfelénél. És bár a vége Wachtler, Pólyák és Prikidánovics felé már alig volt épkézláb játéko- játéka dicsérhető. Öl Európa-bajookságot szereztek in agyar asztaliteniszezők Zágrábban Az utóbbi esztendők legnagyobb magyar sikerét hózta a Zágrábban megrendezett asztalitenisz Európá- bajnokság. Az egy héten át tartó EB-n először a magyar férficsapat senyen folytatódott a magyar sikersorozat. Az asztaliteniszezés női Európa-bajnoka Kóczián Éva, férfi egyéni bajnoka Bérezik Zoltán. Magyar sikert hozott a férfi páros is: a Berczik-Sidó kettős diadalt aratott. Végeredményben csak a veg3^espárosban és a női párosban termett babér más nemzetek versenyzői számára. Ez a legnagyobb siker, amit asztaliteniszezőink az utóbbi esztendőkben elértek. Két évvel ezelőtt utoljára az EB-n négy Európa-bajnokság jutott a magyar asztaliteniszezőknek. NB I-es eredmények eldőlt a mérkőzés sorsa. A hazaiak azonban nem adták fel, s kíméletlen játékba kezdtek, hogy ellensúlyozzák a kaposváriak technikai fölényét. Ennek következményeképpen kellett hosszabb, rövidebb ideig ápolni Veveránt, Kecskemétit, Gerbelyt, Kutasi pedig már vissza sem bírt térni a játéktérre. A Dózsa védekezésre rendezkedett be, de a védelemből ügyesen Tatabánya-MTK 1:0 mentek át támadásba a kaposvá- ü. Dózsa—Csepel 4:2 riak, A 22. percben Nagyréti — Ferencváros—Diósgyőr 2:1 aki pedig hátvédet .játszott a sé- Szeged—Pécs 4:1 rült Gert-ely hefyén — előre húzó- Szombathely—Dorog 1:1 dott, kitört, s megszerezte egyéni BVSC-Bp. Honvéd 2:2 játék után a negvedik kaposvári Vasa:-Salgótarján^2:0 - A totó 12 találatos szelvénye: gólt, 4:0. A 40. percben rimát A brinokí táblázat élén tovább- Il2lxxlx2l2 2. A 12 taláNagyréti tört kapu felé, az ele- . is az Újpesti Dózsa áll 29 pont- latos szelvény 139 952 fórintot. a 11 mében lévő csatárt azonban 22 mé- tál, 2 a Ferencváros 25, 3. a Va- találatos 5120 forintot, a 10 talalatos térré a kapu előtt felvágtak. A sas 23 ponttal. Érdekesen alakul I szelvény Ljö forintot fizet. a ki eső jelölt csapatok sórrendje. íme a kiesőjelöltek: 10. SBTC, 11. Szombathely, 12. BVSC, 13. Dorog 13-13 ponttal, 14. a Pécsi Dózsa 11 ponttal. Nagyatád, 400 néző. V: Kosaras. Nagyatad: Köves — Izsák, Bogdán, Vojkovics — Tálas, Sasvári — Makkos. Selmeczi I., Simon, Selmeczi II.. Posta. Edző: Selmeczi István. Zamárdi: Mányoki — Lőrinczi II.. Lőrinezi I., Papp II. — György, Bóna — Török I.. Nagy. Kertész, Friesz, Kriszbai. Edző: Győri János. A csúszós talajú pályán a hazaiak jól feltalálták magukat, s könnyen érték el góljaikat. G: Posta 2, Tálas, Selmeczi I., Selmeczi II.. Makkos, Simon. Jók: Bogdán, Selmeczi I., Posta, ill. Lőrinczi I., György, Bóna. Horváth Miklós ngyeltóti, 600 néző. V: Németh* véd: Tóth - Vörös, Fehér, GeK. HONVÉD-LENGYELTÓTI 2:0 (1:0) Leng Honvé rőházi — Szalai, Szabó — Bartu- lov, Barta, Máj zik, Vidákovics* Ágfalvi. Edző: Gyenes András. Lengyeltóti: Bódis — Jónás, Par* rag, Kovács — Polgárdi, Németh — Leier, Csordás, Suri, Nyers, Poroz. Edző: Hruska István. Mindvégig a Honvéd játszott veszélyesebben. Igaz, szünet után belemelegedtek a hazaiak is, s két érvénytelen gólt lőttek. A hajrában a Honvéd bebiztosította győzelmét. G: Bartu- lov, Barta. Jók: Fehér, Barta, Ag- falvi, ilL Jónás, Parrag, Nyers. Magyar Ernő KMTE IL—TAB 4:1 (1:1) Kaposvár, Dózsa-pálya, 600 néző. V: Szigetvári. KMTE II.: Istvándi - Boldog, Vigh, Földi - Németh. Vajda — Laki II., Schuszter, Laki 1., Laki III. Edző: Radnai István. Tab: Weisz — Simon, Fritz, Kutor —Györke EL, Garabon — Rácz, Puha I., Simon II., Czabula, Puha IL Edző: Barna Ferenc. A tíz emberrel játszó KMTE II. nagyobb technikája jobban érvényesült a sáros talajon. Vighet a 30. percben tiszteletlenségért kiállította a játékvezető. G: Laki H. 2, Boldog* Schuszter, ill. Puha I. Jók: Boldog, Földi, Laki II., Vajda, ilL Fritz, Puha I., Czabula. CSURGÓ-MARCALI 2:1 (2:0) Csurgó, 400 néző. V: Erdélyt. Csurgó: Kepler — Németh, Hottó 11., Hottó I. - Szokol, Varga - Sebestyén, Sótonyi, Bata, Szabó I.s Nagy. Edző: Pápa Imre. Marcali: Szántó — Vanics, Jakab, Hajdú — Király, Iliász — Takács, Bertók, Horváth, Kisborsó, Farkas. Edző: Abonyi Károly. A sáros, mély talajú pályán lefolyt mérkőzésen mindvégig a hazai csapat volt fölényben. A győzelemre főként azzal szolgáltak rá a csurgóiak, hogy időnként a széleken korszerű támadásokat vezettek. Jakab 11-es ét Kepler kivédte. G: Bata 2, ill. Hottó II. öngól. Jók: Hottó I., Varga, Bata, ill, Bertók, Jakab, Kisborsó. Halmai Emil GYÉKÉNYES—SOMOGYSZOB 1:1 Erről a mérkőzésről nem kap** tunk részletes jelentést. A megyei bajnokság forduló után: állása a 22. 1. K. Honvéd 22 16 2 4 66:22 34 2. Tab 22 13 1 8 52:30 27 3. Csurgó 22 11 5 6 46:32 27 4. KMTE H.* 21 12 1 8 58:43 23 5. Taszár 22 9 5 8 44:37 23 6. K. V. Lobogó 22 9 5 8 36:46 23 7. Siófok 21 9 4 8 35:24 22 8. Marcali 22 9 3 10 51:44 21 9. Barcs 22 7 7 8 30:30 21 10. Nagyatád* 22 10 1 11 56:43 19 11. Balatonién e 22 7 5 9 46:51 19 12. K. H. Vasutas 22 9 1 12 33:46 19 13. Lengyeltóti 22 7 5 10 26:53 19 14. Zamárdi 22 8 2 11 36:58 18 15. Gyékényes 22 6 4 12 27:53 16 16. Somogyszob 22 4 7 11 31:55 15 * két büntetőpont levonva. KHART FERENC, A BARANYA MEGYEI LSZ FŐTITKÁRA: Tévedtünk Ács határozatánál... Főként a Kaposvári Kinizsi szurkolói körében tart nagy érdeklődésre számot az úgynevezett Aes- íigy. Az történt, hogy a Baranya megyei LSZ 14. sz. hivatalos lapjában megjelent Acs Árpádnak, a K. Kinizsi labdarúgójának eltiltó határozata. Mint fentebb megírtuk, a Kinizsi az MLSZ-nél fellebbezett. Viszont a hírek szerint Pécsett még folytatni kivánták az Acs-ügyet. Hétfőn délután Pécsett felkerestük Khart Ferencet, a Baranya megyei LSZ főtitkárát, s megkértük, nyilatkozzék, mi a helyzet az Acs-ügyben. A főtitkár a következőket mondotta: — Sajnos tévedtünk az Acs Árpád ügyében hozott határozatnál. Pedig mi jóhiszeműleg jártunk el, s ezt bizonyltja, hogy megkérdeztük az MLSZ egyik vezetőjét )R, aki szintén úgy vélekedett, hogy Ácsra vonatkozik a korábbi eltiltó határozat. Amikor Vőrösvárí Ágoston az MLSZ-tói távbeszélőn felhívott bennünket és helyesen világította meg a kérdést, rájöttünk, hogy - sajnos - tévedtünk, Ezért Is adtunk távbeszélőn játékengedélyt Ácsnak, aki tudomásom szerint szerepelt is a Kinizsi csapatában vasárnap. Ami az Acs-ügy folytatását illeti, az legfeljebb találgatás. Annyi csupán az igazság, bogy a jövő szerdán a BLSZ elnöksége hivatalosan jóváhagyja az Ácsnak kiadott játékengedélyt. Semmiféle újabb határozatra nem kerül sor - fejezte bo nyilatkozatát Khart Ferenc. A főtitkár nyilatkozata nyilván megnyugtatja majd a Kinizsi táborát, annál Inkább, mert a főtitkár lapunkkal is közölte, hogy Ácsnak a korábbi intézkedéssel ellentétben nem is kell megjelennie a szerdal pécsi elnökségi ülésen.