Somogyi Néplap, 1959. december (16. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-25 / 303. szám

Péntek, 1959. december 25. 5 SOMOGYI NÉPLAP Darányi tények T>aránybart a földművesszö­vetkezet boltjaiban a szebhnél szebb ruhák, lábbelik, rádiók, műszaki cikkeik kinálgatják magukat. Lehet itt kapni min­dent, amit csak kíván az em­ber. Ez év márciusáig — a ter­melőszövetkezetek megalakulá­sáig — a két bolt negyedévi forgalma 596 ezer forint volt, a harmadik negyedévben a for­galom elérte a 900 ezer fo­rintot. Mit bizonyít ez? Azt, hogy megnőtt a falu dolgozóinak vásárlóereje, emel­kedett az életszínvonal. Bizo­nyítja azt is, hogy a szocialis­ta ipar és kereskedelem telje-, siti feladatát, mert a majd 3000 lakost számláló Darány boltjai bő választékival állnak a vásárlók rendelkezésére. Vajon a termelőszövetkezeti falu hogyan teljesíti az állam, a város iránti kötelezettségét? Mindkét tsz kifizette adóját. Ezenkívül nagymennyiségű húst és gabonát adtak a Gőz­ellátásnak: A JUTALOM December utolsó napjaiban Baksai József lázas készülő­désben lesz. Családja — min­den bizonnyal még jobban, mint általában — ott sürög- forog körülötte, készíti elő a hosszú útra, a csehszlovákiai üdülésre... Most azonban még nyoma sincs az izgalomnak. A petró­leumlámpa sápadt, sárga fé­nye ömlik szét a szobán, ö az asztalnál ül munkásruhában, és mesél. Valami érdekes, örök-vidám mosoly játszik az arcán, ami nincs összhangban azzal, amit mond. Igaz, visz- szaemlékezik... — Árva gyerek voltam, egész kicsin egyedül, minden támasz nélkül maradtam. IVJit tehettem volna mást, cseléd­nek szegődtem, s mint annyi sok más, ettem a cselédek ke­serves kínnal, gyötrelmes fá­radsággal megszerzett kenye­rét. Mosolyog most is, csak mintha a szeme egy kicsit szürkébb, fénytelenebb volna. Felesége, de még a kislánya is lehajtott fővel, csendben hall­gatja. Nem szól közbe az asz- szony, nem fűz hozzá semmit, hiszen tudja jól, érti, amit az ura mond: ugyanaz volt az ő sorsa is. Talán azért találtak egymásra... @MlLZ£Ll&r6k. SZÖVETKEZETI PARASZTOKRÓL A TETTEK EMBERE Somlyósí János úgy ismeri a szabadi Győző Termelőszö­vetkezetet, mintha hosszú évek óta élné e közösség életét. Pe­dig csak tavaly kérte felvételét a tsz-be. Azelőtt a környék­beli állami gazdaságban dolgozott, és segített megművelni apósa néhány holdját. Párttaggyűlésen gyakran emlegettek: a mezögazdasag szocialista átszervezésében a kommunisták példamutatása segítségével juthatunk előbbre. Somlyósi elv­társ is helyeselte és hirdette ezt az elvet. Nemcsak szóban, hanem tettel is: állami gazdasági dolgozóból szövetkezeti pa­raszttá lett. Az ilyen embereket jellemezhetjük e kifejezéssel: cse­lekvőén egyetértenek a párt politikájával. AZ ALDOMÄS1VÖ Nagy erőpróbája volt az őszi kezdésű berzenceí Jobb Élet­nek a közös állatállomány kialakítása. A tehenek összevoná­sát nemigen tartja emlékezetében Pauza János, de amikor lovait bekötötte a nagy istállóba, úgy vélte, ezt az eseményt meg kell ünnepelni. Mivel? Borral. Amint kézhez kapta a pénzt, így szólt a szövetkezet elnökéhez meg a tanács elnök- helyettesének: -Jöjjenek, igyuk