Somogyi Néplap, 1960. március (17. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-27 / 74. szám

<4 Somogyi Néplap

KULTURÁLIS MELLÉKLETE

A

s szó ny néző

IRTA: GERŐ JÁNOS

_

BORSODI GYULA:

cA gyárban

Mikor még gázos füstgomolyban. görnyedve járt az ember itt, ezernyi balsors ment nyomában, besúgó leste lépteit — itt dolgozott, itt élt apám.

Mikor a láva fröccsenése szívük haragját lökte szét, panaszról szólt a halk beszéd.

Ám szebb napokról álmodoztak, emlékszem vissza arra jól,

Leninben hittek rendületlen s kinőttek gázból, füst alól.

De néha most is fölidéznek egy-egy porjatkás, zord telet.

Évek felködlő távolán is Lenin néz át a köd felett.

S amonnan, mint a síri árnyak, fölbukkan még a falka-had, egyik szidalmaz, másik tüntet, amaz, a spicli, már szalad.

Emléknek is rossz, félre, félre!

Az ember végre messze lát, annyi keserves döccenőből kihúzza immár önmagát.

Lenin vezette forradalmak forgatják sorsa kerekét,

Lenin nevével óriássá nőtt fel a munkás nemzedék.

LÁSZLÓ IBOLYA:

'Tjaixcnzodóagy szó az kimondhatatlanul, hogy Égető József fel akarja áldozati a szabadságát. Negyven évig kibírta magányosan, de most valamiképpen rájött a nősülési láz. Itt a szomszéd telepen ajánlottak neki egy j óravaló özvegy asszonyt, akivel egy ízben már találkozott is — amikor a Faluszínház náluk járt —, azt megy most megkérni. Jobban mondva csak alaposabban körülnéz, s ha mindent rendben talál, meglehet, hogy szót értenek.

öreg kerékpárján hajt, kicsit oldalra dűl, amikor tapossa a pedált, mivel lába egy cseppet kurtábbra sikerült az átlagosnál Fejét meg nyaka közé húzza, mert az őszi szél ha nem makrancos is, azért megleli az utat a ruha nyílásai köpött, megcsiklandozza a bőrét. Jöhetett volna autóbusszal, onnan indul a bánya elől. Mégis inkább a kerékpárt választotta. Így nincs időhöz kötve, akkor indul vissza, amikor jónak látja.

öt kilométeres az út mindössze, hamar odaér.

A telep szélénél lassít, mintha már innen kezdené a vizsgálódást Pedig tudja, hogy a vendéglő után kell majd jobbra letérni, ott találja a Kígyó utcát, s abban a tizenkét szám alatt Miskolczi Annát, özvegy Strausz Pálnét

Alig halad a vendéglő felé, hirtelen hatalmába keríti valami csúnya szorongás.

— Most még nem késő, visz- szafordulhatok — gondolja, de aztán letorkollja saját magát: — Csitt, egy szót se. Ez volt a baj eddig is, hogy túlságosan sokat teketóriáztam, ezért maradtam vén szamár, agglegény.

De nagy eltökéltsége mégis megcsappant valamelyest, s mire a vendéglőhöz ér, úgy érzi, be kell térni egy kis szíverősítőre. Odatámasztja az öreg kereket az ajtóhoz közel, a többi mellé, majd megigazítja felcsúszott nadrágszárát, s benyit határozottan.

ányászokkal van tele a terem, egyik-másik vájárt ismeri. Nem akarja, hogy faggassák, letelepszik egy külön asztalhoz.

— Két decit, tisztán! — mondja a pincérnek.

S hogy milyen hamar megkerült a bor, maga is csudál- kozott. Felhajtotta azon hirtelenjében, s hogy ne kelljen sokat várni, mindjárt rendelt még egy pohárral.

Negyedóra múlva tapasztalta, okosan tette, hogy betért. Mert bátorsága nem csupán visszatért, de úgy érezte, akármilyen kicsi termete van, szembe tudna most szállni a mesebeli sárkánnyal is. Asz- szonynéző kedve különösen megnövekedett. Kicsit illegette magát a széken, mintha már szemközt ülne a fekete hajú özveggyel, Miskolczi Annával.

Következő pohárral csupán csak azért ivott, hogy el ne párologjon hamarjában ez a fene nagy bátorság. Mert ha már így rászánta magát, nem megy haza dolgavégezetlen. Ohó, mindjárt megnézi ő közelebbről azt az eladó özvegyet! Még talán... szóval körülszemléli alaposan, mielőtt kimondaná a nagy szót.

Jó háromnegyedóra múlva, amikor felállt a székről, egy cseppet megszédült. Odaíntet- te a pincért, húszassal fizetett. Az aprót nem kérte vissza. Legyen ünnepe a főúrnak is.

A vendéglő előtt kihúzta magát, egyenes tartással indult a bicikliért. Hanem a sok kerék úgy összegabalyodott, mintha •'ezer lenne egy csomóban. Kimeresztette a szemét, majd behunyta, és elszántan kiráncigálta a kerékpárt.

De nem volt kedve felülni, tolta maga mellett

Mintha mindig erre járt volna, egyből meglelte a zöldre mázolt kerti kiskaput Onnan a házig valahogy beirányította a gépet bár az út keskeny volt és a kerékpár minduntalan más irányba akart haladni,

— Jó napot József! — mondta kedvesen az asszony, amint kilépett elébe a tornácra.

int régi ismerősök, egymásra mosolyogtak, kezet szorítottak.

— Hát Csakugyan idetalált ez a szép bicikli, nem hittem volna!

Égető kicsit bután bámult az özvegyre De aztán ahogy a ház végéhez támasztott kerékpárra visszapillantott, mindjárt kiszállt fejéből a gőz. Vadonatúj gép volt az bizony, még csak nem hasonlított az övére. Legfeljebb a színe.

Legszívesebben szaladt volna vele vissza, de már az asz- szony invitálta befelé:

— Kerüljön beljebb, József! Ne vigye el az álmom.

A szobában telepedtek le. Az özvegy likőrt szedett elő a szekrényből, kínálta a vendéget:

— Tudom, nem férfinak való ital, de nálam nincs, akinek erősebbet tartsak.

— Köszönöm szépen, csak egy pohárkával — mondta Égető, azzal lehajtotta az édest.

Ettől kicsit megnyugodott. Most már nem érezte magát bűnösnek. Hiszen viszi is visz- sza miiidjárt a gépet, csak szétnéz előbb.

— Tetszik tudni — kezdte a beszédet —, jöttem volna én hamarább, de mindig közbe akadt valami. Mert mellesleg én vagyok a futballcsapat intézője, és minden vasárnapra jut egy mérkőzés. De most nem mentem el a fiúkkal. Inkább erre vettem az irányt.

Kihúzta magát a széken, hogy lássa az özvegy, nem akárkivel áll szemben.

— Értem én «— felelte Anna. — Az időt el kell tölteni valahol. Én is .egész héten varrók, s szombaton jegyet váltok a moziba. Ennyi az én összes szórakozásom.

Kicsit megszusszantak a beszédben.

gefő beleszimatolt a levegőbe, érezte az asz- szonyiílatot, szemével ölelgette a takaros menyecskét. Nagyon szíves hozzá, biztosan nem szabódna, ha nyíltan kimondaná a döntő szót. Csak ez a nyomorult kerékpár ne lenne itt. Mert azonnal mehetnék je támad, amint eszébe jut.

— Megbocsásson egy percre — szólt aZ asszony hirtelen és felállt. — SZólok a bátyámnak, áthívom, ismerjék meg egymást.

Égető a ringó asszonyi testet nézte, amint távolodott az üvegajtón túl. Kár, hogy elment, keveset még maradhatott volna ... Csupán, hogy végképpen tisztába jöjjenek egymással.

Az özvegy bátyja nem volt otthon. Helyette a felesége tipegett át. Olyan megejtően mosolygott, mintha legalábbis őmiatta kerékpározott volna idáig Égető.

— Jaj, de sajánlom, hogy ez az ember pont most nincs itthon. * Jó órával ezelőtt elkari- kázott egy fröccsöt meginni, azóta már itthon kellene lennie.

— Fogyassza, kóstolja! — kínálta Annus asszony az asztalra tett tésztából Égetőt, és maga is csippentett belőle. De hogy mennyire csókra illett a szája, amikor harapni akart, az szinte csodálatosnak tűnt a férfi szemében. Megbizsergett benne az agglegényi vér, a fotel sarkára húzódott, hogy közelebb legyenek egymáshoz. Alig telt el tíz perc, kissé im- bolyogva megjelent a jövendőbeli sógor. Vállas, csupaizom ember volt, olyan sörény tornyosult a fején, mint valami himoroszlánnak.

— Jó szerencsét! — mondta a csepp embernek. Igyekezett szíves lenni, de látszott, valami gond nyomja belülről.

Miskolcziné az urához húzódott, suttogva kérdezte:

— Mi baj van, miért dúlsz- fulsz?

Az ember legyintett:

— Hagyd el... a kerékpárom nem lelem...

— Égető József, akiről már beszéltem — mutatott Annus a vendégre. Ekkor kissé megenyhült Miskolczi. Elmosolyodott:

— Örülök, hogy összekerültünk. Már többször hallottam

magáról.

e Égető csak kényszeredetten bírt visszamosolyogni, mert az imént elkapott megjegyzés be- lenyilallt. Mégis megemelte a likőrös poharát, koccintásra nyújtotta.

— Hát akkor egészségünkre!

Hanem Miskolczi nem nyúlt

a pohárért

— Nem úgy van az, József! Ezzel a limonádéval nem lehet koccintani. Mindjárt hozok én a vendéglőből egy kis valódi bort. Csopakit.

— Biciklivel menjél, hamarább megjárod! — tanácsolta az özvegy.

— Ott a József gépe a ház végében, mehetsz azzal is. ‘

Égetőbe belehasított az ijedtség. Mi lesz ebből? Hogy vágja ki magát? Idegesen cserélgette lábát az asztal alatt, sehogy se lelte a helyét.

— Ne menjen sehová, nem érek én rá! — mondta erőtlenül

— Hogyan? — nézett Miskolczi meglepődve. — Már menni akar?

— Nem végleg, csak ... hogy is mondjam, sürgősen el kell szaladnom valahová.

Miskolczi összehúzta a szemöldökét.

— Nem tart az semeddig se, kerékpárral megjárom öt perc alatt — próbálta jobb belátásra bírni Égetőt.

— Nem, most nem maradhatok, de később visszajövök — jelentette ki izgatottan a vendég, s már fel is állt a fotelból

Az özvegy nem tudta mire vélni a sürgős menőkét. Kissé megsértődve szólalt meg:

— Hagyjad, Jenő! Ha sürgős dolga van, nem tartóztatjuk.

— Hát jó — adta meg magát Miskolczi. De valahogy nem tetszett neki az egész dolog, kiment az emberrel a konyhába.

— Ha csak kurkászni akart a húgom körül, kár volt idetolni a képét — sziszegte dühösen.

— Én? Hogy gondol ilyet? — hápogott a vendég. — Tisztességes szándékom van nekem, higgyje el, mindjárt visszajövök.

Miskolczi úgy látta, nem hazudik. Lecsendesítétte hangját. Ravaszkásan hunyorított:

— Valami családi ügy?

— Nem éppen, de sürgős.

— Na, nekem megmondhatod! Szakítani kell előbb valami menyecskével? ... Mi? ... Nincs abban semmi, férfiak vagyunk.

Égetővel forogni kezdett a konyha, makogott:

— Én tisztességes vagyok! Feleségül akarom a húgát... Csak elemeltem egy biciklit... De tiszta véletlenből...

— Mikor?!

— Nemrégen. A vendéglőnél. Azt kell visszavinni.

— Az anyád! — ordított Miskolczi, és ölbe kapta a másikat.

z asszonyok ijedten tódultak ki, azt hitték, már ölik egymást Miskolczi meg kiabált torkaszakadtából:

— Héj, a máriáját! A sógor nemcsak asszonynézőbe jött, de visszahozta a biciklimet is!

Míg az asszonyok álmélkod- tak, ők kimentek az udvarra. Nevettek, aztán elindultak összeölelkezve a vendéglő felé.

Égető kezdte a nótát, a sógor meg tódította:

Kérges a tenyerem, a tenyerem,

Azzal keresem a kenyerem ...

Barta Lajos akkor veszi kezébe a tollat, amikor erjedni, forronganf kezd a magyar világ. A századforduló időszaka ez, amikor az ezer holdakon halódó parasztság eszmélni kezd, és terjednek már a felszabadító szocialista eszmék, amint Barta írja, »terjedni kezd az Ige«. Barta novellái azt a világot, az elnyomottak és magukra hagyottak ezer arcú szenvedését mutatja meg. Hőseit nemcsak testi szenvedés sújtja, hanem lelki nyomorúság is, amiért megalázza, — tiporja őket a kérlelhetetlen rend, melyet rájuk szabott embersorsnak tekintenek mindaddig, amíg eszmélni nem kezdenek. Ez az eszmélni kezdés feszül Barta alakjaiban. S éppen ezáltal vá- ,lik ki kortársai közül, mivel ő nemcsak észrevesz, megállapít, hanem megváltozta- tandónak hirdeti a fennálló rendet. Ady Endre mindjárt az elején észrevette, hogy Bartával egy különleges magyar író jelentkezett, akinek írásai a »Duna—Tisza táj erjedéséről csodálatos dokumentumok«, s a Nyugatban írt üdvözlő cikkében Móricz Zsigmond és Kaffka Margit méltó társaként üdvözölte.

Az 1919-es proletárdiktatúra bukása Bartát is, mint annyi kiváló társát, emigráNa lám, ez a fa itt bízó-bolondul kiültette vén ágaira bolyhos virágait, s úgy áll a napsütésben, mint ifjúszép menyasszony, oly hódítón és büszkén, hogy szinte félek, lebben égbe szállani tüstént.

Tegnap egész nap szundikált a tél, valahol ottfeledkezett.

Tegnap egész nap a tavasz járta be az utcákat,

kerteket,

tereket.

Füvek feszültek frissen, szűzien a fényforrás fele megható vágyódással, hogy reszkettek bele és mintmég senki sem, oly boldogan, latolgatón Na lám, ez a fa itt

mely kék vált, derűs s derítő egyben s volt a legmélyebb béke.

E boldog víziómban a bízó vén menyasszony csakúgy testvér volt, mint a pici fű, gyermekkocsival egy asszony, mindenki testvérem volt, egyformán örvendő velem, a repülő virág is, a katicabogár is nyitott tenyeremen, mert láttam a puszta kerteket ébredni morcosán, illatot lopkodni a szellőt, mely őzlábon rohant, messzebb pedig láttam a földek kitalcart, boltozatos mellét, amelyre ráhajol maholnap már a munka, hogy kettejük szerelmét a nyár életté érlelhesse majd!

BÁRSONY LAJOSőzjtk a Lángok

Ezek a lányok olyan szépek! Kigyúl a szívem, a garázda, megrészegít az arcuk hamva, megejt az ifjúság varázsa:

sosem lesz ősz, mindig tavasz lesz!

De míg nézem őket hódolón,

bennem a tolvajmécs kialszik,

mert így köszön fcnek: — kézi tcsókolom:

KÖNYVEKRŐL

Barta Lajos:

ÖTEN A HÖBAN

cíóba kényszeríti. További írásait már csak a külföldi emigráns lapokban jelentetheti meg, messze a hazától s a hazai olvasóktól, s csak a felszabadulás hozza meg számára azt, hogy ismét közöttünk éljen, s értő szemmel

Szabó Magda:

DISZNÓTOR

Szabó Magda legújabb regénye egy volt földbirtokos úri lány és egy szegény származású tanító szerencsétlen házasságának könyörtelen élességű rajza.

Miért is ment feleségül a gőgös Kémery Pólika évekig semmibe vett udvarlőj ához, a félszeg Tóth Jánoshoz? Miért nem mehetett férjhez Sára, a szegény tanító húga? Miért gyűlöli ily hevesen Tóth Jánost a sógornője? Miért utálja őt. saját lánya?

Miért nem akar róla tudni huszonöt éven át öreg édesanyja?

Miért... ?

S mire választ kapunk a sok-sok egymással összefüggő kérdésre, mire minden megvilágosodik előttünk, az ítélet is késien áll, s végrehajtása nem késik. Az ítélet — bármennyire végzetesnek

és érző szívvel figyelje társadalmunk újjáalakulását.

Ez a gyűjtemény javarészt olyan írásokból áll, melyek kötetben, még sehol sem jelentek meg, amelyek valóban izgalmasan tárják fel nemcsak élményekben és küzdelmekben oly gazdag írói pályájának, hanem a magyar társadalomnak a dokumentumait is.

látszik is — megfellebbezhetetlen és meggyőző erejű, mert óriási tétek vesztek el, mert hirtelen földrengés pusztított egy' gyenge embernek akaratlanul is hazug életében, s a tehetetlenek legnyilvánvalóbb megtorlása: a szinte tébolyult, szenvedélyes bosszú.

S bár tudjuk, hogy Tóth Jánosnak bűnhődnie kell tettéért, ítélkezése mégsem háborít fel, mert magunk is- elviselhetetlenül ellenszenvesnek tartjuk Pólikát, elavult. légkörével, életformájával, ellenséges világnézetével, önző kíméletlenségével, egész osztályával együtt. Ha furcsán hangzik is, úgy érezzük: a megölt asszony az igazi gyilkos, a más megoldást nem lelő rabszolga férj', a lenézett tanító a tulajdonképpeni áldozat.