Somogyi Néplap, 1959. június (16. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-11 / 135. szám

SOMOGYI NÉPLAP 3 Csütörtök, 1959. Június *L Űj vezetőség a Textil művek szakszervezetének élén Ünnepi díszbe öltözött va­sárnap reggel az SZMT-szék- báz nagyterme. Az ajtóban Lukács Józsefrié és Keszler Jó­zsef né, a szakszervezeti bi­zottság tagjai, Csepreghy Győ­ző, a Textilművek főmérnöke üdvözli a jövevényeket. Egy- egy meleg kézszorítás, egy-egy barátságos szó szinte minden­kinek kijár. Fonónők, műve­zetők, szerelők érkeztek több mint százhatvenan, hogy mun­kástársaik megbízásából meg­válasszák két évre a Kapos­vári Textilművek szakszerve­zetének új tisztikarát. Keszlerné javaslatára dísz­elnökséget választanak a kül­döttek, majd Vadas Tibor osz­tályvezető' megnyitó szavai után Lukács Józsefné a lelépő szakszervezeti bizottság be­számolóját terjeszti elő. A küldöttek feszült figye­lemmel hallgatják a beszámo­lót, amely alapos összefoglaló­ja a textiles szakszervezet két- három éves munkájának. Em­lékeztet arra, hogy az ellen- forradalom hogyan igyekezett háttérbe szorítani a munká­sok e harcos érdekvédelmi és összefogó szervezetét. Megtör­ni azonban nem lehetett, s az üzem szakszervezete a textiles kommunisták irányításával hamar megtalálta helyét, se­gítette a konszolidáció kibon­takoztatását. Utalt arra, hogy tavaly már 14 napi átlagkere­setnek megfelelő összeget osz­tottak ki nyereségrészesedés­ként. A dolgozók ma sokkal inkább, mint bármikor, betart­ják a technológiai fegyelmet, ami a termékek jobb minősé­gét eredményezte. — Uj alapokra helyeztük a munkaversenyt — mondta Lu­kács Józsefné. — A dolgozók­kal beszéltük meg a feltétele­ket, s a verseny szervezésekor elvetettük azt, ami korábban rossz volt benne. A munkások meghallgatásával dolgoztuk ki a jutalmazás módját is. Dolgo­zóink lelkesen csatlakoztak a versenymozgalomhoz. Lukács Józsefné a továbbiak­ban elmondta, Y az utóbbi két évben csakn. 600 dol­gozónak emelkedett a fizetése. Felélesztették az újító mozgai mat. Tavaly a dolgozók 57 újí­tását fogadták el, 27-et utasí­tottak el, mint nem megfele­lőt, ötöt pedig további kísérle­tezésre utaltak. A szakszervezet nagy gon dot fordított a dolgozók kul­turális és egészségügyi ellátá­sára. Megszervezték a betegek látogatását. Különböző szűrő- vizsgálatokat tartottak, fogá­szati és nőgyógyászati szak- rendelést vezettek be az üzem ben, ezzel lehetővé tették, hogy a dolgozók szabad idejüket ne a rendelőben való várakozás­sal töltsék. A múlt évben 26 dolgozót küldtek gyógyüdülte- tésre, s nagy gondot fordíta­nak arra, hogy a dolgozók és gyermekeik minél kellemeseb­ben tölthessék el szabadságu­kat. A dolgozó anyák otthoni munkájának megkönnyítésére kölcsönzésre háztartási gépe­ket vásároltak, a közeljövőben pedig vasalószobát rendeznek be. Örömmel számolt be a szak- szervezeti bizottság elnöke ar­ról, hogy minden harmadik dolgozójuk tagja az üzemi könyvtárnak, s hogy ebben a tanévben 43-an iratkoztak be az általános iskola VII—VIII. osztályába. Ám, mint az egyik felszólaló is elmondta, e téren még sok a megoldanivaló, a vállalatvezetésnek több figyel­met kell tanúsítani a tovább­tanuló munkások segítése iránt. Szóba került a férfiszállás zsúfoltsága is, melyen segíteni kellene. A különböző szakbizottsá­gok, fegyelmi és egyeztető bi­zottságok munkájának elemzé­se után vita kezdődött, majd sor került a választásra. A jelölőlistán szereplőket szinte egyöntetű szavazattal választották meg tisztségükbe. A megválasztottak nevében Lukács Józsefné mondott kö­szönetét a bizalomért. Ezután az elnöklő Vadas Tibor beje­lentette, hogy a szakszervezeti bizottság tagjai között a leg­közelebbi taggyűlésen osztják el a reszortokat A imgyl*ai*áti kommunisták elkezdtek • • • / f : K MWW p; ít.... alá Ez a gyűjteményes kötet azokat a tényeket, dokumen­tumokat elbeszéléseket és ri­portokat tartalmazza, amelyek bemutatják a világ dolgozói­nak szolidaritását a Szovjet­unió iránt az 1917—1945-ig ter­jedő időszakban. Megismerlhetjük az írások­ból az oroszországi német, ma­gyar, szerb, lengyel, cseh és más, a bolsevikokhoz csatla­kozott hadifoglyok, a kínai munkások részvételét a harc­ban és a békés építésben. De bemutatja a gyűjtemény azt is, hogy az intervenciós hadseregek amerikai, angol, francia katonái is nem egy esetiben megtagadták a szovje­tek elleni harcot. Majd ami­kor a fegyverek elnémultak, a kapitalista országok dolgozói hozzájárulták a békés építés sikereihez. Segítettek a svéd vasutasok, az amerikai trakto­rosok, a német és angol mun­kások. A könyvben több olyan kül­földi szakember visszaemléke­zését is olvashatjuk, akik az első ötéves tervek idején vál­laltak szerepet a modern szo­cialista ipar megteremtéseben. A fasizmus elleni harcostár­sak című fejezetben a külföldi egységek harcáról, a partizán- és ellenállási mozgalom érde­kes epizódjairól olvashatunk. A parasztok között az a mondás járja: gazda szeme hizlalja a jószágot. Nem. kevésbé vonatkoztatható ez a inezőre. Földet szerető gazda- ' ember számára nem lehet megnyugtatóbb érzés, mint sze­mével végigpásztázni a lágyan ringatódzó búza- és rozstáblá- ! kát, napról napra látni, mi- I ként teljesedik a gazdag ter- ' més elérésének olthatatlan vá- cya. Így van ezzel Kustos Ist­án elvtárs, a Nagybaráti Ál­ami Gazdaság igazgatója is. Jóleső érzéssel megy végig az ezer holdakra rúgó határban. Büszkeség dagasztja mellét ilyenkor, s erre meg is van minden oka: gazdag termést ígér a határ. A kalászosok szárát oly magasra hizlalta a sok eső, a kövér föld, a ked­vező időjárás, hogy bizony már most előrelátható: nem lesz könnyű az aratás. Pedig az őszi árpák már szépen sárgulnak, ha szép lesz az idő, két hét múlva megpendülhet a kasza. Éppen ezt latolgatta a minapi határjárás közben, az­tán szeme a renden heverő takarmányra tévedt. — Csak győzzük szusszal — mondta magában. A felhős ég­boltra tekintett. — Az eső elég gyakran megzavar, hát­ráltat bennünket a dologban. Sürget bennünket a kapálás. Szóval alaposan meg kell fog­ni a szervezést, ha a magunk vitorlájának ki akarjuk — ki’ kell — fogni a kedvező idő­járást. Nem elég most a sok munkáskéz egymagában, iga­zodni kell az időhöz. Akkor kell megfogni a szerszámnye­let, amikor lehet. Valahogy úgy kellene most gondolkodni d gazdaságiaknak, mint ott­hon kis parcellájukon az egyé­nieknek. Azok bizony nem né­zik, hogy vasárnap, ünnepnap van-e, ha renden a széna, vagy esőfelhők gyülekeznek az égen. De hogyan lehetne ezt a szemléletet elhinteni itt a gazdaságban, ahol az emberek már kicsit üzemi munkásnak gondolják ■magukat? Lejárt a munkaidő, megyünk haza, vagy ma vasárnap van, pihe­nünk, mert a törvény biztosít­ja ehhez a jogunkat. Nem vitás, ezen csak meg­győző szóval tudunk változtat­ni. Szólni kellene az emberek szívéhez is, értelméhez is, fel­keltve ezzel a felelősséget a társadalom vagyona iránt. A kommunistáknak kellene el­kezdeni ezt. Hogyan? Talán először is egy akaratra kel­lene jutni a pártszervezetben, elmondani az elvtársaknak, hogy mily nagy tét forog koc­kán. C mire a kocsi a gazdaság ^ központjába ért, Kus­tos István igazgató fejében már készen volt a terv. — Késlekedésre nincs idő — jel­szóval azonnal hozzáfogott egy útközben fejben megszövege­zett amolyan felhívásféle pa­pírra vetéséhez. Aztán előadta elképzelését a gyorsan össze­hívott kommunisták előtt’. Azok helyeselték, s nyomban elfogadták a javaslatot: ala­kítsunk kommunista munka­brigádokat. Másnap, szomba­ton délután, a rendes munka­idő letelte után a pártonkí- vüliek csak nézték a vállra vetett villával mező felé igyek­vő kommunistákat. Több sem kellett a pártonkivülieknek! Megkérdezték a párttagoktól: nem ijesztek be a brigádotok­ba? — Mindenki csatlakozhat hozzánk, aki segíteni akar a gazdaságon — felelték. ' S csatlakoztak. Mint futó* tűz terjedt el a kommunista raunkabrigádok híre a gazda­ság üzemegységeiben. A Szent László-pusztai üzemegység öt kommunistájához több mint harminc pártonkívüli csatla­kozott, s vasárnap délelőtt 10 óráig 30 hold lóherét gyűjtöt­tek fel. Ezen az első vasárna­pon hetven holdnyi földről ke­rült boglyába az etetnwaló, í a szocialista munkamozgalom egyre terjed, mind többen és többen vesznek részt — persze a megfelelő munkabért ren­desen kifizetik — a szocialista munkából. — Hétfőn reggel jön be hozzám az egyik ko­csis, Fehér Feri bácsi, és ő is újságolja: — Igazgató elvtárs, kirnt voltunk ám tegnap mi is. ff át ne örüljön az ember 11 ennyi lelkesedés lát­tán? — mondja az igazgató, és mintha kevesebb ránc gyűrőd- ne a homlokán. Mint akinek nagy gond esett le a szívéről, azt mondja: »Most már nem félünk, aratásig elkészülünk a növényápolással-«. Mert talán mondani sem kell, a nagyba­rátiak továbbfejlesztik a kom­munista munkabrigádok moz­galmát. Hiába, nincs olyan le­hetetlennek látszó dolog, amit az emberek összefogásá/val meg ne lehetne oldani. Varga József Ipari tanulók 1959/60. évi beiskolázása Hétfőn délelőtt az 503. sz. Helyiipari Iskolában Pintér Kálmánnak, az iskola igazga­tójának részvételével a kapos­vári minisztériumi vállalatok személyzeti és tanuló felelősei, a tanácsi vállalatok, szövetke­zetek, a KISZÖV és KIOSZ, a megyei tanács ipari osztálya képviselői, valamint a járási tanácsok ipari csoportja veze­tőinek részvételével értekezle­tet tartottak az ipari tanulók őszi beiskolázásáról. A szakmai képzés fontossá­ga mellett szó esett a politikai nevelés jelentőségéről is; ez utóbbi elsősorban az üzemi KISZ-szervezetek fő feladatát kell jelentse. A politikai ne­velés lényeges azért is, mert jobb termelési eredményeket a politikai öntudat növelése eredményezhet; a kettő szo­ros függvénye egymásnak. A politikai nevelés fonto­sabb és, nehezebben, megold­ható feladat, mint a szakma titkaira megtanítani a fiata­lokat, éppen ezért olyan em­berekre kell bízni az ipari tanulók oktatását, akiknek po­litikai meggyőzése a tanulók helyes nevelését is szolgálja. AZ EGYETLEN JÁRHATÓ ÚT A nyugati politikusok nem akarják elismerni a Német Demokratikus Köztársaságot. A mostani genfi ülés azonban, ahol a négy nagyhatalom mel­lett ott ül Nyugat-Német ország és az NDK küldöttsége is, a legjobb lecke a struccpolitikát folytatók számára. A nyugati hatalmak akaratuk ellenére kénytelenek elismerni az NDK létezését és azt, hogy a Né­met Demokratikus Köztársa­ság nélkül megoldani a német kérdést merő képtelenség. A bonni politikusok azonban továbbra is kitartanak néze­teik mellett, hogy az NDK nincs, s hogy Németország egyetlen törvényes állami szer­vezete a német egység meg­valósulásáig a Német Szövet­ségi Köztársaság. Ezért nem hajlandó Brentano bonni kül­ügyminiszter sem részt venni a genfi külügyminiszteri érte­kezleten mondván: nem haj­landó az NDK külügyminisz­terével egy teremben ülni. Ez azonban mitsem változtat a lényegen, hiszen az NDK léte nem attól függ, hogy Nyugat­Németcnszág vagy a nyugati hatalmak elismerik-e vagy sem. A Német Demokratikus Köztársaság létezik, fejlődik, s növekvő nemzetközi tekinté­lyét mi sem bizonyítja job­ban, mint az a tény, hogy a világ 39 országával szerződé­ses kapcsolatban áll, közöttük Nagy-Britanruávai, Belgium­mal, Hollandiával, Svédország­gal, Norvégiával, Dániával. Az NDK 129 nemzetközi szerve­zetnek tagja, ezenkívül szoro­san együttműködik 180 szer­vezettel. Adenauer következe­tesen kitart amellett a képte­len állítása mellett, hogy *»... nincs két német állam, csak egyetlen német állam lé­tezik. Az úgynevezett Német Demokratikus Köztársaság nem állam __« 1955. szeptem­b er 22-én Adenauer provokatív módon jelentette ki a Szövet­ségi Gyűlésben: »... harmadik államokkal szemben fenntart­juk eddigi álláspontunkat az úgynevezett Német Demokra­tikus Köztársaságot illetően. Egyértelműen le kell szögez­nem, hogy a szövetségi kor­Uj& októberében újabb árleszállítás történt az NDK-ban. mány a jövőben is barátságta­lan gesztusnak fogja tekinteni, ha egy harmadik állam, amely- lyel hivatalos kapcsolatot tart fenn, diplomáciai viszonyt lé­tesít a Német Demokratikus Köztársasággal«. Ismeretes, hogy a szövetségi kormány ki­hívó módon nem átallotta megszakítani a diplomáciai kapcsolatokat a Jugoszláv Szö­vetségi Népköztársasággal, amikor az elhatározta, hogy diplomáciai kapcsolatot léte­sít az NDK-val. Vajon miből merít bátorsá­got Adenauer? Világos választ kapunk erre, ha visszatekin­tünk a hitleri Németország le- veretése utáni időszakra. Míg a német nép szabadságszerető erői szerte az országban min­dent megtettek annak érde­kében, hogy Potsdam szelle­mében biztosítsák a békés és demokratikus átalakulást, a nyugati hatalmak Nyugat-Né- metország , militarista erőivel szövetkezve Németország ket- ítészakítását tűzték' ki célul. A londoni Times már 1946. május 19-én követelte, hogy Nagy-Britannia tekintse sem­misnek a potsdami egyezményt és vessen véget a németorszá­gi övezetrendszemek. A nyu­gati hatalmak célja világos volt. Mivel nem sikerült egész Németországot uralmuk alá kényszeríteni, elhatározták, hogy Németország nyugati ré­széből külön államot tákolnak össze. Így akarták megmente­ni legalább Németországnak ebben a részében az imperia­lizmus és militarizmus ural­mát. Az 1947. március 10. — áp­rilis 24-e között lezajlott moszkvai külügyminiszteri konferencia, amely a Német­országgal megkötendő szerző­dés kérdését tárgyalta, nem tudta ezt a feladatot megolda­ni. A Newsweek című New York-i hetilap 1947. június 23-i száma a moszkvai konfe­rencia után alig három ho­lnappal eldicsekedte: «Wa­shingtoni hivatalos személyek azon a véleményen vannak, hogy a négyhatalmi rendszer folytatása egész Németország­ban kommunizmushoz vezetne. Ennélfogva jobbnak látják, hogy Németország egy részét megmentsék a nyugati hatal­mak számára. Ezért terveket készítenek egy külön kormány megalakítására Nyugat-Német- országban«! S terveiket valóra is váltot­ták. 1949. május 8-án a par­lamentáris tanács többsége el­fogadta a Német Szövetségi Köztársaság úgynevezett alap­törvényét, és 1949. május 11-én Bonnt tette meg «ideiglenes« fővárosnak. A törvényjavaslat ellen csak Németország Kom­munista Pártja szávázott. Az események ezután gyors tem­póban követték egymást. Nyu- gat-Németországot bevonták a NATO-ba. Létrehozták a mi­litarista hadsereget, s tör­vényt hoztak e hadsereg atom­fegyverekkel váló felszerelé­sére. Noha a Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió számtalanszor felemelték sza­vukat a német egyesülést, akadályozó nyugati lépések miatt, hangoztatva, hogy ez a német nép kárára van, a nyu­gati hatalmak nem hallgattak a figyelmeztető szóra. Az Adenauer-kormányzat termé­szetesen egyesíteni akarja Né­metországot, mégpedig erőszak útján. 1954 novemberében egy limburgi választási gyűlésen a kancellár így nyilatkozott: *■ -. azon az útón vagyunk, hogy visszaszerezzük a szovjet övezetet«. Adenauer még vilá­gosabban kifejtette szándékait a szövetségi gyűlés 1953-as választásai után: «Az a célunk, hogy a keleti területeken élő 18 millió testvérünket felsza­badítsuk. Eddig mindig Né­metország ú'raegyvsítéséről be­széltek, pedig inkább felsza - bódításnak kell nevezni«, Speidel tábornok meglátogatja a Nyugat-Németországbau tartózkodó 11. amerikai hadosztályt. Ezzel szemben a Német De­mokratikus Köztársaság az élet realitásából kiindulva megannyiszor javasolta: »-Né­metek, üljetek le a tárgyaló- asztalhoz!« Az NDK vezetői jól tudják, hogy a jelenlegi feltételek között csak egyetlen eredménnyel biztató út vezet Németország békés, demokra­tikus újraegyesítéséhez: a két német állam konföderációjá­nak létrehozása. Ez a javaslat abból indul ki, hogy a két né­met államban különböző tár­sadalmi rendszer fejlődött ki. Nyugait-Németorezág agresszív tömbökhöz tartozik. A két né­met állam gépies, megfelelő előkészítés nélküli egyesítése az adott feltételek között tel­jesen lehetetlen. A nyugati ha­talmak azáltal, hogy ragasz­kodnak az úgynevezett négy­hatalmi felelősség álláspont­jához, figyelmen kívül hagy­ják a német nép önrendelke­zési jogát, így tehát ez a poli­tika csak a nyugatnémet re- vamspolitikának kedvez. Egy­séges, békeszerető és demok- 'etikus Németor*’’ írj csakis a ’:ét né ü állam közötti meg­egyezés utján jöhet létre. A Német Demokratikus Köz­társaság kész erre a megegye­zésre. A konföderáció megte­remtésére vonatkozó javaslat megfelelő alapot nyújt a két német állam közeledésére majd egyesítésére. Ezt a javaslatot mint a leghelyesebbet és leg­ésszerűbbet _ természetesen a Szovjetunió is támogatja. Ha tehát a nyugati hatal­mak és a bon.nl állam kép­viselői továbbra sem akarnak békés úton megegyezést a két német állam között, ezzel ku­darcra ítélik a genfi külügy­miniszteri értekezletet, s kút­ba ejtik a német nép milliói­nak békevágyát. A világ né­peinek érdeke azt kívánja, hogy a Német Demokratikus Köztársaságban véghez vitt alapvető demokratikus és szo­cialista átalakulások eredmé­nyeképpen megszületett népi rendszer továbbra is a tartós európai béke biztosításának pillére legyen. Az NDK népe soha senkinek sem engedi meg, hogy szocialista vívmányait megsemmisítsék

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents