Somogyi Néplap, 1959. október (16. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-17 / 244. szám
Szombat. 1959. október 17. 4 SOMOGYI NÉPLAP , SPORT „ Ufrcs cs b csínok! pontokért folyik a küzdelem a labdarúgó- pályákon. Feleletet kapunk arra, hogy a szövetségi napoknak kikiáltott kényszerszünet jót tesz-e vajon labdarúgó-csapatainknak, vagy kárukra szolgál. Együtteseink nem töltötték tétlenül az elmúlt heteket. NB-s csapataink és a megyei együttesek házatáján is lázas készülődés folyt. mert tudták, hogy a bajnoki pontoknak egyre inkább nagyobb az értékük, hisz lassan mégiscsak közeledik az őszi idény befejezése. A KMTE csapata Sztálinváros ellen lép majd pályára az új Duna menti városban. A sors különös szeszélye tán, hogy a 10. forduló előtt mind a KMTE-nek, mind pedig a Sztálin- városi Kthász csapatának 4—4 pontja van csupán. Blbből adódik, hogy amelyik csapat a vasárnapi mérkö2és után győztesként vonul le, nagy lépést tesz, hogy behozza az előtte állókat. Biz a tudat sokszorozza meg majd nyilván a sztá- linvárosiak erejét, de remélhetőleg ösztönzi a KMTE labdarúgóit is. Zádori László dr. elmondotta, hogy a csapat ugyanúgy készült fel, mint a Budai Spartacus ellen. A fiúk épp oly lelkesek, mint két héttel ezelőtt, és nagyon fogad koznak, hogy Stctállnvárosból talán sikerül egy ponttal hazatérni. Papíron ennek kicsi a valószínűsége, annál kevésbé, mert Egres még nincs teljesen rendben, és Pammer játékára se igen lehet számítani. Szinte bizonyosra vehető, hogy Tt- szagáti és Gál kerülnek majd be a csapatba. Azért sem bízunk túlzottan a KMTE csapatában, mert a múlt vasárnap egy KMTE vegyes csapat eléggé vegyes benyomást, keltett Nagyatádon. Az atádiak le is győzték a fölényeskedő és nem kellőképp felkészült kaposvári NB II-eseket 2:1 arányban. A bizakodásra tehát aligha van több ok, mint az a szólásmondás féle, mely szerint, ha nem sikerül a főpróba, annál jobb lesz az előadás. Nos, a főpróba nem sikerült. Talán majd Sztálinvárosban? A K. KINIZSI házatáján még ma is napirenden van a szerdai fegyelmi tárgyalás. Általános a véleménj': igen szigorú volt a pécsi határozat, és főként Szilitel szemben volt igazságtalan a bizottság, hisz nem Aligha hinnénk, hogy akad valaki, aki irigyelte volna a Baranya megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának helyzetét, amikor szerdán az idd bajnoki év »►legrázósabb« ügyét, a K. Kinizsi bajai levonulását tilt le tárgyalni. Kétségkívül nehéz helyzetet teremtettek a kaposváriak sportszerűtlen magatartásukkal. Pécsett a szövetség vezetői azért is »fáztak ettől a tárgyalástól, mert — miül mondották — Kaposvár örökké gyanakszik, s már a legkisebb esetben is igyekszik rásütni Pécsre a kaposvárellenesség pecsétjét. Érthető tehát, hogy eléggé izgalmas légkörben került sor arra a tárgyalásra, amely hivatva volt pontot tenni az eléggé kellemetlen ügy’ végére. Ez utóbbi — mármint az ügy végleges lezárása — nem sikerült. A már ismertetett döntést- a véleményünk szerint is súlyos határozatot — követi a fellebbezés. Nem egyszerűen azért, mert ez a fegyelmi tárgyalásoknál így szokás. Hogy tovább bonyolódik a kaposváriak bajai levonulása körül a helyzet, annak több oka van. De vegyük tán sorjában. Tény: súlyos csorba esett a sportszerűségen. Ennek előidézői a kaposváriak. Mert igaz, hogy Nagy' K. játékvezető gyenge bíráskodása jellemezte a Bajai Építő k-X. Kinizsi találkozót, de a sorozatos játékvezetői tévedés ellenérve sem lehet semmiképp a levonulás. A kaposváriak pedig a sportkör alelnökének Ideges és elhamarkodott intézkedése miatt ezt tették. E tettükkel súlyos helyzetbe hozták csapatukat, s ezért kellett tíz labdarúgónak is vádlottként állni a fegyelmi bizottság előtt. A történtek után senki sem várhatta, hogy a K. Kinizsit megdicsérik helytelen, sportszerűtlen cselekedetéért. Csak tetőzte a bajt, hogy az ügyben szereplő al- elnök (aki véleményünk szerint vádlott volt. s nem képviselhette volna sportkörét) semmi jelét sem mutatta a megbánásnak. Ez majd annyira elítélendő, mint a levonulás. E súlyosbító körülmények ellenére sem tudunk azonban egyetérteni a pécsi fegyelmi határozattal. Ped’g nem is volt olyan nehéz a bizottság helyzete, hisz e szervezet egyik tagja ott volt Baján. Sőt annak ideién meg is próbálta menteni a helyzetet. Mind e bizottsági tag, mind patáig az egész bizottság előtt nyitott könyvként állt az eset. Megvolt - s a tárgyalás csak megerősítette e tényt- a levonulás értelmi szerzője. Ezek után kár volt monstre pert kovácsolni a bajai ügyből már a tárgyalás előtt Pécseik Pedig ez történt. A pécsi szövetségi vezetők táviratilag függesztették fel valamennyi Kinizsi-labdarúgó játékjogát, s a kaposvári vezetők kérésére sem voltak hajlandók még •gy barátságos mérkőzésre sem rajta múlt, hogy nem jelent meg a fegyelmi tárgyaláson. Avar edzőnek most gondot, okoz Szijl pótlása. Aligha hisszük, hogy más megoldás kínálkozik, mint hogy Szigeti - aki Márkussal egyetemben visszavonta korábbi bejelentését. és a csapat rendelkezésére all játszik majd középhátvédet. A jobbhátvéd feladata valószínűleg Sütőre hárul. A Pécsi Vasas jó képességű együttes. Kaposvárott sem lesz könnyű dolga a Kinizsinek a P. Vasas ellen. Gergely László, a Kinizsi csapatkapitánya azonban mégis derűlátó. Azt mondta, hogy’ écpen az utóbbi hetekben történtek miatt a Kinizsi labdarúgói csak azért, is meg akarják. mutatni. Gergely győzelmet vér a csapattól. Minden fogadkozás annyit ér, ameni yit megvalósítanak belőle... A K. DÓZSA ez alkalommal nehéz ellenfelet kap. A Kinizsit verő Bajai Építők — véleményünk szerint a bajnokság egyik esélyese - látogat el a kaposvári lila-fehérekhez, s szombaton délután — reális számítás alapián — nem várhatunk sikert a K. Dózsa csapatától. Záborszky Jenő edző azonban másként vélekedik. Mint mondotta, az elmúlt hetekben a K. Dózsa főként az erőnlét fokozását tűzte célul maga elé. Ha a csapat végig bírja a 2x43 percet, akkor nem lehetetlen meglepetés Egyébként Zá- borszkvn&k összeállítási gondjai -•annak. Csima- a héten betegeskedett. r kénvtelen volt kihagyni edzéseit. Játékára azonban mégis számít a K. Dózsa vezetősége, örvendetes viszont, ho.gv Kecskeméti rendbejött, s ő hétközben már szorgalmasan edzett, hogy behozza a lemaradást. Csak a mérkőzés előtt dől majd el véglegesen, hogy melyik tizenegy játékos lép pályára. Zaborszkv edző tizenhá”- mas keiete a következő: Molnár IT.. Gftth, Deák. Cslma, Kutas!, »lies. Nagy Árpád, Nagy Tibor, Veveráü, Nagyrét!. Molnár III., Kecskeméti és Gerbely. A K. Dózsa edzője egy döntetlen elérésére képesnek tartja csapatát. Szerintünk már ez is nagyon szép sikernek számítana. A MEGYEI BAJNOKSÁGBAN a legnagyobb érdeklődés a Barcs -Siófok; mérkőzést előzi * meg. A barcsi csapat az utóbbi hetekben feloldani a tilalmat. Hadd mondjuk el, hogy a Kinizsi levonulásával egyidejűleg történt egy hasonló szomorú eset, amikor a Hatvani VSE ellen a Vasas Dinamó vonult le már a 18. percben. A nagyobb körültekintéssel működő Budapesti Labdarúgó Szövetség azonban nem kapkodott, mint a pécsiek. Amíg nem derül fény a történtekre, addig nincs felfüggesztés. így gondolkoznak a budapestiek és hely esen. Miért mondjuk el mindezt? Mert a pécsi határozat mechanikusan született. A derék baranyai vezetők elővették a szabálykönyvet, és a betűk mögött nem nézték az embert. Nem hisszük, hogy a jelen esetben is egyenlő mértékkel lehet mérni az igazságot. Ki merné állítani, bogy a Kinizsiben játszó három-négy ifjúsági sorban lévő labdarúgót ugyanolyan felelősség terheli, mint az NB II-t megjárt idősebb játékosokat, akiknek inkább meg kellett volna gondolniuk. mit cselekszenek? ismételten hangsúlyozzuk, van és volt en különbség, s ezt figyelembe kellett volna venni az eset minősítésekor. Az sem dicséri a Baranya megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságát, hogy - utólag derült. ki - a játékvezetői jelentésben szereplő Szili Ferencet elfe- lej'etíék megidézni. A bizottság saját hibáját nem igyekezett jóvátenni; hanem ismét mechanikusan döntött: >*Szl!i játékjogát továbbra is felfüggesztjük, a egy hét múlva tárgyalásra megidézzük«. A pécsi vezetők oly sokszor hangoztatott érve — »nem vagyunk kapósvá».’ellenesek« - ismét támadási felületet kapott. Ki mossa le a pécsi vezetőkről, hogy Szilit nem a Pécsi Vasas most soron kővetkező mérkőzéséről akarják távol tartani? Lehet, hogy a véletlen müve ez, de elég nehéz ezt ffifjpip. ey a rá rn!. Kényes dolog kétségkívül a Kinizsi bajai levonulása. Mégis úgy véljük, pont kerülhetett, volna e kellemetlen ügv végére, ha Pécsett nagyobb körültekintéssel kétéviek volna a megoldást, az Igazságot. Ha nem követték volna el a mechanikus döntés hibáját, a Szili-féle tévedést, amely csak annyira véletlen, mint az, hogy az egyik fegyelmi bizottsági tag Délnyugati Labdarúgó Szövetségről!!?) beszélt a Baranya megyei Labdarugó Szövetség helyett. Szeretnénk hinni, hogy ez utóbbi is csak nyelvbotlás volt. De azt Is, hogy Baranyában azóta már rájöttek, kár volt »nagy ügyet- kovácsolni ebből az esetből, amely végül is csaknem meghaladta e bizottság erejét. KOVÁCS SÁNDOR nagyon jól szerepelt. Különösen a védelme tett ki magáért, hisz sem a K. Honvéd, sem pedig az NB Jl-es PVSK nem tudott gólt rúgni a barcsiaknak. De Igen feljavult a siófoki csapat is, s minthogy Siófokon még nem adták fel, ti, együttes nagyon nagy lelkesedéssel készül a barcsi találkozóra. Ügy mondják Siófokon, ha Barcson győzni sikerűmé, a vegén még siótok Is beleszólhatna a bajnokság kérdésébe. Nagyjából ez így Is igaz. A többi mérkőzés nem ígér különösebb izgalmat. A K. V. Lobogó otthonában legyőzheti Gyékényest, ugyanúgy Bslatonleüe a K. H. Vasutast, Tab Lengyeltótit, a K. Honvéd Marcali csapatát. Nyílt a Zamárdi—Csurgó, valamint a So- mogyszeb—KMTE H. találkozó. A nagyatádiak Taszáron is esélyesebbek, mint a hazai honvéd csapat. A K. DÓZSA ÖKÖLVÍVÓI is szorítóba lépnek. Szegfi edző annak örül, hogy a területi CsB- ben szereplő második csapat »átvészelte« az NDK-portyát. (Bony- hádon is l6:4-re győztek a Dózsa- ökölvívók.) Most vasárnap Szek- szárd ellen már nem ifi csapattal kell szorítóba lépni, hisz a kettőben indulhat Nyári, Jakab, Duna- jetz is. Az edző győzelmet vár a Szekszárdi Dózsa ellen, mint ahogy veretlenül szeretnék a dózsások befejezni a második csapat területi CsB szereplését is. A MOTORSPORT hívei kitűnő csemegét kapnak a Somogy megyei MHS rendezésében sorra kerülő évadzáró háztömbkörüli gyorsasági versennyel. Szentgróti Béla, a Kaposvári Zalka Máté Motoros Klub vezetője pénteken elmondotta, most már valószínűtlen, hogy a cseh vendégek megérkeznek, de bizonyosra vehető, hogy Budapestről olyan versenyzők jönnek, mint Hernádi, Szűcs II., Szabó. Ilyen nagyszabású verseny már jó pár éve nem volt Kaposvárott. Legalábbis ezt sejteti a nevezési lista, amelyen a terület leg jobbjain kívül a ' Központi MHS, az Üjpesti Dózsa, a Budapesti Honvéd legjobb versenyzői szerepelnek. * * * Sportprogramban tehát nem lesz hiány. A bajnoki pontokért folyó küzdelem minden bizonnyal jó sportot nyújt majd a különböző sportágak híveinek. A szombat-vasárnap sportműsora SZOMBAT: Labdarúgás: NB in.: K. Dózsa—Bajai Építők. Kaposvár. Dózsa-pálya, 15 ó (Bors). Teke: Megyei I. o.: K. Dózsa—K. Spartacus, Épitök- pálya, 16 ó. VASÁRNAP: Természetjárás: A zselicségi út feltárása. Ütvo- nal: Szilvásszentmarton—Paliteme- tés-Kadarkút. Indulás reggel 6.20 órakor a Széchenyi téri autóbusz- megállótól. Túravezető: Szőnyi Béla. Teke: KMTE—Transzvill, Spartacus-pá- lya, 8 ó. ökölvívás: K. Dózsa IT.—Szekszárdi Dózsa, Dózsa-sportcsamok, 10,30 ó. Motor: A délnyugati kerület évadzáró gyorsasági versenye, meghívásos országos verseny Kaposvárott. Rajt és cél a Kossuth téren, 10 ó. Labdarúgás: NB II.: Sztálinváros! Kohász—KMTE, Sztálinváros, 14.30 ó (Kazár). NB Hl.: K. Kinizsi—Pécsi Vasas, Kaposvár, Kinizsi-pálya, 15 ó (Hammer). Megyei I. o.: Barcs-Siófok, Barcs, 15 ó (Magyar). K. V. Lobogó—Gyékényes, Kaposvár, Textiles-pálya, 10,30 ó (Lévák). Balatonlelle-K. H. Vasutas, Ba- latonlelle, 15 ó (Csizi). Somogyszob—KMTE II., Somogy- szob, 15 ó (Isztl). Taszari Honvéd-Nagyatad, Ta- szár. 15 ó (Nyári J.). Tab—Lengyeltóti, Tab, 15 ó (Bíró). Zamárdi-Csurgó, Zamárdl, 15 ó (Temest). K. Honvéd—Marcali, Kaposvár, Dózsa-pálya, 10,30 ó (Szigetvári). Vizsgával rendelkező KAZÁNFŰTŐT és hosszú gyakorlattal rendelkező MŰSZERÉSZT állandó jellegű munkára felveszünk. Jelentkezés a helyszínen. Baromfifeldolgozó Vállalat. A pécsi fegyelmi tárgyalás margójára-HÍREKA lottó nyerőszámai: 1, 9, 37, 54, 57 A 42. játékhéten 3 550 216 lottószelvény érkezett a Sport- fogadási és Lottó Igazgatósághoz. Egy nyerőosztályra 1 331 331 forint nyeremény jut. — ösa vásárt rend -zeit az frnsz Nagykorpádon. A kiskereskedelem 29 ezer, a vendéglátóipar pedig 6 ezer forintos forgalmat bonyolított le. — Versenyhíradót adott ki az Adatforgalmi Vállalat. A havonta megjelenő híradó közli a vállalat kirendeltségei, felvásárlói és célgazdaságai munkájának értékelését, a kongresszusi felajánlások teljesítését. — ÓVODA RÉSZÉRE 70 ezer forintért vásárolt épületet, a Törökkoppányi Községi Tanács. A berendezés és a tatarozás költségeit a lakosság vállalta. A korszerű új óvoda a napokban nyílik meg. ennyire rövidlátó?...- Ka Hu — Dehogy! A televízió műsorában Gtna Lollobrigida volt latba to... — TEJBOLT NYÍLT CSURGÓN október 15-én. Az átalakítási munkálatok 25 ezer forintba kerültek. Az új üzlet minden reggel fél hétkor nyit. — Eddig több mint 17 ezer kataszteri hold őszi kalászos vetésével segítették előbbre termelőszövetkezeteink, vetési munkáit a megye gépállomásai. — Napi 30 ezer forintos átlagforgalmat bonyolít le az őszi szezonban a lengyeltóti ruházata bolt. — FRANCIAORSZÁGBA KÜ1.DÖTT turbolyamagot az AGRIMPEX Külkereskedelmi Vállalat közvetítésével az öreglaki Kertimag- és Gyógynövénytermelő Gazdaság. Tur- bolyamagból a tervezett 2 mázsával szemben átlagosan 9 mázsít takarítottak be egy- egy holdról. — Az atomerő címmel Földházi János fizika szakos tanár jól sikerült természettudományi előadást tartott az inkei művelődési házban. — KISZ-SZERVEZET alakult húsz taggal a kaposvári fodrász ktsz-ben. Az újonnan alakult szervezet már kidolgozta programját. — Szüreti mulatságot rendez a zákányi KISZ-szervezet szombaton, a. gyékényesi vasutas szakszervezet pedig vasárnap este. — GYŐZELEM néven falusi ifjúsági szövetkezet alakult Nagyberényben. A szövetkezet 70 fiatalja két katasztrális holdon fog dolgozni. — Nagyszabású szüreti mulatságot rendez vasárnap délután a somodori Kossuth Termelőszövetkezet. — 150 VAGON BÜZAT és őszi árpa t csávázott le ez ideig a Toponári Növényvédő Állomás. .Művelődés Szórakozás Vö ös Csillag. Október 19-ig: Szombattól hétfőig. (10 éven alul nem ajánlött.) 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. Október Ifiig: Csillagok. Korhatár nélkül: 4, 6, 8 órakor. Ripp’.-Rónai Múzeum: Balaton a festészetben. Megyei Könyvtár: Könyv, kölcsönzés és olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv- kölcsönzés. 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás szombaton estig: párás, csendes idő. Néhány helyen reggeli ködképződés. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 13—16 fok között. Kél dudás egy csárdában Tudjuk egyik régi közmon- dúsunk tanúsága alapjan —• nemigen fér meg. Mégis a földművesszövetkezet so- mogyvári vendéglőjében azt tapasztaljuk,, hogy kéi -dudás« igyekszik egymást túlharsogni. Ugyanis az oda bemenő fiatalok két tiltó táblácskával találjak magukat szemben. Az egyiken — helyesen — figyelmeztetik őket, hogy 18 éven aluliakat szeszesitallal nem, szolgálnak kü A másikon, egy zománcozott táblán ez olvasható: »16 éven aluliaknak a kocsmában tartózkodni tilos!- S bár leragasztották, az alján mégis látni. hogy valamikor a községi elöljáróság adta ki ezt a tilalmat. Az elöljáróságból azóta tanács, a kocsmából pedig földművesszövetkezeti vendéglő lett. A fiatalok is bc- mekelnek, ihatnak málnát, vagy más üdítő italt, tehát tartózkodhatnak is benne. Szűnjék meg a két »dudás- versengése, maradjon csak egy, még pedig az, amelyik helyesen tartalmazza rendele» teinket. Nők a Himaláján A turisztika történetében első ízben fordul elő, hogy a nők kísérletet tesznek a Himalája 8150 méter magas Cho You hegyének megmászására. A nemzetközi női expedíciót Claude Kogan ismert francia alpinista vezeti. LEVELEZŐINK ÍRJÁK SZÍVTELENEK Annyi odaadast, szeretetet, jóságot, megbecsülést senkitől sem kaphat az ember, mint édesanyjától. Az ember ezt akkor tudja csak igazán értékelni, ha édesanyja már meghalt, vagy messze elkerült a szülői háztól, és az életnek nem mindig első osztályú útjait járja. De ki is pótolhatná az anyai szeretetet, azt a féltő ragaszkodást, amellyel anyánk pólyás korunktól fogva nevelt bennünket? Ki tanúsít annyi türelmet és megértést irántunk, mint édesanyánk? Sajnos, vagyunk jo néhá- nyan, akik az anyai szeretetet már nem érezhetjük. Ilyenkor az ember el-elgondolkodik azon, hogy miként lett volna jó, milyen formában adhatott volna vissza egy morzsányit abból a szerétéiből, amelyben édesanyja részesítette. Tudom, vagyunk sokan olyanok, akik rajongásig szeretjük, illetve szerettük édesanyánkat. Most nem is róluk akarok szólni, hanem azokról, akik nem becsülik, nem értékelik az anyát, aki nekik az életet adta, hanem szívtelenül eldobják maguktól a már munka- képtelenné vált idős asszonyt. Hozzájuk, a szívtelenekhez szólok, hogy ha él még bennük az érzés szemernyi szikrája, lássák be, helytelenül cselekszenek. Annak az édesanyának is az érdekében fogtam tollat kezembe, alti néhány nappal ezelőtt, mint sok hozzá hasonló kisiparos-özvegy, a KIOSZ- hoz fordult szociális segélyért abban a reményben, hogy a társadalom nagyobb megértést tanúsít iránta, mint hálátlan gyermekei. Öregjeink nem csalódnak. Örömmel veszik tudomásul, amikor a tőlünk telhető segítséget megkapják. Előfordul azonban, hogy nekünk is nemet kell mondanunk, mert kiderül, hogy a segélykérőnek eltartásra kötelezhető hozzátartozói vannak. Ilyen eset történt legutóbb, amikor Felsőmocsoiádról egy 81 éves özvegyasszony hozzánk jött, és élpanaszolta, hogy fia az utcára tette. "Addig jó voltam nekik, amíg kis házamat, földemet rájuk nem írattam. Most hogy semmim sincs, az Utcára tettek, még enni sem adnak". Így panaszkodott az elesett idős asszony. Fájdalmas volt elgondolni, hogy akadnak szívtelen emberek, s azt, akit legjobban meg kellene becsülniük, eldobják maguktól. Ebben az esetben mégis csak tanácsot adhattunk: forduljon a bírósághoz, és indítson pert hálátlan gyermekével szemben. A bíróság kötelezni fogja eltartására, mert népköztársaságunk törvénye ezt is előírja. Sajnos, nem egyedül álló esetről van szó. De öregjeink nincsenek magukra hagyatva. Társadalmunknak ők is megbecsült tagjai. Ezért segítjük anyagilag is őket. Megyénkben több mint 80 000 forintot fizetünk ki szociális segélyre havonta. Mindent azonban a társadalom sem vállalhat. Ezért szólok azokhoz, akik magukról megfeledkezve, támogatás nélkül hagyják szüleiket másoknak, a valóban rászorulóknak a rovásara. Bo ross Gyula, a KIOSZ Somogy m. titkára,