Somogyi Néplap, 1959. június (16. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-06 / 131. szám

SOMOGYI NÉPLAP Szombat. 1959. jóoJus fi. Több munkáskézre és szakemberre volna szükség Csontos Istvántól, a kisasz- ßzondi tanács hivatalsegédjétől hallottam e tréfás megjegy­zést: »Ezt a fa.lut akkor terem­tette az isten, amikor hátat fordított a világnak«. Úgy ér­zem, nagyon is sok igazság van ebben. Valóban eldugott kis falu. Távol rrjjnden telepü­léstől, főútvonaltól, sötét, zú­gó tölgyeserdők között éli megszokott életét A hosszú évszázadok — mert hiszen ré­gi falu — szinte nyomtalanul süllyedtek el a sárga homok­ban anélkül, hogy bármit is változtattak volna a sorsán. Dolgoztak, éltek és szülték itt, de ez utóbbit csak kis mérték­ben. Módos középparasztok lakták a falut, s nem akarták, hogy. szétaprózódjanak a bir­tokok. Ha valamelyik család­ban például fiú lett az első- szülött, már nem jöhetett több utána. Csak ha megfordítva történt, tekintettek el e »sza­bálytól«. így aztán a születé­sek száma még a halálozás ará­nyát sem bírta követni. Pusz­tult, megállás nélkül pusztult a falu. Ez volt a múlt. S most bizo­nyára mindenki azt gondolja, hogy a felszabadulás után gyö­keresen megváltozott a falu élete. Pedig sajnos, nem. Az egyke maradványai még ma is megvannak. Mindössze egyet­len családot találunk a. falu­ban, ahol négy gyerek van. A többi családnak egy, esetleg két gyereke van, de soknak egyáltalán nincs. Pedig megél­hetésük biztosítva volna. S a következmény — mondja Lu­kács István v. b.-titkár — tíz év alatt 396-ról 336-ra, tehát hatvan fővel csökkent a falu lakóinak száma. Forog, szédületes iramban forog történelmünk kereke. Amit a múltban évtizedek alatt nem értünk el a fejlődésben, azt most évek alatt kívánjuk megvalósítani. Tanul a város, a falu. tanul a munkás, a pa­raszt. Zsúfolásig tele vannak középiskoláink, egyetemeink, mert az a célunk,- hogy mind az iparba, mind a mezőgazda­ságba tudással felvértezett szakembereket küldhessünk. De ehhez nagyon kis mérték­ben járul hozzá Kisasszond né­pe. Igaz, ezen a téren történt valami változás. Míg a njúlt rendszerben mindössze négy gyerek tanult tovább, egy kö­zépparaszt fia és egy 300 hol­das földbirtokos három leánya, a felszabadulás utáni 14 évben már két szegényparaszt-gye- rek szerzett tanári diplomát, ketten jelenleg — szintén sze­gényparaszt fiai — traktoros­gépész tanfolyamra járnak. Ezenkívül hárman zeneiskolá­ba. Nehezen, mint a hegyek, de azért a középparasztság is megmozdult. Bók Sándor fia már gimnáziumi képzettséggel szántogatja az ősi homökot. Kása János harmadik évét végzi az Orvostudományi Egyetemen. Bencze Ferencné 32 éves parasztasszonyt pedig most is könyvei között talál­juk. Gyököt von. Az erős ned­vesség miatt nem Lehet kapál­ni, így kihasználja az időt a vizsgára való felkészülésre, ugyanis most végzi magánúton a mezőgazdasági technikum második osztályát. — Nem árt, ha tanul az em­ber — mondja. Láthatjuk, értek el némi fej­lődést. De ez sajnos, nagyon kevés, ha a többi faluhoz mér­jük. Pedig többet nem lehet el­érni. így nem. Amelyik közép- paraszt-családban csak egy gyerek van, azt nem engedhe­tik tanulni, annak dolgoznia kell. Más volna a helyzet, ha termelőszövetkezetben lenné­nek, de ott még nem tartanak. — Kevés a gyerek — világo­sít fel Schneider Antal iskola- igazgató. — Most is mindössze hárman végeznek a VIII. osz­tályban. Bizony kevés, nagyon kevés. Több munkáskézre lenne szük­sége a falunak és több tanult szakemberre. De ehhez le kell mondaniuk a kisasszondiaknak régi, rossz felfogásukról. Csak így juthatnák előbbre a fejlő­dés útján. Szentai Sándor ÜNNEPI KÖNYVHÉT Az ünnepi könyvhétre jelent meg Arnold Zweig — a Béke­világtanács tagjának, a Nem­zetközi Lenin Békedíj birtoko­sának — nagy regénye. Törté­nete Hamburg egyik külváro­sában játszódik a harmincas évek végén, a fasizmus nagy­hatalommá válása kezdetén. Négy kommunistát, akiket egy hírhedt antikommunista per­ben halálra ítélnek, a beteg hó­hér helyett egy hentesmester fejez le. Tettéről senki sem tud, de számtalan csatornán át szertefut a híre, és ettől kezd­ve többé nem teszi lábát vevő a hentesüzletbe. Az önkéntes hóhér számára lehetetlenné válik az élet. A hamburgi munkások boj­kottja miatt sem ő, sem szép és jószívű felesége nem tud más megoldást, mint az ön- gyilkosságot. De nemcsak ne­kik kell szakítaniuk az élettel. Szakítani kell régi életével — kényelmes hivatal, elegáns la­kás, értékes, élvezetes könyvek — a hamburgi művelt értelmi­ség képviselőjének is, mert rá­jön, a fasizmus szörnyű em­bertelenségére, s ha önnön lel­Kozponti vezetőségi ülés a Közalkalmazottak Szakszervezetében A Közalkalmazottak Szak- szervezetének Központi Veze­tősége a pénteki ülésén megvi­tatta a közalkalmazottak élet- és munkakörülményeivel kap­csolatos szakszervezeti felada­tokat. A tanácskozást Huber Lajos, a szakszervezeti főtit­kár bevezető előadása nyitotta meg. "kiismeretével nem akar szem­bekerülni, a fasizmus elleni harc útjára kell lépnie. Arnold Zweig, az idősebb né­met írógeneráció legkiválóbb képviselője ebben a könyben Thomas Mann-i színvonalra (emelkedik: gondolatgazdagsá­ga, nyelvi szépsége művét az igazán nagy regények sorába emeli. Békés természetű ember volt, munkahelyén mindenki­vel megfért, mindenki úgy vette tudomásul őt, hogy bár egy régről itt maradt mérnök, de egészen normálisan és egyetértőén illeszkedik bele az új helyzetbe. Atkáry és Darvas szent es­küvel fogadták az eszpresz- szóban, hogy mindent meg­tesznek az ügyért. Es a pén­zért. .. Ezt ugyan nem mond­ták, de összekacsintásukból érezhető volt, hogy az 6 iste­nük a pénz, s dupla az öröm, ha közben a szocializmusnak is árthatnak. Atkáry, a kémfőnök, láza­san dolgozott, hogy mielőbb kiépítse kis csoportját. Beszer­vezte Szegedi Sándort, a Ház­tartási és Fémtömegcikkgyár­tó KTSZ elnökét, akinek azt a feladatot adta, hogy kószál­jon a városban és vidéken, s a később leszállítandó parányi fényképezőgéppel minden fon­tosabb katonai, gazdasági ob­jektumot fényképezzen le. Csoportja tagjai közé tarto­zott még Bazovszky Péter ügyvéd, Egyed Béla, 'Wagner Márton és Atkáry öt régi jó barátja. Struzziero jelentkezett, mi­előtt még Atkáry beszámolha­tott volna addigi tevékenysé­géről. Hozta a papírokat... — Ez egy eredeti, hamisítat­lan személyi igazolvány — nyújtotta át Atkárynak, aki régi lakásán nagy örömmel fogadta Struzzierot. — Mozog­hat vele bárhol, ha igazoltat­ják, semmi baja nem történik. A dolog ott kezd veszélyessé lenni, amikor letartóztatják.. * — En számot vetettem az életemmel! — hősködött At­káry. — Ezek a személyi igazol­ványhoz szükséges egyéb pa­pírok: születési bizonyítvány, válást igazoló papír és mi­egymás. Ez viszont az eredeti tulajdonos kijelentkezési pa­pírja a Stollár Béla utcából. Négy héttel ezelőtt jelentke­zett ki, meglógott Nyugatra és vitte magával a papírokat is. Ezzel a papírral lehetőleg al­bérletbe jelentkezzen be — so­rolta Struzziero. — Ez mi? — nyúlt a parányi csomag felé Atkáry, amikor Struzziero kitette az asztalra. — Maga mondta, hogy szá­mot vetett az életével. Min­denre számíthat, arra is, hogy lebukik. Most nagyon őszinte leszek és megmondom, hogy nehéz a hírszerző munka. Ezek nagyon jól dolgoznak itt Ma­gyarországon, nagyon óvatos­nak kell lennie. Ebben a kis csomagban tíz darab méreg­ampulla van. Mind a tíz egy- egy órafelhúzó, amelyet órá­jának