Somogyi Néplap, 1959. augusztus (16. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-15 / 191. szám

SOMOGYI NÉPLAP 3 Szombat, 1959. augusztus 1% ^ 14 évvel eveiéit szabadult fel Korea j SZEMELVÉNYEK A KOREAI NÉP TÖRTÉNELMÉBŐL írta: LI NA EN A KOREAI NÉPET a múltban nemegy­szer érte agresszió, de minden alkalommal hősies harccal verte vissza az ellenséget, és megvédte hazájának becsületét. Nemzedékről nemzedékre száll a dicső elődökről szóló mon­da, olyanokról, mint Ilii Mun Dek, Kan Gam Csan, Li Szun Szin és más hadvezérek, akik bátran védelmezték hazájukat a külföldi meg­szállókkal szemben. A koreai nép szívósan küzdött a feudális uralkodó osztályok elnyomása és kizsákmányo­lása ellen. Ennek szemléltető példái a paraszt- felkelések, mint pl. a »Dekgo« parasztfelkelés, amely a XI. század végén kiterjedt egész Dél- Koreára; a XII. századi országos méretű pa­rasztlázadások és így tovább. A XVII. és a XVIII. században megjelent a »Szirhak« áramlat — az egzalt tudományok iskolája —, amely a feudális rendszer ellen irányult, és új társadalmi rendszert követelt. De a rendkí­vül rossz gazdasági viszonyok, a kulturális értékek pusztulása a külföldi agressziók kö­vetkeztében, a feudális uralkodó osztály meg­osztottsága és erőtlensége, a nép kegyetlen elnyomása és kizsákmányolása fékezte a ko­reai társadalom normális fejlődését, s a nép a XIX. század második feléig a feudalizmus viszonyai között élt. A koreai nép már az 1860-as és az 1870-es években hősiesen harcolt az Egyesült Államok, Franciaország és Japán agressziója ellen. Ezek az országok le akarták igázni Koreát, de a nép meghiúsította szándékukat. 1866-ban a koreai hadsereg visszaverte a francia távol­keleti flottát, 1871-ben az amerikaiak ázsiai flottáját, 1875-ben pedig meghiúsította a ja­pán flotta betörési kísérletét, 1882-ben több mint háromezer szöuli ka­tona fellázadt a feudális uralkodók és a ja­pán megszállók ellen, 1884-ben pedig a bur- szoá reformmozgalom hívei államcsínyt haj­tottak végre. A KOREAI NÉP HARCA a népfelkelők japánellenes mozgalmává fejlődött. Ezek a népfelkelők hosszú időn át fegyverrel harcol­tak a japán imperialisták megszálló politikája ellen. 1907—1910 között a koreai népfelkelők mintegy háromezerszer ütköztek meg a japán csapatokkal, s ezekben az ütközetekben kb. százötvenezer népfelkelő vett részt. A megosztott és erőtlen feudáis uralkodó körök azonban lepaktáltak a külföldi meg­szállókkal, és árulást követtek el. Ennék kö­vetkeztében a japánok az amerikai imperia­listák tevékeny segítségével 1910-ben gyar­matukká tették Koreát A koreai nép a kegyetlen katonai és rend­őri rendszer, a kíméletlen rablópolitika elle­nére sem hajolt meg a japán imperialisták előtt, és szívósan folytatta felszabadító har­cát. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom közvetlen hatására 1919 márciusában japán- ellenes felkelés tört ki, benne több mint két- millióan vettek részt. Bár a márciusi felke­lést a japán imperialisták fegyveres erői ke­gyetlenül elfojtották, mégis megkezdődött a koreai nép nemzeti felszabadító harcának új szakasza, a marxizmus—leninzmus zászlaja alatt, a munkásosztály vezetésével. A HÜSZAS ÉVEKBEN a munkámozga- lom gyorsan fejlődött, és az Októberi Forrada­lom hatására a marxizmus—leninázmus esz­méi széleskörűen elterjedtek; országszerte sok marxista kör alakult, a munkások és parasz­tok szervezkedni kezdtek. 1921-ben például több mint ötezer pu szarni közlekedési munkás lépett sztrájkba. 