Somogyi Néplap, 1959. október (16. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-25 / 251. szám

Vasárnap, 1959. október 25. SOMOGYI NÉPLAP Minden határozat annyit ér ... Ismeretes a farkast kiáltó pász-Csurgó csapatának játékjogát, mert (határozatát. Valójában nem égé­torfiú története, aki háromszor is a felsorolt egyesületek néhány Ja­tékosa nem jelent meg a hétkozben segít-egui hívta tar .ait oiyan.:or, kitűzött megyei válogatott edzé- amikor dehogy is járt nála a far- sen.** kas. Negyedszerre aztán, amikor válóban megjelent az ordas a nyáj körül, már hiába volt a pásztor­gyerek segélyt kérő szava. Hja, előzőleg eljátszotta szavainak te­kintélyét . . . szén így történt. Amikor ugyanis utánanéztünk a SLASZ e »szigo­rú« döntésének, kiderült, hogy azt máris megváltoztatták az illetéke­sek. A szerdai határozat után tud­niillik már pénteken elnökségi ha­HÍREK Hogy kerül e hivatalos közié­in--n. yel a fori-rasí kiáltó pásztorfiú története? Nagyon tározat született, amely az eltiltó egyszerűen. Az október 21-én kel- határozatot hatályon kívül helyez- tezett hivatalos lapot a legtöbb he- te. lyen ugyanis csak szombaton kéz- Ez bizony fából vaskarika. Nem önkéntelenül is ez a történet ju- besített.e a posta. Szombaton vi- tudjuk, mi szükség volt néhány tott eszünkbe, amikor olvastuk a szont mind a Kinizsi, mind pedig valóban 'akadályozott vagy esetleg SLASZ 12. sz. hivatalos közlönyét, a KMTE már vidáman játszotta fegyelmezetlen labdarúgó hiányzá- amelyben a többi között ez áll: »A barátságos, illetve edzőmérkőzését, sa miatt az egész sportkör (item szövetség azonnali hatállyal fel- Ügy fest, e csapatok semmibe vet- is egyet, de hármat) játékjogát függeszti a K. Kinizsi, a KMTE és ték a megyei labdarúgó szövetség felfüggeszteni. Az ilyen elhamar­kodott határozat legfeljebb arra jó, hogy aláássa a szövetség te­kintélyét. Nem szabad a szavakkal játsza­ni —- megtanulhattuk ezt a pásztor­fiú ama bizonyos történetéből. Most mégis hasonló eset történt. Kérdés, hogy ha maid valóban ko­moly ügyben dönt és hoz szigorú határozatot a SLASZ — ki hisz majd neki? ... Honvédelmi apnrtmunkn Marcsiikon A marcali sportéletről szólunk, de ez alkalommal nem a kitűnő marcali birkózók, nem is a labda­rúgók kerülnek előtérbe, hanem az MHS élete. Aki a Magyar Honvédelmi Sport- szövetség munkája felől érdeklő­dik Marcaliban, hamarosan felele­tet kap kérdéseire. Egyre inkább belelendül az MHS sportélete. Rá­diósok, céllövészek és a motorsport hívei képezik az MHS sportgárdá­ját. És igen nagy ez a család. 22-en rádióznak, a lövészkör is né­pes. A motoros kör pedig mind­egyiknél nagyobb. Jelenleg csak a személygépkocsi körben harminc­nál többen dolgoznak, s a közeli napokban munkához látnak az 1940-ben született ifjak is majd félszázan, akik Böhönyéről, Ne- mesvidről, Mesztegnyőről járnak be rendszeresen Marcaliba ismer­kedni a motorral, gépkocsival. (E körbe még lehet, a tanácsok útján jelentkezni.) Mihalics Géza, az MHS leglelke­sebb marcali aktivistája különösen a motoros túraszakosztályra büsz­ke. Joggal. Ez a kis motoros túra­csapat legutóbb Budapesten egy országos versenyen szerzett hírt, dicsőséget Somogy megye sportjá­nak. A Mihalics Géza. Szabadi Jó­zsef, Varga Béláné, Mogyorósi Bé­la alkotta csapat második lett 37 csapat versenyében. Éppen ez a nagyszerű siker ösztökéli most a marcaliakat arra, hogy túraszak­osztályuk mellett megalakítsák a versenyzőgárdát is, amely — az előjelekből ítélve — a gyorsasági vagy terepversenyeken is helyt tudna majd állni. Marcali sportolói a különböző sportágakban beírták már nevüket a megye sporttörténetébe. Hihető, hogy a motorosok nevével hama­rosan talán a legjobbak között ta­lálkozunk. A honvédelmi sport- munka Marcaliban is megérleli majd gyümölcsét. Somogyi araasnap&k (Tudósítónktól.) Az orvosnapok első részéről tegnapi számunkban adtunk tudósítást. A következőkben a második nap eseményeiről tá­jékoztatjuk olvasóinkat. Dr. Donhoffer Szilárd, a Pécsi Kórélettani Intézet, vezető pro­fesszora kiemelkedő érdekessé­gei referátumában aa emberi szervezet lehűtésének jelentő­ségét fejtegette, és ismertette azokat az összefüggéseket, me­lyek a lehűtött szervezet álta­lános állapota és a gési viszonyok K. KINIZSI-K. DÓZSA 6:4 (2:3) (Barátságos) Kaposvár, 300 néző. V: Görüg. A Kinizsi a hajrában kerekedett felül. G: Horváth 3, Palkovics 2, TaHián, ill. Gerbely 2, Nagyréti, Veverán. léssel, részben gyógyszerekkel oldják meg. Ma már 16—18 fokra le lehet hűteni a szer­vezetet anélkül, hogy az káro­sodna. A szívkoszorú ereinek meg­Apróhirdetések: Apróhirdetés ára: hétköznap sza­vanként 1,- Ft, vasárnap 2,— Ft. Legkisebb hirdetés 10 szó. Az első szó két szónak számit. Hirdetése­ket felvesz a Somogyi Néplap Lap­kiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 15-16. A vidékiek postán is feladhatják hir­detésüket. Árát a megjelenés után közöljük a feladóval, s befizetési csekket küldünk. ADÁS-VÉTEL Családi ház eladó 600 négyszög­öl telekkel. Vétel esetén beköltöz­hető. Horváth, Toponár, Dimitrov u. 19. (987) 163 négyszögöles baiaíonfenyve- si telkemet megkezdett épülettel, 15 000 db téglával, kúttal átadnám 25 000-ért. Közvetlenül a kiépített part mellett. Cím a Kiadóban. (10379) Eladó sürgősen Tátra 57/B. sze­mélygépkocsi. Kaposvár, Zalka M. U. 18. fsz. 11. (997) Balatonbogláron a vasútállomás­hoz közel, fő úton részben beköl­tözhető házingatlan eladó. Érdek­lődés: Gárdosinál, Balatonboglár, Erzsébet u. 15. (10043) Kaposvárott a Kecel-hegy 53. sz. szoba-konyhás ház eladó. Meg­egyezés szerint elfoglalható. (1002) Kétszobás összkomfortos lakáso­mat elcserélném egyszobás össz­komfortosért. Cim »1008« jeligén a Hirdetőben. (1008) Fajtiszta gyümölcsfák, bokor- és futórózsák, díszcserjék kaphatók Demeter Károly gyümölcsös fais­kolájában, Bslatonszemes. (9971) ALLAS Príma piros Pannóniát új feke­tére cserélném ráfizetéssel. Bejá­ratott Panni eladó. Kelemen Ist­ván, Siófok, Fő u. 70. (10049) 2 személyhez gyermekszerető, idősebb, egyedül álló, megbízható, leinformálható asszonyt keresek. Főzni nem kell. Háztartás gépesí­tett. Tóth igazgató, S'zentgáloskér. (10051) Eladó igényesnek ebédlőszek- rény, asztal, párnázott székek, fo* telek elsőrendű rugózással. Meg­tekinthető Berzsenyi u. 26., aszta­losmesternél, gőzfürdővel szem­ben. (10386) Két éven felüli gyermeket meg­őrzésre, gondozásra elvállal tanár felesége. Dimitrov u. 12. (10378) Eladó szalagfűrészeid gép. Járo- Si, Szigetvári u. 62. (10384) Kunffy Lajosék (Somogytúr) ke­resnek jól főző mindenest mielőb­bi belépésre. (10050) Keresünk könyvjóváírásos átvé­telre 1 db 40-50 köbméteres üzem­anyagtartályt, kisvasúti iparvá­gányt, 6,7 kg/fm-ként. Esetleges felszedést is vállalunk. Lábodi Ál­lami Gazdaság, Lábod. (10046) A Fonyódi Építőipari Ktsz kon­tírozó könyvelőt keres azonnali belépésre. Jelentkezés fenti cí­men. Telefon: Fonyódfürdő 238. (10048) 200 köbceptis DKW, üzemképes, sürgősen eladó. Kaposfő, Kossuth L. u. 99. (1007) A Vései Egyesült Földművesszö­vetkezet vései textilboltjába bolt­vezetőt keres. Csak textilszakmá- ban jártas egyének jelentkezze­nek. Fizetés kollektív szerint. Er­kölcsi bizonyítvány szükséges. Je­lentkezni lehet személyesen vagy írásban az fmsz ig. elnökénél. (10042) Jácint, tulipán stb. virághagy­mákról méltányos árajánlatot küld Kereső kertészet, Makó. (25294) ‘Életjáradékra eladó háromszobás összkomfortos ház. Cserével be­költözhető. Cím: Dimitrov u. 57. (980) vérkerin- közt kialakul­nak. E kísérleteknek különö­sen olyan esetekben nagy a jelentőségük, mikor a műtét a vérkeringés és a szívműködés telles kikapcsolását kívánja J , , , meg. A túlhűtést részben jege- végtagokon mutatkozó verke­betegedésének okairól dr. Mu- ray Jenő, a Kaposvári Rende­lőintézet belgyógyász-főorvosa beszélt. Ismertette azokat a legújabb eljárásokat, amelyek ezeknek a betegségeknek fel­ismeréséhez és gyógyításához a legcélszerűbbeknek mutatkoz­nak. Dr. Papp Sándor és dr. Wirth Ferenc előadásukban azokat a ritkábban előforduló szívizomkároscdásokat fejte­gették, amelyek nem heves tünetek közt vezetnek a szív­trombózis kialakulásához. Dr. Széky Antal az agyidegek megbetegedése folytán kiala­kult vérzésekről beszélt, me­lyeknek legtöbbször érelme­szesedés és magas vérnyomás az oka. Dr. Farkas Sándor a — 3 növendékmarha-istálló és két juhhodály építéséhez szükséges faanyagót termelt ki és szállított el a termelőszövet­kezeteknek a tabi erdészet. Terven felül ez évben még 15 épületanyag garnitúrát'- termel­nek ki és szállítanak el. — Találtak egy férfi kerék­párt. Igazolt tulajdonosa átve­heti a Kaposvári Városi és Já­rási Rendőrkapitányságon. — 22 KATASZTRÁL1S HOLD BORSM^NT/T ül­tetett a somi Béke őre Ter­melőszövetkezet. A telepítést szerződéses alapon vállalták, ezzel járulnak hozzá a Dará­nyi lllóolajgyár alapanyag ter­meléséhez. — 30 százalékra teljesítették vetéstervüket Somogyaracs egyéni gazdái. 175 hold búzát, 85 hold rozsot és 95 hold ár­pát vetettek el ez ideig. — Értesítjük a megye lakosságát, hogy 1959. november 1-től a ka­posvári kórházban a beteglátoga­tási Idő szerdán és vasárnap dél­után 2-4 óráig lesz. (991) — Országos állat- és kirakodóvá­sár lesz október 27-én Istvándi és Felsőmocsolád községben. (10001) — KETTANTERMES ISKO­LA építését kezdik meg hét­főn Tengődön. A 250 ezer fo­rintos építkezés■ költségeiből a község dolgozói 25 ezer forint értékű társadalmi munkát vé­geznek. — Hathónapi felfüggesztett börtönbüntetésre és 1500 fo­rint pénzbüntetésre ítélte a Kaposvári Járásbíróság Szabó Dezső kaposvári lakost, mert 20 napon túl gyógyuló súlyos testi sértést követett eh — Lottó Ottó ismét Somogyba jön. Október 30-án Csurgón lesz a lottósorsolás. Vásárolja meg lottó- szelvényét a csurgói lottósorsolás­ra. (1010) — IFJÜ SZIVEKBEN ÉLEK címmel Ady-estet rendez ma este a nagyatádi KIOSZ he­lyi csoportja. Az előadás után disznótoros vacsora és tánc- mulatság lesz. Kollégiumi diáktalálkozó Csurgón József pedig a végtagok erei­nek betegségein alapuló bőr­betegségekről tartott beszá­molót Jól sikerült kollégiumi diák- találkozót tartottak kedden Csurgón. A kaposvári Latinka Sándor Fiúkollégium hatvan diákját látta vendégül a csur­gói leány- és fiúkollégium. A csurgói középiskolás kol­légisták ünnepélyesen, szere­tettel fogadták kaposvári diák­társaikat. Délelőtt a két csur­gói és a kaposvári kollégisták közös tanácsülésen vettek részt. Megbeszélték a kollé­giumi élet problémáit. A ta­nácsülést tapasztalatcsere kö­vette. A finom társas ebéd után került sor a kaposvári és csurgói kollégiumok közötti labdarúgó-mérkőzésre. amely izgalmas és színvonalas küz­delmet hozott, és 1:1 arányú döntetlen eredménnyel ért vé­get A labdarúgó-mérkőzés után klubdélutánt tartottak. A kaposvári kollégisták vonatá­nak indulásáig jól szórakoz­tak a csurgói és* a kaposvári diákfiatalok. A sikerült diáktalálkozó , résztvevői és a vezetők együtte­sen elhatározták, hogy ezt a pedagógiai szempontból is hasznos kollégiumi találkozót rövidesen, mégpedig Kaposvá­ron a Latinka Sándor Fiúdiák- kollégiumban megismétlik. H. J. ‘ lődés /órakozás VASÁRNAP Csiky Gergely Színház. Ok­tóber 25-án fél 3 órakor: Viktó­ria. Bérletszünet. Este 7 óra­kor: Háry János. Bérletszünet. Vörös Csillag. Október 28-ig: Hetedik kereszt. 3. 5, 7, 9 óra­kor. Matiné: Polnnia expressz. (10 éven alul nem ajánlott!) Fél 11 órakor. Szabad ifjúság. Október 25-ig: Névházasság. (Korhatár nélkül!) 3, 5, 7, 9 órakor. Matiné: Cár és ács. Fél 11 óra kor. KIOSZ Béke Mozi. Október 25-én: Többé nem balkezes. 4, 8 órakor. Hippi-Rónai Múzeum: Bala­ton a festészetben. HÉTFŐ Vörös Csillag. Október 28-ig: Hetedik kereszt. 5, 7, 9 óra­kor. Szabad Ifjúság. Október 28-ig: Matrózok dala. (10 éven alul nem ajánlott!) 4. 6, 8 óra­kor. Megyei Könyvtár: Könyv­kölcsönzés és olvasótermi szol­gálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv­kölcsönzés 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, az ország északi felében néhány helyen kisebb eső. Mérsékelt, időn­ként élénkebb nyugati széL Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet északon 3—6, délen 0—3, legmagasabb nap­pali hőmérséklet 11—14 fok között. Távolabbi kilátások: felhőtá vonulás ok nyugati szél­lel, helyenként eső. (MTI) A Kaposvári Ingatlankezelő Vál­lalat asztalos, bádogos szakmun­kásokat azonnal felvesz. (977) A Somogy megyei Allatforgalmi Vállalat azonnali belépésre ács szakmunkást keres, jelentkezni le­het a vállalat munkaügyi osztá­lyán mindennap reggel 8 órától 16 óráig. Fizetés megegyezés szerint. (1003) Kovács, lakatos kisiparost szö­vetkezeti tagként felvesz a Ka­posvári Mezőgazdasági Ktsz, Ka­posvár, Achim András u. 2—6. (994) Síremlékeket bel- és külföldi anyagokból, műkőből versenyképes áron készít a Pécsi Általános Építő Ktsz kőfaragó részlege, Pécs, Siklósi út 30—32. (6511) A Békáspusztai AlL Mén­telep vezetősége FELVÉTELRE KERES lóápolókat Boly Békáspusztai szék­hellyel. Fizetés közszolgálati beso­rolás szerint 850 forint. Fejadag, illetményföld, ol­csó étkezés, munkásszállás biztosítva. Cím: Állami Méntelep Békáspuszta, up. Boly. loo9 Segédmunkásokat felveszünk. Fizetés kollektív szerint. Téglagyári Egyesülés Kaposvár, Május 1 utca 16. sz. 998 Á Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság pályázatot hirdet a Kaposvári Szakaszmérnökségen — Kapos­vár székhellyel — azonnali hatállyal betöltésre kerülő műszaki főelőadói helyre Pályázhatnak az építőipari és közlekedési műszaki egyetem víz tagozatán végzett mérnökök. Fizetés a 27/1957. Munkaügyi Miniszteri rendelet szerint. Indokolt lakásigényt az Igazgatóság kielégít. Pályázat határideje 1959. okt bér 31. A pályázatokat a Dél­dunántúli Vízügyi Igazgatósághoz Fécs, Kulicb Gy. utca 13—15 számra kell benyújtani. 995 Kaposvár Városi Tanács | Végrehajtó Bizottsága fájda­lommal tudatja, hogy GULYÁS ISTVÁN a városi tanács v. b. dolgo­zója, 191!)-es vöröskatona, ok­tóber 23-án életének 60. évé­ben elhunyt. A városi tanács v. b. az elhunytat saját ha­lottjának tekinti. Temetése 1959. október 2S~án, hétfőn du. fél 4 órakor lesz a Ke­leti-temetőben. Városi Tanács V. B. | Kaposvár. (1013) VEGYES Írógépét yennek bérbe. Cím: Vö­röshadsereg út 7/A. (10387) HIRDESSEN IBBIB-llir '«EH JBr 5Bir A SOMOQYI NÉPLAP-ban A Kábel- és Sodrony­kötélgyár kaposvári telepe liegesztő és Matos szakmunkásokat felvesz. 984 Lottó tájékoztató A 43. játékhéten 3 517 841 lottószelvény vett részt a sor­soláson. öt találatot egy szel­vényen sem értek el. A négy- találatos szelvények száma 45, ezekre egyenként 58 630 forint nyereményt fizetnek. Háromta- lálatos szeivény 3944 darab volt, és ezeknek nyereménye 334 forint. A kéttalálatos szel­vények száma 92 031, nyere­ményük 14,30 forint. (MTI) Az ÉM. 26-os sz. Építőipari Vállalat Állami kubikosokat és sosédmunkásokat keres a Pécsi Hőerőmű épít­kezéséhez. Kereseti lehetőség a teljesítménytől függően 1200 Ft-től 1700 Ft-ig. Há­romszori napi étkezés 7.30 Ft-ért. Munkásszállás díjta­lan. Jelentkezni lehet az ille­tékes városi és járási taná­csok munkaügyi csoportjai­nál kedden és pénteken. Bővebb felvilágosítást ugyanott adnak. 943 AZ ERRÄ takarmánykiegészítő rendszeres etetése meg­előzi az állatelhullást és 10—20 százalékos súlygya­rapodást eredményez. Állami Vállalatok és ter­melőszövetkezetek besze­rezhetik az Arámi Vakci­natermelő Intézetnél, Bu­dapest, XIV. Zászlós u. 31—33. Egyéni termelők a helybe­li földművesszövetkezetnél vásárolhatják meg. Ioo52 Alkalmi vétel, részletre is! K-55-ös MOIORKERÉKPÜR 10 600 Ft helyett 7 500 Ft (938) DANUVIA, BE17A, PANNI MOTOROK nagy választékban kaphatók az Állami Kiskereskedelmi és Földművesszövetkezeti szakboltokban Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága jé* a Somogv megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEAK JÓZSEF, Szerkesztőség. Kaposvár. Sztálin u. 14. Telefon: 15-10. 15-1L í Kiadja- a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon; 15-16. Felelős kiadó: WTRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka S. u. 6. - 3598 Nyomdáért telel: LÁSZLÓ TIBOR igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta Elő­fizethető: a helyi póstahivatalnfcnáJ és Dostáskézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 11,- Ft,

Next

/
Thumbnails
Contents