Somogyi Néplap, 1959. augusztus (16. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-30 / 203. szám

TÖRÖK ZSÓFI:

KULTURÁLIS MELLÉKLETE

QÍj^üjí tö-^thiei

E

rzsi alig várta, hogy vége szakadjon a gyűlésnek. Szűknek találta a hatalmas kultúrtermet. Ment volna már, hogy kisírja magát, hogy körmyebbüljön nagy-nagy bánata. Úgy érezte, mindenki őt nézi.

— Minek is jöttem ide? Megmondta volna édesapám, hova menjek reggel. Bandi már úgyse jön, hiába várom. Kár volt ellenkezni, ostoba voltam. Bandi most itt ülhetne mellettem, és akkor ez az utálatos Júlia sem tekintgetne annyit hátra. Talán csak azért nem ka.carászik hangosan, mert az elnök beszél.

Csak vége lenne már, csak

de jó lesz! Kíváncsi vagyok, a Juli bírja-e naphosszat. Édesanyám, édesanyám, elő a kétágúval. Rakodni megyek a tarlóra.

— Jól van, na, mondta az apád. Majd meg'átom, estére milyen kedved lesz, mégse neked való az — okoskodott Kovács néni.

— Sck a munka na.. De megyek is — s kiperdült az ajtón.

A hosszan elnyúló kocsisor már messze kígyózott a falutól. Pali bácsi nagyokat szívott a csibukból. Erzsi a vadgerlék röptét figyelte.

— Te lány, nem va;jy álmos’ — rezzentette fel gondolataiból az öreg. — Persze jobb volna

mondaná a Pista bácsi: »Hát legény oldalán utazni, mi? Ne akkor megértettük' egym.ist, félj, a fiúknak jókor szólt az úgye, emberek.-« Ezzel a mon- elnök. Ha nagyon figyelsz, dattal zárja mindig a gyűlést, hallhatod, hogy visszafelé hu- Végighcrdozza tekintetét, és P°S már az egyik vontató, elhangzik a »hát akkor... -« Azokat a »szekereket« a két Milyen jó ember is a Pista bá- Varga gyerek meg a Kós Ban- csi. Mikor legutóbb bent vol- ei rakja.

— A Bandi?

— Hát! Azt hiszed, ő talán majd fújhatja a kását ilyen dologidőben. Azt tartom, mi is odamegyünk — hunyorított az öreg.

tam az elnöki irodában, hun- cut-bizalmasan azt mondta:

»Lányom, álljuk ám a költséget, s olyan lakodalmat csapunk a kultúnban, hogy attól hangzik a környék.« Lakodalom! Nem, Pista bácsi, nem lesz esküvő. Míg nézte az el- odamegyünk, nököt, pilláit befutotta a gyünk, könny. Elfordította tekintetét. — Jó, jó, én csak úgy mon- Lelkének az ablakon beragyo- dóm. Különben a Bandi teg- gó égen keresett menedéket — nap este ... hiába, — Tudom, nem volt ott a

Mint minden szerelem, Er- gyűlésen, zsdé is a legcsodálatosabb. Ki — Ott ólálkodott az Eszter volt boldogabb nála, míg sze- körül. De mondd, nem találna

— Hm, ők is csókolóztak. Bandi mondta, hogy az nem bűn. »Ki tehet róla, hogy forrók a szívek, hogy olyan az este, olyan simogató, akár a bársony. Ha most nem, akkor soha többé.«

Erzsi egy pillanatra behunyta szemét. Nagy forróság hullámzott benne, félt, hogy elárulja gondolatait.

— Eső lesz, nézze csaik az ég alját, Pali bácsi.

Erzsi szavai a régmúltból hozták vissza az öreget. Kelletlenül bólintott, hogy neki mindegy, azaz hogy mégse mindegy, mert akkor mi lesz a gabonával.

Bandiék már a második vontatóra szórták a kévét. A fiú észrevette Erzsit* de nem mutatta. Pr/1 bácsi a vontatósoktól jó pár holddal odább állította meg a szekeret. Előtte az erős Bene, Kollár Péter meg a Sulti Jóska rakodott. Volt is némi szóváltás. Pali bácsi sehogy se akart beleegyezni, hogy ő menjen végig terhelt szekérrel a tarlón.

— Kelt volna korábban — erősködöbt Bene.

— Jól van na, ha felborulsz, Miért mondja ért? Ha majd segítek — heccelte az

altkor odame- öreg.

— Jöhet a rúd, lányom — mondta, mikor már elég magasnak találta a kocsit.

— Jaj, hát nincs csigája? — kiáltott fel Erzsi. — Én így rém tudom szorosra kötni a kocsit.

rették, ki lehet szomorúbb most?

A másnap kezdődő gabonahordás hogyanját, módját tárö a szövetkezetbeliek feleségnek valót?

— Ez az ő dolga, Pali bácsi

— Csakugyan az ő dolga.

között — Sebaj, majd segítünk. Bandi, lódulj ide, s kösd meg ezt a szekeret

— Nem megyek.

Bandi dühösen a földbe vágta a villát

— Hát majd én megkötöm, de az aztán meg lesz kötve — s elindult a szekér felé.

— Itt vagy már? Aztán csak jó szorosra — vezényelt az öreg.

Erzsi kicsit hátrább húzódott. Az izmok játékát figyelte Bandi hátán. Elnézte volna, ki tudja, meddig. A fiú rácsimpaszkodott a kötélre, s akkorát rántott rajta, hogy megingott áz egész rakomány. Újabb húzásra készült.

— No, most — így magában.

Éles reccsenés. A kettétört

nyomórúd egyik fele a lovak közé vágódott, a másik Erzsi fejét érte. Bandi a földre esett, de mintha rugók lökték volna, a lányhoz ugrott.

— Nincs semmi baj, igazán semmi — súgta erőtlenül a lány. — Csak egy kis... — nem tudta tovább mondani.

— Vizet, Pali bácsi, gyorsan vizet — kiáltott Bandi.

— Nem, igazán nem kell — eszmélt fel Erzsi. — Kis szédülés az egész — s kibontakozott a fiú 'karjaiból.

— Gyerünk haza, be kell kötni a sebet, vérzik, így nem maradhat. Gyere, elkísérlek.

Erzsi a sápadt fiúra nézett. Ilyen ' aggódónak sohase látta. Az előbb még kötélszakító kedvében volt, most itt áll előtte riadtan, s őt kérleli.

— Gyere, na — sürgette Bandi, s gyengéden átfogta a vállát.

Pali bácsi látva, hogy nincs

gyaló emberek nem is figyel- Beszélik, hogy te meg a BanBandi segélyt kérőén nézett különösebb baj, a lovakat

tek rá. Csak az öreg, a jólelkű Hordós Pali bácsi bajusza rezzent a pipa fölött, "mikor a halvány arcú lányra nézett. Erzsi azonban nem érezte az öreg szemek simogatását.

— Hát akkor csak!

di,... szóval nem is lenne ostobaság, ha eigybekelnétek.

Erzsi mintha nem is hallotta volna az elmélkedést Szavaival legalább is nem helyeselt Pali bácsinak. Mikor a összegezzük Kálói dűlőhöz értek, tekintete rögtön megtalálta, akit kereVarga Janira.

— Menj oda, Jani, kösd meg az öreg szekerét, tudod, én nem akarok találkozni Erzsivel.

— Hát aztán? Csak nem félsz tőle?

— Szóval?

nyugtatta, s közben dörmögött.

— Ott egye a fene a nyomó- rudat. Egy azonban biztos: nem jó, ha az ember szive ellenére cselekszik. — hogy az utóbbit miért mondta, még máig is titok.

Gőbölös Sándor

AZ ÁLOMHAZIKÓ

Hófehér lesz majd. Édes és parányi,

S a tó becézte parton úgy fog állni,

Mint kockacukor óriási tálon

Dús csemegék közt. így tervezte álmom.

A kis szobának zöld lesz bútora.

Mint kint a bajszos, csepp szőlőlugas.

S mi minden fér a konyhába! — Csoda! - Polc polcra lép, és fája nem csupasz.

A verandánk négy gőgös oszlopának Makacs futóka udvarol. S méhszárnyak Serkentik csendünk zömhlögő danára ... Fenyőcskénk leskel lábujjhegyre állva•

A házikónak ámult ablaka Kíváncsi szemmel néz: tavat, napot.

De jószívű! Nem volt irigy soha!

Szobának ad: fényt, alkonyt, csillagot!

A lomb: madárkát, — tücsköt rejt a pázsit.

A hajnal trilláz, az éj citerázik.

Szelíd szerelmet szít a hold sugára.

Kis házam rejti színezüstre válva.

E kis tanyánk, bár apró, kis doboz, Beférünk én s enyémek! — S nem szoros A hely nekem, hol összebúj velem:

A kisfiam, s az én nagyemberem!

Hófehér lesz majd! S ha álom is marad.

Enyém lesz mégis! A szemhéjam alatt Hordozom képét, s ha gond szánt telkemen,

Pár drága percre beléköltözhetem.

BALOGH GYULA:

SZÜLETÉSNAPRA

Aki szívében muzsikát melenget,

Ki a viharban is keresi a csendet, Szüntelen munkában soha el nem fárad, Kedvének patakja' bővízűen árad, Felolvad a csókok tiszta melegében, Türkiszfények égnek látó kék szemében, Jaj-vetésben is kész mosolygást aratni: Az tud csak örökké fiatal maradni.

Akinek szívében hangja van a csendnek,

Nem költő, s szavai mégis összecsengnek,

Aki nem ismeri, mit jelent az: félni,

Ki a konyában is Múzsaként tud élni,

Akinek hajában, ha az évek szállnak, Aranyértéke lesz minden ezüst szálnak,

Aki sosem fáradt simogatást adni:

Az tud csak örökké fiatal maradni.

Negyven év: egy szám csak. Jelentése ennyi: Fiatalnak mindig belülről kell lenni, így újulsz húsz éve napról napra újra,

S maradsz is húsz éves újabb húsz év múlva. Aid így fiatal, annak nincsen éve:

Nyugodtan tekints hát az idő elébe,

Hiszen gyermekeid arcán is azt látod,

Mit az én szememben: örök ifjságod!

Az elnök szavaira mozgoló- . Condolatait mosolygás

dás támadt.

— Mind a húsz pár fogat hajnalhasadásikor a Kálói dűlőbe megy. A két vontató is. A vcmtatósok már tudják, szóltam nekik. Innen kell előbb beterelni a búzát, mert ha eső esik, sok lesz a kátyú. Hanem asszonyerőre is szükség van a rakodásnál. A gép aratta kévéket elbírják ők is. Kik vállalkoznának önként?

— Erzsi, te jönnél? — fordult Pali bácsi Erzsihez.

A lány összerezzent.

— Mehetek, hogyne.

— Akkor írd egynek a Kovács Erzsit, ő velem jön. Bátor lányok ezek — mondta a toborzásban segítő Hordósi.

— Elég, elég — szólt az elnök, mikor a feltartott kezeket megszámlálta. — Hát akkor reggel találkozunk.

* * *

A

z álom letörölte Erzsi arcáról a szomorúságot. Igaz, Bandi képével ébredt, a készülődés azonban lekötötte. — Kapa helyett villa! Jaj,

möge rejtette.

— Bandi nem szerethet mást, csak engem. Ez az igazság.

Hogy Eszti körül legyeske- dik, az csak bosszú! Azért teszi, mert összevesztünk. — Ránézett az öregre.

— Pali bácsi, maga mikor csókolta meg a feleségét?

Az öregnek majd kiesett a pipa a szájából. Ezt nem várta. Előbb egyet köhintett, hogy időt nyerjen.

— Hát amikor csak tehettem.

— Mátkaség előtt is?

— Még csak akkor ízlett

ANNUSRA

rT1ana Annuska varr. Aki elmegy az alacsony ház előtt, és benéz tenyérnyi ablakán, az mindig varrni látja, délelőtt, délután, késő éjjelig•

tű, a sok ülésben tönkrement gyomrú, vékony, finomkodó vénlány. Hajszál ráncokkal átszőtt arcában csak a szeme szép, nagy és fényesen fekete, azt még nem tudta megron- igazán. Jaj, de ne emlegesd art tani a munka és a lámpafény. az időt, mert sűrűbben k^ll le- Tulajdonképpen városi volna,

doboza, abba gyűjtötte a pénzt. Munka közben mindig ilyenen járt az esze, az egész ház az övé lesz, cserepet tetet a nád helyére, szép pirosat, a két kis Korán elhervadt, hajlott há- ablak helyébe vágat egy nadiszítését, és majd meghal tőle, kideríti, kit akartaic megmérgezni, és igazságot teszkell menni, az úriasszony, városi, annak megjár, a Görbe Takács. Pannika meg a tanító felesége lesz, annak még inkább megjár a helybemenés.

A legszebb ház a faluban Görbe Takácsék háza. Görbe Takács a kapuban ül, pipázik.

Rettentő izgalmas. Hát még, fehér gatyában van és mezítvegoznom.

Erzsi hallgatott — Csók. Emiatt vesztem össze Bandival. Art mondta, ne okoskodjak. Szeret. Feleségül vesz, joga van a csókhoz. Én meg arcába mondtam, hogy szemtelen, hogy tolakodó, nem is szeret igazán.

Oldalt az öregre pislantott.

BENCZE JÓZSEF:

Permetezés

Hogy a pöttön fürtön Penész ne tanyázzék,

S a szüreti nászkor Hasas hordó lássék, Hogy a bordás présből Édes must csorogjon,

S örömünk, mint a csősí Puskája, durrogjon, Kamrából kikerül A pókcémás ruha,

Zöld a rézgálicról Csont gombja már puha.

Nagyapám kalapja... Szú ette a posztót . Permetező áldás Szegény ebbe osztott. Nyikorog a kútgém Amíg vizet merek. Körül áll kiváncsi Borzashajú gyerek. Kétfelhős szőlősor Áldott permetező Szívem vérein Bort terem a vessző!

pesti, apja, anyja gyárimunkás volt. Az apja korán eltűnt, akkor egészen megszokott dolog volt kimenni Amerikába, aki nem bírta tovább tartani magát, az elment a nagy álmok földjére, hogy aztán végképpen eltűnjön családja számára. Az gnyja kínlódott tovább velük, míg bírta, de nem sokáig.

’ Aztán idekerült az anyja t nagynéniéhez. Itt már valakivel jobb lett volna, de nem * ért rá, varrni kellett. Szívósan *dolgozott, pénzt akart, sok *pénzt. Kint nyár váltotta a *tavaszt, vagy azokat a tél, egy- Jre ment, ült a gépe mellett, iforgott fényesen a kerék, szabadtak a selymek, kartonok a Hű alatt, férceit, beszegett, szagyot, padlóztatja a szobák földjét, mintás cementtel kirakatja a konyhát, lesz virágos kertje, és akkor majd akad idő arra is, hogy a kapuban a kis lócán el-elüldögéljen, és beszélgessen az ismerősökkel, de addig bizony nincs megállás. Férjhezmenésre már nem gondolt, pedig szeretett volna sok gyereket, de sohasem akadt, aki észrevette volna, Szürke, agyonkopott lénye közömbös volt mindenkinek.

Nagyon szeretett álmodozni, tehette munkája közben, és néha lopva, nagy lelkiismeret- furdalások közepette olvasott is. Megvolt neki szép színes borítólapokkal kékben, zöldben, lilában, sárgában a -Fekete Lovag« összes füzete, hasonlóképpen a »Marino Marínéin« is. Elsírdogált csendesen az agg Lualla sorsán, és aggódott Anunziatáért, Marinába pedig szerelmes volt egy kicsit. Aztán megvolt neki a »Három szép grófkisasszony« is. Szíve nagy fájdalmára ebmikor Savanyú Jóskaként a Bakonyba teszi át székhelyét, és innen harcol a gyönyörű Erzsébetért, hát istenem, csuda szép dolgok. Hát még a szegény grófkisasszonyok, akik annyira elszegényedtek, hogy ribm telik már szép ruhákra, és maguk kénytelenek mosogatni és varrni, bizony nagyon lehet őket sajnálni. Aztán a tükör alatt a fal tele van színes levelezőlapokkal, egyiken egy szál rózsa, másikon fátyolba burkolt gyönyörű . nő, csókolózó ifjú pár, szegfű, galáb• Annuska fél tőle, nem tudná megmondani, miért, pedig köszön is neki, amit nem tesz ám meg akárkinek, valósággal megkönnyebbül, mikor besurran mellette a kapun a félkész ruhákkal.

Pannika hosszú pongyolában várja, bodorított a haja, és festi a száját, de hát ő mindent megtehet, és első asszony lesz a faluban. Állandóan csu- csorítja a száját, és igyekszik nagyon előkelőén viselkedni. Első az, hogy mindent kikérdez a hentesné felől, mit varlamb levéllel, malac lóherével, rat, hogyan, milyen a színe,

»hott és móbált Mikor az örea- l5" *zlve nujy !aJaalmara ,oott es prooau. Minor az öreg „ hiányoztak, mert a

i asszony meghalt, a házrészt Jráhagyta, egy szobát, konyháival. Szédült az örömtől napo- *kig, ő, akinek sohasem volt ^semmije, a saját félházában ‘üldögélt.

J És ekkor valósággal meg■

hentes felesége kérte el egyszer kölcsön, és a kisfia a laposan megdézsmálta a lapokat. A »Fekete Lovag«-ból is hiányzik egy füzet. Nem érdemes könyvet kölcsönadni; tudja, hogy Vargáéknál van, de

iszállott lett. Minden vágya tagadjálc, azt mondják, ők {■volt a ház többi részének, egy visszaadták, de hát ezek ilyen ----v.~—7. í. i----------------------emberek, ezeknek minden kéne. Éppen az hiányzik, ahol Jarosinszki László, a fekete lovag abból, hogy MicUzláv megeszi egy lakodalmi torta

t

szobának és kamrának a megszerzése a másik öregasszony- itói, aki nem is itt élt, és rá is ‘állt az alkura- Tehát varrt és • varrt, volt egy fekete kávés

kéményseprő a kémény tetején, malaccal a hóna alatt, arany lópatkóval és létrával, kéknefelejcs egy síró lánnyal. Csupa arany, ezüst ez a sok kép, a varratni akarók ezeket szemlélgetik a legnagyobb gyönyörűséggel.

Tana Annuska elégedett. Munka akad mindig, mostanában a hentesné is vele varrat, ez nagy szó, híre is ment a faluban, talán ezért varratnak most vele a Görbe Takácsék is. Férjhez készül a Pannika, módos nagygazdák, van vagy háromszáz holdjuk, és most elveszi a tanító. Szép ember, azt meg kell adni, úgy énekel a templomban, hogy a vénasz- szonyok mindig elpityerednek, de Pannika is szép, gőgös és fennhordja az orrát, de An- nuskához olyan jó, hogy szinte csuda.

Most is, hogy készen van a szabással és a férceléssel, az első próbára indul Görbe Ta- kácsékhoz. Más mindenki idejön, de a hentesnéhez helybe

milyen a fehérneműje, és ugyanúgy akarja ő is.

Bejön az anyja, nagy darab, fehér húsú, gőgös asszony, nem szól, csak ül, és nézi őket. Keze az ölében, hatalmas kövér hasán, erősen szuszog, nyakán, orra tövén veríték csillog, kendőjét levette a fejéről.

Pannika próbál, kényesen, hol idegesen, hol kacagva, itt ráncos, ott bő, ott szűk, itt vegyen be, édesem, nem gondolja, drágám, éppen ahogy a hentesné. Annuska nagyon el- ragadónak találja. Közben Pannika kimegy, és saját fehér kezével hoz be egy tálcán kávét, mazsolás kalácsot,

szörpöt, mert ezt így szokta a hentesné is, és Pannika úgy gondolja, hogy akkor ő még inkább megteheti, és ezt is roppant előkelőnek találja. Míg Annuska finomkodva és sután iszogatja a kávét, és harapja hozzá az igen finom kalácsot. addig beszámol a bútorából is. Most készült el at