Somogyi Néplap, 1960. április (17. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-09 / 84. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1960. április 9, SPORT Összeállítási gondok az NB-s labdarúgó-csapatoknál Űjabb »sorsdöntő-« forduló kö- vétkóHk. Ha á KMTÉ legyőzi Mo- sönmagyaróvárt, ismét lépest tesz előre a kiesés elkerülése felé. Ha a Kinizsi nyerni tudna Dunaha- rasztiban, a éukorgyáriak még versenyben maradnának a bajnoki címért. Ha a £>ó2sa akár csak egy pontöt is tudná Szerelni Bácsal­máson, megszilárdítaná helyzetét. A KMTE veresége komoly kiesési gondokat okozna a csapatvezetők­nek, ha a Kinizsi kikap, végképp búcstit mondhat a bajnoki álmok­nak. A Dózsa bácsalmási veresége is nehéz helyzetbe hózhatja a ka­posvári lila-fehéreket. Mindezeket a2ért mondtuk el, hógy bizonyít­suk: nem elcsépelt szó a »sors­döntő-* jelző. Való iga2 viszont, hogy a hajraban rendszerint min­dén egyes mérkőzés, minden baj­noki pont sorsdöntő lehet. Az utolsó harmadba érkezett labda­rúgó-bajnokságokban pedig meg­kezdődött a hajrá. Nos, hogy ké­szülnek erre az egyes csapatok? Egy rövid vizsgálódásból is kitű­nik, hogy mindenütt akad gond. Jellemző, hogy még sehol sem ál­lították össze a csapatot. Nézzük csák. NEHÉZ LESZ A RMTE-NÉL PADOS’S HELYETTESÍTENI Minél kÖ2elebp érkezünk a Mo­sonmagyaróvár elleni mérkőzés időpontjához, annál inkább bebi­zonyosodik ez állítás igaza. Mert igaz, hogy Pados labdáinak kisebb hányadát esetleg nem jó helyre továbbítja, de az is igaz, hogy a KMTE mérkőzésein Pados az, aki legtöbbet beavatkozik a játékba, és különösen a védekezésnél vál­lal a munkából olykor oroszlán- részt. A kitűnő fedezet játékára azonban legalább egy hóhapig nem lehet számítani. Most Zádori edző­nek alig kínálkozik más megol­dás. mint hogy Pammert visszavi­szi fedezetnek. A támadósorban Zsoldos jut ismét szóhoz. Andro- sitfi Imre, a KMTE elnöke nem túlzottan derűlátó, de azért bízik a Mosonmagyaróvár elleni csapat­ban. Reméli, hogy a játékosok át­érzik, mit jelent a Mosonmagyar­óvár elleni mérkőzés. — Ha labdarúgóink valóban ér­zik a rájuk háruló feladat nagy­ságát, akkor megfelelőképp ké­szülnek fel, s ez esetben a miénk lehet a két fontos bajnoki pont - mondotta Androsits Imre. EGY SOR NYITOTT KÉRDÉS A KINIZSINÉL Még el sem ültek a Bácsalmás­tól elszenvedett vereség hullámai, máris újabb problémák megoldása jelent gondot a Klnizsi-vezecőknek. Elsősorban a Csepel A.utó elleni mérkőzés kapuvédőjének kiléte a nyitott kérdés. Őri ugyanis meg­sérült a múlt vasárnapi találkozón, s egész héten orvosi kezelésre járt. Válla még ma is dagadt. Nem biz­tos, hogy játszhat. Hoífer József, a magyar ifjúsági labdarúgó-válo­gatott kapitánya szombaton a sportkórházban megvizsgáltatja őrit, s ekkor dönt, hogy számít-e •rá az UEFA_-tornán. Ez a vizsgálat dönti el azt is, hogy őri védhet e Dunaharasztiban. Ha nem, akkor az »öreg« Mezőfi lép elő. Igaz, hogy MezŐfinek nincs edzése, de a Kinizsi-vezetőknek nincs más választásuk, mert egyszerűen nincs a Kinizsinek tartalék kapusa. Pénteken nem várt bonyodalom ■keletkezett Ács ügyében. A Bara­nya megyei Labdarúgó Szövetség titkára táviratilag értesítette a Ki­nizsit, hogy Acs mégsem játszhat., mert a szabályok kimondják, hogy a felfüggesztett büntetés időtarta­ma alatt mindannyiszor életbe lép a kirótt büntetés. Ehhez tudni kell, hogy Acs a bajai levonulás miatt egyhavi eltiltást kapott. Ezt azonban hat hónapra felfüggesz­tették. A múlt év decemberében i Ácsot a Székesfehérvár elleni mér-' HÍREK kőzésen kiállították, s el is til­tották. A téli szünet idején azon­ban lejárt az egyhónapos bajai büntetés is (nem bajnoki mérkő­zésekre szólt az eltiltás, haném egy hónapra). A Kinizsi azt állít­ja, hogy Acs kitöltötte büntetését, Pécsett más a vélemény. Úgy hír­lik, végső fokon az MLSZ mondja majd meg, hogy Acs szerépelhet-e vagy sem. Az azonban bizonyos, hogy Gergely éé Tóth is játszik Dunaharasztiban. Avar edző sze­rint a csapaton letargia lett úrrá. Pedig azoknak a játékosoknak van igazuk, akik úgy vélekednek, még nincs k'tső — mondotta az edző. j Minthogy nem megy különvonat, a Kinizsi szombátón reggel eluta­zik Budapestre, s Dunaharasztiból csak hétfőn hajnalban érkezik vissza. Szeretnénk remélni, hogy két bajnoki ponttal a birtokában. MEGTALÁL JA-E A DÓZSA a bácsalmási kemény játék ELLENSZERÉT? Ettől függ a Bácsalmáson sorra kerülő Bácsalmás—K. Dózsa NB III-as bajnoki labdarúgó-mérkőzés sorsa. Zábors2ki edző nem éppen derülátó. Azért kesereg, mert vi­déken a kéményen játszó csapatok ellen a Dózsa rendszerint nem ta­lálja meg a megfelelő ellenszert. Legalábbis eddig így volt. — Most azonban tálán épp a mérkőzés döntő fontossága áthatja majd Nagyrétit, Molnár III-at meg a többieket, s ez esetben egy pon­tot elhozhatunk Bácsalmásról — mondottá Záborszki edző. Egyéb­ként a lila-fehéreknél is van ösz- szeállítási gond. Szvath Játéka bi­zonytalan. Rendelkezésre áll vi­szont a fedezet helyén Güth, sőt esetleg Nagy Árpád is, aki újból edzésbe állt. A Dózsa vasárnap reggel különautóbuS2ón utazik el a bácsalmási mérkőzésre. A MEGYEI BAJNOKSÁGBAN sok érdekes mérkőzés kerül sor­ra. A Gyékény es-Somogyszob ta­lálkozón eldőlhet az egyik kieső csapat sorsa. Jó mérkőzést ígér a Csurgó—Marcali találkozó, vala­mint a Siófok—Ba latonlelle össze­csapás is. A zamárdiak meglepe­tésre készülnek Nagyatádon. Len­gyeltótiban sem lesz könnyű dolga a Kaposvári Honvédnak. Háromfán új, négy tantermes iskolát, kétszobás pedagógus­lakást építenek 1 millió 307 ezer 942 forintos költséggel. Az iskolát szeptember 1-én adják át rendeltetésének. A lottó nyerőszámai: 6, II, 53, 59, 83. A lottó 15. játékhetének nyerőszámait pénteken Tabon, a járási művelődési házban sorsolták ki. A 15. játékhétre 4 235 611 szelvény érkezett be a fogadóktól, így egy-egy nye­rőosztályra mintegy másfél millió forint jut. (MTI) A fővárosban Is szeretnének helytállni a legjobb kaposvári kerékpárosok A kerékpárosok eddig csak »kós­tolgatták« a tavaszt. Eléggé rövid­távú, kényelmes versenyek bonyo­lódtak le, amelyek csak felkészü­lésnek számítoCtak. Kiss János, a Somogy megyei Kerékpáros Szö­vetség egyik vezetőségi tagja el­mondotta lapunk munkatársának, hogy most már vége a »majáliso­zásnak-«. Megkezdődik a komoly munka. Az első próbatétel a most vasárnap Budapesten sorra kerülő Osztjapenko-emlékverseny lesz, amelyet az Országos Béke Kupa versenyei közé soroltak. Az öt fordulóból álló OBK-versenyek idény nyitója lesz a vasárnapi fő­városi verseny. Ezen az országos viadalon a somogyi kerékpárosok két csapattal Is rajthoz állnak. Az ifjúságiak együttese a következő lesz: Füzér, Klencsár, Szabó, Ko­vács. Ez a csapat mint Somogy ifjúsági válogatottja szerepel. Fel­nőtt csapatot a K. Kinizsi indít, ennek összetétele: Kiss K., Fenyő, Turnár, Entz. Kiss János jó szereplést vár a somogyi csapatoktól. A verseny keretében megrendezett ünnepé­lyen a Somogy megyei Kerékpáros Szövetség koszorúját is elhelyezik a vecsési határban lévő Osztjapen- ko-emlékműnél. SPORTMŰSOR SZOMBAT Teker összevont megyei bajnokság: K. Petőfi—PVS'K, Petöfi-pálya, 14.45 ó (Horváthné). K. Spartacus—K. Fáklya, Spar- tacus-pálya, 15,30 ó (Demeter). VASARNAP Teker Összevont megyei bajnokság: K. Építők—KMTE, Építök-palya, 8 ó (Ládonyi J.). Motor: Területi motocross bajnokság és országos meghívásos verseny. Ka­posvár, Szarkavári rét, 9,30 ó. Labdarúgás: NB II.: KMTE-Mosonmagyaróvár, Ka­posvár, Dózsa-pálya, 15,30 ó (Szé­NB 111.: Csepel Autó—K. Kinizsi, Duna- haraszti, 16 ó (Szekeres). Bácsalmás—K. Dózsa, Bácsalmás, 16 ó (Papp). Megyei I. osztály: K. V. Lobogo-Barcs, Textiles­pálya, 10 ó (Nyári), Siófok—Ba la­tonlelle, balatonújhelyi pálya, 16 ó (Dombrovszki), Gyékényes-So­mogyszob, Gyékényes. 16 ó (Gadá- nyi), K. H. Vasutas-Taszár, Cseri- pályá, 10 ó (Kovács Gy.), KMTE II. -Tab. Kaposvár, Dózsa-pálya. 13,30 ó (Szigetvári) Nagyatád-Zamárdi, Nagyatád, 16 ó (Kosaras), Lengyel- tóti-K. Honvéd. Lengyeltóti, 16 ó (Farkas), Csurgó-Marcali, Csurgó, 16 ó (Nagykanizsáról). Majdnem 40 motor és ugyanennyi kitűnő motoros vetélkedése a motorsport idénynyitóján Üjabb sportág lép be a sorba. Most már tavasz van a motorosok­nál is. Vasárnap a szarkavári ré­ten hivatalosan megkezdődik Dél- Dimántúl motoros terepbajnoksá­ga. Az első fordulót azzal teszek színesebbé, érdekesebbé a Kapos­vári Zalka Máté Motoros Klub (a rendező egyesület) vezetői, hogy a területi bajnokságot országos meg­hívásos versennyel kötötték egybe. A legkiválóbb fővárosi motorosok némelyike felhasználja az április 10-i kaposvári motocross versenyt arra, hogy főpróbát tartson az áp­rilis 17-i országos bajnokság előtt. A központi Zalka Máté 9 verseny­zőt küld Kaposvárra. A Danuvia is 3—4 legjobb »menőjét« küldi el a szarkavári rétre. Ismét Kapos­várott láthatjuk majd a tavalyi háztömbkörüli verseny emlékeze­tes, 6-O0 rajtszámot viselő ver­senyzőjét, Szabó II. Lászlót. Biz­tos már az ugyancsak közismert Hernádi indulása is. No és Balas- kó. Végvári, Mátyás, Kőműves, Beleznai is szeretnék megmutatni, hogy nem töltötték tétlenül a te­let. Minthogy motoros szak társakról van szó, a 23. AKÖV megszervezte a Széchenyi térről Szarkavárra in­duló különjáratokat. Az igények­nek megfelelő mennyiségű társas­gépkocsi szállítja majd ki a nyil­ván nagyszámú érdeklődőt a va­sárnap délelőtt fél 10-kor kezdődő motoros nyitányra. Hát még ha jobban összefognának a mernyeiek. A kaposvári járási labdarúgó- ; bajnokságban az őszi idény kéz-: detétől fogva majdnem minden hé- j ten Mernye labdarúgóit találtuk a táblázat élén. 'Ez a helyzet most is, amikor már 14 fordulón jutottak túl a csapatok. Nem véletlenül él- ! lovas - állítjuk - a legerősebb já-, rási bajnokságban Mernye labda-: rúgó együttesé. Több mint negyedszázada már, I hogy Mernyén otthonra talált a sport. Ök is, mint a többiek, a labdarúgással kezdték. A harmin­cas és a negyvenes évek legjobb somogyi labdarúgói elmondhatják, hogy ott, a vasútállomással szem­ben, a mernyei pályán milyen sok nehéz csatát kellett vívniuk még az élvonalba tartozó kaposvári labdarúgó-csapatoknak is. Az elég gyors felfutást letörés követte. A gyökerek azonban oly mélyre nyúltak, hogy amikor a háború vihara elsodorta a sport- ( élet színpadáról a mernyei csa­patot, a labdarúgás eme kis fája hamarosan újra sarjadt. Fokoza­tos volt a fejlődés, és úgy fest, hogy talán most jutott el Mernye labdarúgó-sportja ismét a legma­gasabb pontra. Járási bajnok lesz-e a mernyei csapat? - tettük fel a kérdést Po­zsonyi Jenőnek, az amolyan min­denes szerepét betöltő csapatveze- tőnek.- Szeretnénk jól szerepelni, s ha ez a jó szereplés azzal záródna, hogy bajnokságot nyer csapatunk, természetes, liogy örülnénk neki. Nem akarunk azonban bajnokok lenni mindenáron - hangzott a j felelet. Aki a mernyei sport sikereinek titkát kutatja, az ebből a rövid, de igen tömör válaszból feleletet kap minden kérdésre. A mernyei kisiparos, Pozsonyi Jenő azt ugyan nem mondja el, de a műhelyben összegyűjtött .sportképek árulkod­nak, s a beszélgetés során is ki­derül, hogy Mernyén sok mindent tesznek a sportcsapatok sikeres j szereplése érdekében. Ide, az autószerelő műhelybe futnak össze a szálak. Ide kukkant be Töröcsik' Ferenc, a villanyszerelő, Fogarasi István asztalos, olykor még Hege­dűs László, a községi tanács v. b. elnöke is. Miként a javításra váró gépek példás rendben sorakoznak a műhelyben, ugyanilyen rendben van a sportkör minden egyes ügye is. Például az idei tavaszi bajnok­ságnak 2400 forint tiszta vagyon­nal vágtak neki a mernyeiek. Ezt a télen összetáncolták, olykor szín­darabokat rendeztek. Szóval a mernyeiek nem várják, hogy szá­jukba repüljön a sült galamb. A több! az ilyen esetben rendszerint magától jön. Szűcs Laci, Juhász Pista, Kovács Pista tehetséges lab­darúgó. És még sokan vannak ilyenek. György Ignác. Töröcsik Ferenc, Vass László, Bognár Fe­renc a sakkozás terén értek el jó eredményeket. Minden feltétel megvan tehát, hogy Mernyén a sportélet újra növekvőben levő fája egyre inkább terebélyesedjék. .Azaz talán még sincs meg min­den feltétel. Úgy látjuk, hogy Po­zsonyi meg Fogarasi sporttársak különösen a nehézségek idején rendszerint magukra maradnak. Az ok, hogy a gépállomás nem érzi teljesen magáénak a Mernyei SK-t. A tanács is többet segíthet­ne. Az egyre szilárdabb alapokon álló termelőszövetkezet talán már a közeljövőben szilárd bázisa lesz a mernyei sportnak. Bizony ez jó lenne. Szükség van az összefogás­ra, s ez esetben Mernye Somogy egy*k legerősebb sportkörévé vál­hatna. És nem is csak a labdarú­gók gyarapíthatnák a mernyei sport jó hírnevét. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon: 15-10, 15-11. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 15-16. Felelős kiadó: WIBTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka S. u. 6. — 1512 Nyomdáért felel: LÁSZLÓ TIBOR igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesitőknél. Előfizetési díj egy hónaljra 11,— Ft, — Községfejlesztési alapból és társadalmi munkával csak­nem 1 millió forintot fordíta­nak idény napközi otthonok létrehozására és működtetésé­re a barcsi járás termelőszö­vetkezeti községeiben. A nap­közi otthonok legtöbb helyen április hónapban nyílnak meg. — IGOR ZSUKOV kiváló szovjet zongoraművész ad hangversenyt ma este fél 8 órakor a Zeneiskola Bartók- termében. Az Országos Filhar­mónia, a Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság és az Állami Ze­neiskola közös rendezvényé­nek keretében Zsukov műso­rán C. Franck, Beethoven-, Prokofjev-, Szkrjabin- és Liszt-müvek szerepelnek. — Grósz József barcsi járá­si kereskedelmi felügyelőt a felszabadulás évfordulója al­kalmából a “-Belkereskedelem Kiváló Dolgozója« jelvénnyel tüntették ki. — A FELSZABADULÁSI KULTURÁLIS SZEMLE vá­rosi bemutatóját vasárnap dél­előtt 9 órai kezdettel tartják nieg. A színjátszók és a szava- lók az EDOSZ művelődési ott­honban, a tánccsoportok, énekkarok és szólisták pedig a Honvéd Helyőrségi Klubban lépnek színpadra. — A Szovjet Zeneszerzők Szövetsége a Szovjet Művészek Központi Házában csütörtökön ünnepi estet rendezett a Ma­gyar Népköztársaság fennállá­sának 15. évfordulója alkalmá­ból. — A SZULOKI KOSSUTH TERMELŐSZÖVETKEZETBE látogattak el a minap a ka­posvári Zeneiskola növendé­kei dr. Stiefelmajer Lászlóné pedagógus vezetésével. Meg­tekintették a szövetkezet gaz­daságát, és — többségük váro­si fiatal lévén — ismerkedtek a mezőgazdaság munkájával. — Magyar hetet tartanak Kí­na nagyvárosaiban hazánk felszabadulásának 15. évfor­dulója alkalmából. Nagy ér­deklődés nyilvánult meg a ma­gyar filmhét előadásai iránt. A kínai mozilátogató közönség tetszését legjobban a 39-es dandár című film nyerte meg. — A KUTAS1 NÉPI EGYÜTTES vasárnap Nagy­atádon szerepelt. A közelgő csehszlovákiai vendégszereplé­sen előadásra kerülő műsort adták elő nagy sikerrel. — A szovjet expedíciók nagyarányú kutatómunkát vé­geznek az északi és déli sark­vidéken. Az expedícióikat a legújabb technikai eszközök segítik munkájukban. Az Északi-sark vicékén a napok­ban először próbálták ki az expedíció ellátására készített turbólégcsavaros óriás-repülő­gépet. A gép egy 1300 méter hosszúságú jégtáblán szállt le. — KORSZERŰ ÜZEMI KONYHÁT és étkezdét épí­tettek a Balatonújhelyi Álla­mi Gazdaságban. Az elavult berendezések helyett ma vil­lanytűzhelyek és főzőberende­zések könnyítik meg a kony­haszemélyzet munkáját. — A Postások Szakszerveze­te Somogy megyei Bizottsága április 10-én délelőtt a kapos­vári postahivatal kultúrtermé­ben tartja küldöttválasztó köz­gyűlését. — 168 HÍZOTT SERTÉST ad az idén közfogyasztásra a fonói Aranykalász Tsz. Az el­ső negyedévben 60 hízott ser tést értékesítettek, majd 70 süldőt állítottak hízóba. — A Szovjetszkaja Rosszija közlése szerint az 1959-es la­kosságösszeírás során az orosz- országi föderációban több mint 100 olyan embert vettek nyil­vántartásba, aki 120 évesnél idősebb. Érdekes megjegyezni hogy a hosszúéletűek több mint 80 százaléka falvakban él. — A MEGYEI TANÁCSON pénteken egész napos értekez­leten vettek részt a járási ta­nácsok elnökei, elnökhelyettes sei és a mezőgazdasági osztá­lyok vezetői. Az értekezleten a termelőszövetkezetek munká­jának támogatását tárgyalták meg. — A színház felhívja a kedves közönség figyelmét, hogy a Bob­herceg c. nagyoperett előadásaira jegyek már válthatók a színházi jegvirodában. Május 1. u. 23., tel.: 11-03. (1X563) — Juhtartók, figyelem! Közöljük, hogy a fonalcsere megszűnt, gyap- júátvétel pénzért minden héten pénteki napon van. Átvétel reggel 8-tól 12 óráig. Gyapjúforgalmi Vál­lalat kirendeltsége, Kaposvár, Má­jus 1. U. 15. (5385) — Országos állat- és kirakodóvá­sár lesz április 11-én Kaposmérő- ben. (11465) ^^űvelődés Szórakozás Csiky Gergely Színház. Áp­rilis ö-én 7 órakor: Kormos ég. (Jászai-bérlet.) Vörös Csillag. Április 13-ig: Három csillag. (Korhatár; nél- i kül.) 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. Április 10- ig: A megjavultban bízni kell. (14 éven alul nem ajánlott.) 4, 6, 8 órakor. Rippl-Rónai Múzeum: Do­manovszky Endre festőművész kiállítása. Kilián György Ifjúsági Ház: Képzőművészeti kiállítás. Megyei Könyvtár: Könyv­kölcsönzés és olvasótermi szol­gálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv- kölcsönzés 13—18 óráig. VASARNAP: Vörös Csillag. Híradó mozi minden vasárnap délelőtt 9— 13 óráig folytatólagos műsor: (Korhatár nélkül.) Eurázia legmélyebb olajkútja A Padar-völgy ben, a Kaspi-ten- ger partján turbó-fúrással 4834 méter mélységbe hatoltak, s meg­építették Eurázia legmélyebb olaj- kút.ját. Az új olajkút 22 méterrel mélyebb, mint az 1957-ben Baku közelében fekvő Zirja településen fúrt olajkút. Csiky Gergely Színház Április 13-án, szerda este 7 órakor Április 14-én, csütörtök este 6 órakor SHAKESPEARE: HAMLET Tragédia. Szabad Ifjúság. Matiné: Ör­dögi találmány. (Korhatár nél­kül.) Fél 11 órakor. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások több helyen esővel, helyenként zivatarral. Mérsékelt déli, délnyugati szél. A nappali felmelegedés alig változik. Legmagasabb nappa­li hőmérséklet északkeleten 13 —16, máshol 18—21 fok között, délnyugaton 21 fok felett. Élénk felhozatal, nagy forgalom a pénteki piacon Baromfiárak: csirke (idei) 40—41, tyúk 28—29 Ft kilo­grammonként. A felhozott több mint öt és fél ezer tojás darabját 1 forintért adták. A tejtermékek kínálata megfe­lelt a keresletnek. Almából ismét sokat, mint­egy 38 mázsát hoztak eladni; 6—8 forintért is adták kilóját, de az I. osztályú fajtákért 12— 13 forintot kértek. A paraj 6V a fejes káposzta 5, a savanyú káposzta 3 forint volt kilón­ként. A 180 mázsa burgonya leg­nagyobb része vetésre való. Nagy volt a fafelhozatal és a kukoricakínálat is. Főleg a 290—300 forintért adott sze­mes kukoricát lehetett sokat látni; a csöves 220 forint volt mázsánként. Egyesültek a nagyatádi kisipari termelőszövetkezetek (Tudósítónktól.) Nagyatádon az utóbbi hó­napokban az illetékesek több­ször foglalkoztak azzal a gon­dolattal, hogy a különálló ci­pész, szabó és fodrász ktsz-ek egyesült erővel sokkal jobb eredményeket érnének el, és fejlődésük is biztosítottabb volna. A három ktsz most úgy döntött, hogy Nagyatádi Ve­gyesipari Kjtsz címen egyesül. Március 28-án tartatták meg alakuló gyűlésüket a művelő­dési házban. A tagság titkos szavazással választotta meg a vezetőséget. Lantos Lajos, a KISZÖV munkatársa arra kérte a ktsz tagságát, hogy tá­mogassa az új vezetőséget, és vigyázzanak, nehogy a szak­mai sovinizmus megbontsa egységüket. Reményét fejezte ki, hogy a ktsz fejlődésnek in­dul, s új tagokkal erősödik. Jegyek a színházi jegyirodában előre válthatók. Tel.: 11-03. (11564) Az ÉM. Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat építőipari vizsgával rendelkező kompresszor- és könnyügépkezelőt felvesz. Jelentkezés Kaposvár, Május 1. utca 57., vagy Berzsenyi utca 41. szóin alatt. (4966)

Next

/
Thumbnails
Contents