Somogyi Néplap, 1959. december (16. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-05 / 286. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Szombat. 1959. december 3> .. SPORT w Lekiizdik-e a K. Dózsa ökölvívói a két nagy akadályt? —HÍREKSorsdöntő mérkőzések előtt áll a Kaposvári Dózsa ökölvívó-csapata. Mind a szombaton sorra kerülő ifi-mérkőzés, mind pedig az ökölvívó NB L vasárnapi kaposvári felnőtt találkozója nagy jelentőségű, hisz a csapat további sorsa függ e mérkőzésektől. AZ IFJÜSAGI ÖKÖLVÍVÓK helyzete látszik könnyebbnek. Az ifi-csapat, ha nagy küzdelem után is, de győztesként tért haza a múlt vasárnapi tatabányai kirándulásról. Négy pont előnnyel lép a kötelek közé a K. Dózsa, s ha ehhez hozzávesszük a hazai szorítót, akkor remélhetjük, hogy az elég jó erőkből álló, a főként középen és a felsőbb súlycsoportokban igen ütőképes csapat kivívja a jogot, s egy hét múlva Budapesten küzdhet majd a »vidék ifjúsági csapatbajnoka < címért. A Dózsa ifi ökölvívók szorgalmasan készültek a mai találkozóra. A múlt heti csapat tagjain kívül e héten már Lukácsot is dolgozni láttuk, s elképzelhető, hogy helyet is kap majd a Dózsa vifi-csapatában. A K. DOZSA-BELOXANNISZ (f ehlőtt) mérkőzés jelentette tavaly az ökölvívó NB I. hajrájában a sorsfordulást. Ekkor a kaposvári csapat huszáros fegyvertényt hajtott végre, és Budapesten a Beloiannisz legyőzésével nemcsak a bennmaradást harcolta ki, hanem bevere- kedte magát a legjobb négy csapat közé is. Most ez a találkozó ugyanolyan fontosságú, mint egy évvel ezelőtt. Igaz ugyan, hogy a bajnoki táblázat pillanatnyilag nem ezt mutatja, de az igazság, hogy^ a táblázat képe igen csalóka. Az a helyzet ugyanis az ökölvívó NB I-ben, hogy csak az U. Dózsa tör a bajnokságra, a többi csapat »elkerülni a kiesést-« jelszóval lép hétről hétre a kötelek közé. Jórészt ennek a következménye, hogy a Gyöngyösi H' ivéd Zalka SE-t kivéve — amely már kiesett ~t még jóformán valamennyi csapat kiesőjelöltnek -számít. Minimálisan hat pontra van szükség ahhoz, hogy valaki kicsit is biztonságban érezze magát. A Dózsának jelenleg öt pontja van. A Beloiannisz elleni 10:10 már azt jelentené, hogy jövőre is lesz NB I-es ökölvívó- csapata Kaposvárnak. Esetleges győzelem már a helyezéshez is jó lenne. Van-e esélye a Dózsának? Papíron igen. Kétségkívül igaz, hogy a Dózsa a Beloiannisz ellen tartalékolt. Ezért is időzítették úgy, hogy Dunajetz ezen a mérkőzésen indulhasson. Várhatóan legjobb csapatával lép szorítóba a kaposvári lila-fehér együttes, azonban így is nagyon nehéz dolga lesz, mert a Beloiannisz egész sor kitűnő ökölvívóval rendelkezik. • Vegyünk ki csak néhány nevet: Kárpáti, Matkó, Kovács IV., Hemmer, Budai, Simon. Mivel a Beloian- nisznak is létkérdés a kaposvári találkozó, nyugodtan mondhatjuk, hogy az idei év legnagyobb mérkőzésére kerül sor vasárnap délelőtt a Csiky Gergely Színházban. Mi éppúgy, mint a kaposvári közvélemény, abban bízunk, hogy a Dózsa ökölvívói hazai szurkoló- táboruktól buzdítva leküzdik a nagy akadátyt mind szombaton, mind pedig vasárnap. S reméljük, hogy legközelebb már nem kiesési gondokról kell írnunk, amikor a Dózsa várható eredményeit tárgyaljuk. A lottó nyerőszámai Pénteken kettős lottósorsolást rendezett a Ganz—MÁ- VAG művelődési otthonában a Sportfogadási és Lottóigazgatóság. Délelőtt 10 órakor a 49. játékhét nyerőszámait sorsolták. Erre a hétre 3 629 787 szelvényt küldtek be a fogadók, s így egy-egy nyerőosztályra körülbelül 1 360 000 forint jut A kihúzott nyerőszámok a következők: 2, 15, 18, 44, 72. Ezután a 46. játékhét szelvényeire sorsolták a novemberi tárgynyereményeket. Ezúttal összesen 481 értékes nyereménytárgyat — köztük három öröklakást, családi házat és Moszkvics személygépkocsit — sorsoltak ki. — A csibekeltetés megkezdődött a KaDosvári Baromfikeltető Állomáson. Az első eresz- tésből 2000 1 kiscsibét kap a magyaratádi Március 8. Termelőszövetkezet. — Télapó-bált rendez a nagyatádi nőtanács vasárnap este a művelődési házban. A bál bevételét a gyerekek karácsonyi megajándékozására fordítják. — 75 GYERMEKET BEFOGADÓ ÓVODA építését kezdik meg ma Kaposvárott, a Damjanich utcában. Még ez évben 50 ezer forintnyi munkálatokat végeznek el. — Falvainkban 35 önkiválasztó és önkb-To'.gáló bolt működik. A MECZÖV tervei szerint a iövő évben szintén 35 bolt tér át a feilettebb kereskedelmi formára. — 14 er.-'- 699 forintot fizetett ki az Állami Biztosító a. so- mogyszili Petőfi Termelőszövetkezetnek szarvasmarha- és lókárért. — A PÁRTKONGRESSZUS ANYAGÁT rövidesen közreadja a Kossuth Kiadó. Az első kiadvány előreláthatólag a jövő héten, a második pedig valószínűleg januárban jelenik meg. J/tűvelődés zórakozás Csiky Gergely Színház. December 5-én. szombat este 7 órakor: A tanítónő. (Rátkaibérlet.) Vörös Csillag. December 6-ig: Törvény az törvény. (10 éven alul nem aiámlott!) 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. December 6-ig: Törvény, az'törvény. (10 éven alul nem aiánlott!) 4 órakor. December 9-ig: Veszélyes barátság. (10 éven alul nem ajánlott!) 6. 8 órakor. Rippl-Rónai Múzeum: Somogyi festők őszi tárlata. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 13—19 óráig Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 13—18 óráig Télapó válogathat — Az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat boltjai alig látszanak ki az édeSáru halmazaiból — így jellemezte valaki a kereskedelem felkészülését a télapó-ünnepre. Valóban: valamennyi bolt zsúfolt Idényzárás előtt a labdarúgóknál Közeledik az év vége a labdarúgásban is. Az NB II-ben a múlt vasárnap már befejeződött a küzdelem, s ezen a héten pontot tesznek az őszi idény végére a megyei labdarúgó-bajnokság csapatai is. A 17-es létszámú NB ÜL egy hét múlva zárjai kapuit. Mit ígér az idény zárás és az utolsó előtti bajnoki forduló? — ezzel kopogtattunk be a szereplő csapatok háza tájára. BOEÜLATAS a kinizsinél Az eredmények alapján azt vártuk volna, hogy az idény végére belelendült Kinizsi nyugodtan készül hátralévő két mérkőzésére. Nem így van. Hétközben ugyanis kiderült, hogy Márkus sérülése: csontrepedés, és legalább hat hétig nem játszhat. Aztán itt van a kiállítottak listája: Tallián, Ács, Laczkovics. ök sem szerepelhetnek vasárnap. Ugyancsak főhet a feje Avar István edzőnek, amikor keresi csapatát a Bonyhádi Vasas ellen. Nincs más választás, mint hozzányúlni a fiatalokhoz. Sütő, Jezeri, sőt Lieber játéka is előtérbe kerül. Bizonytalan, hogy a játékra jelentkezett Tóth valóban a csapat rendelkezésére áll-e. Ilyen előzmények után érthető, hogy nem a legjobb hangulatban készülődik a Kinizsi a vasárnapi bonyhádi találkozóra. GONDBAN VANNAK A DÖZSA-VEZETŐK IS A Dózsa csapatának Dombóváron kell helytállnia, s kéne gyarapítani bajnoki pontjainak számát. Záborszki edző azonban még nagyobb bajban van, mint Avar kollégája. A Dózsánál ugyanis nincsenek számba jöhető fiatalok sem. Itt is probléma Csima helyettesítése. Aztán Nagy Tibor sem tudott a héten edzeni, az ő játéka is kétes. Alig 11—12 játékos áll jelen pillanatban rendelkezésre a Dózsánál. Csima és Nagy T. helyettesítésére elsősorban Szvath és Gergely áll rendelkezésre. Mégis bíznak a Dózsánál, hogy Dombóvárról két ponttal tér majd haza a csapat. MILYEN LESZ AZ IDÉNYZARAS A MEGYEI BAJNOKSÁGBAN? Az utolsó bajnoki forduló a megyei L osztályban nem ígér különösebb izgalmat. A listavezető és már őszi bajnok K. Honvéd a sereghajtók egyikét, a Gyékényesi Vasutast látja Kaposváron vendégül. Ez lesz egyébként az egyetlen ^kaposvári labdarúgó-mérkőzés a '(felnőtteknél, s a Honvéd szép számú közönség előtt szeretne búcsúzni otthonában az őszi évadtól. A többi találkozó közül a Zamárdi —Siófok »örök rangadó« emelkedik ki érdekességben. Nehéz volna a várható eredményt illetően jóslásba bocsátkozni. Még egy érdekes találkozóra kerül sor. A Csurgó—KMTE II. mérkőzés pikantériája, hogy a kaposváriak »bombacsapattal« utaznak Csurgóra. Az MTE ugyanis mind az I., mind a II. csapat tagjai közül többet már szabadságolt, s a rendelkezésre álló tizenegy a következő' lesz: Istvándi - Szili, Gál, Földi - Vajda, Pammer — Papp, Egres, Nin- csevics, Laki II., Laki III. A csurgóiak azonban — mint hírlik - ettől a csapattól sem ijednek meg. Csiky Gergely Színház Ma. szombaton este 7 árakor: Holnap, vasárnap du. 3 órakor Vasárnap este fél 8 órakor A TANÍTÓNŐ SYBILL \ Nagyoperett. Jegyek elővételben a színházi jegyirodában (Május 1. utca 23.. tel.: 11-03) válthatók. (12115) Már csak néhány napig! December 15-én lejár a kenyérgabona-értékesítési szerződéskötés batárideje. Termelőszövetkezetek ! A most megkötött értékesítési szerződésre átadott kenyérgabona után mázsánként 10 forintos szerződéses felárat és 20 forintos nagyüzemi felárat fizet a Terményforgalmi Vállalat. Ne késsen el. mert a késlekedés vagononként 1090 forint kárt jelent a tsz-nek és tagságán»k. (12163) Sportműsor SZOMBAT: Asztalitenisz: Megyei tizek bajnoksága, 1. nap, Kaposvár, Berzsenyi Dániel Általános Iskola tornaterme, 15 ó. Ökölvívás: K. Dózsa—Tatabányai Bányász országos ifjúsági csapatbajnoki mérkőzés, Kaposvár, Dózsa sportcsarnok, 16,30 ó. VASÁRNAP: Teke: K. Spartacus—Budapesti Művész. Osztályozó az NB II-be jutásért. Három pár Kaposvárott, három pár Budapesten. A kaposvári mérkőzés színhelye a Spartaeus-pálya, 8 ó. Asztalitenisz: Megyei tizek bajnoksága, 2. nap, Kaposvár, Berzsenyi Dániel Általános Iskola tornaterme, 9 ó. ökölvívás: K. Dózsa—Beloiannisz, NB I. ökölvívó csapatbajnoki mérkőzés, Kaposvár, Csiky Gergely Színház, 10.30 ó. V: Pogány és Tokai. Labdarúgás: NB m.: Bonyhád-K. Kinizsi, Bonyhád, 13.30 ó (Hegyes). Dombóvár-K. Dózsa, Dombóvár, 13.30 ó (Hammer). Megyei I. o,: K. Honvéd-Gyékényes, Kaposvár, Dózsa-pálya, 13,30 (Temesi). Somogyszob—Barcs, Somogyszob, 13.30 (Nárai). Taszár—Balatonlelle, Taszár, 13,30 (Horváth G.). Tab-K. V. Lobogó, Tab, 13,30 (Kiss L.). Zamárdi—Siófok, Zamárdi, 13,30 (Horváth* Z.). Marcali—K. H. Vasutas, Marcali, 13.30 (Cslzi). Csurgó—KMTE 3X, Csurgó, 13,30 (Juhász). Lengyeltóti—Nagyatád, ; Lengyeltóti, 13,30 (Fenyvesi). A csurgói földművesszö- vetikezet 1959. december 6-tól 8-ig g művelődési házban bútor-, háztartási, üveg-, elektromos gép- és já tékáru bemutatót tart. Mindenkit szeretettel vár a földműve&szövetkezet. (10164) — MŰSOROS tÉL APÓ- DÉLUTÁNT rendez a városi nőtanács december 6-án délután 4 órai kezdettel a városi tanács nagytermében. — Éves jövedelmezőségi tervüket 134.2 százalékra teljesítették, a megye földmű vesszö- vetikezetei: 15.9 millió forint a tiszta bevételük. — Az exportra gyártott csemegeuborka mintáinak vizsgálatát végzik a Minőségvizseáló Intézetben. — TERVEN FELÜL elvállalta a Kaposvári Asztalos- ipari Ktsz, hogy a negyedik negyedévben a győri vagongyár részére 150 ezer forint értékű kárpitosmunkát végez el. A munka jó részével már elkészültek. — 400 forint Dénzbüntetésre ítélte a Nagyatádi Járásbíróság Tóth Gásoárné mikei lakost 'bűnszövetkezetben csalással elkövetett kisebb súlvú bűntett miatt. A vádlottat bírói rehabilitációban részesítették. flnyagkezelőket, adminisztrációhoz értőket, december 15-től a marcali, a nagyatádi és balatonboglári építésvezetőségeikre felvesz a Somogy megyei Tatarozó és Építő Vállalat. Jelentkezés az építésvezetőségeken. (12147) Fölhívjuk az illetékesek figyelmét, hogy a jövőben kizárólag az alábbi bélyegzővel ellátott iratot, vagy. okiratot ismerünk csaik; el: Szórakoztató Zenészek Somogy megyei Szakszervezeti Bizottsága. Kaposvár. (12141) — Sertést tart Kaposvárott a Berzsenyi u. 33. szám alatt Kovács János-az állattartási rendelet tilalma ellenére. A szabálysértési előadó 200 forintra büntette. — Megalakult a megyei nőtanács pedagógiai bizottsága. A húsztagú bizottság részletes munka tervet dolgozott ki a szülői munkaközösségek megsegítésére. — 20 millió forint értékű könyvet kapnak az ünnepek előtt az ország falusi könyvesboltjai. Ezzel árukészletük értéke 50 millió forintra növekszik. Időjárásjelentés Várható időjárás szombat estig: erősen felhős, párás, esős, többfelé ködös idő. Mérsékelt szél. A hőmérséklet alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 6—9 fok között. e napodban ezektől az áruktól. A kaposvári fmsz cukrászüzeme kb. 30 ezer darao cukorfondant figurát gyártott. Ebből, nincs is hiány, de a színcsokoládéból készült (télapó, kiscsizma stb.) áruból több is elkelne. Egyéb édességáruk korlátlan mennyiségben állnak rendelkezésre minden boltban. Vásárlókra vár 140 mázsa piros csomagolású szaloncukor is. A nagy érdeklődésre való tekintettel szombaton este 9- ig nyitva tart a Május 1. u. 4. és 23. szám alatti 250-es és 2,49-es édességbolt. A Csemegefxdtban piros szalaggal átkötött kosarakat készítenek, műanyag bonbo- niereket töltenek meg a vásárlók tetszése szerint, celofán zacskókat előre csomagolnak Az Élelmiszer Kiskereskedelmi V. minden boltja ábusít fügét (800 kg-ot kaptak); ára lényegesen olcsóbb, mint tavaly: akkor 40 forint volt, most 25—30 forint. Megyei szerv kedvező fizetési feltételek mellett keres Somogy megye területén végzendő munkára ' építészmérnököket, általános mérnököt, tervezőmérnököket építésztechnikusokat, okleveles kőműves- és ácsmestereket, épületgépészt, anyagbeszerzőket, árelemzőt. A jelentkezéseket »Beruházás« jeligére név és pontos lakcím megjelölésével, esetleg önéletrajzzal a Magyar Hirdető Somogy megyei Kirendeltségéhez kérjük beküldeni. (12136) Az általános háztartási BIZTOSÍTÁS kiterjed a lakásban előfordaló tűz, betörés, üveg, baleset és szavatossági károkra. A biztosítási díj havonta fizethető. Felvilágosítást nyújt az Állami biztosító järäsi és városi fiókja (12153) KÜLÖNBÖZŐ gyíkbörökből, tiszta borjúbokszból stb. készült elegáns, kényelmes, jó minőségű cipőt megrendelésre készít a BŐRIPARI KTSZ Ady Endre utca 3. sz. és Május 1 utca 9 sz. alatti mértékuláni részlege. (12141)