Somogyi Néplap, 1959. december (16. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-01 / 282. szám

SOMOGYI NÉPLAP 0 Kedd. 1959. december 1* Kádár János elvtárs előadói beszéde (Folytatás az 5. oldalról.) badulás ‘után kommunistává lett ifjúság is összeforrott; ahop” ezt más szavakkal kife­jezzük; a 49 éves magyar kommu­nista mozgalom három élő nemzedéke együtt van, és jó egyetértésben dolgozik. A párt erős. mert ma valóban az azonos elveket valló embe­rek önkéntes harci szövetsége. Beszélt Kádár elvtárs a ká- dármunkáról is. Jó az — hang­súlyozta —. hogy nem egymás­tól elkülönítve végzik immár az emberek irányítását és a kádemiunlcát Tapasztalataink szerint az a döntő, hogy min- egycsapásra kommunistává denekelött mun kái a és maga­tartása alapién ítél iák meg az embert, és ne különböző nyil­vántartások adatai alapján. Az egész embert tekintsék, jó tu­lajdonságaival és esetleges fo­gyatékosságaival együtt. Az a legfontosabb, hogy a káder- munkából végképp eltüntessük a titokzatosságot, a misztifiká­ciót. az egyoldalú megítélést. Feltétlenül kerülni kell. hogy egy embert egyik nap — jó tulajdonságai alapján — az egeikig emeljenek, a másik nap pedig — valamiilyen hibá­ja miatt — esetleg Örökre el­vessék. A tömegszerresetek betöltik szerepüket Pártunk tömeebefolyasának növekedésében — folytatta — , döntő tényező: a párt szavai és tettei so­hasem térhetnek el egy­mástól. A pártnak a tömegekkel van­nak közvetlen és közvetett kapcsolatai. A párt a néppel a tömegszervezetek és a tömeg- mozgalmak révén közvetett kapcsolatban van. A tömeg­szervezeteknek és tömegmoz- gajmaknak megvan a maguk sajátos rendeltetése, de fel­adatuk az is. hogy. a Párt sza­vát közvetítsék a tömegekhez és a tömegek véleményét, kér­déseit a párthoz. Ma ,-a tömeg- szervezetek és tömegmozgal­mak a párt eszmei és pohtikai irányításával, ugyanakkor ön­állóan dolgoznak, és betöltik sajátos szerepüket is. alapié­ban véve jól töltik be a párt és a tömegek közötti összekö­tő szerepet is. Kádár János részletesen szólt ezután a szakszervezetek, a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség és a nőtanács munkájáról. A szakszervezetekre a kom­munistáknak úgy kell tekinte­niük. mint olyan szervezetek­re. amelyekhez idővel mind több olyan feladat és hatáskör kerül, amelyek' ma még álla­mi szerveknél van. A Kommu­nista Ifjúsági Szövetség egy­részről tömegszervezet, más vo­natkozásban a párt saját ifui- sáffi szervezete. Legfőbb fel­adata. hogy küzdjön és segít­sen a pártnak legyőzni az el­lenséges nézetek maradvá­nyait, amelyek az ifjúság so­raiban helyenként még rom­bolnak. További feladata, 'vígy segítsen a pártnak az egész if­júságot tanulásra ösztönözni, a munka megbecsülésére és sze- retetáre tanítani, a szocializ­mus eszméjéhez. a népi hazá­hoz való rendíthetetlen hűség­re nevelni. A Központi Bizott­ság megítélése' szerint a nő- mozgalom szervei, a nőtaná- cs.ok hasznos és ió munkát vé­geznek. Ezért toki n tél vük van a pártszervezetek és a tömegek előtt is. Az a feladatuk, hogy a szocializmus építésnek köz­ponti társadalmi, kérdéseivel foglalkozzanak és mozgó-utsák a nőket a párt politikájának támogatására, az alkotómun­kára. Upvar akikor foglalkozza­nak a nők tér--Halmi kérdései­vel. A nők a Magyar Népköz­társaságban egyen iogúsággal rendelkeznek. A nőtanácsok feladata, hogv ennek a tör­vényben biztosított egyenjogú­ságnak az é'et minden terüle­tén. az ügyek mindennapi me­netében segítsenek hiánytala­nul érvényt szerezni. Nyíltan meg kell mondani, hogy a nők társadalmi kérdé­seinek kielégítő megoldása még nagv és hosszantartó munkát kíván. A nők teljes felszabadí­tása és a szó igaz értelmében vett egyenjogúsága a szocialis­ta forradalom egyik fő felada­ta. Ezt még nem oldottuk meg, és ez nem is könnyű, nem is rövidlejáratú feladat. Erősítsük kapcsolatainkat a pártonkívüliekkei A párt közvetlen tömegkap­csolatainak alakulásában rend­kívül fontos, hogy á párt. elvi­leg és gyakorlatilag helyek viszonyt alakítson ki a párton- kxvüliekkel. A párt, mint tud­valévő, bizalommal és megbe­csüléssel viseltetik a pártonkí- vüliek iránt. Őszintén, közvet­lenül és nyíltan szól a párton- kívüliek legszélesebb tömegei­hez az eredményekről és a ne­hézségekről is. Három év alatt) a párt és a párton kívüli tö­megek között éppen ez a nyílt­ság és őszinteség teremtette meg a kölcsönös bizalom nagy erkölcsi tőkéiét. A párt sikerei döntően attól függnek, hogy ezt a kölcsönös bizalmat a jö­vőben tovább erősítsük. Gátolja a pártonkívüliekkei kiépített egészséges viszony to­vábbi erősítését az az elbiza­kodottság is, amely sorainkban helyenként ismét felüti a fejét. Vannak olyan elvtársaink, akik elfeledkeztek arról a lenini ta­nításról, hogy a pártnak a tö­megek bizalmát és támogatá­sét napról napra, újból es új­ból meg kell nyernie. Sajná­latos — ha szórványosan is —, de mégis találkozunk olyan esetekkel, amikor a párttagok ■egy része nem érti a Központi Bizottság p-iláspont.iát a pár- tonkívüliekkel kapcsolatban, s ezért nem jár el helyesen.­Helyenként értetlenség és idegenkedés van az 1957-es pórt értekezletünk állásfoglalá­sával szemben, amely szerint hazánkban a pártfunkció kivé­telével pártonkívüli is Detölt- het bármely közfunkciót. Van­nak egyes olyan maradi néze­tekkel megvert elvtársaink, akik nem értik meg, hogy a kommunisták item végezhet­nek mindent m?guk. El kell szemben helyenként mutatko­zó türelmetlenséget is. "Senki sem várhatja, hogy mindenki váljék, hogy mindenki egycsa­pásra felemelkedjék az élcsa­pat színvonalára. Viszont a szocialista, társadalom felépí­tése áz egész nép ügye, csak az egész nép müveként valósul­hat meg. A párt feladata, hogy a nem kommunistákat meg­győzéssel és türelemmel vezes­se ebben a nagy munkában, és közülük azokat, akik képes­séggel, tudással és tehetséggel rendelkeznek, olyan posztra ál­lítsa, ahol a legtöbbet tudják nyuitam a társadalomnak. Még ennél is messzebbmenő türelemre i van szükség az em­berek ü-"res-baios dolcsival való foglalkozásiban. Nincs semmiféle statisztikai kimuta­tás arról a megszámlálhatat­lan kérdésiről, azokról a köz­érdekű vagv személyes Óévek­ről. amelyekkel az emberek naoonta fordulnak pártszerve­zeteinkhez. 1958-ban kevés hí­ján 20 ezer levél érkezett egye­nest a Központi Bizottság cí­mére. a Népszabadsághoz több mint 30 ezer. Ezekben a leve­leikben különböző emberi taná­csért vagy segítségért fordul­nak hozzánk. A párt és a pánt­szervezetek természetesen mindennel nem foglalkozhat­nak. De a kérdéseket és kíván­ságokat. amelyeket szóban vagy írásban túlnyomóan pór- tonkívüliek juttatnak el hoz­zánk, mindenekelőtt úgy kell felfogni, mint a párt iránti bi­zalom jelét. A bürokratizmus és lélektelenség ellen kímélet­lenül lépjünk fel. s a legna­gyobb figyelmességgel foglal­kozzunk az emberek ügyeivel, kérdéseivel, panaszaival, kéré­seikkel. Ezeket az ügyeket a pártszervezeteknek komolyan kell venni, és el kell igazíta­niuk az embereket. Ügyeiket továbbítsák az illetékes szer­vekhez. és kísériék figyelem­mel azok elintézését. A tömeg­szervezeteken. tömegmozgal­makon és a tömegekkel fenn­álló. közvetlen kapcsolatokon keresztül szövődik és erősödik az a millió és millió szál. amely a pártot és népünket összeköti. A párt és a nép kö­zötti kölcsönös bizalom és. ele­ven kapcsolat az a tényező, amely nélkül a párt nem élhet és nem dolgozhat Tanuljunk a nemzetközi kommunista mozgalom tapasztalataiból Elvtársak! Pártunk hazafiás és internacionalista párt. Szo­cialista forradalmunk csak a nemzetközi kommunista moz­galommal együtt és azzal ösz- szeforrva fejlődhet. Feladatunknak tekintjük, hogy tanuljunk népünktől és tanuljunk a nemzetközi kom­munista mozgalom tapasztala­taiból. Ha szüntelenül tanulunk sa­ját tapasztalatainkból és né­pünktől. akkor sohasem hagy­juk figyelmen kívül a hazai adottságainkat, nemzeti sajá­tosságainkat. amelyek törté­nelmileg alakultak ki. Ezekről megfeledkezve lehetetlenség volna hazánkban felépíteni a szocialista társadalmat. A párt előtt álló feladatokat összefoglalva: a legközelebbi években be kell fejeznünk a szocialista társadalom alapjai­nak lerakását. A gazdasági és kulturális építés feladatainak jobb és lendületesebb megoldá­sával hozzuk -közelebb azt a napot, amikor a szocialista for­radalom teljes és végleges győ­zelmet arát. hazánkban. Ennek feltételei: hogv megőrizzük eszmei alapunk, a marxizmus —leninizthus tisztaságát pár-. tu-Vbon. hogv tudommves el­méletünket alkotó módon al­kalmazva egyértelmű és követ­kezetesen kommunista politi­kát fol-ds-sunk. A Magvar Szocialista Mun­káspárt. a Magvar Népköztár­saság most erős. a nemzetközi "éltételek iök. éra van szük- how pártunk pártunk ' ja dolgozzék még nagyobb lel­kesedéssel. mint eddig. Arra van szükség, hogv a párt tá­maszkodjék meg jobban a tö­megekre. a nép tömörüljön még jobban a párt köré. Ar­ra van szükség, hogv a magyar nép fjüzze még szorosabbra barátságát a Szovjetunió és a szocialista tábor népeivel, és zárkózzék fel még szorosabban a szocializmus és béke egyre hatalmasabb nemzetközi erői­hez. Bizton hisszük, hogy ez így lesz. a szocializmus belátható időn belül teljesen győzedel­meskedik hazánkban is. Fel­épül a magyar nép több nem­zedékének legszebb és legiga- zabb álma. a szocialista Ma­gyarország — fejezte be beszé­dét Kádár János. * * * A délutáni ülést Rónai 'Sán­dor, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja nyitotta meg. Fock Jenő, az MSZMP Politi-. kai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára is­mertette a gazdasági feladatok megoldásának és a második öt­éves terv elkészítésének irány­elveit. Részletesen foglalkozott népgazdaságunk., helyzetével és azokkal a változtatásokkal, amelyeket a népgazdaság szer­kezetében és arányaiban a kö­vetkező hat évben végrehaj­tunk. Az ülést Hónai Sándor zár­ta be. A kongresszus kedden reggel folytatja munkáját. A kongresszus tanácskozá­sának ismertetését lapunk Mikojan visszaérkezett Moszkvába Moszkva (TASZSZ). Anasz- tasz Mikojan, a Szovjetunió Minisztertanácsának első el­nökhelyettese tíznapos mexi­kói látogatásáról vasárnap visszaérkezett Moszkvába. A repülőtéren rövid rádió- nyilatkozatot adott. Elmondot­ta, hogy a szovjet kiállítás, amelyet megnyitott, nagy nép­szerűségnek örvend, öt nap alatt > 'több mint 250 000 mexi­kói tekintette meg. (MTI) j Katonai díszszemle és ünnepi felvonulás Tiranában Tirana (TASZSZ). Vasárnap ünnepi díszbe öltözött a fel- szabadulásának 15. évforduló­ját ünneplő népi Albánia fő­városa, Tirana. A város főterén felállított emelvényen kevéssel tíz óra előtt Enver Hodzsával az élen megjelentek az Albán Munka­párt vezetői és Központi Bi­zottságának tagjai, miniszte­rek, a nemzeti felszabadító I! Szakszervezeti Vüáqszöveísép felhívása ez EüSZ-iiez Algéria kérdésében Prága (CTK). A Szakszerve­zeti Világszövetség táviratban hívta fel az ENSZ figyelmét, jogy a francia kormánynak az algériai nép önrendelkezési jogáról tett kijelentései kö­vetkezményeképpen meg kell szüntetnie az ellenséges cse­lekményeket Algéria területén, és meg keli kezdenie a tárgya­lásokat. A Szakszervezeti Világszö­vetség azért sürgette az ENSZ közgyűlést, hozzon határozatot, amelyben kötelezi a francia kormányt, hogy léptesse élet­be haladéktalanul a tűzszüne­tet, és vonja vissza mindazo­kat a rendeleteket, amelyek­kel betiltotta az algériai dol­gozók szalcszervezeti mozgal­mának tevékenységét. (MTI) harc hősei, a társadalmi élet kiválóságai, a Tiranában vmű- ködő diplomaták és a külföldi vendégek. Beqir Balluku honvédelmi miniszter fogadta a felsorako­zott katonai egységek parancs­nokának jelentését, majd rö­vid beszédet mondott. A be­szédet katonai díszszemle és ünnepi felvonulás követte. A kétórás felvonuláson több mint százezer ember vett részt. (MTI) Egész Ausztriában nincs kenyér és péksütemény Becs (MTI). Vasárnap éjfél­kor Ausztria egész területén sztrájkba léptek a sütőipari munkások. így az or­szágban sem kenyér, sem péksütemény nem kapható. A szakszervezet intézkedésére csupán a kórházakat és a gyer­mekotthonokat látiák el pék­süteménnyel. A sütőipari dol­gozók azért folyamodtak eh­hez az erélvés intézikedéshez, mert a miumkáltatók több mint kilenc hónapja halogatják a szakszervezet követelte bér­emelés és munkaidő rendezés teljesítését. Diplomáciai kapcsolatok az EAK és Anglia között Kairó (MTI). A Reuter hír- ügynökség jelentése szerint az A1 Gumhurija című kor­mánylap »szombaton közölte, hogy az Egyesült Arab Köz­társaság elhatározta diplomá­ciai kapcsolatainak felújítását Angliával. Az erre vonatkozó közleményt kedden adják ki Kairóban és Londonban. Mint emlékezetes, az angol— egyiptomi diplomáciai kapcso­latok az 1956. évi szuezi válság idején szakadtak meg. Az amerikaiak elrabolták Bombayban a kínai főkonzulátus egyik alkalmazottját Peking (Űj Kína). Csang Csien-jut. a bombay-i kínai fökonzulát'US alkalmazottját november 26-án elrabol­fliMrikai r3Ss8íaszaksrtcft egybehangzó véleménye: az Egyesült Államok öt évvel lemaradt az űrkutatásban Ítélnünk a pártonkívüliekkei minden szervezete, minden tag- holnapi számában folytatjuk. Washington (Reuter). Az amerikai rakétaszakértőik véle ménye szerint az Egyesült Ál­lamoknak legalább öt évre van szüksége ahhoz, hogv utolérje a Szovjetuniót az űrkutatás­ban — írja a Reuter washing­toni tudósítói a. A lap tudományos munka­társa megjegyzi, a holdrakéta Terroristák kegyetlen támadása egy nyugat­jával falu ellen Djalcarta (Reuter). Jáva szi­getének nyugati részén — Dja- kartából érkezett jelentések szerint — a Darul-iszlam fa­natikus szekta terroristái ke­gyetlen támadást intéztek Tji- bugel falu ellen, miközben az indonéz kormány légierői bün­tető expedíciót hajtottak. vég­re a lázadó szekta megerősí­tett helyei ellen. A terroristák a vad mészár­lás során megöltek 121 falu­belit, hatvanötöt megsebesítet­tek, több mint 400 házat fel­gyújtottak. (MTI) Újabb megegyezés a genfi aiomérfekezleten Genf (MTI). Az AP - jelentése szerint az Egyesült Államok. Anglia és a Szovjetunió hét­főn megállapodtak abban, hogy az atom&ísérletek megtiltásá­ról kötendő szerződés aláírása után azonnal kezdie meg mű­ködéséit a megfelelő ellen őr- ■ő szervezet. A megállapodás szerint a három atomhatalom bizottsá­got alapít, amely előkészíti a javasolt ellenőrző szervezet megalakulását. A bizottságban a döntéseknél mindegyik hata­lomnak vétójoga van. A szer­ződés aláírása után a bizottság azonnal megkezdj a munkát. kilövésére a múltheti sikerte­len kísérlet lett volna az utol­só alkalom, mert az Egyesült Államoknak nincsen több. a szovjet Lunvikhoz hasonló tel­jesítőképességű rakétája. (MTI) ták. s az amerikai fökon- zulátuson tartották húsz órán át, másnap, vagyis november 27-én reggel hét óráig. Ez alatt az idő alatt az amerikai fő- konzulátuson súlvos fenyegeté­sekkel és nvers erőszakkal ar­ra kényszerítettók Csang Csien-iut. hogy akarata -ellené­re való nyilatkozatot tegyen, és ezzel próbálják megindokolni az elrablás bűntettét. Novem­beri- 27-én hét, órakor, amikor az amejikai emberrablók Csang Csien-iut gépkocsim a városba szállítótit.ák és a kínai főkonzulátus közelében halad­tak el. Csang Csien-ju meg tu­dott szökni, és visszamenekült a kínai főkonzulátusra. (MTI) Edsiiaaer Imii taiálkezót csikart ki de Gaiille-tóJ Bonn, (MTI). Az: UPI-érte- sülése alapján jelenti az ADN: Hosszadalmas francia—-nyu­gatnémet diplomáciai csatáro­zások után Párizsban módosí­tották Adenauer látogatásának programját. Bonn határozott követelésére de Gaulle végül beleegyezett, hogy az eredeti tervtől eltérően Adenauen-al nemcsak párizsi tartózkodásá­nak második napján találkozilc, hanem már kedden »zártkörű villásreggelin« fogadja a kan­cellárt, aki londoni hűvös fo­gadtatása után most azt a be­nyomást szeretné kelteni a köz­véleményben, hogy a legna­gyobb egyetértés uralkodik Bonn és Párizs között. Meglepetés az Angol Munkáspárt Végrehajtó Bizottságának újraválasztásánál Blackpool (MTI). Az Angol Munkáspárt blackpool-i kon­ferenciáján vasárnap megvá­lasztották a párt új végrehaj­tó bizottságát. Az újonnan megválasztott végrehajtó bizottság George Brihnam 39 éves szakszerveze­ti vezetőt, az ifjúsági kérdések szakértőjét választotta meg el­nökévé. A part új alelnöke Richard Crossman képviselő, a Daily Mirror szerkesztője lett. Fogadás a Jugoszláv Szövetségi EJápböztársaság nemzet! ünnepe eMmábó! Jovo Kapicic, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság ma­gyarországi rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövete Jugo­szlávia nemzeti ünnepe, a köz­társaság napja alkalmából va­sárnap este fogadást adott. A fogadáson részt vett Apró An­tal, a Minisztertanács első el­nökhelyettese, dr. Sik Endre külügyminiszter, valamint a magyar politikai, gazdasági és kulturális élet több más veze­tő személyisége. Jelen volt a fogadáson a bu­dapesti diplomáciai képvisele­tek számos vezetője és tagja. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents