Somogyi Néplap, 1960. március (17. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-03 / 53. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Som ogyi Néplap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XVII. évfolyam, 53. szám. ÁRA 50 FILLÉR Csütörtök, 1960. március 3. MAI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: Jegyzetek a Textilműi éhből (3. oldalon) TERMELŐSZÖVETKEZETI ÉLET (5. oldalon) Filmszínházaink műsorából (6. oldalon) Tíz falu villamosítása Csaknem százezer méter vezeték építése az Áramszolgáltató Tizenhárom új transzformátor létesítése Vállalat EZ ÓVÍ tervében A falvak villamosításában hatalmas utat tettünk meg a felszabadulás óta. Megyénkben már csak negyven olyan köz­ség van, ahol nincs villany. Je­lenleg 211 község van villamo­sítva (1945-ben mindössze 55 volt). Nagy László elvtárstól, a Dél-Dunántúli Áramszolgál­tató Vállalat Kaposvári Üzlet- igazgatóságának vezetőjétől a villamosítással kapcsolatos tervekről érdeklődtünk. Nagy elvtárs a következőket mondotta el lapunk munkatár­sának a vállalat idei terveiről: — Az ötéves terv végére a megye minden községében, pusztáján és új települé­sén lesz villany. Üzletigazgatóságunk ebben a tervévben 34 millió 358 ezer forintot használ fel községek villamosítására, hálózatfejlesz­tésre. Ebből a többi közöttt fa­luvillamosításra 10 417 000 fo­rint, a mezőgazdaság villamo­sítására 3 200 000 forint, háló­zatbővítésre 1 566 000 forint, utcák, lakások villamosítására 1 680 000 forint, felújításokra pedig mintegy 8 millió forint jut. Terveinkben tíz község vil­lamosítása szerepel. Köztük Bábonymegyert 1 881 000, Kiskorpádot 1 378 000, Vis- nyét 518 000, Sávolyt 917 ezer, Szentét 950 000 forin­tos költséggel villamosít­juk. Ezenkívül megyei tanácsi fede­zetből Szöllőskislak, Potrrog- szentpál, Bolhás és Csurgó­nagymarton kap villanyt. Ugyancsak tíz községben bő­vül a villanyhálózat, a többi közt Andocson 160 000, Öreg­lakon 260 000, Ságváron pedig 220 000 forint felhasználásával. Kaposvárott 330 ezer fo­rintot, Mezőcsokonyán 270 ezer forintot fordítunk felújításokra. A kisfeszültségű villanyveze­ték-hálózat ebben az évben 16 kilométerrel bővül. Pl. Nagy- berényben 5 kilométer hosszú­ságban 600 ezer, Csömenden 2,5 kilométer hosszúságban 300 ezer forintos költséggel. 39 ki­lométer hosszú primér vezeték és 42 kilométer szekunder ve­zeték épül ez évben. Az idén 15 termelőszövet­kezetbe jut el a villany­áram. A kaposmérői Űj Élet Tsz 250 ezer, a somogygeszti Üj Baráz­da 200 ezer, a pamuki Petőfi 210 ezer, a kazsoki Aranyka­lász 200 ezer és a balatonend- rédi Zöldmező Tsz 200 ezer forintos költséggel kap vil­lanyt, A Balatonboglári Állami Gazdaságban és a Kaposvári Állami Gazdaságban 3 200 000 forint értékű villamosítási munkálatokat végzünk. Siófokon a községen ke­resztülvivő út felett mint­egy 1,5 kilométer hosszú­ságban fénycső-világítást szerelünk fel. Fonyódon, Balatonbogláron és Balatonlellén a vasútállomá­soknál lesz fénycsővilágítás. Ez utóbbi munkálatok részben községfejlesztési, részben pe­dig megyei tanácsi fedezetből készülnek — fejezte be tájé­koztatását a vállalat igazgató­ja. Nem lesz könnyű tehát az Áramszolgáltató Vállalat 430 dolgozójának a munkája. 1945-ben a megyében csak 20 600 áramfogyasztó volt, je­lenleg 72 587 van, és ebben az évben ez a szám 2000-rel emel­kedik. 7,5 millió forintos ter­vet kell teljesítenie a vállalat­nak az első negyedévben. A múlt évi tervet 103,6 százalék­ra teljesítették, s a tervezett 5 millió forint helyett 8 millió forint nyereséget értek el. 239 ezer forint jutalmat osztottak ki a dolgozók között a vállalat vezetői, s többen kitüntetést is kaptak. Bene Jenő brigádve­zetőnek jó munkájáért a »Ne­hézipar Kiváló Dolgozója« cí­met adományozta a minisz­ter. Most három szocialista brigád harcol, hogy ezt a meg­tisztelő címet elnyerje. Az Áramszolgáltató dolgozói felajánlották, hogy Kis­korpád villamosítását áp­rilis 4-re befejezik. Elhatározták, hogy tovább folytatják a kongresszusi mun­kaversenyt. Baromfitenyésztők tanfolyama Kadarkúton A baromfitenyésztés — e jól és gyorsan jövedelmező üzem­ág — fejlesztése céljából egy hetes tanfolyamot rendeztek Kadarkúton. A tanfolyamra a megye 70 közös gazdasága Tovább bővítik a benzinkút-hálózatot Hordozható benzinkutak a falvakban Az Ásványolajforgalmi Vál­lalat folytatja a benzinkút-há- lózat bővítését. A tavasszal üzembe helye­zik a győri korszerű kiszolgáló állomást. Ugyancsak üzembe helyeznek egy korszerű, új üzemanyagállomást Visegrád fölött a Duna-kanyarban, to­vábbá Nagykanizsán és Bala- tonkeresztúron. A régi utak közül az idén százat szerelnek át teletömlős rendszerűre. Falun még hiányos az üzem­anyagellátás. Az ÁFOR úgy segít ezen, hogy hordozható benzinkutakat állít fel a föld­művesszövetkezeti boltok előtt. Hasznos újdonsága lesz még az AFOR-nak az Arol 2. elne­vezésű kétütemű motorolaj, amely megkíméli a keveréket használó járműtulajdonosokat, hogy a benzinhez töltött olaj hosszas kevergetésével készít­sék elő üzemanyagukat. Az Arol 2-t egyenesen a tankba lehet önteni, és önmagától ke­veredik a benzinnel. (MTI) küldte el mostani vagy leendő baromfigondozóját. Az előadá­sokat a megyei tanács, a MÉK, a Baromfifeldolgozó Vállalat és az Állategészségügyi Intézet szakemberei tartották. A hallgatók Kadarkút szö­vetkezeti község két közös gaz­daságában gyakorlati bemuta­tón vettek részt. Tanulmá­nyozták a Szabadság Tsz-ben folyó baromfihizlalást, és megismerkedtek a Béke Ter­melőszövetkezet baromfisza­porító telepéinek munkájával. Mind a hizlalás, mind a csibe­nevelés felkeltette érdeklődé­süket. Érdemes megemlíteni, hogy a múlt héten lezajlott tanfo­lyam megrendezésében nagy segítséget adtak a kadarkúti tsz-ek. A helybeli termelőszö­vetkezetek tagjai szívesen gondoskodtak vidéki társaik ellátásáról* Hruscsov megérkezett Kabulba Kabul (TASZSZ). Az afgán király és az afgán kormány meghívására március 2-án ba­ráti látogatásra Kabulba ér­kezett N. Sz. Hruscsov, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke és kísérete. Fogadásuk­ra a repülőtéren megjelentek Mohammed Zahir Sah afgán király, Mohammed Davud mi­niszterelnök és más magas­rangú hivatalos személyiségek. Mohammed Zahir Sah af­gán király üdvözlő beszédében kifejezte meggyőződését, hogy Hruscsov látogatásának, ered­ményeképpen tovább erősöd­nek majd a Szovjetunió és Af­ganisztán kapcsolatai. Hruscsov válaszbeszédében mindenekelőtt köszönetét mon­dott a meghívásért, majd a szovjet nép, a szovjet kormány és saját üdvözletét és jókíván­ságait tolmácsolta Afganisztán bátor és szorgalmas