Somogyi Néplap, 1959. április (16. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-03 / 78. szám

SOMOGY! NÉPLAP

5

Péntek, 1959. április 3.

Amíg esik az eső

„Egy jóféle somogyi nótát..“

S

űrűn hulló eső mossa a határt. Az utakon, dű- lőutaikon tócsáikban áll a víz, de a vékony parcellákra tagolt földek még szomjasain isszák. Kevés csapadék volt a télen, nagyon kellett már. A rétek, vetések megkönnyebbülve a rájuk rakódott poptól, sártól szinte szemlátomást nőnek, erősödnek. Még néhány nap, és már sípot is csinálhatnak belőlük a gyerekek. De szépen kelnek a tavaszi vetések: az árpa, zab és más termények is.

— Megvolt az első futam — mondja Horváth Pál v. b.- elnök. A gazdák a zabot, árpát, cukorrépát 90 százalékban elvetették. Földben vannak az aprómagvak is. Községszerte elkezdték már a burgonya ültetését, a kukaricaföldek előkészítését. Mintegy 300 hold kukorica vetését tervezik. Ennek fele hibrid lesz.

A község egyéni parasztsága már megismerte a műtrágyázás előnyeit Alap- és fej trágyázásra 558 mázsa pétisót használtak fel Kálisóból eddig 247 mázsát vittek el az forrsz raktárából. Nagy részét burgonya alá szánják. A holdanként! műtrágya-felhaszná- - lás — figyelembe véve a község területét — 60—70 kilogrammra tehető.

Most sűrűn hulló eső mossa a határt, senkit sem látni oda- kinn. A gazdák behúzódtak otthonukba, s számi tgatnák: mit végeztek eddig, mit kell tenniük a továbbiakban. Egy kicsit a pihenés időszaka is ez. Persze, a szorgalmas embereknek otthon körül is akad épp elég tennivalójuk. Horváth Ferencet az udvaron találjuk, kezében kosár, előtte szakajtó. Lassan, vékonyan önti a kukoricát, hogy a szél kivigye belőle a pont és a pölhedé- ket

— Délelőtt lemorzsoltuk az egészet — világosít fél —, ez már csak a söpredéke, azért ilyen szemetes. Esik az eső, nem lehet mást tenni.

K

isgyura János a konyhában üldögél, az ünnepről maradt kalácsot tördeli.

— Most jöttem a ktsz-ből — mondja —, azért maradt ilyen későre az ebéd. De hát a bakancsomat is meg kellett csináltatnom, máskor nem érek rá.

— Olvasni is szokott? — kérdezzük a mellette levő könyvre tekintve.

— Inkább csak télen, mert most, bár ki sem igen lehet lépni a szakadó esőtől, de ezért más fontosabb tennivaló van. Délután átnézem a lószerszámot, ahol hibázik, megvarrom, segítek egy kis kukoricát is morzsolni az asszonynak, mert ha újra kisüt a nap, akikor megint nem lesz megállás. No, nem azért — toldja meg beszédét —, mintha lemaradtunk volna. Elvetettünk mindent, amit csak lehetett, de hát az is sok, amit ezután kell tenni.

Kasza János gazda a fásszín alatt szőlőtőkéket aprogat.

— Öregek voltak már?

— Nesm — válaszolja —, csakhát nem szeretem a nahát, ezért vágtam ki, most meg ráérek, hát felaprogatom. Már tavaly is vágtam ki belőle, az idén is 100 kvadrát körül, a többit pedig jövőre. Persze, ültetek is helyette. Most, a tavasszal már 300 tőkét elraktam, még újabb 600-at telepítek. Itt van ni, egy része — mutat a vesszőkre. — Ez a 300 darab »szájbet"-fajta. Baranyából hozattam.

Az idén már sokat dolgoztak a szőlőben, ezért egy kicsit le

is maradtak a mezei munkával. Máskor, ha ilyen időjárás volt, már el szokták vetni a répát, most ezt még nem mondhatják el. Persze, azért nem késtek el vele.

A kovácsműhelyben több ember van mint máskor. Néhány hét óta tartó munka után a gazdasági eszközökön már némi javítást kell eszközölni. Ezért jött ide Bálint István 10 holdas gazda is. Boronája húzóláncait erősítteti meg.

— Elmen tem volna vele még egy darabig, de miért kockáztassam meg, hogy munka közben szakadjon el, mikor most ráérek kijavíttatni.

p sendesen hull az eső, az

^ emberek otthon körül tesznek-vesznek, mintegy

kényszerpihenőt tartanak a nagy munkák első szakaszának befejezése után. Kicsit tovább maradnak a boltban, borbélyüzletben, most jobban ráérnek. Nagyon kellett ez az eső a mezőknek és nekik is. Ha kisüt a nap, úgysem tehetik meg ezt — várja őket a munka, a határ...

Szentai Sándor

Áz Igazságügyi Minisztérium közleménye a részleges közkegyelemről

A Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rendeletet bocsátott ki részleges közkegyelem gyakorlásáról.

A rendelet értelmében mentesülnek a büntetés végrehajtása alól azok, akiket 1957. május hó 1. napja előtt elkövetett bűncselekmény miatt 2 évet meg nem haladó börtönbüntetés/? ítéltek — míg felére csökken azoknak a büntetése, akiket négy évet meg nem haladó börtönbüntetésre ítéltek.

Teljes kegyelemben részesülnek börtönbüntetésük tartamára való tekintet nélkül a fiatalkorúak, a teherben lévő nők, azok az anyák, akiknek 10 évesnél fiatalabb gyermekük van, az 50. évüket betöltött nők, valamint a 60. évüket betöltött férfiak, akik a bűncselekményt 1957. május hó 1. napja előtt követték el, ha az alább említett kizáró okok valamelyike velük szemben nem áll fenn.

A Népköztársaság Elnöki

Tanácsa egyéni kegyelmet is gyakorolt.

Nem részesülnek kegyelemben az ellenforradalmi szervezkedések kezdeményezői és vezetői, a há- bbrús és népeUenes bűntettek miatt elitéltek, a megdöntött fasiszta rendszer vezetői, a volt kizsákmányolok, emberélet elleni erőszakos bűncselekmények és a társadalmi tulajdon elleni súlyosabb bűncselekmények elkövetői, valamint a két vagy több ízben elítélt személyek.

A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az igazságügyminisztert bízta meg a közkegyelmi rendelet végrehajtásával.

* * *

A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a hat évi börtönbüntetésre ítélt Tildy Zoltán hátralévő büntetése végrehajtását — megbánó magatartására és idős korára tekintettel — felfüggesztette.

így búcsúzon az élettől V i- k á r Béla, a népdalkuta+ó tudós, ezek voltak utolsó szavai, amikor egy csodálatosan gazdag életmű befejezése után, 8? éves korában megvált övéitől, a magyar néptől. Jófele somogyi nótát óhajtott hallani halálos ágyán, s az egész életén végigvonuló gyűjtési láz izgalmával, a falut járó ember sze- retetével gondolt szőkébb hazájára, Somogyországra, s a másikra, ahonnét a Kalevalát hozta magával, és sorait öntötte gyöngyöző magyar szóba, megkapó formába.

Őrá emlékeztünk április elsején. A bala tóm boglárt művelődési otthonban ünnepséget rendeztek, s a ház falán leleplezték a domborművet, Vikár Bélának, a kultúrház névadójának reliefjét. Zsúfolt nézőtér előtt zengtek az emlékezés szavai, s a népdalok, melyek az ő gyorsíró ceruzája nyomán maradhattak meg az utókor számára a nép kultúráját, kedélyét, dallamgazdagságát, érzelemvilágát tükrözőn ...

Bagó Gyula, a járási tanács elnöke méltatta Vikár Béla munkásságát, majd felcsendült a Repülj, fecském szépen ívelő dallama a Csepel Művek kamaraegyüttesének megszólaltatásában.

A közönség rendkívül élvezetes, tartalmas műsorban ismerhette meg Vikár Béla életét és áldozatos munkáját.

D r. V o 11 y István, az ünnepelt kiváló ismerője színes, egyszerű stílusával is meg- .ragadó emlékezését hallottuk Megelevenedtek a képek Vikár gyermekkoráról, az újítási vágyról, mely szinte űzte, hajtotta előre a művészetek igazgyöngyének, a népművészetnek kutatásában, óriási értékeinek felismerésében. Megelevenedett á törékeny, mégis fáradhatatlan édesanya. S z o m- jú Veronika alakja, aki útmutatója, segítőtársa volt a kutatónak, s még utolsó éveiben is leveléhez mellékelten küldte gyermekkorának emlékezéseit, gyűjtött népdalait fiának a Tudományos Akadémiára.

Elkészült az első magyar mesterséges holdkövető rádióállomás

Két évvel ezelőtt a Szovjet Tudományos Akadémia mellett működő Ürhajó^si Bizottság felkérte a Magyar Űrhajózási Bizottságot, hogy kapcsolódjék be a mesterséges holdak és az űrrakéták megfigyelésébe. A magyar szakemberek elhatározták, hogy társadalmi munkával megfelelő rádió megfigyelő állomást létesítenek Rá- kosligeten. A szervezést Horváth Tibor, a bizottság tagja vállalta. Az antenna felállításához szükséges anyagot a Finomvegyszergyár adta, az alapozási munkáikat a 31. számú Építőipari Vállalat végezte el. A posta segítségével pedig 800 méter távolságról bevezették az ipari áramot.

A rákosligeti megfigyelő állomás 29 méter magas antennatornya elkészült. A tetején 7,5 méter alaphullámhosszra hangolt körsugárzó antennát szereltek, s ezt kábellel kötötték össze a nagy érzékenységű,

speciális rövidhullámú vevő- készülékkel.

Eddig nem volt a népi demokratikus országok között teljes megfigyelési rendszer. A magyar állomás felállításával a megfigyelési ■ ív bezárult. A rádióállomás vevőkészüléke, amelynek érzékenysége egy mikrovoltnál is jobb, nemcsak a mesterséges holdak, hanem a holdrakéták szempontjából is fontos szerepet tölt be. A mesterséges holdakat most már a magyar szakemberek mintegy 800 kilométer átmérőiü köralakú tartományon belül — ami a Föld kerületének az ötödrésze —, megfigyelhetik jelzések alapján. Holdrakéták esetében a rakétának a Földtől való távolmaradását, illetve jelzéseit félmillió kilométer távolságból is felfogja az antenna, illetve azon keresztül az igen érzékeny vevőkészülék. (MTI)

És Volly István a népdalát tatónak járó tisztelettel, szere tettel beszélt Vikár fáradhata lan falujárásáról, az étetve szélyről, mely nem egyszer vt lejárója volt; finnországi elme nyélről, s arról a felbecsülő« tétlen értékről, melyeit Viké Béla fonográf hengerei jelentei tek a népdalra támaszkod magyar muzsika kialakulásé ban.

Nem száraz, megszokott elő adás volt ez, az utód meg,in? lékezése, melyet színes esc korként ékesített a kamara együttes egy-egy Vikár-gvűj tés bemutatásával.

Se h el ken Pálma meg emlékezését Jan cső Ad r i e n n e olvasta, fel Soká! emlékezni fogunk rá és a ki váló előadóművész ajka re csörgedező Kalevala-részletre A finnek népi eposzának ezer nyi hangulatát oly sok szín nel, érzéssel, művészi telített seggel megszólaltató eiőadomű vészt örömmel hallanánk niás kor is Somogybán egy-egy irc dalmi műsorban, ballada-ester Pácius: Finn dalát a kamara együttes szólaltatta meg, s ez zel tulajdonképpen véget ér a Vikár-ünnepség.

A műsor második részében Csepel Művek jó képesség: együttese (sajnáljuk, hogy töb énekes betegség miatt nőm jc hetett el; egyébként ez okozt az emlékezéshez oly nagyoi hozzátartozó Kodály; Vejne möjnen muzsikál című művé nek elmaradását is) d r. H a t y tyei Gyula vezetésével Mo zart műveiből mutatott be ké gyöngyszemeit, s két francií népdal után régi magyar vi rágénekekkel zárta műsorát

Jancsó Adrienne a műso második részéiben is megérde melt sikert aratott francia é székely népballadáival. Soksi szívesen hallgattuk volna élei tői duzzadó, a balladák figurái nak egyéniségét, jellemét, gon dolatvilágát oly sokoldalú mű vészettel, ihletettséggel bemu tató tolmácsolását.

Bár a műsor második részé nek semmi köze sem volt V: kár Bélához, így is megraga dott, s a közönség kitűnőé szórakozott. Talán csak a ké gitár-dalt kellett volna elhagy ni. Ezek nagyon kilógták az es hangulatából.

Szép, tartalmas, körültekin téssel rendezett ünnepség tani voltunk, mely minden tekintet ben méltó volt Vikár Béláho:

Jávori Bél

VIKAR BELA

in.

»Csapdát törtem új danákra. Csapdát törtem, gallyat

szeltem.

Ágat nyestem, utat leltem; Innen megy az út ezentúl, Az új ösvény innen indul. Dicsőbb dalok szerzőinek, Különb ének költőinek,

A törekvő zsenge népben,

A növekvő nemzedékben...«

(Kalevala befejező sorai.)

A gyorsíráson és a népdal- gyűjtésen kívül a finn—magyar kultúrkapcsolatok ügye is elválaszthatatlanul egybeforrott Vikár Béla nevével. Kétségtelenül a legnagyobb úttörője a finn—magyar kulturális közeledésnek.

Még egyetemi éveiben Bu- denz professzor biztatta, hogy foglalkozzék a finn nyelvvel, s mikor látta, milyen eredményt ért el tanítványa a nyelvtanulásban, biztatta, hogy fordítsa le a Kalevalát, a finnek gyönyörű eposzát. Professzora, hogy tanítványának még nagyobb kedvet csináljon a mű lefordításához, a következő egyetemi félévben a Kalevalát eredetiben olvastatta diákjaival. Ekkor Vikár Béla tényleg megszerette a finn nyelvet, úgy érezte, a világ egyik legszebb nyelve. — Olyan szép — mondta, mint az ógörög. — Megszerette, és elkezdte fordítani a Kalevalát.

;889-ben feleségével együtt fél évre terjedő tanulmányútra utazott Finnországba, hogy meghallgassa a régi Kalevala- énekeseket, akik odakint éltek az úttalan őserdőkben. Itt azonban csalódás érte. Itt döbbent arra, hogy a Kalevalát egészen másképpen éneklik,- nem abban a ritmusban, amellyel ő a már megjelent első 10 éneket fordította. Újra kezdte az egészet.

Finnországi tanulmányútja alkalmával több hónapot töltött a Ladoga-tó északi részén lévő dalterületen, ahol a Kalevala nyelvéhez legközelebb álló táj szólást tanulmányozta. Felkereste a hatalmas erdők mélyén rejtőző falvak dalosait, hogy saját fülével hallja tőlük a még élő hagyományokat, az énekek ritmusát, zenéjét és előadásának módját. Gyűjtögette a helyszínen a régi és újabb énekeket és néprajzi tárgyakat, hogy igv alaposabban megismerkedjék a néplélekkel, amelyből a Kalevala fakadt. Mikor hazájába visz- szatért, újra átdolgozta a már közzétett tíz éneket, aztán huszonkét évig lankadatlan munkával fordította a finnek nemzeti eposzát. Többször elutazott Finnországba. Színes cikkeket írt barangolásairól a hazai lapokban.

Egy finn elbeszélésgyűjteménye -A hold regéi* címmel az Olcsó Könyvtárban jelent meg. Gyulai Pál, az Olcsó Könyvtár szerkesztője személyesen vitte el Vikár lakására a fordítási honoráriumot: tizenegy forint harmincöt krajcárt. ->Ö egyetemi tanár volt, az ország első kritikusa, én szegény, névtelen egyetemi hallgató. Bizony akkor még olyan idők voltak* — mesél- gette büszkén életének ezt a kedves epizódját.

Kalevala-fordításáról így ír a mű bevezetőjében:

» ... huszonkét esztendeig dolgoztam a fordításon, ebbe is őszültem bele. De azért nem bántam meg, mert olyan ős finnusok között lehettem, akik azóta már szobrot kaptak, pedig egyszerű parasztemberek

voltak, sőt analfabéta parasztok és parasztasszonyok, akik azonban fenntartották az ősi hagyományt élőszóval. Volt például egy öreg vak ember, aki reggeltől estig énekelt nekem, de úgy, hogy ebéd sem kellett, alig bírtam az iramot. Ezért kellett megtanulnom a finn gyorsírást is, mert másképpen nem lehetett volna ilyen munkát végezni.. .* Vikár Béla Kalevala-fordításával olyan könyvet adott a magyar olvasók kezébe, amelynek eredetije 1835. február 25-én, amikor a helsinki Finn Irodalmi Társaságnak bemutatták, lázba hozta az egész művelt világot. Miért? Valószínű azért, mert arról, hogy van egy Iliász, egy Nibelun- gen-lied, tudtak, azt természetesnek tartották, de hogy a

XIX. században szinte szemük előtt érlelődjön meg egy ilyen hatalmas alkotás, mely az előbbiekhez hasonló értékűvé válik, és olvasóit éppúgy visz- szaviszi az ősidőkbe, mint az előbbiek, azt nehezen értették meg. /

A Kalevala létrehozója, a finn népköltés, szájhagyomány lelkes feljegyzője, Lönrot Illés szegény kerületi orvos, egy szabó fia volt, aki vándorbot- tal a kezében, batyuval a hátán, gyakran bizony mezítláb rótta a finnek ősi földjét; a sötét erdőket, a veszedelmes zsombékokat; úttalan utakon járva jutott el egy-egy finn kunyhóba, ahol egyszerű parasztembereket bírt szólásra, ősi dalok eléneklésére, mondák, hagyományok elbeszélésébe. Lönrot összegyűjtött egy

darab múltat, és átadta a jövőnek.

"... úgy rémlett — írta Kosztolányi Dezső —, hogy a jelen és a múlt között egyszerre csak láthatatlan távbeszélőhuzalok feszülnek, s az ősember — az eleven szájhagyományok útján — a XI. századból szól át hozzájuk, s még mesz- szebről, még régebbről, azokból a ködös időkből, amikor mi is közösségben éltünk finn testvéreinkkel a finn-ugor őshaza ban...«

Mennél inkább megismerjük a Kalevala keletkezésének történetét, körülményeit, annál inkább kell értékelnünk Vikár Bélának negyedszázados munkáját, melynek eredménye lett a mű olyan hű magyar nyelvű átültetése, melyről a finnek azt állítják, ha az eredeti Kalevala elveszne, a magyar fordításból vissza lehetne állítani a finn szöveget.

Miért tudta ilyen hűen visz- szaadni a finn szöveget a magyar fordításban Vikár Béla? Mert felhasználta a magyar népköltészet szavait, szófűzé- seit, költői képeit, sőt új szavakat alkotott. Megkereste a két nép közötti rokonságot, ősi kapcsolatot, és munkáját erre építette. Ott, a tundrás, rideg északi tájakon fedezte fel a hasonlóságot a finn népköltészet és a somogyi népköltészet között. Mindkettő a nyelv mélységeiből tör fel, mindkettő kedveli a tömörséget, a homályt, a ráolvasásszerű fordulatokat. Kifejezéseiben sok a hasonlatosság. Egyszer a két nyelv hasonlóságára, rokonságára mesélte Vikár Béla, hogy mikor az 1900-as években Erdélyt járta, egy falusi kocsma udvarán székely regösöket énekeltetett, hogy feljegyezze a dallamot és az ének szövegét. Utána — kísérletképpen — elmondott nekik egy részletet a Kalevalából. Hallgatták a székelyek, hallgatták, aztán az egyik dalos nagy büszkén megszólalt:

*»Instállom, nincs szöbb ennél a mű székely költészetünknél.* A székely énekes magyar dalnak hallotta a Lem- minkajnen-runókat!

Vikár Béla javában dolgozott a mű fordításán, amikor a Kisfaludy Társaság nagy műfordítói pályázatot hirdetett. A Kalevala nagy része már készen volt, barátainak biztatására úgy döntött, hogy részt vesz a pályázaton. Azonban olyan kevés idő állt rendelkezésére, hogy az eposznak csak egy epizódját tudta elkészíteni.

Az eredmény, mint azt az 1905 márciusi lapban olvashatjuk: »Vikár Béla Kullervó finn-eposz fordításával elnyerte a Kisfaludy Társaság nagydíját*.

Pedig nem volt könnyű a pályázat. Több mint húsz műfordítással, köztük egy egész verses regénnyel, egy gyönyörű francia fordítással kellett felvennie a versenyt.

Szinnyei József egyetemi tanár, volt professzora szellemes versikével gratulált kitűnő hajdani tanítványának:

"... karjalai filoméla,

dala bájos, dala méla.

Provanszitól nem is fél a'

Éljen Vikár Béla!*

(A vers befejező sorai.)

A tudós professzor elismerése további munkára serkentette Vikár Bélát.

A mű fordításával kapcsola tos egész gyűjteményét, gyors írási jegyzeteit a helsinki Ka levala-múzeumban helyeztél el. Érdekes, hogy a nag; gyorsíró a műnek magyar for dítását is gyorsírással készítet te el. Az eredeti könyv lap széleire gyorsírta a magya fordítást, mely jelenleg a deb receni Kossuth Lajos Tudó mány Egyetem tulajdon« minthogy Vikár Béla könyvtá rát még a negyvenes évekbe: az egyetemnek ajándékozta.

Vikár Béla Kalevala-fordí tésának 1909. évi első kiadás; nagy sikert ért el. De még fo kozottabb volt a sikere az 193E évi jubileumi kiadásnak, mely nek minden fejezete elé Viká Béla ún. kis summázó versi kéket írt. Ez a kiadás Axel Gallen Kallela, a híres fin: festőművész képeivel jelen meg a La Fontanie Társasé kiadásában. Munkájára a egész világon felfigyeltek.

A Finn Tudományos Akadé mia a diadal hatására Viká Bélát levelező tagjává válasz tóttá. A Kalevala csodálato szépségű fordítását külföldöl és hazánkban is egyaránt mél tatták.

De talán legnagyobb öröme jelentett Vikár Béla számár« hogy a magyar nyelv szépsé geinek egyik legigazibb isme rője, megértője, Kosztolány Dezső oly nagy elismeréssé fogadta munkáját, melyrö többek között azt írta:

"... Hittel vallom, hogy iro dalmunkban eddig három iga zi csodája van az áttöltésnek a fordítás három utolérhetet len, s egyértékü remeke. A első Arany János: Hamletje, < második Bérczy Károly: Anye gin Eugénja, a harmadik Vi kár Béla: Kalevalája.*

Schelken Palái