1925-ben megalakult Korea Kommunista Pártja, azonban 1928-ban a franciák marako­dása és a japán imperialisták megtorlása kö­vetkeztében feloszott, de az ország különböző vidékein lévő kommunisták tovább folytatták a harcot Háromezer vonszaná munkás általános sztrájkja után 1929-ben ismét fellendült a munkások és parasztok tömegharca. A japánellenes fegyveres harc 15 eszten­dőn át folyt, egészen a japán imperializmus szétzúzásáig. Hozzávetőleges adatok szerint 1936 és 1940 között a partizánosztagok több mint 60 000 ellenséges katonát öltek meg, se- besítettek meg vagy ejtettek fogságba. Az ádáz harc közepette alakult meg a »Haza Ujjászüetésének Ligája-“, ennek prog­ramja már a felszabadító harc politikai cél­jait is magában foglalta. Ez a liga volt a Nemzeti Egységfront első szervezete. A poli­tikai célok között olvashattuk például a népi kormány megalakítását és a demokraitkus átalakulás megindítását. A japánellenes partizánharc két fontos ta­nulásgot hozott. Az egyik, hogy csak a néptö­megek támogatásával lehet legyőzni az elnyo­mókat. Ezért hangoztatták a partizánok: »Ahogyan a hal nem élhet víz nélkül, éppen úgy mi sem a nép támogatása nélkül.« A másik tanulság, hogy csak a végsőkig el­szánt, hazájukat, népüket mindennél jobban szerető katonák vihetik győzelemre az ügyet. MIÉRT FONTOS, hogy végigtekintsünk a japánellenes harc történetén? Azért, mert a koreai nép hazaszeretetének, harcos szellemé­nek, a forradalom legyőzhetetlenségébe ve­tett szilárd meggyőződésnek gyökerei e tör­ténemi harc hagyományaira vezethetők visz- sza. Ugyanezek a tulajdonságok tették lehető­vé, hogy Észak-Korea dolgozói — oly sok ne­hézséget legyűrve — eredményesen építhetik a szocializmust; ■— ön — a tekintetéből lá­tom — nem is akart meghalni — mondta váratlanul angolra fordítva a szót, és Shakespea- re-t idézte: Coward dies many times, before their deaths, The valiant never taste of death but once.* Ezt bóknak szánta, de én ak­kor nem értettem, hogy miért < — Professzor űr, professzor aratott, vagy csak egyszerűen mondja, annál is inkább, mert úr — így titulálta minduntalan a nőnek szólt mosolya, akitől pillanatnyilag mindennél job- a kövér, miközben felé fordul- ilyen bókot kapott. ban érdekelt az, hogy mi tör­va a betegről beszélt. — Igen, ennél az esetnél térvt velem, és hői vagyok. — Jól van, jól van — mon- minden rendben van — mond- A professzor magfordult, és dotta az öreg, ingerülten félbe- ta a tanár, és mintha csettin- daruszerű léptekkel —- térdét szakítva a kövért, és felemelve tett volna szikkadt nyelvével. nem hajlította, járás közben =n csontos, eves kezét, ujjait ki- — Ma reggel tért magához kivonult a kórteremből, nyitogatva mutatta a többiek- — folytatta az ismeretlen nő A többiek, így az én ismerete nek: — Egy, kettő, három, —, beszélni próbált, de én nem lenem is, libascrbam követték, négy... és vége! engedtem. Gyenge még, és Ismét eavedül maradtam. Csak négy nap múlva értet- jobb, haMagamra maradtam, és azon tem meg, hogy mit jelzett ezzel — Ó, ön elsőrendű ápolónő! töprengtem, hogy nem lázál- az öreg professzor, és ekkor — dicsérte meg a professzor, és mot láttam-e? Miért hívnák mélységes tiszteletet éreztem olyan szeretetreméltóan mo- engem, Andrej Szemjonoyics iránta. solygott rá, mint senkire a. je- Makarovot August Berziny­Az öreg orvos ezután felém lenlevők közül. — Reméljük, nek? Hogyan változtam én fordult, és valamennyien az én hogy az ön felügyelete alatt letté? Miért gyógyítanák én- ágyam köré sereglettek. Most semmi sem fogja késleltetni gém németül beszélő orvosok? azonban nem a kövér szólalt izé... izé úr..: Hol vagyok egyáltalán? És mi­meg, finnem a titokzatos nő, — August Berziny úr — se- ért ápol engem éppen az a nő, akinek ittlétemet köszönhet- gítette ki gyorsan az ismeret- aki meg akart ölni? tem, és akinek — mint egyre len nő. — Hiszen emlékszik rá. Ilyen és ehhez hasonló kér­világosabban látszott — vala- — Igen... August Berziny úr dések rajzottak agyamban, és miféle szerepe lesz az életem- — ismételte meg a nevet gon- sehogyan sem találtam rájuk ben. dósán a professzor, és jelentő- feleletet. Ö is, mint a többiek, fehér ségteljesen bólintott a nő felé. Addig törtem a fejem, mig- köpenyt viselt, fején fehér fi- — Reméljük, semmi zavaró kő- nem az a meggyőződés érlelő- tyula veit. Nem tudom, milyen r'álmény sem késlelteti majd dött meg bennem, hogy el- minőségben beszélt, de teljesen mielőbbi felgyógyulását. raboltak! fesztelenül viselkedett az or- Fotóm hajolt, lehúzta alsó igen, ez volt a legvalószi­vosok között. szemhéjamat, és a szemembe nübb feltevés. Rám mutatott: nézett. Azt, hogy tiszt vagyok, igen — Ez pedig, professzor úr — — Hát igen, a fiatalság! — sokan tudják, azok az adatok, az ön diadala... mondta kissé fölényesen, de jó* amelyeknek birtokában va­Kitűnően beszélt németül, s indulattal. — Ha csak kismére- gyök, valószínűleg érdeklik a én tökéletesen megértettem tű érelmeszesedése lett volna, külföldi államok vezérkarát minden szavát. egy pfenninget sem adtam vol- is. Csak egy vakmerő és meg­Az öregúr, akit mindenki na az életéért. gondőlatlan kémnő vállalkoz­professzornak szólított, leeresz- Es jóindulata, jeléül még hatott efféle kalandra. Vák­kedően mosolygott — talán óvatosan meg is vereoette vál- merő azért, mert egy szovjet azért, mert valóban diadalt lámát hosszú ujjaival, tiszt elfogása a saját hazába­CSAK ÍGY TOVÁBB! I) élelőtt sötét felhők sza­^ kadtak szét a falu fö­lött. Az öregebbek jeget jósol­tak, amint fölfelé tekintgettek, de szerencsére más nem jött alá, csak eső. De az aztán bő lo­csogásán. Még kövér esőcseppek fény­lenek a kukoricaleveleken. Üde zöld — néhol azonban rozsdától sárgított —, terebé­lyes dohányleveleket ringat a frissen lengedező szél. A sok csapadék és köd miatt — a szulokiak keservére — csorbát szenved a minőség, de a szép termés ígérete — akárcsak a többi növénynél — kárpótolja őket. Meg aztán nem volnának országszerte híres dohányter­mesztők a szulokiak, ha nem találnának — ahogy a tanács­elnök mondja — gyógyírt a dohány betegségére. Igaz, a megváltoztathatatlanon már nem tudnak segíteni, de ahhoz még van idejük, hogy a na­gyobb károsodásnak elejét ve­gyék. Nem magukra hagyott, nem a természet szeszélyeitől függő emberek ők. Felismerték mire képesek, mióta a szövetkezet­ben közös erővel haladnak elő­re. Máskor például az! ilyen esős napon mit tehetett mást a parasztember, mint hogy be­bújt a konyha sarkába pipáz- gatni, vagy helyet csinálj ma­gának a pajtában, és a gondok elől az álomba meneküli. Igaz, most egész mások a körülmé­nyek, mert hát a sötétséget egyetlen kattintással el lehet űzni a lakásból — tavaly óta villanya van a falunak —, s vagy kétszáz házban új bútor­darabot, mosógépet, meg egyéb, az asszonyi munkát megkönnyítő alkalmatosságot is lát az ember; a mai pa­rasztnak nincs oka »ahogy lesz, úgy lesz« módra egykedvűen álomba menekülni. Átnedvesedtek a kepék, nem lehet csépelni, de azért talál­nak dolgot a szulokiak. Pi­henhetnének is, hiszen nem állnak rosszul az esedékes munkákkal: az árpa, a zab már a csűrben van, s a ke­nyérgabona egy része is el­csépelve. Mégsem pihennek, s nem is szidják az időt mérgük­ben, mert nem kell tétlenked­niük. Az asszonyok dohányt fűznek a pajta alatt. A férfiak? Ök sem maradnak el az élel­mességben az asszonyoktól. JP lég csak betekinteni Szu­■L> lók négy szövetkezeté­nek egyikébe, a Békébe, Nos, itt szinte kapóra jött az eső. Reggel érkezett az üzenet a sütőüzemtől: nem hordanák-e be az állomásról az éjszaka ér­kezett egy mgonnyi lisztet. Dehogy szalasztják el ezt a pénzbevételi lehetőséget, mikor ott áll a napokban saját erő­ből vásárolt Zetor. Nosza, kaptak az ajánlaton a Béke j férfiemberei, ámbátor rossz akarattal sem lehetne erre a tsz-re — különben a másikakra I sem — ráfogni, hogy szűköt- i kodik pénzben. A biztosító ügynöke meg az újságíró csak ' álmélkodik, amikor az egyik \ tsz-tagruik Kiss József, az el-, nők azt mondja e&y. kicsi mé­reggel a hangjában: -Miért csöppölget, hiszen ha zziHtsige i van rá, ezer forintot i: ::ap- hat előlegben, mert úgy — ér­dekes indok — könnyebb a. számolás.« No, persze könnyen beszél a Béke elnöke, most is 150 ezer forint tartalékuk van a bankban. A tsz-tagoknak legkisebb gondjuk, honnan te­remtsenek elő pénzt, ha vala­mire kell, a közös pénztár ki­segíti őket. Hogy hogyan csinálják ezt? Nincs abban semmi varázslat, minden szövetkezetnek mele­gen ajánlják a módszert a szu- loki tsz-vezetők: okosan kell gazdálkodni, s nem szabad saj­nálni a fáradságot, ha dolgozni kell. Mert itt aztán nem isme­rik azt a szót, hogy »nem tud­juk;, »nem bírunk vele«. Az' emberek egymással versenge­nek, hogyan könnyíthetik, ho­gyan végezhetik jobban, gyor­sabban a munkát. Botykai József tanácselnök elmondja, hogyan tréfálták meg a. tsz-beliek a nyáron a gépállomást. Aratási idő volt, a gabonák — szó ami szó — dőltek voltak, nehezen jutott előre a gép. Valakinek aztán okos ötlete támadt: átalakított marokrakóra egy * lóvontatású fűkaszát. Az asszonyoknak ép­pen csak kötelet kellett a ma-> rok alá készíteni, és köthették a kévét. Persze, hogy tetszett az újítás mindenkinek, s men­ten "átalakították« a többi fű­kaszát is. Gyorsan ment az aratás, ágáz, »váltott« lovak­kal. — Izzadjanak helyettük a lovak: azok azért vannak —■ mondták. (Ámbár ezt is csak a közösben mondták ki, de hát jól van.) A termelőszövetkezeti szi- ve a kilenc tagú párt- szervezet. Mindenki tudja* hogy lényegében a Béke kom­munistái voltak azok, akik öt­venkét elején megalakították az MSZMP szervezetét a falu­ban. A Békében semmi sem történhet nélkülük. Válogatott emberek ök, s nem tűrik meg maguk között a semmittevőket, azokat, akik csak a szájukat járatják. Ezért is megy jól a Béke tagjainak. Épp a minap zártaik ki magúk közül egy olyan embert, akiről a tagje- löltségi idő alatt bebizonyoso­dott, hogy nem való a legmél­tóbbak közé. A Béke párttagjai most nagy munkában vannak: készülnek a vezetőségválasztásra. Szép út van mögöttük, s ez azt mondja nekik — s általuk a termelőszövetkezet tagságának csaik így tovább! Varga József Megszűnik az oszlopán! „halálkanyar“ ban igen kockázatos vállalko­zás, meggondolatlan azért, mert a szovjet embereket nem lehet a kapitalisták mértéké­vel mérni... És mégis, minden valószí­nűtlensége ellenére, csaknem biztos voltam feltételezésem helyességében. Igenis elrabol­tak, mondtam magamban, és ez a nő nem akart megölni, csak harcképtelenné akart tenni. Azután újra feltettem magam­nak a kérdést: hol vagyok? A németeknél? Igen, több mint valószínű, hogy a németeknél. De hát mire számítanak? Tő­lem semmikor és semmit sem tudnak meg, abban bizonyos voltam. No de akkor miért hívnak August Berzinynek? Ha már egyszer el kellett rabolniuk, akkor éppen azért tették, mert Makarov őrnagy vagyok, szov­jet vezérkari tiszt, és nem az előttem ismeretlen Berziny úr. És miért nem beszélhetek oro­szul? Miért viselkedik ez a nő úgy, mintha valaki elől rejte­getni akarna? Végül pedig mi­re céloz a hórihorgas német professzor angol nyelvű idéze­tével? Teljesen belezavarodtam gondolataimba. Mindenesetre az az egy biz­tos volt: nem a mieink kö­zött, nem szovjet kórházban vagyok. A szanitécek és ápolónők napjában többször is bejöttek hozzám, tettek-vettek, ezzel- azzal foglalatoskodtak körü­löttem. Ennivalót hoztak, többször is érdeklődtek nincs-e valami kívánságom?.. A legtöbbjük németül szólí­tott meg, de akadt olya.n is aki lettül beszélt. •A gyávák életükben többször is meghalnak A bátrak azonban csak egyszer — Folytatjuk — Az új útigazitással megjavul a rálátás a vasútra, s ez remélhetőleg megszünteti majd a vasúti átjáró rettegett hírnevét. Már készen van a kubikos munka, s jöhet az úthenger. Kereskedelmi felügyelőkkel a nagyatádi vásárban Kedvező időben tartották meg kedden a nagyatádi or­szágos állat- és kirakodó-vá­sárt. Sok állatot hajtottak fel. Szinte egymást érték a ruhás, cipős sátrak is. Az őstermelők nagy mennyiségű paprikát, paradicsomot, hagymát, ká­posztát és tejterméket hoztak eladásra. Veres Antallal, a megyei ta­nács kereskedelmi osztályá­nak előadójával és Molnár István járási kereskedeürü felügyelővel elátogattunk a vásárba, hogy próbavásárlá­sokat, ellenőrzéseket végez­zünk. A községi tanács nem irta ki a napi piaci árakat. Emiatt azt tapasztaltuk, hogy a nagy­atádi piac sokkal drágább, mint a kaposvári vagy a bu­dapesti. Az azonos minőségű zöldségfélék árában is nagy az eltérés. Például a paprika kilóját 2,50—4,50 forintért ad­ták. Hiba az is, hogy a mint­egy 60—80 őstermelő közül mindössze néhánynak volt mérlege. A többiek darabra, csomóra, literre adták áruju­kat. Sokat panaszkodtak már emiatt a nagyatádi háziasz- szonyok. Trovancsák Gyuláné rossz, hitelesítetlen mérlegen mérte portékáját Horváth Imréné Nagyatád, Zrínyi utca 39. sz. alatti őstermelő 3 fej vörös­hagymát 1 forintért adott. A 3 szem hagyma mindössze 13 i dkg-ot nyomott Ilyen módon 1 kiló vöröshagymáért 8—10 forintot fizettetett az ősterme­lő, holott az állami, szövetke­zeti zöldségboltokban a hagy­ma hivatalos ára 2 forint. Horváth Jánosné Böhönye, Rákóczi út 30. sz. alatti őster­melő 10 szem dióért 1 forintot kért Az egészségügyi követelmé­nyeknek sokan nem tettek ele­get. A tejfel, túró. vaj és egyéb áruk letakaratlanul áll­tak, porosodtak az elárusító asztalokon. A legyek garma­dája lakmározott rajtuk. A cukorkaárusoknál is el­lenőriztünk. Varga Jánosné pécsi árus mérlegelés nélkül adta a cukorkát. Az egyik ta- sakban 5, a másikban 6 szem volt. Természetesen így sú­lyuk is változó; 3—4—5 dkg. Amikor ezt szóvá tettük, azt mondta: »Aranyosaim, hagyja­nak engem élni. Máskor is így adtam, mégsem volt baj«. Kömény Andrásné pécsi ba­zárárus nem tüntette fel az árakat. Amikor ezt kifogásol­tuk, így felelt; »A nap leszá­rította a felírásokat«, ötletes, de semmi esetre sem elfogad­ható indok! Több apróbb-nagyobb sza­bálytalanságot tárt fel a ke­reskedelmi ellenőrzés. A ta­pasztalatok azt bizonyítják, hogy a vásárlók érdekében szükséges a vásárok, piacok gyakoribb ellenőrzése. D. S*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents