Somogyi Néplap, 1960. március (17. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-11 / 60. szám
Új családvédelmi törvény Vietnamban A Vietnami Demokratikus Köztársaságban új házassági és családvédelmi törvényt alkottak. Az új törvény megszünteti a poligá- miát, megtiltja 18 éven aluliak házasságát, érvénytelennek minősíti a kényszer vagy kereskedelmi ügylet révén létrejött házasságot, és bünteti bármelyik házasfél fizikai bántalmazását vagy a szülőket, ha gyermeküket bántalmazzák. A törvény biztosítja a feleségnek a hivatásszerű munkához Való jogát és a két házasfél vagyonközösségét. NAGY DIVAT LESZ A 9/lO-E- 'í'OSZTÍ!1'* Mit viselhet a negyven év körüli asszony? A felszabadulás előtti időkben szinte középkorias korlátok mutatták az öltözködés lehetséges útjait. Kivált falun, ahol lány, fiatalasszony, meglett nő, özvegy mind-mind íratlan törvények szerint viselte a kötelező, messziről minden adatát feltáró ruhát. Aztán jött a háború, s mindenki abban járt, amiben éppen tudott. A háború utáni években a csereberélés során sok elviselt városi holmi került vidékre — fel is használták, ahogy lehetett. Ma pedig a gazdagodó, városiasodó falvak, a rohamosan fejlődő kisvárosok asszonyainak öltözéke alig tér el a fővárosi nőkétől. A jobb élet, a gyógyítás fejlődése, a civilizáció meghoszeniö dp a!ás minden ruha alá még annak is, aki nem szokta meg a vise-! lését. A kör-harisnyatartó1 amúgy is nagyon csúnya és j egészségtelen. Délelőttre, munkabajárás-' hoz a színes szövésű tweed j szoknya kötött vagy könnyen mosható szövött blúzzal, kö- j tött kabáttal a legalkalmasabb j viselet A nadrágot lehetőleg1 hagyjuk meg a fiataloknak, hacsak nem áll remekül nád- szálkarcsú termetünkön. A színeket is jól válogassuk ösz- sze, ne keverjünk össze kéket, zöldet, pirosat, lilát, ami éppen van, mert akkor szomorú, vén papagájra hasonlítunk! Délutánra kedvenc színünkből — ez lehet kék, lila, zöld vagy barna középárnyalatú — sima vagy csomósán szőtt szövetből varrassunk egészen siAzok az édesanyák, akiknek nagyobb gyermekük van, már csak halványan emlékeznek arra az ijedtségre, amelyet akkor éreztek, amikor először kellett önállóan ellátniuk a kicsi babát. Amíg pólyában vannak, hagyján. De ahogy kicsomagolja az ember, olyan törékeny, kényes kis jószágnak látja, hogy nagyon sok fiatal mama még el is sirja magát néha. Pedig a csecsemőápolás egyik első feltétele a nyugalom. Biztos, de gyengéd, könnyű, de határozott mozdulattal nyúljunk a gyerekhez. Minden szoptatás előtt tegyük tisztába! A szoptatás természetesen órarend szerint változzék, s ne ötletszerűen. A gyermek súlya és az anya állapota határozza meg, hogy az orvos 3—4 vagy két és fél vagy három és fél óránként látja jónak a táplálást. Minden- képen előzze meg az étkezést a tisztába tétel! Kényelmes asztalon, vagy ha van elég keményre kárpitozott fekhely, azon történjék a pelenkaváltás. Mindennap azonos órában fürösszük a gyereket. A víz se túl meleg, se túl hideg ne legyen. Általában a felnőtt a könyökét szokta próbaképpen bemártani. Ha annak kellemes a víz, a gyerek Is jól fogja tűrni. Babaszappannal mossuk meg a kicsit, egész testét elég biztosan fogjuk, kedves hangon beszéljünk kozzá, s ha nem okozunk neki fájdalmat, kellemetlenséget, akkor Szívesen várja a megszokott mos- datást. Fürdő után teljes ruhacsere következik. Ha azonban hányás vagy vizelet átnedvesítette ruháját, napközben is adjunk a csecsemőre tisztát. Egy ruhával többet kimosni még mindig egyszerűbb, mint beteg csecsemővel kínlódni. A napi fejmosás se maradjon el egészséges gyereknél, utána puha kefével keféljük át a hajat. Ha i tül hosszú, vágjuk le. Körmeit Is j vágjuk le, de csak egyenesre, éles t kis ollóval. Egyenként fogjuk az ujjacskákat kézbe. Ha biztos, nyugodt kézzel végezzük ezt, ha a csecsemő megszokta, hogy nem bántjuk semmivel, ettől sem fog félni. Szép legyen a sapka is Még nagyon jólesik a fűtött szoba, de már felmerülnek a nők körében a tavaszi öltözködési gondok. A dolgozó nő legfontosabb ruhája ma is a kosztüm, mert reggeltő: estig és minden változatban viselhető. Egy klasszikus szabású kosztümben, mely időálló, mindenkor jól öltöztet bennünket. A klasz- szikus forma mindig divatos marad, még akkor is, ha a kiskosztüm különböző változatait éri. A kabátja enyhén karcsúsított, nincs derékra dolgozva, ezáltal a derék nem kihangsúlyozott. A kabát hossza csípőig ér vagy valamivel hosszabb, hozzá egy csinos vonalú szoknya. A tavaszra nagy divat lesz az úgynevezett 9/10-es kosztüm, mely hosszú kabátos, és csali 4—5 cm látszik ki a szoknyából. A kis és nagy fazon egyaránt divatos lesz. A gombolás nagy gombokkal erősen kihangsúlyozott. Anyagok terén a laza és durva szövésű szövetek, a színes nop- pos tweedek, a színes és fekete-fehér kockás szövetek. A divatszínek tavaszra a levél- zöld, a kávébarna, a piros és a sárga árnyalatai, s a kék minden változata többnyire fehér díszítéssel. 1. kép: Pepita, enyhén karcsúsított kosztüm, ferde pánt díszítéssel. 2. kép: Színes noppos tweedből készült 9/10-es kosztüm, övvel vagy anélkül viselhető, szélén rojtdíszítéssel. szabbította az emberek életét. Nem az öregkorunkat, az ifjúságunkat kell meghosszabbítani! 40—50 éves ember sohasem ment vénember számba — hasonló korú, kiszikkadt vagy tésztaszerűen dagadó nőnemű embertársaink bizony már nemigen voltak fiatalnak tekinthetők. Ma már ezt is elfújta az élet szele. Csak furcsa, hogy anyáink már néne számba mentek, amikor a mai asszony még friss, munkabíró és csinos. Az sem jó ám, ha tizenhat esztendősnek érzi magát a nagy fiatalságban a javakorabeli nő! Miben járjon, mi illik neki a legjobban? Azt a szokatlan tanácsot kell adnunk, hogy kerülje a feketét, szürkét, sötétkéket, barnát — illetve csak színes dísszel viselje. Sima fekete ruha nagyon elegáns — harminc évesig. Aztán már öregít! Élénkítő, színes vagy fehér dísszel persze nagyon jól kihasználható és mutatós. Egy sötét kosztüm világos blúzokkal — takarván a takarandó részeket, ugyanis nem kell feltétlenül olyan könnyedén megmutatnia a szűk, kötött blúznak vagy testhez szabott ruhának az idomokat, mint húszéves korunkban! Jól szabott harisnyatartó, melltartó elkél ma vonalú ruhákat. Lehet széles vagy mély kivágása, ehhez gyöngygallér vagy sál egyaránt megy. Divatos a rövidujjas szövetruha hozzávaló kiegészítő kabáttal. Törpe tűsarkú cipőt hordani ma már nem luxus — szép és sok van az állami boltokban. Délelőttre persze inkább félfűzős vagy lapossarkú más fazont válasszunk, de ünnepélyes alkalomra bátran vegyük fel. Amilyen kecses, olyan kényelmes — és hiába, divat! Azonos halvány színű kesztyű, sál, kalap — s már ellenállhatatlan és tavaszias az egész öltözékünk. Ne akarjunk idősebbeknek látszani, mint amilyenek vagyunk — de azért sokkal fiatalabbnak se! Enyhe, szinte láthatatlan utánszépi- tés az arcnak nem árt — és a halvány körömlakk is sokat takar a kidolgozott kéz elgyötört körmeiből. Viszont a hajat, hacsak lehet, ne festesse egy asszony se, mert az aztán nagyon öregít! A szépen ápolt, szépen őszülő fej érdekes és finom — a festett meg sokszor közönséges. Mértékkel, de tartsuk magunkat a divathoz már csak azért is, hogy felnőtt fiúnk, lányunk, no meg a férjünk is örömmel nézzen ránk. Nemcsak a női ruhák kiegészítő tartozékai fontosak, hanem a fiatalabb korosztály öltözködésénél is ugyanolyan lényeges egy-egy helyesen választott szín és forma harmonizálása, akár a cipő, kalap, sapka, kesztyű terén, akár egy szalag a hajban. Nagyon divatosak a ruha vagy kabát anyagából készült különböző sapka és barett formák. Előnyük, hogy nem igényelnek sok anyagot, miután részekből szabottak, így a ruha vagy kabát mellől kisebb darabokból akár házilag is elkészíthetjük gyermekeink számára. Mindössze egy kis kézügyesség kell hozzá. 1. Pepita szövetből készült keskeny, egyszínű befogó széllel. Tetején gyapjúfonalból készült pomponnal. 2. Színes, kockás szövetsapka egyszínű szalagdíszítéssel. 3. Egyszínű szövetkalap ripsz-szalaggal. 4. Tweed anyagból készült ez a csinos fiúsapka. Egyébként a rajzon látható sapkák bármelyike sima és mintás anyagból is elkészíthető. Tájékoztató Párizs és Budapest divatjáról A Váci utcai különlegességi női divatszalon vezetője, Rothschild Klára a közelmúltban három hetet töltött Párizsban, megnézte a nagy divatházak tavaszi-nyári kollekcióinak bemutatóit, és ottani tapasztalatairól, Párizs és Budapest divatjáról beszámolt a sajtó képviselőinek. Elmondotta, hogy a mostani divat a nőiesség hangsúlyozására, a célszerűségre törekszik. Egyes divatházak próbálkoznak különcöknek való szélsőséges vonalakkal is, de ezeket mi nem követjük. A Dior-sza- lonban látott úgynevezett dzsemper ruhákhoz hasonlókat, amelynél a szoknyához kikötős blúzszerű felsőrész tartozik, a mi asszonyaink is szívesen viselik majd. A ruhák lezserek, nem szűkre szabottak, de akad sok hosszitott derékrészes is. Az öv a derékon van, rendszerint széles, a ruhákon sok a gombdíszités. Minden ruhát alábélelnek, hogy tartása legyen. A nyáron ismét divatosak lesznek a kiskabátos komplék és a kötényruhák: a nyári kosztümök anyaga a jól mosható vászon, a piké, a szatén, a santung, a bükié és a régen lüszter néven ismert, most mohernek nevezett kelme. A szín élénk pasztell, a Given- chy-házban azonban sötét árnyalatú, fekete és barna anyagot használtak fel. MIT SÜSSÜNK? FAHÉJAS, MOGYORÓS (DIOS) SZELETEK 12 deka vajat 18 deka liszttel le- tíörzsölünk, 6 deka porcukorral" és egy egész tojással tésztává gyúrunk, a felét tepsibe nyújtva kissé megsütjük. Utána 18 deka cukrot 3 tojássárgájával habosra keverünk, és beleteszünk 18 deka tört mogyorót vagy diót kevés fahéjjal ízesítve. A megsült tésztát barackízzel megkenjük, e keveréket 3 tojás kemény habjával összekeverve rákenjük. A tészta másik feléből rácsot sodrunk föléje, és újra sütjük. amíg kihűl, és lassan belekeverünk 12 deka lisztet. Kikent, liszttel meghintett tortaformában megsütjük. Kettévágjuk, vékonyan megkenjük eper- vagy málnalekvárral, és bevonjuk csokoládémázzal. SONKÁS KIFLI 15 deka lisztet kevés sóval, 15 deka tehéntúróval, 10 deka vajjal összegyúrunk. Késfoknyi vastagságra nyújtjuk, és 5—7 cm-es kockákra vágjuk. Most elkészítjük a tölteléket: 10 deka őrölt sonkát 3 évőkanál tejszínnel és 1 evőkanál A terítő közepét kis csillagokból állítjuk össze. A csillagok szaporításával nagyobb terítő is készíthető. A bemutatott terítő 60-as fonalból kb. 38 cm. Első sor: 10 láncszemből gyűrű. Második sor: 1 egyráhajtásos pálca és 3 láncszem váltakoznak összesen nyolcszor. Harmadik sor: l rövidpálca, 2 egyráhajtásos pálca, 1 kétrahajtásos pálca, 2 egyráhajtásos pálca, 1 rövidpálca kerül minden ívbe. A csillagokat a kép szerint a harmadik kétráhajtásos pálca után kapcsoljuk egymáshoz részben rö- vidpalcával, részben 4 láncszemmel és 1 rövidpálcával. Amikor a 8x8 csillagból álló négyzet kész, 10 láncszem és 1 rövidpálca váltakozásává! folytatjuk a munkát. A sarkokon 2 rövidpálcát egymás mellé öltünk. Háromszor haladunk körül, majd minden láncszembe 8 rövidpálcát horgolunk. Ezután kockasort készítünk 1 egyráhajtá- sos pálca és 3 láncszem váltakozásával. A következő sor egyszerre befejezett kétráhajtásos pálca és 2 láncszem váltakozása úgy, hogy a kettős pálcák közül az egyiket az első. a másikat a következő kockába Öltjük. A második kettős pálcából az első az előbbi mellé kerül, a második pedig a következő ívbe. Utána minden kétláncszemes ívbe 2 rövidpálcát öltünk. A következő sorban 1 egyráhajtásos pálca és 3 láncszem váltakozik minden második rövidpálcába öltve. IZábláncszemsor következik. 2 zabláncszem után leöltünk a második kockába. A sarokívbe egjr- más mellé 2 zabláncszem kerül. A következő sorban 1—1 zabláncszemmel köti ük le az előző sor zablán.cGzemíveinek csúcsát. így egyenes sort kanunk. A harmadik ívelt után 10 láncszemből álló íveket hurkolunk a zabláncszem- fvek közepére, ém ezeket 5—5 rö- ittdoálcaval horgoljuk tees Szögletes terítő Kookasor következik 2 láncszem és 1 egyráhajtásos pálca váltakozásával, összesen 320 kockánk lesz (1 motívumhoz 10 kocka). A sor végén célszerű a fonalat eltépni, és a kettős sarokkockától (amelynek közös pálcájában 2 zabláncszem van) visszafelé számított tizenegyedik kockánál kezdeni a szélcsipkét. A szélcsipke első sora,’ A kockába 9 kétráhajtásos pálcát hurkolunk. 10 láncszem után 2—2 rövidpálca kerül a 3—7. kockába, összesen 10 rövidpálcánk lesz. 10 láncszem után ismétlőnk. A sarkon 2 kockába hurkoljuk a 9 pálcát. Második sor: 5 láncszem, amelyből az első egyráhajtásos pálcának TŰZÖN FELVERT PISKOTATORTA 14 deka cukrot 8 tojássárgájával gyenge tűzön, habverővel addig verünk, amíg habos nem lesz. Levesszük a tűzről, tovább verjük, GYERMEKEKNEK felel meg, 1 egyráhajtásos pálcát Öltünk a második és harmadik pálca közé. 3 láncszem után 1 egyráhajtásos pálca kerül a pálcacsoport közepére, majd 4 láncszem után 1 egyráhajtásos pálcát öltünk ugyanide. További 2 egyrahajtá- sos pálcával — közöttük 3—3 lánc-j>^§^>ip$^^vpir j£c>-^7 szem — befejezzük a pálcacsopor- ‘ tol. 10 láncszemet horgolunk, kapcsoljuk az előző sor második rövidpálcája fölé, 7 rövidpálca, s 10 láncszem után ismétlőnk. Harmadik sor: A kockák fölé 1, a láncívekbe 2, a négy láncszemes ívbe 9 egyráhajtásos pálcát horgolunk. 10 láncszem után 6 rövidpálcát öltünk az előző sor rövidpálcái fölé, s 10 láncszem után ismétlőnk. 1 Negyedik sor: 3 láncszem és 1, egyráhajtásos pálca váltakozásával kockákat horgolunk a legyezőmotívum közepéig, 4 láncszemet 1 egyráhajtásos pálcával az előző mellé öltünk, és a másik oldalt szimmetrikusan ismételjük. 10 láncszem, 4 rövidpálca, és 10 láncszem után ismétlőnk. A sarkok: fölé 11 lyukat horgolunk. ötödik sor: 10—10 láncszemet 1—. 1 rövidpálcával kapcsolunk a leszitált morzsával összekeverjük. Ebből a töltelékből a kockák közepére helyezünk, és kifliket formálunk belőlük. Tojással megkenjük, és köménymaggal meghintjük. Pirosra sütjük. A MADARAK VESZEKEDÉSE Indiai > Egyszer egy madarász a hálójába kerített néhány madarat. Otthagyta a mezőn a hálót, és hazament ebédelni. Amikor a madarak látták, ihogy egyedül vannak, tanakodni kezdtek. — Próbáljunk megszabadulni — mondogatták egymás- gyezőmötiv^h második, negyedik.änafc. — Ha mindannyian egy ötödik, hatodik és nyolcadik „.„inkáinak közepébe. Tízláncszemes V*rímy 0(1 feszítjük szárnyain ívet horgolunk a tízláncszemes ívfa kát, akkor el tudunk repülni. közepébe is, majd 5 láncszem után» f;s va lóban így történt! 2 háromráhajtásos egyszerre befe-X Fm,fnrmnn lehentették a jezett pálcát kapcsolunk a rövid-V egyformán leoegienen a pálcák csúcsára. A sarok fölé 8 ív fa szárnyaikat, es a halo egyket- kerül. störe a levegőbe emelkedett Hatodik sor: A láncszemív köze-«Mikor a madarász visszajött. péről kiindulva tízláncszemes íve-* , . -„„hia hálót" o-t két horgolunk. A legyező utolsóges meglátta a repülő hatot, ezt (véből 6 láncszemet 1 egyráhajtá-Q gondolta magaban: sós pálcával az előző sor pálcacso-^ —a hálóban kj'lönböző manortjánalc tetejére öltünk, és Rövidesen reláncszem után folytatjuk a Uz-iiaaraK vannak, noma sen ve láncszemes iveket. Oszekedni kezdenek. Ha veden Hetedik sor: Minden ív közepéreg veszekednek, okkor nem ‘ tud.* tízláncszemes ívet horgolunk. Apunak repülni. A. háló pedig le vamok közé * lancasem istűk® f og e*m a foldrtk mese És valóban így történt. Éleinte a madarak együttes erővel húzták a hálót. Kis idő múltán azonban a varjúk károgni kezdtek: — Egyedül csak mi húzzuk a hálót! A többiek éppen csak lebegtetik szárnyaikat! Megharagudott erre a többi madár. —Hagyjátok abba az ostoba károaástokat! — mondották a varjúknak. — Mi is húzzuk ffl hálót. Nemsokára az összes madarak veszekedtek, és megfeledkeztek a hálóról. Az persze — benne a veszekedő madarakkal — lezuhant a földre. A madarász nyomban felugrott, megragadta a hálót, hozavit- te, és az összes madarat halite kába.