Somogyi Néplap, 1959. május (16. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-04 / 102. szám
SOMOGYI NÉPLAP 5 Hétfő, 1959. május 4. Kaposvár határában a szántóföld 36 százalékán termelnek kukoricát Tavaly óta nem változott meg a kukorica vetésterülete Kaposvár határában, a 3600 kát. hold szántóból az idén is 1300 holdon termelnek kukoricát. Ez az átlagosnál magasabb arány, s ez a többnyire állandó adat azzal magyarázható, hogy a városban többen foglalkoznak sertéstartással, s aki tudja, évről évre innen biztosítja sertésének az évi kukoricamennyiséget. Már tavaly 270 holdón hibridmagot vetettek, ezen a területen 4320 mása termett. A fennmaradó 1330 hold szókványkukorica termése 14420 mázsa volt, így az 1300 holdról Kaposvár gazdái összesen 18 740 mázsa kukoricát takarítottak be. Az idén változások történtek e téren. 130 mázsa vetőmagot cseréltek hibridre, melynek nagy része — 73 mázsa — egyéni gazdáké. Ez tette lehetővé, hogy a megváltozott helyzetben 550 holdon hibridkukoricát vessenek és csak 750 holdon szokványkukoricát. Előzetes számítások szerint a hibriddel elvetett területről 99 vagon, a többi területről 105 vagon termés várható. így a kukorica mennyisége a tavalyi 187 vagonról az idén 204 vagonra emelkedik. Ez ideig a vetési munkákat mintegy 1100 holdon végezték" el. A politechnikai oktatás készítik elő a csurgói járásban Ä Hazafias Népfront Somogy Megyei Bizottságának féléves munkatervében a többi között e pont is szerepel: községfejlesztési tervekben az állami eszközöket és a népfront-bizottságok által szervezett társadalmi munka többségét iskolák építésére, rendbehozására, tanitólakások építésére, iskolai szertárak bő- vítésére kell fordítani«. A csurgói népfront-bizottság nagyon értékesnek tartja és örömmel üdvözli a lengyeltótiak e tárgyú felhívását. A párt-, valamint a tömegszervezetek vezetőivel való tárgyalások után elhatározta, hogy csatlakozik hozzá. Csurgón (Alsókban) a községfejlesztési alapból konyhával és éléskamrával ellátott harminc személyes óvodát létesítenek, hogy a termelőszövetkezetben dolgozók gyermekeit minél nagyobb számban tudják elhelyezni. Aí általános iskolát új tanteremmel bővítik. Egy kisebb méretű helyiség építését is tervezik. A munkák már folyamatban vannak. , Az oktatás anyagának gyakorlati úton történő elsajátítását az elkövetkező időben igen fontosnak tartják. A csurgói I. számú általános iskola jelenlegi gyakorló-kertiében az iskolaigazgató vezetésével 400 négyszögölnyi területen különböző növényfajtákat honosítanak meg, illetve kísérleteznek ki a járás legkiválóbb szakemberei irányításával, e növényeket később a termelőszövetkezetek felhasználhatják. Hasonló céllal művelik majd a községi tanácstól kapott egy hold főidet is. A politechnikai oktatás megvalósítása céljából az ősszel az iskola gyakorlókertjében lugasszerű szőlőtelepítést terveznek. A termelés bevételét az iskola szépítésére fordítják. A tanulók vállalták a község központjában létesült békekert megóvását, rendezését. Eddig a csurgóiak terve, melyhez csatlakozott az Iha- rosberónyi Általános Iskola, a nevelőtestület és a diákság is. Két holdon (melyet a tanácstól kaptak) különböző gyümölcsfafaj ták telepítését és egyéb mezőgazdasági növények termesztését végzik az iharosberényiek. Még ebben az esztendőben megkezdik a méhészkedést, melyet jövőre még több méhcsalád telepítésével kívánnak fejleszteni. Hubay Sándor Csurgó Űj Németország címmel képes folyóirattal gazdagszik a magyar olvasótábor. Az Űj Németország, a Német Demokratikus Köztársaság tájékoztató folyóirata hozzásegíti a magyar olvasót, hogy megismerje az NDK dolgozóinak életét, társadalmi, gazdasági téren elért eredményeit; hogy tisztán lássa a német kérdéssel összefüggő problémákat. Az Oj Németország a maga valóságában mutatja be a bonni állam agresszív politikáját. Műszaki, tudományos cikkek, film- és könyvismertetések, érdekes riportok és rövid történetek tarkítják a folyóiratot. Hisszük, hogy az Űj Németország megnyeri a magyar olvasók szívét, és mind többen állnak olvasótáborába. Hogy rend, tisztaság legyen mindenütt Orvosok, egészségügyi szakemberek társaságában munkatársaink egészségügyi őrjáratot tartottak a városban. Üzemeket, bölcsődéket, óvodákat, élelmiszer-üzleteket, tej-, csemege- és húsboltokat, vendéglátóipari üzleteket, raktárakat, házak udvarát látogatták meg. Íme, tapasztalataik: 210-es 268-as csemegebolt Az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat Május 1. utcai boltja külsőleg kielégítő képet nyújt. A bolt — bár zsúfolt, s alig van a pult mögött annyi hely, hogy az eladók elférjenek - tiszta, rendes. Kár, hogy a raktár már nem ilyen, de ez nem a dolgozók hibája. A falak piszkosak, omlik a vakolat. A mosdó körül a fal szennyes. Négy esztendeje, hogy utoljára festettek, renováltak itt, jóllehet az egészségügyi ellenőrzések során állandóan követelik ezt. . . A donneri 268-as boltot a közelmúltban építették át, meszelték, festették. Előnyére változott meg a bolt belső képe. A raktárban azonban még mindig nagy a zsúfoltság, rendetlenség, s a rágcsálók nagy kárt okoznak. . . 245-ös, 288-as tejbolt, 218-as húsbolt Idős, elhanyagolt ruhájú cigányasszony lép be a Május 1. utcai tejboltba. Fél liter tejet kér, megissza, 10 forintossal fizet, s miután visszakapott, távozik. Nyomban utána a megyei tanácstól szaladt át egy tisztviselő- nő, két darab kiPlit vásárolni. . . Félreértés ne essék, nem azt kifogásoljuk, hogy a tejboltba cigányok is járnak, (szívesebben látnánk őket itt, mint a kocsmákban). A hiba az, hogy a tej- bolt- vezetője egy személyben oénzláros i«, ő kezeli a pénzt, fogdossa a süteményeket is, kiszolgálja a vendégeket. A pénz pedig az egyik legjobb terjesztője a fertőző baciliisoknak, a különböző betef?sée-eknek. A pult alatt kenvér-, kifllmaradékok, valakinek szívességből gyűjtik. Raktár nincs, a cukor a szemétiád?. szomszédságéban la'álható a sarokban... Mintha utoljára hónapokkal előbb takarítottak volna, olyan piszkos az ajtó és a kirakat üvege az Ady Endre utcai tejbaltban. A piszkos ablakok, no meg a vezető elhanyagolt köpenye nem növeli a vendégek étvágyát. A Május 1. utcai 218-as számú húsbolt külső képe kifogástalan. Tisztaság uralkodik itt, az eladókon hó'ehér köpeny. A raktár is megfelelő. De az Iroda bizony, ahol a mosdó és az öltöző is van, nem válik díszére sem a boltnak, sem a vállalatnak. Penészesek, piszkosak ? fr.’r.k, szellőzetlen, áporodott a levegő. .. A fedőkön vastagon ráégett zsír, a söntés (!) jégszekrényében fedetlen1 fazék tej, felette szalmától szennyezett borosüvegek. A polcok, a tiszta poharak állványa, a mérleglap rég látott takarítószert. A torta — megcsalván a jégszekrényt — ott szennyeződik a tálaló asztal alatti polcon, a salátát homokdús ecetes víz maradékba mártogatják. A tűzhely mellett szétdűlt szenes láda. (A szénpor nem vitamin!) Két-háromszáz főre készül az ebéd... A saláta a tisztaáru-raktárban van, merl »csak most tettem ide, hogy közelebb legyen«, a húsáru-jégszekrényben tejfel, födőjén nyers hús. A tisztítóeszközök együtt a száraz- tésztával, a zsíros láda felett szalmába csomagolt sótartó, s a földesáru raktár drótkerítésén rohadt krumpli bűze áramlik be... Apróságok. Egy futó vizsgálat eredményei. Mégis. Gondosabb tisztítás, gyakoribb kézmosás szükséges. Az edényekről, a felszolgálók kezéről fertőző baktériumot lehetett kimutatni. Az orvost segítő szándék vezérli. Csökkentsük hit minimálisra a fertőzés veszélyét. Ki tehet róla? Engels utca 3 Várcsi szemétgyűjtő telepnek is fceillene, pedig csak egy ház udvara. A kapu kidőlt, s vele szemben oly meggyőző példája látható a gondatlanságnak, rendetlenségnek, hogy az már elképesztő. A Béke étterem ablakából is jól látni a felhalmozódott (legalább öt kocsira való) törme'éket, kát- ránypapír-foszlányt, hordó- abroncsot; üvegek, rongyok, konzerves dobozok és fazekak épületes gyűjteményét. A ház előtt állnak meg a vidéki, budapesti, külföldi gépkocsik, s utasai azon nyomban megalkothatják véleményüket városunkról. Egészség! A cukrászüzem tőszóm s zéd s á eából a pi ncea b' a- kon át csak úgy ömlik a bűz az utcára. S az udvari szemétdomb — mondják — oly tökéletesen felszívja az emeletről leöntött mosogatóvizet, mosdó- vizet és mást... Azt mondják: intézkedtek a szemét elszállításáról. De a kocsi nem tud beállni az Udvarra. Maradjon hát a szemét. Figyelmeztették a ház gondnokát, dr. Halmos Árpádot is. Hiába. De hát akik ott laknak, azok bírják még? Nem bántja a szemüket, nem keseríti meg a hazatérést? Azt hisszük, nem ártana, ha a rendőrié? sürgetné meg a rendcsinálást néhány forint »kísérővel« alátámasztva... (Közben a szemétdombot mégiscsak elszállították. Miért nem lehetett előbb megtenni?) Béke konyha — Egészségügyi, tisztasági vizsgálat — mondja az orvos. — Akkor tessék fehér köpenyt húzni. így nem lehet. És leleményesen kituszkol a Béke étterem konyhájának fősza- kácsa. Ügyes. De átlátszó. Fehér köpenyt csak keserves kínok közt lehet találni, s addig »kicserélődik« a személyzet. Már a patyolattiszta kötényben, főkötőben sürgölődnek a szakácsok. Hirtelen tiszta lett minden törülköző, s a felszolgálók is frissen mosott fehér kabátot kapnak. Kézmosásra, mosogatásra, rendezgetésre azonban már nincs idő... A »fényképezőgép« lencséje élesre állítva. Most mindent hűen, tárgyilagosan rögzít. Megörökíti a »kényes« foltokat, szemetet, rendetlenséget, mely korántsem általános, de van, Is elkerülhető... iümrtfe iffai'JcfaUdpgcr-gy Rendőrök kergették szét a vérengző tömeget. A tér másik oldaláról futva közeledett Biviére és Grodz&ky. A doktor Lázár fölé hajolt, pulzusát nézte. Riviére mellette térdelt és figyelte arcát. — Él! — suttogta az orvos »- él! A közelben lakó Juliusz bácsi lakására vitték Lázárt. Az öreg megdöbbenten hallgatta a történteket. Grodzsky lemosta és bekötötte a pap sebeit. Lázár egy pillanatra magához tért, azután kábult álomba merült. Az orvos és Riviére az ablakhoz húzódva, halkan beszélgettek. — Meggyógyul? — kérdezte aggódva az újságíró. — A szervezete erős, de ez az ember már nem akar élni. összezúzta a lelkét... Miben fog hinni, ha meggyógyul? Pedig szerinte hit nélkül elvész a világ... — Nem a világ vész el hit nélkül, doktor — vetette l$öz- be Riviére —, hanem a hit vész el világ nélkül. Az emberiesség, mely után Lázár any- nyira vágyódott, akkor valósulhat meg, ha nem lesz többé szolgaság: sem úri, sem papi, sem égi, sem földi! De nem szabad visszavonulni és csupán szemlélődni! Ennél több kell: meg kell változtatni a világot! Az új világgal új emberek születnek, akik másként fognak gondolkozni, akiknek erkölcse, ha úgy tetszik, isteni magasságban lesz Gratianus, Zita, Ludwina és Baworski erkölcse felett. Ha eljő a mi világunk, mi nem fogjuk üldözni a hívőket, mint ahogy most a hit nevében üldözik nemcsak a hitetlent, de a kételkedőt is. Lázár páter az isten országáról álmodott, azt szerette volna a földön megvalósulva látni. Talán nincs messze az az idő, hogy az emberek megértik: nerr. álmodozni, hanem cselekedni kell, hogy az új világ megvalósuljon. S akkor az emberek milliói fognak össze egy nagy küzdelemben: a forradalomban. * * * Mialatt Riviére és az orvos csendesen beszélgettek Lázár ágya mellett, Galecki érseknél összegyűlt a magas főpapi tanács. Ott volt Falcinelli bíboros, Baworski páter és a Nyitrából érkezett Spitaal kanonok. A véres ~jiap eseményeiről beszéltek. Baworski vitte a szót: — »A papok a világi hatalom alól mind emberi — polgári és egyházi —, mind isteni jognál fogva mentesek« — igy írja le ezt Dicastillo János, mert az egyház Krisztustól kapta a hatalmát, nem pedig valamely világi hatalomtól. Ettől különben is teljesen független. — Már abbahagyhatná egyházjogi fejtegetését, kedves Baworski atya — fakadt ki ingerülten Spitaal kanonok. — Inkább arról beszéljen, mi jogon vezette a tömeget az utcára, és miért nem akadályozta meg Lázár páter megköve- zését? — Tévedni méltóztatik, kanonok úr! Nem én vezettem a tömeget, hanem a tömeg sodort magával engem, és ha szándékomban lett volna megvédeni Lázárt, engem is megkövezett volna a nép. — Ez nem felel meg a valóságnak! — válaszolta Spi- taai , _ — Tudomásom szerint úgy történi, ahogyan Baworski atya előadta — szólt közbe Falcinelli bíboros, s összenézett Galecki érsekkel. — ön kissé elragadtatja magát, kanonok úr.., 43. — Lázár atya keresztényi módon járt el, bíboros úr, amikor meg akarta akadályozni, hogy a tömeget félrevezessék! — Ha szabad tudnom, ki és mikor akarta félrevezetni a hívőket? — kérdezte Falci- nelli. — A rektor úr, amikor el akarta hitetni velük, hogy ártatlanokat tart fogva a törvényszék. — Talán nem azok? — kérdezte gúnyosan a bíboros. — Nem! Egyáltalában nem! De ha önök egyetértenek azokkal a keresztényietlen, embertelen módszerekkel, amelyeket Jovitta nővérrel szemben alkalmaztak, akkor nincs több szavam... — önt, kanonok uram, megfertőzte a magyar forradalom. Nem tudta elfelejteni azóta sem — szólt Falcinelli. — Majd még erélyesebb hangon folytatta: — Lázár páter súlyosan vétett az egyház törvényei ellen, és ezért el fogja nyerni méltó büntetését. Egyébként nem vagyunk nép- gyűlésen, hogy szavazzunk afelett, hogy valaki helyesen cselekedett-e vagy sem! — Folytatjuk — Az orvos jegyzőkönyvében szaporodnak a sorok, míg a Mértékutáni és Vegyesruháza- ti Vállalat igazgatójával és diszpécserével végignézi az üzemet. Az újságírónak nem sek dolga akad. A termek egy részét már kimeszelték, az üzem területén rend és tisztaság honol. Már ahol ezt egyáltalán lehetséges elérni. A patkányok tanyáját képező raktárt és a mellette álló illemhelyet jobb nem nézni. Ki tehet arról, hogy ilyen? Sem az igazgató, sem a diszpécser, még az sem, aki talán néha valóban vét itt a tisztaság követelményei ellen. Arról sem tehet senki, hogy a munkatermekben nincs meg az egy emberre szükséges légköbméter. Nagy a zsúfoltság. Hogy az új épületbe nem *er- veztek elegendő vécét. Ki tehet róla? Nehéz volna ma már fülöncsípni a tervezőt. pedig megérdemelné így utólag is. Ahogy szaporodnak az orvos füzetében a sorok, úgy válik egyre tisztábbá a kép: amit megtehettek, azt megtették ebben az üzemben. Hogy alig látszik meg a törekvés eredménye, az nem az ő hibájuk. Tisztasági hónap ide vagy oda, bizony a Mértékutáni és Vegyesruházati Vállalat telephelye korszerűtlen, jórészt egészségtélen helyiségek sora Takaríthatnak, szellőztethetnek, amennyi csak belefér, mégis a piszok, szenny, bűz uralkodik. Szégyenkezik az igazgató, a diszpécser, az orvos, az újságíró is, mert a munka folyik, az öltözőszekrények helyett csinált fogason szépen lógnak a kabátok — szóval látszatra minden olyan, mintha a legnagyobb rend uralkodna a vállalat háza Iáján... A Lenin utcai étkezdét mindenre lehetne használni, csak étkezésre nem! Orrunkat megcsapja a nehéz zsírszagtól, szesztől, a falak párájától átitatott levegőtlen levegő. Rendetlenséget nem állapíthatott meg a vizsgálat, de annál több — az egészség rovására menő — hibát. A fedőket a tálaló asztal alatt tárolják, s a tiszta edényt a nyitott ablak, alatt nyitott polcokon. A raktárak zsúfoltak, de rendesek, még a fürdőt is ilyen célra használják. A falakat nem meszelték évek óta (az éttermet kipéve), s a füstös, nyomott levegő távozásra késztet. Az illemhelyen vízcsap van, csak kagyló nincs, tehát nem lehet kezet mosni- A férfi vécében leszakadt az ülőke, s a víz nem folyik. A2 étteremben van vízcsap, de szappan, törülköző nem lehet, mert mint mondják: úgyis elvinné valaki. Lehet, hogy így van, mégis kell megoldást keresni, mert a csap azért van, hogy az étkezés előtt kezet moshassanak az emberek-.. Sokat lehetne javítani a körülményeken, legtöbbet mégis úgy, ha mos helyen működne az étkezde. Hiszen, hat-hétszá- zan étkeznek itt, emberibb, egészségesebb körülményeket kellene teremteni... Óvodák, bölcsődék Dr. Győcsi János körzeti orvossal és Kúti Béláné laboránssal együtt nyitottunk be a Beloiannisz utcai bölcsődébe. Fehér köpenyt vettünk magunkra, és Gelencsér Júliával, a bölcsőde vezetőjével sorra látogattuk a termeket. A konyha és a szoba padlózata ragyog a tisztaságtól. Am a baci- lusok számára számos lehetőség kínálkozik, ezért az orvosi vizsgálat nem elégedhet meg a külsőségek szemlélésében. Hosszú, vé-’ kony üvegecskék kerülnek elő a magukkal vitt dobozból, s Kúti Béláné laboráns bakteorológiai mintát vesz a konyhai személyzet és a gondozónők kezéről, az elmosott tányérokról, a mosás utáni vasalatlan pelenkákról és a fürdőkádról. t * * Zeke Hona, a Kossuth Lajos utcai óvoda vezetője a zsúfoltságra panaszkodik. Ennek szemléltetésére az egyik terembe vezet bennünket, ahol — ágy hátán ágy — éppen ebéd utáni alvászatot rendeznek a gyerekek. Valóban sok a gyerek, sokkal több, mint amennyire méretezték az óvodát. Bizonyos, hogy így nehezebb rendet tartani, de ez egyúttal job- ban megköveteli a fokozottabb tisztaságot. A lelkiismeretesség, a jóra törekvés sehol sem hiányzik, ám a nagyobb felelősség mégsem ártana. Az edényeket tömegében mosogatják, a vizet ritkán cserélik. Ami a felelősséget illeti: az óvodcTvezető a fiók mélyéről sem tudta előkeríteni az egészségügyi látogatókönyvet, s mint kitűnt, az egyik óvónő egészségűéi könyvében nincs nyoma, hogy részt vett-e a kötelező vér- és tüdővizsgálaton. ° A laboránsnő a konyhában szabadon lévő üres tejes üvegek egyikéből akart bakteorológiai vizsgálat céljára mintát venni, Fekete Mátyásné, az Anya- és Csecsemővédő vezetője azonban lebeszélte szándékáról mondván: ezek az üvegek még nem sterilek, felhasználásra sem kerülnek, amíg kífőzésük meg nem történik. — Inkább a hűtőszekrényben tárolt síerilízáltakból vegyenek mintát - ajánlotta. - Am, mint a laboratóriumi vizsgálat kimutatta, ezekben is tenyésztett fertőző baktérium. Cukrászdák Tiszták és kicsik. Ami kifogásolható, az jobbára a szűk hely, a zsúfoltság miatt van. A Corso cukrászda mosogatóját használni sem lehet, oly kicsi, az öltözőről ne is beszéljünk. Ahány sarok, annyi »raktár«, de szerencsére alig látható. A sütemények tárolására szolgáló edények, tányérok gyakoribb melegvíz-mosogatást kívánnának, ezt állapítja meg az orvosi vizsgálat. S a kézmosás itt sem ártana. A fő követelmény azonban a bővítés! . A Lenin utcai kis cukrászda példás! Tiszta, ragyog minden, kifogást sem lehet találni. Ám itt is csak egy személy fér az iroda-nak tár-öltöző-mosogató helyiségbe. Mozdulni sem lehet, s rendet tartani még nehezebb. Mégis, öröm látni, hogy a cukrászda dolgozói, ha lehet, többet törődnek üzletük rendjével, mint amit körülményeik' megengednek... Találomra nyitottunk be az említett helyekre, s az egészség- ügyi dolgozók találomra vettek mintát a vendéglátó- és élelmi- szeripari dolgozók kezéről, ruházatáról. S bizony nem egy minta coli baktériumot tenyészett ki. Több helyen szégyenkeztek a piszkos ruházat, a rendetlenség miatt. Nem ez volt a cél, hogy megszégyenítsünk embereket, hanem, hogy segítsünk. Mert a hibákat ki lehet javítani. Csak egy kicsit nagyobb igényt kell támasztani önmagunkkal szemben. Ne tűrjük az udvaron halmozódó szemetet, ne vegyünk magunkra piszkos köpenyt, s ha a vállalat hetenként csak kettőt ad, ne restelljük este kimosni, hogy reggel tisztán vehessük fel. Egy kis forró szódás vízre van szükség, naponta mossuk el benne az edényeket, tálakat, és mossunk naponta többször kezet is. Az kell, hogy ne csak beszéljünk a tisztaságról hanem cselekedjünk is érdekében.