Somogyi Néplap, 1959. július (16. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-26 / 174. szám
SOMOGYI VPPT,»V 1 Vasárnap, 1959. július 25. — Hallotta? összedőlt a pécsi erőmű! — Az hát. A sógorom egyik ismerőse ott dolgozik, az mondta. De bemondta a “Szabad Európa« is.. Elszorult a szívem, amikor ezt a párbeszédet hallottam, a Dombóvárról Pécsre haladó személyvonaton. Valóban ösz- szedőlt volna az épülő erőmű, amelynek egyre magasodó, szélesedő kontúrjait még nem is olv régen csodáltam meg madártávlatból a Mecsek oldaláról? Alig vártam, hogy ismét a Mecseken »lehessek, gondoltam, először o"tian tartok »terepszemlét«. Mások is hallhattak valamit, mert a szerpentinen felfelé nyöszörgő busz ablakából minden tekintet az erőmű irányába fordult. Egy fiatalember hirtelen felkiáltott: — Nem igaz, nézzétek, ott az erőmű! Nincs az összedőlve... — No, igen, csakugyan nem dőlt össze az egész, de nézzétek oda — búzgólkodott egy kopaszodó öregúr. — Ott,' ott a csarnok folytatásaként csupasz oszlopok meredeznek az égnek. Hát hol vannak a falak, mi? Azok leomlottak..; Igen, leomlottak. Hiába, no, nem zörög a h araszt... Azt már nem mondta, hogy »ha nem fúj a szél«, mert egy kiérdemesült méltóságos asz- szonynak Játszó nő — nyílván a felesége — hirtelen megrántotta az öregúr rövidnadrágján lógó bojtot, ö okosabb volt, s jó szimattal megérezte, hogy a busz utasai az ilyen be-‘ széd hallatán hamar rájönnek, hogy »honnan fúj a szél«. Nem figyeltem rájuk tovább. Kő esett le a szívemről, amikor tekintetemmel átöleltem a messzeségben oly büszkén álló, félig kész, hatalmas épületet Örömmel állapítottam meg, hogy szocializmusunk ez újabb gyermeke az utóbbi hónapokban szépen -meghízott«, tCvább gyarapodott, s hogy már a fogai is nőnek, önkéntelenül adódott ez a hasonlat, amint az egészségesen fejlődő . »újszülött« hatalmas oszlopait, mind magasabbra törő gyárkéményeit szemléltem. De miért állnak azok az oszlopok csupaszon? Hol van közülük a fal? Igaz lehet, hogy leomlott?... * * * — Kedver K. bácsi, holnap el tetszik menni az orvoshoz, az orvosi igazolással aztán ide tetszik visszajönni, mi pedig majd adunk magának olyan munkát, melyen szépen eldolgozhat 3—4 évig, amíg nyugdíjba nem megy. Meleg szavak ezek. s láthatólag jólestek az öreg munkásnak, aki munkáért jött az erőmű építkezéséhez. Melegszívű ember, munkás mondta a r cA pée$i hóérólníi ^_________________ _ m unkásnak e pár szót. Mert Kenessei Ferenc, az ERBE (Erőmű Beruhá'ó Vállalat) fődiszpécsere nemcsak hideg fejű, acélos izmú ember, hanem meleg szíve is van. Nemrég bábban viselkednek. Nemcsak a szputnyikokat tagadták volna le az égről, ha tudták volna, hanem megpróbálnak minden másba is belekötni. Rosz- szul ^llhat a szénájuk, ha már még vasmunkásként dolgozott a budapesti MÁVAG-ban. Esti tanfolyamon szerezte meg a gépésztechnikusi oklevelet. S most büszke arra, hogy Közép- Európa egyik legkorszerűbb erőművének létrehozásában segédkezhet. Itt ahol minden embernek felelősségteljes feladata van, nem kis felelősség nyugszik az-ő vállán — de nem fél tőle, vállalja. Akkor hallottam tőle az idézett szavAat, amikor délután 3 órakor benyitottam irodájába, hogy mint az egyii| legilletékesebbtől megtudjam — nem, nem a rémhír cáfolatát, hiszen a rosszindulatú, célzatos híresztelés minden betűje úgy olvadt el, ahogy a rekkenő hőségben az erőműhöz mind közelebb értem —, hogy miként is áll az építkezés, mi az erőmű jelentőségé a villamos energiaellátásiban, hogyan fogja majd segíteni az erőmű a többi között Somogy ipari és világítási árammal való ellátását. — Hogy összeomlottunk volna? Nézzen körül az elvtárs, ^győződjön meg saját szemével arról, hogy milyen hazugságot terjesztenek megint. Mert nem ez az első rémhírrel töltött kacsa az erőműről (Ellenségeink a szocializmus sikerei miatt érzett dühükben egyre ostoilyen gyenge »fogással« is beérik.) — Hogy összeomlottunk volna? — ismétli meg Kenessei elvtárs. — Ha itt valami ösz- szeomlott, akkor a reakció vágyálmai csakugyan összedőltek. Nézze meg a dolgozók felajánlásait November 7-re már működni fog az egyik turbinánk. 25 megawatt áramot tudnak fejleszteni egy-egy turbina segítségével. 1930-ban már négytvrbinás lesz az erőmű. de a következő években tovább nagyobbítjuk. Akik megfordultak már Pécsett, azok tudják, hogy a város panorámájához hozzátartozik a délkeleti irányban magasodó szénpor-hegy. Ez lesz az erőmű egyik nyersanyagforrása. A szénpor sok száz méter hosszú, hatalmas vasszerkezetbe épített gúrhiszáilító-szala- gon jut el közvetlenül az erőműbe. Itt rendes szénnel keverik, nagy őrlőmalomban őrlik porrá. A malamberendezés már csaknem teljesen be van építve. Vízkiviteli erőmű segítségével Mohácsról vezetik ide a Duna vizét — köztudomású, hogy Pécs vidéke vízben igen szegény. A 700 mm átmérőjű vascsöveken ez év októberétől már jön a dunavíz Pécsre. S ezt biztosira lehet venni, hiszen a munkások a pártkongresszus tiszteletére vállalták, hogy szeptember 30-ig végeznek a nyomáspróbával is. Pedig hatalmas feladat ez. ha tudjak, mi minden kell ahhoz, hogy Mohácsról elindulhasson a víz Pécsre. A csöveket lefektetés előtt megtisztítják, csiszolják, s biztosítják az oxidálódás ellen. 10—15 méteres darabokból he- gesztik össze, majd megröntgenezik a varratokat. A legizgalmasabb mozzanat, kétségkívül a nyomáspróba lesz, amikor eldől, hogy mindenki jól dolgozott-e. (Bár akadna egy magyar Azsajev, aki megírná a ml »Távol Moszkvától« regényünket. Mert író tollára kívánkozik itt minden. Legfőképpen az, hogy hogyan válnak az emberek szocialistává a munka kohójában.) Maga az erőmű csarnoka, amely fedelet ad az őrlőmalomnak, a kazánoknak, a turbináknak, generátoroknak, a magasfeszültségű kapcsolótermeknek, előregyártott panel elemekből épül. Egy része már csaknem kész. most huzat)ák fel a tetejére az úgynevezett bikákkal az előre elkészített födémeket. A födémrészek ív»bikákkal« állítják »talpra«. Az oszlopok közé még ezután építik be a panel falakat. Ezeket a magasba meredő oszlopokat hasonlítottam messziről egy kisgyermek most növő fogaihoz, s az a bizonyos rövid- nadrágos öregúr a még ezután épülő falakra mondta, hogy leomlottak. Sok mindenről lehetne még írni, de nem fér e cikk kereteibe. A vízlágyító berendezésről — a Duna vize ugyanis meglehetősen kemény, s .mielőtt a kazánba kerül, meg kell lágyítani —; az elmés vagon buktatóról, amelynek segítségével pillanatok alatt egy mély aknába borítják a vagonból a szenet; a legkorszerűbb gépekkel felszerelt szerelőműhelyről, melyben házilag végzik el majd a kész erőmű berendezésének esetleges javítási munkálatait; a 10 000 köbméteres víztárolóról, amelyben vizet tartalékolnak, nehogy fennakadjon a kazánok üzemetetése. Az erőmű arányait jól jellemzik a hatalmas gyárkémények is. A két kémény most van épülőfélben. Átmérőjük 7—8 méter, magasságuk meghaladja majd a 100 métert is. alakúak, több mint 3 méter szélesek és több mjnt 20 méter hosszúak! A csarnok magassága 33 méter! A csarnok elkészült részének folytatásaként merednek az ég felé az újabb előregyártott oszlopok, Egy-egy oszlop — ahogy* itt nevezik; »fogpiszkáló« 33 méter magas, 40 tonna súlyú, lent a földön készül egybe, s ugyancsak a Az egyik kémény építésében a 40—50 méternél tartanak. Az építkezés jelenleg több ezer munkásnak ad kenyeret. Sok a vidéki dolgozó, itt laknak az erőmű körül építetit egészséges, modern munkás- szállásokon. Naponta háromszor kapnak meleg ételt: reggelit, ebédet, vacsorát. Az étkezés napi költsége 17,29 Ft, ebből 7,10 Ft-ot fizetnek a dolgozók, 10,19 Ft-ot térít meg a vállalat. Valóságos kis város ez: üzletekkel, külön postával, buszmegállóval, vetítőgépes kultúrteremmel. Ma áll a munka az építkezésen, mert holnap szabad szombat lévén, a munkások délben hazautaztak családjukhoz. De Kenessei Ferenc, az ERBE fődiszpécsere. Makién Bálint brigádvezető. Kuohár Ferenc kirendeltség-vezető, a fiatal villanyszerelő munkások ma sem pihennek. Dolgoznak, ellenőriznek, intézkednek, hogy hétfőn zavartalanul folytatódhassák az építkezés. Búcsúzóul felmentem az erőmű tetejére. Északnyugat felé fordultam, s a Mecsek oldalára szegeztem tekintetem. Azt a helyet kerestem, ahol az öregúr az erőmű leomlott faláról beszélt. Jó lenne, ha most ő is itt volna, s mindazok a jó- hiszeműek, akik még mindig »bedőlnek« a különböző rémhíreknek. De hát már nincsenek itt, hallják meg, mit láttam én. mit éreztem én. A 33 méter magas, 40 tonna súlyú »fogpiszkálók« tetején állva cseppet sem reszkettem. Roppant erőt, biztonságot éreztem alattam és körülöttem. Nem szédültem, mert messze néztem; csak az szédül, aki a magasba jutva maga alá néz —■ mondta Kenessei elvtárs, s ezt képletesen is értette. A szocializmus építői — éppen, mert messze tekintenek az elért magaslatokról — nem szédülnek meg. S az erő. a' biztonság érzését nemcsak az acélvázak, nemcsak a vasak közé öntött betonoszlopok adták. Hanem mindazok, akikkel csak találkoztam itt. Majd gondolatban átrepültem a Mecseken, s haza, Somogyba jöttem. Sombgy- ba, amely szintén sokat köszönhet majd a pécsi erőműnek. Az erőmű, amelyet bekapcsolnak az országos hálózatba, főles hazánk déli részének, így Somogynak is sok ipari és világító áramot ad; Gyorsan befejezhetjük fal- vaink villamosítását, nagy segítséget ad a termelőszövetkezetek, tsz-községek gépesítéséhez gtb; az üzemek kellő energia birtokában jobban kihasználhatják kapacitásukat. Hegy mindez mit jelent, azt mindenki, tudja. Tehát a pécsi erőmű nem dőlt össze. Áll, és dolgozni fog, hirdetve a szocializmus erejét A kutyák szokása, hogy mindent megugatnak, ami nem tetszik nekik. A reakció a pécsi erőmű terebélyesedése láttán is el vakkari tóttá magát; No, de nát a kutyaugatás ma már nemcsak az égig nem hal- lik, nem hallik az még a pécsi erőmű tetejéig sem..; Rostás Károly di szépen, ékes nyújtásokkal és megfelelő cifrázatokkal, hogy: ,— Óesztendő haldoklik és arra em... lékeztet, Hogy minket a nagyúristen ismét le... vetkesztet. Lisztes-Tóth hangja is utánaered és el-elcs u kló öreges hangon, de igazán szívből énekelgetnek és haladnak vers- szakról versszakra. int üvölt a szél, a kcmy- hában egyre gyűlnek a virrasztók, csend van, csak a kanalak és a tányérok zörgése hallik át az ajtón, meg a kutyák csendes morgása a csontok rágása közben. Zanáék elmerülten énekelgetnek és ugyanolyan odaadással iszogatnak is közben. Egyszer csak közbeszól Rezi János erőtlen hangja. — Szomjúhozom. A két koma ránéz és elhallgat. Zana kevés gondolkozás után fogja a pálinkás üveget és egy pohárral odalép, tele tölti. Lisztes-Tóth megemeli a haldokló fejét és közös igyekezettél a bajusza köré töltik az italt. A fogatlan száj cuppogtál az ital után, aztán csak C’nyi csúszik ki belőle. — Még. Hát beletöltöznek szépen sorjában három pohárral, úgy is mindegy neki, meg aztán szent Péter csak nem veszi rossznéven, vagy zokon tőle. ha nem épven mennyekbe illő lehelettel érkezik. Az öreget köhö- gé-.-e erőlteti az ital ereje, erre f elültetik és párnákkal megtámogatják. — Oda vagy János. — Oda — rebegi Rezi. — Hát mindnyájan idejutunk — véli Zana. — Ide — hagyja helyben a haldokló. fj'gy darabig tanácstalanul *J álldogálnak az ágya mellett, de mivel az olyan szépen elüldögél a párnák közt, hát a pálinkás üveget xt poharakkal kezükügyébe, a kfe- dencre teszik és leülnek jobbról balról az ágy szélére az énekeskönyvükkel. De mielőtt elkezdenék az énekszót, még egyszer isznak és nem hagyják ki belőle a haldoklót sem. Az üveg hasából alaposan apad a jó szilvapálinka. Aztán hárman, csendesen, igazi nagy bé- kességes hangulatban énekelni kezdenek, újra kezdik, hogy: — óesztendő haldoklik és arra em... lékesztet... Eközben a konyhában már mindenki eszik, csak a két fiatal nem, ők nem érnek rá a szerelemtől. Petri Imre keze megbátorodik a jóleső félhomályban, és egyre feljebb csúszik, majd megáll a meleg, szép halmos mellen, amikor Rezi Jánosné szeme odavillan és kezében megáll a fakanál. — Netene! — csattan fel a hangja — de biztosan érzed magad! A megszokott csendben ez ^ olyan váratlan, hogy egyszerre áll meg a sok kanál a szájak előtt és a fiatalok rémülten szétrebbennek. — Hagyj békét annak lánynak, csak annyit nioiuljl — mondja vészesen az öregasszony. — De Zsófi néném — hebegi a legény. — Jobb is ha tágulsz hazafelé, Esztinek meg hagyj békét! — De — próbál véle perbe- szállni Petri Imre — hiszen a mátkám. — Mátkád ám a rossz nyava- ja, de nem. ez a lány. Majd ilyen kódusnak adom, mi? — Hiszen János bátyám is beleegyezett. — De én nem, én soha, hallgattam eddig, nyeltem eddig eleget, de most már másképp lesz! Hát mid van neked, he? Semmid. Tán arra vagy any- nyira oda, hogy bent vagytok a közösbe? Az Esztiből nem csinálsz tsz asszonyt. Mivel a legény nem hagyja magát, az öregasszony végképpen kibontja a zivatart. A szobában felfigyelnek az énekelgetek. Megszakad az ének és úgy hallgatják az éktelen chvódást. — Hát ez mi? — kérdi végre Rezi. — Csak annyi, sógor ■— feleli neki Zana —, hogy asszony veszi át a kommandót„ Kint felcsap teljes erővel a veszekedés lármája Reziné magából kikelve kiabál, az öregasszonyok. hangia a pártjára áll. De Petri Imre sem marad adós nekik. Az egész lármából Rezi János füléig az unoka szív- za'-a zló -irá"a hullik el ti"Sír oz Eszti vékony han- j'.-n, r’ina j:an, olyan á/rván. ezi megemeli a takarót. A másik kettő várakozóan nézi. — Hozd ide a csizmám, koma — mondja Zanának És ingben, gatyában, de csizmásán, meg-megroggyanó inakkal, rátámaszkodva a szintén bizonytalan lábú komákra, megáll a szoba ajtajában. Reziné ebben a pillanatban vágta ki sarkig a konyhaajtót, utat mutatva a boldogtalan Petri Imrének, mikor meglátta az urát. Csak leesett a keze, tátva maradt a szája, és olyan iszonyodás futott végig rajta, meg az egész varjúseregen hogv mindnyájan belemeredtek az irtózatba. Vas Mari néni hányta ám a keresztet, pedig húsz éve szombatista, leverte a kanalát, utána a tányérját káposztástól. Petri Imre ámultában rálépett az egyik kutya farkára, az elkezdett vonítani, valaki erre olyan sikoltozást cifrázott ki, hogy lett is a nyomában olyan óbégatás, amilyen ritkán adódik. Rezi rájuk mPUmó szeme azonban hamar beléjük fojtotta a szót és azt mondta rettenetes méreggel: — Csend legyen! Az ember már békességben sem hálhat meg tőletek? Ne ríj, te lány! Eszti erre oda is röppent hozzá, és most már ott sírta tovább a bánatát az öregapja '■áljain. P”Z’ vedig régi erős hangi'j.n kiadta a parancsot, tyúkot vágni, fánkot sütni. Imre apja, anyja itt legyen, bort a javából, mert ez eljegyzés lesz, hívják át Kovács Vincét, az Uj- esztendő Tsz elnalíét belépés dolgában, és teremtsék elő Pu- lya cigányt az egész bandájával. A zzal otthagyva az egész ^ szájtátó gyülekezetei, visszaballagnak a szobába mind a hárman. Kússzak a maradék pálinkát, kiszedik a szekrényből a fekete ruhát, meg a fehér inget és Rezi komái segítségével fel is öltözik. A fiatalok utánuk húzódnak. Reziben percről percre erősödik az élet, ami a töltött káposztától ki akart menni belőle. A csodálkozó Kovács Vince nyomában már a Pulya bandája is besorakozik. Pulya cigány álla alá kapja a hegedűjét, szolgálatkészen áü elébük. — Hát mit húzzák? Rezi megrovóan ránéz, hogy hogyan nem lehet azt tudni. Aztán 5 is kinyitja énekeskönyvét, és ujjával dirigálja a cigányt, úgy, mintha lakodalmi énekléshez, készülne, miközben szép dfrázásokkail elkezdi, hogy: — Óesztendő haldoklik és arra em._ lékesztet... Pulya húzza, a kontras érzéssel megy utána, a nagybőgő igyekezettel közbe brum- mag, a citerás is neki ereszli a karmolászó lúdtollat. — Óesztendő haldoklik... 1/ nekelnek, énekelnek, és ^ nem is tudják, milyen igazat énekelnek. Mihály Margit Kéaáta betiltatták — Leningradban bemutatták Az »II Dramma« című Torinóban megjelenő olasz színházi folyóirat legutóbbi száma olyan színdarabot közöl, amelyről évek óta egész Olaszország beszél anélkül, hogy valaki is látta volna: Aldo Nicolai »Piocico, a katona« című színművéről van szó. A folyóirat borítólapján ez olvasható: »Olaszországban a cenzúra betiltotta, a Szovjetunióban bemutatták...« Aldo Nicolai éveken keresztül diplomáciai szolgálatot teljesített és tapasztalatokkal, valamint kéziratokkal gazdagodva tért vissza hazájába. Főleg színműveket írt 1948-ban »Teresina« című színdarabját mutatták be először. Sikere volt és ma is sikere van. (Legutóbbi színművét az elmúlt év áprilisában mutatták be.) Jó bírálatot kapott és egy csomó díjat. Í955- ben írta a szóbanforgó »Pic-. dco, a «katona» című vígjátékát, s ezzel az egyik legjelentékenyebb művészeti díjat a »Pescara Teatrale« dijat nyerte el. Ezután azonban mintha elvágták volna a színmű útját: egyetlen színház akadt amelyik hajlandó volt bemutatni a darabot, a cenzúra' azonban megakadályozta; Piocico, a katona« négy esztendeje vár a bemutatási esie gedéíyre, — hiába.
