Somogyi Néplap, 1959. december (16. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-09 / 289. szám

Szerda. 1959. december 9. s SOMOGYI NÉPLAP Poros gépek Sokszor elnézem a gépeket. Nem gondolok róluk mást, mint hogy szinte felbecsülha- tetlen értékű számunkra a se­gítségük. Valahányszor csak felötlik bennem ez a gondolat, mindig újnak számát, sose ta­lálom unalmasnak. Nézegetem a gépeket, és csodálom őket... A minap is ezt tettem a Patyolatnál. Sok ruhát for­gattak gyomrukban a mosó­gépek. Néztem őket és ... Egyszer csak arra lettem fi­gyelmes, hogy ujjnyi vastagon lepi őket a por (vizes üzem­ben!). Ekkor nagyon elszomo­rodtam, mert az jutott eszem­be, hogy ennél a vállalatnál kihasználják ugyan a gépeket, de nem tartják karban őket viszonzásul a segítségért. Senki sem próbálta tagadni, hogy porosak a gépek. Az igazgató meg egyenesen meg­kért, írjam meg az újságban, a főgépész nemigen talál mó­dot arra, hogy elvégezze a karbantartást. Ha megírnám — mondta —, és a gépész el­olvasná, talán szakítana időt rá. Azt kérdeztem az igazga­tótól, mi lenne, ha nem vár­na az újságra, hanem ő fi­gyelmeztetné a főgépészt a karbantartás fontosságára. Ez gyorsabb is, célravezetőbb is. Meg aztán legalább olyan igazság az ő szájából, hogy a gépeket rendszeresen gondoz­ni kell — különösen így év vége felé —, mintha mi ír­nánk meg ezt. Az igazgató szerint a főgépész nem lusta­ságból hanyagolja el a gépe­ket, hanem azért, mert — úgymond — a karbantartás­ra nem jutott ideje; ez vala­hogy a sok tennivaló között mindig elmaradt. Ez a ténye­ken persze semmit sem vál­toztat. Minthogy az igazgatót sike­rült meggyőzni arról, hogy az ő szavainak is lesz foganatja — csak élni kell a vezetés ad­ta jogokkal —, úgy vélem, hogy mire e sorok a vállalat­hoz elérnek, a szakadatlanul dolgozó gépek >-vállairól« is csak leveregette már valaki azt a szégyenítő port... Sz. N. HA VEZET© LENNÉK ... Két kommunista véleménye A tn'.r.tonboglírl föU’.m live? sző vetkezet az eddig kihasználatlan sást megvásárolta, és elszállítja a sert ístenvésztá vállalatoknak, vala­mint egyéb közületeknek. Képünkön: bálázzák a sást. Részt vállalnak a társadalmi munkából a somi KISZ-fiatalok Nagyarányú társadalmi mun­ka végzését vállalták a somi KISZ-alapszervezet tagjai a községi orvosi rendelő építke­zésénél. Különösen a lányok dolgoznak igen lelkesen. Major Klára és Mészáros Mária már 40—40 órát segített. De a töb­biek sém igen maradnak le. Varga Ilona, Jánó József, Ko­vács Béla meg szinte bármi­kor készek a közös munkára. Ha a tanácstól kéréssel fordul­nak hozzájuk — például vago­nokat kell kirakni az állomá­son —, egyöntetűen vállalkoz­nak a feladatra. Lelkesedésük csak fokozó­dott, mióta a tanácstól helyi­séget kaptak, ahol összejövete­leket tarthatnak. Tíz-tizenkét fiatal vesz részt a helyi párt- szervezettel közös politikai oktatáson. De szórakoznak is. Tréfás játékokat tanulnak, vagy sakkoznak, rádiót hall­gatnak. A KISZ tekintélye megnőtt a faluban. Az idősebbek fel­figyeltek a fiatalok lelkes mun­kájára, s ma már egyre több dicséretet kapnak a somi KISZ- alapszervezet tagjai. LEV OVALOV FORDITOTWBARANDI KOKIOQ VILMA XT EGYEN ÜLTÜNK a ta- ’ nácstitkár jól fűtött irodájában. Molnár János bá­tyánk ötvenegy éves, Horváth Gyula meg huszonöt. A ta­nácstitkár is alig több valami­vel, de ő csak csendes, hallga­tag résztvevője a beszélgetés­nek. Legfeljebb figyelmeztet valamire, hogy erről meg arról sem szabad clfeledkezni. Az öreg kommunista — Já­nos bácsi — fejszéjét maga mögé támasztotta a sarokba, szolgálatba indult éppen, me­zőőr. Horváth Gyula meg pa- pírköteget szorongatott a kezé­ben, vitte haza az esti mun­kát. ö a falu kézbesítője, kü­lönben KISZ-titkár. Amikor üzentünk érte, hogy jöjjön el erre az esti beszél­getésre, valaki azt mondta: — Igen kritikus ember az, ki meri nyitni a száját... Miért ne merné? Most is éppen erre van szükség. Mert hogy szokatlan kérdésekre vá rok választ a falu idős és if­jú kommunistájától. Arra, hogy tulajdonképpen, hogy látják ők. a falu helyzetét, mit tartanak jónak, mit rossznak, és ho­gyan változtatnának az utób­biakon. Annyit még hozzá kell tennem, mielőtt megszólalná­nak, hogy Ordacsehi a tava­szon lett termelőszövetkezeti község... A ZT MONDTA AZ ÖREG ^ némi megfontolás után: — Hát az már önmagában is jó, hogy tsz-község vagyunk. Nem magyarázom, minek is tenném. Az sem titok, hogy kilenc-tíz hónap alatt nem let­tünk a legelsők. Hanem azért a nagy munkák idején nem kel­lett szégyenkeznünk. Azt mondhatom: indulásnak szép munka volt... — Én meg a KISZ-tagok hozzáállását tartom igen jó­nak — lelkesedett az ifjú. Igaz, egy tsz-tag sincs köztünk, 15— 20-an családtagként dolgoz­nak. (De erről majd később.) Szentigaz, KISZ-brigádnak is hívhatnám a fiatalok szüretelő csoportját, ha hivatalosan nem is neveztük annak. Jól dolgoz­tak a magtári munkákban is. Most meg varrótanfolyamot in­dítottunk, kell a szórakozás. És igen örülünk, hogy a ta­nács, a tsz, de a pártszervezet is odaadja a jó meleg irodái egy-egy estére. — Aztán mit tartok még jó­nak? Azt, hogy a pártszerve­zet — most már erősödik — határozatot hoz, amit végre is hajt a tsz-vezetőség. Így volt a kukoricaszétosztással is, amit igencsak sürgetni kellett, hogy ne maradjon kint az esőn... — Még nekem is eszembe jutott valami — bökött hom­lokára János bátyánk. — Vagy talán a sertésfiaztató, az épülő tehénistálló, a sertésólak a víz­ö vezetékkel, a sertés-törzsállo­mány meg a juhtenyészet az kutya? Meg aztán, most csinál­tuk először közösen, de azért verseny az volt, ha nem hir­dettük is meg. Látta volna csak a tagokat az ősszel... ROM VOLT HALL­GATNI ezeket az embe­reket. De kár lenne hozzáfűz­ni valamit is. Figyeljük csak, milyen hibákat látnak. Hosz- szabb gondolkodás után így válaszolt az idősebb: — Tudja, valahogy úgy ér­zem, a pártszervezetnek még nincs jó kapcsolata a falu pa­rasztságával. Többet kéne be­szélgetni, csak úgy barátságból persze, megszerettetni ezt az életet, családdá formálni a fa­lut. Igaz, voltak bajok ná­lunk. A nyáron még párttag is megtette, hogy otthagyta a csepíist. Hiányzott az egység. Most már másként van, csak az eredményhez idő kell... — Látom én, akadnak még olyanok a tagok között, akik immel-ámmal dolgoznak, szük­ségből, hogy éppen ne süsse a nap a hasukat. De azért a ja­va már tudja, hogy a saját­jáért dolgozik... — Hanem én megmondom — vágott közbe szenvedélyesen a KISZ-titkár —, volna mit csi­nálni, de mindjárt. Mert bi­zony igencsak csorbítják egye­sek a közöst! Az egyik kuko­ricát visz haza, a másikat a szénakazalnál érik rajta éj­jel. Nem volna ám ilyen, ha csak egyet is megbüntetnének. A vezetőség tudja, de csak né­zi.- Pedig ez rosszra vezet. Majd azt mondja a másik: ha nekik lehet, nekem is ... — No és még egy. Igen jó, elismert szakember a tsz me­zőgazdásza. Csak nagyon meg­köti magát, akkor se enged, ha a vezetőségnek más a véle­ménye. Nem sok 'jóa'j-irója van, mert egy kicsit nyers mo­dorú ember, megsérti a tago­kat. Pedig emberségesen in­kább szót értene velük ... — Még hogy mit csinálnék, ha vezető (ennék? — kérdezte vissza megütközve János bá­csi. Látszott rajta, hogy kelle­metlen a kérdés. Aztán igen megfontoltan, előrelátóan így válaszolt: — Többet én se tudnék csi­nálni, mint a mostaniak. Egy* szerű emberek ezek, még nem értek egészen vezetővé. Később majd ők is mindenben megte­szik a magukét... — Én azért csak jbbban megszilárdítanám a fegyelmet — mondta Horváth Gyula. Nem kell ahhoz gyakorlat, csak egy kis bátorság. Bármilyen úton, de én bizony véget vetnék a herdálásnak... — Aztán mit is tennék még? Otthont adnék az ifjúságnak. Társadalmi munkát szervez­nék a kultúrotthon rendbeho­zására, Igaz, mondhatják, hogy hiszen én vagyok a KlSZ-tit- kár. De egyedül nem megy .., — Megszerveznék egy "ezüst- kalászos gazdatanfolyamot, és arra törekednék, hogy a csa­ládtag kiszisták is legyenek tss-tagok... GY LÁTJA és ezt tenné a falu két kommunis­tája. Talán nem is kell veze­tőnek lenniük ahhoz, hogy igen sokat segítsenek a formálódó falu gondjainak megoldásában. Hát még ha mindenki össze­fogna. legalább úgy, mint az őszi munkák idején ... Jávori Béla /C As éves terv teljesítésétől a gazdasági év befejezéséig Ki hogyan látja a decembert a Kefeüzemben? November 27-én a Kefeüzem teni a feladatot, nem vállaltuk dolgozói befejezték éves ter­vüket. Mit csinálnak az esz­tendő végéig? A törekvés ideje nem járt le . . . Tóth István főkönyvelő egy­szerre szeretné megvilágítani, hogy a decemberi termelés ko­rántsem lesz olyan egyszerű — még az éves terv teljesítése el­lenére sem —, mint amilyen­nek látszik. — Az erőfeszítés ideje nem járt le — mondja. — Amit decemberben terme­lünk, azt terven felül, a ne­gyedévi ütemezésen kívül vál­laltuk. Főként belföldi igénye­ket elégítünk ki. Nagy meny- nyiségű sertét vár tőlünk a Fővárosi Vakok Üzeme. A Debreceni Keíegyár részére a szőrműhelynek mintegy húsz mázsával kell túlteljesítenie decemberi tervét... Akkor nem vállalták volna . . . Vajon a szőrműhely eleget tud-e tenni kötelezettségének? Bacsó János, a műhely műve­zetője röviden válaszol: — Ha nem tudnánk teljesí­98­Felkeltettük a nőket, és be­kergettük őket a kamrába. — Ha csendben lesznek, semmi bántódásuk nem esik — mondta Stamm szigorúan. *- Ha azonban garázdálkodnak, ordítozni kezdenek, mindhár­mukat agyonlőjük. A,z egyik közülük kérlelni kezdett, hogy ne zárjuk be őket, nyugton maradnak úgy is, mi azonban nem hittünk nekik. A szomszéd épületben nem találtunk sem gyermeket, sem felnőttet. Magában a villában csak a szakácsnő és a napos tartózko­dott; őket a pincébe csuktuk. Visszatértünk a gyermekek­hez, kiemeltük őket az ágyuk­ból, és kivittük az autóba. Megfordultunk és visszamen­tünk Zseleznovhoz. Az őrtorony mellett állt, géppisztollyal a kezében. — Késik a repülő — bosz- szam-kodott. — Nyugtalan va­mok . ^ Ebben a pillanatban azonban a régenvárt repülőbúgás ütötte meg fülünket, és Stamm-mal együtt visszamentünk a repü­lőtérre. Stamm beszaladt a bódéba, A gyermekek egy csomóban, egymáshoz simulva ültek a sö­tétben, mint a kiscsirkék.' Az egyik sírt, a másik aludt, de legtöbbjük csak szipogott és hallgatott. Stamm bekapcsolta a. jelző­berendezést, a lámpácskék ki­gyulladtak, és néhány pere múlva nagy, nehéz repülőgép ereszkedett le a téren. Autóval szaladtunk elébe. A repülőgép megremegett: a pilóta le sem állította a motort. Kiugrott a fülkéből, és fe­lém nézett a sötétben. — Sok bajom van magúkkal! — mondta. — Maga az Zselez- nov elvtárs? — Nem, Makarov vagyok — mondtam. — Zseléznem a bejá­ratot őrzi. — Jó napot — köszönt és be­mutatkozott. — Lukanyin ka­pitány. — A helyzet az.-.-, ■— kezd­tem, Lukanyin azonban kiabálni kezdett: — Miféle helyzet?! Hol a szállítmány? Hói a teher? Gye­rünk, gyerünk minél gyorsab­ban, mert különben mind itt maradunk! Stamm németül szólt oda ne­kem, hogy megy a gyerekekért. Lukanyin gyanakodva sandí­tott rám: — Hát ez miféle német faj- zat? — Ez cgv élvtárs — feleltem. •— Megbízható elvtárs. A gyere­kekért ment. — No, ha megbízható, akkor semmi baj — csillapodott le Lukanyin. — Menjünk mind­annyian, rakodjunk minél gyorsabban. Két segítőtársa mellette állt, egy navigációs tiszt és a rá­diós. — Hol vannak? — kérdezte az egyik. Ügy látszik, vala­mennyien tudták, miről van szó. Mindannyian a bódéhoz sza­ladtunk. Be kell ismernem, hogy ezen az éjszakán egyáltalán nem úgy bántunk a gyerekekkel, mint ahogy az szokásos; nem volt arra idő, hogy becézgessúk, megnyugtassuk őket. Kettesé­vel, hármasával kaptuk a hó­nunk alá őket, futva vittük a repülőhöz, beraktuk őket a ka­binba, és már szaladtunk visz- sza a többiért. Ebben a pillanatban lövés hallatszott a kapu felől. — Hát ez meg mi? — kapta fel a fejét Lukanyin. — Nem tudom — feleltem —, de semmi jót nem ígér. — Megnézzük! — indult neki Lulcanyin. A repülőgép mellett hagyta a navigációs tisztet, mi négyen pedig, Lukanyin, a rádiós, Stamm és én a kapuhoz ro­hantunk. Zseleznov az őrtoronyban állt. Odaszaladtunk hozzá. — Mi történt, Viktor? — Megérkeztek! — kiáltotta. — Az első vendégek! Kiderült, hogy egy személy­autó állt meg a kapu előtt, de Zseleznov egy lövéssel elűzte onnan. Most az autó egy kissé messzebb állt a fák árnyéká­ban, és az érkezők fedezetül használták. Odatekintettem, de nem tud­tam felismerni a vendégeket. Megérintettem Zseleznov ke­zét. — Folytatjuk — volna... Hamar kiderül, hogy Bacsó elvtárs miért ilyen magabiz­tos. A vállalást alapos megbe­szélés előzte meg, s Zemankó Gyulánéval, Kiss Magdolnával, Kurucz Erzsébettel, Horváth Lászlónéval és Márki Fér elle­nével az élen részletes »hadi- tervet« dolgoztak ki a tervtel­jesítésre. A jól összehangolt erőfeszítés pedig magában hordja a sikert. Hatvan mázsa pécsi serte Tévedtem, amikor azt gon­doltam, hogy a tervteljesítés a fő jellemzője a kefegyáriak decemberi munkájának. A raktárban Nagy István, a párt­vezetőség tagja, az egyik leltá­rozó brigád vezetője meggyő­zött arról, hogy a következő évre való jó felkészülést ugyancsak szívügyüknek te­kintik. A három leltározó bri­gád találkozásunk napján ala­kult meg. Nagy István azt ve­zeti, amelyik az anyagot, a készárut, a fogyóeszközt leltá­rozza. Az egyik raktárban ezt mondja: — Azért fogtunk hozzá mindjárt a leltározáshoz, hogy kapkodás nélkül, idejében vé­gezzünk. Tudjuk, mennyi anya­got kell rendelnünk a követ­kező évre. Számba vesszük azt is, hogyan dolgozhatjuk fel év végéig az esetleges elfekvő készletet. Brigádunk min­dent megtesz a leltár megbíz­hatóságáért. Az első napi lel­tár eddigi eredménye? Hatvan mázsa pécsi serte.., Csak heten vannak . . Az utolsó hónap a munka­ügyi előadónak is gondot okoz. Most ugyanis minden olyan dolgozót el kell küldeni sza­badságra, aki eddig még nem itöltötte le. A szabadságolás miatt azonban nem szenved­het hátrányt a termelés. A Kefeüzemben azonban csak akkor lenne ez nagy gond, ha a szabadságolás szervezetlenül történt volna. De tavaly pontos ütemtervet készítettek, és ezt meg is tartották. December­ben csupán hét dolgozót kell szabadságra küldeni. Ez nem okoz nehézséget. Tián Jenóné most arra készül, hogy elké­szítsék a szabadságolás jövő évi ütemtervét. — Többnyire a szabadság fe­lét ügy ütemezzük, ahogy a [dolgozó kívánja — mondja. A másik felét is úgy hangoljuk össze, hogy a termelésben na legyen fennakadás. Persze ki­vétel az, ha valaki beutalt üdülőként egyszerre veszi ki szabadságát. Nem lehet üzemzavar Bodó József, a TMK-műhely vezetője sokat tudna beszélni arról, mi minden függ a mű­hely lelkiismeretességétől, kö­vetkezetességétől. Az idén ame­rikai és holland exportra nyílt lehetőség. Igen ám, csakhogy a magyar szőrhúzó gépek öt milliméteres beosztással húz­zák a sertét. A külföldi rende­lők pedig 3—5—7 milliméter eltéréssel kérték. A TMK tör­te a fejét, és egy szép napon átalakította a gépek vezérlő berendezését úgy, hogy húsz perces szereléssel magyar mé­retről külföldi méretre állítha­tók a gépek. — Ez annak is köszönhető — mondja —, hogy a TMK- műhelyt ellátták szerszámmal* meg hogy a gépek bírják az iramot. Hogy a gépek miért bírják* azt akkor tudtam meg, ami­kor arról beszéltek a TMK-sok* hogy az idén minden gépet ge- neráloztak. A jövő évi ütem­tervet most készítik. Honnan vegyünk szakembert? Az igazgatónő nyugodt, mert 1960 első negyedévére lekötöt­ték a kapacitást, a tervek ké­szek. Amiatt sem idegeskedik* hogy netalántán kész vagy fél­kész áru marad a nyakukon* ugyanis minden darabnak le­kötött helye van. Többet egy grammal se gyártanak a ter­vezettnél. A szakember-kép­zés problémája miatt azonban annál több álmatlan éjszakája van. Mert mégiscsak furcsa* hogy ebben a tízéves üzemben még nem volt szakmai tanfo­lyam. Az idén aztán, amikor szakemberre lett volna szük­ségük, országot-világot össze­kerestek érte. Pedig hányat lehetett volna a tíz év alatt a fiatalok közül kinevelni! — Ennek az áldatlan állapot­nak végét vetünk — mondja az igazgatónő. — Jövőre szakmai tanfolyamot indítunk, most ké­szítjük elő. A minisztérium tá­mogatását is kérjük. Csak az oktatás formáját kell sürgősen megtalálni, minden más adva van hozzá. Szegedi Nándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents