Somogyi Néplap, 1959. április (16. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-28 / 98. szám
SOMOGYI NÉPLAP 3 Kedd, 1959. április SS. Űj szakszervezeti bizottságokat választunk ŰJABB EBEDIHÉNIEKBE SERKENT A BIZTATÓ KEZDET — A barcsi járás tsz-einek helyzetéről A szakszervezetek alapszabálya értelmében kétévenként újra kell választani a szak- szervezeti bizalmiakat, a szak- szervezeti bizottságokat és a számvizsgáló bizottságokat. A vezetőségválasztó taggyűlés a bizalom megvonásának vagy megerősítésének, a szakszervezeti tagság őszinte számvetésének időszaka. Rendkívül fontos tehát, hogy erre az alkalomra nemcsak a tisztségviselők, hanem a tagság is egyaránt alaposan felkészüljön. A mostani választás azért is jelentős, mert egybeesik a Magyar Szocialista Munkáspárt március 6-i határozatának végrehajtásával. Ez a határozat a dolgozók öntevékeny kezdeményezésére támaszkodva javasolja a gazdasági fejlődés, a szocializmus építésének meggyorsítását. Szakszervezeti bizottságaink, aktivistáink nagy többsége emelt fővel állhat a tagság elé. Becsülettel helytálltak a legnehezebb időben, az ellenforradalom idején is. Áldozatkészen dolgoztak azután is, segítették a gazdasági és politikai talpraállást. Munkára, alkotásra lelkesítették a fásultakat, lépésről lépésre küzdötték le a bizalmatlanságot. Akadtak azonban olyanok ts, akik elfáradtak, közömbössé váltak a naponta jelentkező nehézségek leküzdéséért folytatott harcban, akiket a bürokratizmus, az emberek ügyével szembeni közömbösség vagy éppen egy-egy szűklátókörű vezető túlkapásai ellen folytatott eredménytelen harc kedvetleníteti el. Még őróluk sem mondhatunk le. Sohasem volt ilyen kedvező a helyzet a szak- szervezeti munka számára, mint most, és azt kell mondanunk azoknak, akik abba akarják hagyni a munkát: ha 9 múltban eredménytelenül har coltál a közösségért, a maradi- ság ellen, akkor ma dolgozz újult erővel az elmaradhatatlan siker biztos tudatában. Ha kis számban is, de akadnak olyanok, akik nem szolgáltak rá a bizalomra, mert csak formálisan voltak a dolgozók megbízottai. Nem vállalták azt a munkát, ami az öntudatos emberek legszebb tulajdonsága, ami nélkül nincs szakszervezeti mozgalom. A taggyűlések és a szavazatok róluk is döntenek majd, alkalmasak-e a további bizalomra. őszinte beszámolók, becsületes, építő szándékú viták jellemezték az eddig megtartott vezetőségválasztó taggyűléseket, melyeken a mozgalmi munkának eléggé hosszú, sok megrázkódtatástól terhes, de tanulságokban gazdag szakaszát zárták le. Szakszervezeti bizottságaink beszámolója a hivatalok összes tisztségviselőinek bizonyítványa. Az érte járó dicséret, bizalom vagy elmarasztalás is elsősorban közös felelősségre épül, ezért hivatalaink, szakszervezeti aktivistáink lelkiismeretesen készülnek fel erre a számvetésre. A kommunizmus iskolája a szó valódi értelmében akkor lesz a szakszervezet, ha ott segítünk, ahol a munka hatékonysága eldől. A vezetőségválasztó taggyűléseken ezért elsősorban olyan dolgozókat kell megválasztani, akik rátermettségüknél, képzettségüknél fogva alkalmasak a feladatok megoldására. Takács Béla. a Közalkalmazottak Szakszervezete megyei elnöke. Huszonkilenc termelőszövetkezet működik a barcsi járásban. Közülük tizenöt ebbein az évben alakult A régi tsz-ek létszáma, területe sem maradt változatlan. Gyarapodott a föld, nőtt a taglétszám. A szövetkezeti mozgalom javára történt változás idején sok-sok fej hajolt össze, a tanácsoknál, tsz-irodákban, parasztok lakásain parázs viták zajlottak le. Nem egy közös gazdaság élére eddig kisparcellán dolgozó ember került. Tíz és száz holdak irányítása között mégiscsak van különbség. Az igyekvés és szorgalom mellett szükség volt okos, tanácsot adó szóra. Vajon a bárcsi járás új termelőszövetkezetei — elsősorban nekik volt fontos — kaptak-e segítséget? Igen, kaptak. Az alakulás után nem maradtak magukra, megsegítésükre mozgásba voltak s mozgásban vannak ma is a járási szervek. Az állami gazdaságok és különböző vállalatok is feladatuknak tekintették az új gazdaságok támogatását. Az alajpok lerakásának, az első lépések sikeres megtételének igen nagy ion40 ÉVE TÖRTÉNT A Tanácsköztársaság kikiáltása után Somogybán is megszervezték a proletárhatalom fegyveres védőszervét. Szov- jet-Oroszországból hazatért volt hadifoglyok, állhatatos szocialisták, a legkipróbáltabb harcosok álltak be ebbe a fegyveres testületbe, melyet Latinka-századnak hívtak. A század parancsnoka Pusztai Gazda Jenő volt. Képünk a Latinka-század parancsnokainak és politikai megbízotAá ének elhalt, a nővérek eltávoztak. Irtózatos csend borult rám. A falon akkora nyílást hagytak, amin egy cserépkorsó befér.. j A falra erősítve pislákol életem utolsó fénye, egy szál gyertya. Ennek világánál írom e sorokat. Azután kidobom a nyíláson szent könyvemet, hátha eljut valakihez, aki megszán. Nemsokára utolsót lobban a drága fény. Tarts még egy percig, hadd írjam le utoljára, ami életem értelmét jelentette: Szeretlek Dimitrij! Érdemes volt élni, érdemes volt szenvedni, mert megismertem a legnagyszerűbb érzést: a szerelmet. Vége! Vége a fénynek.. Uram, adj csendes éjt szenvedő gyermekednek«. Az orvos befejezte az olvasást. A szobára dermedt csend ereszkedett. A négy férfi néhány percig szótlanul nézett egymásra, talán mindnyájulcat ugyanazok a gondolatok foglalkoztatták. Az orvos szólalt meg először. — Vajon mit tett Dimitrij a húsz év alatt, hogy megmentse Borbálát? Lehetséges, hogy részéről csak kaland volt? Vagy meghátrált az akadályok elől, elfelejtette Borbálát, megnősült, s nem is gondol többé a történtekre ? Egyetértettek abban, hogy ez lehetetlen. Elolvasták Dimitrij leveleit, s ezek az írások egy becsületes, egyszerű ember őszinte érzéseiről tanúskodnak. Az ilyenek nem hagyják el egykönnyen szerelmüket, nem szegik meg adott szavukat. De vajon megkísérelte-e máskor is, Hogy megszöktesse Borbálát? Megtudta-e, mi történt vele? Sok-sok kérdést tettek fel egymásnak, de ezekre csak Dimitrij adhatná meg a választ. Riviére-t az üggyel kapcsolatban más dolgok is érdekelték. Az orvoshoz fordult. — Hogyan maradhatott Borbála életben ilyen hosszú időn át, ha csak kenyeret és vizet kapott? Az orvos helyett Lázár páter válaszolt: — Valóban csodával határos, hogy ilyen körülmények között életben maradt. Nagy része volt ebben az öreg Krisztina vénének, aki mindennap vitt a batyujában valami ennivalót a kenyéren kívül, ha mást nem, egy fej hagymát. Ez a bolondos öreg Krisztina emberségesebb volt, mint ott valameny- nyien... Sokáig beszélgettek még. Búcsúzáskor megállapodtak abban, hogy másnap este újra találkoznak az orvos lakásán. Kiviére együtt indult el Lázárral. — Beszéljen Ágotával, páter — mondta Riviére. — Próbáljon rá hatni, hogy a bíróság előtt csak az igazságot vallja! Semmi mást, csak a tiszta igazságot! Lázár vállalta. * * * Másnap Lázár atya érkezett legkorábban az orvos lakására. Izgatottnak látszott, és alig várta, hogy Riviére és Donec- ki megjöjjön. — Magas vendég érkezett Krakkóba — mondta —, Falánéin pápai nuncius. Érkezése után Baworski jezsuita rektorral tanácskozott, és csak azután kereste fel Galecki érseket. Ebben a pillanatban belépett Riviére, és már az ajtóban érdeklődött. — Ágotával tudott beszélni, Lázár páter? — Beszéltem vele. Semmire sem akar emlékezni. Irtózatos félelem látszott a szemében. Mindenre csak bólogatott. Azzal búcsúztam el tőle, hogy Isten előtt is kedves, ha az igazságot vallja, és könnyít a lelki- ismeretén. Közben megérkezett Donec- ki ügyész is. Már az előszobából hallani lehetett, hogy nem egyedül jön. Egy magas, szőke hajú, dús szákállú férfival lépett be. tosságot tulajdonítottak. Ha szükséges volt, a járási tanács mezőgazdasági osztályának szakemberei hetekig is időztek egy-egy szövetkezetben. A korán beköszöntött tavasz nem tűrt halogatást. Sürgősen, de megfontoltan kellett határozni. Miből mennyit és hova vetnek majd a szövetkezetek, mi történjék az állatokkal, honnan lesz vetőmag? S nem utolsósorban ki ke.lett alakítani a brigádokat, munkacsapatokat, mindezt majdnem egy- időben és valamennyi újonnan alakult termelőszövetkezetben. A régi, a gazdálkodásban rutinnal rendelkező tsz-ek köny- nyebben boldogultak, bár ott is volt min tömi a fejüket a vezetőknek. Mondhatjuk azt, hogy a tervkészítés, a munka- szervezés és az első lépés megtételének időszaka volt a február és március hónap. Ezt az időszakot jól használták ki a barcsi járás termelőszövetkezetei. Erre a mező — a tervek, elgondolások valóravaitá- sának színtere — a bizonyíték. A tsz-ekben az első munkára alkalmas napon megkezdődött a kenyérért való harc, s amennyire csak lehetett, nagyüzemi módszerekkel. Az új gazdasági formát választó parasztok természetesen nem rosszabbul, hanem jobban akarnak élni, s e cél elérésének feltétjeit biztosítják is. A tsz-ekben a vezetőség élvezi a tagság bizalmát. s a munkákat illetően azonos az irányítók és az irányítottak nézőpontja. Demokrácia van a szövetkezeteken, közös megbeszélésen döntenek a nagy családokat érintő fontosabb kérdésekben. A kora tavasszal még a legtöbb új tsz tagjai egyéni udvarukból kanyarodtak ki a mezőre, de _a földeket már egy.be szántották, s ahol csak mód volt rá, kezdték kialakítani a nagy táblákat. A vetőmagszükségletet összeadták a tagok. Ács- és kőműves-brigádok verbuválódtak, s ameny- nyi Szarvasmarhának, lónak csak lehetett, szállást biztosítottak. Az első akadályvétel sikerült, az éves tervek tavaszra eső részét (fogasolás, hengerezés, fejtrágyázás, vetés) valóra váltották, s ami még vissza van (kukoricavetés), ideiében befejeződik. Nincs olyan termelőszövetkezet, amelyben valamilyen lé- ne hirdetné a közös gazdálkodás kibontakozását. Jó néhány tsz a tavaszi feifejtó- déskor emelkedett igazan nagyüzemi rangra. A potonyi — Uraim! Engedjék meg, hogy bemutassam önöknek kedves imerősömet, Dimitrijt — kis szünetet tartott, hogy a hatás annál nagyobb legyen. — Bemutatom önöknek — ismételte — Dimitrijt, Barcins- ki Dimitrij urat! Mindhárman meglepetten ugrottak fel, és Dimitrijhez léptek. Az orvos örömében átölelte Dimitrijt. — Ha tudná, mennyit emlegettük! Hogy került ide? Dimitrij helyett az ügyész válaszolt: — Ma délelőtt éppen a per iratait tanulmányoztam, amikor a hivatalszolga jelentetti, hogy egy ember keres, aki mindenképpen beszélni akar velem. Sürgős dolgomra hivatkozva elutasítottam, s azt üzentem, hogy jöjjön két hét múlva! De a szolga pár perc múltán újra bejött azzal, hogy az ember nem távozik, míg nem beszélhet velem. Dühösen megkérdeztem az illető nevét, s a szolga megmondta: »■Bar- cinski Dimitrij«. A Dimitrij név hallatára felkiáltottam, és a következő pillanatban már a folyosón voltam, hogy magam vezessem be. No, és most itt van közöttünk. S itt a jegyzőkönyv is a vallomásáról. — Ezzel kivette táskájából a jegyzőkönyvet, és diadallal lobogtatta. — Ezúttal mi nem a jegyzőkönyvre vagyunk kiváncsiak — hűtötte le Grodzyski doktor az ügyészt —, hanem Dimitrijt magát szeretnénk hallani. Kérjük önt, kedves Dimitrij, mondjon el mindent, amit Borbála történetéről tud! — Folytatjuk — Petőfi Tsz-nek például 195S- ban csak 500 katasztrális hold volt az összterülete. Jelenleg a szántója is több 1400 holdnál, s 24 helyett 176 család dolgozik a szövetkezetben. A fel- fejlődés után majd minden kevésnek vagy kicsinek bizonyult. Ebben az évben már i az egész falu a szövetkezetben keresi a boldogulását. ennek megfelelően kellett kitűzni a célt. Klinger Sándornak, a mezőgazdasági technikumot most végző elnöknek szaporodott a gondja. Egyedül nem is tudna valamennyi feladattal megbirkózni. No de segít a vezetőség. A brigádvezetők is talpraesett emberek, s nem kell attól tartani, hogy a végrehajtásig kificamodik a közösen hozott határozat. Most már nem is annyira a tavaszi munkákkal van probléma, hanem inkább az istálló-ügy okoz gondot. 42 pár ló 12 helyen van elszállásolva, a szarvasmarháknak sem elegendő a férőhely, pedig a 16 fejőstehén helyett ősszel ötve- net akarnak. Hatvan csikónak kellene karám, s csinosabb irodaépületet szeretnének. Mindezek rendezése csak idő kérdés. A tanyaközpontban vannak épületek, azok átalakításával megoldódik a fogas kérdés. Egy húsz férőhelyes ser- tésfiaztatót is építenek. A munkálatokban nagy szerepet játszik a »saját erőből« fogalom. A ' kastélyosdombói Népakarat Termelőszövetkezet ugyancsak a tavasszal nagyobbodott. 24-ről 135-re nőtt a családok száma. A jó hírnek örvendő szövetkezet is változtatott eredeti tervein. A »mindenből Az 1954. évi, tanácsokról szóló X. törvény szerint a tanács a dolgozók széles tömegeinek az állami ügyek intézésében való tevékeny részvételére, a tanács feladatainak eredményesebb ellátására és munkája folyamatos elősegítésére állandó és ideiglenes bizottságokat alakít, amelyek a tanács javaslattevő, véleményező és ellenőrző szervei. Az állandó bizottság a tanács megbízásából, a lakosság javaslatainak felihasználásával és a helyi viszemyoknak megfelelően segít a tanács és a felsőbb hatóságok rendelkezéseinek végrehajtásában, ellenőrző tevékenységet végez a tanács alá tartozó intézményeknél, de ellenőrzést folytathat a tanács hatáskörébe tartozó kérdésekben a tanács alá nem rendelt munkaterületeken is. Fontos feladata az állandó bizottságnak: szervezni és nevelni a lakosságot az állami feladatok végrehajtására. A tanácsok megalakulása, valamint az állandó bizottságok létrejötte óta eltelt idő azt igazolja, hogy az állandó bizottságok nagy segítséget adtak és adnak a tanács államhatalmi és tömegszervező munkájához. A megyei tanács állandó bizottságai nagyban hozzájárultak a párt és a kormány határozatainak végrehajtásához, segítették a lakosság gazdasági, szociális, kulturális és egészségügyi igényeinek kielégítését. A megyei tanács mezőgazdasági és felvásárlási állandó bizottsága megvizsgálta a megye területén a tartalékföldek hasznosításának helyzetét, és megállapította, hogy több helyen az állami tartalékföld-területeket nem a rendeltetésüknek megfelelően hasznosítják. Több helyen a bérlők sem bérleti díjat, sem az utána járó adót | nem fizetik. Eredményes volt a legeltetési bizottságok működése területén végzett vizsgálat is. A többi között a mezőgazdasági és felvásárlási állandó bizottság javaslata alapján intézkedett a megyei tanács végrehajtó bizottsága az állami tulajdonban levő romos épületek elbontása és azoknak több kell« követelménynek megfelelően újra kalkulált a vezetőség. A vetésterületek nagysága változott, azonban az egyes munkafolyamatok befejezését illetően nem lehetett eltérni. A kora tavaszi magokat annak rendje és módja szerint elvetették. Ha nincs az esőzés, már földbe került volna a kukorica is. Rúzsa Imre elnök az új tagak által bevitt húsz pár ló áraként százezer forintot vitt a bankból. Ötven lova van jelenleg a szövetkezetnek. Az ősszel 15 pár patásnál többre "nem tartanak igényt. Az agro- nómus is azt tartja, hogy ló helyett inkább szarvasmarhát kell kötni az istállókba. A tervek szerint ebben az évben 250 hízott szarvasmarha árával gyarapodik a közös kasz- sza. Három turnusban hizlalják majd az állatokat. A Népakaratban a növénytermesztés az állattenyésztést szolgaijai anyakoca törzset is vásárolnak, a sertéshizlalás- ból szép pénz ígérkezik. A másik jövedelem*>rrás a 25 holdas szárazföldi kertészet (paprika, paradicsom, dinnye^ A Népakarat az ellenforradalom után alakult újjá. ötvenhéthen, ötvennyolcban is több mint 50 forintot osztottak egy-egy munkaegységre. Példa lehet ez a szövetkezet a közös gazdálkodást idén kezdő parasztok előtt. Most már a barcsi járás új termelőszövetkezetei mögött is van eredmény, s a biztató kezdet tudata újabb eredmények forrása lehet, s az építkezéseknél való felhasz. Hálásáról is. A gyógy- és üdülőhelyi állandó bizottság megvizsgálta a Balaton-parti üdülőhelyek felkészültségét a nyári idényre. Az elmúlt év tapasztalatai és az ellenőrzés alapján javaslatot tettek a végrehajtó bizottságnak a Ba- laton-part nyári zöldség- és gyümölcsellátására. Az állandó bizottság javaslatára intézkedett a végrehajtó bizottság, midőn felhívta a termelőszövetkezeteket, hogy kössenek szerződéseket zöldség és gyümölcs szállítására, hogy az idényben minél kevesebb árut kelljen más megyékből a Ba- laton-partra szállítani. Eredményesen működött az egészségügyi és szociálpolitikai állandó bizottság is. Mélyreható ellenőrzést végzett az egészségügyi intézményeknél, az üzemeikben és vállalatoknál. Megvizsgálták a dolgozóik egészségügyi körülményeit, az illetékes* szervekhez pedig eljuttatták a fogyatékosságok kiküszöbölésére vonatkozó javaslataikat. Megvizsgálták, mi az oka annak, hogy a megyében 26 betöltetlen védőnői állás van, noha a gyeimekvédelem és anyagondozás szempontjából is nélkülözhetetlen a védőnői hálózat működése. Megállapították, hogy a községi tanácsok nem biztosítanak megfelelő lakást a védőnőknek. A múlt év decemberében megválasztott állandó bizottságok rövid idő alatt több mint 30 olyan értékes javaslatot terjesztettek a végrehajtó bizottság elé, amelyek nagy többségéből határozat született. Az állandó bizottságok tagjai különböző munkaterületeiken dolgoznak, éberen figyelik az élet jelenségeit. Megérdemlik, hogy munkájukhoz az eddiginél több segítséget nyújtson mind a végrehajtó bizottság, mind a lakosság. Ezzel egyúttal azt is segíti a lakosság, hogy ügyének még hatékonyabb intézője legyen a tanács Szilágyi Lajos, a megyei tanács Jijjá csoportjának vezetője. az is kell legyem. Gőbölös Sándor Négy hónap alatt 30 javaslatot terjesztettek a megyei tanács elé az állandó bizottságok