Somogyi Néplap, 1959. november (16. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-12 / 266. szám
Csütörtök, 1959. november IS. 6 SOMOGYI NÉPLAP Megnyílt a továbbképző Iskola Marcaliban Tudósitónktól.) 'irgonc fiúik, csivitelő bak- ív lányok várják zajongva a továbbképző isikola ünnepélyes megnyitását a Marcali Általános Iskola felső tagozatának fizikai előadójában. Egyelőre egy teremben vannak mind az ötvenhatan, de a foglalkozások megkezdésére két csoportra válnak szét. Elhangzik a megnyitó, majd a tanulóké a szó. — Sokat kell-e tanulni? — Milyen tárgyaik lesznek? — Mehetünk-e továbbra is bálba? Este moziba? — Miikor vizsgázunk? — hangzanak a luváncsiskodások a derűssé vált hangulatban. A kérdésekre'a nevelők kedvéi» választ adnak. A megnyitó után Pados Józseffel, az iskola igazgatójával beszélgetünk. — Mi a véleménye az új típusú iskola tantervéről? '— Ami a szaktárgyakat illeti,' jónak tartom, de nem értem, hogy a tanterviben miért nem szerepel az osztályfőnöki óra. Pedig — azt hiszem, mondanom sem kell — mennyi nevelési probléma vár megoldásra éppen a serdülő, ifjúsággal kapcsolatban. Havonta legalább egy osztályfőnöki órára okvetlenül szükség van. Gondot okoz, hogy a tanulók melyik ifjúsági szervezetbe tartozzanak. Az előírás szerint j az úttörőmozgalomba kell be- j kapcsolódniuk. Elnnék azonban elsősorban az az akadálya, hogy nem lehet összeegyeztetni a programot, mivel az út- törőíoglaikozások rendszerint tanítás után vannak. A KISZ- gy ölesek pedig általában esténként zajlanak le. Koruknál fogva azonban inkább a KISZ- be valóik. Még csak annyit: a tankötelesek beiskolázása iól sikerült, s ez egyik biztosítéka annak, hogy a továbbképző iskola elérje célját. —-------. . rr-JEXn M egállapodás magyar és angol hanglemeze!! cseréjéről A Kultúra Külkereskedelmi Vállalat megállapodott egy londoni céggel a Linguafan. nyelvtanfolyam hanglemezeinek behozataláról. A jövő év első felében érkeznek majd a különböző nyelvű sorozatok. Az angol és német nyelvtanfolyam lemezeihez magyar szótárt is kiadnak majd. A Lin- guafon-lemezek ellenértékéül magyar hanglemezeket exportálunk Angliába. (MTI) A Wurlitzer „továbbfejlesztése“ Egy olasz vállalat »Cinebox« néven új zenegépet állított elő, amely a hanglemez lejátszásával egy időben a lemezen éneklő énekest vagy énekesnőt is vetíti. A készülék negyven felvételt tud egymásután lejátszani. A gyár az Egyesült Államokba és Kanadába szállít nagyobb mennyiségű gépet. Feltesszük a kérdést: Minél mesz- szebb, annál jobb? KISZ-íitkárek tanfolyama Balatonszemesen (Tudósítónktól.) A KISZ megyei VB tanfp- lyaimot szervezett a KlSZ-tít- kúrok részére Balatonszemesen. Három csoportban vesznek részt a fiatalok az oktatásban. A tematika sokszínű, a fiatal vezetőknek hasznos út- ravalót ad munkájukhoz. Ismerkednék a fiatalság nevelésének problémáival, megbeszélik a nemzetközi helyzetet, a Hetes! példa (Tudósítónktól.) Hetesen súlyos gondot okozott a pedagógusok lakáshiánya. A tanács most 24 000 forintos költséggel készült új, kétszobás pedagógus I akast ad(ott át a nevelőknek. Tervbe vették az iskola parkjának bekerítését. Az egyik szakasz most készült el 15 000 forintos költséggel. Jövőre befejezik a munkát a hátralévő 200 méteres szakaszom. A szükséges anyagot már beszerezték. így védik meg a százados parkot, ás így lesz szebbé az egész község. A tanulók is példát mutatnak. 13 holdon szedték fel a szerződött babot. Lelkes munkájúkkal 5000 forint jövedelemhez jutottak. Elhatározták, hogy televíziót vesznék az iskolának. VII. kongresszus irányelveit. Nagy érdeklődéssel .hallgatják a temrészettudomáinyos előadást is a szovjet technika legújabb alkotásairól. Segíteni akarnak az úttörőknek, ha ha- zamemnek. ezért érdeklik őket az úttörőmozgalom problémái is. Az előadások alaposan igénys be veszik a fiatalok idejét. Gondosan jegyzetelnek, és élénken vitatkoznak, kérdéseket tesznek fel nagy komolysággal Azt hinné az ember, hogy a napi munkától estefelé már kedvetlenek, fáradtak. Erről sző sem lehet, hiszen a vezetőség gondoskodott szórakozásukról is. A reggeli torna, a sakkozás, a különböző labdajáték, a daltanulás sem hiányzik a műsorból Közös séta, moálátogatiás, klubest segíti összekovácsolná a kollektívát. Vidámak, fegyelmezettek, kulturáltak a KlSZ-titkárok. Ilyenné akarják nevelni a gondjaikra bízott fiatalságot is. Kufyaügy — Halló? Szerkesztőség?! Mondják meg, kérem, mennyibe kerül egy fuvar a Damjanich utcától az állatkórházig teher- taxival, ha az autó egy beteg kutyát szállít. — Hát furcsa kérdés egy kicsit; ilyen táblázat nincs a szerkesztőségben, de tálán tessék a TEFU- hoz fordulni, . — Hagyja, kérem, a TEFU-t, onnan jövök ... De él-mondóm sorjában. Szóval belázasodott a Pincsi kutya. A taxiállomáson azt mondták, hogy ebet nem szállítanak személykocsival. Ott a tehertaxi, tessék, vigye azzal. Mennyibe kerül? Hát mennyibe kerülne. Egy icipicivel drágább a személytax:- nál — mondták. No, jól van, küldjenek egyet! Beültünk a pincsivel a tehertaxi- ba. Amikor megtudtam, hogy nincs nagy baj, hogy csak gargarizálni kell neki, megörültem. Örömöm addig tartott, míg a gépkocsivezető be nem jelentette, hogy a fuvarért 50 forinHot fizetek. Hát ez bizony nem »icipicivel« több . a személytaxi fuvardijánál! Elrohantam a TEFU-hoz, és reklamáltam. .Mindjárt elismerték, hogy többet kértek, mint amennyi járt volna. Küldjem be a férjemet a pénzért. Neki azt mondták, mégse jár visszq, semmi, jól számoltak. Erre bementem én a TEFU- hoz. Először azt mondták, hogy kapok vissza pénpt, aztán megint, azt, hogy nem, majd ismét, hogy nyugodjak meg, visszakapok a pénzből. És ha nem reklamáltam volna? — kérdeztem. — Hát akkor a többlet befolyt volna a TEFU nem tudom én milyen számlájára — mondtak. Különben azt ve várjam a gépkocsivezetőtől, hogy bérszámfejtő is legyen. Hát eddig az ügy.... — Jó, tessék maradni egy percig, tárcsázzuk a TEFU-t. — Halló! Igazgató elvtárs? Kérem, itt egy kutyaügyről van szó... —. Miért nem fordultak mindjárt hozzám? — hallatszik a vonal másik végéről. No, ez érdeloes. A TEFTJ-nal egyedül az igazgató tudja a tarifát? De hát várjunk türelemmel, míg utánajár, érdeklődik. Máris jelentkezik: '— Halló, itt a TEFU igazgatója. Kérem, kihallgattam a gépkocsivezetőt. Nem sokkal, csupán 9 forinttal számolt többet. Azt mondja, nem tudta, mennyi a fertötlenítési díj, A panaszos jöjjön be, azonnal visszafizetjük ... — Hallotta tehát, kedves panaszos? Tes-. sék bemenni a TEFU- hoz, és felveheti a visszajáró 9 forintot Hát igen, ha nem reklamál, áklior ez a pénz befolyik a TEFU nem tudom én milyen számlájára. Ha újból kórházba kellene vinni a Pincsit, a gépkocsivezető már tudni fogja, mennyi lesz a fer- tőtlenitési díj, mert nehéz ám ezt megtanulni, azt a kutya- fáját! Sz. N. A pr éli i r cl elések Apróhirdetés ára: hétköznap szavanként 1,- Ft, vasárnap 2,- Ft. Legkisebb hirdetés 10 szó. Az első szó két szónak számít. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka Sándor u! 2. Telefon: 15-16. A vidékiek postán is feladhatják hirdetésüket. Árát a megjélehés után közöljük a feladóval, s befizetési csekket küldünk. ADAS-VETEL 750-es BMW Wehrmacht oldalko- üval eladó. Cím: Mihályi Andor, örökkoppány. (10086) Kétszobás, kétkonyhás, két- peizos családi ház mellékhelyi- igekkel, 1200 négyszögöl földdel ladó Gyár* i< 26. sz. alatt. E'étig föld nélkül is. ____________(10442) B alatonlellén háromszobás hazak a fele eladó hatvanezerért. rdeklódni: György Farkas Imrééi.__________________ (10446) Nagyatádon 2 szoba, konyha gaz- asági épülettel, családi ház 30 000 mntért ejadó, azonnal elfoglal- ató. Érdeklődni: Illés Árpád, ragyatád, Pcíöri u. 47. (10095) Kutason (Petőfi u. 3. alatt) az üomás mellett kétszobás családi Áz kerttel, gyümölcsössel elado^ Sürgősen eladó 1 ’ db 250-es príma Jawa motorkerékpár, ára 16 ezer Ft. Érdeklődni szombat és vasárnap: Zelenyák, Somogybabod. (10093) Házépítők, figyelem! Gyönyörű vöröskő! Falazó 90, ciklop 120, kvader 200 Ft tonnánként, vágom ba rakva, feladási állomáson. Szállítjuk azonnal. Vörös Csillag Tsz, Balatonszepezd.__________(5508) V ennék egy vagy két kis szobás, összkomfortos, beköltözhető öröklakást. »1106« jeligére a Hirdetőbe. ______________ (1103) K özületeknek alkalmas íróasztal, könyvszekrény, egyéb különféle bútorok, háztartási tárgyak eladók. Engels u. 11., 3. ajtó. Megtekinthető 10 órától._________________<JJ_07) A Damjanich u, 63. sz. ház életjáradékra eladó. Érdeklődni a helyszínen, (1119) Somogyszobon az Ady Endre utca 1. sz. alatti családi ház beköl- tözhetóséggel sürgősen eladó. _____________________________ 0118) F ILMSZÍNHÁZAINK MŰSORÁBÓL VÖKÖS CSILLAG (november 12—18-ig) ^■ai KÖLYÖK Olyannak ígérkezik ez a film, mint egy üdítő pezsgőfürdő. Kedves, vidám, megható és nagyon kacagtató. Egyszóval olyan, melyet a magyar filmvígjátékok sorában bizonyára szeretettel fogad a közönség. Hiszen a fiatalság derűje árad minden kockájáról. Fiatal a város is — Sztálinváros —, ahol játszódik. Fiatalokról szól, és nem túlzás, még az idősebb szereplők is megifjodva élik szerepeiket. Hőse egy kis süldőlány, a Kölyök. Hetyke, szemtelen, önbizalmának nincs határa, pedig kétbalkezes. A túlzott önbizalom alapja, hogy árva, de nincsen egyedül. Mindenki szereti, megbocsátják baklövéseit. Csak egy nagy bánata van Kölyöknek. Nem veszi senki nagyM-nyszámba, pedig az ő kis szive is ismeri már a szerelmet, azt szeretnéd a mit a többi lány, hogy viszont is szeressék. De ahol megjelenik kócos fejecskéjével, elmaradhatatlan kezeslábasában, kamaszos viselkedésével, ő csak a Kölyök. Hogyan látja meg benne végül is Gordon Jóska a nőt, hogyan találnak ébredező érzelmei viszonzásra egy talpig derék fiatalemberben, ezt mondja el a film- vígjáték. A címszerepet a tehetséges Törőcsik Mari játssza, partnerét, Gordon Jóskát ifj. Szabó Gyula alakítja, akit már láthattunk eddig is néhány filmszerepben. Mellettük ismert színészek vonulnak fel. Bessenyei Ferenc a csupaszív gyárigazgatót, Suiza Sándor a rendőr »apát«, Zenthe Ferenc az autós lováé jót játssza. A kisebb szerepek» bért. Szirtes Ádámot, Rajz Jánost, Garas Dezsőt s még. sok kedveit színészünket látjuk viszont. A filmet Szemes Mihály rendezte, aki most ismét tanúbizonyságot tett arról Kölyök című filmjében, hogy ismeri ifjúságunk ér* zésvilágát. SZABAD IFJÚSÁG (november 13—15-ig) :r A TENGER A kínai filmművészet alkotói számára újra meg újra megújuló élményforrás a nagy népi felszabadító háború időszdlca. A tenger lelke című magyarul beszélő kínai film cselekménye ebben az időszakban, már a győzelem napjaihoz közel játszódik. A felszabadító seregek Sanghajt ostromolják, s a Ku-Dang nevű utolsó. csangkaj- sekista hadihajó megfutamodik a kikötőből. Tisztjei Tajvan szigetén remélnek menedéket. Nekik ezekben a forró napokban csak a saját bőrük mentése a fontos, nem törődnek katonáik sorsával, életével. Egy újjá* születését vajúdó ha* talmas birodalom földjéről menekülnek az utolsó patkányoké Am a hajón az egyszerű katonák egyre világosabban látják, hogy az 5 szabadulásuk útja nem arra van, amerre parancsnokaik a hajót kormányozzák. Előbb lappangón, majd egyre nyíltabban érlelődik bennük az ellenállás. E forró hangulatú hajóút krónikása ez az új kínai film, melynek szenvedélyessége, kulturált rendezése, megannyi markánsan rajzolt alakja eleven közelséget teremt a vásznon ábrázolt világ és a nézőtér között. A tenger lelke feltétlenül számot tarthat mindazok érdeklődésére, aikiik szeretneik közelről bepillantani korunk nagy eseményeinek zajló* sába. SZABAD IFJÚSÁG 5!L (november 16—18) \y RENDSZAMA H-8. Kaposváron a Jeli-tanyán 14,5 Icát. hold föld, 3 tehén, 2 ló, akár feles bérletben, akár életjáradékra eladó. Cím: Szabó András, Jelitanya. ____________________ (1117) É letjáradékra egy- vagy kétszobás házat vennék. Címeket »Rádióműszerész« jeligére a Hirdetőbe kérek. (1114) állás Az lharosberény és Vidéke Földmüvesszövetktzet eladókat és boltvezetőket keres azonnali belépésre. Jelentkezés az igazgatóság el- nökénél. _______________ (10087) F érfi segédmunkásokat felvesz kaposvári telepére a MÉH Vállalat______________________________(1113) M agános férfihez vagy házaspárhoz elhelyezkednék házvezetőnőnek. Gerencsér Györgyné, Gyékényes. I. Z21. (10097) VEGYES Elveszett a piactéren egy barna- ■ hím vizsla. Kérjük a megt'hálót, hogy a megyei tanács portásánál adja le. |l©451) Minden ember egyegy drámát hordoz magában. Sokuk titkát senki sem tudhatja meg. Ezekkel a gondolatokkal foglalkozik a most bemutatásra kerülő Rendszáma H—8__ című m agyarul beszélő jugoszláv film, mely egy autószerencsétlenséget megelőző perceket rögzít a filmszalagra. Rendkívül érdekes típusokat vonultat fel, s ezáltal sokszínű keresztmetszetét adja a mai életnek. Kik hát azok, akiket megismerünk életük válságos órájában? Alma, a szép fiatal lány, zongoraművésznek készül. Nagy pálya áll előtte, ő mégis elkeseredett. Felejteni utazik más városba idős, zongoratanárját, akinek szerelmét nem tudja viszonozni. A színész is keserű ember. Téves orvosi kezelés folytán elvesztette á hangját, s ezzel önbizalmát is. örül, ha bánthatja az embereket, úgy véli, ezzel törleszthet valamit az őt ért csapásokért. A Jakupec-házas- pár veszekszik egymással. Kevés a pénz, az asszony szeretne lobban élni, kislányuk sem egészséges. Rudolf Knez teherautó sofőr nemrég szabadult a börtönből. Felesége meghalt,- gyermeke árvaházban hányódott. Most új életet szeretne kezdeni. Sok érdekes embersorsot lehetne még felsorolni. De hadd mesélje tovább a film, amelynek nagy érdeme, hogy állandói feszültségben tartja a nézőt. Nikolb. Tanhofer szép, művészi filmet alkotott. Pergő ritmusú a film rendezése, kiválóan válogatta össze a különböző típusokat az érdeke» lélektani drámához.