Somogyi Néplap, 1959. április (16. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-30 / 100. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Csütörtök, 1959. április 30. A Somogy Megyei Orvos-Etikai Bizottság nyilatkozata «A beteg java legyen a leg­főbb törvény« — kívánta meg már a klasszikus idők orvosá­tól tevékenységének erkölcs'- tana. Ez az alapgondolata a legelső «rendtartásnak«, a hippokrátészi eskünek, amely két ép félezer esztendő távolá­ból tükrözi az ókori görög or­vosok emelkedett erkölcsi szemléletét. «Ha ezt az esküt megtartom és nem szegem meg, akkor él­vezzem életemet és mestersé­gemet úgy, hogy az összes em­bereknél örök időkre becsüle­tem legyen; de ha ezt figyel­men kívül hagyom és hamisan esküszöm, mindezeknek az el­lenkezője történjék velem.« A beteg java és az orvos megbecsültsége, úgy véljük, ez a kettős erkölcsi pillér, amely az orvos munkáját, ezt a tár­sadalom szempontjából annyi­ra messzemenően fontos tevé­kenységet hordozza, tartja és biztosítja. Bármelyik rongáló­dik meg közülünk, veszélyez­teti ennek a tevékenységnek az egészséges statikáját, és kárá­ra van a társadalomnak. Át­alakulóban lévő gazdasági és társadalmi viszonyaink között e pillérek stabilitásának biz­tosítása és a szocialista egész­ségügy követelményei megva­lósulásának az előmozdítása érdekében vált szükségessé az Orvosi Rendtartás kiadása. A rendtartás főbb irányelvei­nek ismertetése a nagyközön­ség szempontjából is indokolt­nak látszik. A gyógyító-meg­előző munkakörben alkalma­zott és magángyakorlatot is folytató orvosnak elsődleges feladata azoknak a betegeknek magasszinvonalú gyógykezelé­se, akiknek díjtalan ellátására kötelezett. Az orvosnak maga­tartásával meg kell erősítenie a díjtalan ellátásra jogosult betegekben azt a tudatot, hogy nincs szükség külön személyes vagy anyagi előny kilátásba helyezésére vagy juttatására ahhoz, hogy a legmagasabb színvonalú gyógykezelésben ré­szesüljenek. Ilyent a kezelés tartama alatt, a beteg távozá­sa’ előtt az orvos semmi esetre sem fogadhat el. A Rendtartás védi az orvost az indokolatlan és méltányta­lan igénybevétellel szemben. Hivatalos munkakörében vagy sürgős szükség esetén nem hi­vatalos munkakörben végzett orvosi tevékenység idejére a hatóság tagjára vonatkozó büntetőjogi védelemben része­síti. Feljogosítja az orvost a beteg gyógykezelésének megta­gadására felettes hatóságának előzetes hozzájárulásával, ha a beteg a kezelésre vonatkozó utasításokat huzamos időn át szándékosan nem tartja meg, továbbá akár ő vagy gondozó­ja az orvost súlyosan megsérti. Az Orvosi Rendtartás szabá­lyainak betartásán orvosokból álló fegyelmi tanácsok őrköd­nek, és azokat az orvosokat, akik megsértik az Orvosi Rendtartás szabályait, maguk az orvosok vonják felelősség­re, és szükség esetén megbün­tetik. Ugyanakkor igen fontos szerepük lesz az orvosetikai bi­zottságoknak, melyek állásfog­lalásaikkal, nevelőmunkájuk­kal. valamint szükség esetén az orvosok erkölcsi védelmével szereznek érvényt a Rendtar­tás előírásainak. A most ismertetett jogsza­bály dialektikus szemléletével, a fejlődésre való törekvésnek és a reális helyzet figyelembe­vételének bölcs összeegyezte­tésével nagy segítséget nyújt az emelkedett etikájú, tehát igazi orvosi tevékenység biz­tosításához. Megjelenését ép­pen ezért örömmel fogadják a Somogy megyei orvosok és be­tegek egyaránt KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik felejt­hetetlen feleségem, illetve édesanyánk temetésére eljöt­tek, és együttérzésükkel igye­keztek fájdalmunkat enyhí­teni. Zákányi-család. Az EM Kavicsbánya Vállalat gyékényesi üzeme VIZSGÁZOTT EXKAVÁTOR- KEZELŐKET (kotró kezelőket) AZONNALI BELÉPÉSRE FELVESZ. Bérezés teljesítmény szerint. NAPI AJÁNLATUNK: kínai ajándék árok CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ ÁBRAHÁM PÁL: Nagyoperett 3 felvonásban Ma, csütörtök este 7 órakor Május 1, péntek este 7 órakor Május 2, szombat du. 3 órakor Május 2, szombat este 7 órakor Május 3, vasárnap este 7 órakor Jegyek előre válthatók a színházi jegyirodában, Május 1 u. 23. 8Z. — Telefonszám: 11-03. Árubemutatóval egybekötött Nagybajomban május 3-án, a földművesszövet­kezet rendezésében Bemutatásra kerülnek az ipar legújabb tavaszi és nyári termékei, melyek udvarias és előzékeny kiszolgálás mellett a helyszínen megvásárolhatók. Vendéglátó-iparunk bő étel- és italválasztékkal várja kedves vásárlóit. Földmüvesszóvetkezet vezetősége, Nagybajom az cJk&lya illahzei­bőltban MÁJUS 1. U. 4. KAPOSVÁRI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT Főkönyvelőket keresőn k azonnali belépésre vidéki földművesszövetkezetekhez. Képesített könyvelői oklevél, erkölcsi bizonyítvány szükséges. Szövetkezeti gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet személyesen és írásban. Szövetkezetek Járási Központja Kaposvár, Budai Nagy Antal n. 9. Tel.: 13—16. FILMSZÍNHÁZAINK MŰSORÁBÓL A KAPITÁNY LÁNYA Siklik a szán a végtelen havas sztyep­pén, új állomáshelyé­re viszi Grinyevet, a fiatal, álmodozó tisz­tet, aki a Belogar- szkaja-erőd komor, unalmas falai között Grinyev kapitány bá­jos szőke leányában, Másában találja meg élete első szerelmét. A történet másik szála a Pugacsov ve­zette parasztlázadás, mely döntően befo­lyásolja a két szerel­mes sorsát. A lány apját a pugacsovis- ták megölik, Mása pedig Svabrin kezé­be kerül, aki kény­szeríteni akarja, hogy legyen a felesége. Grinyev Pugacsov se­gítségével menti mgg szerelmesét, s végül a két fiatal megtalál­ja egymás mellett a boldogságot. A hát­térből azonban ki­bontakozik előttünk a parasztlázadás né­hány mozzanata, Pu- gacs.ov kivégzése. »A kapitány lá­nya« című magyarul beszélő színes szov­jet filmben Mása és Grinyev elbűvölő szerelme éppúgy le­nyűgözi. a nézőt, mint a történelmi jelene­tek, a nemzetiségek tarkasójga Pugacsov seregében, Bologar- szkaja ostroma. Nagy érdeme a rendezés­nek, hogy hibátlanul adja vissza a puskini mű hangulatát. Grinyev szerepében ismét viszontlátjuk a népszerű Sztrizseno- vot, aki itt is sok­színű és mélyen át­élt alakítást nyújt. Szerelmesének sze- kítja. Pugacsov sze­repét, Mását a bájos repében pedig Lju- és szép Arjepinaala- kanovot látjuk. opf30-tól majufí-ig. A tisztességtudó utcalány Évekkel ezelőtt ná­lunk is nagy sikerrel játszották Jean Paul Sartre francia író színdarabját, a Tisz­tességtudó utcalányt. Az USA egyik déli államában játszódó színdarabból a fran­ciák filmet készítet­tek. A Sartre-darab filmváltozatáról, ed­dig a nemzetközi filmkritika a legna­gyobb elismerés hangján emlékezett meg. A darab hőse Liz­zie Mac-Kaye, az ut­calány, aki mindad­dig -tisztességtudó-« az amerikai -társa­dalom« szemében, amíg prostitúcióból keresi kenyerét, hisz a fehér ember fel­sőbbrendűségében, tiszteletben tartja az írott és íratlan tör­vényeket. Abban a pillanatban azonban, amikor Lizzie egysze­rű, de alapjában vé­ve becsületes gon­dolkodása fellázad valami ellen — eb­ben az esetben a hazugság, a jogtip- rás, lincs-igazságszol- gáltatás, az emberi méltóság megsértése ellen —, megszűnik tisztességtudó lenni a számukra. Anélkül, hogy egy szó is elhangzotta ró­la, a történet elejétől végig kemény vád­irat az USA igaz­ságszolgáltatása el­len. A film végig fe- szült, pergő, néhány egészen!, kiemelkedő jelenettel. A kitűnő film egy­aránt dicséri az al­kotó művészek és színészek munkáját. Lizzie szerepében Barbara Laage-t is­merjük meg, aki szé­les skálájú, ragyogó tehetségű művész. A szinkronrendező Gerhardt Pál, a film főalaikjait Psota Irén, Kálmán György és Somló István szólal­tatják meg magya­rul. Fagylaltárusításhoz kocsival rendelkező mozgó­árusokat jutalékra felvesz a SOMOGY MEGYEI VENDÉGLÁTÓ IPARI VÁLLALAT Jelentkezés a vállalat központjában, 1. em. 4. Szőlőkaró (gömbölyű, nőtt) kap­ható a Dél-Somogyi Állami Er­dőgazdaságnál Nagyatád. Hirdetmény Felhívom a lakosságot, hogy a házi szemétgyűjtő edényekbe pa­pírhulladékot ne rakjon, mert az elszállítás végett kirakott papír­hulladék szétszóródik és beszeme­teli az utcát. Az alant felsorolt utcákban az elszállítandó házi szemetet a kapu alatt kell tárolni, ahonnan a köz­tisztasági dolgozók fogjak az edé­nyeket átvenni és kiürítés után oda visszavinni: Ady Endre utca, Április 4 utca, Berzsenyi utca, Bu­dai Nagy Antal utca, Dózsa György utca, Engels utca, Kossuth Lajos út a Beloiannisz otcáig, Le­nin utca, Május 1 utca, Noszlopy Gáspár utca. Kérem a város lakosságát, hogy köztereirk. parkjaink, gyepszegé­lyeink növényzetét, virágait segít­senek megóvni a letaposástól é_s a rongálástól. Figyelmeztessék a fe­gyelmezetleneket a növényzet meg­óvására, mert utcáink, tereink ren­dezettsége, tisztasága, szépsége va­lamennyiünk érdeke. Wágner Károly, a városi tanács ipari és műszaki osztályának vezetője.. Apróhirdetések Apróhirdetés ára: hétköznap sza­vanként l,~ Ft, vasárnap 2,— Ft. Legkisebb hirdetés 10 szó. Az első szó két szónak számít. Hirdetése­ket felvesz a Somogyi Néplap Ki- adóhivatala, Kaposvár, Latinka Sándor utca 2. Telefon: 15-16. A vidékiek postán is feladhatják hir­detésüket. Árát a megjelenés után közöljük a. feladóYal, s befizetési csekket küldünk. ADAS.VETEL Topolinó hátsó híd. félig kész magánjáró szalagfűrész eladó. Borsos, Marcali. (9075) öröklakás, 2 udvari szoba mel­lékhelyiségekkel, nagy kerttel, be- költözhetőséggel eladó. Érdeklőd- ni: 5 után, Damjanich u. 19. (1954) Eladó Kaposvárott beköltözhető kétszobás ház, istállóval. Érdek­lődés: Madár u. 3. (1951) Cseh gyártmányú gyermek sport­kocsi eladó. Ady Endre u. 41. ________ (1959) S zigetvári u. 141. számú családi ház eladó. (1956) Kertész u. 4. sz. alatti családi ház eladó. Azonnal elfoglalható. Cím: Fodor, Arany u. 21. (1953) Háromszobás, összkomfortos ház beköltözhetőséggel eladó. Érdek­lődni: Pázmány P. u. 6., -du. 6 után. _________________________________(1938) I 374 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, I házhely félig felépült szobával i Szentjakabon (törökhagyással í szemben) 16 000-ért eladó. Vörös­hadsereg útja 267., Horváth Gábor. (I960) Családi ház eladó 160 négyszögöl telekkel, fizetési kedvezménnyel. Cím a Kiadóban. (9447) Szölőoltványok, gyökeres vesz- szők fillérekért rendelhetők Kiss Bertalannál, Abasár. (9438) ÁLLÁS Simoníán 9. sz. családi ház be­költözhetőséggel, gazdasági épüle­tekkel eladó. Érdeklődés ugyan­ott^_______ (9435) F éléves süldők eladók. Vöröshad­sereg u. 33., du. 3 után. (1928) A vései földmű vessző vetkez textil- és ruházati boltjába boltv zetöt keres. Fizetés kollektív sz rint 1230 Ft alap, mint jutalék forgalom 0.24 százaléka, plusz tér túlteljesítés esetén 6 százalék pr mium. Jelentkezni lehet az fms ig. elnökénél, Vése. központi ir da, vagy telefon: Vése 6. (Csí textilszakosok jelentkezzenek.) Eladó állomástól és piactól 20 percre fél házrész 36 Q00 forintért. Fele elfoglalható. Megbízottam Gorkij utca 20/c. alatt. (9448) Jó állapotban lévő iker sportko­csi eladó. Beloiannisz u. 20. (9449) Eladó 1000 négyszögöl területen családi ház melléképületekkel, szép gyümölcsössel és szőlővel, özv. Papp Jánosné, Visnye (falu). (9451) VEGYES Papíráruk elhelyezésére raktár helyiséget kerestink. Papirértéke sitő, Dózsa György u. 1. (1957 Vízvezeték uj szerelést, javítás vállalok vidékén is. Dunajetz Fe renc. Kaposvár. Ady E, u. 7. (1930 HÁZASSÁG Pannónia motorkerékpár olcsón eladó. Füredi utca 61. sz. (9452) Fiatal házaspár életjáradékra belvárosban házat venne. »Kész­pénz van« jeligére a Kiadóban. (9094) Férfi-, női kerékpár eladó. Tur- béki, Ady u. 22. Érdeklődés: 6 után. (1944) 58 éves, állásban lévő magányos özvegyasszony hozzáillő élettársat keres 60 év körüli iparos vagy nyugdíjas személyében. Saját há­za van. Testi hibátlan. Csinos. »Szép otthon 1961« jeligére af Hir­detőben.___ (19551 E gyedülálló, gyermektelen, »5 éves asszony férjhez menne hoz­záillő férfihez. »Nyugodt otthon« jeligére címeket a Kiadóba. (91AU

Next

/
Thumbnails
Contents