Somogyi Néplap, 1959. május (16. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-10 / 108. szám

A SOMOQYI NÉPLAP KULTURÁLIS MELLÉKLETE

litóhang

A SOMOQYI IRODALMI HÉTHEZ

A somogyi írócsoport 1957. évi megalakulása óta az idén másodszor rendeztük meg a somogyi irodalmi hetet. Ez a tény kétségtelenül megyénk irodalmi és kulturális életében a jó előrehaladás, a fejlődés jele.

Az idei irodalmi héten ismét neves budapesti írók és költők, mégpedig Fodor József és Jankovich Ferenc Kossuth-díjas költők, Csohány Gabriella és Földeák János írók látogattak el hozzánk. Miként a múlt évben, az idén is segítséget nyújtottak az időszerű irodalmi kérdések megbeszélésére, megvitatására, és a somogyi írók egy csoportjával együtt közös irodalmi esten mutatkoztak be a közönségnek. Uj színt jelentett az irodalmi hét műsorában a közelmúltban megindult pécsi Jelenkor című folyóirat írógárdájának szereplése.

Az elvi kérdések tisztázására irodalmunk mai helyzetéről rendezett irodalmi ankéton és főképpen a budapesti és a pécsi írókkal folytatott megbeszéléseken adódott alkalom. Amint Fodor József vitaindító előadása után megfigyelhettük, a fő kérdések, amelyekhez a felszólalók hozzányúltak, az »öncélú irodalom« létjogosultsága, a népi írókról indított vita és a szocialista realizmus időszerű feladatai voltak. Az első kérdésre talán Csohány Gabriella válaszolt a leghatározottabban, amikor figyelmeztette a hallgatóságot, hogy az irodalom »öncélúságának« propagálása, dicsőítése, előtérbe helyezése bizonyos esetekben (ha művelőik és kedvelőik tudatosan és tervszerűen kerülik a mai valóságot), ártalmas és veszedelmes lehet mert eltorüaszolja a mai írók elől a fejlődés lehetőségét Ezzel szemben a szocialista realizmus — ahogy a felszólalók megfogalmazták — nem elméleti csodabogár, nem is esztétikai fogós kérdés, hanem egy roppant egyszerű és természetes írói magatartás. Az a feladat, amely előtt minden idők írói álltak, hogy ti. ne hunyják be szemüket készakarva a valóság tényei előtt, hanem arról is írjanak bátran, művészi gonddal, amit a mai * életben látnak, tapasztalnak.

Fodor József a vita folyamán többször is utalt a maHázban. Jól sikerült a TRANSZVILL-ban (Vaskom- hinát) és a Cukorgyárban tartott irodalmi előadás. A szereplő írók és a dolgozók is érezték, hogy ezen az úton tehetnek a legtöbbet megyénk irodalmi életének további fellendülése érdekében. Mert miről van szó?

Ha az irodalmi hót visszhangját próbáljuk összegezni, a sikerek mellett annak a keserű beismerésnek is hangot kell adni, hogy az irodalmi hét nem minden rendezvényén láttuk ott dolgozóink tömegeit olyan mértékben, ahogyan a rendezvény színvonala, a meghívott illusztris vendégeink megérdemelték volna. Az a véleményünk, hogy az üzemekben, munkahelyeken tovább kell folytatni a kulturális előadások, irodalmi estek rendezését, a dolgozók tervszerűbb kulturális nevelését.. El kell érnünk, hogy a kulturális munka minden szervezeti életnek (akármilyen keretben történjék is az) szerves részévé váljon. El kell érnünk, hogy a dolgozók tömegei tisztábban lássanak a kulturális forradalom kérdéseiben, ismerjék az ilyen jellegű feladatok fontosságát, és a mi esetünkben az irodalmi élet újjáteremtéséérl folytatott munka és harc jelentőségét is tisztán lássák. Ezért az üzemekben rendezett irodalmi estek'úttörő jellegűek, és azokat tovább kell folytatni.

Szimbolikus jelentőségű volt, hogy a megyénkben időző budapesti Írók két dolgot akartak feltétlenül meglátogatni: a

szigetvári Zrínyi-várat és aj Kaposvári Textilműveket.

Az egyik helyen a magyar | múlt harcos, haladó hagyomá- j nyalnak az emléke elevenedett ! meg előttük, a másik helyen,! a Textilművekben szocialista! iparunk egyik modem, gép- * óriásokkal felszerelt nagyüze-| mében órákig tanulmányozták J a bonyolult, nagy részben gé-i pesrtett mun kafolyamatok at,!

és beszélgettek a dolgozókkal ? munkájukról.

Visszatekintve az irodalmi ! hét eseményeire, meg kell ál-1 lapítanunk, hogy a sikerek ? mellett hibák is voltak, még-? pedig főképpen abban, hogy | nem használtuk ki teljesen at felvilágosító és propaganda-? munka minden kínálkozó le-1 hetőségét. Ebből okulnunk ? kell, és a jövőben munkánkat! ebben az irányban is jobbá! tökéletesebbé tenni. Másrészt! az irodalmi hét ismét igazolta,| hogy a megyei írócsoport mun-j kájának elvi vonala helyes, és! hogy további tartós eredmé-I nyékét csakis ennek a vonal-? nak a töretlen folytatása hoz-! hat. Budapesti vendégeink ezt? a velük folytatott beszélgető-» seink folyamán hangsúlyoztak? is mondván, hogy ma már ? nincsenek régi értelemben vett! fővárosi és vidéki írók, csu- f pán a fővárosban és vidéken ? élő írók, akiknek lehetőségeik-1 kel, képességeikkel és rendel-1 kezésükre álló eszközeikke] t vállalniuk kell — a magyar! irodalom haladó hagyományai-? hoz méltóan — dolgozó né- ? pünk jobb jövője érdekében a { rájuk eső feladatot. ♦

Dr. B. L.{

ÜJ KÖNYVEK j

A Kossuth Kiadó népszerű sorozatában megjelent Haeckel » Van-e élet a halál után-« és Jahot >-Van-e őrök igazság?-« című ismeretterjesztő munkája. A Magvető közreadta Móricz Miklós érdekes irodalomtörténeti tanulmányát »Móricz Zsigmond indulása« címmel. Megjelent Dutka Ákos, a nagyváradi »Holnaposok« egyetlen élő tagjának regénye, »A nagy kaland«. »Előjáték« címmel fiatal prózaírók antológiája jelent meg.

Uj Jókai-kötet: >*A két Trenk Frigyes«. Az Orosz Remekírók-soro- zat új kötete Krilov örökbecsű meséinek gyűjteménye. Shakespeare Szonettjei egészvászon és bőrkötéses kiadásban láttak napvilágot. Bibliofil, kisalakú kiadásban jelent meg Wilde »A readingi fegy- ház balladája« című remekműve.

Uj verseskötet Reményi Béla »Zsákmány«-a és új novelláskönyv Balázs Anna »Egy öregember szerelme« című kötete.

Bertok László:

Aratás előtt

Vései -utcán ma este hallgatóznak a fák, lesik zöld ágbogaikkal, mit üzen a világ.

A Napot valaki ledobta, a Túlsó-dombra esett.

Elszaladt megnézni öcsém meg egy sereg gyerek.

Bokrokba bújt cl a leértünk, az utcán lapul a por. Félholdnyi felhőt szegeztek az égre hat órakor.

Merev itt minden, azt hinnéd, az élők alszanak?

Nézd csak, az élet csatangol a tömzsi fák alatt.

Az árokban játszik két

csöppség,

hordják a homokot.

Amott egy sereg kapás jön. A csorda poroz ott.

És idehallik, a Külsőréten valaki kaszát kalapál, mert jövő évi kenyerünkkel elénk feküdt a nyár.

BELLYEI LÄSZLÖ:

Kökénybokor

Agyagos réten,

Szikkadt talajon Fű se terem meg.

S mint szűz hajadon,

Kökénybokor tűz Csokrot a rétre:

Tavaszi fagytól Virágját féltve.

Boldog bizsergés Fehérük arcán,

Méhek szállnak rá, Érzése pajzán.

Tótágast állva Süt le a nap rá,

Tű’árad kcdv°- Tavasz van, hajrá!

Bokrok szegény«

"'ázza a r'"' '

Évente es 1 Féktelen, be-«1 U.

Agyagos réten,

Szikkadt talaji n Fű se terem ir.t’.

S mint szűz hajadon,

Még a kökény is Cifra menyasszony: Pomp«, virágzás Minden tavaszon.

i M. J. SZALTIKOV-SCSEDRIN

— Halálának 70. évfordulójára —

{ C zaltikov-Scsedrin mun!

* kJ kássága igen sok vonatkozásban rokon Puskinéval, aki egy költeményében {így kiáltott fel:

? Oh, lángoló szatíra lelke,

! Jöjj, halld szívem hivó szavát!

! Nem lyra kell most, - add ? kezembe

? A Juyenálok ostorát.

! Scsedrin a klasszikus orosz ! irodalom legjobb hagyomá- ! nryainak megtestesítője. Mű- ? veinek emberi és világviszonylatban ható értékét igen (nagyra becsülték mind Marx >és Engels, mind pedig Lenin, j Alkotásaiban a régi, önkény- ! uralmi Oroszország a maga í tel jes valóságában tárul elénk. > Életműve letépi ?. kizsákmá- í nyoló osztályok álarcát, meg- í mutatja az osztályrendszer j vadállati lényegét, amely a . törvényre emelt rablásra, a ? kapzsiságra, az embernek em- S bér által való kizsákmányolá- \ sára épült.

Mihail Jergrafovics Szalti- ; kov-Scsedrin 1826-ban szüle- ! tett a tveri kormányzóság I Szpasz-Ugol nevű falujában. ? A leendő író gyermekkora óta ! közvetlen közelről szemlélhet- ? te és élhette a feudális függő- ♦ ség minden borzalmát, a Csanádi zsarnokság minden ször- ! nyűségét. Tízéves korában a I moszkvai nemesi intézet tanuI

lója. Innen két év után mint kitűnő tanulót áthelyezték a carszkoje-szeloi líceumba. Míg , e líceum Puskin korában a ! szabadságszeretet fészke volt, | ekkor — Scsedrint idézve — ♦ nem volt más, mint a »minisz- ? terek palántás kertje, kor- S mányzásra hivatott csecsemők

j intézete.«

iparkodott a tanári kar a butítás és szédítés rendszerével, a növendékek jó része — közöttük Scsedrin is — fokozott szellemi életet élt. A fiatal Scsedrinre különösen nagy elkötelező hatással voltak Bje- linszkij cikkei, aki ez idő tájt az utópista szocializmussal foglalkozott szenvedélyesen.

Szaltikov-Scsedrin tevékenységének kezdetét elbeszélései jelzik, így az »-Ellentétek« és a «Zavaros ügy« című elbeszélés. Mindkét mű a szociális egyenlőség témáját veti fel. Az elbeszélések közül az utóbbi, amelyben Scsedrin a társadalmi uralkodó osztályok ragadozó természetét leplezte le, a »Házi Emlékiratok« című folyóiratban jelent meg. Tekintettel arra, hogy e munkája közvetlenül a franciaországi forradalmi események után látott napvilágot 1848 márciusában, felkeltette a cenzúra figyelmét. Az írót letartóztatták, és Vj atkába száműzték. Itt kilenc évet töltött, de a száműzetés évei nem múltak el terméketlenül. Életcélját egyre inkább a nép szolgálatában ismerte fel. A száműzetésből I. Miklós cár halála szabadította ki. 1856 elején tért vissza Pétervárra, ahol az »Orosz hírnök« című folyóiratban már augusztusban közreadta a »Kormányzósági vázlatok«-at, amely méltán büszkesége az orosz klasz- szikus irodalomnak.

1

868—1884-ig születtek legzseniálisabb művei: »Egy város története«, »Jószándékú beszédek«, »A Galavjov- család«. Gazdag alkotói életének utolsó éveiben jelentek

meg meséi, amelyek valójában Azonban bárhogy ’ maró szatírák.

CARL SANBURG:

ESTI VÍZESÉS

Hogyan becéztél engem? —

S miért hagytál oly hamar magamra?

Varjak károgása száll a szélben,

Aztán csendben a szél egyedül marad.

Halk, bánatos dalok

Sírnak szomorúan a völgyeik felett,- Korai csillagok csend-legelőin.

; Madár és ember csorgatja le egy fáról

• Álom-énekének esti vízesését.

♦

♦

j Hogyan becéztél engem? —

? S miért hagytál oly hamar magamra?

♦ Ford.: Virányi PáL

gyár irodalom haladó hagyo-T mányaira. Arra az adottságra, f hogy nálunk az írók minden { időkben a nagy társadalmi és ♦ politikai kérdések felé is for-| dúltak. Ez annyira kötelező ? volt a magyar író számára (de? más népek irodalmából is le-? hetne példákat említeni!), hogy} az író vagy a költő nemegy-1 szer a politikusoknál is világo-f sabban látta a kérdéseket, és? így a forradalmak viharmada-í rává, a társadalmi haladás út- ? törő fákiyavivőjévé vált. A I magyar költészetnek ezt a ha-? gyományos jellegét hangsú-! lyozta a somogyi írócsoport is! alakulásától kezdve. A csoport! a somogyi íróktól a mához? szóló írásokat kér és vár. ?

A népi írókról folytatott vi-f tában Földeák János vélemé-I nyéhez csatlakozunk. Helyesel-! jük, hogy az MSZMP Közpon-f ti Bizottságának elméleti* mun- ? kaközössége állást foglalt eb-? ben a kérdésben. Ha az állás-! foglalást követő vita még nem! is hozott teljesen leszűrt és? kikristályosodott eredményt ? (mint ahogy nem is hozhatott!),! az »állásfoglalás« így is kiip-| dúló pontja a népi szemlélet? helyes értékelésének. Erre a? dokumentumra, valamint fel-? szabadulás utáni irodalmi éle-! tünk pártszerű értékelésére f

nagy szükség volt azért is,? hogy az írók és olvasók tisztán! lássák maguk előtt az irányt, ? amerre haladniuk kell.

Az irodalmi esteken és az! ankéton kívül irodalmi rendez-} vényeket tartottunk üzemiben, ? munkahelyein is. így a fiatal? Kanogyi írók estjét az Ifjúsági1

A magasfeszültségű árammal telített drótsövény szabályosan ketté szelte a barakktábort. Az egyik az »A« büntető, a másik a »B« büntető volt. Nem mintha az ábécé sorrendben következő táborok nem mind büntetek lettek volna. Csak a rend kedvéért nevezték és regisztrálták így az egymás mellett húzódó táborokat. Szabályos két barakkutca nézett szembe a dróttal. Egyforma távolságra voltak felállítva a barakkok, egyforma volt az út és rajta a fekete por a kijáratig. Minden aprólékos pontosságról és a tervezők rendszeretetéről tanúskodott. A kora reggeli órákban a két szemben álló embercsoport is egyforma volt. Üres, minden érdeklődés nélküli arcok sokasága. Lehajtott, kopaszra nyírt fejjel, leeresztett karokkal álltak, mintha a föld húzta volna őket. Csak egy fej hajolt ki a sorhói, és kutatva fordult a drót másik oldala felé. Egy vékonyka kar lendült a magasba és integetett. Anya és lánya köszöntötték egymást így minden reggel.

— Évike, vigyázz! — szólt a mellette álló lány. — Jönnek az SS-ek! — Még otthonról barátnők voltak Judit és Évike.

öt, tíz, tizenöt és így tovább, számolták az SS-ek mindkét oldalon. Majd noteszbe írták a létszámot. Előbb az élőket, utána a drót mellé felhalmozott hullákat. Rendnek kell lenni.

Vége lett az »áppel—nek. óvatosan álltak a villanyA balálfáborban

árammal telített drót két oldalán.

— Évikém — szólította az anya a kislányt, mintha simogatná —, piszkos az arcod.

— Mindig félrelöknek a csaptól! Én nem tudok úgy tolakodni, mint ők — mondta panaszosan. Judit is odament a kerítéshez.

— Klári néni, tessék megszidni Évit, nem akarja megenni a levest. Hiába mondom neki, ha élni akarunk, mindent meg kell ennünk, amit adnak.

— Nem igaz, hogy az ehető! Csak ők mondják rá, hogy az leves. Rá sem tudok nézni — mondta, és összerázkódott az undortól.

— Évikém, ha kiosztják a kenyeret és a margarint, odaadom neked. Én meg azt nem bírom — hazudta anyai szerétéiből. Pedig gyermekén kívül nem is volt más gondolata, mint a kenyér.

A délutáni kenyérosztás után odaállt a dróthoz, és várta Évikét. Egy pillanatra fel is tűnt a kislány feje a sokaságból, de aztán elvesztette szem elől. Már fütyültek a blokk- vezetők, de Évike nem jelentkezett. Mi történhetett vele? — tűnődött a földön fekve, szorosan a többi rabtársához préselve. Kenyere ott lapult ruhája alatt, és kínzó fájdalmat érzett üres gyomrában.

— A margarin el fog olvadni — jutott eszébe. Érezte, hogy gondolatait a marcangoló éhség súgja, de hősiesen ellenállt neki.

— Csak nincs valami baja? — szorította össze szivét a kétségbeesés.

Hosszú gyötrődés után elaludt.

Reggel hiába kereste Évikét. Csak Judit jött a dróthoz.

— Klári néni, ne tessék megijedni — mondta leszegett fejjel —, Évi nem jól van, és a blokkvezetőnö megengedte, hogy a barakkban maradjon.

— Mondd, mondd, hamar, mi van Évikével? — nyögte, és könnyek peregtek szeméből.

— Nem tudom, csak azt mondta, hogy szúr a háta és fázik — felelte Judit, és nem mert az asszony szemébe nézni. Az asszony kábultan tekintett körül. Zavaros agyában csak egy gondolat volt világos: látnia kell gyermekét. Lába a blokkvezetőnö elé vitte, maga sem tudta, mit tesz. Nem látta a csoportot, csak a blokkvezetőnőt nézte.

— Át akarok menni a »B« blokkba — mondta remegő hangon.

— Állj be a sorba, és ne lá- batlankodj itt! — kiáltott rá a blokkvezetőnő, és már fordította a csoportot a konyha elé. Ott egy írnok várt rájuk.

— Mondjátok be a számotokat — mondta rossz németséggel.

— 22 222 — diktálta be számát az asszony. — Nem vagyok már Klári, sem Kreizler Istvánná, csak egy szám vagyok — gondolta keserűen. Aztán kinyújtott karjukra rakták a kenyereket, olyan magasra, hogy alig láttak el fölöttük. Irtózatosan hosszútiak tűnt az út. Klári összeszorította száját, az erőlködéstől kidagadtak a nyakerei. Még egy lépést... még egyet... Muszáj kibírnom, látnom kell Évikét — bíztatta magát. Végre lerakhatták terhüket. Klári karja tele volt kenyérhéj okozta horzsolással, keze mint fadarab, érzéketlen volt. De ő mindezzel nem törődött.

Amíg a többiek kenyerét számolták, ő a 12-es blokkba rohant. Nem ismerte a járást, csak ösztönei vezették. A bejárattól nem messze meglátta Évikét: a földön feküdt, mellette volt Judit. Odafutott. Fölé hajolt, és úgy, mint régen, súgta: — Kislányom, mi fáj?

— Vizet kérek — súgta a lány, és láztól csillogó szemmel nézte, de olyan idegenül nézte anyját. Az asszony tehetetlenül tördelte kezét, nézte gyereke picire fogyott arcocskáját és furcsa, messzire tekintő szemét. Ordítani akart kínjában, de egy hang sem jött ki torkán.

— Jaj, Klári néni, tessék visszamenni, baj lesz, ha valaki itt találja — rém.üldött Judit. — Majd én hozok Évikének vizet, csak tessék menni.

— Mi baj érhet még engem? — gondolta, amíg odaszorította arcát kislánya forró homlokához. A félelem azonban engedelmességre bírta. Úgy ment a többi rabnö között, mint aki még az előbbinél is nehezebb terhet cipel. Percek alatt öreg asszony lett belőle.

A nap úgy telt el, mint a többi, de ő nem tudott róla. Minden kifutott belőle, csak a félelem és a bánat maradt meg tudatában. Este úgy feküdt le, mint a többi rabnő, de álom nem jött szemére. Reggel rohant volna a dróthoz megtudni, mi van Évikével, de meg kellett előbb várni az élők és holtak számlálását. Utána indult a dróthoz, ahol a hullák egy rakáson voltak felhalmozva. Az asszony mint a holdkóros közeledett, és kinyújtott keze egy pici halott arcócskát érintett. Görcsös rándulással a kislány fejéhez tapadt a keze.

Megérkezett a hullaszállító kocsi. Az ügyeletes SS közel ment a kerítéshez, majd felkiáltott: — Donner Wetter! Kapcsoljátok ki az áramot!

És noteszában kijavította a hullák számát...

Miller Bénát*