Somogyi Néplap, 1959. június (16. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-04 / 129. szám

jO^orri vfcT

Csütörtök, 1959. június

A falu ott nyújtózkodik a végtelennek tűnő réten. A fák jól elrejtik házait. Talán még a keszthelyi dombokból lehetne legjobban közibük látni, de azok kicsit mesz- sze kéklenek. Legközelebb a Kis- balaton és a nádasok közt kanyargó Zala folyó esik hozzá. Ez sokaknak ismertté teheti ezt a vidéket, amelyen észrevétlenül terpeszkedik el Vörs, a tót világból ittmaradt község, sok kisparasztjá- val, egy-két holdas szegényemberével, akik talán a legjobban mégis azért állták ki az idők viharát, mert világéletükben hallgattak az okos szóra.

Annak idején, amikor szóba került közöttük, hogy e tájon az állattartás lenne a legkifizetődőbb — mivelhogy sok a rét és a kaszáló —, akkor a vörsi szegényemberek (sokan voltak) az okosok módjára kaptak ezen a lehetőségen, és állatokat neveltek. (Már amennyire egy-két hold földön nevelhettek.) Egészen addig ezt tették, amíg nemrégen az újat, a jobbat keresés tüze legnagyobbat nem lobbant a vörsi emberek bensejében ... Igen, egészen addig, mig rá nem jöttek, hogy ennél is van jobb élet. Ettől az időtől (ez év márciusa) Kisba- laton néven szövetkezeti község Vörs. A 212 családos falu délutáni csendje azt súgja az idegennek: mindenki a mezőn van. Csak ha már a nádasokra ferdén esik a napsugár — hol vízimadarakra lesett felvevőgépével Homoki-Nagy István —, csak este lesz szokatlanul eleven a kéttantermes iskolával, villannyal, vasútállomással, művelődési házzal, no és hangosbeszélővel rendelkező falu: lobogó sörényű lovak vágtatnak végig; az utcán. Pöttyös nagy labdák szállnak

az árokparton, villany kattan a közös istállóban, ahonnan nagy tejeskannákkal igyekeznek az emberek .. . Igen, az emberek igen-igen érdekesek. Lázas tevékenységben ég valahány, sürög és pattog, mintha sohasem lett volna mindig gondokkal megrakott, földet néző egyéni paraszt. Nagyot és felszabadultan tudnak kacagni verejté- kes homlokukra tolt hetyke kalapjuk alatt. Mintha most érkeztek volna valami hosszú útról. De sebaj a fáradság. Megint, mint a vörsiek mindig, most is meglátták az újban kínálkozó lehetőséget. Itt Vannak már a Kisbala- ton Termelőszövetkezetben . . . Megérkeztek.

Szólt a falu

Hol van már az ifjúi lelkesedés, a fantázia élénk szárnycsapása, a mindent legyűrő ambíció ... ? Hová lett, bizony hová lett — sóhajtják a hatvanévesek, és úgy érzik, hogy feleslegessé váltak. Vajon Sohell Jenő, aki ugyancsak 60 éves. és akivel most ismerkedtünk meg, tán másféle gondolatokkal foglalkozik? Azokban a napokban, amikor a közös gazdálkodás útjára lépett ez a falu — amelynek 1922 óta ő is lakója —, valami benne is megmozdult. Olyan gondolatai támadtak a Keszthelyi Gazdasági Akadémiát végzett idős mezőgazdásznak — aki már dolgozott állami gazdaságban is, és tisztában van a nagyüzemi gazdálkodás előnyeivel —, hogy ez a kibontakozó új élet, alkalmat kínál a nagyüzem minden lehetőségének kiaknázására. Ekkor a Gyapjútermelő Vállalatnál dolgozott, de figyelt, és sokszor felbuzdult azon, hogy faluja népe, amelyet mindig nagyon szeretett, végre egyszer s mindenkorra megtalálja a boldogulás útját. Valahogy úgy beleélte magát a kibontakozó új életbe, hogy azt vette észre: tervez, szá- mítgat. no, nem a maga megélhetéséről, hanem a faluéról. Beleélte magát, és következetesen latolgatta a lehetőségeket.

—... Állattenyésztés! — ezt feltétlenül szorgalmaznotok kellene — biztatta önmagában a falusiakat. De ez nem elég ám! Itt van ez az áldott, hatalmas föld, amelyet végigszel egy vízbő csatorna. Micsoda remek kertészetet lehetne itt csinálni. Alig egy dobásra ide a Balaton-part... Hogy vennék ott a korai kerti növényeket!

De mi köze neki ehhez, hiszen nem az ő dolga. Aztán egyszer csak kopogtattak Jenő bácsi ajtaján. (Csak így hívják.) Jöjjön a szövetkezetbe elnöknek. Az incok rövid volt: így akarja a falu. Milyen különös az élet! A szabadszálláson már egész gulyára való a közös

Akol — távol a falutól

állomány. Friss növények bújtak ki a kertészet zsíros földjéből. Igen, Schell Jenő bácsi,

Sok minden megváltozott

a tavasz óta Vörsön, mert az új élet frissítő szele betört a faluba. Sok újat, sok tanulni- valót hozott a parasztoknak ez az esztendő. Mindenekelőtt meg kell tanulniuk közösségi szellemben, vagyis új módon élni, dolgozni. Ez nem megy könnyen, tanulópénz nélkül. Nincs külön egyéni érdek, csak közösségi. Aki vét a szövetkezeti rend ellen, az vét az egész közösség érdekei ellen. Ennek a szellemnek az emberi tudatba való belenevelése nem megy máról holnapra. A kisgyermek is csaK egy-két rövid lépést bír

Itt is, mint általában az újonnan alakult termelőszövetkezetekben, jelentkezett az istállógond. Hol szállásolják el a közösbe vitt állatokat, melyik gazdánál lenne mód nagyobb férőhely létesítésére — ez volt az egyik fő probléma az összefogás után. A tagok nem töprengtek naphosszat, hanem munkához láttak. Építőbrigád verbuválódott, s távol a falutól kijelölték a nyári szállás helyét. S ma egy délről nyitóit, nádfedeles épület biztosít védelmet 83 szarvasmarhának. A szükséges faanyagot bent a faluban faragták ki. Futó Vendel, az építkezés vezetője jegyzetfüzetében lapozva visszafelé pergeti az időt:

— Április 24-én kezdtünk munkához. Budai István, Tóth István, Vince József, Futó István, Tóth József voltak a brigád tagjai. 40 kocsifuvarba került az anyagok kiszállítása. Pénzt csupán a nádért (5000 forintot) és a szükséges kapcsokért, drótokért, szegért fizettünk ki. Május 10-re elkészült az akol. Ha kívülállók építik, testvérek között is belekerült volna 25 000 forintba.

S Futó Venoel gondolatban már odaképzelte a nyugat-dél irányban húzódó akolhoz az L- alakú fordítást is. A legeltetési lehetőség szinte korlátlan. Ameddig a szem ellát, legelő húzódik, igaz, nem a legjobb

elég dólgot. Teljes szívet, olda- adást követel ez a munka is, akár a kapálás vagy az aratás.

Szabó János elődei rév(V:ek voltak. Neki már nem maradt a »folyékony talajból«. A víz

Valóságos tábori élet a miénk — mondja Szabó bácsi.

visszahúzódott, láp maradt utána, majd fű nőtt’a lápon, s ő nem komppal, hanem csordaőrzéssel keresi a mindennapit. Az ősi foglalkozás színterét elmosta az idő, s a messze visz- szanyúló emlékezésen kívül alig jelzi valami a múltat. Ma egy új akol, de holnap tán már

Akit haza szólított a falu.

a szakember, aki eddig csak álmodott az ideális állattenyésztésről, a mintakertészet- ről, most a Kisbalaton szövetkezet elnöke, s valóra váítja álmait. De nem egyedül, együtt a faluval.

Miért ragaszkodott ehhez az emberhez annyira a falu? Mert tudós és szerény, mert emberséges és határozott, mert mindig azt akarta, amit a falusiak: szorgalmas munkával boldogulni. Ami a 60 éven felül még hátra van neki, azt egész szívvel erre szánja.

Hol van az ifjúi lelkesedés, az ambíció, a fantázia csapon- gása? Itt, benne, a 60 éves emberben, itt dübörög; alkotóerejével utat kér magának az ifjúság mindhárom tulajdonsága, mert szólt a falu, és aki szereti népét, az a hívó szóra csomagol, elindul, és újra kezdi az életét..:

Két hét alatt készült el ez a karám.

megtenni először, aztán ahogy növekedik, mindig többet, mindig többet lépeget, míg végül egész szaporán fut. így vannak a vörsiek is a szövetkezettel. Nagy lendülettel vágtak bele az újba, de még számos nehézségen át kell gázolniuk. A brigádvezetőknek elég fejben tartani a sok parcellát, annyi van belőlük. Nem dolgozhat rajtuk még gép, nehezebb a szervezés, az irányítás is. Idő is fecsérlődik így. No de ez a kezdet, lövőire már másképp lesz!

minőségű, azonban tavasztól

őszig talál rajt harapnivalót a gulya.

A fejősteheneket és a borjakat a faluban — egyelőre négy helyen — szállásolták el. A Kisbalaton Tsz-ben ' aránylag rövid idő alatt megoldódott az istállóprobléma, s tegyük hozzá: külső segítség nélkül.

Simon Lajos meg Szabó János (Révész) őrzi a szövetkezet gulyáját.

— Igazi tábori élet a miénk -T mondja Szabó bácsi. — Szent Márton napjáig be se megyünk innét.

Élelmet, tiszta ruhát megfelelő időközökben küld nekik a falu. Látszatra csupa gondtalanság az életük. Ha delel a nyáj, ők is árnyékba húzódnak, méricskélik az időt, felhők futását figyelik. Valójában azonban nyugalmuk sohasem teljes. A felelősségtudat nem alhat el bennük. Ha vihar készül, ne n maradhatnak kint az állatok. Vizet húzni, almot szórni alájuk, l'C”~lni a beteg v?*v sérült jószágot, mindez ad éppen

egy korszerű istálló hirdeti: az ember lépést tartott az idővel. Ha öt év múlva megkérdeznénk Simon Lajos bácsit vagy Szabó Jánost, bizonyára hallanánk ezt a kifejezést: ja, az akkor v*olt, azóta sok minden történt..;

A vezérkar

Az est szürke leplével borul a szövetkezeti falura. Benépesednek a hazafelé vezető dűlő- uták. Ismét vége egy munkában eltelt napnak. Lassacskán elközeleg a közösen eltöltött századik nap is. A karámba siet a szarvasjószág, s a még egyéni istállókba a legelőről hazatérő ménes. A lovak patái alatt porzik az út. A mezőn dolgozók eleget tettek egy napi kötelességüknek, teljesítményeik feljegyzését a munkacsa- optvezetőkre bízzák Aztán va- '«rrához fognak, szórakoznak, vagy elteszik magukat másnapra. De a Kisbalaton Tsz 4záben még villany világít, így tehát bizonyára dolgoznak benn. Az imént érkeztek ide a brigádvezetők, hogy a szokásos módon estéről estére számot adjanak a mindenhová eljutni képtelen elnöknek meg agronómusnak. így csinálják ezt már alakulás óta, s mint bebizonyosodott, sok értelme, sok haszna van ezeknek az esti beszélgetéseknek.

Böröcz János bácsi, az első érkező, aki Ballér Ferenc agronómussal a másnapi munka felől folytat párbeszédet.

— Találtam babnak egy darab földet, nagyon perjés, vessünk, Feri bácsi, mert nehéz lesz megkapálni, hagyjuk meg azt a földet csalamádénak.

Schell Jenő tsz-elnök:

— Akkor rendben van. Azt ajánlom, hogy a halastó melletti, a Marci Jóska által felszántott kétholdas darabot vessük be babbal. A vetési sor- és tőtávolságot úgy állítsuk be, mint a kukoricánál. Negyven kiló magot számítunk holdanként.

Böröcz már elmenőben van, mert mint mondja: takarmányról kell gondoskodnia az otthoni jószágnak, de az ág- ronómus még utána szól:

— A Pintér Magdára gondoljon ám, nehogy kifelejtsék a munkából! Nagyon szorgalmas lány. minden munkából kivesz; a részét — teszi hozzá magyarázólag.

Böröcz Lajos, egy másik brigád vezetője bejelenti, hogy 81 petrence lucemaszéna hordásra vár. Az a kérdés: hová.

Az elnöknek az a véleménye, bárhová, csak a lovak közelébe ne. Felhördül erre Böröcz Lajos — lévén fogatos brigádvezető —, mint akit fájdalmasan érint ez a kérdés.

— Hát a lovak nem érdemlik meg a jó szénát, hiszen azok dolgoznak.

— Azt én nem mondtam —

vágja rá az elnök —, de a tavaszra is kell takarmány. Voltam Nagybajomban az állami gazdaságban, ott a kocsisok kifúrták az istálló meny- nyezetét, mivel a padláson volt a zab. és ott folyatták le a lovaknak az abrakot. Ismerem a lovas emberek természetét, azért mondom, hogy a kocsisokra vigyázni kell.

— Hát ami igaz, az igaz —* szól közbe helyeslőén Böröcz —, lesz olyan huncut ember, aki a pajtáról is leveri a lakatot, csakhogy dupla adagot szerezzen a lovainak.

A kertész brigádvezető — jó megjelenésű fiatalember — a fűkaszálást szorgalmazza, míg el nem önti a rétet a víz, mert aztán már rá se néz a fűre a jószág. Aztán meg: jó

volna a csalamádét is elvetni, mert későn lehet etetni. Megint más: »Javasolom, hogy iraktorral szántják fel a perjés főidet, hogy a perje elszáradjon. őszig nem vetnénk bele semmit«.

Elnök: »Én jobbnak tartom a nyár végén felszántani, hogy az augusztusi kánikula elégesse a perje gyökereit«.

Valami furcsaság is szóba kerül, hogy ti. valaki kukoricával saját magának bevetette a krumplinak előkészített földet. Ballér Ferenc tréfával vágja él a dolgot.

— Hát igen. vannak még »élelmes« emberek. — De aztán amint megtudjuk, nem is tréfadolog ez. mert: hamarosan véget érnek a földmérések, és akkor kiugrik, ki követte el a szabálytalanságot. Ebben az évben még mindenkire rábízták: ott választhatja ki a háztáji földjét, ahol akarja. A legtöbben a bevitt földjükből választottak. Ám elvtelen engedékenységre nem voltak kaphatók a vezetők, a törvényesnél többet senkinek sem engedtek elfoglalni. S így van rendjén. A rendhez hozzá kell szoktatni az embereket. Hogyan is lehetne rend, szervezettség nélkül elképzelni egy nagyüzemi gazdaságot? Bizony a község érezné ennek hiányát és kárát

„...cserebogár, sárga cserebogár...'

Itt bizony nem azt kérdi" tőled, mikor, hanem jön-: lesz-e még nyár? Szabó Gyui bácsi szeretné, ha lenne méf jó néhány nyara. A 82. életévét tiporja a még most is pirospozsgás képű, virgonc öreg ember. Ha! így, tavaszi estéker. vacsorához ül a kis konyhában, régmúlt ostoba háborúk szomorú élményei helyett szívesebben beszélget a falu mai egészen másfajta, az új, szebb világért folyó harcáról Mert ez igen! Itt minden paraszt megmutathatja, menny: tehetség szorult a fejébe. A; ész, az ötletek, a kezdeményezés szép virtusos hónapja ezek Vörsön 1959 tavaszán Csakhogy hiába jókedélyű már nem állhat csatasorba •' munka mezején. És ez, ha íg: vacsoratájt órájára néz, mindinkább eszébe jut. Tik-tak, az idő eljárt... És mosolygós arca egy kicsit elszomorodik. Csak szemlélni tudja már a szeme láttára kibontakozó életet, de tenni már nem teJár az óra, jár.«.

hét érte. És ha valami elszo-' móri tó lehet az életben, akkor — Gyuri bácsi szerint — ez igazán az.

* * *

Persze, Önámítás volna mindent szépnek, a legrendjén- valóbbnak feltüntetni, ami ma Vörsön van. Nem tartanak igényt erre a falubeliek sem. Nem tagadják, hogy vajúdással születik, érlelődik az új. így hoz később leszakításra érdemes gyümölcsöt a szövetkezet is. Az emberek öntudata nem változik meg máról holnapra. Persze, hogy akadnak itt is egyenetlenséget szítók, rendbontók. A legutóbbi közgyűlésen is volt ilyenre példa. Olyanok járatják a szájukat, akik jóformán még semmit vagy alig-alig tettek valamit a szövetkezetért. És persze, hogy semmit sem adott rájuk a tagság. Sokan kinevették őket. A tagság bölcs, s tudja, hogy nem lehet jó nekik, ami jó néhány rendbontónak. Bölcsen döntenek és cselekednek most is* akár csak a tavasz elején és azóta is tették.

Gőbölös Sándor—Szegedi Nándor—Varga József

Budai György, a Keszthely! Mezőgazdasági Akadémia harmadév« hallgatója is visszakészül a faluba. •,