Somogyi Néplap, 1959. november (16. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-14 / 268. szám

Szombat, 1959. november 14. 2 SOMOGYI NÉPLAP saas-fw;' wvmr***­Visszhangok Selwyn Lloyd franciaországi tárgyalásairól Közeledett egymáshoz az angol és a francia álláspont PÁRIZS Mint már jelöltettük, csü­törtökön befejeződtek Selwyn . Lloyd franciaországi tárgyalá­sai. A Reuter jelentése szerint az angol küldöttség szóvivője új­ságírókkal közölte, hogy Sel­wyn Lloyd igen elégedett tár­gy adásainak eredményével. Nézete szerint a megbeszélé­sek őszinte légkörben zajlot­tak le. Baraduc francia, szóvivő ha­sonlóképpen nyilatkozott. Mindkét szóvivő elmondot­ta, hogy az angol kormány hasznosnak ítélte meg Hrus­csov franciaországi utazását. A. csúcsértekezlet kérdésében és a. kelet—nyugati kapcsola­tok értékelésében Franciaor­szágnak és Angliának nincse­nek nézeteltérései. Franciaország pártolja, hogy a csúcsértekezletet Hruscsov franciaországi látogatása után rövidesen összehívják. A kormányfői értekezlet idő­pontjáról a nyugati vezetők december 19-én kezdődő ülé­sükön tárgyalnak. Kétségtelen, hogy a jövő év első három hó­napjában a nyugati hatalmak élénk előkészületeket tesznek. Igyekeznek majd egybehangol­ni politikájukat. A Reuter szerint Selwyn Lloydnak sikerült eloszlatnia azokat a francia hiedelmeket, hogy a csúcstalálkozón Ang­lia csak a berlini kérdésről óhajt tárgyalni. Az angol ál­lamférfi szerint a kormányfői értekezletnek meg kell vitat­nia a kelet—nyugati kapcsola­tokat, a leszerelést, valamint Németország és Berlin jövő­jét. Nem rejtette azonban vé­ka alá azt a véleményét, hogy a berlini kérdés kecsegtet leg­inkább a megegyezéssel. Az AFP rámutat, hogy Cou- ve de Murville francia és Sel­wyn Lloyd angol külügymi­niszter megbeszélései elérték céljukat, mert sikerült elosz­latni a szembenálló felek köl­csönös gyanakvását, sőt több tárgykörben sikerült összehan­golni a nézeteket. A párizsi lapok nagy része is ezt a véleményt vallja. A lapok első oldalán ilyen címe­ket olvashatunk^: »Enyhülés a francia—angol viszonyban«, »Ragyogó benyomások«... stb. A Párisién Liberó rámutat: »Bizonyos enyhülés mutatkozik a francia—angol viszonyban«. LONDON A Yorkshire Post üdvözli, hogy a' francia elnök április­ban Londonba látogat, és ezzel »szentesíti az angol külügymi­niszter párizsi küldetésének sikerét«. A lap elismel'ően állapítja meg, hogy Hruscsov -miniszter- elnök a franciák óhajának en­gedve, úgy látszik, hajlandó beleegyezni a csúcsértekezlet időpontjának elhalasztásába. Újabb váratlan fordulat a Mitterrand-ügyben Párizs (MTI), A francia sze­nátus különbizottsága 29:8 .arányban úgy döntött, hogy a szenátus nyilvános ülésen tá- mogatni fogja a Mitterrand szenátor mentelmi jogának fel- tüggesztésére irányuló hatósá­gi beadványt. A kommunista és a szocialista szenátorok Mitterrand mentelmi jogának -felfüggesztése ellen szavaztak. A szenátus előreláthatólag jö­vő kedden szavaz az ügyben. Mint ismeretes, Mitterrand ellen eljárást indítottak >-a ha­tóságok megsértésének« vád­jával, azon a címen, hogy a szenátor eltitkolta - a rendőr­ség előtt: Pesquet szélsőjobb- oldali volt képviselővel Ismé­telten találkozott, és hogy Pes­quet egy ellene készülő me­rényletre figyelmeztette. A hét végén nyilatkozik a tában álló Dhauron letartózta­tása ügyeben. Mint emlékeze­tes, a vizsgálóbíró nem volt hajlandó letartóztatási végzést kiadni ellenük, jóllehet bebi­zonyosodott, hogy Dhauron ad­ta le a géppisztolysorozatot Mitterrand szenátor gépkocsi­jára. A France Observateur újabb fordulatról is hírt ad:, a me­rénylet éjszakáján a Luxem­burg park környékén sétáló szerelmespár Mitterrand gép­kocsija mögött nem egy, de két autót látott. A feltevések sze­rint Pesquet-en és társán kí­vül egy másik gépkocsi utasai is üldözőbe vették Mitter- rand-t, és ugyancsak merény­letet akartak elkövetni ellene. A detektívregénybe illő for­dulatokban bővelkedő ügyben szakadatlanul folynak a ki­hallgatások. Ellentétek robbantak ki az Osztrák Szocialista Párt országos kongresszusán Becs (MTI). Az Osztrák Szo­cialista Párt Bécsben megnyílt országos kongresszusán Pit- termann pártelnök és Probst központi titkár beszámolót t'ar- _ tott a párt eddigi tevékenysé- vádtanács- Pesquet és szolgála- ' géről és további célkitűzései­ről. A beszámolókat követő vi­ta során egyes elvi kérdések körül viharos erővel kirobbant ellentétek híven tükrözik a mélyreható felfogásbeli kü­lönbségeket a párt különböző csoportjai között. Szovjet felszólalás az ENSZ gazdasági bizottságában az elmaradott országok megsegitásáröl New Yortk (MTI). Az ENSZ gazdasági bizottságában — iránt' a TASZSZ jelenti — vé­get ért az általános vita arról a jelentésről, amelyet az ENSZ gazdasági és szociális tanácsa terjesztett be az elmaradott or­szágoknak nyújtott technikai segélyről: Ai-kagyev szovjet megbízott a vitában kijelentette, hogy a Szovjetunió évről évre nagyobb segítséget nyújt a szóban for­gó országoknak. Elmondotta, hogy az ENSZ úgynevezett • bővített segély­programjának végrehajtásában kedvezőtlen .jelenségek mutat­koznak. Az 1958-ban e prog­ram keretében kiküldött szak­értőknek csak 1.6 százaléka volt szovjet szakember, és előnyben részesítették négy ál­lam — az Egyesült Államok, A csúcsértekezletnek a két német állam részvételével kell tárgyalnia a német kérdésről — mondotta Lothar Bolz Berlin (ADN). Lothar Bolz, a Német Demoifcratikus Köz­társaság külügyminisztere az ADN hírügynökségnek adott nyilatkozatában a bonmi szö­vetségi gyűlés külpolitikai vi­tájával foglalkozott. Megálla­pította, hogy a. bonni kormány nem akarja lezárni a második világháborúval befejeződött korszakot. Ellenkezőleg, a tör­ténelem és x népek antifasiszta ítéletének revízióját alkarja. Miközben a nyugatnémet kormány leszerelésről beszél, fokozottabb ütemben hajtja végre a nyugatnémet hadsereg felfegyverzését: Senki sem akarja a Szövetségi Köztársa­ságot megtámadni vagy meg­hódítani; Bonn azonban az NDK meghódítására törekszik, háborút akar zúdítani Né­metország szocialista szom­szédaira, és meg akarja változtatni a jelenlegi ha­tárokat. A Szövetségi Köz­társaság az egyetlen olyan európai állam, amely terü­leti követeléseket támaszt. Brentano bonni külügymi­niszter — mondotta Bolz — sem válaszolt sem arra a Genfben hozzá intézett javas­latra, hogy a két német állam kössön megnemtámadási szer­ződést, sem a népi kamarának azokra a javaslataira, hogy hajtsák végre a leszerelést, és segítsék elő a két német ál­lam megegyezését. A német nép érdeke, hogy sürgősen rendezzék a megol­dásra megérett problémákat: meg kell kötni Németor­szággal a békeszerződést, és Nyugat-Berlint a fe­szültség tűzfészke helyett békés várossá, kell változ­tatni. Ezért elengedhetetlen, hogy a csúcsértekezleten egyaránt tár­gyaljanak a leszerelésről — és a két német állam részvételé­vel'— a békeszerződés és Nyu- gat-Berlin kérdéséről. A Né­met Demokratikus Köztársaság már a genfi értekezleten bebi­zonyította és ezután is be fog­ja bizonyítani, .hogy mindent elkövet a mákodilk világhábo­rúval befejezett korszák lezá­rására. Ezzel megteremti az első és legfontosabb feltételt a német nemzeti kérdések békés és demokratikus megoldásához — fejezte be nyilatkozatát Lothar Bolz, (MTI) Anglia, Franciaország és Hol­landia — szakértőit, holott a Szovjetunió ennél lényegesen nagyobb arányban járult. hoz­zá a segélyprogram anyagi fe­dezetéhez. Arkagyev arra is felhívta a figyelmet, hogy a segélyprog­ram végrehajtásának - admi­nisztratív költségei igen maga­sak. Ezprt javasolta, hogy csökkentsék a feleslegesnek mutatkozó személyzetet, egy­szerűsítsék a program végre­hajtásával foglalkozó, appará­tust, és tegyék lehetővé, hogy az ENSZ-tagállamok részéről a segélyprogram végrehajtására befizetett összegeket minde­nekelőtt a szabadságukat és függetlenségüket nemrég el­nyert orsaágok iparának fej­lesztésére fordítsák. Hagerty nyilatkozata Eisenhower olaszországi útjáról Róma (AP). Hagerty, a Fehér Ház sajtófőnöke, aki csütörtö­kön Rómába érkezett, hogy elő­készítse Eisenhower közelgő látogatását, sajtóértekezleten nyilatkozott. Kijelentette, hogy az elnök látogatása »nem hiva­talos jellegű« lesz. A pápa magánkihallgatáson fogadja az amerikai államférfit. Arra a kérdésre, vajon Ei­senhower Nasszept is megláto­gatja-e, Hagerty nemmel vála­szolt. (MTI) Ben Gurion teljes leszerelést javasol az arab államoknak- a .London (MTI). A Reuter-iro- da jelentése szerint Ben Gu­rion izraeli miniszterelnök a londoni Times-nak adott inter­jújában közölte, hogy 'kölcsö­nös közép-keleti leszerelést ja­vasol, majd az arab országok­nak kölcsönös ellenőrzés rend­szeresítésével. A lap izraeli tu­dósítójának adott nyilatkozatá­ban Ben Gurion hozzáfűzte, hogy hazája minden tőle tel­hetőt megtesz a jelenlegi hatá­rok fenntartásáért. Eisenhower és Adenauer spanyolországi látogatásáról Madrid. Madridi hivatalos körök megelégedéssel fogadták Eisenhower elnök és Adenauer kancellár spanyolországi láto­gatásának hírét. Hírmagyarázók a két látogatásban annak jelét látják, hogy »leomlóban van­nak azok a sorompók, amelyek az elmúlt években elválasztot­ták Spanyolországot a nyugati közösségtől«. (MTI) Georg Auer, a Volksstimme felelős szerkesztője elhagyta a fogházat Becs liviTl)..; .Georg, Aue.r, a Volksstimme volt felelős szer­kesztője, akit az osztrák birór ság egy cikk miatt, amelyet nem is ő irt, egyhavi szigorí­tott fogházra ítélt, büntetésé­nek letöltése után csütörtökön elhagyta a bécsi fogházat. Ö Volt 1945 óta az első osztrák újságíró, akit sajtóvétség miatt szabadságvesztésre. ítéltek. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság életéből A phenjani villanymechanikai gyár munkásai kötelezték ma­gukat arra, hogy ebben az évben 60 000 motort fognak ki­bocsátani, s ezzel négyszeresen teljesitik túl a múlt évi termelést. Az ENSZ Politikai Bizottsága „súlyos aggodalmát fejezi kl“ a francia nukleáris kísérletek terve miatt New York (MTI). A Reuter jelenti gyorshírben: Az ENSZ Politikai Bizottsága csütörtö­kön este 45 szavazattál 28 el­lenében. 9 ' tartózkodás mellett Úgy szavazott, hogy »súlyos ag­godalmát . fejezi ki a francia kormánynak a nukleáris kísér­letek .megtartására vonatkozó szándéka miatt«. Nagy-Britannía ..és az . Egye« ja­sült Államok a határozati vaslat ellen szavazott. A la tin-amerikai küldöttsé­gek azt javasolták, hogy »a sú­lyos aggodalom« kifejezést hagyják ki a 22 afrikai'—ázsiai ország határozati javaslatából, Ghana és Indonézia azonban a kifejezés megtartása mellett' foglalt állást, s a politikai bi­zottság támogatta ezt a néze­tet. . - ... ,, Kommunista bírálatok a kormány ellen a francia nemzetgyűlésben és szenátusban Párizs (MTI). A francia nem­zetgyűlés hozzákezdett az 1960. évi költségvetés kiadási elő­irányzatának' tárcák szerinti fl kanadai közvéleményt nyugtalanítja a kormány militarista tervei Ottawa. (TASZSZ). A kana­dai , közvéleményben nagy nyugtalanságot keltett a kana­dai kormánynak az a határoza­ta, hogy nukleáris fegyverek­kel szerelik fel a kanadai légi­erőt. Aggasztja a közvéleményt Peankes hadügyminiszter köz­leménye is, mely szerint Kana­da területén amerikai irányít­ható rakéták robbanótöl tetet fogják tárolni. Közéleti szemé­lyiségek és .politikusok sajtó­nyilatkozatukban rámutatnak, hogy ezek a határozatok sér­tik Kanada szuverenitását, és rendkívül furcsa, hogy olyan időben hozták ezeket az intéz­kedéseket, amikor reális lehe­tőség nyílik a nemzetközi hely­zet megjavítására. (MTI) Harter sajtóértekezlete Washington (MTI). Mint a Reuter és az AP jelenti, Wer­ter amerikai külügyminiszter csütörtökön sajtóértekezletet tartott. A kelet—‘nyugati csúcsérte­kezletről szólva kijelentette, reméli, hogy a kormányfők március elseje és április köze­pe között találkozhatnak, de — fűzte hozzá — nem biztos benne, hogy ez megoldható lesz. Reméli — folytatta, hogy Eisenhower és a többi nyugati kormányfő a december 19-én Párizsban kezdődő tanácskozá­sokon megállapodik a Szovjet­unióval folytatandó csúcsérte­kezlet időpontjának és színhe­lyének kérdésében. Az amerikai külügyminisz- ter kijelentette továbbá, hogy Adenauer kancellár nemcsak a német kérdés megvitatásánál lesz jelen, hanem »teljes jogú tagként« részt vesz a nyugati csúcsértekezleten. Kérdésekre válaszolva el­mondotta, hogy véleménye sze­rint »nem lenne túl késő, ha júniusban vagy júliusban tar­tanák a * kormányfői értekez­letet«. Hozzáfűzte még, hogy a lehető leghamarabb üljön össze a csúcsértekezlet, felté­ve, ha »a Nyugat gondosan felkészült rá«. A külügyminiszter a továb­biakban azt fejtegette, hogy a csúcsértekezlet időpontja az államfők elfoglaltságától is függ. Eisenhower elnöknek — mondotta — bizonyos kötele­zettségei vannak, és azt is te­kintetbe kell venni, hogy de Gaulle tábornok áprilisra ter­vezett londoni látogatása előtt vagy után érkezik-e Washing­tonba. Az atomfegyver-kísérletek kérdéséről szólva Herter ki­jelentette, hogy helyesli az amerikai nukleáris kísérleti robbantások felfüggesztésének »rövid időre szóló« meghosz- szabbitását, amíg Genfben tár­gyalnak. Hozzátette azonban, »komoly ■ kételyei vannak a hosszabb lélegzetű jvien »»£*?? tes iránt, és arra gondol, hogy esetleg csupán hetekkel hosz- szabbitják meg a december 31-én Je járó határidőt«. Kérdésekre válaszolva a külügyminiszter hangoztatta, hogy bár az Egyesült Államok kormánya »újból felülvizsgálja globális katonai kiadásait, még sincs jelenleg szándékában csökkenteni semmiféle katonai kötelezettségét a világ bár­mely részén«. Herterhez kérdést intéztek a kínai—indiai határvitával kap­csolatban, és az AP tudósítója szerint a külügyminiszter »nagy gonddal igyekezett elke­rülni az állásfoglalást ebben a kérdésben«. A külügyminiszter megje­gyezte végül, amerikai hivata­los körökben felmerült ugyan annak lehetősége, hogy az eu­rópai szövetséges országok »nagyobb részesedést vállalja­nak a nyugat-európai védelem költségeiből, de nem hoztak döntést ebben a kérdésben, és nem is tárgyaltak róla a sző vetséges kormányokkal«. megn-itatásához. A belügymi­nisztérium költségvetésének tárgyalásakor Robert Ballan­ger kommunista képviselő feltárta, hogy a 151 milliárd frankot meghaladó belügyi költségvetésből 115 m.illiáxdot fordítanak a rendőrségre,- vagyis az egesz összeg 80 szá­zalékát. A francia városok és községek támogatására vi­szont az előirányzatnak csak 4 százaléka szolgál. A szenátusban Léon David kommunista szenátor felszóla­lásában rámutatott, hogy a kormány mezögazdasagi politi­kája a kisparaszti gazdaságo­kat sújtja, és a nagy földbir­tokok kialakulásáJük kedvez. A kommunista szenátor szót emelt • a mezőgazdasági mun­kások alacsony béreinek eme­léséért is. ítéletet hirdettek a 1‘Humanite négy perében Párizs (MTI). A Szajna me­gyei büntetőtörvényszék most hirdetett Ítéletet a l’Humánité ellen indított négy perben. A Francia Kommunista Part központi lapja ellen három esetben »katonáiénak az enge­delmesség megtagadására való felbujtóba« volt a vád, egy perben pedig- »a rendőrség megrágalmazása« címén ültet­ték a vádlottak padjára a l’Hu- mani’té munkatársát és ki­adóját. Két per a vád elejtésével ért véget, a másik két ügyben azonban a bíróság marasztaló ítéletet hozott, összesen 200 000 frank pénzt1»-' tésre ítólte a l’Humanite .Hndóiá-f a? az m— krimitá’t cikkek szerzőjét.

Next

/
Thumbnails
Contents