Somogyi Néplap, 1960. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-03 / 28. szám
SOMOGYI NÉPLAP £ Szerda, i960, február & Kolosszális teljesítő képességűek a szovjet rakéta-kajtomivek Szorjet tudósok nyilatkozata az újabb szovjet rakétakísérletről Moszkva (MTI). A január j a 2 300 000 kilowattos volgai, 31-i szovjet rákétakísérletről valamint a Szibériában épülő kiadott hivatalos közlemény , 4,5 millió kilowattos bratszki szűkszavúan csupán azt említi és a 6 millió kilowattos krasz- meg, hogy a rakéta pontosan nojarszki vízierőművekét, az előre meghatározott körzet- A szovjet mérnökök és tudóbe hullott, s így ismét bebizo- sok alkotta rakéta-haj tómű- ky flotta pontos működését. Az vek nemcsak kolosszális telje- első tudományos kommentárok sítő képességükkel tűnnek ki, erre a tényre hívják fel a fi- hanem viszonylagos könnyűsé- gyelmet. Barinov professzor, a fjükkel is. Ki tudják fejteni a technikai tudományok doktora, kozmikus sebességet, amely a moszkvai rádióban a többi. körülbelül 12 kilométer má- között a következőket mon- , sodpercenkimt. Ez teljesen ele- dotta: í gendő ahhoz, hogy el lehessen Már az első rakétakísérlet | jutni a Földhöz legközelebb A Csendes-óceánon, végrehajtott szovjet rakétakísérletek bizonyítják a Szovjetunióban megteremtett automatikus irányító-rendszer rendkívül megbízhatóságát és pontosságát. A többlépcsős rakéta hatalmas konstrukciói kitűnően kiállot.11 latkozataikban hangsúlyozták: a kísérlet • sikeres megoldása a legközé’ebbi jövőben lehetővé teszi az eddiginél jóval nagyobb súlyú mesterséges holdak. valamint a Mars és a Vénusz irányába fellőtt rakéták felbocsátását. Mivel a kísérleteket az előre megállapított határidő előtt hajtották a szilárdsági próbát, végre, bizonyosnak látszik, ■ hogy a szovjet kísérleti rakéta, teljes mértékben beváltotta a hozzáfűzött reményeket, és így alkalmas a bonyolultabb jellegű kísérletekre is. A januári kísérletsorozat tapasztalatainak részletes feldolgozása utón a szovjet tudósok megvalósíthatják a kísérletsorozattal kapcsolatos célkitűzéseket: útnak indíthatják a nagy teljesítményű szputyiko- kat és kozmikus rakétákat. Az a rakétarendszer, amelynek kipróbálása most fejeződött be a Csendes-óceánon, feltételül megbízható és pontos — jelentette ki a TASZSZ tudósítójának Georgij Pr obrem - szkij professzor, a rakétatechnika ismert szakembere. — A második szovjet soklépcsős ballisztikus rákéta január 31-i fellövése megerősítette ezt. Most már összegezni lehet a szovjet rakétatechnika fejlődé- •“'Sének egyes eredffné^teit — mondotta a tudós. — Az utóbbi két évben rekorderedményeket értünk el. A rakéta-hajtóművek maximális teljesítőképessége sokszorosan felülmúlja a világ legnagyobb ví- zieröműveinek kapacitását: Közlemény a moszkvai értekezletről Moszkva (TASZSZ). Február 2-án Moszkvában megnyílt az európai szocialista országok mezőgazdaság-fejlesztési tapasztalatcsere értekezlete. Az értekezlet munkájában a következő pártképviselők vesznek részt: Az Albán Munkapárt részéről: Enver Hodzsa, Mehmet Shehu, Maqo Como, Nesti Nase elvtársik. A Bolgár Kommunista Párt részéről: Todor Zsivkov, Anton Jugov, Sztanko Todorov, Ivan Promov, Hriszto Daszka- lov elvtársak. % A Magyar Szocialista Munkáspárt részéről: Kádár János, Mütinich Ferenc, Fehér Lajos elvtársak. A Német Szocialista Egységpárt részéről: Walter Ulbricht, Otto Grotewohl. Bruno Leusch- ner, Gerhard Grüneberg elvtársak, valamint Hans Reichelt földművelésügyi miniszter. A lengyel Egyesült Munkáspárt részéről W ladyslaw Gomuíka, Jozef Cyrankiewicz, Edward Ochab, Edmund Pszczolkowski, Mieczyslaw Ja- gielsi, Boleslaw Jaszczuk elvtársak. A Román Munkáspárt részéről : Gheorghe Gheorghiu- dej, Chivu Stoica, Mogyorós Sándor, Alekszandru Birla- deanu, Ion Cosma elvtársak. A Szovjetunió Kommunista Pártja részéről: N. Sz. Hruscsov, N. G. Ignatov, A. B. Arisztov, A. N. Koszígin, V. V. Mackevics, G. A. Gyenyiszov, T. D. Liszenko elvtársak. A Csehszlovák Kommunista Párt részéről: Antonin Novotny, Viliam Siroky, Otákár Simunek, Vra tislav Krutina, Lubomir Strougal elvtársak. Az értekezleten — saját kérésükre — jelen vánnak továbbá a Koreai Munkapárt képviselője: Kim ír elvtárs, valamint a Mongol Népi Forradalmi Párt képviselői: Jum- zsagijn Cedenbal és Lubszan- cerengijn Cende elvtársak. (MTI) „Korunk a szocializmus vilábméretekben való győzelmének kora44 Szuszlov felszólalása az Olasz Kommunista Párt kongresszusán megújhodásának Róma (MTI). Mint a TASZSZ tudósítója jelenti, az Olasz Kommunista Párt IX. kongresszusán hétfőn folytatták a vitát Togliatti beszámolója felett. . Pajetta, a párt titkárságának tagja felszólalásában azt fejtegette, hogyan lehetne létrehozni Olaszországban olyan új többséget, amely meg tudja valósítani a társadalom demokratikus programját, Luigi Longo, a párt Központi Bizottságának főtitkár-helyettese kifejtette, hogy a nemzetközi helyzetben mutatkozó enyhülés új nagy lehetőségeket nyit meg a demokrácia felé haladás szempontjából, de ahhoz, hogy ez megtörténjék, össze kell fogniuk a béke és a haladás összes erőinek. Szuszlov beszéde Szuszlov, az SZKP küldöttségének vezetője vasárnap beszédet mondott a kongresszuson. Megállapította, hogy az Olasz Kommunista Párt rövid történelmi időszak alatt igazi tömegpárttá vált. A történelem és a mindennapi élet igazolta, hogy az Olasz Kommunista Párt helyes úton jár, amikor arra törekszik, hogy fenntartsa és erősítse a munkásosztály különböző csoportjainak akcióegységét, akár kommunisták, szocialisták, kaAlgírban as élet visszatér a rendes kerékvágásba Algír (MTI). Algírban felengedett a kilencnapos feszültség. a város kezdi visszanyerni rendes képét. Keddre virradó éjjel a hadsereg műszaki alakulatai és a városi útjaví- tók dolgoztak a barikádok eltakarításán és a kövezet megjavításán. Delouvrier algériai főmegbízott és Challe tábornok algíri katonai főparancsnok hétfőn délután visszatért Algírba. Boutier ezredes, a főparancsnok sajtóirodájának vezetője hétfőn egy sajtóértekezleten hivatalos jelentést közölt a január 24-i lövöldözés áldozatainak számáról. Eszerint tizennégy csendőr meghalt, 103 megsebesült, a zendü- ők vesztesége hat halott és mintegy 20 sebesült volt. Párizs. Lagaillarde-ot hétfőn este a párizsi Santé-börtönbe szállították, és az állam belső biztonságát fenyegető tevékenység vádjával állítják majd bíróság elé. A zen dűlők másik vezetője, Joseph Ortiz megszökött. Tekintettel spanyol származására, feltételezik, hogy Spanyol- országba menekült. Harold King, a Reuter tudósítója megállapítja, hogy de Gaulle tábornok megerősödve került lei. ebből az erőpróbából. Megjegyzi azonban, a francia közvéleményt megdöbbentette, hogy semmiféle akciót nem indítottak az algériai zavargások vezetői ellen. Csodálkoznak, hogy közülük eddig csak egyetlen személyt — Lagaillarde-ot — tartóztattak le. Annál is inkább, mert időközben kiderült, hogy tényleges összeesküvés folyt nemcsak algíri, hanem párizsi személyek részvételével is. Mint az AFP jelenti, hétfőn a francia fővárosban és vidéken több házkutatást tartottak. Egyelőre 18 személyt vettek őrizetbe, köztük Chassin volt repülőtábornokot. Ezzel egy időben vizsgálati eljárást indítottak Párizsban egy fegyvercsempész banda ellen, amely Eszak-Franciaországból hadianyagot szállított az algíri lázadóknak. Az összeesküvés központja Lille-ben volt, de kiterjedt más franciaországi városokra is. Vezetője Philippe de Massaey volt hadnagy — jelenleg textilkereskedő — volt. Letartóztatási parancsot adtak ki ellene, de közben elmenekült. A lakásán végrehajtott házkutatás alkalmával okmányokat foglaltak le, amelyekből kiderült, hogy a különböző jobboldali csoportokhoz tartozó összeesküvők gerillaharcot akartak szervezni Franciaországban, és tervbe vették egy *közüdv-kormány« felállítását. Az összeesküvők között szerepel több volt tiszt, így például Bourdoncle de Saint Salvy tábornok, a francia hadsereg volt főfelügyelője, Langlade nyugalmazott ezredes, Valéré Perel, Perreti Della Rocca, a vichyi kormány volt alprefek- tusa. tolikusok vagy pártonkívüliek azok. A továbbiakban ismertette, milyen hatalmas erőfeszítéseket fejt ki a szovjet nép a kommunizmus építésében, és milyen sikereket ért máris el az SZKP vezetésével. A marxizmus—leninizmus ma már világszerte az emberek százmillióinak gondolkodásában diadalmaskodott — folytatta. — Ez teljesen törvény- szerű, mert ez a tanítás kiállta az idő sokoldalú próbáját, gyakorlatilag bizonyította be hatalmas erejét, és megtestesül a fejlődő, erősödő és egyre jobban virágzó szocialista világ eleven valóságában. A nemzetközi kérdésekre áttérve Szuszlov kijelentette: — Korunk a szocializmus világméretekben való győzelmének kora. A szocialista világrendszer fejlődik és erősödik. A hatalmas nemzeti felszabadító harc csapásai alatt szemünk láttára omlik össze a gyarmatosító rendszer. Korunk legfontosabb és legégetőbb kérdése, amely az egyszerű emberek százmillióit foglalkoztatja, az a probléma, hogyan lehet megakadályozni a háborút, és megteremteni a tartós békét. Szuszlov beszélt a Szovjetunió leszerelési tervéről, a szovjet fegyveres erők egyoldalú létszámcsökkentéséről, és kijelentette: Az európai békét elsősorban az újjáéledő német militarizmus veszélyezteti. Az európai béke megszilárdítása szempontjából elsőrendű jelentőségű lenne a német békeszerződés mielőbbi megkötése, mert ez eltüntetné a második világháború maradványait, és megfékezné a német revansistákat. A nemzetközi helyzet javulása és a békés együttélés politikájának további fejlődése előmozdítaná az olasz—szovjet kapcsolatok javulását is. Kifejezte reményét, hogy Gronchi olasz köztársasági elnök közelgő moszkvai látogatása az olasz—szovjet kapcsolatok további javulását eredményezi majd, mindkét ország népeinek, a világ békéjének javára., A kommunista és munkáspártok ereje — mondotta befejezésül Szuszlov — szolidarinizmushoz, a proletár nemzetköziség elveihez való hűségükben rejlik. A hatalmas kommunista mozgalom 85 ország testvérpártjai fogtak ösz- sze, és e mozgalom erejét ideológiai egysége adja meg. Az Olasz Kommunista Párt kongresszusa nemcsak belpolitikai. hanem nemzetközi szempontból is nagy jelentőségű, mert ez a párt a világ legnagyobb kommunista pártjai közé tartozik. A szovjet kommunisták szívük mélyéből sikereket kívánnak az olasz kommunistáknak az olasz nép javáért és boldogságáért kifejtett nemes tevékenységükhöz — fejezte be beszédét Szuszlov. Február 4-én üi össze a varsái szerződésen részvevő államok poüliKai tanácskozó testületé Moszkva (MTI). A varsói szerződésben résztvevő országok kormányai elhatározták, hogy 1960. február 4-re Moszkvába a legfelső szinten, a külügyminiszterek és a fegyveres erők minisztereinek részvételével összehívják a varsó szerződésben résztvevő országok politikai tanácskozó testületének ülését. * * * Az ülés előkészítésével kapcsolatban a varsói szerződésben résztvevő országok külügyminiszterei február 1-én találkoztak. * * * Az MTI moszkvai tudósítója írja: Az a tény, hogy csütörtökön Moszkvában összeül a varsói szerződésiben résztvevő államok politikai tanácskozó testületé a legmagasabb szintén, a külügyminiszterek és a fegyveres erők minisztereinek bevonásával, rendkívül nagy jelentőségű a jelenlegi nemzetközi helyzetben. Mint emlékezetes, a tesület legutóbbi moszkvai ülésére — 1958 májusában ugyancsak olyan pillanatban került sor, amikor a világ közvéleménye új lépéseket várt a nagyhatalmaiktól a feszültség enyhítésére, a béke megszilárdítására. A varsói szerződés őszintén békés védelmi jellegét híven demonstrálja az akkor elfogadott határozat, amely többek között megnemtámadási szerződést javasolt a NATO-hatalmaknak és számos olyan intézkedés tervét tartalmazta, amely alkalmas volt a bizalom légkörének helyreállítására, a háborús veszély elhárítására. Az 1958 májusa óta eltelt Időszak gyakorlatilag bebizonyította, hogy a világ közvéleményé mtódenütt örömmel üdvözölte azokat a ; lépéseket, \ zására. amelyek ilyen célok felé vezettek. A nemzetközi légkörben a Szovjetunió és a szocialista országok békegfűitiká- jának eredményeként bekövetkezett változások a világot a csúcstalálkozó küszöbére juttatták el. A találkozó előtt a Szovjetunió új, szinte féimér- hetetlen jelentőségű hókés lépéseket tett: tavaly s eptem- berban az Egyesült Nemzetek Szervezetében N. Sz. Hruscsov* a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke előterjesztette az általános és teljes leszerelés szovjet tervét, ez év januárjában pedig a Szovjetunió Legfelső Tanács.-? törvényt hozott a szovjet fegyveres erők 1 200 000 fővel történő csökkentéséire. A Szovjetunió hadseregét egyharrr.addal csökkentik — ez a tény is világosan demonstrálja, hogy a szovjet ország senki d'n sem szándékozik támadást indítani. A Szovjetunió e lépései után s a csúcstalálkozó előtt most Moszkvában találkoznak a varsói szerződésiben résztvevő országok vezető személyiségei, hogy megvizsgálják a nemzetközi helyzet fejleményeit, kicseréljék véleményüket a legfontosabb kérdésekről. Nem kétséges, hogy ez a találkozó újabb demonstrációja lesz a szocialista országok békés szándékainak, a feszültség enyhítésére az általános és teljes leszerelés megvalósítására ú'ányuló politikájának. A moszkvai megbeszéléseken minden valószínűség szerint olyan dokumentumok születnek, amelyek ismételten megmutatják a szocialista országok teljes egységét, őszinte testvéri barátságát és egyúttal megnyitják az utat a fennálló vitás kérdések békés rendezésére, a béke megszilárdítására, a békés egymás mellett élés elvének következetes alkalmaOz NDK kormányának jegyzéke a nyugati hatalmakhoz Bérűn (MTI). A Német Demokratikus Köztársaság kormánya a január 28-i minisztertanács határozata alapján jegyzéket intézett az Egyesült ÁLlamok, Nagy-Britannia és Franciaország kormányához azzal kapcsolatban, hogy tovább folynak a bonni kormány provokációi Nyugat- Berlinben. A jegyzéket a Csehszlovák Köztársaság külügyminisztériuma útján juttatták el január 29-én a három nyugati hatalom prágai diplomáciai képviselőihez. Az ADN hírügynöksége most ismerteti a jegyzék tartalmát: Az NDK kormánya nyugtalansággal állapítja meg, hogy bizonyos nyugatnémet és nyugat-berlini körök szembefordulnak a nemzetközi enyhüléssel és meg akarják akadályozni a nyugat-berlini tűzfészek megszüntetéséit A bonni kormány bizonyos nyugat-berlini körökkel együttműködve intézkedéseket tesz a nyugat-berlini kérdés megoldásának meghiúsítására és a nyugat-berlini helyzet további kiélezésére. Lübke, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke a napokban hivatalos látogatást tett Nyugat-Berlinben; ez egyenes kihívása volt a Német DeA ciprusiak hajlandók tovább tárgyalni Nicosia (MTI). Makariosz elnök hétfőn sajtóértekezletet tartott, és kijelentette, hogy a ciprusiak hajlandók újabb tárgyalásokat kezdeni -a ciprusi szuverén angol támaszpontok területéről és közigaztásukban, s marxizmus—leni- gátasáról« — közli az AFP. mofcratikus Köztársaságnak — folytatja a jegyzék. — Ez a látogatás, akárcsak a nyugatnémet szövetségi gyűlés 1953, október 23-án Nyugat-Berüdn- ben megtartott ülésszaka, az »oszthatatlan Németország kuratóriumának« november végi nyugat-berlini ülése és Adenauer kancellár januári látogatása provokációs lépés volt. Adanauerneik a nyugat-berlini törvényhatósági gyűlésen tett kijelentései elárulják, hogy a bonni kormány tulajdonképpen meg akarja semmisíteni a genfi külügyminiszteri értekezleten a nyugat-berlini kérdésben létrejött közeledést, és meg akarja akadályozni a kérdés kedvező megoldására irányuló további lépéseket. A jegyzék hangsúlyozza: A Nyuigat-Berlin »fromtvárSs« jellegének fenntartására irányuló politika folytatása rontja a közelgő kelet—-nyugati tárgyalások sikerének kilátásait, és veszedelmes következményekkel járhat a békére a népek biztonságára nézve. A bonni kormány Nyugat-Berlint érintő törvényteietn lépései máris fokozták a feszültséget és a nyugat-berlini rendellenes helyzetből fakadó veszélyt. Az NDK kormánya a két német állammal való békekötésben es Nyugat-Berlin szabad várossá nyilvánításában látja a járható utat ahhoz, hogy megszűnjék Nyugat-Berlinben a »frontváros« légköre, és létrejöjjenek a békés fejlődés lehetőségei Nyugat-Németor- szágbam és Nyugat-Berlinben. Az NDK kormánya teljes határozottsággal síkraszáll az ellen, hoizv tovább folyjanak a boruni kormány provokációi N3rugat-Berlinben, és. kijelenti, hogy a továbbiakbaai nem maradhat közömbös e provokációkkal szemben — fejeződik be a jegyzek. Irak repülőrajt ajándékozott Marokkónak Bagdad (MTI). Az AP és az UPI jelentése szerint Kasszem iraki miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy lökhajtásos repülőrajt ajándékozott Marokkónak. A gépeket marokkói és iraki katonai jelvényekkel látják el mintegy jelképeként az iraki—marokkói együttműködésnek. Meghalt Huszka Jenő lluszka Jenő, a kiváló magyar zeneszerző, keddre virradóra rövid szenvedés után elhunyt. Huszka Jenőt a Magyar Zeneművészek Szövetsége saját halottjának tekinti. A temetés időpontjáról később történik intézkedés. * * * Huszka Jenő 1875. április 24-én született Szegeden. Zenei képességei elég korán megmutatkoztak, s ötéves korában már mint csodagyerek hegedült a szegedi árvízkárosultak javára rendezett hangversenyen. Középiskolai tanulmányainak befejezése után Budapestre jött, beiratkozott a Zeneakadémiára, de ezzel párhuzamosan az egyetem jogi karára is. Első, nyomtatásban megjelent szerzeménye a Jogászcsárdás volt Első, hatalmas sikert aratott operettjét, a Bob herceget 1902. december 20-án mutatta be a Népszínház. S aztán jöttek sorra a többiek, köztük az Aranyvirág, a GUI Baba, a Lili bárónő. Huszka Jenő még 1955-ben is kát új művel gazdagította a magyar operettirodáimat: a Szép Juhászáéval és a Szábadságt szerelemmel. (MTI)