népének. — Országaink baráti és jó­szomszédi kapcsolatai — hang­súlyozta Hruscsov — sikeresen fejlődnek a kölcsönös megbe­csülés és az egyenlőség alap­ján. A szovjet—afgán viszony már régóta kitűnő példája a különböző társadalmi és poli­tikai berendezkedésű államok békés együttélésének és gyü­mölcsöző együttműködésének. Az üdvözlő beszédek elhang­zása után Hruscsov az afgán király kíséretében szállására hajtatott. A repülőtértől a vá­rosig sok tízezer ember üdvö­zölte a magasrangú szovjet vendéget. Bent a városban dia- daikapukon haladt keresztül a gépkocsioszlop. Szerdán az afgán lapok első oldalukon üdvözölték a szovjet kormányfőt. Hruscsov — írta az Iszlah című lap — nemcsak egy nagyhatalom, a Szovjet­unió államférfia, hanem nem­zetközi méretű kiváló politikus is, aki egész életét a világ bé­kéjének szentelte. A lap annak a reményének ad kifejezést, hogy Hruscsov afganisztáni lá­togatása újabb lépéssel viszi előre a Szovjetunió és Afga­nisztán baráti kapcsolatainak erősödését. (MTI) Országos burgonyatermesztési tanácskozás Oyiregvházán A Földművelésügyi Minisz­térium, a Magyar Agrártudo­mányi Egyesület és a SZÖ- VOSZ szerdán Nyíregyházán országos burgonyatermesztési tanácskozást rendezett terme­lőszövetkezeti elnökök, mező­gazdászok, tudományos kuta­tók részvételével. Vincze József, a Szabolcs megyei Tanács VB elnökhe­lyettese beszámolójában el­mondotta, hogy 1959-ben az or­szágban 400 000 holdon termel­tek burgonyát és a holdankén- ti átlagtermés elérte az 59 má­zsát. Most, hogy mezőgazda­ságunkban a szocialista gazda­ságok jutottak túlsúlyra, mód van a burgonyavetésterület, az átlagtermés és az árutermelés fokozására. A természeti fel­tételek is adottak, különösen Szabolcs, Borsod, Nógrád, He­ves és Hajdú megyében, de nincs az országnak olyan tája, ahol ne lenne kifizetődő a bur­gonyatermesztés. A termelés növelésének egyik legfontosabb tényezője, hogy az egységnyi területen minél több burgo­nyatő fejlődjék. Ajánlatos, hogy 20 000—22 000 gumót he­lyezzenek el egy-egy holdon. Fontos feltétel a burgonyater­Március 10-én kezdődik a fásítási hónap Az immár hagyományossá vált tavaszi fásítási hónap az idén március 10-től április 10-ig tairt. A felszabadulás óta eltelt 15 esztendő alatt az elő­ző 11,9 százalékról 13,7 száza­lékra emelkedett az erdők ará­nya. A második ötéves terv időszakában körülbelül 170— 180 ezer hold új erdőtelepítést és fásítást végeznek az ország­ban. Elsősorban azokon a vidé­keken szorgalmazzák a fásí­tást, ahol különösen szükség van a levegő szennytartakná- nak megszűrésére, a szél erejének megtörésére, vala­mint a víz eróziójának meg- gátlására. Í950-től 1959-ig összesen 226200 hektárral nőtt az or­szág fás területe. Ebből 145 600 hektár volt az úgyne­vezett erdőterületen kívüli fá­sítás. Ezen idő alatt 26 900 hek­tár legelőn és kopár területen ültették el a facsemetéket A közutak mentén körülbelül 500 hektárnyi területre került fasor, ebből 1320 hektár a hó- visszatartó erdősáv területe. Igen jelentősek voltak a vas- utak, továbbá a csatornák, víz­folyások mentén végzett fásítá­séit Az egy hét múlva kezdődő idei fásítási hónap feladatai­ban igen jelentős részt vállal­tak az ifjúsági szervezetek. A fiatalok százmillió facsemete elültetését vállalják a legkö­zelebbi években. (MTI) melés gépesítése, s itt a mező- gazdasági gépeket gyártó üze­mekre vár az a feladat, hogy kellő számú burgonyabetaka­rító gépet bocsássanak a ter­melőszövetkezetek rendelkezé­sére. A burgonyavetésterület még mindig alacsony arányáról szólva az elnökhelyettes el­ítélte azt a téves nézetet, mi­szerint a burgonya nem» illeszt­hető be a nagyüzemi gazdál­kodásba. Ezt a nézetet a sza­bolcsi példa is cáfolja, ahol tavaly több mint száz termelő- szövetkezet és 11 állami gaz­daság ért el 100—120 mázsás holdankénti átlagtermést. Vincze József javasolta, hogy a termelőszövetkezetekben az anyagi érdekeltség fokozására dolgozzanak ki premizálási rendszert, és pénzben vagy ter­mészetben jutalmazzák azokat, akik a burgonyatermelésben kiváló eredményeket érnek el. Teichmann Vilmos, a Nyír­ségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet tudományos munka­társa a burgonyanemesítésről számolt be. Az előadásokat követő vita után a tanácskozás felhívást intézett az ország termelőszö­vetkezeteihez, állami gazdasá­gaihoz és egyénileg dolgozó pa­rasztjaihoz: érjenek el holdan­ként száz mázsás burgonyater- jmést. (MTI) A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság ülése A Siófoki Községgazdálkodási Vállalat 6 holdas kertészetének tíz 22 méteres hoTlandágyas melegházat építenek. A cső­alkatrészek és a beszerelés 220—230 ezer forintos költséggel készülnek. A meglévő üvegház mellé még egy 20 méteres hvegházat építenek munkateremmel. A kazánházat bővítik, felújítják. Az építkezés 350 ezer forintba kerül. — 2. ké­pünkön: Építik a kéményt a korszerű kazánháziunk A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság szerdai ülésén meg­tárgyalta az elnökség jelenté­sét a népi ellenőrzés 1959. évi munkájáról, megvitatta a külkereskedelmi vállalatok szerződéskötési tevékenységé­nek vizsgálatáról készített je­lentéseket. Az elnökség beszámolt a fo­lyamatban lévő országos vizs­gálatokról. Rövidesen befeje­ződik a vizsgálat a dolgozók munkaruha- és védőruha ellá­tásáról és a gépkocsi javító ipar helyzetéről. Folyamatban van a népgazdasági beruházá­sok előkészítése ellenőrzésé­nek helyszíni vizsgálata. (MTI) A BOLTOKBA KERÜLTEK A TAVASZI RUHAÚIDONSaGOK Jelenleg 6000 modem vona­lú női kabát van a Ruházati 9 Bolt Kiskereskedelmi Vállalat­nál raktáron. Ezeknek mintegy 50 százaléka fésűs, 20 százalé­ka tweed és 30 százaléka ve­lúr anyagból készült. Japán szabásúak, különböző gallér- és zsebmegoldással. A kabátok vonala egyenes vagy lefelé bő­vülő. Hétnyolcados félkabá­tokból az idén 20 százalékkal több kerül a boltokba, mint tavaly. Női ballonkabátokból eddig minden esztendőben ke­vesebb volt a szükségesnél. Az idén az ipar 60 százalékkal gyártott többet. Jelenleg 8000 aöld, drapp, szürke és acélkék színű ballonkabát várja a vá­sárlókat. A férfivásárlókra is gondol­tak. Ballonkabátból kielégítő­nek látszik a boltok raktár- készlete. Férfi egysoros, há­romgombos és kétsoros öltö­nyökből sokkal nagyobb lesz a választék, mint bármelyik évben. Jelenleg 10 000 külön­böző öltöny van raktáron. Az 1960-as év új férfidivatja a jersey pulóver és zakó. Ezek­ből a cikkekből is van ffiár a boltokban. A kicsinyeknek konfekció öltönyökből mintegy 6000 ké­szül tavaszra, bébi- és leány­ruhákból pedig csaknem tíz­ezer. (MTI) V,

Next

/
Thumbnails
Contents