meg az áldomást." Borozgatás közben parolázott az elnökkel: -Sajog a te­nyerem, most már érzem, hogy jó vásárt csináltam« Íme, az áldomástvás régi szokása nem merül feledesbe _ B erzen cen. — Kikí­vánkoztam ebből az életből — magyarázza következő lé­pését — Volt egy jó ba­rátom, Zsá- ling Imre, vele együtt mentem el negyvenki­lencben Mar­caliba, hogy jelentkezzek traktoros­nak. A fia­talok szoká­sos géprajon­gásán kívül az is ösztön­zött, hogy a magam em­bere akar­tam végre lenni. Peregnek az események, ahogy beszél. Szögletes, ke­mény arcáról boldogság sugár­zik. 1949 november elsején ült először traktorra, és azóta megelégedett ember. Nem ci- kornyázza a szavakat, nem fejtegeti, miért pont ezt vá­lasztotta, egyszerűen és őszin­tén ennyit mond: — Szeretem ezt a munkát — és még hozzáfűzi —, ha nem szeretném, nem csinálnám tíz év óta. Egy évtized munkája igazol­ja szavait Nem volt olyan esztendő, hogy valami jutal­mat ne kapott volna elsőren­dű eredményeiért A -Kiváló dolgozó« oklevél és a prémiu­mok egymást váltogatták ez alatt az idő alatt Hogy hogy csinálta? — Igen jő gépem van — s pillantása túlesik az ablakon, ugyanis ma éjszaka itt pihen a Belorusz. Hangja meleg, érezni, hogy valóban kenyér­kereső pajtásának tekinti a gépet. — őszi tervemet eddig 200 százalékra teljesítettem. Bár Tapsonyban van a gép­állomás, ő Nemesviden dolgo­zik, itt él a családja, és szeret a közelében lenni. Miközben az idei teljesítéséről beszél, el- neveti magát: — Az a furcsa az egészben, hogy az újságból értesültem, íogy most csehszlovákiai úttal jutalmaznak. Itt dolgoztam a községben, és az újság egy fél nappal előbb a kezembe ke­rült, mint a gépállomás táv­irata. Hogy mit éreztem? Ter- ■ mészetesen meglepődtem, és 1 akartam hlrad a szememnek. Azt hiszem, nem kell azt mondanom, hogy mennyire örülök, és mennyire kíváncsi vagyok... És máris áttér Csehszlová­kiára; elmondja, hogy sokat szeretne látni, tapasztalni; be­szél az ottani élet iránti kí­váncsiságáról. Felesége hirte­len közbevág. Csípőre teszi ke­zét, amolyan harcias pózba vágja magát, s egy kicsit irigykedve, egy kicsit duzzog­va mondja: — Ügy szeretnék én is el­menni, még sosem jártam ar­ra, ugye, hozol... — és az asz- szonyok bőbeszédűségével so­rolja, mi mindent sza-etne kapni. A férfi bólogat, és egy- egy nagyobb kívánság hallatá­ra nevetve tiltakozik: — No, jó, jó — mondja vé­gül —, valami emléket mind­nyájan kaptok. Aztán a rövid, gondolatban való csehszlovákiai kalando­zás után visszatér Nemes víd- re. Terveiről beszél: épülni sze­retne, villanyfényes, tágas la­kásra vágyik. Ilyen szorgal­mas munkával minden bizony­nyal hamarosan valósággá vá­lik ez a kívánság. Az asszony újra visszahúzó­dik a sarokba, de Marika, a kislány, tágra nyílt szemmel hallgatja apját. Apját, aki sok verejtéket hullatott, sok ke­mény esztendőt gürcölt végig, amíg megkapta ezt az orszá­gos viszonylatban sem kis ju­talmat: január elején öt na­pot tölt Csehszlovákiában. Vörös Márta Több min! § millió forint közsógfoifesztésre (Tudósítónktól.) , A csurgói járásban az idei 4,3 millióval szemben 6 millió 163 ezer forintot irányoztak elő a jövő évre községfejlesztésre. Tervezik 12 100 négyzetméter­nyi beton- és aszfaltjárda, 4500 folyóméter bekötő makadám­út és 6500 folyóméter salakjár­da építését. A tervek között szerepel egy 40 férőhelyes böl­csőde és egy törpevízmű léte­sítése. Bővítik a villamoshálózatot csaknem 11 kilométerrel. Por- rogszentpál, Csurgónagymar­ton és Szenta villanyt kapnak, is ezzel befejeződik a járás községeinek villamosítása. Porrogszent királyon autóbusz- : várót építenek, négy községben j íelújitást végeznek a művelő­dési otthonon, és három helyen tatarozzák a tanácsházát. Az 1960-as tervben szerepel vágóhíd, sportöltöző építése, árokmetszés, sportkörök, könyvtárak és tűzoltó testüle­tek anyagi támogatása. A la­kosság 532 ezer forint értékű társadalmi munkával és 80 ezer forint értékű helyi anyag­gal segíti a tervek valóra vál­tását. 'X&nzá estéken Korán esteledik. A gyere­keknek ez a legkomiszabb, legrosszabb idő. A hosszú es­ték unalmát agyon kell ütni valamivel. Így vélekednek a kéthelyi gyerekek is, és pom­pásan feltalálják magukat. Bódís Jánosék előszobája majd minden este izgatott gyerekekkel telik meg. A sző­ke, harmadikos Németh Imre szakszerűen kezeli a diavetí­tőt, nincs zavarban a felnőt­tek előtt sem, s míg a kicsik áhítattal körülállják, öntudato­san magyarázza, mennyi baj van a trafóval, hogyan kell yjjtt5» — T dog tulajdonosa, Bódis Lacika mindössze három éves, s egy kissé selypítve, de igen komo­lyan mondja: — Szeletem a filmetet. A Jancsi és Juhstát meg a Békd kilályt én »olvasom«, mert annyila tudom. Imre más filmeket szeret. A többiek, Farkas Anikó, Margitka, Irénke, Horváth Ró­zsi és Ibolyka már nagyon tü­relmetlenek. Amint elalszik a villany, néma csend lesz. Az amúgy is nagy gyerekszemek még jobban kitágulva, csodá­lattal figyelik a fehér falat, vele bánni. Szinte ízlelgeti, kóstolgatja ezt a szót: »trafó«, és szemmel láthatóan büszke arra, hogy már ismeri a »-cso­dás« szerkezetet. Aztán elhelyezkednek az asztal körük A diavetítő bol­ahol megjelenik a piros szok­nyás Piroska... Megkezdődik a szokásos es­ti előadás. A hosszú esték igg röppennek el hamar a közhe­lyt gyerekek szemében. MASOK SEGÍTŐJE SZERETETTBŐL PÉLDÁSAN VIZSGÁZTAK Szalui Ferenc, a hólládi Egyetértés vezetőségének tagja mondta el: — Nálunk minden munkaképes család megélheté­sét biztosítja a 43 forintos részesedés. Van azonban 17 öreg és beteg ember szövetkezeti községünkben, aki nemcsak a kapálásban, de még a könnyebb munkában sem tud részt venni. Mi legyen velük? Nekik is meg kell élniük. Ki gon­doskodik róluk? Csakis a nagy család, az Egyetértés Tsz. Megtárgyaltuk vezetőségi ülésen a dolgot, és úgy határoz­tunk, hogy száz mázsa búzát tartalékoltunk részükre, abból se­gítjük őket. Bende József toronyi, Mózes György és mások öreg nap­jaikban érzik a közösség feléjük nyújtott segítő kezét. Kiss Ferenc, akit nem idős kora, hanem betegsége kárhoztat tét­lenségre, naponta egy liter tejet kap ingyen a tsz-töl. A tavasszal alakult holládi Egyetértés máris megtanítot­ta tagjait: az az igazi boldogság, ha enyhítenek mások gond­jain, bajain. A KOLHOZTAG Asztalos Gyula három év után kérte visszavételét, a bar­es Vörös Csillagba. Aláírta a nyilatkozatot, s dolga akadt a szövetkezeti Irodában. Leült, s szerényen várakozott, amíg sorra kerül, és intézheti ügyét a könyvelővel. Belépett az aj­tón Dergecz Mihály, a tsz egyik alapító tagja, aki 11 esztendő óta kolhoztagnak vallja magát. Egyenesen odaállított a jöve­vény elé, és korholni kezdte — amúgy barátságosan. — Te, te... nem is tudom, minek nevezzelek, hát kel­lett neked elhagynod bennünket? No, és mondd, hogyan íz­lett a maszek kertészkedés? Tudom, termeltél szép paprikát. De volt-e valaha is olyan arany életed, mint a kolhozban? — Magamról tudom, hogy nincs ennél jobb sora a pa­rasztnak. Mit gondolsz, milyen kabátot vettem a kislányom­nak? Ne beszélj, úgysem találod ki: pontosan 3260 forinto­sat. Nem a legolcsóbb fajtából valót. Á múlt héten összesen 8 ezer forintot költöttem a lányomra, hadd lássák osztály­társai, a pécsi gimnazisták, hogyan öltözik egy barcsi kolhoz­paraszt gyereke. S azt hiszed, nem maradt pénzem. Tévedsz komám: gyere el hozzánk, ebben a percben 500 darab százast vágok ki eléd az asztalra ... Na, jól van, látom, megjött a jobbik eszed, s újra velünk vagy. Amit mondtam, abból ne legyen ám harag köztünk — mondta búcsúzóul. Figyeltem őket. Feltűnt, hogy Asztalos Gyula meg sem próbált közbeszólni. Igaz is, mit mondhat ilyenkor és ilyen dolgokra az ember... Kutas József Z"' sürgőn, a Bankó Pista utcában él egy na­gyon derék család, Egyszerű munkásé mberek, s igen bol­dogok, 1943—44-ben a hazán­kat dúló német csapatok SS- legényei a családfőt gyűjtőtá­borba vitték Marcaliba. Az­óta hosszú idő telt et A fel- szabadulással megváltozott a társadalom, és ebben a társa­dalomban mindenki azt a he­lyet foglalja el, amit munká­ja és tudása révén kiérdemel. A családnak nem született gyermeke. Szeretetből és ne­velésből mégis példásan vizs­gáztak, Három kis emberke életét, jövőjét tette a sors Lakatosék kezébe, S ők úgy bántak velük, mint a saját­jukkal. Embert neveltek belő­lük. Fiatal házasok voltak még, amikor 1931 nyarán Lakatos- né örömmel újságolta férjé­nek, hogy egy aranyos kis­lányt látott a menhélyen. Másnap már együtt mentek ek Hiábavalók voltak a men- helyvezetö ajánlatai, Lakatos- né és férje kitartottak Fahá­zi Erzsiké mellett, aki nyo­morék volt ugyan mindkét lábára, de ártatlan szemével folyton őket nézte. S még tel­jesebb lett az öröm, amikor a kislány mamának szólította Lakatosáét. A házaspár könnyezett a meghatottságtól. A 22 hónapos kislányról a menhelyvezetö mindössze annyit tudott, hogy szülei ny.őrt or?onholyjje. mert nyomorék. Mert nem szeret­ték. Lakatoséknak pedig ez a nyomorék kislány fényt és boldogságot jelentett. Nem tudtak betelni vele. S milyen öröm volt számukra, hogy a kislány is rajongva szerette őket. Ahogy nőtt, mindig jobban és jobban szerették. Nem nélkülözte többé az anyai szeretetet. A kis csa­lád tehetségéhez mérten min­dent megadott neki. Levetet­ték róla az agyonfoltozott mevhelyi ruhákat, Lakatosné újakat készített neki. A men­helyvezetö a látogatásai so­rán sokszor megkérdezte tő­lük, hogy mit tudnak szeret­ni egy ilyen nyomorék gyere­ken. De a szívből jövő vála­szok érthetetlenek maradtak számára, j\/T ár nyolcéves volt a Jds ■LtJL Erzsiké, amikor 1938- ban nevelőszülei egy héthó­napos kisfiút is kivettek a menhelybőL A kisbaba a menhelyi nyilvántartásba He­gedűs Dezső néven volt be­írva. Pár napos korában ta­lálta egy búzakereszt tövében egy sokgyermekes napszámos. S mivel nála is sok éhes gye­rekszáj várt kenyérre, elvit­te a menhelyre. A héthóna­pos kis csöppséget már öt család adta vissza a menhely- nek. Amikor Lakatosék ráta­láltak, a gondozatlan kicsi­nek csupa seb és csúnya ki­ütés volt az egész teste. Ne­kik msais ez a. vA«n,at t-_ kel borított testű kisfiú kel­lett, ezt vitték el. Egy kislány és egy kisfiú. Ez volt a fiatal házaspár minden álma. 1940 decemberében még egy taggal szaporodott a család. A harmadikkal. AL kilenc hó­napos Pintér Lacikával. T akatos Sándor Csurgó egyik legjobb prímása volt. De hogy nyugodt megél­hetést biztosítson családjá­nak, alkalmi munkákat is vállalt. Dolgozott éjt nappal­lá téve. Amikor a németek annak idején gyüjtőtáborba vitték, iMkatosné, ez a meleg­szívű, kicsi asszony gondos­kodott a gyermekek megél­hetéséről. A felszabadulással megszűntek a zaklatások, s nyugodt, derűs, munkás élet következett. Erzsiké a kór­házba, a két fiú pedig isko­lába került. Dezső már a nyolcadik ál­talánost járta, amikor egy nap kisirt szemmel jött haza az iskolából. Az történt, hogy az iskola kapujában egy fe­kete ruhás asszony várta, megfogta a kezét, magához húzta és megcsókolta. A gye­rek legnagyobb megdöbbené­sére azt mondta: »Kisfiam, én vagyok a te édesanyád«. De­zső sírva tette meg az utat az iskolától hazáig. Amikor a kicsi barna asszony megtud­ta, hogy miért sír a fia, könv- nyes szemmel mondta: »Fi­am. az az asszony a te édes­anyád volt«. — »Az én édes­anyám te Vann, és én $ríS>a­sem megyek ahhoz az asz­szonyhoz* — válaszolta könnytől csillogó szemmel Dezső. S az a számára idegen asszony, az édesanya még sokszor próbálkozott hol sír­va, hol könyörögve azzal, hogy visszalopja magát a fia szívébe. Dezső az általános iskola elvégzése után a Csurgói Mezőgazdasági Technikumba került. Jó eredménnyel vé­gezte el a középiskolát. Ta­nárai szerették, és büszkék voltak rá. Még egy nagy öröm érte ekkor a családot. A gyerekek felvehették hiva­talosan az apa vezetéknevét, Dezső a Csurgói Gépállo­másra került mezőgazdász­nak, Az ellenforradalom után pedig községi gazdasági fel­ügyelő lett. Laci a csurgói TÜZÉP-hez ment segédmun­kásnak. Munkájukkal minde­nütt, akárcsak nevelőapjuk, megbecsülést érdemeltek ki. Erzsiké, a nyomorék lány harminc éves korában, tavaly májusban meghalt. Eddig ápolták és gondozták Laka­tosék a magatehetetlen bete­get, akit igy nyomorékon is lányuknak fogadtak, és szere­tő szívükbe zártak. mi még hátravan Laka­tosék csendes, nyugodt életéből, azt most már két fel­nőtt gyermeküknek szentelik. S ha egyszer eljő életük alko­nya, visszakapják mindazt, ami jót életükben cseleked­tek és elmondhatják: nem él­tek hiába. Németh Sanda#

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents