Somogyi Néplap, 1959. április (16. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-14 / 86. szám
tfetM, 1959. április M. 6 SOMOGYI NÉPLAP A marcali járás tisztaságáért «•Marcali a járás legpiszkosabb községe!« — E megállapítás dr. Pintér Nándor járási tisztifőorvos ajkáról hangzott el azon a megbeszélésen, amelyen a tisztasági mozgalom feladatait beszélték meg a járás érdekelt vezetői. Nem tudom, egyáltalán ér- cemes-e foglalkozni a nyilvánosság előtt azzal, hogyan lehetne e kétségtelenül igaz megállapításban foglaltakat megváltoztatni. Hisz az értekezleten a 23 meghívott közül mindössze kilenc jelent meg. Nem képviseltette magát a járási székhely községi tanácsa sem, amely pedig a legtöbbet tehetne a község tisztaságáért. Melyek a hibák és a legfontosabb feladatok? Mindenekelőtt portalanítani kell a főútvonalat. A járdák és a lefolyó árkok sem tiszták. Sajnos, éppen a közületek mutatnak rossz példát — tisztelet a néhány kivételnek. Az államosított és a községi tanács kezelésében levő házak előtt nagy a szemét. A lakók ugyanis arra a még érvényben levő, de már elavult rendelkezésre hivatkoznak, hogy a házak előtti járdák tisztántartásai a háztulajdonos kötelessége. Jó lenne, ha a tanács végrehajtó bizottsága felelőssé tenné a házak lakóit lakásuk környékének rendjéért, kötelezné őket a járdák és árkok rendszeres tisztítására. A forgalmasabb utcákon, köztereken elhelyezett szemét- ládák üresek, körülöttük szerteszórva cukorka- és csokolá- dépapir, cigar«ttavég meg egyéb szemét. A felkiáltójelként őrködő szemétládák önmagukban nem használnak. Hatásosabb intézkedés is szükséges (pl. helyszíni bírságolás) a szemetelés megszüntetéséhez. Az utcák elég szélesek ahhoz, hogy az árkok és a járda között virágágyakat léte«• Örvendetesen emelkedik a munkás olvasók száma Az MSZMP művelődéspolitikai irányelveinek megjelenése óta mind több dolgozó ismeri fel a műveltség megszerzésének fontosságát. Igen sokan rájöttek, hogy az atomenergia, a televízió, a műbolygók korában már nem elégséges az az ismeret, amelyet tíz-húsz évvel ezelőtt akár középiskolai, akár magasabb fokon megszereztek. A modern technika és tudomány olyan hatalmas távlatok kapuját döngeti, amiről két-há- rom évtizeddel ezelőtt csak írói fantázia álmodott. Ez a tudásszomj legjobban tapasztalható a könyvtárak látogatottságán. Az elmúlt negyedévben rekordot ért el a Megyei Könyvtár forgalma. A beiratkozott olvasók száma a tavalyi hasonló időszakban 3486 volt, ma az olvasók szánra 4967. Az első negyedévben a beiratkozott olvasók 25 905 esetben jelentek meg a könyvtárban, és 62 202 kötet könyvet kölcsönöztek ki. Igen örvendetes a munkás olvasók számának nagymértékű emelkedése. A munkásság megértette, hogy a szocializmus minél gyorsabb felépítéséhez művelt emberek tömegére van szükség. Az egyre bonyolultabb technikai eszközök és a termelés sokfélesége megköveteli a munkásság politikai, gazdasági és termelési ismereteinek széleskörű gyarapodását. Ezt mutatja, hogy az év első negyedében 8121 kötet politikai, műszaki és egyéb ismeretterjesztő könyvet kölcsönözitek munkás olvasóink. A Megyei Könyvtár az elmúlt hónapokban a munkás- szállásokon rendezett irodalmi esteken is felhívta a dolgozók figyelmét az olvasás jelentőségére. Munkásaink megértették a hivő szót, s mind többen keresték fel könyvtárainkat. A Megyei Könyvtár városi fiókhálózata ma már csaknem teljesen kiépült. Majd minden városrészben van fiókkönyvtár, ezek állománya igen sokrétű. A gazdag szép- irodalmi anyag mellett megtalálhatók a legújabb ismeret- terjesztő művek is. A másik örvendetes tény értelmiségi olvasóink számának növekedése. A 613 főnyi értelmiségi olvasónk igényeit is legnagyobbrészt kielégítjük. Könyvtárközi kapcsolataink lehetővé teszik, hogy akár külföldről is meghozassunk részükre olyan könyveket, amelyek könyvtárainkból még hiányzanak. Orvos, mérnök és tanár olvasóink elég gyakran élnek ezzel a lehetőséggel. Olvasótermünkben több mint százféle bel- és külföldi újság, népszerű és tudományos folyóirat áll az érdeklődők rendelkezésére. A szélesedő olvasótábor még erőteljesebb munkára serkenti a Megyei Könyvtár munkatársait, hogy az eddiginél is jobban kielégíthessék az egyre fokozódó igényeket. Bánki Gyula, a Megyei Könyvtár munkatársa sítsenek, díszbokrokat ültessenek. Ennek feltétele, hogy az utcán egyetlenegy baromfi se legelhessen. Megoldatlan problémai a nyilvános vécé hiánya. Igaz, ez is pénzbe kerülne, mint minden. Az a tarthatatlan állapot azonban, amely az illemhely hiánya miatt a főtér környékén, főképp piaci napokon tapasztalható, megcsúfolása a legelemibb egészség- ügyi és esztétikai követelményeknek. Az italboltokhoz tartozó mellékhelyiségek tisztaságára sem fordítanak gondot. A tisztasági hónapban, de azután is állandóan és rendszeresen ellenőrzik a cigánytelepek rencjét. E telepek között tisztasági versenyt rendeznek,' s az első helyezetteknek tisztálkodási eszközöket osztanak ki. A járás területére vonatkoztatva több javaslat hangzott él. Ezek megvalósítása csak álékor válik lehetővé, ha az illetékes szerveken (községi tanács, egészségügy, rendőrség, stb.) kívül, elsősorban a közintézmények fordítanak az eddiginél sokkal nagyobb gondot helyiségeik, környékük tisztaságára. De szükséges az is, hogy a járás valamennyi lakója legyen igényes elsősorban önmagával, valamint embertársaival szemben. Es ha a közegészségügyi követelmények ellen vétőknek nem használ a szép szó, a jóindulatú figyelmeztetés, az illetékes szervek ne riadjanak vissza a bírságok kirovásától sem. A közösségnek használnak ezzel. P. L. HÍR EK — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Bohár Árpád fia, Gyula, Gál István fia, Csaba, Nagy Jenő leánya, Gabriella, Markó József fia, Rudolf, Dombi József, fia Jenő. Házasság: Harmati János—Lázár Anna, Magyar József—Fonal Mária, Jani László—Dezső Rozália. Halálozás: Kovács Pál 62 éves, Tihanyi Györgyné 64 éves, Orbán József 51 éves, Androsits Pálné 93 éves. — A realizmus kérdése a fotoművészetben címmel dr. Székely Zoltán, a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja tart előadást ma este 6 órakor a megyei tanács székhazának kistermében. — Találtak egy órát és egy férfikerékpárt. Igazolt tulajdonosuk átveheti a Kaposvári Városi és Járási Rendőrkapitányságon. — A béke kérdése címmel a Cseri úti Általános Iskola szülői munkaközössége és a cseri nőtanács gyűlést tart ma este 6 órakor. Előadó Csákvári János, a városi pártbizottság titkára. — 15 hektár területen vetettek makikot a múlt héten- a Táncsics Mihály Fiúgimnázium KISZ-szervezetónek tagjai és Kili án-próbásai. — Szóládon ez évben 20 ezer forintot fordítanak a község útjainak a rendbehozására. A falu lakód 10 000 forint értékű társadalmi mimikát vállaltaik. — Lakberendezési és elektromos gépkiállítást rendez a csurgói földművesszövetkezet április 22-e és 26-a között a járási művelődési házban. A kiállítás anyagát a bútorszak- üzlet, a kultúrcikk- és üvegbolt, valamint a vasműszaki bolt adja össze. A kiállítást vásárlással kötik egybe. — Közöljük a donneri városrész lakosságával, hogy e hó 14-én, 15-én és 16-án a vízműtelep átépítése miatt csökkentett vízszolgáltatás lesz. Kaposvári Víz- és Csatornaműveik. (x) — Április 15-én Balatonlelle községben országos állat- és kirakodóvásár lesz. Api*óti!i*€letése!* * „ f Ezt előre pontosan megmondani senki sem tudja Annyi bizonyos, hogy minden évben gyakori a jégeső. Sok helyen egy nyáron kétszer-háromszor is pusztít a jégverés. Előrelátó termelőszövetkezet, gazda nem hagyja termését jégbiztosítás nélkül Állami biztosító Szunyoghék A vér nem válik vízzé — tartja a szólás-mondás. Szunyoghékról jutott ez eszembe, akik valamikor gyönyörű, vagy házukban a város közepén laktak. A fiúk velem járt iskolába, nagy darab, kövér gyerek volt akkortájt. Csúfoltuk is sokat, neve és termete különbözősége miatt: ügyetlenül rajzolt mása néhányszor a táblán is díszelgett, s alatta nagy betűkkel: »Szúnyog«. Mérges volt'' a rajzért, s azért is, hogy csak úgy közönségesen, »h« nélkül írtuk a nevét. — H-val kérem, a végén — mondta mindenkinek, aki megkérdezte, és valami okból feljegyezte. Ezt így a tanároknak mondta, nekünk csak úgy röviden: — Hülyék vagytok. Aztán néha magyarázta is: ■ — A h-végződés azt jelenti, hogy nem abból az ágról szakadt Szúnyog-famíliából, hanem a régi előkelő. .. — s elmondta régi és előkelő ősei névsorát, ameddig tudta. Jóval az érettségi előtt házunkba néhány munkáscsalád költözött, ők meg falura mentek, s Szunyogh úrfi vonattal járt be az iskolába. Különben nem volt sem túl okos gyerek, azt hiszem közepes rendűén érettségizett, s ettől kezdve jó ideig nem láttam. Néhány hónapja találkoztam vele, elmondta, hogy összekuporgattak egy kis ház árát, s itt laknak szerényen az egyik városszéli utcában. Nagy kertjük van a házhoz, zöldségfélék termesztésével is foglalkoznak. A napokban arra jártam. Ekkor az ablakba kiragasztott papírlap szövegének olvasásakor jutott eszembe a fent idézett szólás-mondás. Saláta, sóska és más kora tavaszi termelvények között ez állt: »S p e nő t h kapható«. V. P. Apróhirdetések dija szavanként hétköznap 1,- Ft, vasárnap 2,- Ft. Az első szó minden esetben duplán számítandó, (10,— Ft-on aluli apróhirdetés nincs.) Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Kiadó- hivatala, Kaposvár, Latinka S. u. 2. sz. Telefon: 15-16. A vidékiek hirdetéseiket postán is feladhatják ugyanerre a címre. Az érte járó összeget a megjelenés után a feladóval közöljük és befizetési csekket mellékelünk. ADÁS-VÉT E L S Használt lugasdrót kb. 2000 m es egy fűkaszálógépre szerelhető marokra rakó felszerelés eladó. Honvéd u. 71. (9381> A sürgősen eladó 500-as tolósúlyos A mérleg. Brozsonics, Mesztegnyo. J Ugyanitt fűrészpor kapható. (9371) 180 négyszögöles villatelek gyü- [ mölcsfákkal, villany, vízvezeték a * telek előtt, Fonyódon, Sándor- ) telep, Jókai u. l/a. eladó. Kapos) vár. Sztálin út 25. __________ (9375) E gy fejőskecske 4 gidájavai elj adó. Gorkij a. 47._________ (93TS) I Egy 500-as motorhoz való oldalkocsi eladó. Petőfi u. 15.____(9374) [ Kombináltszekrény eladó. Május * 1 u 93._________________________j9372) ! Eladó egy komplett 125 köbcentis Csepel motor váz nélkül. Cím: í ifi. Bosnyák Péter, Nagyatád, SziJ get vári u.______________________(9068) i Ház gyümölcsössel eladó, rész- [ ben beköltözhetőséggel, részletre ' is. Pázmány Péter u. 116. (9340) Méhészek! Szerződéses és szabad * mézet állandóan veszünk. Viaszt ) műlépre azonnal cserélünk. Mé- i hész Szövetkezet, Kaposvár. (9362) Somogygeszti községben 1 bolti ajtó és 1 kirakatablak vasredőny- nyel ellátva eladó. Telefon: Somogygeszti 2. (9069) ^>^űvelődés Szórakozás Csiky Gergely Színház: Revizor. Előadás este 7 órakor: Gyertyafénykeringő. Tájelőadás a Nagyberéki Állami Gazdaságban. Vörös Csillag: Április 15-ig: 5 órai előadás: Csodálatos kút. 7 és 9 órakor: Álmatlan évek. Szabad Ifjúság: Április15-ig: Az utolsó felvonás. 4, 6, Bűn 8 órakor. Rippl-Rónai Múzeum: Med- gyessy-kiállítás. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 9—11 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—11 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig} kevesebb felhő, csak néhány helyen lesz kevés eső. Mérsékelt déli, délnyugati szél. A nappali felmelegedés fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: 19—22 fok között. ÁLLÁS Gyermekünk mellé főzni tudó háztartásbeli, középkorú nőt azonnal felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni levélben vagy személyesen: Fekete József, Gamás, Fő u. 97. sz._________(9067) Fü tyülő tejforraló A Hódmezővásárhelyi Fémipari Vállalatnál újfajta háztartási edényt, fütyülő tej- forralót készítenek. A tej nem futhat ki, mert az edénybe szerelt síp kellő időben megszólal, és figyelmezteti a háziasszonyt. VEGYES Bútorozott szoba kiadó férfi részére. Beloiannisz u. 43. (1796) köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen kisfiúnk temetésére eljöttek, és együttérzésükkel igyekeztek fájdalmunkat enyhíteni. Cseh-család. Méhészek! Kaptárak, pergetők, i kannák, méhészeti felszerelések kaphatók a Méhész Szövetkezet f kaposvári boltjában. (9363* Géza u. 30. sz. alatt szemes ku- I korica eladó. (9332) Teljesen új 2 szobás, összkom- ) fortos családi ház beköltözhetően k eladó. Érdeklődés: Füredi u. 40. (9379) A Füredi u. 42. sz. ház beköl- [ tözhetőséggel eladó. (9378) Hohner gyártmányú RO-as, váltós f tangóharmcnika kitűnő állapotban á eladó, esetles kisebbel cserélhető. : Hunyadi u. 36. _______ (9380) k Fonyódon háromszobás, össz- [ komfortos családi ház eladó. Érf deklődés: Mező u, 135. _______(1809) 2 db no kg-os hízó és 10 méh- f család eladó. Kisfaludy u. 61. ________________________________(1808) r Duplavázas zöld férfikerékoár } eladó. Marx Károly u. 3. (1807) Kisfaludy utcában házhely el- kadó. Érdeklődés: Nádor u. 14. sz. [ alatt. __________________ (1805) H asznált ajtó, ablak eladó. Marx f Károly u. 37. (1802) SOMOGYI NÉPLAP Az MSZMP Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. [ Felelős kiadó az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottsága. Szerkesztőség: > Kaposvár, Sztálin út 14. Telefon: 15-10, 15-11. Kiadóhivatal: r Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. f Telefon: 15-16. £ Előfizethető minden postahivatal- a nál és postás kézbesítőnél. Elő- v fizetési díj egy hóra: 11.- Ft. * Somogy Megyei Nyomdaipari V. Nyomdáért felel: László Tibor. Szövetkezetek Somogy Megyei Értékesítő Központja 1959. április 17-én délelőtt 9 órai kezdettel a Szak- szervezeti Székházban (Dózsa György utca 1. szám) évi rendes közgyűlést tart, melyre TAGSZÖVETKEZETEIT ezúton is meghívja. Szövetkezetek Somogy Hegyei Értékesítő Központja Igazgatósága CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 14 15 16 ' kedd szerda csütörtök este 7 órakor GOGOL: REVIZOR Komédia 3 felvonásban Ápr. 17, péntek, 18, szombat este 7 és 19*én, vasárnap du. 3*kor Gyertyafénykeringő Zenés vígjáték 3 felvonásban. 19-én, vasárnap este 7 órakor JACOBI: SYBILL nagyoperett 3 felvonásban Jegyek bérleti előadásokra is előre válthatók a színházi jegyirodában, Május 1 u. ?3. Telefon: 11-03. Készruh ndenidőben! I üi Vásároljon készruhát szakboltjainkból Kaposvár, Május 1 u. 21 & Május 1 u. 0 Ady Endre u. 2 & Ady Endre u. 13. Kossuth tér 5. KAPOSVÁRI KISKERESKEDELHI VÁLLALAT i