Somogyi Néplap, 1959. május (16. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-05 / 103. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Kedd, 1959. május 5. nZa dj w U. JííiklJi Visszaemlékezések Rippl-Rónai Józsefre A SZERKESZTŐSÉG ROSTÁJÁBÓL Nagy reménység volt, míg élt. Rettenetes halála éppen ezért okozott nagy megdöbbenést az új világért harcolók táborában. Radnóti Miklós nehéz időket élt át: az első világháború, a Horthy-rekació, majd a rövid, de annál vészterhesebb nyilas éra idejét. Mindenütt nyomor, kétségbeesés, halottak. Mindenütt borzalom. Már élete is így kezdődött: születésekor meghalt anyja és ikertestvére. Apja is rövidesen itthagyja az életet. Ezek a szomorú családi események, amelyek életének első benyomásait jelentik, egész életére árnyékot vetnek. A rokonok jóvoltából gimnáziumot végez Budapesten, majd Szegeden tanári oklevelet nyer. Költői tehetsége korán jelentkezik. Még budapesti gimnazista korában megjelenik első verseskötete (Pogány köszöntő, 1930), melyet csaknem minden évben új kötet követ. Költészetének alaphangját a néppel való szoros kapcsolat adja meg, ez segíti fejlődését is a mind nagyobb magas Ságok felé. Budapesten megismeri a proletárok életét. E proletárélmények után Szeged környékén kapcsolatba kerül a parasztsággal, megismeri Móra, Tömörkény alakjainak nyomorúságos életét.. Ezek az élmények döntő elhatározásra serkentik: örökre elszegődik a dolgozó nép szószólójának, egész életét a nép életének jobbátételére szentéli. ...... Éld e rossz világot, és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen«. — irta már első kötetében. Radnóti Miklós mindig következetes maradt célkitűzéséhez. Kíméletlen hangon bírálta a kizsákmányoló Horthy- rendszart, megszólaltatta a 10 filléres órabérért agyonhajszolt munkás panaszát, s gyönyörű versekben ad megkapó képet a . sok ezer magyar munkanélküli keserves életéről. Az úri Magyarország hivatalos képviselői nem tűrhetik ezt a merész hangot. Második verseskötetét (Ujmódi pásztorok éneke, 1931) az ügyészség elkobozza, s a költőt a nyomdásszal együtt börtönbe zárják. Kihallgatása során kiürítte- tiik a termet, ahogy maga írja: »... óvták a népet ragályos verseimtől«. De a költőt nem töri meg ez sem. Ezután még kímélet- fenebbiil harcol az igazságért, a nép győzelméért, pedig már vésszel terhes idők járnak hazánk ege alatt, vihart hozó fellegek sötétítik egyre jobban a szabadság napját. Az »Angyalföld és a Lágymányos proletárjainak költője« korán megsejti a közelgő veszedelmet. Nyugodt marad, pedig már »az éj szuronyos szellővel üzen-«, és »hosszú késeivel... leskel a világ...« Nyugodtan marad, de »sötét vadmacskaként, ki néma hittel ugrik és karmol is szörnyen, tíz feszes körömmel...« Marad, mert szent kötelessége van: tiltakozni, küzdeni a fasiszta imperializmus minden megnyilvánulása ellen. Radnóti Miklós hisz a történelmi szükségszerűségben, s nyíltan hirdeti a szabadság eljövetelét: »... s egy hajnalon az új fű kidugja tőrét-«. Nehéz idők járnak. »Mindég gyilkolnak valahol«. S az 6 szívében is tőrként fordul meg a kérdésr »Ki tudja, meddig élek?« A reményt azonban nem adja fel. Harcos hittel mondja a Himnusz a békéről című versében: »Mert egyszer béke lesz. Ö, tarts ki addig, lélek, vedekezz!« Radnóti Miklós ki is tartott a végsőkig. A hitleri hordák döbbenetes embertelensége azonban beléfojtja a szót. Az üldözött költő ritkán ír, de minden írása vádirat a fasizmus ellen. Férfias erővel viseli sorsát, és veti papírra a forradalmi győzelembe vetett hitét. A negyvenes években munkatáborba viszik a nagy költőt, 44-ben a szerbiai Bor hírhedt kényszermunikatelepére kerül, ahol »halált virágzik... a türelem■«. Már érzi, hogy »•halálra érek én is«. S bekövetkezik a tragédia. A nyilas hóhérok Németország felé terelik a munkatábor nyomorult lakóit. S Győr mellett barbár módon lemészárolják őket, köztük a 35 éves Radnóti Miklóst is, aki egész költői ténykedése idején harcra szólított az elnyomás ellen, s egy igazabb világ eljövetelét hirdette. Ezt a halált érzi meg a Hetedik Eclogában is: Mellézuhantam, átfordult a teste, s feszes volt már, mint a húr, ha pattan. Tarkólövés. így végzed hát te is — súgtam magamnak — csak feküdj nyugodtan«. És így végezte.:. Pedig még élhetett volna. Most volna ötven éves.: s ____________________Várkonyi Imre — O teser fori» tos REJTVÉNYVERSENY Miből áH a Somogyi Néplap és a Somogy—Zala Megyei MÉH Vállalat rejtvényversenye? Lapunkban kétnaponként egy-egy rejtvényt és pályázati szelvényt . helyezünk el négy héten át. Aki a közölt 12 rejtvény közül akár csak egyet is helyesen megfejt, s a pályázati szelvényhez mellékel 3 kg papírról (rongy) átvételi elismervényt, részt vesz az Ötezer forintos jutalom sorsolásában. Egy személy annyiszor vesz részt a versenyben, ahány szelvénnyel' pályázik. »II» a g H y á r á r s t n z o t i A H-val jelölt kockából indulva — lóugrás szerint lépve - egy fontos hulladékanyag nevét kapjuk. 4. számú szelvény A Somogyi Néplap Lapkiadó V., és a Somogy— Zala Megyei MÉH Vállalat rejtvényversenye Megfejtés: ..........................-.......................................................... M ellékelve ........kg papír (rongy) átvételi elismervén ye. Csak a1 MÉH-telepekeh vagy átvevőhelyeken kiadott elismervény érvényes. A beküldő: (név és pontos lakcím) —................................ B eküldendő: Somogyi Néplap Lapkiadó V., Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. sz. A borítékra rá kell Imi: »ötezer forintos rejtvény verseny-. Megjelent a Somogyi Alma- nach-sorozat harmadik kötete, amely Bernátih Aurél, Fóthy János, Kunffy Lajos, Martyn Ferenc, Martyn Róbert és Páti Ferenc visszaemlékezéseit tartalmazza Rippl-Rónai Józsefről, a magyar képzőművészet Somogyból kinőtt mesteréről. A mind belső tartalmából, mind ízléses, szép külsejéből adódóan értékes munka arról tanúskodik, hogy a szülőföld mai népe értékelni és becsülni tudja nagy festő fiát, akiről mint a visszaemlékezők egyike írja: — «-...mértéket lehetne venni szerte Európában-. A Somogyi Almanach-soro- zat harmadik füzetében található meleghangú baráti, kortársi visszaemlékezéseik sorát Bemáth Aurél emlékbeszéde nyitja meg, amely a festő halálának 30. évfordulóján lezajlott emlékünnepélyen hangzott eL Négyen nyerték a kétszoba—hallos lottó öröklakást A május elsejei lottó tárgynyeremény sorsoláson az eddigiektől eltérően öt főnyeremény jutott a legszerencsésebb lottózóknak. A legértékesebb jutáiomtárgyat - a kétszoba hallos öröklakást nyerő EL 123 787-es számú szelvényt már be is mutatták a Sportfogadási és Lottó Igazgatóságon. A lakás gazdája négy honvédtiszt lett, akik három hónapja lottóznak együtt. A lakás sorsát már eldöntötték: eladják. Két nyertes motorkerékpárt, az egyik bútort vásárol, a negyedik pedig épülő családi házát fejezi majd be a neki jutó összegből. A másik négy főnyereményért még nem jelentkeztek. Az igazgatósa g a szelvényszámok alapján megállapította, hogy az egyik kétszobás családi házat érő szelvényt Fejér megyében, a másikat Szolnokon adták el. A Skoda Spartak személygépkocsit nyerő 1 520 791-es számú szelvényt Budapesten adta el a posta.. A 8 803 016-os számú rendkívüli kiadású szelvényt — amelyre a garzon öröklakást juttatja a szerencse - a Visegrádi utcai totó-lottó kirendeltségen vásárolták. így az öt főnyeremény közül három a fővárosba, kettő pedig vidékre került. Napi ajánlatunk: Halálos végű balesetet okosott a szeszesital Diavetítőt és filmeket vásárolt Balogh Imre zetoros május 3-án délután téglát akart szállítani a kadarkúti téglagyárból. Ittas állapotban ült a kormánykerékhez, és így nem volt ura gépiének. A falu vége felé letért az útról, áttöretett egy kerítést, amelyen belül mély gödör tátongott. A gép belement a gödörbe, felborult és maga alá temette vezetőjét. Balogh Imre ezen a helyen lelte halálát És miért? Mert nem tártotta be azt az életvédő szabályt, hogy ittas ember nem vezethet gépjárművet. Máder Géza Kadarkút Kézimunka-kiállítás Homokszentgyörgyön A homokszentgyörgyi nőtanács még a télen kézimunka szakkört szervezett. 20—25 asszony és lány járt esténként kézimunkázni. A tavaszi munkák régen megkezdődtek, de a lelkes csoport esténként mindig együtt volt. Április 26-án, vasárnap reggel kiállításra készültek. Tudták, hogy »vizsgázni« fognak a község dolgozói előtt. Délután nyitották meg a .kiállítást. Az ízlésesen dekorált mozihelyiségben és a folyosón helyezték el a szebbnél szebb buzsáki, kalocsai, matyó hímzéseket, a sok horgolt térítőt stb. Este hangulatos balt rendezett a nőtanács. Zákányt Istvánná, a nőtanács vezetője elmondta, hogy a bál tiszta bevételét, mely több mint ezer forint, a gyermeknap megrendezésére fordítják. az iskolának ebben a tanévben a kaposszentjakabi szülői munkaközösség és a nőtanács. Fáradságot, időt és pénzt nem kímélve függönyökkel, kézimunkával, virággal és a falak kijavításával széppé és otthonossá tették a régi, nedves, eddig elhanyagolt iskolát. Április 26-án jól sikerült műsoros estet rendeztek tombolával, bállal egybekötve. A bevételt a gyermeknap megrendezésére, ajándékozásra fordítják. Most a fém- és hulladékgyűjtésben segítenek a gyerekeknek. Horváth Lajos, Homokszentgyörgy. Sárközy Istvánná tanító. Készül az erdei út Érdemes-e? A város csaknem valameny- nyi részén hatalmas emeletes bérházak épülnek. Mind többen költözhetnek egészséges, korszerű lakásba. Ezt előrebocsátva, azt hiszem, nem felesleges a Latinka Sándor u. 1. szám alatti házra felhívni a figyelmet. A tavasz- szal elbontották itt a régi vaskerítést, helyébe két és félméteres téglabástyát építettek. A régi, romos házat tatarozták, ajtókat, ablakokat javítottak stb. Felvetődik á kérdés: érdemes-e ennyi pénzt költeni egy tömés- és vályogfalú házra? Nem lett volna-e helyesebb — ha idén nem is, de a jövő évben vagy azután — elbontani ezt a régi, egészségtelen épületet, s helyébe modern, több lakásos bérházat építeni? Buzsáki Kálmán, Kaporvár. Ez &z üt Ltpótfát köti majd össze a zseUci erdőn keresztül Bőszén- fával. Gépkocsik hordják az útép ítéshez a követ, dolgozik a gőz- henger. Már mintegy nyolc kilométer hosszú útszakasz kész. Jövőre teljes hosszában elkészül majd az út, s ettől kezdve :iz év minden szakában szállíthatnak a zselici erdőkből bányafát, különböző szerfákat vagy tüzifaféleségeket. rr G.4ZFOZO üveg-edényből! Május 1 utca 15, Kaposvári Kiskereskedelmi Vállalat Apróhirdetésele Apróhirdetés ár*: hétköznap szavanként 1,- Ft, vasárnap 2,- Ft. Legkisebb hirdetés 10 szó. Az első szó két szónak számít. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Ki- adóhivatala, Kaposvár, Latinka Sándor utca 2. Telefon: 15-16. A vidékiek postán is feladhatják hirdetésüket. Árát a megjelenés után közöljük a feladóval, s befizetési csekket küldünk. 350-es IZS oldalkocsival igényesnek eladó. Kaposvár, Marx Ká- roly u. 16. Tátrai. (9464) Háromszobás, összkomfortos, parkettás, modem családi ház áron alul eladó. Érdeklődni lehet Boldognál, mindennap fél 5 órától. Budai Nagy Antal u. 5. sz. (9463) Eladó, azonnal elfoglalható téglából épült kis családi ház nagy kerttel. Buszmegállótól 18 perc. Megbízottam: Gorkij utca 20/c. alatt. (9468) AD AS-VÉTEL Eladjuk Jeep személygépkocsi elfekvő alkatrész készletünket. Értékesítésre kerülnek laboratóriumi, állatgyógyászati cikkek. Trv------------------------ honodkor) stb. Megtekinthetők és S zőlőoltványok, gyökeres vesszők átvehetők a szokásos fizetési felfillérekért rendelhetők Kiss Bér- tétnek mellett a Mesterséges Tértalannál, Abasár. (9438) mékenyftő Állomás telepén, Ka_____________________ i posvar, Cseri majcr. (3738) . . xoÁ-rr Eladnám vagy elcserélném két„ H v. szoba, konvha eldobás, naay ben bekóltozhetőséggel, részletre kfiTt(W nawobbért, beis. Pázmány Péter u. 116. (9340) 2 db tükörablak eladó. Arany u. 21. sz. (1914) költözhetőséggel. Keletivánfa u. 35. sz. (1906) A Műszaki Anyag- és Gép- ker. Váll. (Műszaki Bizományi Váll.) műszaki becslést végez 1959. máj. 7-én Kaposvár, Széchenyi u. 3. sz. alatti MÉH-helyiségben. Címeket kéri előre leadni. Beköltözhető háromszobás, összkomfortos. gyümölcsös kertes ház eladó. Eötvös u. 2.____________(1911) M ernvén, Dózsa u. 2. sz. alatt 500 négyszögölön fekvő szoba- konyhás családi ház eladó. (1907) 2 q lucernamag eladó. Kossuth Lajos u. 38.___________________ (1912) E gyszobás házat, házrészt beköltözhető? é«*f? el vennék. Május i 86. sz., Skobrákné. (1913) CSERE Szoba-konyhás lakásomat elcserélném hasonló földszintesért. Kossuth tér 5., II. emelet 3-as ajtó. (1908) ÁLLÁS Kovács-, bognárszakmában jártas, hosszú gyakorlattal rendelkezőt felvételi-* keresünk. Kossuth Termelőszövetkezet, Magyareeres. Fizetés megegyezés szerint. (1916) VEGYES Lucernás rét kiadó, gazdasági in* góságok eladók. Sétatér u. 19. _________________________________(9466) E lőregyártott falazó elem ismét kapható a Dunántúli Ásványbánya termékéből. Megrendelhető: TÜ- ZÉP Központ, Veszprém, TÜZÉP Kirendeltség, Tapolca. (9104) Házépítők, figyelem! Korszerű és olcsó építkezés előregyártott falazóelemmel biztosítható. Gyártja a Dunántúli Ásványbánya Vállalat, Révfülöp. Megrendelhető: TÜZÉP Központ, Veszprém, TÜZÉP Ki- rendeltség, Tapolca. Érdeklődés le- vélben is ugyanott. (9104) Albérleti szoba két nő vagy házaspár részére azonnalra kiadó. 1905-ös jeligére a Hirdetőbe. (1905) EB 54-57 motorkerékoár forgalmi rendszámtábla elveszett a Marcali -Balatonkeresztúr—Balatonendréd útvonalon. Kérem a becsületes megtalálót; költségemre azonnal értesítsen. Major Gábor, Pécs, Aradi vértanúk utca 13. sz. címre jutalom ellenében szolgáltassa vissza. (1909) HÁZASSÁG Egyedülálló, gyermektelen, 55 éves asszony férjhez menne hozzáillő férfihez. »Nyugodt otthon« jeligére címeket a Kiadóba. (9105) ’ 58 éves, állásban lévő magányos özvegyasszony hozzáillő élettársat keres 60 év körüli iparos vagy nyugdíjas személvében. Saját háza van, testi hibátlan, csinos. »Szép otthon 1961« jeligére a Hirdetőbe. _______________________________(1961) S OMOGYI NÉPLAP Az MSZMP Somogyi Megyei Bizottsága és a Somogy Megyei Tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Fellesi kiadó az , MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottsága. . v Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin út 14. Telefon: 15-10. 15-11. Kiadóhivatal: Kaposvár. La+inka Sándor u. 3. Telefon: 15-16. Előfizethető minden nostabivatal- nál és postás kézbesítőnél. Előfizetési díi es:v hóra: 11,— Ft. Somogy Megyei Nyomdaipari V. Nyomdáért felel: László Tib