Somogyi Néplap, 1959. augusztus (16. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-12 / 188. szám

SOMOGYI NÉPLAP 3 Szerda, 1959. augusztus 12. MIRE VÁRNAK A A párttitkár — szorgalmas, igyekvő asszony: Árvái József né, aki most is az asztag körül foglalatoskodik — nekem szegezi a kérdést: »Mondja, elvtárs, nem lehet foganatosítani va­lamilyen rendszabályt, amivel mindenkit mun­kára ösztönözhetnénlj? Gyűlés, értekezlet gyakran van, ma este is lesz. De a sok be­szédnek, a határozatlanságnak csak ez lehet a következménye, amit itt lát.« A nyimi Haladás másik két kommunistáját — Kadlicskó József és Márkus György elvtár­sakat — ygyancsak derekas munka közben ta­láljuk. Elvtársaink példamutatásával tehát nincs baj. Mégsem mennek rendjén a dolgok... A határ domboldalam hosszú kepesorok fut­nak le a völgybe. Itt-ott friss szántás tarkítja a tarlóparcellákat. Ha valamikor, akkor most valóban találna munkát a szövetkezeti falu apraja, nagyja. Mintegy 1200 hold szántójuk egy harmadán termett kalászos növény. Dicsé­retükre szolgál, hogy fáradságot nem ismerve, heteken át húsz kaszás vágta a búzát, árpát ott, ahol a gép nem boldogult. És most, ami­kor a fél sikeren már túljutottak, most nem törődnének mindnyájan a gazdag termés to­vábbi sorsával? Szinte hihetetlennek tűnik, de így van. Mi ad okot eme szigorú ítélet megal­kotására? Feleljenek tapasztalataink. A gabona betakarításával egybeesik a som- kóró behordása is. Ide kilenc fogatot irányí­tott ma a vezetőség. Kint a határban — az egyik kocsis szavai szerint — délelőtt is, dél­után is öt takarmánnyal megrakott szekér ke­rülgette egymást. A hiányzó négy talán a bú­zát hordja? Dehogy. A kepék mellé a beosz­tás szerinti tíz helyett eggyel kevesebb vendég- oldalas kocsi fordult oda. Kopácsi Ferenc azért nem hordhatja a gabonát, mert szekerét ja­vítja a kovács. A lovak pedig tétlenül állnak. Csupán a nagy istállóban tizennégy erős, jól táplált igavonó pusztítja haszontalanul- az ele- séget. Akad közöttük olyan is, amelyre két hónap óta senki sem tette rá a hámot. Gon­dozójuk, aki napközben felügyel rájuk, szét­tárja kezét: — Mindennap így van ez. Nincs vállalkozó, aki befogná ezt a sok . lovat. Sok a ló a nyimi Haladásban? Tavaly, ami­kor egyénileg gazdálkodtak, 110 ló erejét hasz­nosították. Amióta a Haladás Termelőszövet­kezet egyesíti a falu népét, 33 férfit igényelne csupán a kocsizás. A volt középparasztok nagy része azonban kimondta: »Nem akaróik to­vább kocsis lenni.« Iregi Dezső és sok más gazda »tartja is szavát«. Néhányon — mint például Keresztes Károly is — változatlan gon­doskodással dolgoznak azokkal a lovakkal, amelyeket bevittek' a szövetkezetbe. Az egyko­ri fogatnélküliek meg így vélekednek: — De­hogy fogom »más« lovának a gyeplőjét. — És ez a két téves felfogás a lehető legnagyobb egyetértés-ben él egymással, esetenként min­den harmadik ló »szabadnapot« kap. Közben pedig elmarad, elhúzódik, megkésik például a gabonabetakarítás, mert nincs meg az ará­nyos, tervszerű, szervezett munkamegceztás, és határozott mozgósítás. De menjünk tovább. A falu közepén, a tű­ző napon rostokol egy cséplőgép. Az idén még nem »evett meg« egyetlen kévét sem. A másik masina — amelynek Csór János a.felelős ve­zetője — délelőtt is dolgozott, már amennyire telt kiszolgálására a tíz fős cséplőcsapat erejé­ből. Bár ki-ki megkapta mai megbízatását, de öt ember — Csendes Lajos, ifj. Gróf Ferenc, Magyar Miklós, Bozsoki Ferenc és Lajos — jobbnak tartotta egyszerűen távolmaradni, mintsem a közös cséplésben részt venni. Vagy itt van a 17 esztendős Teklovics Jós­ka. Délben odasomfordál az osztaghoz: az el­nököt keresi. Ma jutott eszébe, hogy földet kel­lene hordani házuk majdani tatarozásához. — Semmi mást nem kérek, csak egy pár lovat: majd én hajtom őket — magyarázza. Kár, hogy nem azt mondatja vele a lelkiismeret, hegy vil­lát fog a kezébe, és segít a cséplőgépnél. Kiss Istvánt az elnök hívatta. Még sincs az rendjén, hogy se szó, se beszéd, fogja magát, és petrencézgeti a háztáji lóherét akkor, amikor ezt felesége is megtehetné, neki pedig azt a feladatot adta brigádvezetője, hogy szórja a gabonakévéket a szekerekre. Reggel el is jött a többiekkel együtt, de önhatalmúlag úgy in­tézkedett, hogy itt nincs reá szükség. Délután­ra tehát beleszólt Kiss István »munkarendjé­be« az elnök üzenete. Jelentkezik, hogy meg­jött. Először szemlesütve állja a kérdőre vo­nást, majd igyekszik fölénybe kerekedni. — Mit? Volna szívük beteg embert dolgoz­tatni? — Mikori a betegsége’ — kérdem tőle, — Régi az már; kérem. .Világ-életemben be­tegeskedtem.- —' S, ,a|™kor egyéni gazdaságában magának es csaladjának kellett helytállni, a-kkor hány napra tiltotta el az orvos a munkától? Erre csakis nemleges választ adhat. Akik hallgatják a párbeszédet, szinte egyszerre mondják: — Vallja be, Pista bácsi, hogy soha­sem szeretett dolgozni. SSott n6kl a ^n1Tésnyek! he, alatt több egyseget teljesített, mint azele három hónapig. Ha elbír egy villa szénát ot hon, akkor egy kévét is fel bír dobni a kocs ia a közös gabonaföldön. Persze, hogy föl • ha akarja. Ötvenéves fejjel nem keresni, h. nern kerülni a munkát — milyen félfogás e: Es lám, milyen fürgén mozog a kis beszélget után. Búcsúzóul félrehív, és bizalmasan ké dezl: ~..Ha most nekiállok dolgozni, akk- nem kerülök bajba amiatt, hogy délelőtt ne jelentem meg a munkán?.;? a nyimi rí rf™ “ erösen a kézben tartó: a nyírni Haladas irányításának gyeplőjét. Va 9? .Cfefa;.az,idős» tapasztalt gazdából lett ta e nők latja, hogy nem jól van ez így. De eln< zo, belenyugvó magatartása miatt mit sei enyhít a gondokon. Bátran, hangosan mond; meg a lógósoknak: »Fiam, embereid meg m< gadat, mert hanyagságoddal kárt okozol í egész falunak. Dolgozz rendesen: hisz napi- pással nem gyarapszol te sem, a közösse sem.« Tizennégy ló áll az istállóban? Az egy: vagy másik brigádvezető mutasson rá hét en bérré, és adja értésére mindegyiknek: »Addi fogattal dolgoztok, amíg az utolsó kévét is t nem Hoztátok a mezőről.« Az elnöknek, a ví zetőségnek, a szövetkezet három kommunist; jának van szilárd támasza: a tagság szorgal­mas többsége. Tudják ők, s ha keresik, bizton megtalálják azt a rendszabályt, amelyre el- ocázatlanul szükség van ahhoz, hogy megszi­lárduljon a fegyelem, és meggyorsuljon a mun­ka a szövetkezetben. Kutas József A füttyszó elhalt, lövés nem követte, s én mégsem tudtam szabadulni attól a sejtelemtől, hogy valami megmagyarázha­tatlan, titokzatos körülmény ■folytán üldözött vad lettem, amelyre láthatatlan vadászok vadásznak. Csak néhány másodperc múl­va, amikor útitársnőm elenged­te a fejemet, fordultam meg, s meredten néztem a ködös fél­homályba, amely teljesen be­borította a néptelen partot. Úgy rémlett, mintha a távol­ban, az ólomszürke ég hátte­rén emberi alak árnyéka raj­zolódna ki, de az egész látomás csak egy szemvillanásig tartott. Az alak eltűnt, mintha beleol­vadt volna a többi kusza éj­szakai árnyékba. Már akkor tudtam, hogy ez a kísértet csak a fantáziám szü­lötte, amelyet felajzott a vá­ratlan útitársnőmmel együtt mellém szegődött sok titokza­tosság. Sohasem voltam képzelődés­re hajlamos, mindig igyekez­tem a realitás talaján marad­ni. Komoly és kifejezetten pró­zai dolgokkal foglalkoztam, és most, 1941 nyarán, itt a Balti­kum ólomszürke ege alatt, tel­jesen váratlanul olyan esemé­nyek résztvevője lettem, amely­ről eddig csak kalandos regé­nyekben olvastam. Az ismeretlen nő viszont, mintha mi sem történt volna, egykedvűen nézett rám. — Hát ez mégiscsak sok! tört ki belőlem önkéntelenül, és nem minden düh nélkül kér­deztem: — Mit gondol, meddig fog ez még tartani? — Éspedig mi? — kérdezte ö, és elnevette magát. Azután ő maga felelt a saját kérdésére: — Ja, ez... Nem, nem hiszem, hogy... Azt hiszem, most már minden befejeződött. — És nem magyarázná meg, hogy mit jelent? — faggattam. —■ Nem — felelte útitársnőm szárazon, majd valamivel ked­vesebben hozzátette: — Min­denesetre — s ezt önnek kö­szönhetem — komoly kellemet­lenségektől menekültem meg, és nagyon örülök, hogy megfe­lelő emberre esett a választá­som. — No, ez a választás nem le­hetett túl nehéz — állapítot­tam meg komoran. — Azt hi­szem, én voltam az egyetlen élőlény,' akivel itt útközben összeakadt. —• Téved — ellenkezett a nő, erősen rátámaszkodva ka­romra. — Nagyon is jól tud­tam, kivel állok szemben, még mielőtt önhöz fordultam volna. — Igazán? — kérdeztem gú­nyosan. — Harminc év körüli, magas, jól öltözött férfi...; — Ö, nemcsak így! — szakí­tott félbe az ismeretlen nő, Én sokkal jobban ismerem jna- gat, mintsem gondolná — és gúnyosan végigmért. — Meg­mondjam, hogy maga kicsoda? Biztatóan néztem rá, felül- )őft lefelé. — Nos, próbálja meg! Gondolkodás nélkül felette: — ön Makarov őrnagy, szov­jet tiszt Megint rajtam volt a sor, hogy csodálkozzam. s*» NocsaJc! — ön most jelentéstételen volt a felettesénél, és itt Rigá­ban az a munkája, hogy: — elhallgatott, és újra elnevette magát. — Az ugyan nem is fontos, hogy mivel foglalko­zik. m No, de mégis... *= fag­gattam, mert kíváncsi voltam, mit tud még rólam ez a nő. -. -. — Nem fontos — tért ki újra a kérdés elől, és meggyorsítot­ta lépteit. Mentem mellette, és feszül­ten gondolkoztam, hogy mit je­lenthet mindez. — No, megérkeztünk — szó­lalt meg a nő, és magasra emelte állát, mintha azzal mu­tatott volna előre. — Emlék­szik, azt mondtam, hogy a sa­roknál elválnak útjaink. Megálltunk. A part innen már lejtett, oldalt pedig sé­tány kezdődött, amelyet üzle­tek és vendéglők tarka fény­sorai világítottak meg. — Mégis, hát kicsoda ön tu­lajdonképpen? — kérdeztem az ismeretlen nőt. Elnevette magát — ön orosz — mondta —, az oroszoknak pedig van egy igen jó közmondásuk: »Aki kíván­csi, hamar megöregszik.« Már­pedig aki hamar megöregszik, hamar meg is hal. A halálát viszont igazán nem kívánom. Párüitkár és pedagógus 1\J ént az utcán. Talpa alatt i’’L kopogott a fagy. Cson­tig hatolt a februári szél. ön­kéntelenül összébb húzta ma­gán a kabátot. Figyelte az em­berek tekintetét, és olvasott a szemükből. Tizenhét eszten­dőt tanitóskodott már köztük, elég idő, hogy töviről-heguire megismerje a falut, s közel kerüljön az emberekhez. Ele­gendő tapasztalatot gyűjtött, ahhoz is, hogy lelki szemei­vel meglássa az érzéseiket, gondolataikat. Az arcokról — mint amikor a nagy vihar ke­resztülvonult a falu és a me­zőség fölött — bizakodó de­rűt olvasott le. De látott föld­re szegzeit fejű csüggedőket is. Nemcsak egyedül érezte, hogy még valami hiányzik a falu életéből: egy erő, ami a bátraikat előrevezethetné, s lelket, biztatást öntene a csüggedőkbe. Boda Péter tudta, hol kell keresni ezt az erőt. Elment azok közé, akikről tudta, hogy párttagok voltak, és szívük­Tiaztelih, becsülik X gél v;: II Radák Jánosné a vései Uj Élet Tsz munkacsapat-vezetője. Nem véletlenül választották az- i zá. Jó dolgos hírében állt ak­kor is, amikor még egyénileg dolgozott. Most a tsz-ben sem rest. Mindenkor első. amikor gyülekezik a csapat. Mindig az élen halad — bármilyen mun­káról van is szó. Becsülik és szeretik is munkatársak ben hordiáaz eszmét. Ha- marosan rátalált azokra, akik hasonlóképp kutatgattak gon­dolataik szövevényében a megoldás útját keresve, csak azt nem tudták, hogyan kezd­jenek hozzá. De sebaj, most már hárman voltak: ö, Bútor László és Molnár János. Meg­alakulhatott Kazsokban is az MSZMP szervezete. Ezerki- lencszázötvenhetet írtak ak­kor. A pártszervezet megálaku- ^ lásának hire futótűz­ként terjedt szét a faluban. Sokak arcára derűt varázsolt a hír, magabiztosabbá váltak, de néhányon aggályoskodva, kétségekkel fogadták az új­ságot. Ahogy azonban lelt, múlt az idő, úgy olvadt el a kétkedés. Mert látták, hogy az új párt nem beszél a levegő­be; amit mond, aszerint is cselekszik. A pártszervezet­hez egyre többen csatlakoz­tak. Szorgos, tisztes paraszt- emberek léptek a partszerve­zetbe. A község tényleges ve­zetője lett a pártszervezet. Hallgattak rá az emberek, el- s elvárják, hogy hallassa sza­vát. A kommunisták sokat tettek azért, hogy az elmúlt két esztendőben emelkedjék a termelés színvonala. De to­vább is mentek. Türelemmel magyarázták, hogy az egyéni gazdálkodási forma nem fe­nékig tejfel, s hosszú ideig va­ló fenntartása a parasztságnak sem hasznos. A kommunisták kétévi türelmes munkája idén meghozta méltó gyümölcsét: a község 175 családja n szövet­kezeti gazdálkodást választot­ta. „ A pritts óta nevében is tsz- pártszervezet a kazsoki. A kommunisták hamar meg­értették, hogy nem pihenhet­nek meg bábéraikon, most még az eddiginél is nagyobb nemcsak a szerepük, hanem a felelősségük is, s több a dol­guk. Megerősítették a veze­tőséget: Boda Péter elvtársat, az ötvenhetes pártalakítók egyikét választották titkárrá. Hozzákezdtek cseppet sem könnyű feladatukhoz, az em­berek átneireléséhez. Ez nem megy máról holnapra, hosz­szan tartó harcba telik. Az alakulás után azért kellett hadakozniuk, hogy lehetőleg minden, a háztájiban fölös jószág bekerüljön a közösbe. Jó szóval, okos manvarázattál nem volt nehéz me ózni a kazsoki parasztokat ennek fontosságáról. Az aratás előtt már több mint 150 szarvas- marha állt a gyors ütemben átalakított nagy istállókban, pedig a háztáji gazdaságban is máradt szép számmal jószág. Másfél száznál több sertést is beállítottak, s már hízóba fog­tak belőlük hatvan süldőt. Kezdetben azt mondták a tagok: »Ami a háztájiban van odahaza, az az enyém, ami a közösben van, az a tsz-é.« A kommunisták felvették a har­cot e furcsa nézet ellen, s ma. már másképp fogalmaznák a kazsakiak, ha a közösről esik szó. Csak meg kell nézni a közös szérűjüket: kazal szám­ra áll a téli takarmányozásra való. Ez arról tanúskodik, hogy a kazsokiak nem, egyál­talán nem akarnak csak a mának élő emberek lenni. Örömmel hallottuk Boda elvtárstól, milyen erőfeszíté­seket tesznek a kommunisták, hogy képezzék, műveljék ma­gukat, s ezáltal jobban meg- állhassák helyüket a szocia­lista falu felépítésének nemes küzdelmében. Előadásokat hallgatnak, s arról vitáznak, hogyan alkalmazzák Kazsok­ban a XXL kongresszus taní­tásait, megállapításait. Csak az elismerés hangján lehet be­szélni arról is, hogy amióta szövetkezeti község lett Ka- zsok, több könyvet — méghoz­zá értékes könyveket — vá­sárolnak és olvasnak az em­berek, gyakrabban járnak moziba is, mint egyéni -ko­rukban. * * * T me, a szövetkezet felsza­± baditja a gúzsba kötött szellemet, megváltoztatja az embert. A kazsoki kommunis­ták munkája sok gyümölcsöt termett már mostanáig, miért ne hihetnénk hát, hogy még inkább úgy lesz a jövő­ben. Varga József B csSmendi Március 1 Tsz ás a niklai Berzsenyi Tsz kongresszusi párosversenye >ják? t — Ezt Én azonban nem akartam ad-1 dig elengedni, amíg meg nemi fejtettem a rejtélyt. — De mégis, hogy hívják? — Szőj ja — mondta, minden. Isten áldja. Kihúzta kezét a karomból, én* azonban vissza akartam tarta-i ni, és magamhoz húztam a tás-1 káját. A nő villámgyorsan go-1 romba és fájdalmas ütést mért' a kezemre, úgyhogy a táska a lába elé hullott. Lehajoltam ér­te, de alighogy a bőrszíj utánJ kaptam, ujjaim alatt csak va­lami levegőmozgást éreztem, és j a táska máris a leszakadt szí-, jón himbálózott. Utitársnőm kiragadta a ke- j zemből, és mire én, aki ösztö-, nősen oldalra pillantottam, új-< ra különös ismerősömre néz-, tem, bosszúsait tapasztattam.,, hogy csak világos kabátját Iá-, tóm megvillanni a fák között,, de már jó messze. Ez a titokzatos esemény egé­szen új vágányokra terelte éie-( temet.; > Banális volna azt mondani,( hogy a válóban megtörtént dol­gok sokszor csodálatosabbak a< legfantasztikusabb kiagy alti történeteknél, önkéntelenül is( Wallace, a híres angol detek-' tívregényiró szövevényes his­tóriái jutottak eszembe, de1 mindaz, ami velem történt, még az ö fantáziáját is túl-, szárnyalta. Nem lett volna szabad szem, elöl téveszteni ezt a nőt! Kabátja még ott fehérlett a, fák között, de igen gyorsan tá-1 volodott..; Megszaporáztam lépteimet. A fák sötét koronái mögött, a legelegánsabb rigai szálloda, i a »Róma« teteje fölött zöld lé-1 nyék vülózták. — Folytatjuk — (Tudósítónktól.) Az MSZMP VII. kongresszu­sa tiszteletére a csömendi Már­cius 1 Termelőszövetkezet a közös gazdálkodás teljes kiépí­tése, gazdasági és politikai megszilárdítása, a . jövedelem emelése céljából párosverseny­re hívta a szomszédos niklai Berzsenyi Tsz tagságát. A versenyfeltételeket — ha­táridő, megművelendő földte­rület, forintösszeg, darabszám stb. — eljuttatták a niklaiak- nak. A növénytermesztési részben sok egyéb között feltételként szerepel az összes kalászosok augusztus 25-ig való betakarí­tása, a cséplés befejezése szep­tember 1-ig, valamint annak lerögzítése, hogy minden őszi kalászost három szántásba vetnék. Az állattenyésztési pontokba foglaltak szerint a csömendiek 40 darabos szarvasmarha-ter­vüket 100-ra teljesítik, és zár­számadásig a tervezett kilenc liter helyett elérik a tíz literes fejési átlagot. jelentős beruházási feltéte­lek is szerepelnek a versenyki­hívásban: szeptember 1-ig 50 férőhelyes sertéshizlaldát, ok­tóber 1-ig 20 férőhelyes sertés- fiaztatót építenek saját erőből. Hitel és segítség nélkül uni­verzális erőgépet vásárolnak még ebben az évben. A Kaposszerdahelyi Téglagyárban Kaposszerdahely egyetlen üzeme a téglagyár. Messziről látszik magas kéménye. A gyár udvarából gyakran for­dulnak ki a frissen égetett tég­lával megrakott szekerek, autók. A fedett szárítók alatt még szikkad az elmúlt napok munkájának eredménye, de odabent a kemencékben már végső szilárdságukat kapják a téglák. Kemencéről lévén szó, meg­tudhatjuk, hogy az üzem az ősszel vagy a tavasszal meg­hosszabbításukat vette tervbe. A jelenleg működő nyolc he- ilyett tizennégyben végezhet­nék az égetést Ez elsősorban az itt dolgozók egészségének védelmében történnék, hiszen most alighogy kiszedik a kész­árut már be kell hordani a nyerstéglát, és bizony a hatal­mas forróság nem a legjobb hatással van a szervezetre. Azt is tudják már, hogy rövi­desen új téglaprést kapnak, mert a jelenlegi gyakran áll, eltörik valamilyen alkatrésze, és ez visszaveti a terv teljesí­tését Hiába van meg a dolgo­zókban a lelkesedés, sajnos, a gépállás hátráltatja őket. Je­lenlegi tervteljesítésük kb. 96 százalék körül van. de néhány napon belül elérik a 100 szá­zalékot, sőt túl is szeretnék szárnyalni azt. Jól összeszokott kollektíva dolgozik itt. Jellemző egysé­gükre, hogy1 amikor villamosí­tottak, a téglagyár munkásai társadalmi munkában távolí­tották el a vezetékek útjában álló fákat, akadályokat. Amióta munkaidő után sa­ját fürdőjükben tisztálkodhat­nak, villannyal világítanak, és esténként rádió szól. megnőtt a munkakedy. Ha további ter­veik is valóra válnak, az is kedvezően érezteti majd hatá­sát a termelésben.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents