Somogyi Néplap, 1959. november (16. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-21 / 274. szám
faombaá. 1959, november 21. 4 SOMOGYI NÉPLAP SPORT Gond, gond, gond M:afc5M'C'6- és laM&rúgó- esépataáíúc hAzatáián a vasárnapi forduló előtt. Üjabb tnehéz bajnotei forduló íköveljkégiik. A legnagyobb feladat ez alkalommal is az ökölvívókra vár: az MTK ellen kell helvtállniuk. A labdarúgóknál is fólyik a hajrá, finnek mpgfeleló veit az előkészület is. A K. Dózsa ökölvívói naponta edzettek, hegy jól felkészülten várják az MTK csapatát — Nem téveszt meg bennünket, hogy aiz MTK-nak jelenleg még egyetlen pontja sincs ■— mondotta Szegfi László, a Dózsa edzője az együk hétközi edzésen. Valóban csalóka képet mutat e pillanatban az ökölvívó NB I. bajnoki táblázata. Az az MTK, amely tavaly csaknem bajndk lett, jelenleg pont nélkül áll a sereghajtók között. Pedig a csapatban egy sor válogatott versenyzőt találunk. Török, Fekete PáL Véna, Szénása — ha e neveket nézzük, akikor rögtön megcsappan a Dó2sa pontszerzés! esélye. Kétségtelenül Tóbival nem lett volna esélytélen a Kaposvári Dózsa, hisz nem titok, az edző Tóbival szerettei volna »elkapni-« Vonát A válogatott Török ellen is van megfelelő ember, Dorogi. Az a tény azonban, hogy a mérkőzés előtti este van a mérlegelés, Töröknek kedvezőbb, hisz Török 54—55 kilogrammról fogyaszt, Dorogi pedig változatlanul csak 50 és fél. A papírforma inkáibb az MTK győzelmét sejteti, ha csak középütt a kaposvári versenyzők különösen ki nem vágják a rezet Véleményünk szerint már egy pont is igen komoly fegyverténynek számítana. A KMTE labdarúgói ez alkalommal Gvőrbe látogait- nafc el, ahol a bajnokesélyes Győri Vasas ETO ellen kell helytállniuk. A KMTE most már nyugodtan játszik. Talán ez a körülmény elősegíti majd, hogy az együttesből kijöjjön az, ami benne van. Persze Győrben így sem adhatunk esélyt az MTE-nek, még ha legjobb csapatával veszi is fel a küzdelmet A KMTE szorgalmas edzésekkel készül A szerdai edzésdárúgók azt hajtogatják ismét, amit a múlt héten, hogy a feladat most ezen a mérkőzésen sikeresen túljutni Reális számítás alapján a K. Kinizsit Dombóvár ellen nem érheti különösebb baj. Különösen akkor, ha az együttes nem lesz elbizákodott, hgnem az első perctől az utolsóig ügy küzd majd, mintha nem egy kieső, hanem egy bajnokesélyes csapattal állna szemben a cukorgyár! pálya zöld gyepén. A K. Dózsa edzője, Zaborezki Jenő e heten ismét alaposan megdolgoztatta a csapat tagjait. Főként a csatársor okoz gondot az edzőnek, mert itt néhány játékos formájában visszaesés mutatkozik. Különösen Nagyréti erőtlen játéka kelt feltűnést, és Záborszki azzal a gondolattal foglalkozik, ha Nagyréti nem javul, kihagyja a csapatból. Egyébként az NB Ill-as forduló együk legsorsdöntőbb mérkőzése lesz a K. Dózsa—Kiskunhalasi Kinizsi összecsapás. Nem kevesebb függ ettől a mérkőzéstől, mint az. hogy a vesztes csapat az őszi idényben már ott marad a kiesési zónában. Győzni akarunk — mondotta Kiss István, a Dózsa-labdarúgók egyik vezetője, majd hozzáfűzte, hogy a csapat, tagjai átérzik e mérkőzés fontosságát, mellettük szól a hazai pálya is. Mi is győzelmet várunk a kaposvári lila-fehér esa,pattól, és olyan huszáros jó játékot, mint amit legutóbb a Bajai Építők ellen mutatott „Sima“ forduló a megyei bajnokságban Nem ígér különösebb izgalmat a megyei labdarúgó-bajnokság 13. fordulója. A K. Honvéd e héten nem szerez pontot, ugyanis a Kaposvári MTE II-vel játszik, s ez a mérkőzés a bajnokság szempontjából nem számít. Ha a listavezető nem is. a helyezettek annál inkább küzdenek majd a bajnoki pontokért Aránylag Barcs. Tasz,ár, Taib, Zamárdi és Csurgó helyzete látszik a legkönnyebbnek. Ez a mérkőzés a hazai csapatok győzelmét ígéri. Somogyszobon a K. V. Lobogó, Marcaliban a nagyatádi csapat sem esélytelen, hiszen a Marcali MEDOSZ formája igén ingadozó. HÍREK Meddig «gyönyörködheti! síkbelit©? Horváth Lajos, a Textilművek dolgozója a napokban azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy vajon meddig »gyönyörködhetnek« még a város lakói a Május 1 utca 27. szám alatti, az Útfenntartó Vállalat volt irodáinak »színpompás« képében. A kérdést továbbítottuk a megyei tanács kereskedelmi osztályához. Ezt válaszolták: addig. amíg a városi tanács megfelelő helyiséget nem biztosit az itt lévő női szabóságnak. Mindkét helyiséget kiutalták már a Kiskereskedelmi Vállalatnak, de addig_ nem kezdhetnek hozzá az átalakítási munkaiatokhoz, míg a női szabóság el nem költözik onnan. Ezzel egyetértünk. Azzal viszont nem, hogy az elhagyott helyiséget némelyek vécének használják, s az onnan áradó bűz miatt az emberek lassan már csak orrukat befogva tudnak előtte elhaladni, vagy pedig átmennek az utca túlsó oldalára. Addig is, amíg az átépítést nem kezdheti meg a Kiskereskedelmi Vállalat, tisztíttassa ki a helyiséget, és zárja el úgy, hogy felelőtlen emberek ne piszkithassák be. A város lakói helyeselnék, ha a tanács haladéktalanul intézkedne, hogy a Május 1 u. 27. szám alatti helyiség ne rontsa sokáig az utca képét. Á lottó nyerőszámai A 47. játékhéten 3 630 117 szelvény érkezett a Sportfogadási és Lottó Igazgatóságra. Egy nyerőosztályra ennek megfelelően 1 361 316 forint nyeremény jut A szarvasi sorsoláson a következő számokat húzták ki: 13, IS, 26, 34, 46 SPORTMUSORt SZOMBAT: Teke NB n. K. Építők—Bp. Spartacus, Építők- pálya, 15 óra. Labdarúgás Megyei I. osztály: K. Honvéd—KMTE II.. Kaposvár, Dózsa-pálya, 13.30 ó. (Görög) VASÁRNAP: ökölvívás NB I.: K. Dózsa—MTK. Kaposvár, Csiky Gergely Színház. 10.30 ó. Labdarúgás NB n.: Győri Vasas ETO—KMTE, Győr, 13.33 ó. NB III.: K. Dózsa—Kiskunhalasi Kinizsi, Kaposvár, Dózsa sporttelep, 10.30. ó. K. Kinizsi—Dombóvári Spartacus, Kaposvár, Kinizsi sporttelep, 13.30 órakor. — Csatlakozott a »komgresz- yszusi hetek« versenymozgalmá- Jhoz a Kaposvári Élelmiszer »Kiskereskedelmi Vállalat 100 J ezer forint értékben tettek pótBarcs, 13.30 (felajánlást, ezenkívül vállalták, Dunslelz kéthetenként mérkőzhet a felnőttek között A Magyar ökölvívó Szövetség elnöksége megtárgyalta a Kaposvári Dózsa beadványát Dunai etz Ferencről indokolatlanul hiányzott, cel^ kapcsolatban. Mint ismeretes, Pammer — a nézőtérről figyelte játékostársainak készülődését. Pammer múlt vasárnapi indolens játéka a II-ben, és szerdai magatartása valószínűleg azt jelenti, hogy a fedezetre később sem tartanak igényt a KMTE-néL — Tisztes vereségre számítunk Győrben — mondotta Andrási ts Imire sportköri elnök. A csapatnak jól kell játszani ahhoz, hogy kát-három góllal megússza a győri kirándulást I A Kinizsi nem lesz elbizakodott K. Dózsa azt kerte, hogy fiatal, tehetséges versenyzője az orvosi engedély birtokában szükség szerint rendelkezésre állhasson csapatának a CSB-n. A MÖSZ elnöksége megvizsgálta Dunajetz és a vele egyidős ifjúsági ökölvívók ügyét. Ezzel kapcsolatban olyan határozat született, hogy Dunajetz, továbbá a válogatás szempontjából számba jövő többi ifi válogatott, ha orvosi engedély- lyel rendelkezik, kéthetenként részt veh't az ökölvívó CSB L osztályú küzdelmeiben. Megyei I. osztály: Barcs—Balatonlelle, mám, , , u i_ ó. (Magyar.) 'hogy két onkiszolfíalo bolt heSomogyszob—K. v. Lobogó, So- Jlyefct hármat és egy korszerű m°gys.zobVv13-30.í- g 4 kórházi büfét létesítenek. Taszán Honvéd—Siófok, Taszár, t 13.30 ó. (Dobszai). 4 — 132 ezer forintot nyert Tab—Gyékényes, Tab, 13.30 ó. Jnégy tál ál atos lottószelvényével (IZamárdi—k. H. Vasutas, Zamár- <a közelmúltban Csendes Kál- di, 13.30 ó. (iszti.) Jmán iharos! lakos. A nyereMarcali—Nagyatád, Marcali, 13.30 (ményt ma este a községi moziÓ Csurgó—Lengyeltóti, csurgó, 13.30 (ban a<i.iák át a szerencsés ó. (Horváth g.) (nyertesnek. Teke J — Magyar népi táncok címOsztátyoző az NB n-be jutásért. (mei íg^én este filmvetítéssel K. Spartacus—Nagykanizsai Bá- J egybekötött jól sikerült isméül Jretterjesztő .előadást rendezett pálya 10 óra. (A kiírás értelmében CSUngOl művelődési ház. ugyanis három pár Kaposvárott, ( __ snn nprizhiintet<Lii-e h árom pedig Nagykanizsán mérkő- f..a. äUV penzDunietesre zik.) (ítélte a Kaposvári Járásbíróság Röplabda- JKovács Sándor csornai lakost, Nagykanizsa város válogatott- 'mert ^ áhaDteban hajtotta Kaposvár város válogatott, férfi és Jlovas fogatát, és balesetet oko- mérkőzés, Nagykanizsán, 10 Jzott. Az ítélet jogierős. — Helyesírási tanfolyamot szerveznek Gyékényesen. Eddig 25 felnőtt jelentkezett a tanfolyamra, amelyet Bartol Antal magyarsza'kos tanár vezet — Televíziós készüléket vásárolt dolgozóinak az Iharosbe- rényi Gépállomás. női órakor. A MÖSZ elnökségének ez a döntése annyit jelent, hogy Dunajetzet Szegfi edző most vasárnap minden bizonnyal beállítja az MTK ellen. A fiatal kaposvári ökölvívó azonban vasárnap nem Kaposvárott lép szorltóba. hanem Csepelen az NDK ifjúsági válogatottja ellen. > Dunajetz elmaradt mérkőzését ak-f kor vívják meg később, ha arra é szükség lesz. ^ Ha Dunajetz valóban tagja lesz^ az MTK elleni csapatnak, az azt ^ jelenti, hogy a fiatal öklöző a Be- ' toiannlsz és — Az elmúlt hét szombatján tartotta közgyűlését Siófokon a íöldművesszövetkezet. Ezen a gyűlésem alakult meg a szövetkezeti tanács kulturális bizottsága is. — Felavatták a művelődési házat Hajon,ásom a közelmúltban. Beszédet mondott Pozsár János v. b.-elnök. műsort az általános iskolásak és a KISZ- fiatalok adtak. Az ünnepség disznótoros vacsorával és táric- mulatsággal ért véget. — Közkívánatra ismét műsorra tűzi a Csikv Gergely Színház szakszervezeti bizottsága szombat délután a Jancsi és Juliska című meseoperettet. — Gyógyszerész ankétet hívott össze a Fonyód! Járási Pártbizottság. Az ankéten a gyógyszerészek társadalmi, politikai és szakmai tevékenységének kérdéseit vitatták meg. _— Tehetségkutató pályázatot hirdet a Jelemkor szerkesztősége. Részt vehet mindenki, akinek írása folyóiratban, antológiában vagy önálló könyvalakban még nem jelent meg. A pályázat kötetlen témájú és műfajú. Beküldési határidő 1959. december 31. Jelenkor szerkesztősége, Pécs, Széchenyi tér 16. szám. — Orvosi hír. Dr. Hosszú László ideggyógyász november 23-án ideggyógyászati rendelőjét dr. Széky Antal volt rendelőjében megnyitja. (Széchenyi tér 7/b, I. emelet). Rendelési idő: naponta 2—3-ig. (imbs) — A kaposvári agyagiparosok ke- rámia kiállítása november 8-án megnyílt a Rippl-Rónai Múzeumban. A nagy érdeklődésre való tekintettel a kiállítás nyitva mindennap 11 órától 19 óráig. (10112) jJl\íve Jődés Szórakozás Csiky Gergely Színház. November 21-én 19 órakor: A tanítónő. Vörös Csillag. November 25-ig: Emberi sors. 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. November 22-43: A bemutató elmarad. (14 éven alul nem ajánlott!) 4, 6, 8 órakor. Hippi-Rónai Muzeum: Kerámia-kiállítás. Megyei Könyvtár: Könyv- kölcsönzés és olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 13—13 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: Felhős idő, a déli órákban néhány órás napsütés. Gyenge légáramlás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 7— 11 fok között. ÁRU ÉRKEZETT: Torontáli szőnyeg — népművészeti párnák — Fafaragás Az Ady Endre utcai Népművészeti és Háziipari Boltban nagy a forgalom. Áru érkezett, és a vevők szép számmal várakoznak, hogy sorra kerüljenek; Egyszerre kétfelé figyelni persze nem könnyű, mégis megkértük Schneider Józsefet, a bolt vezetőjét, hogy foglalkozzék velünk is: mondia el, milyen áruféleség, esetleg újdonság érkezett. — Összesen mintegy 160 ezer forint értékű árut kaptunk —> kezdte a boltvezető. — Különösen örülünk annak — bizonyára vásárlóink is —. hogy ilyen szép választékú (60—70 dib) gyapjú torontáli szőnyegünk van. Található közöttük ebédlő, összekötő és ágyelő. A buzsáki. karádi mintájú párnák mellett most kapták karádi. kalocsai és baranyai sokác asztalterítőket A szállítmány tartalmazott meg jelentős mennyiségű fafaragást (kis dobozok, boruborűer. szobrocskák, hamutartó, cigarettakészlet stb.). Szerdám a Kaposvári Agyagiparosok szállítottak cserépárut: a brüsszeli világkiállításon járt minták változatait adták el a boltnak. A szövetkezet ízléses vázái s más készítményed a kaposvári vásárlóik tetszéséit is megnyerték már. KI MIÉRT ÁLLJON JÓT? M ináénak előtt én Csepeli Vasas elleni 5 saját magamért. Mert mérkőzéseken léphet a továbbiak^ mar gyakorolom — során szoritóba. j rettentő nagy önural________________ fmat igényel, hogy az , . á ember az asztal alá Uttörősport a barcsi járásban vasárnap # délben a csokoládés Nyugati csoport: ékrémes (és hasonló egyebekkel összeragasztott, gondosan, szabályos szeletekre tésztafélesé— így nyilatkoztak a cukor- gyáriak vezetői. A szurkolók berkeiben ugyanis olyan hangok hallatszanak, hogy a sereghajtó Dombóvári Spartacust Idehaza könnyen elintézi a Kinizsi csapata. A papírforma szerint igaz ez az állítás, de .hányszor dőlt már meg a papírforma! Őri Viktor, a labda rugó-szakosztály egyik vezetője Úgy vé-' három csoportba osztották, íigye- lekedik, hogy Kiskunhalason a lembe véve a közlekedési lehetősé- Kinizsi már ízelítőt adott iga- geket. Mindhárom csoportban nagy Ebben az esztendőben el éggé gazdátlan megyénkben az általános iskolai sport, A vezetésben beállott interregnumot legkevésbé a barcsi járásban érezték meg. Itt nem várták a felülről való kezdeményezést, hanem munkához láttak. Már az Iskolai év kezdetén kiírták a járási kézilabda és labdarúgó-bajnokságot. A kezdeményezés helyesnek bizonyult. Még tartottak a jó Idők, amikorra be lehetett fejezni a labdarúgók őszi fordulóját. A la,bda.rúsó-csapatoka.t i. zi tudásából, s ha a csapat úgy játszik, mint Halasion a második félidőiben, akkor Dombóvár ellen nem lehet, baj... Nagy a fogadkozás a játékosok körében is. A Kinizsi-labvolt a harc. A bajnokságban induló tíz csapat bizonyítja, hogy számos tehetséges fiatal van az ál tatáson iskolás sportolók között a barcsi járásban. A bajnoki táblázat a labdarúgóknál a következő képet mutatja: 1. Heresznye 3 2 1 - 12:2 »> 2. Babócsa 3 2 1 - 12:4 5i 3. Vízvár 31-2 16:5 4. Bélavár 3 - - 3 0:29-4 Keleti csoport: 4 1. Homokszentgyörgy 2 1 1 - 11:4 2 J 2. Kálmáncsa 2 1 1 - 7:3 2 . 3. Szülök 2 - - 2 1:12-? Közép csoport: # 1. Barcs 2. Csokonyavisonta 3. Somogytarnoca 2 2 - - 5:1 41 2 1 - 1 3:2 2, 2 - - 2 2:7 A kézilabda-bajnokság get. Hogyan is kezdődött? Gyanútlanul l beleharapíum az említett módon Összeragasztott tészta egy szeletébe. És nyeltem. Az első falat után már a mérgemet is. »Mi ez? Megmérgeztek? Tudtommal nincs halálos ellsnsésajnos, nem sikerült olyan jól,$ mint az úttörő-labdarúgók vetélke-á dése. Barcs kivételével ugyanisi egyetlen csapat sem nevezett, ési erre meg Is van a magyarázat. A*j barcsi járás falvaiban a járási/ székhelyet kivéve egyetlen szak- i képzett testnevelő sem működik az ^ gom . . .-*< általános iskolákban. Elsősorban^ __ r • e nnek következménye hogy az| »aj... elég jó képességű barcsi kézilabda-? — Mi történt? ____ c sapat tétlenségre van kárhoztatva, á , ' csupán az osztályok közötti verFeleségem aggódva SEtoffS"““ 3 -ersenMttezte fintorgo arco- paios József 1 mat. — Mit tettél? — Én igazán semmit. —\ Láttam, egészen kétségbeesett. — Kóstoltad? — böktem a tészta felé, és lestem az arcát. — Még, nem, Imiért? — Csodálkozása őszinte volt. Én csak mutattam a tészta felé, szótlan szemrehányásomra kivett egyet a tálból. És fintorgott, mint akit megmérgeztek. Végiggondolta hirtelen és mondta is: — 15 deka vaj; el- - kevertem vaniliáscukorral; a melegített lisztet rendesen öntöttem hozzá: fél deci rum; mi is volt még? Igen, közepes tűzön sütni kellett már csak. Hiszen én pontosan igy csináltam — majdnem sírt. — Ne törődj vele — megsajnáltam, kezdtem vigasztalni. Aztán ismét a. tésztára tévedt a tekintetem, felmérgesedtem: — Hát akkor? — Talán «... talán a tortalap .. — Mi van a tortalappal? — Az is kellett bele, talán az volt rossz. Én elhittem neki, de ö keresni kezdte a tortalap papírját, hsgy bebizonyítsa igazát, s helyrebillentse sütéstudományába vetett, láthatóan megingott bizalmamat. Megtalálta. S dicsőséggel lobogtatta. kát igen. a szokásos eset. A- burkolópap ír első oldalán egy hájfej nevet a »piskóta tortalap* felirat mellett. A hátoldalon jótállási határidő 1959. október 12. Pénteken, november 13-án, tehát több mint egy hónappal a jótállási határidő letelte után adta el az Ady Endre utcai cse- megebott. Megállapodtunk. Féleségem ezután jót fog állni a tészta minden kifogást kizáró minőségéért. Ezután — ha a bolt alkalmazottai nem teszik is — megnézi mindennek a lejárati határideiét. Én pedig — jobban nem tudtam jótállni magamért — megírtam ezt a kis karco. latot. (Virányi) November 19 25-ig a VÖRÖS CSILLAG ülmszinhásban: O R