Somogyi Néplap, 1959. április (16. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-01 / 76. szám

Itawfe, 1959. április L 6 SOMOGYI NÉPLAP VIKAR BELA Ki volt Vikár Béla, aki- szakra iratkozott be. de itt nek 1959. április 1-én ün- nem tanulhatott semmi újat, népétjük születése 100. év- mert az első hónapok anyagát fordulóját? Röviden fe- már magánszorgalomból mind lelni a kérdésre igen ne- isimerte. Ezért átment a böl­csészeire. És különösen itt sikerült a kíváncsiság szerzetté tudást aprópénzre váltania, mert a bölcsészeti karon , ta­nárainak előadásait gyorsírás­sal lejegyezte, és azt diáktár­sai részére sokszorosította, él­hez. Egy kis somogyi fa­luból indult, Hetesen látta meg a napvilágot. Mi lett belőle? Jeles esztéta, nép­dal- és mesegyűjtő nép­rajztudós, nyelvünk szép­ségeinek kitűnő ismerője, író, újságíró, akadémikus adta. Greguss és Gyulai pro­és nyelvtudós, elveiért bár­mikor bátran helytálló társadalompolitikus. Nevét egyaránt ismerték mun­kássága révén hazánkban es hazánk határain túl. fesszorok előadásairól készí­tett jegyzetei voltak az első úrn. gyorsírással készült egye­temi jegyzetek. Vikár Béla valójában nem készült gyorsírónak. Hogy mé- Ember volt, szellemi éle- gás az lett, annak köszönhette, tünk igazi büszkesége, aki hogy professzora, Greguss példájával tettekre ser- Ágast valamikor a Parlamenti Napló szerkesztője volt, és még ebből az Időből jó barátság fűzte Kónyi Manóhoz, a par­lamenti gyorsíró iroda egyik akkori főnökéhez. Kónyitól megtudta, hogy szükség van jó gyorsíróra, ajánlotta a még alig 20 éves fiatalembert, Vi­kár Bélát. Behívták próbára. Eötvös Károlyinak a beszédét kellett írnia 10 percig és sa­játkezűig átteni. Nem volt benne hiba, bár Eötvös elég nehéz, humoros beszédét írta. Húszéves korában lett a gyorsíró iroda kültagja, hu­szonegy éves korában pedig ki- * nevezett gyorsíró. Közben be-bejárt az egye­temre is, de csak kedvtelésből. Politikai lapoknál is dolgozott. Mikszáth Kálmánnal együtt. Tanárai, Greguss Ágost, Gyu­lai Pál, Szász Károly nagyon meg voltak elégedve vele. Ké­sőbb mint lektor ő maga is ta­nított az egyetemen, a gyors­írás történelmét adta elő. Ez már a 80-as években volt. Ek-' kor tanulta meg a római gyors- írást is. 1889. január 7-én a Magyar Tudományos Akadé­mián mint vendég előadást tartott »-Gáti István sztenográ-J fiája, kapcsolatban a modern sztenográíiával- címmel. Köz-/ ben gyorsírást, lapokat szer- í kesztett, tankönyveket állí- J tott össze, gyorsíró egyesületek/ 11111 elnöke volt. Sok kemény harcot vívott^ ellenfeleivel a gyorsírás ügyé-^ ért. Volt idő, amikor a fiatal­ság is szembekerült vele. Vi­kár Béla a harc embere volt. Mindig meg volt a saját vé­leménye, és amellett akkor is tájairól érkeztek üdvözlő táv­iratok, jó kívánságok. Vikár Béla abból a ki­vesző fajtából való — hang­zott el eickar az egyik pohár- köszöntőben a tiszteletére ren­dezett ünnepi vacsorán —, amelyet polihisztornak nevez­nek. Nines a magyar közélet­nek olyan ága és a tudomá­nyos búvárkodásnak olyan te­rülete, amelyen ne működött volna és nem ért el sikereket. De bármennyire is az egész nemzeté Vikár Béla munkás­sága, mi, magyar gyorsírók mégis elsősorban magunk kö­zé számítjuk, magunkénak valljuk, és azt mondjuk, hogy talán sohasem jutott volna el odáig, ahová ért, ha nem lett volna magyar gyorsíró. Vikár Bélának nagy érdeme az, hogy sokrétű munltásságában soha­sem tagadta meg magában a gyorsírót, és mindig büszkén vallotta magát annak. Nem­csak a gyorsírás gyakorlati al­kalmazása az érdeme, hanem az is, hogy állandóan buzdí­totta az ifjúságot a gyorsírás tanulmányozására, elsajátításá­ra, és munkásságával előkészí­tette a gyorsírás középiskolai tanítását«. Schelken Pálma ÉRDEKESSÉQEK — FURCSASÁQOK VESZÉLYES KIRÁLYI ÉRINTÉS A XVI. századi Spanyol- országban az asszonyaiknak óvakodniuk kellett, nehogy véletlenül kezet fogjon ve­lük. a király. Abban az idő­ben ugyanis kolostorba kel­lett vonulnia annak az asz- szonynak, akit a király megérintett. A királynő szerencséje, hogy rá nem vonatkozott ez a rendelkezés. .s KÜLÖNÖS INDOKOLÁS A francia meteorológiai intézet laboratóriumából nemrég több értékes mű­szert loptak el. A betörők a tett színhelyén cédulát he­lyeztek el g, következő szö­veggel: »A műszereket nem­igen fogják nélkülözni, hi­szen prognózisaik rendsze­rint úgysem válnak be-«. MIKROFON A SZIVÜREGREN Szovjet szakemberek a szív­hangok tanulmányozására kis­méretű ultra-mikrofont szer­kesztettek. A műszert közvet- lenük a szívüregben helyezik el, és vénán keresztül vajgy operáció utján juttatják oda. kenteni jött kortársait, s az utódokat is, valahá- nyunkat, akik teljes ra­gyogásában örököltük élet­művét Késő öreg korában is vi­dám, mosolygós arccal beszélt ifjúkoráról, és mindig szívesen emlékezett vissza arra az időre, amikor felfelé ívelő pályájának első lépését tette, amikor 13 éves korában az első betűt ve­tette gyorsírással papírra..: Szobatársai, akik középisko­lai tanulmányaikat már be­fejezték, titkos levelezésüket gyorsírással bonyolították le. Ez keltette fed a kisdiáik első érdeklődését a gyorsírás iránt. Ettől kezdve életét ezek a ku­sza vonalak irányították. Ő maga így mesélt erről az idő­ről: .. Idősebb szobatársaim mindig valamilyen különös, előttem ismeretlen írással le­veleztek, hogy ne tudjam el­olvasni — mert a leveleket ter­mészetesen velem küldözget­ték. Mikor megkérdeztem, hogy mi ez? Azt mondták, nem gyermeknek való. Egyszer az­tán sikerült megállapítanom, hogy az előttem titkolt írás nerh más, mint gyorsírás. Ki­nyomoztam, ki tanítja Pécsett a gyorsírást. Egyetlenegy em­ber voilt, egy Scheffer nevű jogász, később, kaposvári fő­jegyző. Hajlandó volt óránkéút 50 karjeárért tanítani. Hat órát vettem tőle, akkor meg­tudtam, hogy van egy tan­könyv is. A Gábelsberger— Markovits-féle. Megvettem és abból folytattam a tanulást, mert bizony az 50 krajcár óra- ,“70“,7T O“““ * díjakat elég nehéz Lit kifi- *“t ? helytállt, ha egye-J zetnem. Nekem is meg kellett 1 vai.oua. keresnem. Néhány nap múlva , egységes magyar gyors- elolvastam, amit szobatársaim írás küzdelmes éveiben ő volt sokszor bizony elég bizalmasan az> kiállt a Radnai-rendszer üzentek egymásnak. . .— mellé. Amikor ugyanis mind j »■Nem sokkal később már én Erőteljesebben nyomult előre a í Újfajta falusi fürdőszoba berendezés mintapéldányát készí- ta/nítottam mint másodikos Radnai-rendszer a maga egy- J tette el Hencz Pál, a Finommechanikai Vállalat üzemveze- realista a gyorsírást az isko- szerűségével és nagy gyakor- 2 tője. Nincs vízvezetékhez kötve. 65 literes tartálya biztonsá- < lá&an. Nagyér, büszke voltam, teljesítményeivel, Vikár ,gi szeleppel van ellátva. Fa- és széntüzelésre, egyaránt alkal- ‘ mert osztályozhattam is, és ez Béla, a Gábelsberger—Marko- i más. vits-rendszer legerősebb harco-^ sa és leghűségesebb híve — aki * akkor már nem csupán a Rad­Melyiket a kettő közül? az osztályzat bekerült diáktár­saim bizonyítványába. Ez volt az első eset, hogy a pécsi fő­reáliskolában gyorsírást taní­tottak. Abban az időben is­merkedtem meg Treibitschar Ignáccal, aki kitűnő diák és kiváló német gyorsíró volt. Tőle tanultam meg a német gyorsírást, aminek később szintén nagy hasznát vettem«. Bizony szükség is volt arra, hogy Vikár Béla tanítson, mert hiszen édesapja kis fizetéséből a sok gyerek mellett nem­igen telt a Béla gyerek városi iskoláztatására. 1877-ben érettségizett Pé­Marcali vagy Nagyatád egészségügyi ellátottságát ja­vítsa-e meg előbb a tanács? Va­lamelyikét okvetlen! Hogy ezt kereken kimondhatjuk, an­nak egyrészt az az oka, hogy a kaposvári megyei kórház ágylétszámáit nem lehet to­vább növelni. Iigy is a legna­gyobb megyei kórházak között tartják nyilván. Ennél na­gyobb kórház gazdasági és szakmai vezetése nem szeren­csés. A kórház nagy befogadó- képessége ellenére is — jórészt a biztosítottak számának meg­növekedése miatt — kevésnek bizonyul. Megnöveli a kórház betegforgalmát az is hogy vidéki kórházaink közül csak a marcali az, amely számottevően felszabadítja a megyeszékhely egészség- ügyi központját. Korábban is foglalkozott már a megyei pártbizottság és a tanács vidéki kórházak léte­sítésiével és bővítésével. Ez a gondolat ma, amikor falvaink jó része a szocialista mezőgaz­daság útjára lépett, aktuáli­sabb, mint valaha. Hiszen a termelőszövetkezeti parasztok azzal, hogy a szocialista mező- gazdaságot választották, az emberibb élet mellett is dön­töttek. Betegbiztosításban ré­szesülnek, és — ahogy ma már mondják —1 egyetlen tsz-pa- raszt sem kényszerül arra, hogy fiatal, egyéni paraszt ko­rában szerzett sérvét élete vé­géig hordja azért, mert nincs pénze kórházra. Ez természe­tes, és az a cél, hogy a falvak la­kói a lehetőségekhez mér­ten a legkedvezőbb orvosi ellátottságban részesülje­nek. Megnyugtató olvasni a mar­cali kórház falán kifüggesztett grafikonon, hogy a mai 133 ágyas és kilenc orvossal mű­ködő kórház a felszabadulás utáni években többet fejlődött, mint a felszabadulás előtti négy évtizedben. (Ez egyéb­ként mai egészségügyünk min­den ágáról elmondható.) Még­is új feladatok elé állítja egészségügyünket az élet. Ki­csinek bizonyul a marcali gyermek- és nőgyógyászat, a barcsi kórhá^. Kórház kellene Nagyatádnak is. Mindegyik fontos. És mégis akkor cse­lekszünk a leghelyesebben, ha lépéseinket — amelyeket meg is akarunk és meg is kell ten­nünk — a legcélszerűbben lép­jük meg. Az időrendi és fon­tossági sorrend az, ami döntő lehet az egészségügy fejleszté­sében csakúgy, mint másutt. A marcali kórházat bővítsük-e, vagy a régi laktanyaépületet alakítsuk kórházzá Nagyatá­don? Mindkertőt — mondhat­ná az ember. Hiszen ekkor már nem is lépnénk, hanem ugranánk. És ez volna a leg" jobb! Csakhogy a pusztító há­ború, az őrjöngő ellenforrada­lom után nagyon-nagyon nehe­zek ezek az ugrások. Ha pénz van rá, tegyük meg; fejlődjön a marcali, és legyen Nagyatádnak is kórháza. De ha csak lépni lehet, melyi­ket lépjük meg először? Marcali orvosok szerint sok beteg fordul meg (főként a gyermekosztályon és a nőgyó­gyászaton) a nagyatádi és a fo- nyódd járásból. A marcali kór­ház tehát áttörte a járási ha­tárokat. Ha a kórház jelenlegi 29 gyermekágyára kénytelenek mégegyszer annyi beteg gyer­meket fektetni, akkor a fertő­zési veszély káros következmé­nyeit éppen úgy érzik a nagy­atádiak, mint a marcali jiárás- beliék. Csakúgy kellemetlen a helyszűke a nőgyógyászaton mindkét járásbelieknek. Ebből már természetszerűleg követ­kezik az, hogyha növeljük Marcaliban az ágyak számát, ha röntgenszakorvost kap a marcali kórház, kevesebb nagyatádi és fonyódi beteg kényszerül arra, hogy Kapos­várra menjen. Ám vannak gazdasági szem­pontok is, amelyek elsőként a marcali kórház fejlesztése mel­lett szólnak. Éppen az elmúlt gazdasági év bizonyította be a megyében is, hogy akkor gazdálkodunk helye­sen, ha pénzünket nem öl­jük olyan létesítményekbe, amelyekről már előre lát­ható, hogy nem futja a be­fejezésre; ha beruházási kereteinket nem aprózzuk el, és ott fejlesztünk vala­mit, ahol már megvan a magja, a lehetősége a to­vábbi építkezésnek. A mi esetünkben ez a mag a marcali kórház, ahol a jelen­legi gyermekosztály megihosz- szabbításával növelhetnénk az ágyak számát. Míg Nagyatá­don az is kérdés, vajon cél­szerű lenne-e egy régi, korsze­rűtlen laktanyából kórházat alakítani És ha már ott épít­kezünk, akkor elsősorban a kórház legyen modem ópiiletj Az! ésszerűség tehát amel­lett szól, hogy meglevő erőnk­ből — ha abból Nagyatádon új kórház megépítésére még nenj futja — Marcalit fejlesszük. Ha a marcali kórház bővíté­se mellett dönt a tanács, aikkor ezt a miunkát lehetőleg még az idén el kell kezdjem. Az élet azt diktálja tehát, hogyha a marcali kórház bővítése az első, akkor a nagyatádi kórház megépí­tése feltétlenül a második lépés legyen. Abból, hogy a második lépést lépjük meg először, sohasem szokott jó származni. A nagy­atádi kórház megépítése is a megyére vér. Ha hozzálátunk ehhez, akkor már Marcaliban >-ne szorítson a cipő-. Szegedi Nándor nai-rendszer magasfokú ver­senyeredményeiről tudott, ha­nem magát a Radnai-rendszert is ismerte — odaállt az élre, és azt mondotta 1926-ban, hogy »ezé a rendszeré a jövő!-. Vi­kár Béla saját rendszerének a feláldozásával is kiá’lt a Rad­nai-rendszer mellé. Megmutat­ta ezzel a lépésével, hogy milyen nagy barátja az ifjú­ságnak és a haladásnak. Nyolcvanadik születésnapja alkalmából tizenegy- irodalmi és tudományos társaság ren­Ismerek egy tekintélyes fér­fiút. Boldog családapa. A sors, pontosabban: szeretett felesége hat egészséges, rakoncátlan- aranyos gyerekkel áldotta meg. Öt közülük már iskolába jár. Mint az orgonasípok. Olyan gyorsan jöttek egymás után, ahogyan csak jöhettek. A ha­todik még nem kér pénzt apu­kájától. Helyette a bölcsődés néni kéri személyesen, mert éppen a dada vagy a fősza­kács névnapja van, időnként De ígérem ... holnap ... Elő­legezd, apuci... Másnap vagy harmadnap jött a Lackó, aztán a Feri és a szép fényes kétforintosok észrevétlenül folytak el a pénz­tárcából. Mindez január első napjaiban történt. S mikor az tapintatosan, kegyes hazugság­gal azt mondta: — Apuci, képzeld, játszot­tunk a Pető Klári kétforinto­saival, és begurultak a kályha mögé. Szeretnénk megadni ne­ki... Aztán jöttek a többiek, gon­esetit, utáoia Pestre került az dezett ünnepi vacsorát tiszteié- vedig a fűtő bácsi gyászolja APAI GONDOK egyetemre. A kémiai és fizika téré, és a világ legkülönbözőbb CSÍKY GERGELY SZÍNHÁZ H)L&z(>1ő áprt/tskJL szombat este 7 órakor DOBOZI IMRE, Kossuthdíias Szélvihar legyek előre válthatók a színházi jegyirodában, Telefon: 11-03. Május 1 u. 23. házasságának nemtudomhá- nyadik fordulóját. Es ilyenkor illik valami csekélységgel megajándékozni az ünnepeltet. Hanem a nagyobbak! Kar­csi egy este így állított oda apukája elé: — Apuci... kérek két forin­tot... — Mire kell az, kisfiam? — Viszem az iskolába. Jó. Másnap jön a Piri. — Édesapa, hoztam ám két ötöst. így kezdi. Az apuka büszkén simogatja szőke fürt­jeit. — Derék dolog, kislányom. — Piri szeme felcsillan: — Ugye, adsz két forintot? — So papa zsebébe nyúl. Mag­di is ott van a közelben, s a kedvező alkalom láttán hirte­len rácsap édesapjára: — Ugye, én is kapok, apu­ci? ■— Te is hoztál ötöst? — "'agdi lesüti szemét. — Ne-e-e-m, nem hoztam. ötödik lurkó is megkapta az érmét, édesapa úgy érezte, hosszú időre eleget tett effajta kötelezettségeinek. Igaz, hogy közben Lidi néni, az énekta­nár névnapja volt, Kockás ta­nár úr pedagógiai pályafutá­sának tizenharmadik évfordu­lóját ünnepelte, s az igazgató bácsinak még éppen egy kris­tályváza hiányzott békés ott­honából, amit születésnapra illik beszerezni, de mindez alig került 60 forintjába. Egyik nap moziba mentek a gyere­kek, máskor bábszínházba vagy sportünnepélyre, melynek bevételét nemes célra fordít­ják majd, de hát nem mehet ez így egész évben — gon­dolta a jóságos szívű papa. Hiába, a gyereknevelés pénz­be kerül... Igen ám, de a következő hó­napban elölről kezdődött min­den. Piri és Magdi — nagyon dósán ügyelve, hogy lehetőleg jókedvében találják édesapát, s olyankor álljanak elő, ami­kor valami jó hírt vagy ötöst hoztak az iskolából. A jószívű apuci kezdte unni a dolgot, de hát mit tehetett volna? Adott. És februárban is volt név­nap, születésnap, házassági évforduló, s az iskola folyosó­jára fonott bútort kellett ven­ni, hogy a szülők ülve vára­kozhassanak ott. Mindez még Sorbaálltak előtte, mint az or­gonasípok, s a legnagyobbik kezdte a mondókát: — Apuci, az úttörőcsapat küldi neked ezt a könyvecs­két. Édesapa kinyitja, nézi, hát ez áll benne: »Tjfagydóczi Jó­zsef, az úttörőcsapat pártoló tagja«. És a második oldalon a sok-sok kétforintos »tagsági bélyeg«. — Értem, ezért volt — mo­tyogta maga elé. Aztán gya­nakvón így szólt: — Ejnye, no, hát a Szabó Pisti papájának hány bélye­get ragasztottak? — Neki csak hármat — vág­ta rá Karcsi. — Mert csak egy fia jár az iskolába. — Úgy?! És én annyiszor pártoljam a csapatot, ahányan vagytok? — robbant ki belőle a méreg. Valami érthetetlen dolgott mondott még, de a gyerekek megszeppenve olda- logtak el, nem hallották. És Nagydóczi József azóta nem adott kétforintokat. Azt mondja, nem is ad. S ha jól elviselhető lett volna, ha Feri sejtem, a névnapok, születés­nem rúgja szét a cipőjét, Piri­nek nem kell tavaszi kabátot venni, Magdinak harisnyát, Lackónak iskolatáskát, s ha a legkisebbik betegsége nem okoz olyan sűrűn fizetéskiesést az asszonynál. Családi gondok, hiába, s néha még kenyér is kell az asztalra ... Egy vasárnap reggelen apu­ci ugyancsak elárnult gyerme­kei ünnepélyessége láttán. napok és évfordulók is meg­ünnepeltetnek ezentúl az ő öt- meg tízforintosai nélkül. Vi­rág? Az más. Kedves megem­lékezés, a szeretet jele, s töb­bet ér, ha a mezőn gyűjtik össze a lurkók. De kristály­váza, meg szőnyeg aligha »te­rem« az ő családjából... Megértem, alapjában véve tökéletesen igaza van . . . (Jávori)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents