Somogyi Néplap, 1960. március (17. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-10 / 59. szám
««SOGT! NÉPLAP 4 Csütörtök, 1960, máretas Äfc SPORT Változások a Somogy megyei Labdarúgó Szövetségben A labdarúgó idény egyre nagyobb feladatokat ró a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség vezetőire is. Bár általánosságban elmondhatjuk, hogy a SLASZ korábban jól végezte munkáját, mégis, hogy zökkenő nélkül menjenek a dolgok, szükség volt az egyes bizottságok átszervezésére és az elnökség kibővítésére is. A SLAS2^munkáját a jövőben a következe elnökség fogja irányítani: Elnök: Cziráki Ferenc. Főtitkár: Sturm Lajos. Titkárok: Gavora Zoltán, Féter János, Az elnökség tagjai: Rá ez Jenő, Göndöcs Jenő, Dobszai Dezső. Németh Lajos, dr. Szabó Sándor, Merő Béla, Kiss István, Turhéki •János, dr. Zári őri László és dr. Bánk József. A fontosabb bizottságoknál a következő személyek kaptak szerepet: Igazoló bizottság: Péter János. Kiss István, Turbéki János, Kárpáti Lajos. Ifjúsági bizottság: Gavora Zoltán, Gyenes Antal, Biczó István, Osváth Ferenc, Kertész István, Vigh Gyula. Fegyelmi bizottság: di\ Szabó Sándor elnök, továbbá Korompai Vilmos, Korompai Valér, Levárdi László és Biczó János. Március 8-án a SLASZ elnökségi ülésén két fontos határozat született. Az egyik: az elnökség helyt- adott a megyei bajnokságban szereplő több csapat kérésének, s a jövőben a megyei ifjúsági bajnokságban az az ifjú labdarúgó is jogosan szerepel, aki ötnél többször játszott már a felnőtt csapatban. Beterjesztettek egy másik kérést is, hogy a 14. életévét betöltött, de még 15 évnél fiatalabb játékosok is szerepelhessenek az ifi-csapatokban. Ez a kérés .nem indokolt, s éppen a fiatal labdarúgók egészségének megóvása céljából az elnökség úgy határozott., hogy e serdülőkorú labdarúgók továbbra sem szerepelhetnek az ifi-csapatokban. Négy kaposvári ifi ökoivivA Budapestre tart... Lemondott a Siófoki MÁV Olajbányász SE Ezen a héten megkezdik az ökölvívók is. Szombat—vasárnap Dél- Dunántúl mintegy 66 felnőtt versenyzője Kaposvárott küzd majd a területi egyéni bajnoki címért. Március 11-, 12-, 13-án pedig a budapesti Sportcsarnok lesz a színhelye a magyar ifjúsági ökölvívó Dunajetz kisebb sérülést szenvedett a területi egyéni bajnokságon, most már azonban teljesen rendben van. Szeg fi László edző mellett Dőri András is sokat, foglalkozott a fiatal kaposvári öklözővei, s remélhetőleg bajnoksá ot nyer majd a Sportcsarnokban. vesetősége A Siófoki MÁV Olajbányász SE vezetősége e hó 7-én tartott rendkívüli elnökségi ülésén lemondott. A lemondás oka: a március 6~ra kisorsolt Siófok—KMTE II. megyei labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatban hozott — a siófokiak szerint — teljesen szabálytalan és igazságtalan SLASZ-határozat. Minthogy Siófokon jelenleg sem társadalmi szerv, sem más a vezetést nem vállalja, félő, hogy az egész egyesület végleges feloszlásával kell számolni. Teljesen bizonytalan, hogy a március 13-ra kisorsolt K. H. Vasutas elleni mérkőzésére a vezetőség nélkül maradt siófoki csapat elutazik-e. Jávor Ottó, Siófok. * * * Dunajetz edzés közben. egyéni bajnokságnak. A fővárosi versenyen négy kaposvári ifi ökölvívó lép majd kötelek közé. Szegfi László edző ma a következő versenyzőkkel utazik el a fővárosba: pákos Ferenc, Bereczki István, Dunajetz Ferenc, Vadas József. Szegfi edző elmondotta, Bereczkitől is azt várja, hogy tudásához méltóan szerepel, s esetleg magyar bajnokságot nyer. Az edző bízik Rákosban és Vadasban is, de ők már kevésbé esélyesek, mint I Dunajetzék. Siófokon sem eszik olyan forrón a kását, mint ahogy abban is bízunk, hogy a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség, de a Somogy megyei TST elnöksége is sürgősen megvizsgálja a siófoki ügyet, s megtalálja a módot, hogy Siófok továbbra is szerves része Jegyen a Somogy megyei sport egészének. £Soq ‘nequoze ^qfi^inaH *9zOTOl -m TI aXIATH-ROJÓJS « mf uiau dműt?sva tinoxia zu ASoq ‘irz -ze ttdsa eq.ioso uaS^srj.iazsjjods tj ASoq raaN-asojzsa^jazs , wqpnpf nuozaiaAai FHOjqjs 9wo JOA^r tagiam ‘ujq a ífwrpeSoj lassauaqqopSauj sir raau u^Ait^u uaqRaiijaq-93njupqvT FC MILAN—ÜJPESTI DÓZSA 3:2 (1:1) Nemzetközi barátságos labdarugó-mérkőzés Budapesten. A Somogy megyei úszósport helyzete (ii.) HÍREK— Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Hetenyi Zoltán fia, Zoltán, Pintér Sándor leánya, Erika, Szecsko Sándor fia, Tibor*, Huszár Gyula fia, Attila, Leposa Péter fia, Péter. Házasságkötés: Kárpáti Tibor—Bunl Erzsébet. Halálozás: Németh János 92, Tóth Imré- né 61, Freilics József 77, Doma Péter 84, Siposs Győrgyné 72 éves. — 234 darab sportlabdát szállított külföldre a múlt hónapban a Kaposvári Szíjgyártó és Nyerges Ktsz. — KEDDEN ESTE BEZÁRTA KAPUIT a háború utáni 25. lipcsei vásár. Ezzel tíznapos élénk üzleti tevékenység után véget ért az eddigi legnagyobb lipcsei tavaszi vásár. — A potonyi Petőfi Tsz-nek 226 ezer forintos költséggel istállót épít a Barcsi Építőipari Ktsz. — TÖBBTOJÁSOS száraztésztát készít az ipar. Az állami ipar 1035, a helyi ipar pedig mintegy 600 vagon tésztaféle gyártását tervezi. Az idén 920 vagon csomagolt tésztát adnak a kereskedelemnek. — Űjabb rómaikori várfaJ- maradványokat találtak Sopronban a Templom utcai építkezéseknél. — A FONYÚD1 JÁRÁSI KÖNYVTÁRBAN vendégszerepelt a balatonboglári Viká.r Béla Művelődési Ház irodalmi színpada. »A világ versirodalmának nagyjai-« című zenés irodalmi műsorukat, a megjelentek nagy tetszéssel fogadták. — Nagy mennyiségű lenszövetet adott el Paraguayba a HUNGAROTEX. Indonézia müseilyemajnyagokat vásárolt a magyar' külkereskedelmi vállalattól. — Ötmillió forintra emelkedett február végére a megye taikarékszövetkeaetei'nek betét- állománya. — MAGYAR KIÁLLÍTÁS AMIENSBEN. A franciaorszá- gi Amiensben ünnepélyesen megnyitották a Petőfi, Ady és József Attila életművét, a francia irodalomhoz fűződő l<apcsolatait, a magyar népművészet és a fotóművészet legszebb áltudósait, valamint a Magyar Posta bélyegkiadásá- nah büszkeségei bemutató kiállítást. — ,Másf >l • !n:ő forint értékű bútort \é.v/fí - ttok februárban a megye kisipari szövetkezetei. — A marcali, csurgói és siófoki FJK-nál a járás méhész szakcsoportjai elnökeinek részvételével megtárgyalták a szakcsoportok működésével kapcsolatos iaőszerü kérdéseket. — A NAGYATÁDI FONALGYÁR színjátszói Fehér Klára A teremtés koronája c. 3 felvonásai vígjátékát mutatják be csütörtökön és pénteken a Nagyatádi Járási Művelődési Ház mozitermében. Hirdetmény A Kaposvári Városi Tanács V. B. hazánk felszabadulásának 15. évfordulója tiszteletéle reprezentatív képzőművészeti kiállítást rendez. A VB felhívja az összes somogyi festő- és szobrászművészeket, hogy e kiállításra alkotásaikat — amelyekkel a kiállításon részt kívánnak venni — március 20-ig küldjék vagy hozzák be a városi tanács művelődésügyi csoportjához. A képek és szobrok április 3-tól kerülnek kiállításra. (11416) Ülést tartott a megyei tanács egészségügyi és szociálpolitikai állandó bizottsága A megyei tanácsnak Somogy egészségügye fejlesztésére hozott határozata végrehajtását, az elért eredményeket és még mutatkozó hibákat tárgyalták meg az egészség- ügyi és szociálpolitikai állandó bizottság legutóbbi ülésén. A beszámolók és a vita alapján 11 pontból álló javaslato terjesztettek a megyei tanác V. b.-hez. Megállapította az állandó bizottság, hogy a megyei tanács v. b. a tanácsülés határozatát már eddig is alaposan és gondosan hajtotta végre. Dr. Berend Ernő, az egészségügyi osztály vezetője ismertette az új orvosi rendtartást, majd kidolgozták és elfogadták az állandó bizottság féléves munkatervét. A kötött úszásnemek helyzete Sem jobb, mint a gyorsúszóké. Bizony itt is akad bőségesen javítani való. Van még versenyzőinknek: mit tanulniuk. 100 m férfi pillangó: Megyei csúcs: Braun István (K. (Törekvés), 1:16,2 (1954). 1:18,7 Horváth András (K. Kinizsi) i. 1:23,0 Pcrneczki Gábor (K. Kinizsi) 1. 1:32.2 Uimesi Mihály <K. H. Vas-_ utas) i. 1:32,4 Ládonyi Attila (K. H. Vasutas) i. 1:35,7 Blegler Tamás (K. Kinizsi) s. 200 m férfi pillangók Megyei csúcs: Braun István (K. Törekvés) 2:59,0 (1955). 3:16,4 Horváth András (K. Kinizsi) i. Ebben a szép, de nagyon megerőltető úszásnemben jelenleg csak egy »hivatásos« versenyzője van a megyének: Horváth. 100-on már megközelítette Braun eredményét, K valószínű túl is szárnyalja majd azt. A 200 azonban nosszú neki. Még Perneczkiben van fantázia. 100 m férfi mell: Megyei csúcs: Szabados János <K. Törekvés) 1:23,8 (1955). 1:25,4 Szabados György (K. H. Vasutas) s. 1:25.5 Bognár Péter (K. Kinizsi) i. 1:29.3 Ládonyi Attila (K. II. Vasutas) i. 1:29,4 Pniszncr Károly (K. H. Vasutas) i. 1:33,0 Póré I ászló (K. Kinizsi) i. 1:36.0 Benes László (K. II. Vasutas) i. A legegyenletesebb teljesítményt Bognár nyújtotta, akit viszont Szabados az év utolsó versenyén az esztendő legjobb eredményével győzött le. Preisznernek is vannak mellúszó-adottsagai. A többiek már gyengébbek. Kár, hogy a nagyatádi Erős 1959-ben nem versenyzett. i90 m férfi mell: Megyei csúcs: Várhelyi György Kinizsi) 3:00 (1958). S:04.8 Bognár Péter (K. Kinizsi) i. 3:07.0 Várhelyi György (K. Kinizsi) i. 3:07.4 Szabados György (K. U. Vasutas) s. 3:17,4 Freiszncr Károly (K. H. Vasutas) I. 3:27.2 l ádonyi Attila (K. H. Vasutas) i. 3:27.5 Atal Sándor (K. H. Vasutas) f. Bognár biztosan tartotta az első helyet. Várhelyin meglátszott, hogy elkerült Kaposvárról, s csak A Taszart Honvéd csapata bainokesélyesnek számított a terem- kézilabda-tornán. A Táncsicstól elszenvedőt vereség után már aligha lesz a taszariaké az elsőség, Uj iskola épül Általán (Tudósítónktól.) Az elmúlt évben még csak terv volt az új óvoda építése Attalán, ma pedig már 35 gyerek élvezi az új* intézmény áldásait. Építik már az óvoda mellé a napközi otthon helyiségeit. A jövő héten készül el az óvónői lakás. A napokban kapott új lakást az egyik pedagógus-család, s már folyik az átalakítási munka ugyanebben az épületben, hogy egy másik pedagógus-család is lakáshoz jusson. Megkezdték a felvonulási munkát az új iskola építkezéséhez. Kéttantermes iskolát építenek zsibongóval, szertárral és nevelői szobával. 60 ezer forint és az építési anyag nagy része már rendelkezésre áll. A hiányzó 130 ezer forintot OTP-kölcsönből fedezik. A fuvarozást és a fakitermelést a tsz vállalta, a község lakói pedig 30 ezer forintos társadalmi munkával segítenek. „Filmgyár" a bőröndben Ugrásszerűen nő a Szovjetunióban az amatőrfilmesek száma: ma már sok ezren készítenek keskenyfilmet saját szórakozásukra. Igen sok »filmstúdió« működik az üzemekben és a különféle oktatási intézményekben. P. Tyimcsenko moszkvai amatőr kidolgozta egy »hordozható filmgyár« mintapéldányát. A berendezés automatikusan végzi el a film hívásával, rögzítésével, mosásával, szárításával kapcsolatos bonyolult feladatokat, csupán a szükséges vegyszereket kell betölteni. A berendezés nem nagyobb egy közepes bőröndnél. Tyimcsenko «hordozható filmgyárát« szakemberek bevonásával tökéletesítik, és előreláthatólag rövidesen megkezdik sorozat- gyártását. (MTI) versenyezni jár haza. Szorosan versenyben van Szabados, a Bognár-Szabados párharc jó eredményt szülhet az idén. 100 m férfi hát: Megyei csúcs: Kuzma Ferenc (Ív. H. Vasutas) 1:18,9 (1959). 1:18,9 Kuzma Ferenc (K. H. Vasutas) 1. 1:23,0 Horváth András (K. Kinizsi) i. 1:23,4 Decst Gyula (K. Kinizsi) i. 1:21,6 Gilics Antal (K. Kinizsi) f. 1:27,8 Gundy Bichárd (K. Kinizsi) i. Ebben az úszásnemben volt 1955 óta a legnagyobb a fejlődés, hisz az ötvenötös rekord, melyet Csobod tartott, 1:27,5 yolt. Kár, hogy Kuzma és Horváth »bicikliző« stílusban úsznak. Ezzel a stílussal nem lehet messze jutni. Decsi szépen fejlődik. Gundy keveset edzett, többre is képes. Késilabda Akadt néhány meglepetés Meglepetésekkel folytatódott a teremkézilabda-bajnokság küzdelme. A Táncsics gimnazisták egyre jobban belelendülnek. E héten új nézőcsúcs született. Majdnem háromszázan szemlélték az egyre izgalmasabb mérkőzéseket. Eredmények: Nők: Leánygimn. II.—Tanítóképző 5:3 (2:1). Leánygimn. I.-K. V. Lobogó 5:3 (2:1). Férfiak: K. Honvéd H.-Kiskorpád 17:13 (7:7). K. Honvéd I.—Tanítóképző 28:9 (12:5). Táncsics Gimn.—Taszár I. 18:17 (9:7>. Taszár H.-ITSK 24:7 (9:4). Vörös Csillag Filmszínház Március 10—16-ig TAMANGO Francia film 14 éven alul nem ajánlott! i U1421) ______________________________________________ | ^/ftüvelődés d-zórakozá§ Csiky Gergely Színház. Már« cius 10-én 7 órakor: Nebáncs- virág. (Blaháné-bérlet.) Tájelőadáa Nagykanizsa, iionv.: Kiveszem a feleségem. Vörös Csillag. Március 16-ig: Tamango. (14 éven alul nem ajánlott.) 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. Március 13-ig: 57-es riaort. (14 éven alul nem ajánlott.) 4, 6, 8 órakor. Kippl-Rónai Múzeum: Somogy megyei képzőművészek kiállítása. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—12-ig és 13—19 óráig, olvasótermi szolgálat 13—20 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv« kölcsönzés 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estígs lassú enyhülés változó felhőzettel. Többfelé hószálUngózás vagy kisebb eső. Mérsékelt, helyenként kissé élénkebb délkeleti, déli szél. Egy-két helyen reggeli köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 3—8 fok között. Minden hónapban olimpiai utazás sorsolása a TOTÓN! (11414) A rendőrség felhívása A Kaposvári Városi és Járási Rendőrkapitányság eljárást indított. Szabó János, Kaposvár, Róma- hegy 27. sz. alatti lakos ellen, mert a városban különböző • személyektől tűzifa eladás címén különböző összegeket csalt ki. A rendőrkapitányság felhívja mindazok figyelmét, akik Szabó Jánossal tűzifa« vásárlásra megegyeztek, s erre előleget adtak, haladéktalanul jelentkezzenek a kapitányság 7. számú szobájában kihallgatásuk végett. Lollobrigida Kanadában Gina Lollobrigida és férje, Milko Skofic jugoszláv orvos a kanadai Torontóban szándékozik letelepedni. Nyilatkozatuk szerint elsősorban 1957- ben született gyermekük kedvéért, neki kívánnak «-hazát adni«, mivel a fiú eddig semmilyen ország állampolgárságát sem nyerte el. Agadir romjai alól újabb kél embert mentettek ki Agadir egyik negyedében egy ház romjai alól két élő embert ástak ki kedden, a földrengést követő hetedik napon. A mentési munkálatokat fokozzák, mert azt remélik, hogy még több életben maradt embert hozhatnak felszínre a romok alól. (MTI) A Szabad Ifjúság Filmszínházban március lO—13-ig 57-es RIPORT NDK-film 14 éven alul nem ajánlott! (11422)