Somogyi Néplap, 1959. október (16. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-31 / 256. szám
Szombat. 1959. október 31. 6 SOMOGYI NÉPLAP SIÓFOKI SIKER Harmadizben rendezték meg hogy évről evre lemérhetjük a György — bár számban heve Siófokán a Kálmán Imre emlé.'- zenekar előrejutá át, örömünk• sebbet — művészi megforma- hangversenyt a könnyűzene vi- re szó gál fokozatos emelkedő- fásban többet nyújtott. Házy léghírű magyar képviselője se. Ezek a megállavítások ko- " ' születésének 77. évfordulóján, ránt sem jelentik, hogy zenei- S hogy évről évre érdeklődő, 'gg hibátlan hangversenyt hálás közönség, »zsúfolt ház« hallót'unk. A félrecsúszások hallgatta végig a hangversenyt, azonban nem az együttes kész egyúttal a most mar való- pess igeiből, hanem a ' evekor ban hagyományossá vált soro- és az énekesek közti összhang se avatott megérdemelten nagy Erzsébet ragyogó hanggal, kitűnő technikával énekelte a Marica grófnő belépőjét, Lehár egy dalát, s. duettjeikből Fényes Fekete csillaga és Rom- berg Orgonavirágzás — kettözat „ létjogosultságát, szinte hiányából adódtak. A Marica szükségszerűségét jel i. grófnő Ki:hv gom-duettjében a A hangversenyeken — mint zenekar előbb befejezte volna legutóbb is — Siófok kedvencei szerepelnek, a Határőrség Országos Parancsnokságának Központi Szimfonikus Zenekara Helényi Gyula alezredes vezényletével s az énekesek, akik a számot, mint az énekesek, tehát nem, állapodtak meg az ismétlésekben; Marica belépőjénél tempóban maradt le a zenekar, másutt kínos szünetben a prímhegedű játszotta elő már sok szép estét szereztek a a dallamot a memóriazavarral sem közönségnek. A . műsor rendkívül változatos, színvonalas volt; első részét Kálmán Imre emlékének áldozták a szerkesztők, a másodikban az operettmuzsika nagyjainak egy- egy népszerű remekét mutatták be. A zenekar ezúttal is — küzdő művésznek. A nagyközönség számára nem mindig észrevehető hibák azonban eltörpültek a nagy szeretettel és kiváló hanggal tolmácsolt operettdalok, kettősök szépsége, művészi megszólaltatása mögött. Szabó Miklós előadásában különösen önálló számaiban — Kálmán Bajadér ja és különö- a Marica grófnő és a Cigány- sen Lehár Kicsikém ne této- báró nyitányában — csillogtat- vázz című dala, Zentai Anna ta képességeit. Jó összhang bájos közvetlensége, népszerű jellemzi ezt a zenekart, vélet- énekszámai és értékben nem az lenül sem lehet felfedezni egy- első, de előadásmódjában most egy szólam önálló létét, kiesen- is megragadó Pityóka dala gését. Kíséretében is hangulati meghódította a közönséget. Az árnyalatok ezernyi színét, est másik két nagynevű szólis- szépségét hallhaittuk, s mint- tája, Házy Erzsébet és Melis akarta elhagyni a nézőteret mintegy bizonyítván: kitünően érezte mariát, jól szórakozott a köz' -«-' t nács és az Idegenforgalmi 7'írttal rendezte Kálm á- ' \,"nv?rsenyen. A műsorszámokr* Gál György Sándor konferálta, es fűzött hozzá néhány bevezető, ismertető szót. Anélkül, hogy különösebb kifogásunk lenne szereplése ellen, meg kell mondanunk: a könnyűzene nem az ö területe, szívesebben hallanánk őt komoly zenei hangversenyeinken. Jávori Béla ALKU — Finom tejfel ez — a néni meríti is már bögréjét. — A vevő egyelőre még gondolkodik. Hogy miben állapodtak meg végül is. azt — ismerve a vevők és eladók hosszan tartó, türelmes alkudozását — már nem vártuk meg. hmuilllimiiiiiiiiiuiiaiiiiaiilHiaiMiiiiMiiaaiiuMCdiiiMiisiiiiiiiiiiiiiii Űttörők a tsz-ben Egy ragyogó őszi napon harminc VI. osztályos fiatal jelent meg a balatonszabadi határban. A mezőn dolgozó emberek meg-megálltak a munkáiban, s eey-egy mosolyt küldtek az állandóan csivitelő gyerekek csapatai felé. Serényen dolgoztak a hatodikosok; A felnőttek két csoportjától sok dicséretet kapott a , harminc szorgalmas, rokonszenves kisdiák.- Az idősebbek azonban nem tudták, hogy ezen a napon. ebben az időpontban nemcsak a Bem Tsz-ben segíti a közös munkát a becsületes szándék de még három másik helven, Balatonszabadi három másik termelőszövetkezetében: a Kossuthban, az Ű.i Életben és a Dózsában is. Az ötödik, hetedik és nvolcadik osztályosok segítenek a sok munkával küzdő termelőszövetkezeteknek. Helyes, hogy tanítási napon az iskolától távol, egészen más jellegű munkával foglalkoznak tanulóink? Mi haszna lesz ebből a gyereknek, eltekintve az élmény, a kirándulás szépségétől, a másfajtájú munka örömétől? lsen, feltétlenül helyes. A gyermek megbecsüli, megszereti a közös, szervezett munkát. Rájön az okosan irányított tevékenység eredményesebb, termékenyebb formáira. E célt szolgáló egyik nevelési terület a tsz-ben a közösségért jó eredménnyel végzett mezőgazdasági munka is. Az iskola igazgatója helyeden cselekedett, amikor megszervezte a szocialista segítségnyújtásnak. a közösségi emberré nevelésnek ezt a rokonszenves, eredményes módját. De helyesen cselekedtek a Bem és a Kossuth, valamint a többi tsz elnökei is. akik jó pedagógiai tapintatukkal és valóságismeretükkel elősegítették a cél elérését. Zákonyl János tanár. Balatonszabadi. Köszönet az útért Levelet hozott a posta So- mogytúrról. Magyar Lajos küldte, s benne leírja, milyen sok reménnyel várták az ottaniak a kaposvár—ba- latonlellei út elkészültét, mennyi izgalom és gond árán jutottak el az átadás napjáig. Várva várt nap So- mogytúron — adta írása címéül Magyar Lajos. Igen, nagyon várták ennek az útnak az elkészültét nemcsak a somogytúriak, hanem az útmenti többi község lakói is. Együtt örültek, amikor kijelölték az út szélességét, s együtt szemlélték az új, ismeretlen gépeket. »Topogó öregemberek és asszonyok, botladozó kisgyermekek lesték a csodagép munkáját« — közli levélírónk az úthengerekről szólva. A továbbiakban leírja az útavatási ünnepély részleteit. Azt, hogy milyen nagy szeretettel fogadták a somogytúriak a körükben megjelent vendégeket. Köszönetforma ez a levél, meg örömteli tudósítás a kedves ünnepségről. Köszönet az útért, mely megköny- nyíti a falvak lakóinak utazását, köszönet mindenkinek, aki hozzájárult elkészültéhez. Ezúton tolmácsoljuk. Less korszerű gyártástechnológia — Tíz nap az új műszaki vezető szemével — sikert. Melis György, az Operaház baritonistája Kálmá Öcska Stradivári című, rendkívül igényes dalát tolmácsolta, s hasonló sikert aratott Huszka Darumadár című dalával is. A közönség hos-szú percekig tapsolt, és több ráadás után A KEFEANYAG KIKÉSZÍTŐ Vállalattól nemrég eltanácsolták a műszaki vezetőt, mert. .. ... Üzem közben találom meg az új műszaki vezetőt. 25 éves fiatalember, alig egy éve hagyta el a vegyipari egyetemet. Alig ismerik még, de már két vállalat versenyzett érte; a Téglagyári Egyesülés és a Kefeanyag Kikészítő Vállalat. Mivel a mi fiatal mérnökeink hogy kedvükre válogathatnak a munkahelyek közül. így Horváth Lajos ifjú mérnök is szíve szerint döntött amellett, hogv a Kefegyárban alapozza meg a maga és az üzem jövőjét. Nijha a ritkaság számba menő serteszakmához fiatalságánál fogva annyira sem ért, mint a téglakészítői szakmához, mégis úgy érezte, hogy ennek elsajátítása megéri a több tanulást és fáradságot. Tíz nap múltán még nem sokat lehet mondani. annyit azonban már minden bizonynyal; — Látom, nem választottam rosszul — az a célom, hogy a legjobb tudásom szerint fellendítsem. Az a célom .;: Tervek, elképzelések akadtak már az első pillanattól kezdve, de vajon a gyakorlatlatban megvalósulnak-e, nem vall-e terveivel kudarcot? Nem okoz-e aggályt az előző új műszaki vezető terveit: — Hallottam róla — mondja —, elgondolkoztam rajt. Végeredményben emberileg nem volt ellene kifogás. Ahogy hallom. sokan kedvelték. Akadnak, akik kétségbe vonják. szükséges volt-e Pétervá- ri műszaki vezető eltanácsolá- sa . -.: Igaz, hogy az igazgatónő a legutóbbi termelési értekezleten feltárta az eltanácsolás okát (nem ártott volna már jó- | val előbb), de mielőtt pontot | tennénk rá. nézzük csak az új műszaki vezetők terveit: — ELSŐ LÉPÉSKÉNT jól meg akarom ismerni a vállalati ügyrendet, a szakmát — folytatja —, amely kétfelé ágazik: a serte üzemi feldolgozására és a piacok megszerzésére, megtartására, vagyis a kereskedelemre. Egy ittlévő régebbi szakember személyében jó segítséget kapok. Azután beülök minden egyes műhelybe, és hajszál pontosan vezetem a kartotékon, hogy milyen anyagoknál meddig tart a serte kidolgozása, összeszedése, kötözése, csomagolása és így tovább, vagyis megcsináljuk a szőr korszerű gyártási technológiát, mert eddig itt ilyen nem volt..: Megdöbbenek. Több mint tíz év óta érdemleges gyártási technológia nélkül dolgozik az üzem ma már több mint kétszáz munkással. Vajon minek alapján irányította a termelést az előző műszaki vezető? — ________Aztán kiértékeljük — h allom tovább —. megcsináljuk hozzá a létszám- és bérkalkulációt. A termelékenységet fokozni, a minőséget javítani csak így lehet. Azt hallottam az üzem vezetőitől, hogy rossz a jelenlegi fehérítés és festés technológiája is. A jobb technológia megkeresése sürgős feladatunk. MENNYIRE EGYEZIK mindez a párt kongresszusi irányelveiben leszögezettekkel! Akármiről beszélünk az új műszaki vezetővel, mindig többes számban mondja a cselekvés igéit. Még akkor sem mondja, hogy »én«, amikor már úg" gondoljuk, hogy teljes birtokában van a serteké- szítés tudományának. Erről jut eszembe, amit a régi műszaki vezető egyik baklövéséről mondtak el. Azért követte el e baltlövést, mert úgy vélte, hogy önerőiéből, nemegyszer önkényesen határozhat a vállalatra sorsdöntő ügyekben. Dokumentumok vannak arról a szerencsétlen szerződésről, amelvet egy vállalattal kötött. Ez előnytelenségénél fogva sókba kerül az üzemnek és mindenkéooen csökkenti az idei nyereségrészesedést. A szerződésről még az igazgatónő sem tudott. De ne beszéljünk a régi műszaki vezető fogyatékosságairól. Annak örüljünk inkább, hogy az új műszála vezető látja már a helyes utat, s azt, hogy a közös munka meghozza a gyümölcsét. Valószínűleg a vál’alatnál is a jó együttműködésre gondoltak, amikor már az első r----- biz a1 ómmal és szeretettel fogadták ... Igen, azért tanácsolták el az előző műszaki vezetőt, mert tíz év a’att éppen azokról a feladatokról feledkezett el, amelyeknek a legjobban kellett volna jellemezni munkáiét. A sok apró hiba végül összecsapott a feje felett. Bi- zonv a régi kisipari módszerek, a hü^elebalázs módjára történő. ésszerűtlen intézkedések ideje a kisüzemekben is lejárt. A MA MŰSZAKI VEZETŐJE előrelátó, a korral mindennap lialadó jó szakember — egész ember legyen. Horváth Lajos rálépett erre az útra. Előképzettsége megvan ahhoz, hogv tovább haladjon ezen az úton. Az üzem vezetőinek, dolgozóinak megígért és megadott segítsége mellett csak tőle függ hogy célhoz ér-e. Szegedi Nándor A pécsi dohánygyárnak: A korszerűbb gyártól jobb cigarettát kérünk Nemrégiben adtak hírt a pécsi lapok arról, hogy új gépeket kapott. korszerűbben dolgozik a dohánygyár. A kaposvári és Somogy megyei dohányosok (már aki hallott róla) örömmel vették a hírt. Hogvne. hiszen alig fordul elő, ho— a lágymányosi (a legkedveltebb), a sátoraljaújhelyi esetleg az egri dohánygyárból kapnánk kisebb szállítmányokat. (Munkás?. Kossuth- és Terv-cigarettáról van szó.) Szóval az új gépek, a korszerűsödő gyár nekünk, szomszéd megyebelieknek is örömet szereztek. A pécsi Terv- és Kos.suth-cigarettáról már régebben is ritkán mondhattuk ezt el. (Nem beszélve most az orvosi tanácsok és megrögzött dohányellenesek örökös intelmeiről.) A Terv fojtó, a Kossuth finánclábas és büdös. A korszerű gépektől joggal várjuk, hogy jobb árut produkáljanak. Megölte szerelmét, nehogy elveszítse Nagy és egyben végzetes nap virradt Leyean Ethe- ridgera, a 27 éves, statiszta szerepekben fellépő film-színésznőre. Miss Etheridgenek egy szavas szerepe volt az egyik John Wyno által rendéit, Texasban készülő vadnyugati filmben. A rendezőre olyan mély benyomást tett a kis filmszínésznő, hogy szerepét egész oldalas párbeszéddé bővítette ki. A boldogságtól sugárzó nőt otthonában szerelme várta, aki félve attól, hogy elveszti a nőt, ha nagy sztár lesz belőle, kést szúrt a szívébe. A nő holtan esett össze. Világvége Lehet, hogy a többi napilap is közli majd, a televízió is minden bizonnyal szemléletesen, képekkel illusztrálva adja hírül annak idején, a rádió pedig, ha máskor nem, a délutáni hírek után így tájékoztatja hallgatóit: »Figyelem, fontos közleményt olvasunk fel. Holnap a világmindenség befejezd több évmilliárdos működését. A Vidám Színpad holnapi előadásaira megváltott jegyek tehát ma délutánra érvényesek.« Az időjárás jelentés pedig valószínűleg így hangzik majd a nagy nap előtt: »A hajnali órákban hirtelen beálló sötétség a világ egész területén. Élénk, helyenként viharos erejű, váltakozó irányú szél, a legtöbb helyen kénköves esc, többfajta villámmal. Távolabbi kilátások: a sötétség tovább fokozódik.« Mondom, minden bizonnyal így értesíti majd előfizetőit a hírszolgálat, de valószínűleg csak egyikét navnal a várható esemény élőüt. Addig is, hogy olvasóinkat ne érje váratlanul és meglepetésszerűen a további fejlődésünk szempontjából kétségkívül oly nagy jelentőségű változás, az alábbiakban közöljük előzetes értesülésünket a különleges világnapról, amely a hírek szerint a legkülönlegesebb lesz minden eddigi világnap között. A Nap, a Hold, a csillagok és az összár fent levő ürrakétá eltűnnek a láthatár- lődjön. Díjtalan felről, és kénköves zá- világosításban és ha- poreső kíséretében rom napi búcsúban megkezdődik a világ- részesül, amelyet a vége. Szinte egycsa- vészt károgó vápásra megsemmisül nikék rögvest ki is minden, amit emberi utálnak számára, elme eddig alkotott. Persze azon ne cso- A halottak kifordul- dálkozzék senki, hogy rmk sírjaikból és Kéthelyen nem tudnagy égzengéstől kísérve, vakító fényesség hátán megjelenik egy arkangyal, és kimondja a tsz-ek jak még pontosan a végső napot, mivel a körözött »ismeretterjesztő« kézirat csak annyit tartalmaz: a feloszlatását. Addig is világnak 1960-ba,n imádkozzatok, kato- lesz vége. De ha valikus testvérek, vezekeljetek eddigi bűneitekért, hogy jó beosztásba kerüljetek a túlvilágon. , Körülbelül ennyi az egész, amit egyelőre laki előbb éri például Niklát, ott pontosabb dátumról értesülhet: az itteni hírek az írásos bizonyítékok szerint az életjelenségek 1959. december közzé tudunk tenni, 8-án illetékesek meg- de akit bővebben is szűnni Az öreg világérdekéi a világ megszűnésének egyéb kö- ülménye. menjen el i marcali járás közlégeibe, és ott érdekmindenség tehát ezen a napon rúgja az utolsót. S. K. Nagy gyakorlattal rendelkező TEHERGÉPKOCSI-VEZETŐT DÖMPER VEZETÉSÉRE FELVESZÜNK. Jelentkezés: Somogy megyei Téglagyári ES, Május 1 u. 16. (1032) Serdülő lányok tolvajbandája A lutoni rendőrség bolti lopáson kapott rajta egy serdülőkorú lányokból álló baz.dát, A banda hat tagjának kora 14 és 18 év között mozog. A lányok 50 dollár értékű ruhaneműt, harisnyát és kozmetikai szereket csentek el a város egyik áruházából. Amikor a bandát tettenérték, annak legfiatalabb tagja, egy 14 éves leány kijelentette: »Nem tettem volna ezt, ha nem mondták volna nekem, hogy ez milyen könnyű dolog.« Egy másik lány a rendőrségen elmondotta, hogy már hosszú idő óta űzi ezt a »foglalkozást«. A rendőrségen megállapították, hogy a lányok jó családból származnak, és a jó erkölcsöt kivéve, mindenük megvolt. Kőműves tetőfedő bádogos festő . lakatos villanyszerelő vízvezetékszerelő fűtésszerelő szakmunkásokat és segédmunkásokat felvételre keres az E. M. Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat Pécs, Rákóczi út 58. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (10060) Állami gazdaságok anyag- könyvelésében szakképzett, gyakorlattal rendelkező ANYAGKÖNYVELŐT KERES FELVÉTELRE a Kompozíció, Illóolaj és Vegyészeti Gyár daránypusztai gazdasága. Jelentkezés: Daránypusztai Állami Gazdaság, Somogy i megye. Alkalmaztatás esetén az útiköltséget megtérítjük. (10066) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KJSDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon: 15-10. 15-EL Kiadja: a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka S. u. & Telefon: 15-16, ! Felelős kiadó: WIKTB LAJOS. Készült a Somogy rnegye> Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka S. u. 6. - 36T0 Nyomdáért felel: LÁSZLÓ riBOB igazgató. Terjeszti: a Magyai Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és Dostáskézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 11,- Fi*