jelenlegi felhúzója he­lyébe kell beszerelnie. Egy rántással ki tudja szedni, szá­jába kapja, összeharapja, s két perc múlva már az ámyékvi- lágban jár... — Csak nem gondolja? — szólt eltorzult arccal Atkáry. — Hja, barátom, ez az élet. Szóval minden eshetőségre számítania kell. Elszántság, el­szántság! Az ügy érdekében! Ha visszaáll a régi rendszer, nem én kapom vissza a gyá­raimat! He-he-he! Vagy talán nem kell? — gúnyolódott az attasé. — Dee — nyújtotta a szót a kémfőnök, miközben rettegve vizsgálgatta a parányi ampul­lákat. Struzziero nyomban be­szerelte Atkáry karórájába a csöppnyi felhúzót, majd meg­mutatta, hogy kell onnan gyorsan, szinte észrevétlenül kivenni. — Szóval, ha bekerül a há­lóba, ezt bekapja. Megértette? Ha nem, gondunk lesz rá, hooy más úton tegyük el láb alól! Ezután egy másik csomagot vett elő, három két és fél centimétemyi nagyságú, lapos fényképezőgép volt benne. A belé szerelt mikrofilm, álig volt szélesebb három millimé­ternél. Tizennyolc képet lehe­tett egy-egy tekercsre felvenni. Atkáry ennek már jobban meg­örült. Mi mindent fog ő ezzel csinálni... Struzziero végül átvette tőle a beszervezett emberek névsorát, egy-két uta­KÉSZÜL A KITÉRŐ A kitérő régi volt már, meg­kopott, megrongálódott, s rá is az a sors várt, ami a többi ré­gi kitérőre: szétbontották, szét­szerelték, helyébe újat építe­nek. Hétfőn már megkezdték a munkát a cukorgyár lakatos­műhelye mellett, felszedték a sínekét, a talpfákat is; szétsze­relve, szépen egymásra rakva ott sorakoztak már az épület fala mellett és arrébb, a sínek másik oldalán. Jövő hét közepetáján vígan fütyörészhetnek erre a mozdo­nyok, a 2. sz. pályamesteri sza­kasz pályafenntartási K1SZ- brigádja pedig talán új kitérőt indul építeni. De addig még sokszor és ke­ményen meg kell fogni a csá­kány nyelét, ám ettől egyikük sem fél. Cyihor Aurél főpályamester a brigád jellemzéseként ezeket mondta: — Nagyszerű fiúk válameny- nyien! Gyorsan mozgó, ütőké­pes — amint katonanyelven mondanák — alakulat. — Elé­gedetten, elismeréssel beszélt róluk, s a bizalom, a segítő­készség kölcsönös. — Szakmai, technikai és egyéb problémáinkkal is szíve­sen megyünk Gyihor elvtárs­hoz, mert bármikor készséggel segítségünkre van — mondja Langstadler Ottó, a brigád ve­zetője, illetve előmunkás, aho­gyan a vasutasok között hasz­nálatos ez a titulus. Jelenleg tízen dolgoznak itt, egy közülük bent az állomá­son helyettesít valakit, egy másikat háromhónapos katonai szolgálatra hívtak be nemrégi­ben. Körbeülünk a talpfákon, s Langstadler Ottó meséli: — Most két éve körülbelül, hogy külön kiszes brigádot alakítottunk. A brigád tagjai közül a legtöbben régóta van­nak már itt, még abból az idő­ből, amikor együtt dolgoztunk az idősebbekkel, öregebbekkel is. Tamás Lajos a földön dol­gozott odahaza Kisbajomban április 15-ig, azóta itt tanulja a pályafenntartás tudnivalóit, és »tetszik« válaszolja röviden. A legtöbb kitérő elkészítését ők kötötték le, ezenkívül más pályafenntartási munkákat is végeznek. Gelencsér József, Fejes Ist­ván, Kovács István és Lang­stadler Ottó, a szakma ifjú mestere cím elnyeréséért tanul, hamarosan vizsgázni mennek. Áprilisban a csurgói pálya- fenntartási brigád versenyre hívta őket; a verseny lényege­sebb feltételei közt szerepel a munkaidő fegyelmezett kihasz­nálása, jó minőségi munka, és tervük 104 százalékra történő teljesítése. Indulnak vissza a szerszá­mokhoz. Sárán János is több mint egy éve itt dolgozott már 1 a KlSZ-brigád megalakulása előtt is, most a cementes, tég­lás kőfalat feszegeti csákányá­val. — A tükör kiemelése folyik — mondja Langstadler Ottó r—, ami azt jelenti, hogy a talp­fák felső síkjától 50 cm mélyre kell leásnunk, ide először 10— 15 cm széles salakrétegei terí­tünk, erre jön a zúzott kő­alap. s rá a talpfák. Néhányan meztelen felső­testtel dolgoznak, bőrük egyen­letes bronzszíne alatt megfe­szülnek, majd megpihennek az izmok. A tükör kiemelésével, sőt a salakozással is végeztek volna ezen a napon, azonban a ce­mentes malterral összeragasz­tott téglák alatt vasgerendák és alagút található. Valamikor itt szállították kis csillékkel a szabadba a kazánház salakját, de most már semmire sem használják. A téglák kibontá­sa, u gödör betemetése most két-három nappal elodázza a 48 1-es (ilyen épül), egyszerű kitérő megépítését. Langstadler Ottó még 17 éves sém volt, amikor 1943. március 1-én a vasúthoz ke­rült. 50-ben előmunkás-tanfo- lyamra ment, s azóta ebben a beosztásban dolgozik. Szereti foglalkozását, s nem is menne el máshova, noha »a mi mű­helyünk hamar beázik-« — mondja, és télen bizony sok­szor kemény hidegben és hó­ban, esőben is a sínek mellett adódik munkájuk. Az egyik cukorgyári munkás javaslatára Varga Pista bácsi, aki ismerős itt (vágánygondo­zó a gyárban) elindult megsze­rezni, kölcsönkérni egy légka­lapácsot, ezzel mégis könnyeb­ben boldogulhatnak az alagút kőfalával, mint csak a csákány és saját karjuk erejével. Béni János, Tamás József, Kecskés Lajos, Tóth Imre a légkalapács tömlőjéért men­tek. Délelőtt talán Tóth Imre se­rénykedett a legjobban; ala­csony, erős izomzatú szőke fiú, valaki mókáiért és elevensé­géért azt ajánlotta, nevezzék el Móricka unokatestvérének. Imre nem tiltakozott e keresz­telőjénél, de nem tiltakozott akkor sem, amikor Kecskés La­josnak kellett mennie segíteni a talpfát arrább vinni, vagy bármilyen feladatot jelöl meg számára előmunkásuk. A nap időközben csaknem délre kapaszkodott már, el­készült a légkálapács összesze­relése. Imre vállalkozik a sú­lyos, rázós alkalmatosság ke­zelésére. Gelencsér József, Fejes Ist­ván és Sárán János családi problémáikról beszélgetnek. Nős mindegyikük, s bizony, gondosan el kell tervezni, hogy mire költik a keresetet. — Talán jobb lenne, ha át­mennénk a forgalomhoz, ott több lehetőség van valamilyen szakma elsajátítására — fon­tolgatják. Panaszolják, hogy hamarosan elérkezik a szakma ifjú mestere vizsgáinak ideje, de még mindig nem kapták még az összes könyvet, amely­ből készülniük kellene. Dél van, a hangosbeszélőn dalok szállnak az elcsendesült munkahelyek felett. A fiúk kibontják táskáikból az elemózsiát, térdükre tálal­va'ebédelni ülnek. Süt a nap, és hátuk, karjuk bronzszínén a fiatalság ereje ragyog. Akaratukból, értelmük­ből és erejükből így készül majd el a kitérő. — Jó étvágyat! Viszontlátás­ra, fiúk... Virányi Pál Kongresszusi verseny a nagybajomi fSldmüvesszüvelkezetben A Nagybajom és Vidéke ka elismeréséül a közelmúlt« sítást adott, aztán magára hagyta a kémfőnököt. Telt az idő, Atkáry gyűjtöt­te embereitől az adatokat. Kis, Bank utcai albérletében es­ténként könyvek közé másolta az összegyűjtött értesüléseket, mindazt, amit embereitől hal­lóit, azok pedig munkahelyü­kön, utcán, villamcson szedtek össze — s aztán eljuttatta Struzzieronak. A sajtóattasé két-három hetenként feluta­zott Bécsbe és mindig négy­öt magyar könyvét vitt magá­val. Olvasnivalót... 1954-ben már csaknem két éve működött a csoport, de komoly, igazi nagy »értesü­lést« még nem sikerült elcsíp­nie. Pedig mindannyian akar­ták az értesüléseket és a pénzt is. Atkáry megengedte magá­nak a nagy dőzsöléseket, ba­rátokhoz járt, ezresekben kár­tyázott, s most már négy nőt tartott, akik úgy jártak hozzá, mint másokhoz a háztartási alkalmazottak. Hogy esetleg lebukhat, mert nem dolgozik? Be volt jelentve az egyik kis­iparosnál, s nem a kisiparos fizetett neki, hanem ő: rend­szeresen leadta havonta a tak­sát és az ő utána fizetendő adót. Azt mondják, sókat akar a szarka... Így volt Atkáryék- nál is. Egy alkalommal, ami­kor kettesben társalogtak Struzzieroval, felvetődött, hogy a sajtóattasé szabadon mozog­hat a határon, nem ártana hát néhány pár nylonharisnyát be­hozni. — Én ezt jól el tudnám passzolni — vélekedett Atká­ry. — Lehetne hozni például iridium tollat is. Az a töttő- tollkisiparos, akinél én be pá­ban a szövetkezet kilenc dől-* gozója részesült kitüntetésben, közöttük Fehér János, Fehér László, Gölcz János, Horváth János kapták meg becsületes helytállásukért, jó munkájú« kért. a szövetkezeti mozgalom­ban szerzett érdemeikért »A szövetkezet kiváló dolgozója« megtisztelő kitüntetést. A földművesszövetkezet nem elégszik meg az eddigi ered- 1 menyekkel, növelni akarja hír­gyök jelentve, úgyis mmdig]nevét’ “ a jövőben még job- panaszkodik, hogy nincs elég“, ban, még eredményesebben Egyesült Földművesszövetke­zet már évek óta jól látja el feladatát; . a környék dolgozó parasztjainak közmegelégedé­sére működik. Az év minden szakában kiváló a szövetkezet áruellátása, és jól dolgozik fel­vásárló részlege is. Az fmsz negyedévről negyedévre ponto­san teljesíti áruforgalmi és egyéb részletterveit. A jó mun­külföldi anyaga. látja él feladatait. E célból a — Én. benne vagyok, ha te (| földművesszövetkezet dolgozói tovább adod - válaszolt SszlkMerveaetü]t Nyitásával ziero, aki most mar tegező vi-a szonyban volt a kém főnökkel, munkaversenyt kezdemenyez- Atkáry a kémtevékenység átok a pártkongresszus tisztele- mellett csempész, üzér seftekbeitéxe. A kongresszusi verseny­ig belekezdett. Egy alkalom-g mozgalom kibontakozásának mai Szegedi révén W2 JVapó-i versenyre WvtäJs leont, es egy kilo tort aranyat vásárolt fel majd továbbadta.}* szomszédos Mezocsokonya A sajtóattasé diplomáciai ko- földművesszövetkezetének dol­csiján., élvezve a diplomáciai gozóit. Vállalták, hogy egész mentességet, rendszereseújéven át tervszerű munkával, rendszereset, teljesítik idő- arányos tervüket. Ugyanakkor a forgalmi terv növelésével, a e3ü J felvásárlás jobb megszervezé­sével, önkiszolgáló bolt létesí­nyákat, tíz-tizenötezerszám az ifidiumtollat- Atkáryhoz dőlt a pénz... A kémfőnök éppen csempészüzlet lebonyolitásá- < ról tárgyalgatott ismerőseivel,' . .... amikor a késő esti órákban t teeevtí, a szövetkezet dolgozox­izgatottan rontott be Darvas Attila. — Kérlek, nagyon sürgős, személyes beszédem van ve­led. Szeretném; ha kettesben J maradhatnánk. hozzá J nak szakmai képzésével 25 000 forint megtakarítást érnek eL A szövetkezet igazgatósága ügyel arra, hogy ne csak a ? központ — Nagybajom — ellá­Atkdry azonnal elküldte ajtósa és felvásárlása legyen csempészeket, és máris Darvas f mintaszerű, hanem a szövetke­Attila rendelkezésére állt. — Most szállították az osz­tályunkra a százhetven olda-1 las sztálinvárosi tervdokumen­tációt. Ez egy óriási anyag, < zethez tartozó Jákó községé is, — A jákói dolgozó parasztok igényeinek kielégítésére ugyanolyan nagy gondot fordi­amelyben egész Sztálinváros i mnk, mint a nagybajomiákéra elrendezése, gyárak, lakóhá­zak és minden, ami csak ott létezik, benne van. Részletes térképek is mellékelve van­|— mondta Kányási Kálmán I elvtárs, a szövetkezet ügyveze- 'tője. — A közelmúltban Nagy­nak. Egyébként most kezd a f bajomban rendeztünk egy áru- munka igazán érdekessé vál- $vásárral egybekötött divatbe- ni, mert a mi intézetünk kap meg különböző, egészen fon­tos tervdokumentációs anya- f tűk Jákóban is új, modern gokat elkészítésre, illetve el- * áruféleségek kiállításával. lenőrzésre. Mit csináljunk? — Folytatjuk — VV. L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents