Somogyi Néplap, 1959. augusztus (16. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-02 / 180. szám
Vasárnap, 1959. augusztus í. € SOMOGYI NÉPLAP SZÉP EREDMENY, DE NEM ELEG Fél év végén a Kaposvári Sütőipari Vállalatnál A Kaposvári Sütőipari Vállalat párttitkárával, igazgatójával, műszaki vezetőjével beszélgetek. Ismerik már a vállalatuk nemrég megállapított alaprentabilitását. Hogy feszített-e, vagy könnyen teljesíthető az a feladat, amelyet a vállalatnak ebben az évben meg kell oldani, bizony nagyon relatív dolog. Sok 'függ attól, mit csináltak addig, amíg nem ismerték a kitűzött alaprentabilitást, azaz, hogyan dolgoztak az elmúlt fél évben. Talpai János igazgató elöljáróban azt mondja, hogy a megállapított alaprentabilitást nem tartja magasnak, s egyáltalán nem okozott meglepetést éppen az elmúlt fél év jó eredményei miatt. A munkaverseny a felajánlott 82 ezer forintos megtakarításnál jóval többet hozott. Dolgozóik üzemenként tették meg felajánlásukat, üzemenként értékelték az eredményeket is. — így kézben tartottuk valamennyi egységünket — kapcsolódik be Kovács Károly műszaki vezető. Bárdost Károly párttitkár ezt kiegészíti mondván, hogy a dolgozók igen sokat takarítottak meg azzal, hogy nem pocsékolták az anyagot, megjavították a rossz szerszámokat, vigyáztak a tüzelőre. A legjobb eredményt az igali üzem érte el: 46 800 forint helyett 97 700 forintra teljesítette tervét. A mérleg kedvező: 5 740 000 forint helyett 6 467 000 forintra teljesítette féléves tervét a Kaposvári Sütőipari Vállalat. Nagy része van az eredményekben annak is, hogy az idén teljesen kihasználták a kapacitást, nem rettentek visz- sza a piackutatástól, sőt, piaci árust is alkalmaztak. így nem volt mit tartani a félévkor megállapított alaprentabilitás- ®'il. Ezért nem <. :oz nagy gondot a teljesítése sem. Túl akarjuk teljesíteni — mondja az Igazgató. — Most már azt is elárulhatom, hogy a tavalyi tíznapos nyereségrészesedést az idén meg akarjuk kétszerezni, pedig még versenyfelajánlásainkat is megnöveljük. Ráadásul a második félév az elsőnél jóval nehezebbnek ígérkezik — toldja meg a párttitkár és a műszaki vezető. Nem alaptalanul. Hiszen valószínűleg több üzem leáll korszerűsítés miatt. A fehérüzem már három hónapja áll. Erre a sorsra jut hamarosan az 1-es is. Jó lenne, ha az üzemek korszerűsítéséhez a városi tanács minél előbb segítséget adna, míg több kemence állapota nem válik veszélyessé. Mit tesznek a második fél év sikeréért? 210 ezer forint önköltségcsökkentő hitelt igényeltek, s az ősszel mind a tizenhárom üzemükbe bevezetik az ni«itüzelést. Ez olcsóbb a sz''■•tüzelésnél, és megkímélik vele . a dolgozóikat. A párttitkár megjegyzi, hogy még az eddiginél is jobban akarják tájékoztatni az üzem dolgozóit a feladatokról, a nehézségekről, hatásosabban szeretnének a tennivalók elvégzésére mozgósítani. E téren különösen a szakszervezettől várnak sokat. Az új szakszervezeti bizottság azonban eddig még nem sokat tett. Fél a "népszerűtlen« feladatoktól. Népszerűtlen feladat? — Milyenektől például? — Szeretnénk, ha az olajtüzelésű tartályok helyét társadalmi munkában minden üzenr maga készítené el. De miért tartják ezt népszerűtlen feladatnak, hiszen minden megtakarított fillér a húsznapos nyereségrészesedés útját egyengeti! Sőt, ha a szóban forgó tartályok helyét társadalmi munkában készítik el, az sincs kizárva, hogy húsz helyett esetleg huszonöt napi nyereségrészesedést osztanak. Ennél népszerűbb feladatot keresve sem találna magának a vállalat szakszervezete. — Számítunk a becsületes fiatalokra is — mondják a vállalat vezetői. — Azokra, akik velünk együtt elítélik Szőlős József KISZ-titkárt, aki az utóbbi időben megfeledkezve magáról, részegeskedéssel, sorozatos kimaradással rendítette meg a beléje helyezett bizalmat. Pedig még alig másfél hónappal ezelőtt brigádjával együtt jó példát mutatott. Több figyelmeztetés ellenére sem áll meg a lejtőn, magával rántva egy-két tapasztalatlan fiatalt. A vezetőség és a, párt- szervezet most kézbe veszi a KISZ-szervezetet, és a becsületes fiatalokkal együtt erőfeszítéseket tesz azért, hogy ilyen esetek többé ne fordulhassanak elő. A fiatalok ismét megmutathatják... A második félévben ismét alkalmuk lesz a fiataloknak jó példával elöljámi. Az ifibrigádok megint elfoglalhatják azokat a munkahelyeket, ahol a legnagyobb feladatok vannak, bebizonyítva, hogy képesek az idősebbeknek is példát mutatni. Korábban több eset volt erre, és a vállalat fiataljai jogosan büszkélkedhettek eredményeikkel, ők a többiekkel egyenlő arányban részesülhetnek a nyereségből, sőt ha a pártkongresszus tiszteletére indított munkaversenyben a leróni legjobb eredményt elérő üzemben dolgoznak, a tízezer forintos jutalomból is. A sütőipar dolgozói azonban nemcsak a jutalomért, hanem a vállalat jó hírnevének megőrzéséért is igyekeznek jó minőségű munkát végezni. Hiszen naponként ezrek és ezrek mondanak véleményt munkájukról. Rájuk, a becsületes dolgozókra számítanak a vállalat vezetői a következő hónapokban. Fél év van. A vissza- és az előrepillantások ideje. A Sütőipari Vállalat példája bizonyítja, hogy jóval könnyebb előre nézni, ha a visszapillantáskor van miben gyönyörködni. Márpedig nekik van. Bebizonyították, hogy gazdaságos üzemi munkával is jól kielégíthetik a lakosság igényeit, sőt jobban, mint eddig. S még többre, jobbra is képesek — ezt vallják. Szegedi IJÍándor Fotókiállítás Nagyatádon A nagyatádi művelődési ház íotoszakosztálya augusztus 20-án nyitja meg két. hétig tartó fotókiállítását. A fotoszak- osztály két év óta működik. Ez idő alatt nagyon sokat fejlődőt a fotósok szakmai képessége, ehhez jelentős támogatást nyújtott a kaposvári Foto Klub. Ez a fotókiállítás a második a szakkör működése óta. Kiállításra kerül 120—130 darab nagy- és kisméretű kép. A kiállításhoz igen szép képanyaggal járult hozzá a Foto Klub. A többi között olyán képeivel, amelyek már külföldi kiállításokon is részt vettek. A fotoszakkör tagjai üzemi, vállalati dolgozók és pedagógusok. Jelentős tevékenységgel járul a szakkör munkájához a helybeli KPVDSZ több tagja, ők számottevő anyaggal .gazdagítják a fotósok munkáját. A_iKPVOSZ a Ifiállítás rendezéséhez anyagi támogatást is ad. Ezzel is elő kívánja segíteni a szakkör eredményes munkáját. Öt előadás, 27 000 néző A szegedi1 szabadtéri játékokon eddig 5 előadást tartottak. Erikéi Hunyadi László című operáját háromszor, Ka- csóh Pongrác János Vitéz churn operettjét egy Ízben játszották, és egy alkalommal az Állami Hangversenyzenekar adott hangversenyt. Az öt előadást több mint 27 000-en tekintették meg. A nagy művészi eseményekre eddig 15 000 vendég érkezett az ország különböző vidékeiről. Sokan látogattak Szegedre külföldről is. Szovjet, lengyel, csehszlovák, bolgár csoportokon kívül sok osztrák, nyugatnémet és angol turista is megtekintette az előadásokat. Csak megvizsgált gombát vásároljunk! (Tudósítónktól.) Csurgón a gambamárge zések elkerülése végett be kellett tiltani a gomba árusítását, mivel szakember hiányában nem tudták biztosítani az ellenőrzést. Misei Gyula, a járási tanács v. b. egészségügyi csoportjának egészségőre, aki két esztendeje már részt' vett egy gombaszakértői tanfolyamon, az idén ismét elvégzett egy tanfolyamot. A jövő héttől megfelelő ellenőrzéssel ismét lehet gombát árusítani a csurgói piacon. Az ellenőrzésről a tanács gondoskodik. Nem lesz szükség a gomba zugárusítására. A lakosság ne vásároljon, csak hatóságilag megvizsgált, ehető gombát. A télen a járás községeiben széles körben ismertetik az ehető és mérgező gombákról szóló tudnivalókat. Egyiküket a bíróság, többieket pedig szüleik és az iskolák kívánságára vitték javító- nevelő intézetbe. Ez volt az egyetlen mód, hogy megmentsék őket a társadalom számára, s ne csavargókká, hanem becsületes emberekké váljanak. Most többen szabadságra, próbaidőre, néhányan pedig véglegesen visszatértek a szülői házba. Használt-e a segítő szándék, visszatértek-e a jó útra, s ha igen, a szülői ház környezete mennyire segíti őket, hogy azon továbbra is megmaradjanak? 0 B. Jenőt a bíróság küldte meghatározatlan időre a Kalocsai Állami Fiúnevelő. Intézetbe. Súlyos bűnt követelt el: testvérével, barátjával pénzt loptak, annak egy részéből hátizsákot vettek, a többit kiránduláson akarták elkölteni. Tervük nem sikerült, megtalálták náluk « szokatlanul nagy ösz- szegű pénzt, és a bíróság elé kerültek, innen pedig B. Jenő Kalocsára. Megváltozott magatartása, fegyelmezettsége, példamutatása eredményeképpen nemrég visszamehetett szüleihez. — Megváltozott a gyerek, alig. ismertünk rá — mondják szülei. — Csendes, szófogadó lett, nem csavarog, nem barátkozik. Dolgozik, kuglit állogat a KIOSZ tekepályán, 400 forintot keres havonta. Este fél 9 óráig van ott, el nem ma- tadna. Más munkára még nem Vissz adhatjuk, mert gye.nge fizikumú. Ha megerősödik, gépkocsi- vezető szeretne lenni. Helyes, ha a szülök elfoglaltságot kerestek gyermeküknek. Azonban a késő esti órákba belenyúló foglalkoztatás nem szerencsés egy 15. életévében lévő fiú számára. A pénzre — igaz — szükségük van. de legyenek azon, hogy mielőbb olyan munkát találjanak neki, amely megfelel fizikumának, s nem az esti, hanem a nappali órákra jelent elfoglaltságot. Csavargás miatt került Kalocsára a 11 éves V. Pista. Most kétheti próbaidőre hazaengedték anyjához. Lakásán kerestük őket„ de csak a szomszédokkal beszélhettünk. Elmondták, hogy bár Pisti sokat változott, szófogadó' lett, a csavargásról azonban még nem tudott leszokni. Most is, ahogy anyja elment otthonról, nyakába vette a várost, a határt. Este későn egyedül jár moziba, 10—11 óra felé érkezik haza. Barátaival halászni szokott, s előfordult, hogy éjjel fél 1-kor állított haza csuromvizesen. Anyjától nem tart, ő ráhagy mindent. Amikor nem jött haza a meghatározott időre, csak ennyit mondott: "Ej, a a f ó Pityu... visszaviszlek...! »Anyukám, te csak beszélsz« — volt a gyerek válasza, s ebben van valami. — Eleven, éles eszű, helyes gyerek. Kár lenne érte — mondják. — Pedig itthon csak elromlik, csavargóvá válik, jobb, ha az intézetben nevelik — ez a szomszédok, ismerősök véleménye. Igaz, Pityu nem szereti az intézetet, mondják, sírt, amikor vissza kellett mennie. Mégis jobb neki ott. Legalábbis addig, amíg kijárja az iskolát, szakmát tanul, s megérik. Közben persze haza-hazajöhet anyjához, de nem hosszú időre, mert az itthoni egyedüllét, csavargás nem használ neki. Neveljék az intézetben, hogy ember legyen... 0 — Nem édesgyermekünk, csak hétéves kora óta neveljük, de úgy szeretjük, mintha az volna. De visszaélt szereletünk- kel. Csavargott iskola helyett, itthonról pénzt vitt el.., Amikor az iskolai szünidőben munkára adtuk, azzal távozott hazulról: dolgozni mégy. Esténként elmondta, mennyit dolgozott, mennyit keresett. Aztán kiderült, hogy munka helyett csavargott a barátaival. Ezért szülei és az iskola kívánságára került ugyancsak Kalocsaútra ra a 16 éves H. Pista. Az ottani nevelés eredménye rajta is meglátszik. Szófogadó, a megadott időre mindenkor pontosan hazamegy. Csak az nem helyeselhető, hogy szülei — »eleget tanult az intézetben, hadd pihenjen most« — nem biztosítottak számára semmi elfoglaltságot. Pedig az unalom nagyon sokszor rosszra csábítja az arra amúgy is hajlamos gyereket. De talán nem lesz baj. Pista az ősszel ipari tanulónak megy, a felvételi vizsgán már sikerrel túlesett, noha tanulmányi eredménye nem volt valami jó az intézetben. Szülein, rajtunk is áll, hogy megmaradjon a jó úton. Számoltassák be mindenkor, hol járt, kikkel barátozik, hassanak az értelmére, hiszen már nagy fiú. Üj munkahelyén pedig segítse őt a pártszervezet, a KISZ, legyenek barátai a kiszisták. Fogjuk meg mindnyájan a kezét, s ne engedjük letérni a jó útról, melyre sikerült visszavezetni. 4. Nehéz helyzetben van a 11 éves K. Lajos édesanyja. Férje meghalt, 6 meg olyan munkahelyen van, ahol több műszakban kell dolgozni. Ezért a gyerek magára ma-adt, s mert senki sem kérte számon cse------------------------------------------------ 1 .......... « A z újságíró jegyzeteiből Nagymamák és unokák Amikor, a hangsúlyozóján becsületes család létezéséről tudomást szereztem, kivételesen nem futott el a méreg, csupán a sajnálkozás, hogy lám, akadnak emberek, akik azt mondják magukról, észszel rendelkeznek, de ezt a természetadla, körülmények csiszolta vagyonukat nem használják, legfeljebb csak »kisüzemileg«, családon belül. Szemük is van, ami állítólag arra váló, hogy felfogják a világot a maga tár- gyiasságában. Néznek is, de nem látnak vele, főként pedig önönmagukat nem látják. A becsületes család úgy fest, hogy a nagymama, aki negyvenéves fejjel — miután özvegységre jutott — próbálta először, milyen az, ha az ember kenyeret keres, jó módban született, jó módban élt, és most azon kesereg, hogy a becsületes családok asszonyainak maguknak kell ellátni a háztartást, holott Sokkal jobb volt, amikor cselédet tartottak, aki elvégzett minden — becsületes család asszonyának nem való — alantas munkát. A fia jól kereső diplomás ember. Ö inkább húz a_ jelenhez, mint a múlthoz, mert benne van meg leginkább az a hajlandóság, hogy használja az eszét meg a szemét. De a mama még mindig képtelen arra, hogy belenyugodjon: messze esett az alma a fájától. Kesereg, kesereg. Most éppen azon, hogy egy szem gimnazista unokája mocsarat csapol két hétig nyakig iszaposán. Kénytelen rá — úgymond —, mert különben, ha nem szerez »jó pontokat« magának, »elf űré- »szelik«, s nem tanulhat majd tovább. Nem veszi észre az öreg hölgy, hogy mennyire árt családjának hihetetlen közlékenységével, hogy maga húzza a vizes lepedőt hozzátartozóira, amikor arisztokratikus életeivel szerint nyűglődik a jelenen, sajnálkozik azon, amin semmi sajnálkozni való. Magamról tudom, hogy a tanuló fiatalembernek nem árt, ha fogalmakat szerez arról, hogy mit jelent a fizikai munka, ha közelebbről is megismerkedik vele; mit jelent kenyeret keresni, ha maga nem is válik fizikai munkássá; megtanulni, hogy mit tesz: fizikai munkával küzdeni a létért. Napjainkban, amikor a politechnikai képzés egyre nagyobb teret kdp oktatásunkban, nagyon egybehangzóak a vélemények arról, hogy ez — mármint a gyakorlati oktatás — a munkára való nevelés milyen hasznos társadalmunk egészére nézve. S nem is annyira csodálni való, mint inkább megdöbbentő, hogy akadnak még szülők, akik gyermeküket pont a munkával való közeli ismerkedés »behatásától« féltik, pedig az csak meged- zi az ifjú embert, az életre készíti fel! Manapság már kevés a gyermekszoba üvegfalai között felnevelt emberpalánta. Szocialista neveléspolitikánk eredménye, hogy a fiatalok nem is nagyon igyekeznek megmaradni a holmi »úri- gyerek vagyok« elmélet rissz-rossz sánca mögött. S vigasztaló az is. hogy már maguk a »becsületes« családok fiai, lányai is másként értelmezik a becsületességet, mint szüleik és a múlt elmúlásán sóhajtozó nagyszűleik. Bizonyára legalább úgy kész a fogalmuk a becsület privilégiumaként csak a hasonszőrűek számára tartogató hozzátartozóikról, mint nekünk, akik azt valljuk, hogy a »régi jó világ« visszasírói olyan távol állnak a mai értelemben vett becsülettől, mint - Makó Jeruzsálemtől. Sőt, ifjúságunk olyan mesz- sze áll az unokákat a munkától féltő öregektől,, mint a valóságtól az a remény, hogy »lesz még Budán kutyavásár«, és a »becsületes családok« fénykora valamikor még visszatér. — i — Mennyi lehet a hah ? A gebinesekről és a pohár vagy korsó sörökről van szó. No és a habról. A habról, mely néha félig is megtölti a poharát, de a megengedettnél csaknem minden esetben 'több lekedeteit, hát elcsavargott. » Sőt, két esetben disszidálni is" akart, ds visszahozták, és Mar- * tonvásárra került. Onnan ha- J zaengedték a nyári szünidőre, » jelenleg nővérénél van Mar- J caliban. z — Megváltozott a fiam! — * újságolja boldogan az anya. — = Nem csavarog, s nem barátko-" zik senkivel. Néha ki sem. * megy a lakásból, csak olvas. “ Szófogadó fiú lett... Szeret- * ném, ha az iskola elvégzése ■ után szakmát tanulna vagy az* intézetben, vagy itthon ... ■ Szerintünk sokkal jobb len-» ne K. Lajosnak, ha az inté- “ zetben maradna, amíg a szak-» mát megtanulja. — Bár — elő- * nyére — megváltozott, itthon» sokat lenne egyedül. S a szak-* ma tanulása itthon azzal jár- „ na, hogy sokszor kellene el- * mennie hazulról, és esetleg „ olyan barátokat szerezne, akik* nem jó hatással lennének rá. Ha , azt akarjuk, hogy belőle is be-* csületes, rendes ember váljék, * akkor maradjon az intézetben,* ott minden segítséget megkapj ehhez. * * * * ■ Nehéz helyzetben vannakJ ezek a fiatalok, akik akár javí-* tó-nevelő intézetből kerültekJ vissza, akár javító-nevelő» munkára küldték őket, vagyJ kisebb botlás után járó bőr-* tönbüntetésből szabadultak. J Vállaljon felettük védnökséget* a KISZ, segítse őket, hogy■ munkát, barátokat találjanak,» s hogy hasznos emberei lehes-jj senek társadalmunknak. » Szálai László ‘ helyet foglal el a pohárban. »Bizony gebinesnek lenni felár egy kisebbfajta főnyereménnyel, hosszabb ideig még nagyobbal is. Eigy gebi- nes dicsekedett vele, hogy havi keresete eléri a 3—4 ezret is. Azt már nem mondta él, hogy természetesen nagyban hozzájárulnak a fogyasztók, az italbolt vendégei is ehhez az összeghez. Tudomásom szerint a poharak, korsók jelzéssel vannak ellátva. S e jelig kellene adni mindenütt a sört, fölötte lehetne a hab. Ám sók helyütt nemigen tudhatják ezt az előírást, mert például a Három huszárban, a Diófa kisvendéglőben, a Kustos-féle kocsmában. és lehetne sorolni tovább is azokat a helyeket, ahol »jó szívvel« admit több habot a megengedettnél. Gyakrabban kellene ellenőrizni ezeket a kiskocsmákat. S nemcsak a sör mennyiségét, a borok minőségét is. A vendégeik vámszedőit pedig megbírságolni, s ezzel figyelmeztetni őket, hogy üzelmeik nem maradnak büntetlenül. Kovács József Kaposvár. * Merőért Kaposvár £ j (Kanizsai n 81) keres ► 3 azonnali belépésre vegyes £ a szakmában jártas t jRAKTÁROST \ 3 ► ◄ Erkölcsi bizonyítvány ► J szükséges. Fizetés kollektiv £ * szerint. Ajánlatokat a ■J vállalat címére kérünk ^ 4 iff j t fwrTVVf TVVtVf f f fVVTTTTTYTTVV j