Somogyi Néplap, 1960. április (17. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-10 / 85. szám

SOMOGYI NÉPLAP

6

Vasárnap, 1960. április M)

KÖNYVEKRŐL

Lev Tolsztoj: KARENINA ANNA

Az Olcsó Könyvtárnak indulása óta fő célja az olvasók minél szélesebb köréhez eljuttatod a világirodalom legjava alkotásait. Már megszokottá, természetessé vált, hogy a legnagyobbak: Gorkij és Csehov, Balzac és Stendhal, Dickens és Thackeray, Móricz, Mikszáth és Jókai művei sorra-rendre megjelenjenek a sorozatban. Végre sikerült teljesíteni az olvasók régi kívánságát: megjelenik Lev Tolsztoj regénye, a XIX. századi nagy realizmusnak ez a csodálatos alkotása, a Karenina Anna négy kötetben, teljes szöveggel — összesen körülbelül két mozijegy áráért.

Széchenyi Zsigmond: NAHAR

Nahar: á tigrisnek, az ázsiai dzsungel legfélelmetesebb vadjának neve a messzi Indiákon. Ezért választotta indiai vadásznap- lója címéül Széchenyi Zsigmond a Nahar nevel — a könyvben indiai vadászatairól, főként tigrisvadászaitofcról mesél az olvasónak. S mint minden ‘könyvében, itt sem csak a vadászikalandok izgalmát, feszültségét közvetíti az olvasóhoz: végigvezeti az olvasót Bombay és Calcutta szűk, csatornázatlan utcáin, bélpoklosok, fakírok, indiai kulik, utcán lakó szegények és szent tehenek között, s magával viszi a bhopali, jaipuri, bikaniri maharadzsák fényűző, pazarló palotáiba, ünnepségeire, vadászataira s főként legtöbbször a czsungelbe, ahol elefánton vagy magas lesen várja a vadász, hogy előbukkanjon a rengetegből Nahar gyönyörű, csíkos teste.

Az izgalmas naplót két kötetben jelenteti meg az Olcsó Könyvtár.

BERTALAN ISTVÁN KÉT VERSE

'Ja na szelő

Reggel még hógyapjasak a felhők, összebújnak, mint fázó állatok, de a fényes juhász parancsára déltájban szétszaladnak legelészni az égi mezőn.

A huncut szél, a fürge puli csaholva lohol utánuk, s még napszállta előtt egybetereli a szétfutott nyáját;

(J-iataL atilla

Egy éve szégyellte volna még egy férfi szemétől is mellét e kicsi nő, ki ringatja szép, tejszagú, pityergő kisdedét,

•

s a vonatfülkében nyitja szét csipkézett, hófehér réklijét, s állja mindenki tekintetét, merít csöppnyi gyermeke enni kért.

(Folytatás az 5. oldalról.)

könnyebb — mondja, aztán megkérdezi: — Te még újonc vagy, igaz-e?

A lány elpirul, megint elsimítja a homloka fölött a haját, bólint. Már nem néz se Bordácsra, se a fiúkra, csak a mésszel törődik. Balázs Gyuri Bordács vállára teríti a kabátot, egymás mellett baktatnak a telep felé.

— Csuda kis nő — nevetgél Gyuri — színtiszta ártatlan kinézésű.

— Az is — biccent Bordács komolyan. — Ártatlan.

A fiú rásandít, aztán nem mond semmit. Kigombolja az inget a mellén, a szélnek domborítja mellkasát.

— Tudja, volt nekem egy ilyen kis nőm. Szakasztott ilyen kinézésű volt. Csak aztán bement a városba, és többet felém se bagózott. Pedig de szerettem, a fene egye meg!

Nagyokat szív a levegőből, majd sisteregve kiengedi. Bordács oldalt néz rá, megmosolyogja.

— Te se tudsz mihez kezdeni az erőddel, csak legény- kedsz.

A fiú sértődötten beszopja az ajkát, begombolja az inget.

— Tehetek én arról' hogy a Városban pénzes-janija akadt?

Bordács legyint.

— Meg is kell tudni tartani a nőt, fiam, ahhoz kell csak az igazi virtus.

A fiúnak gúnyosan csillan a szeme, mondana valamit, de lenyeli. Többet nem is szólnak egymáshoz, köszönés nélkül válnak el, mennek haza.

A kontyos lányt Magdinak hívják. A munkavezetőtől tudta meg Bordács. Aztán másnap, harmadnap is odaáll a ló.ny mellé. Negyednap meg már a lány kérdezi tőle:

— Holnap is eljön?

Bordács mosolyog, a lány ugráló mellecskéjét nézi, és ki tudja, mit gondol magában. Int neki, hogy igen. Gyuri hátrább ül, a tótágast állított talicskán, ő is a lányt nézi. Ö is negyednapja nézi, de a lány ritkán fordul feléje. Akkor elpirul, félretolja a homlokából a haját.

— Le kéne vágni azt a fürtöt — mondja csendesen a fiú.

A lány hajoltában ránéz, megrázza a fejét.

— Azt nem lehet.

A fiú felmarkol egy követ, áthajítja vele az utat.

— Mást se lehet?

— Mit mást? — kérdezi a lány a keverőre támaszkodva.

— Hát, eljöhetne velem ma este sétálni vagy moziba. Elmennék magáért a szállásra.

A lány nem szól. Éppen hozzák az üres ládát, megtölti habarccsal.

Amikor elviszik, megfordul.

— Azt lehet — mondja — moziba. De csak akkor, ha maga is jön. — Ezt Bordácsnak mondja. Bordács görnyedten áll, le nem veszi a szemét a lányról. Aztán a földet bámulja, úgy bólint.

—»Jó.

Bordács hosszú léptekkel siet haza. Jobbról is, balról is ráköszönnek, de ő éppen csak visszabicceni. Aztán már nem is biccent, csak rohan. Otthon végigdől az ágyon, tarkója alatt összekulcsolja a kezét. Akkor is igy feküdt, amikor elment az asszony. Megcsúfolta őt az asszony, fiatalabb ember

kellett neki, szilajabb, szere- tőbb ember. Pedig sose bántotta. Azon a napon, amikor elment, meg akarta verni, de akkor se vitte rá a lelke. Bordács behunyja a szemét, fáradtságot érez. Szép ez a lány. Csillag forma az arca, és züm- mögően nevet. Naptól melegített szemében csúfondáros mosoly bújik, az is csillagforma...

Feláll, kinéz az ablakon. Kinn világítanak a lámpák és csillognak a tetők. A hold olyan, akár egy csúfolkodó lányszem. Felhők úsznak el előtte.

Kopognak az ajtón. Bordács nem fordul meg, tudja, hogy a Balázs Gyuri. A fiú leereszkedik a székre, ő is kibámul az ablakon.

— Esni fog — mondja.

Bordács bólint.

— Esni fog.

Hallgatnak. A fiú az asztalra teríti a kezét, lomhán szétterpeszti az ujjait. Bordács megfordul, vállával eltakarja a kicsi ablakot.

— Nagyon hasonlít ez a lány ... arra a másikra? — kérdezi.

A fiú nem néz rá. Begörbíti az ujjait, az asztallapját kapir- gálja. Int a fejével.

Bordács elköhhenti magát, aztán egyszerre nevetni kezd. Sokáig nevet.

— Hát te meg mit gondoltál? — és fanyarul legyint. — öreg hr/szár vagyok én már.

A fiú zavarba jön, megvakarja a füle tövét. Nem tudja, mit mondjon. Egy kicsit szégyellt is magát.

— Maga tetszik neki — nyögi ki.

=- Én? = Bordács felkapja

SOMOGYI KAROLY:

(Benuitatd elő tt

A kis Virág Kati anyja megszólítja a boltban lánya egyik barátnőjét:

— Bözsi, téged nem hívott a tanító bácsi?

— Hova?

— Ma estére a kultúrházba. Valami színdarabot akarnak tanulni, arra osztják ki a szerepeket.

— Hívott bizony, de én megmondtam, hogy téeszcsés darabban nem játszom. Hogyne, még csak az kéne! Anyám is azt mondta, inkább levágja a fejemet a nagyfejszével, apám meg vasvillát ígért, ha olyan szerepet elvállalok. Tavaly szívesen játszottam a Sári bíróban, de ebben nem, és mindenki szégyellje magát, aki még a színpadon is a téesz mellé áll. A Mari ángyom is ezt mondta.

— A fene a jó dolgotokat, hiszen ti is beírtatok a szövetkezetbe, nemcsak mi. Ma reggel is láttam apádat, ment a többivel dolgozni. Ganyét vitt.

— Az más. Dolgozni, azt muszáj. De színdarabot játszani senki sem kötelezhet.

— De nagy szád lett egyszerre! Talán nem neked akarják adni a főszerepet, azért affek- tálsz.

— Nem is kellene! Csak játssza el a Kati, ha olyan nagyon pártolják a szövetkezetét. »Na, isten velük!

Csörrenve tette be maga mögött a boltajtót, és fejét felvágva elkopogott a nemrég épült betonjárdán.

Bent egy pillanatra csend lett, aztán a boltosnak kezdett magyarázni Kati anyja, de az nem nagyon figyelt rá, így abbahagyta. Gyorsan belerakta a vásárolt holmit a hálójába és elköszönt.

Otthon első dolga volt, hogy átkiabálja a lányát a szomszédból.

— Miféle színdarabot akartok ti játszani?

— Nem tudom, édesanyám, ma mondják meg. Azért kell menni — süti le szemét a lány.

— Ne hazudj a, szemembe! Tudod te nagyon jól, miről szól. A téeszcséről. Igaz? Hát este szépen itthon maradsz, nem mész sehova. Ha a Huszár Bözsi nem játszik, neked sem muszáj mutogatni magad a színpadon, és ráadásul ilyen darabban. Megértetted? Aztán

a fejét, szemtől néz a fiúra. — Aztán miért is ne tetszenék neki? Nem vagyok én hitvány ember. Sose voltam.

Halkabbra veszi a hangját, hüvelykujjával a háta mögé bök.

— Kérdezd csak meg apádtól.

A fiúban benneszorul egy lélegzet. Előrehajol, a férfi arcába bámul.

— Apámtól? — kérdezi, és már mindent ért, majdnem hogy ujjong. — Hát ő talán tudja?

Bordács meghajtja a fejét.

— Tudja. Sokat jártunk lányok után, amiatt vágtam egyszer a földhöz. Ilyen legény voltam én. Pedig ő sem volt gyenge fajta.

Gyuri feláll, remeg a keze, a homlokát törli vele. Meleg van. Befülledt a levegő a falak közé. Bordácson is fénylik a verejték. Súlyos cseppekben gyűlik a haja tövén.

— Menj csak el — mondja a fiúnak —, lányt nem illik megvárakoztatni.

Grimaszt vág, a derekát ropogtatja. Már nem is törődik a fiúval. De az még mindig tétovázik, az ajtó felé lép, majd meggondolja magát, kezet akar nyújtani. Bordács ellenségesen rákiált.

— Eredj már!

Amikor a fiú kimegy, Bordács kigombolja az ingét. Teleszívja a tüdejét levegővel, aztán egy puffanással kilöki, magából. Közben a mellkasát tapogatja. Később visszadől az ágyra, tarkója alatt összefűzi a kezét.

ne bőgj ám nekem, mert mindjárt nyakon váglak, még ha elmúltál tizenhat éves, akkor is. Gyere, inkább segíts diót törni a holnapi kalácshoz.

A nemrég épült, még va** kolatlan művelődési otthon ablakai sárga fénnyel világítanak. A kisteremben, ahol a könyvtárszekrény is áll, hárman vannak, amikor a tanító belép. Sakkoznak. A harmadik nézi őket.

— Na, csak ennyien? Hol a többi nyolc?

Mintha nem hallanák a kérdést, belemerülnek a játékba. Végre megszólal az egyik:

— Tanító bácsi, én is csak azért jöttem, hogy bejelentsem: nem vállalok szerepet a színdarabban.

— Nem? Éppen te? És

miért?

— Hát... sokat kell dolgozni az erdőn, messze is van, aztán az ember elfárad, míg hazaér, késő van, inkább lefekszik. Meg nem is nekem való már. Csinálják a fiatalok.

— Igen. Csinálják a fiatalok. És ha szabad kérdeznem, te hány éves vagy? Ha jól emlékszem, tizenkilenc. Igaz?

— Húsz leszek a tavasszal.

— Nézd, Laci, ne kerteljünk. Nem erre tanítottalak én annak idején, de azóta sem, itt a kultúrházban. Mondd még egyenesen, miért nem akarsz játszani.

A csinos, fekete hajú fiú, aki már két színdarabban játszott főszerepet, kis ideig ki bámul a sötétbe, aztán hajdani tanítójára rá sem nézve elkezdi:

— Tudja, tanító bácsi, nem is olyan egyszerű erről beszélni. Nem könnyű, higgye el. A! faluban azt beszélik — hiszen talán hallotta is —, hogy el sem jönnek megnézni egy ilyen darabot. Meg lányszereplőt sem kapunk rá. Anélkül meg mit kezdhetünk? Nem lehet, nyugodjunk ebbe bele, és játsszuk el a Bástyasétányt! Az Is mai darab, igaz, de legalább nincs benne téeszcsé.

— Te Laci. Olvastad ezt a darabot? Vagy legalábbis tudod, miről szól?

— Nem olvastam, de azt mondják, a szövetkezetét dicséri.

— Na és?

— Hát ez meg nem tetszik a falusiaknak.

— És neked?

— Nekem is kevesebb gondom volna, ha egyéni maradok.

— De nem maradtál az. Sőt még a felügyelő bizottságba is beválasztottak, mint komoly, értelmes fiatalembert, a KISZ titkárát. Tudod mit? A további vita helyett inkább olvasd el holnap estig ezt a szöveg4 könyvet. Jó? Aztán majd megbeszéljük.

— Rendben van.

— Mai megbeszélésünk azonban, úgy látom, elmarad. Holnap újra találkozunk hétkor, remélem, nem ennyien. No, csak szórakozzatok tovább. Jó éjszakát!

A tanító elgondolkozva in- dúlt haza. Hát tényleg kudarcot vall ezzel a darabbal? Igaza lesz a feleségének, aki mindenáron le akarta beszélni e vállalkozásról? Igen, tavaly a Sári bíró sikert aratott, két éve is jó bevételük volt a Cigányból.., De ott nem lehet megállni, maga is belátja már, bár még két évvel ezelőtt hevesen vitatkozott a népművelési felügyelővel, aki mai darabok bemutatására biztatta. Akkor még védte a népszínműveket, amelyek érzelgősségükkel mindig megrí- katták a falusi mamákat. De különösen mióta bejár a járási székhelyre a színház tájelc- adásaira, csodálkozva gondol vissza előbbi önmagára: hogyan tudott olyan darabokat betanítani, azok sikerének örülni, mint például a Vén bakancsos? Igaz, az 'céllett a közönségnek. És »--:ri is ez volt az érve az idei őszig, amikor az egyik színházi előadás után elhatározta, hoev ezt ó is be- tarnte T-T£t jtt

van Tanítaná. nincs kinek.

Keserű gondolatok forognak

az agyában, üldözik, kergetik egymást, de csak körbe-korbe: sikerül-e vagy megbukik-e a kísérlete?

— No, hányán voltak a próbán? — fogadja a felesége.

— Hárman.

— Mit mondtam? — csattan fel diadalmasan az asszony. — Ismerem én ezt a falut. itt születtem, tudom, hogy nem kell ezeknek más, mint a népszínmű meg az operett Hogy felejtsék a hétköznapok gondjait.

Az ember nem szól. Sokszor vitatkoztak ezen az utóbbi hetekben, de nem tudtak közös nevezőre jutni. Most már nem is vonultatja fel szokott érveit. Hagyja beszélni a feleségét, de gondolatai már túl járnak a szűk konyhán.

Reggel fáradtan ébredt. Az iskolában szórakozott volt, a felelőnek, aki mindent összehadart, ötöst adott, az osztály erre enyhén felmoraj lőtt, a hátsó padokban kuncogtak. Alig várta az egy órát. Akkor sietve megebédelt, aztán elköszönt hazulról.

Először a tanácselnökhöz ment. Onnan együtt felkeresték a párttitkárt meg a tsz-el- nököt, majd az előző kettővel elkezdték a házalást. Minden szereplőt meglátogattak, beszéltek a szüleikkel s megígér- tették velük, hogy este hét órára megjelennek a művelődési otthonban. Csak két helyen nem kaptak ígéretet. Kurtán, azzal bocsátották el őket, hogy nem érnek rá, de a gyerekeket sem engedik eL Nem kell azoknak bohóckodni mindenféle vacak színdarabban — mondták az egyik háznál. — Ezek helyett még aznap délután újabb szereplőket kerestek.

'p' él nyolcra huszonötén •••■*■ gyűltek össze a könyvtárteremben. A tizenkét szereplő, kilenc szülő meg a falu négy vezetője. Ott volt a KISZ-titkár is. A kellemesen fűtött helyiségben letették nagykabátjukat, kényelmesen elhelyezkedtek, és a művelődési otthon igazgatója megkezdte a Kapun belül című dráma felolvasását, ahogy azt már délután megbeszélték.

Fél óra múlva, az I. felvonás végén bejelentette, hogy öt perc szünetet tart, mivel elfáradt a felolvasásban.

A hallgatók megmoccantak. Az egyik asszony, aki fejét oldalra billentve mindvégig nagy figyelemmel hallgatta a színművet, odasúgta a szóm- szédjának:

— Igaza van ám az öreg egyéninek!

— Miért? — figyelt oda a párttitkár.

— Mert nem becsülték meg a tudását, azért. Hosszú tapasztalata volt annak a dohánytermelésben, mért nem ismerte el az elnök. Akkor biztosan be is lépett volna.

— Mert nyakas ember volt — veti közbe a másik.

— Még az agronómusnak sem hitt, annyira nagy volt az önfejűsége — toldja hozzá valaki.

— Igaz, az öreg is makacs volt, nemcsak az elnök. Ráadásul még maradi is. Nem kitagadta még a fiát is?

— Aztán kibékülnek-e, tanító bácsi? Mármint az elnök rr/:g az öreg dohányos — kérdik többen. — Mi lesz a lánynyal? Meg a másik pár sorsa hogy alakul? összekerülnek-e? Tessék már tovább olvasni.

Tizenegy óra körül járt már az idő, amikor csoportokra szakadozva, még mindig élénken vitatkozva hazafelé indultak.

l\,/f ásnap megkezdődtek a próbák, öt hét múlva pedig zsúfolt nézőtér izgult az öreg dohányos meg a tsz-elnök szellemi párbaján, a négy fiatal szerelmi bonyodalmán, és őszintén csattant a taps amikor a harmadik felvonás végén baráti kezet nyújtott egymásnak a tsz-íagság feje és a »-megrögzött-« egyén: gazda, valamint hogy az új élet keretében boldogan talált egymásra a két fiatal pár.